13. fejezet - *cím* - Liz Soars.

Dühösen vártam Lena-t a parton, pont ott, ahol úgy igazából megismertük egymást. Nem is tudom, miért őt hívtam, Jason is a barátom… de az eddigi komoly 2 tagú baráti társaságomból talán mégis egy lánnyal kéne ezt megbeszélnem. Lassan engedtem ki a füstöt a tüdőmből, majd a füves cigim újra a számhoz emeltem, és egyre jobban a gondolataim mélyébe merültem. Most költöztem ide, és az életem tényleg elkezdődött.

Miután Johnny Christ elhívott a Purple Haze-be, elmentem és vettem egy újabb könyvet egy másik boltban, hazamentem a hotelbe és leültem gitározni. Aztán feltérképeztem a minibár tartalmát. És ki is próbáltam. Pár óra fetrengés után a földön halálosan komoly elhatározásra jutottam: készülődök. Ilyen téren nem voltam hasonló a többi átlagos lányhoz, nekem tényleg rövid ideig tartott, míg összekészültem. Persze vannak kivételes esetek, de ez csak egy este, csak ismeretlen emberekkel és Johnny Christ-al. És… a francba! Jasonnek elfelejtettem szólni. Felkapartam magam a szőnyegről, a telefonomért nyúltam és írtam Jase-nek egy sms-t, hogy ha akar, jöjjön a Purple Haze-be egy óra múlva. Úgy is tudom, hogy akar. Aztán vissza írt, hogy őt már más elhívta, szóval perceken belül ott lesz. Miért, mennyi az idő?
Kilenc óra. Szóval Liz, most össze kéne szedned magad, tudod, meg kéne fürdeni meg hasonlók… Kereken 21 perc múlva viszonylag csinosan közlekedtem a lifttel lefelé, majd gyalog kifelé a jelenlegi lakhelyemről. Úgy mentem a PH felé, mintha törzshelyem lenne. Tulajdonképpen az, ha úgy vesszük… Beléptem. A tegnapi asztalunkat kerestem a szememmel, gőzöm sincs miért, de jól tettem, mert megpillantottam Jasont, ugyan ott ahol előző nap ült. Ez az, már csak Johnny-t kell megtalálnom. Azt kell, hogy mondjam, hogy jól indul ez az este, mert Johnny pont Jasonnel beszélget, és szerintem a bizonyos haverjai körülöttük ülnek. Nem gondoltam volna, hogy együtt találom őket, de ennek nagyon örülök. Elindultam hát feléjük, de a pult épp utamba esett, és hát egy whiskyt muszáj volt kérnem… azután már tényleg odamentem hozzájuk. Aztán bizonytalanul odaköszöntem az asztal előtt állva, erre mindenki elhallgatott és engem bámult. WHY?
- Hey Lizzie! Srácok, ő itt a kedves lány, ő tényleg kedves volt ma velem, de már elmeséltem. Ugye már elhiszitek? Lizzie, mondd, hogy így volt, ahogy elmondtam!
- Ööö… nem tudom, mit mondtál nekik…
- Azt mondta, hogy egy parkban találkoztatok, aztán smároltatok meg minden izé… - villantott rám egy ezer wattos vigyort egy srác Johnny mellet hátradőlve. Ez… ez nem lehet igaz. Ez az a srác! Ő nézett a múltkor olyan szépen! A felismerés, hogy ezt a bandát már láttam tegnap – felbecsülhetetlen. Ekkora mázlim nem lehet, hogy mindenki egymásra talált. – Amúgy téged láttalak már.
- Akkor nem volt igaz, amit Johnny mondott.
- Nem is így meséltem! Ne égessetek már le megint… - úgy látszik mindegyik fiú kellemes állapotba került már, olyan felszabadultan röhögnek… kicsivel később már tényleg realizálták, hogy én is ott vagyok, és egy gyors bemutatkozás után – Johnny vagyok még egyszer szia, ő Zacky, Syn, Matt, Jimmy, Jasont már ismered – minden erejükkel azon voltak, hogy bevonjanak a beszélgetésbe. Hát legyen, válaszolok mindenre és nem próbálok átlátszó lenni, így legalább kicsit kiismerhetem őket. Szegény Johnny-t tényleg sokat basztatják, Zacky-n pedig azt vettem észre, hogy teljesen másról álmodozik, de ő nagyon édes. Matt a bandájukban az énekes, hű, várjunk, Avenged Sevenfold? Igen, jól mondtam. Szóval ő egy nagyon jó fej pasi, viszont szintén mással van elfoglalva. Jimmyről lesüt, hogy egy idióta, de a szó lehető legkedvesebb értelmében. Ha találkozunk még, komolyan el kell vele beszélgetnem, hogy honnan jönnek neki a hülyeségei, és mégis hogy tud olyan maradni, hogy komolyan vegyék. Aztán van az a Brian, neki is van művészneve, mint itt mindenkinek, Synyster Gates, azt hiszem. Már akkor felkeltette az érdeklődésem, mikor először láttam. Most meg úgy vigyorog, mintha a bugyimat akarná leolvasztani a puszta mosolyával… Tipikus egyéjszakás kaland, de abból is a jobb fajta. Nem bánnám, ha lenne még itt valami… Róla tényleg el tudom képzelni, hogy nagyon jó az ágyban.
A kis csapatunk tök jól összekovácsolódott, és ebben rendkívül sokat segített az alkohol. Egyre tovább röhögtünk mindenen… és éjjel háromkor beállított a punnyadás. Kellemetlenül éreztem magam, hogy nem tudok mit kezdeni a helyzettel, ezért csak úgy mondtam a levegőbe, hogy percek múlva visszatérek, de a mosdó helyett a friss levegő felé vettem az irányt. Nekidőltem a falnak, de kényelmesebbnek tűnt, ha lecsúszok a földre. Előkaptam a cigim és rágyújtottam. Élveztem, ahogy ellazít, de egyből összeugrott minden izmom, mikor valaki mellém telepedett.
- Ugye nincs semmi baj? – kérdezte Jason egy bizonytalan mosoly kíséretében.
- Nem, csak… szükségem volt egy kis szabad ég alatt levésre, tudod.
- Gondoltam, hogy ide jössz; ezért jöttem utánad, feltéve, ha nem gond.
- Ha azt mondom, igen, akkor nem fogsz elmenni. De amúgy tényleg nem baj ám. – pár perces néma csend és persze a cigim után felkeltem a földről, és Jason is felpattant.
- Nem tudom, hogy te hogy vagy vele, egyetlen barátom, Jason, de én nem mennék vissza. Nagyon megkedveltem őket, és örülök, hogy így véletlenül pont ők voltak azok, akik elhívtak, de semmi értelme a közös punnyadásnak. Haza sétálunk?
- Annyira egyet értek veled. Én is jól éreztem magam! És ezentúl már nem csak én vagyok a barátod, ahogy látod. – belé karoltam, és elballagtunk egy bizonyos irányba. A többiek valószínűleg nem fognak haragudni, amiért csak úgy leléptem. Hozzászokhatnak, mert igen gyakran fordul elő, hogy én csak úgy lelépek.
A hotel előtt szépen megöleltem őt, jó éjt kívántunk egymásnak és mindketten haza mentünk. Tulajdonképpen sétáltunk egy jót, mert négy óra volt már, mire felértem a szobámba, és amúgy is tettünk egy kis kitérőt a part felé… olyan szép volt. Ahogy bedőltem az ágyamba, el is aludtam. Csak örülni tudtam a ma estének, végig gondolni nem…
A reggel fantasztikusan ért. Rajtam tényleg nem szokott annyira meglátszani a másnaposság, de most aztán… reggeli helyett gyógyszert fogok enni. Ki sem keltem az ágyból, csak úgy kényelmesen előhalásztam valahonnan a fájdalomcsillapítóm, meg alapból volt a közelemben víz, szóval még visszadőltem pár percre… aztán tényleg felkeltem. Na és mit csináljak ilyen szép időben délben egyedül? Előszedtem a laptopom és eldöntöttem, hogy ma lakás után nézek. Hozattam fel reggelit, pontosabban ebédet, és belevetettem magam a kiadó ingatlanok tengerébe. Nem akartam egyelőre lakást venni, mert még az is lehet, hogy simán csak arrébb költözök néha… kell a változatosság. Már délután volt, mikor felhívtam pár ingatlanügynököt, és leszerveztem még aznapra találkákat. Sürgősen át kell vedlenem kinyúlt pólós Lizből valami értelmesbe…
Már túl voltam pár lakáson, mikor úgy gondoltam, hogy megtaláltam a megfelelőt. Persze nem voltam benne biztos, hogy ezt fogom kibérelni, de majd valamikor visszahívom ezt a nőt, ha mégis kell. Inkább most haza megyek.
Ahogy ballagtam végig az koraesti városon, Jason hívott.
- Akkor a ma estéd szabad?
- Viccelsz? Rajtatok kívül nincs senkim, akivel elfoglalhatnám magam. Na, nem úgy…
- Lesz ma Avenged Sevenfold koncert! Ugye jössz?
- Tegnap nem is szóltatok! Ott a helyem. – tehát a ma esti alvás is kizárva. Bár csak addig kell ott lennem, amíg jól esik… bármikor leléphetek aludni. Mert az menő.
Mivel fél tízre össze kellett volna szednem magam, úgy döntöttem, hogy fél kilenckor ideje végre haza érkeznem, szóval abbahagytam a céltalan bolyongást Huntington Beachen.
A szobámban úgy érzetem, hogy kicsit össze kéne pakolnom, de azután villám gyorsasággal megint hamar elkészültem. Talán ma nem fogok késni. Kezdés után negyed órával meg is érkeztem, és elvegyültem a nem túl nagy tömegben. Nehéz volt. Jason szerencsére kimentett és a kis asztalkájához hívott. Ült ott pár csaj, illetve mutatott még egyet, aki állt, de egyik sem volt hajlandó beszélgetni. Aztán oldódtunk, és a mellettem ülő csajjal talán váltottunk pár szót… Viszont senki nevét sem tudom. De, talán Ravennek szólította az egyik csajt Jimmy… és hallottam Lena-t is. Már nem vagyok képes odafigyelni semmire. A srácok végeztek, én pedig ma is szó nélkül leléptem, de most tényleg egyedül. Valahogy olyan fáradtnak éreztem magam, kimerültnek, aztán belém hasított a felismerés, hogy hetek óta szinte minden nap bulizni vagy szórakozni járok és iszok… ez így nem feltétlenül fog működni sokáig. Egy apró kis bűntudat miatt a lehető leghamarabb bedőltem az ágyamba, holnapra úgyis elmúlik. Synyster Gates gitárszólójával a fülemben aludtam el. Hogy micsoda pasikat hord a hátán a Föld…
Egy újabb reggel. Viszont fejfájás nélkül! A baj csak az, hogy a tegnap este legtöbb része kiesett az emlékeim közül. Tudom, hogy új embereket ismertem meg, de hiába ezek szerint… Na és ma mit csináljak? Jasonhöz nem mehetek minden nap, szóval ma a tengerpartot választom. Még nem is voltam ott úgy igazán. Pedig itt lakom!
Összeszedtem magam és viszonylag fitten sétálni kezdtem az óceán felé. Imádok sétálni, viszont szükségem lesz majd egy kocsira, de előbb állást szerzek… ne már! Most nem fogok ilyeneken gondolkozni. A part egy kihaltabb részét választottam, aztán egyszer csak megpillantottam valakit a homokban elterülve. Te jó ég, remélem nem vízi hulla. Azért megnézem, minden rendben van-e…
- Jól vagy? – szólítottam meg, miután mertem feltételezni, hogy láttam mozogni a mellkasát.
- Ne haragudj, nem akartalak megzavarni… - habogtam, miután hirtelen felült és rémültem nézett rám. Oh, csak egy ijedt lány, rengeteg karkötővel és félig vizes hajjal, viszont egyből feltűnt, hogy nekem is van egy olyan tornacipőm, mint az övé.

- Neked sincs jobb dolgod. – vágott közbe. Meglepett a nem-kedvessége, de én kitartó vagyok. Nem fogom itt hagyni, amíg nem tudom meg, hogy mi baja…

- Tényleg nincs. – mosolyogtam rá. Csak néztük egymást.

- Irtó ronda a cipőd. – szólalt meg hirtelen. Egyáltalán nem volt ronda a cipőm, de ő így gondolta, én pedig elfogadtam. Minél inkább próbál lerázni, én annál inkább próbálok a világába férkőzni…

- Le is éghettél volna. – igyekeztem valami olyat mondani, ami arra utal, hogy tényleg aggódtam érte. Csak úgy.

- Honnan tudod, hogy nem vagyok valami veszélyes gyilkos aki alvást színlelve… - kezdte gyorsan mesélni.

- …csalogatja magához az áldozatait, majd meghívja őket egy kávéra mert általában nagyon szomjasak szerencsétlenek és nincs pénzük. – folytattam hirtelen. Csak úgy jöttek belőlem a szavak.

- Utána pedig kitudakolja a nevüket... – még be sem mutatkoztam…

- Lizzie, és feljegyzi a kis noteszébe… - hát folytatódjon a mese.

- …majd kitalálja milyen gyilkosság állna jól az alanynak.

- Valami kegyetlenség? Esetleg gyors?

- A Lizek általában jó halált kapnak, a lehető legjobbat. Az ítélet...

- Halálra szexeli őket egy nagggggyon jó pasi. – ez volt az első gondolatom. Hiányzott már az életemből valami pasi, de tényleg…

- Jó, most már igazán mehetsz. – mondta a lány undokul. Pedig láttam, hogy egy pillanatra azért még egy kicsit elmosolyodott.

- Te ugyanolyan fura vagy mint én. – belém hasított a felismerés. Talán csak fél közel engedni magához bárkit?

- Akkor én megyek, dolgom van.

Egész egyszerűen felpattant és ott hagyott. De utána kellett mennem, éreztem…

- Tudom, hogy csak le akarsz rázni, de nem érdekel. – talán rámenősnek tűnök, talán nem, de tényleg nem hagyom. Kitartóan követtem, fogalmam sem volt, hogy hová, de észrevétlenül eljutottunk odáig, hogy egymás mellett sétáltunk és beszélgettünk. Pontosabban csak én beszéltem, de legalább elfogadta a jelenlétem. Hihetetlen, de mikor már nyitottam a szám, hogy álljon meg, menjünk el kávézni, ő egész egyszerűen besétált egy kávézóba, majd visszanézett rám, hogy kövessem őt. Egy eldugott asztalnál foglaltunk helyet.

- Ismerlek valahonnan ? Mert, ne nézz hülyének de mintha már láttalak volna...

- Ja, egyszer találkoztunk.

Ennyivel lerendeztük. Oké.

- Te ilyen krisnás vagy? – jutott eszembe a gondolat. Pár perc után felfogta a kérdésem, ez az.

- Nem dehogyis. Egyszer voltam egy gyűlésen ahol felolvasták a szabályokat. Az első az volt, hogy - megköszörülte a torkát - Szeretkezés csak gyereknemzés céljából!

- De durva.

- Ja pont róluk nem képzelné az ember, hogy ilyen köcsögök.

- A vallás lekorlátozza az embereket.

- Na én is pont ez mondtam.

- Mit hozhatok ? - kérdezte kedvesen a pincér.

- Egy tejes kávét, és egy pohár vizet.

- Vizeeeet ? – kérdeztem kissé ledöbbenve.

- Ne félj, majd úgy csinálok mintha kávét innék. – valóban így tett, amivel sikerült megnevettetnie. Úgy érzem, hogy kezd kinyílni… már nem is olyan ellenséges. Aztán láttam rajta, hogy gondolkozóba esett.

- És ki is az a személy, aki akár halálra... Tuti gondoltál valakire. – tette fel a nagy kérdést.

- Lehet, hogy ismered, bár mondjuk elég nagy ez a város. – nekem is eltartott pár percig a válasz, mert végig kellett gondolnom, hogy kikkel találkoztam mostanság… hát persze.

- Na bökd már ki. – láttam rajta, hogy nagyon kíváncsi.

- Brian, Brian Haner. – vágtam rá tök magabiztosan. Brian, pedig nem is ismerem. Csak azt a dögös nézését…

- Megvaaaaaaaan. Onnan ismerlek én téged. Tudtam. Az egyik idétlen koncertjükön te is ott voltál. – egyre jobb a kedve. És csak vigyorog. És vigyorog.

- Mi van? – nem bírtam tovább nézni. Aztán bevillant, hogy talán túl magabiztosan mondtam Brian nevét? Lehet nem kellett volna. - Szerinted, van esélyem nála?

- Nála mindenkinek van esélye, egy körre legalább. – nem is vártam mást, legalább egy kör. Vagy legfeljebb. Egyszer úgy is.
A titokzatos lány hirtelen felfedte kilétét, a neve Lena. Előző estéről rémlik valami ilyesmi… telefonszámot cseréltünk, ő pedig lelépett. Pont, ahogy én szoktam. Miért hasonlítunk ennyire? Mindenesetre jó ötlet volt kitartani mellette… Elkortyolgattam a maradék kávém egy újabb cigivel, fizettem és tovább álltam, csak azt nem tudtam, hová.

Végül is a hotelbe mentem, és mivel hiába volt ebédidő, nem akartam enni, elfoglaltam magam a laptopommal és igyekeztem minden e-mailemre válaszolni. Egész jó elfoglaltságnak bizonyult, mert túlságosan belemerültem, és az egész délután azzal telt, hogy a laptop és a gitár felváltva volt a kezemben. Így tényleg hamar eljött az este. Hét óra után kicsivel viszont a telefonom zörgése zökkentett ki a semmittevésből. Pedig azon gondolkoztam, hogy elmegyek úszni… vagy a tengerbe, vagy a hotel medencéjébe.
- Hey! – köszöntem a hívónak, bár nem tudtam, hogy ki az a rejtett szám miatt.
- Gondolom van kedved ma is a Purple Haze-be jönni.
- Szia Lena. Fél óra?
- Húsz perc. Siess! – éreztem a hangján, hogy nem örül neki, hogy nem megyek azonnal, de még össze kell szednem magam… egyre jobban bírom benne, hogy lényegre törő, és most sem arról beszélt, hogy mit KÉNE tenni, meg hogy kik lesznek ott, hanem menjek és kész. 21perc múlva léptem ki a hotelből, és a Purple Haze felé vettem az irányt. Tényleg törzshely lett.
Lena-t nem láttam az utcán, szóval bementem, és hamar meg is találtam, bár már most elég sokan voltak. Meglepődtem, hiszen azt hittem, hogy nem kettesben leszünk, de csak ő ült az asztalnál. Beszélgetni kezdtünk… próbáltam rájönni, hogy miért ilyen zárkózott velem szemben, de oda jutottunk, hogy én meséltem a San Francisco-i barátaimról. Fel sem tűnt… aztán hirtelen a Sevenfold pár tagját láttam közeledni.
- Elhívtam pár haveromat is. Ismered már őket? – próbáltam emlékezni a lány nevére, mert tudtam, hogy találkoztunk már… Raven! Igen. Jimmy, Johnny és Zacky nevét meg amúgy is tudtam már. Csak Matt nem volt itt és… Brian. Remélem nem látszik az arcomon a csalódottság. Teljesen fesztelenül beszélgettünk, aztán felcsillant a szemem, ahogy a nyíló ajtóra néztem. Synyster Gates sétált felénk!
- Na, miért nézel így szivi? Csak stílusosan késtem. –valószínűleg már rég ismerik egymást Lena-val.

- Azt a nők szokták, de segáz.
Csak mellettem volt már hely, ő pedig egy kacsintás kíséretében helyet foglalt. Éreztem, hogy nem véletlen, mert Lena huncutul vigyorgott ránk. Tényleg nem tudja, hogy egész átlátszó ez az egész? Sosem kértem senki segítségét ahhoz, egy megszerezzek egy pasit, de hát mindegy, Syn itt ül mellettem, szóval vele kéne törődnöm.
Sör, cigi, whisky – ez a három dolog váltogatta egymást. És most annyira nem is vittük túlzásba. Aztán a három dolog közé bejött az is, hogy Syn kezét éreztem a combomon, aztán néha a fülembe sugdosott. Nem csalódtam…
- Fekete melltartó van rajtad? – nézett mélyen a dekoltázsomba – Imádom, de még jobb lenne, ha levehetném rólad… - és ehhez hasonlók. Aztán mikor szavak helyett apró csókokat szórt a nyakamra, kezdtem olvadozni. Nem értettem a helyzetet, én nem szoktam így odalenni valakiért. Ő más. A többiekkel való beszélgetést felváltotta az egészen vad csókolózásunk, tulajdonképpen ruhában szexelésünk, de azért mégis egy bárban vagyunk… Syn megfogta a kezem, elköszönt a többiektől, én meg csak követtem. Gondolom most elmegyünk hozzájuk és bekövetkezik a bizonyos ’halál’, amit Lena-val beszéltem.
Felszaladtunk a szobájába, és teljesen egymásra voltunk hangolódva. Éreztem, hogy mennyire kíván, és én is akartam őt, semmi mást nem érdekelt. Egy ügyes mozdulattal levettem a pólóját, és végig simítottam a gyönyörű, kidolgozott testén. Na de ne húzzuk az időt… Ő is kibújtatott a felsőmből, majd a fekete melltartót vigyorogva szedte le rólam, és az ágya felé sétáltunk, amire egész egyszerűen rá lökött. Ő vezet? Rendben, hagyom neki. De csak egy ideig. Nem beszéltünk, nem mondtunk egymásnak semmit, hiszen ez csak szex. Valószínűleg most az egyszer. Csak el ne felejtsem… Azon az estén talán életem egyik legjobb pasijával aludtam el.
Valaki simogatja a hajamat. Valaki fekszik mellettem. Remélem otthon vagyok… Basszus! Ez nem az én ágyam! Mit tettem? Lassan kezdett világossá válni a helyzet, hogy Brian karjaiban vagyok. Akaratlanul is elmosolyodtam, mikor eszembe jutott, hogy mit műveltünk éjjel.
- Jó reggelt, Syn. – mosolyogtam rá, miközben ő épp ásított. De szexi…
- Öhm... Neked is. Én. Te. Szóval, te mennyire emlékszel az éjszakából...? – ne. Fel voltam készülve rá, hogy ez egyszeri alkalom, de ezzel nagyon megsértett. Hiszen láttam rajta, hogy mennyire élvezte! Hogy mennyire élvezett engem.
- Megmondták... Megmondták előre... Basszus, miért vagyok ilyen naiv? Hát persze, hogy csak egyszer kellek neki. – csak magamnak mormogtam, igazából nem is haragudtam rá, nem éreztem iránta semmit. De tényleg semmit. Csak vágyat, hogy mégegyszer és mégegyszer… Magamra voltam dühös, amiért ilyen helyzetbe hoztam magam.
- Segítsek kitalálni? - Engem nem szokott senki csak úgy elküldeni vagy ilyenek… szóval ezzel nagyon megsértett. Magamhoz kellett volna felhívnom… Soha többet nem akartam látni a bunkósága miatt.
- Nem kell, menni fog egyedül is. Egyébként Liz voltam. – csak hogy tudja a nevem. Fogtam minden cuccomat, miután felöltöztem és a lehető leggyorsabban, de teljes nyugalommal kimentem a házból. Haza kéne mennem, és kialudni magam, mert mondhatni, elfáradtunk éjszaka… És alaposan le akartam mosni magamról minden egyes érintését. De az emlékeimből mégsem akartam kitörölni ezt a csodás együttlétet… nagyon egymásra tudtunk hangolódni.
Tisztán és kipihenten ébredtem a puha ágyamban, de a jó kedvem azonnal elmúlt, Brian öntelt vigyora jelent meg lelki szemeim előtt. Ki kell beszélnem magamból… és erre a legjobb alany Lena. Már nyúltam is a telefonomért.

Így történt, hogy én most egyedül fújom a füstöt az óceán partján, és elnyomom a cigim, ahogy meglátom Lena alakját közeledni. Teljesen más irányból jön, mint ahogy vártam. Mellém ül, és úgy érzem, neki is van mondanivalója - most először.

írta Ani.