Archive for március 2012

30. fejezet - This Love - Lena Holden.


posted by Egy reggeltől betépett álommanó

No comments

- Lena mondanom kell valamit. - állt előttem Syn megszeppenve.
- Várj először én. Nem Seattle-be megyünk. Hanem Brooklynba.
- Nem érek rá, közbe jött valami, pontosabban az apám. Rev majd elvisz. Várj, jól hallottam amit mondtál ?
- Megígérted !!!!!
- Nem mindegy neked, hogy ki visz el ? Na, szóval Jimmy szívesen elvisz. De baszki az több mint két napos út....
- A pénz miatt ne aggódj, és köszi a semmit.
- Ja, úgysem voltam még arrafelé. - szólt ki a konyhából.
Természetesen mindegy, hogy ki visz el. Annyira mindegy, hogy bárki elvihet kivétel Mattet és Revet....
Este beültünk a Silent Womanbe iszogatni.... Az első témánk Raven volt. 'Úgy hiányzik... Rossz nélküle.' satöbbi, satöbbi. Hánytam az egésztől. Mióta is imádjuk így egymást ? Rev nagy vidáman elújságolta hová is megyünk kereken két nap múlva.
- De jóóóó. Én is mehetek ? - örült meg Freya.
- Nem. Ez nem olyan lesz.
- Tényleg, minek is megyünk pontosan ? - kérdezte röhögve Jimmy.
- A barátomat megyek meglátogatni.
- Az elmegyógyintézetbe, ahová miattad került ? - poénkodott Freya. Nem haragudtam érte ez most tényleg szellemes volt.
- Nem, a börtönbe. - mondtam hatásosan.
Valahogy mindenki abbahagyta azt amit éppen csinált.
- Neked van barátod ? - bámult rám Rev.
- Miért ül ? - kíváncsiskodott Freya.
- És ezt mikor szándékoztad elmondani nekünk ?
- Ugyan miért kellene nektek erről tudni ? Sidnek hívják, 23éves és öt éve vagyunk együtt. Kábítószer csempészés....
Még nagyobb csend.
 - És a dílerkedésen kívül ért valamihez ?
- Zenész.... Rev, szerdán korán reggel indulunk, - majd még hívlak, hogy pontosan mikor - de előre elmondom, hogy nem akarok rád várni.
Majd szerencsére hamar tovább terelődött a szó Syn egyik börtönben ülő rokonára aztán onnan meg a pénzre, és már éppen indulni készültem amikor Freya elkezdett hisztizni.
- Jimmy ne menj már eeeel. Te vagy a társaság lelke. Raven is itt hagyott minket, most meg te.
- De én visszajövök. - mosolygott Rev majd magához ölelte Freyát.
- Különben is Lena, miért nem mész egyedül ?
- Nem tudok vezetni....
- Na persze, kiveszi ezt be ? Minden normális ember megtanult vezetni 16 éves korában.
Oh drágám ha tudnád hol időztem én 16 éves koromban.... Ha csak egy kicsit is belegondolnál milyen lehet úgy élni, hogy nem tesznek alád mindent. De persze nem kell, éld csak a boldog kis felhőtlen életed.... Ehh, aztán ha egyszer valami nem jön össze, húzhatsz vissza apucihoz aki fizette a jogsidat is.
Nem pazaroltam rá a levegőmet, inkább felkaptam a kabátom és elindultam haza.


Másnap reggel áthívtam magamhoz Lizt, dobozolni. Apám ruháit pakolgattuk el. Nem különösebben hiányzott a társasága, csak tudtam, hogyha ő ott lesz velem akkor biztos, hogy nem fognak megrohanni az érzelmek. Sok ilyet láttam már filmekben. Kivesznek egy inget a szekrényből amiről eszükbe jut, hogy mennyit hordta az apjuk és, hogy mennyire szerette. Aztán magukhoz ölelik, megszagolják és átjárja őket az érzés. Az érzés, hogy minden olyan valószerűtlen. Az, hogy bármi baj történhet a világban de az ő apukájuk nem halhat meg.
Nekem Raven valahogy nem tud hiányozni, hiszen egész délelőtt olyan volt mintha ott lihegne a nyakamban.... Állandóan Lizt hívogatta. Esküszöm mire megteltek a dobozok a csengőhangját is megszerettem. Valami Himről magyarázott, hogy így hívják a bandát, ja meg finnek.... Nagyon bizalomgerjesztő. Miután elment néztem egy darabig az üres szekrényeket, majd elmentem felvenni a pénzecskémet. Köszi, Jack.




Négykor keltem. Hazudok, egy szemhunyásnyit sem aludtam. Izgatottan tekintettem az elkövetkezendő napok elébe. Bekopogtam magam Jimmyékhez és türelmetlenül vártam amíg felöltözik.
- Még a boltba is el kell mennünk. Venni egy csomó kaját, energiaitalt, hogy nehogy bealudj nekem....
- Jó, jó. - ismételgette egyre csak Rev. Szerintem nem is értette mit beszélek neki.
Fél hatkor végre elhagytuk a házat és kocsiba ültünk. Megálltunk egy éjjel-nappalinál, gyorsan összevásároltam minden hülyeséget és visszasiettem Revhez. Egyikőnk sem szólt a másikhoz. Ez betudható lehet a reggelnek, vagy esetleg annak, hogy nem szívleljük egymást túlzottan. Én az utóbbi mellett döntöttem, és elővettem a könyvemet. Felcsaptam valahol a Zabhegyezőt és olvasni kezdtem. Aztán amikor meguntam akkor meg az ablakon bámultam ki, vagy egyszerűen csak becsuktam a szemem. Igen azt  hiszem ezt csináltam a legtöbbet, így legalább egyikőnk sem érezte kínosnak a csöndet. Képtelen voltam aludni. Ugyan nem is nagyon próbálkoztam vele, de már hetek óta nem megy. El-el alszom pár órácskára de valahogy sosem pihenem ki magam. Örök fáradtság, végeláthatatlannak tűnő út rajzolódik lelki szemeim előtt. Amott egy bús fa ágai hajlonganak, aztán picit arrébb meg már a ... Befejezetlen mondatok. Azt akarják, hogy tovább gondold és te képes is lennél rá mégis olyan furán érzed magad, mint aki hirtelen semmit sem tud. Pedig ott van előtted az egész. A lényeg az, hogy alvást színlelve letudtam az első napot. Hiába káromkodott hevesen mellettem, hiába csapkodott én nem reagáltam. Ez egészen jól ment a következő reggelig amikor is :
- Állj meg. Azonnal állj meg, baszdmeg mert idehányok.
Éppen a semmi közepén jártunk úgyhogy nem zavartattam magam. Szeretem az útszéli természetet, az erdőkkel már problémáim vannak meg az indokolatlanul sok madárral.
- Jóóó reggelt Lena ! Hogy aludtál ? Mert én sehogy. Csak megjegyzem, de nem is vagyok álmos. Kóstold meg ezt az, ööö, IZÉT ! Nagyon jó íze van.
- Jimmy az előbb hánytam, majdnem a cipőmre ment.
Felhangosította a rádiót, éppen az Are You Gonna Go My Way ment Lenny Kravitz-től.
- Még még, imádom. Ez a temető dalom.
- Hogy mid ?
- Ez fog a temetésemen szólni. - mondtam büszkén és egyáltalán nem értettem a meglepettségét. Vagy lehet, hogy csak az én köreimben általános dolog kiválasztani azt a bizonyos utolsó dalt ?
- Hát nekem még nincs meg.... De azt akarom, hogy bulizzanak az emberek ha meghalok. Nagy pezsgősüvegekkel a kezeikben ünnepeljék azt ahogyan éltem. Na jó, inkább whiskey-s, az azért csak elegánsabb. - merengett Rev.
- Ez hülyeség, és önző dolog. Nem kérhetsz a szeretteidtől teljesíthetetlent. Még én is szomorú lennék, sőt még akkor is ha Freya halna meg. - nevettem.
- Nem is utálod őt, sőt.
- Hogyan ismerkedtél meg Siddel ? - kérdezte párpercnyi némaság után.
- Nem hiszem, hogy tényleg érdekel.
- Fogadjunk, hogy romantikus. Azok akik már régóta együtt vannak mindig olyan szépen jöttek össze.

 - Hát... Ha úgy vesszük igazad van. Akkoriban volt két barátnőm, - igaz rém idegesítőek voltak - velük voltam valami koncerten és nem tudtunk hogyan hazajutni. Odacsapódtunk egy csapat sráchoz, és velük töltöttük az éjszakát. Aztán meghívtak minket reggelizni.( Csak, hogy értsd ezalatt a csúnya drogok élvezetét értettem. ) Naná, hogy velük mentünk, örültünk hiszen ingyen volt... Később kiderült róluk, hogy zenészek és az is, hogy Sidnek van barátnője. Bár ez a tény különösebben nem izgatott.
- Nem vagyok 'különösebben' meglepve. - nevetett.
- Azért te sem ellenkeztél, ne kend rám az egészet.
- Elrontottam. Raven isten tudja hol van, én meg itt....
- Mekkora tragédia. Hívd fel, kérj századjára is bocsánatot, vegyél virágot vagy csokit, mert ez beszokott jönni.
- Te melyik típusú vagy ?
- Én szeretem a sört. Vagy tudod mit ? Menj ki hozzá. Látogasd meg.
- Áh, annyit nem ér egy nő se....
- Te tudod... Na ott tartottam, hogy kiszúrtam a szomszéd asztalnál ülő csaj táskáját, és megemlítettem, hogy mennyire tetszik. Miután befejeztük a fánkevést - jézusom, ha rágondolok is rosszul vagyok, Jimmy dugd már el azt a sajtos chispet ! - sétálni kezdtünk lefelé az utcán. Emlékszem, hogy összevesztek azon, hogy most van-e pénz taxira vagy nincs....  Aztán valaki hátulról a nyakamba zuhant, egyik kezével a karomat ragadta meg a másikban pedig a táskát lobogtatta. Szóval megszerezte nekem a táskát, és aznap már közös volt az ágyunk. Hát van ennél szebb sztori ?
- Elvagyok ragadtatva. Megvan még a táska ?
- Fogalmam sincs, hogy hol hagyhattam el.....
A kettőnk között lévő feszültség megszűnt, a szánk be nem állt többé.
Az út elején vadidegenek voltunk egymás számára, New York poros utcáin pedig már olyan volt mintha mindig is ismertem volna. Ez jellemezte az utat, nem a gyönyörű természet meg az élmény, és az utak meg a sokszínű városok, és a köcsög rendőrök....
- Itt lefordulsz a második utca sarkánál, és valahol itt kell lennie. Már ismerős a környék.
Remegve szálltam ki a kocsiból ami oly biztos menedéket nyújtott eddig.
- Menj el a hotelbe amiről beszéltem, majd ott találkozunk. Aludd ki magad. - mosolyogtam Revre, aki bár erősen próbálta leplezni fáradtságát, könnyen belegabalyodott már olyan egyszerű mondatokba is mint a 'Jól van.'
Az őrök nem is olyan mogorva figurák  mint amilyeneknek leírják őket a filmek. Helyesek....
Leültem a 'szokásos' ablakunkhoz és vártam. Doboltam az ujjaimmal az asztalon.... Majd amikor végre megláttam őt hihetetlen nyugodtság öntött el. Még itt van, nem ment el, minden rendben van. Felesleges elmondanom, mit éreztem, rajta mit láttam, mekkora volt az öröm, mik voltak az első szavak, mondatok, témák. Képzeld el, talán eltudod.
- Mesélj róluk többet, kíváncsi vagyok.
- Kivel is kezdjem ?! Van ez a srác aki elhozott ide Jimmy, ő egyszerűen csak elképesztő, aztán van Syn aki megígérte, hogy elhoz de nem tette. Zackyt még mindig tűrnöm kell magam mellett.
- Nem tudom, hogy bírod...
- Rám szorul. Nem is tudja mennyire egyedül van... Van még egy srác akinek nem jut eszembe a neve.
- Csak férfiakkal vagy körülvéve ?
- Mire gondolsz ? - nevettem. - Három csaj is van, az egyik a régi önmagamra emlékeztet szóval nagyon bírom, Liz segít ahol tud, aranyos, kedves, nem tudom ő Liz. A szomszéd lány. A harmadikhoz pedig néhány óra múlva repülünk Angliába.




- Cookie.

29. fejezet - Home - Liz Soars.


posted by ani;

No comments

A bódító meleg ellenére a kövér esőcseppek egyre sűrűbben kopogtak az úton. Természetesen felkészületlenül ért megint az eső, de mindegy, így is úgy is sietnem kell. Rossz szokásom, hogy mindenhonnan elkések… Pedig most talán nem kéne. Nem baj, csak öt perc… vagy tíz. Kit érdekel.
Szinte úgy estem be az irodaház épületébe. Kifújtam magam és megigazítottam a jelenleg esővíztől hullámos hajam, majd a recepció felé vettem az irányt, hogy érdeklődjek kedves ingatlanügynököm holléte felől. Beszálltam a fényűző liftbe és a harmadikig meg sem álltam. Ez alatt a pár másodperc alatt elborította az elmémet a rettegés… de aztán teljesen egészségesen és sérülésmentesen szálltam ki a felvonóból. Régi félelmem, hogy baj történik egy liftben… Megkerestem Mr. Johnson irodáját, majd hármat koppantottam és kitárult előttem az ajtó. Egy rendkívül jóvágású, sármos, fiatalos emberke nyitott ajtót, akinek jöttömre a füléig húzódott a szája.
- Nahát, Lizzie, már épp hívni akartalak. Azt hittem elfelejted. Pedig az nagy hiba lett volna! Azt a gyönyörű házat simán elvihetnék az orrod elől.
- De te itt vagy nekem, Sam, és nem engednéd… - vigyorogtam vissza a város talán egyik legjobb ingatlanügynökére, majd beljebb settenkedtem az ajtón és helyet foglaltam egy antik kanapén. – Hogy s mint?
Sammel pár napja ismertük meg egymást, ő mutatott nekem pár házat, és neki köszönhetem a jövendőbeli lakhelyemet is, bár nem tervezem megvenni, úgy is tovább állok, ha megunom… Szóval mi ketten igazán jóba lettünk, és inkább már a haverom, mint sem az ingatlanosom. Sam az asztalához lépett és előszedte a szükséges papírokat, meg egy kulcscsomót, aminek láttára megcsillant a szemem. Imádok hotelben lakni, tényleg, viszont már régóta nincsenek kulcsaim, csak az a kártya… alig várom, hogy költözhessek az egyetlen bőröndömmel. Ha Sam ügyes volt, és cselekedett az előző napokban, akkor már ma délután ez be is következhet. És nagyon úgy tűnik, hogy ügyes volt.
A bérház, amit nemsokára birtokba veszek nincs messze a belvárostól, viszont kertje is van. Ez leginkább a medence miatt fontos, ami csodásan kivilágítható a sötétben… Na meg a ház stílusa… igazán művészi. Egy csomó hálószoba, több fürdő, tágas terek, bútorozottság… mondanom sem kell, első látásra beleszerettem. Természtesen jókedvűen újságoltam a szüleimnek, akik vidáman fizetik havonta a bérlést, örülnek, hogy a lányuk végre megállapodott egy helyen. Ki tudja, meddig… A lényeg, hogy tökéletes bulihelyszín az új házacskám, hála az égnek nincs telepakolva mindenféle értékes dísztárggyal, és elszállásolni is tudok sok embert. A szomszédok pedig nem fognak szólni a hangoskodásért szerintem… mivel majd őket is áthívom.

Perceken belül már a lakás felé mentünk, mindketten fülig érő szájjal, majd a kocsiból kiszállva magam után húztam a kis bőröndöm, fogtam a gitárom és beléptem a gyönyörű ajtón. Nem ment volna ilyen egyszerűen ez a dolog, ha nincs Sam… de tudtam, hogy ő kell nekem, és akkor minden simán fog menni, nekem nem kell semmit intéznem.
Épp a hátsó udvarban parkoló biciklit fedeztem fel, mikor Sam sétált felém a friss levegőn, és elégedetten nézett körül.
- Még egyszer köszönöm, hogy segítettél…
- Örülök, hogy megtehettem. Imádom ezt a házat. És nálad jó kezekben lesz…
- Hajaj, ezt ne szóld el… itt lesz a helyed a házavató bulin.
- Szavadon foglak. Mikorra tervezed? – csillant meg a szeme.
- Én sosem tervezek el semmit…
- Akkor mit szólnál egy hirtelen ötlethez; vacsora, ma, kettesben?
- Fél kilenckor?
- Itt leszek érted. – Sam arca ragyogott, az enyém pedig nem tudom mit fejezhetett ki. Az igazságot megvallva, ha az egyik felem nem lenne őrült szabadelvű zenészi beállítottságú, hanem a finom nagyképű városi polgár uralkodna a jellememben, biztosan hozzá is mennék már feleségül, érted. Mert Sam tipikusan olyannak tűnik, mint… a családom. Hát ezt azért hamar megbeszéltük. Két röpke puszi után el is ment, hiszen fontos ember lévén más dolga is akad…
Mivel mostantól nincs szobaszervíz és étterem, gondoskodnom kell a kajáról. Úgy döntöttem, hogy a gyönyörű, antiknak számító bicajjal eltekerek a legközelebbi boltig, és mindent megveszek, amit megkívánok. Ismerem magam, nem lesz kevés cuccom, mert épp éhes vagyok…

Hamarosan hatalmas szatyrokkal tértem haza, gőzöm sincs, hogy bírtam el őket. Haza… furcsa ezt mondani, pedig ez az új otthonom. Jó, inkább nem mélyedek bele ebbe a témába, elfoglalom magam. Felhívom Ravent, úgy is mióta elment, csak egyszer beszéltünk.
- Igen?
- Szia Raven. Hogy s mint?
- Lizzie? Nahát, hogy vagy? Milyen számról hívsz?
- Oh, elköltöztem. Az itteni vezetékes telefonról hívlak, tudod… - és csacsogni kezdtünk, aztán próbáltam inkább rá terelni a témát. Nem szeretek magamról beszélni. A múltkor amúgy is túl sok gondolatomat elmondtam Synnel, Freyaval és Lenaval kapcsolatban neki.
- És hogy telnek napjaid a távoli messziségben?
- Viszonylag megvagyok. A családom kikészít, de azért igyekszem jobbá tenni a helyzetet…
- Barátok?
- Megismertem pár új embert. De már is hiányoztok… Tényleg. Valami pletyka rólatok? – mindig a pletyka és a hírek érdeklik velünk kapcsolatban.
- Hm… nem tudok semmit. Nem nagyon találkoztunk ám a napokban, az azt megelőzőt meg már meséltem, mikor hívtál. – amúgy sem szeretek dolgokat továbbadni… mert komoly bajok lehetnek belőle. Tapasztalat.
- Lena és Matt?
- Mi van velük? – hogy jött ide ez a kérdés?
- Hát nem jöttek össze? Azt hittem, végre megtörik a jég, miután lefeküdtek egymással…
- Raven, ezt te…
- Jaj, drágám, most mennem kell. Valakik összevesztek, pedig még a sminkem sincs kész… Hívj, ha van valami!
- Oh, bocs, hogy megzavartalak a sminkelésben… - mondtam ironikusan, bár ő ezt már nem hallotta, mivel hamar kinyomta a telefont.
Lena és Matt?! Valahogy… nem is tudom… na de Matt és Lena?! És Raven ezt honnan tudja? Na majd utánaérdeklődök. Úgy is össze kéne ülni valamikor… de nem ma, ugyanis nemsokára fél kilenc és nem állok sehogy. Villám sebességgel kipakoltam a szatyrokat, majd kipakoltam a legnagyobb szobában a bőröndömet is, és elmentem zuhanyozni. Imádom a zuhanyzót. Nem egy személyre tervezték…
Fél kilenckor pontban Sam állt meg a ház előtt, én pedig teljesen elkészülve libbentem be a kocsijába.

28. fejezet - Rob - Raven Greenfield


posted by Frusa & Dora videoblog

No comments

Veszekedtünk. Megint. A búcsú partymon Lena valamiért kiakadt. Nagyon, és nem bírok rájönni, hogy miért. Emlékszem a mozdulataira, az arckifejezéseire, de a szavaira nem. Mert akkor már eléggé az alkohol hatása alatt voltam. Tök mindegy. Már megszoktam, hogy mindenen felkapja a vizet. Szóval, ő így búcsúzhatott el tőlem, azt hiszem.

Rev mellett ültem a nappaliban, mosolyogva magyarázott valamit. Feszülten néztem körbe, Freya velem szemben ült, Liz mellettem, Lena hangját pedig kintről hallottam, de mielőtt felfedezhettem volna, hogy merre vannak a srácok, a szemeim elnehezedtek és épp, hogy csak egy pillanatra hunyhattam le őket és élvezhettem a pihenést, Rev hangját és a békét, mert abban a pillanatban, hogy elmerülhettem volna, Rev megállt és mindkét combomon egy-egy jéghideg kezet éreztem. A szemeim felpattantak és Liz foszló arcával találtam szembe magam, ahogy oldalról közelített felém, a combomat simogatva, rohadó kezeivel. A bal oldalamról pedig Jimmy próbálkozott, de amint lelöktem a kezét a lábamról az leszakadt, ő pedig mosolyogva nézte végig. Arcából már jó nagy darab hiányzott, de még felismerhető volt. Freya egy éhes oroszlán módjára igyekezett rám vetni magát. Még ordított is hozzá.

A repülő erős landolással ért földet, ezzel kirángatva rémálmomból. Úgy tűnik elaludhattam, miközben Lenán gondolkoztam. De most komolyan, zombik? Nyugi van, Rav. Idegesen végig hallgattam, ahogy a stewardess köszönetet mond, hogy az ő szolgáltatásaikat vettük igénybe és a többi, majd amint megálltunk, felpattantam. 
- Mi van? – förmedtem rá Adamre, az öcsémre, miután egész pakolászás közben engem figyelt idiótán mosolyogva. Nem válaszolt, csak megrándult, utánozva a felkelésem. – Pöcs – sétáltam el mellette a fejemet rázva.
- Anyaaaaaa, Raven pöcsnek nevezett.

A nap hátralevő részét, amiből már nem volt sok, nagy részben pakolászással töltöttem, és alvással, bár kicsit fura volt elviselni az időeltolódást.

Másnap elindultam egy városnézés szerűre, aztán persze az Oxford Streeten találtam magam, amiből shoppingolás lett. Beugrottam egy jónak tűnő fodrászhoz is, aki tökéletes sötét barna tincseket varázsolt nekem. Egy kis változás jól jött. Útközben többször is próbáltam elérni a többieket, de Jimmy egyszerűen csak nem vette fel, Matt lerázott azzal, hogy Lenával van, ne zaklassam –erről, pedig majd később kikérdezem még, mert hogy eddig azt hittem, utálják egymást-, Freya pedig csak nem ért rám. Reménykedve tárcsáztam Lizt, bár, csak tegnap óta vagyok itt, lehet, hogy van valami fejlemény. Éééés Liz felvette és beszélgettünk. Közben találtam magamnak egy eldugottabb kávézót a magas épületek és macskaköves útak között. Igazából nem tudom miért, de eddig nem túl sok időt szántam arra, hogy Lizzel megismerkedjek. Talán azért, mert ő volt az egyetlen lány, akit talán még Lena is kedvelt, bár néha éreztem közöttük is a feszültséget. Mondjuk Freya megmérgezése után, de aztán az el lett felejtve, pedig nem is volt olyan rég. Szóval, most, hogy biztos voltam benne, hogy Lena nincs a közelben, hogy közbeszóljon vagy akármi, egy igen hosszú társalgást folytattunk le. Mesélt erről a Jasonről, akivel azt hiszem,találkoztam már, meg Synről, meg arról, hogy haragszik egy kicsit Freyára, mert mégiscsak lefeküdt Synnel, pedig ő azt hitte, hogy nem gondolta komolyan. De leginkább az új lakásáról beszélt, ahova pár nap múlva be is költözhet, mert eddig egy hotelben lakott! De, most komolyan, egy hotelben egy hónapon keresztül? Rosszabb, mint a családommal. Na, jó. Legalább olyan rossz lehet, mint velük.
- Azért a házavató bulival remélem megvársz.
- Jaj, perszee. Basszus, kösz az ötletet, eszembe sem jutott.
Beszéltünk még  a házakról,megis kértem,hogy ha lehet, felügyelné-e a házat, amíg távol vagyok, bár Syn miatt kicsit kétkedve, de beleegyezett, mert Jimmyre semmit sem lehet rábízni. Komolyan. És ezt ő is tudja.
- Egyébként tudtad, hogy Lena meg egy hajón lakik?
- Nemár. Nem csoda, hogy bekattant. De tényleg – nevettem.
- Miért kell nektek ennyire utálnotok egymást? Igazából nem mondanám,hogy kattant. Inkább... Fura? – hallottam, hogy mosolyog.
- Ugyanaz. És amúgy is, legtöbbször ő kezdi. Sőt. Szinte mindig.
Egy kicsi még veszekedtünk Lenán, de mindketten tudtuk, hogy úgysem fogja tudni megváltoztatni a véleményem róla. Szóval, miután rájöttem, hogy külföldön vagyok és a ’szüleim’ kifognak akadni, ha meglátják a telefonszámlát – mintha, amúgy nem akadnának ki mindenen -, elköszöntem Liztől majd fogtam magam, a szatyraimat és próbáltam nem eltévedni hazafelé.


Felkaptam magamra egy ujjatlan pólót, rövidnadrágot, felhúztam a bakancsom és kiléptem a házból.  Gyönyörű nyári este volt, pont ezért döntöttem úgy, hogy nem töltöm otthon, hanem keresek egy igazi brit pubot. Örömmel töltött el a tudat, hogy – remélem – a többieknek még nem volt ilyen élményük, hogy brit pubban töltsék az idejüket. Bár azt sem igazán tudtam, hogy miért lenne ez annyira nagy élmény. Boldogan léptem be a pub ajtaján, leültem a pulthoz, rendeltem egy vodkát és mélységesen magamba zuhantam. Hirtelen rán tört az érzés, hogy mennyire egyedül vagyok. És nem csak itt, ebben az idegen városban. 
- Vodka?  Orosz vagy vagy ilyesmi? – kérdezte egy férfihang. Tetszett a hangja, lágy volt, de mégsem olyan buzis. Férfias, igen. Bár, nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán hozzám intézi-e a kérdést, de megráztam a fejem.
- Nem – felemeltem a tekintetem és egy világosbarna szempárral találtam szembe magam. Tehát tényleg tőlem kérdezte.
- Rob – nyújtotta felém a kezét. Tipikus angol név. Mindkét fülében legalább 7 centis fültágító virított, két karján jó pár tetoválás volt található. Világos barna haját felzselézve hordta. – De hívj csak Davie-nek, az a művésznevem, vagy valami olyasmi.
- Raven – próbáltam távolság tartó maradni.
- Gondolhattam volna – mosolygott, majd rámutatott a pólómra, amin egy nagy holló virított. Pedig nem is emiatt vettem fel.
- Szóval művésznév? Zenész vagy vagy mi?
- Nem igazán, inkább festek. De tudok gitározni is, ha az indít be.
- Ha-ha. És honnan ez a név? Davie.
- Na, az egy vicces történet. Ugye, festek és volt pár idióta még a középsuliban, akik emiatt szopattak, meg da Vinci-nek hívtak megilyenek – na ennél a pontál nem bírtam tovább, kitört belőlem a nevetés. – Hé, azért ne fulladj meg. Na, aztán már csak DaVi voltam, most meg Davie, mert az menőbb.
- Hát, rohadtul. De tényleg.
- Szóval? Honnan vagy?
- Huntington Beach, Kalifornia.
- Ahaa, turista. Ha esetleg idegenvezetőre lenne szükséged vagy ...
- Ó, nem,kösz. Tök jól megvagyok.
- Hát, ahogy gondolod. Figyelj, lesz egy ilyen kiállítás szerűm négy nap múlva a gallériámban, gyere el... ha gondolod – a kezembe nyomott egy névjegy kártyát, intett a csaposnak, hogy adjon nekem még egy vodka-kólát az ő számlájára, majd lelépett.
- Nem,én... nincs szükségem, hogy fizess helyettem, barom.

Elmentem. Ott álltam a galléria előtt, de nem volt merszem bemenni. Túlöltöztem, szar a hajam, már azt sem tudja, ki vagyok. Életemben nem voltam még ilyenen és tök megtetszett ez az ötlet. Mélylevegő, kifúj és beléptem a terembe, ahol hozzám hasonlóan,elegánsan öltözött nők és férfiak sétáltak és beszélgettek. Tök elveszettnek éreztem magam. Itt is. Aztán megláttam Robot... Vagy Daviet,bár most, hogymár tudom, honnan ered a neve, nem bírom nevetés nélkül kimondani.
- Hellóó.
- Raven, hát, eljöttél – örült. Igen, Rob örült nekem. És emlékezett a nevemre. – Gyere bemutatlak pár embernek, aztán körbemehetsz megnézni a képeimet. De megis mutathatom őket.
Annyira barátságos volt azok után, hogy én olyan távolságtartóan viselkedtem. Hamar feloldódtam, beszélgettem a barátaival,megnéztem a képeit, amik egyszerűen gyönyörűek voltak. Éppen egy fát, vagy vízesést, de lehet, hogy csak összevisszaságot ábrázoló festmény előtt álltam, miután nagyrészt hazament mindenki, mikor eszembe jutott egy őrült gondolat. Ami annyiból állt, hogy Rev biztos kinevetne, ha látna most. Olyan vagyok, mint egy sznob. De nekem tetszett. Ezek az emberek legalább tudják, hogy mivel töltsék az idejüket anélkül, hogy tönkre tennék az életük. Én legalábbis így gondoltam.
- Na, mit gondolsz? – állt mellém Davie és a kezembe nyomott egyet azok közül az undorító színű koktél izékből. Finom volt.
- Ez a legjobb, de mondd csak ez egy fa vagy egy vízesés?
- Egyiksem. Bár, épp az a szép benne, hogy mindenki mást lát benne.
- Szóval nem mondod el?
- Nem. Gyere elviszlek valahova.
Átkarolta a derekam, kivitt az épületből és beültünk egy taxiba, ami már meglepőmódon, ránk várhatott. Vagy legalábbis Robra. Nem tudom, hova mentünk, minek és hogy milyen hosszú volt az út, de nem is érdekelt. Az ablakon keresztül bámultam kifelé az elmosódó lámpafényeket. Freyára gondoltam. Hogy miért? Mert szinte ő volt az egyetlen, aki az elmúlt pár napban válaszolt a hívásaimra. Meg persze Liz is néha, de elég sokszor Lenával volt, így inkább mondtam, hogy felhívom később. Nem hívtam. Beszéltem Robról Freyának, mert teljesen elkábított a megjelenése. Nem olyan volt, mint az Avenged Sevenfoldos srácoknak, akikről lerítt az a tipikus csábító, rocksztár stílus. Jó, nem tudtam, sokat beszélni róla, de azért jó volt megosztani valakivel, hogy itt is milyen hamar sikerült találnom valakit. Még ha nem is úgy,még ha nem is barát. Csak, akivel eltöltsem az egy hónapot. Újabb gondolat. Megérné-e haza mennem? Ráérek még ezen rágódni.
Ő meg szakított Zackyvel. Pedig azt hittem, hogy jól megvannak. Hát, mindegy Freya, éld az életed. Mert szerintem ő ilyen. Nem bír megmaradni egy pasinál. Én beszélek.


Kiszálltunk a taxiból, ami egy öreg, angol ház előtt állt meg. A házból kihallatszott a zene és hemzsegett az emberektől. Mint kiderült még több barát van itt és őket is meg kell ismernem. Tök mindegy, amíg van alkohol, cigi és még több alkohol.
Nos, ez az este sem úgy sikerült, ahogy terveztem. Mégha nem is terveztem sehogyse. Nem sikerült a sárgaföldig leinnom magam és a buli is elég unalmas volt. Felmentünk Rob házára, ahol még több whiskey, bor meg sör fogadott. A sörömmel a kezemben ültem a konyhában,míg ő átöltözött, vagy tudom is én. Odaléptem az ablakhoz és onnan néztem le a városra. Valahol a belvárosban lehettünk, egy bérházi lakásban. Egy háló, konyha, wc és egy kétszemélyes kanapés nappali tv-vel. Csak ilyen egyszerű, de Davie stílusával ez is olyan másnak tűnt. Olyan művészinek,tudod. Festmények és tökéletes színösszeállítás. Valamivel sikerült megfognia és nem ereszt. Mi van velem?
- Tetszik?
- Szép a kilátás.
- Mutatok jobbat.
Bementünk a hálójába. Sokkal nagyobb volt, mint amilyet vártam. Ágy helyett csak egy két személyes matrac volt a földön, azon pedig egy lepedő. Egyik sarokban egy szekrény állt, a másikban meg egy állvány. A falakon természetesen sajátkészítésű festmények, de szemben levő falat szinte csak az ablak foglalta el. Odaállt elé, majd felnyitotta őket és odaült. Intett, hogy én is üljek a másikba. Megtettem. Megkínált cigivel, így mindketten rágyújtottunk. Leírhatatlan érzés volt ott ülni és nézni a várost.
- Szóóóval...
- Neee. Elrontod a pillanatot. Óh, mindegy, már elmúlt – mosolyogtam.
- Miért jöttél ide?
- Ideköltözött a családom, mondjuk már nem velük lakom. Úgyhogy inkább úgy mondanám, hogy elakartam szabadulni.
- Mitől, kitől?
- Az életemtől, oké? És amúgy is, egy hónap múlva megyek vissza – mondtam hangsúlyozva az egy hónapot. Kidobtam a csikket az ablakon és visszamásztam a szobámba.
- Ó, vagy úgy. És? Nem szeretnél egy kis kalandot?
- Mi van? Nem vagyok ribanc.
- Nem is mondtam.
Közelebb lépett, majd közel húzott magához. Óvatosan az ajkaim után kapott, majd egyre gyorsított a tempón.


A lepedőbe csavarva feküdtem Rob mellet és néztem, ahogy szuszog. Még most lekéne lépnem. Nem is tudja a számom, azt sem, hogy hol lakok. Rágyújtottam egy cigire és élveztem, hogy szabad vagyok. Igen, szabadnak éreztem magam. Nem kellett bejárnom az egyetemre, nem volt megszabott programom, akkor sem ha az annyit jelentett, hogy bebaszni a barátaimmal. Éppen felakartam állni, hogy csináljak egy kávét, mikor kétszer akkora zajjal, mint általában megcsörrent a telefonom.
- Baszd meg, baszd meg, baszd meg.
Ránéztem Robra, miközben felvettem, de szerencsére semmi jelét nem láttam, annak, hogy felkelt volna.
- Liz?
- Raveen, aggódtam. Nem hívtál vissza.
- Őőő, igen. Nem akartam zavarni...
- Úristen, fogd már be. Nem zavarsz. Komolyan. De izéé... Ott hány óra van?
- Kora reggel – mosolyogtam.
- Basszus. Bocsi, aludtál? Pedig, tök próbáltam kiszámolni,hogy mikor lesz jó neked. Mondjuk ki tudja, mikor kelsz.  De húú... Valakinek mesélnem kell.
- Gyors leszel?
- Megígérem! Múltkor mondtad, hogy Matt nem ért rád, mert Lenával volt meg blabla. Beszéltem Lenával és mondta, hogy...
- DUGTAK? NE! Ne mondd, hogy Matt meghúzta...
- Mi? Jaj,nem... Nem hiszem, vagyis Lena nem olyan, ő nem...
- Igazad van. Ő nem szokott dugni, szerintem ezért ilyen morcos állandóan, de naa, akkor mit mondott?
- Hát, csak annyit, hogy beszélt Mattel és kibékültek, de most, hogy mondod. Olyan kivirult volt, de tényleg. Úristen, Lena és Matt. Matt és Lena kavarnak? Nemár. És nem vettem észre! Raven te zseniális vagy! Úúú. Akkor Zacky azért olyan durci, mert nincs kinek elsírnia a szakítás utáni sérelmeit, meg még mindig parázik a izé miatt, tudod, a gyilkosság – halkította le a hangját.
- Ugyanmár. Freya nem is szerette, én legalábbis nem láttam rajtuk és szerintem Zacky is csak bebeszélte magának. Az időt pedig nem tudja visszaforgatni... Ami megtörtént, az megtörtént.
- Ahh, igen. Izé, visszatérve Freyához, nem tudom, mi van vele. Lehet, hogy csak Zacky miatt, de sose jön velünk inni vagy akármi. Régen szívesen jött, ez tök szívás, először te hagytál minkett, most meg ő fog kilépni. Vagymi. De azért aggódom.
- Túl sokat aggódsz és túl reagálsz mindent, Liz.
- Lehet.

’Reggelizzünk együtt.’ Álmosan pislogtam a kijelzőre és legalább öt percembe telt, mire felfogtam, hogy ez Robtól jött, még úgy két órája. Gyorsan válaszoltam, hogy ha már a reggeli nem jött össze, akkor talán egy ebéd szóba jöhet-e. Felkeltettem magam egy reggeli zuhannyal, elkészültem és rohantam is a megbeszélt helyre. Majdnem két hete vagyok már itt és tök jól kiismerem már magam. Legalább is a környéken. Rob,igen. Találkozgatunk. Bulizunk. Ő az én kalandom.
- Most meg hova viszel? – nevettem, mikor kiléptünk a pubból. Ebéd után még elkellett intéznie pár dolgot, addig sétálgattam és próbáltam telefonálni, sikertelenül. Freya már egy ideje nem válaszol.
- Nem tudom. Sétálni. Aaaaz éjszakába.
- Igazán romantikus. Főleg, hogy még sötét sincs, de már be vagyok csiccsentve.
A magas épületek között sétáltunk, nevettünk és kergettük egymást.
- Úúúú. Nekem kell egy olyaaaan – nyomtam neki az orrom az egyik cukrászda üvegének.
- Csak egy szavába kerül, hölgyem – a következő percben már az előbb említett csoki torta szelettel jött ki.
- Nagyon köszönöm, uram – hajoltam meg.

- Raven, te vagy az? – hallottam meg anyám hangját a nappaliból, bár a tv zaja eléggé elnyomta a hangját.
- Nem! – ordítottam és berohantam a szobámba. Nem tudtam, mit kezdeni magammal, azt sem tudom, miért léptem le a clubból, ahova beültünk Davievel.
- Raven? – szólt bele a telefonba Matt.
- Maaaatt, hát felvetted. És rám érsz. Ugye rám érsz?
- Te részeg vagy? Persze, ráérek. Hogy vagy? Milyen London?
- Ó, én teljesen jól vagyok. És annyira gyönyörűű bárcsak ti is itt lennétek. Találkozhatnátok Robbal, felfedeznénk a várost – és csak beszéltem. Tudtam,hogy Mattet annyira nem is érdekli, amit mondok, de azért elmeséltem neki mindent Robról. – Tudod, mit hallottam?
- Na, mit?
- Hogy te és Lena. Hogy kavartok.
- Tessék?
- Ugyan, Matt. Múltkor leráztál, mert vele voltál. Aztán Liz mesélte, hogy... Úristen, remélem ez nem titok volt. De azért ne utáld Lizt, oké? Szóval, mesélte, hogy beszélt Lenával és eléggé kivolt virulva. Bár, őszintén szólva szerintem ráfért. Ezekután legalább rávehetnéd, hogy legyen kedves. De, mondd meg nekem őszintén, Matt. Legalább jó volt?
- Én...nem... Az tény, hogy végre sikerült beszélnünk és...
- Nem hiszek neked. Hallom, hogy hazudsz. Tudom, hogy hazudsz. Megdugtad, nemigaz?
-Igen – hallottam rajta, hogy zavarban van. Jézusom, ez a Matt egy igazi úriember. Szinte szégyeltem magam, hogy én csak úgy letámadtam akkor, a clubban. Tök megbántam már.

27. Fejezet - two faced - Freya Smith


posted by Fru

No comments

- Szakítottunk – szóltam halkan, miközben Raven csak mondta a magáét, de hirtelen elhallgatott. Lehet, hogy elment a térerő?


Zihálva ültem fel az ágyban, a hajam rátapadt a homlokomra, és egy kezet éreztem a combomon. Zacky nyugodt arcára pillantottam, majd a kezére, és ismét az arcára. Hányingerem lett a bűntudattól, gyorsan felkaptam az első kezembe kerülő pólót és kisiettem a fürdőbe. Két kézzel rátámaszkodtam a csapra és a fehér arcomat kezdtem el tanulmányozni. Rosszul voltam magamtól, az érzéseimtől – amiket még magamnak is nehezen ismertem be – és a gondolataimtól. Megnyitottam a hidegvizet, majd alaposan megmostam az arcom, és kezdtem jobban érezni magam. 
Két halk kopogást hallottam az ajtón.
- Gyere.
- Jól vagy? – kérdezte halkan Zacky. Bólintottam. – Fal fehér vagy – mondta, miközben gyengéden átölelt és a hátamat kezdte el simogatni. 
- Rosszat álmodtam. Tudod, gyilkosság, hullák, erdő. Mindig ugyan az – csak álltam ott Zacky karjai közt, képtelen voltam átölelni őt, amit ő is észrevett, így hamar elengedett. Úgy álltunk egymással szembe, mint két idegen. Én legalábbis így éreztem.
- Azt hiszem beszélnünk kéne... – kezdtem, és éreztem, hogy ez rohadtul hülyén hangzik, de Zacky bólintott, így próbáltam elkezdeni, de semmi sem jött ki a torkomon. Nekidőltem a kádnak, Zackyre pillantottam és kérdő tekintetével találtam szembe magam. Sóhajtottam, de még mindig nem szólaltam meg.
- Szerintem szakí... – végre rászántam magam, hogy kimondjam, de ekkor megszólalt Zacky mobilja, mire ő egy bocsánatkérő mosoly kíséretében felvette, és a túl oldalról Syn idegesítő hangjára lettem figyelmes. Nem tudom miről beszéltek, Zacky egyfolytában vigyorgott, néha mondott valamit, majd lerakta. 
- Boccs, mit is akartál mondani?
- Semmi, nem fontos – rántottam meg a vállam, és kirohantam a fürdőből.


Nem hiszem el. Miért mondtam azt a többieknek,hogy járunk Zackyvel? Talán, hogy Lena végre befogja a száját és ne sírjon? Oké, akkor még nem tudtam, hogy meghalt az apja, így kicsit szemétnek érzem magam, de ha egyszer nekem nem mondanak el semmit?! 
Az ágyamon feküdtem, a plafont bámultam és éreztem, hogy kezdődik. Már egyszer leszoktam a drogokról, persze nagyon nehéz volt, és most az az egy adag, amit Rev adott még az erdőben, beütött. Úgy éreztem, hogy mindjárt rámszakad a plafon, ezért becsuktam a szemem. A kezeim remegtek, bárhogy própáltam megállítani, nem sikerült. Pár percig feküdtem egyhelyben, de a kezem kezdett egyre jobban fájni, és a szememet se bírtam már csukva tartani, így a tenyeremet a szememhez nyomtam, de ez sem segített. Beletúrtam a hajamba, majd egyre jobban húztam, hogy inkább azt a fájdalmat érezzem, ne a kezemben lévő lüktetést. Majd jobb kezemmel belemarkoltam a balba, és a körmömmel óvatosan karmoltam a bőrt, ahol éreztem a lüktetést, de ez már annyira fájt, hogy inkább abba hagytam. Tudom, hogy azért a bal karom lüktet, mert ott lőttem be magam még jó pár évvel ezelőtt, de az a seb, ami akkor ott tátongott, mára már csak egy kis heg. Lenéztem a karomra, ami egyáltalán nem volt piros, pedig úgy karmolásztam, hogy azt hittem, legalább egy kis vértócsát fogok látni, de semmi...
- Baszd meg Freya, már vagy öt perce kopogok, de baszod kinyitni ezt a rohadt ajtót – hallottam kedves barátom hangját. Vagyis, egyáltalán nem a barátom, de ha ő annak hiszi magát. Egyáltalán, hogy jutott be a házamba?
- Syn, kedves, nemlátod, hogy haldoklom? – ha a tekintetemmel ölni tudnék, Syn már biztos holtan feküdne Pete mellett. Hányingerem lett.
- Ja, miért nem szóltál? Párnázott helyed lesz a haverod mellett – vigyorgott ördögien Syn. Tudja,hogy utálom, ha szóba hozzák Pete-et.
- Miért is jöttél?
- Zacky küldött – vonta meg a vállát unottan. – Ma buli, és csak én értem rá, hogy elmondjam neked ezt a fantasztikus hírt.
- Aha.
Syn az ajtóban állt, nem szólt semmit, én csukott szemmel az ágyon feküdtem. Az is lehet, hogy már rég elhagyta a házat... A félszememet kinyitottam, csak annyira, hogy megnézzem, Syn itt van-e még, és ott állt, engem nézett.
- Meddig akarsz itt maradni?
- Jól vagy? – kérdezte. Eddig le se szart, most meg az érdekli, hogy jól vagyok-e.
- Persze, minden tökéletes, nem látod? – úgy látszik nem volt elég meggyőző a hangom, mert Syn közelebb jött. – Mit akarsz? – leült az ágyra. – Syn, most komolyan. Mit akarsz? – ültem fel én is.
Valaki kopogott az ajtón. Épp szóltam volna, hogy szabad, de az a valaki válaszra sem várva, belépett.
- Zacky. Syn, azt mondta, hogy nem értél rá.
- Nem is, de most már ráérek – mondta Zacky, miközben furán méregette Synt. 
- Aha – újra lefeküdtem az ágyra, de amint Syn, egy ’na, a bulin majd beszélünk’ mondattal kilépett az ajtón, én rögtön felültem.
- A múltkor akartál mondani valamit.
-Ja – ismét beállt a csend, mint múltkor. – Szóval arra a következtetésre jutottam, hogy biztos nem akarsz egy ribanccal járni – láttam, hogy Zacky közbe akar szólni, de feltartottam a kezem, jelezve, hogy még nem végeztem. – Éééés, ne mond, hogy nem vagyok az. Először Matt, – igaz vele csak kétszer, és az egyik úgy történt, hogy a felére nem emlékszem, mert részeg voltam. – aztán te, és miközben veled voltam, lefeküdtem Synnel – ráadásul élveztem. De ezt semmi pénzért, még vodkáért se árulnám el senkinek. – És ha annyira akarod tudni, egyszer majdnem lefeküdtem Pete-tel – úristen, miért hazudozok? Nem azt akarom, hogy megutáljon..
- Aha – nyögte Zacky.
- Egyáltalán tudod, hogy mi a kedvenc kajám? – persze, hogy nem tudja.
- Hamburger, pizza? – jajj, Zacky, komolyan?
- Gyümölcs saláta. Ha nagyon tudni szeretnéd – sóhajtottam. Matt tudta... – Emlékszel mikor elrángattalak egy koncertre? – bólintott. – Tudtam, hogy te imádod őket,én viszont ki nem állhatom a pasi hangját. Csak azért akartam, hogy elmenjünk, hogy egy kicsit elszabaduljunk a többiektől – persze, Zacky nagyon hálás volt meg minden, de ennyi. És nem ez volt az egyetlen ilyen eset. Egyszer elhívtam fagyizni, és Zacky csak a bandáról tudott beszélni. Komolyan. Próbáltam átterelni a témát a családjára, de ő mindig visszakanyarodott. Ráadásul ő nem nagyon hívott el sehova...




Ravennel beszéltem telefonon, mikor odaértem a buli helyszínére, vagyis Revékhez. 
- Lekell tennem, mert izé... Dolgom van – mondtam Ravennek.
- Oké, akkor majd beszélünk később – hallottam a hangján, hogy mosolyog. Megforgattam a szemem, majd leraktam a telefont, és beléptem a házba. A konyhában láttam néhány ismeretlen arcot, de nem törődtem velük, kerestem tovább a többieket. Először Lena vörös, majd Liz barna haja tűnt fel a szoba másik oldalán, az idegeneket arrébb lökve mentem oda a szokásos csapatunkhoz. Már messziről láttam, hogy Rev megint részeg, a többiek meg rajta nevettek.
- Hol voltál? – kérdezte egyből Liz.
- Ravennel beszéltem telefonon – vontam meg a vállam, majd helyet foglaltam Syn mellett, ugyanis csak ott volt hely, és rögtön meghúztam az első kezembe kerülő piát.
- Raven. Mi van Ravennel? – mintha eltűnt volna a pia-felhő Rev szeme elől. – Még mindig nem hiszem el, hogy csak úgy, köszönés nélkül lépett le.
- Csak nem bele zúgtál Ravenbe? – kérdezte vigyorogva Lena.
- Micsoda? Ravenbe? – kérdeztem nevetve. Tudom, mindenkinek feltűnt, hogy Rev és Rav jóba voltak, de összevesztek és mikor utoljára beszéltem Revvel, azt mondta, nem érez iránta semmit. – Raven olyan, mint egy rossz ribanc, egyszer Revvel dug, aztán egyszerre Mattel és Johnnyval – csak úgy kiszaladt a számon, és láttam, hogy Lena együtértően vigyorog, Syn közbe szólt, hogy ’nem rossz’, miközben ő is együtértően vigyorgott, majd mindenkiből kitört a nevetés.


- Szakítottunk – szóltam halkan, miközben Raven csak mondta a magáét, de hirtelen elhallgatott. Lehet, hogy elment a térerő?
- Tessék? – nem, mégse ment el...
- Jól hallottad. Szakítottam Zackyvel. Jobb lesz nekem is, és neki is. Leginkább neki...
- Biztos, hogy jól döntöttél?
- Persze – nem, igazából egyáltalán nem döntöttem jól, Zacky azóta hozzám se szól. – Na, de milyen pasiról is beszéltél? Művész, vagy micsoda? – próbáltam átterelni a témát. Rav rögtön rákapott, csak mondta és mondta, mikor Syn feje jelent meg az ajtóban. Látta, hogy beszélgetek, de nem zavartatta magát, bejött és megvárta míg elköszönök Raventől.
- Megint Ravennel beszéltél?
- Aha – nekidőltem a csapnak, és Synt tanulmányoztam. – Minden rendben?
- Figyelj Freya... – megvakarta a fejét, a földet nézte, de nem folytatta.
- Ha?
- A múltkor én elakartam mondani Liznek, de mindig közbe vágott, szóval... Közöttünk nem volt semmi – nézett rám felhúzott szemöldökkel. – Érted? Kibaszottul semmi sem történt közöttünk. Csak játszadoztam, részeg voltál.
- Baszd meg Syn, ebből semmit se értek. Elmondanád értelmesen? - vágtam közbe, ugyanis fogalmam sem volt miről beszél.
- Nem.Dugtalak.Meg - minden szó után hagyott egy kis időt, hogy felfogjam a szavak jelentését, bár legnehezebben a 'nem'-et fogtam fel.
- Hé, várj. Az a "nem", biztos, hogy kell oda?
- Aha, jól hallottad.
- Most mindenki azt hiszi, hogy megcsaltam Zackyt, és én meg ezért szakítottam vele... - Freya, fogd be a szád!
- Szakítottál Zackyvel? Áhhááá, szóval azért ilyen csöndes ma - gondolkodott Syn hangosan.
- Ja, de nem hallottál semmit - fontam keresztbe a karom a mellem előtt.
- Értettem, asszonyom! - vigyorgott Syn. - Az előző dologgal kapcsolatban pedig... Beszélnél Lizzel? - bólintottam, majd kiléptem a fürdőből, ahol egyből Lenába botlottam.
- Mégis mit képzelsz magadról? - jött nekem egyből Lena.
- Mi bajod van?
- Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád. Először Mattel keféltél, de dobtad, aztán pár nappal ezelőtt bejelentetted, hogy jársz Zackyvel, most meg dobod. Ki lesz a következő? Rev? Johnny? Esetleg Syn? Hányingerem van az ilyen ribancoktól - mért végig, miközben arca az undortól eltorzult.
- Inkább örülnél, hogy végre összejöhetsz vele. Ja, boccs...Hogy Zacky nem érez irántad semmit? Hát nem csodálom - néztem rá lenézően.
- Hé, hé, cica bunyó - hallottam meg magam mellől Syn hangját. Legszívesebben bekussoltattam volna, de ezt Lena megtette helyettem.
- Baszd meg Syn, fogd már be a pofádat! - persze eddigre már körbe vettek minket az emberek, és Revet láttam, amint utat tör magának a tömegen keresztül, mögötte Mattel és Zackyvel.
- Álljatok már le! - hallottam Zacky hangját.
- Hogy merészeled ezt mondani? Semmit sem tudsz róla, rólam meg még annyit se - láttam, hogy Lena keze az arcom felé lendül, de valami hirtelen elállta az utamat. Rev.
- Hűűű, ez aztán ütős volt. Értitek, ütős - mondta Rev, miközben az arcát simogatta, ahol Lena megütötte. Rev beszólására mindenki nevetésben tört ki, kivéve engem és Lenát. Pár másodpercig szemesztünk, de aztán mi se bírtuk tovább, kitört belőlünk a nevetés.
- Istenem, már megint Raven az - néztem meg a telefonom kijelzőjét, ami Rav nevét mutatta, majd gyorsan átvágtam magam a tömegen, hogy kijussak a házból. - Mi az? - szóltam bele a telefonba. De mielőtt bármit is mondhatott volna, elkezdtem én. - Képzeld, majdnem összeverekedtünk Lenával.
- Azta, na mesélj - épp elkezdtem volna, mikor láttam, hogy Lena cigivel a kezében, kilép utánam a friss levegőre.
- Majd holnap mesélek, most nem érek rá - mondtam gyorsan, és kinyomtam a telefont. Én is előkaptam egy cigit, majd rágyújtottam.
- Megint Raven volt az? - kérdezte hirtelen.
- Aha. Mostanában 5 percenként hívogat, állandóan zaklat, ráadásul csak magáról beszél, és már rohadtul unom.
- Na, egy közös vonás van bennünk - vigyorgott, mire én vissza vigyorogtam rá. - Mondjuk, én legalább megmondom a szemébe, hogy nem bírom...
- Legalább egy barátja legyen - nevettem, majd beleszívtam a cigibe.
- De rendes vagy - nevetett ő is.


Frusa

26. fejezet. - - Lena Holden.


posted by Egy reggeltől betépett álommanó

No comments

- NEM HISZEM EL, HOGY KIHAGYTATOK BELŐLE ! 
Zacky kezeibe temette arcát és újabb sóhaj-sorozatba kezdett.
- Megöltem egy embert.
- Hát ez az ! Végre csináltál valami izgalmasat !
- Lena, te hallod amit mondasz ?
- Jaj ne sajnáld a faszit. Ez a sors, megvolt írva, ennyi. Meg kellett halnia.
- Én inkább magamat sajnálom.
- Képzeld csak el. Ha egyszer befutsz zenészként, írsz majd egy könyvet amiben bevallod, hogy megöltél egy ember. Hát mekkora királyság már !!  Nagyon vérzett ? Ki takarította fel ? Áh, fel kellett volna hívnod. Kibaszottul fel kellett volna hívnod.

- Te nem vagy normális. - láttam rajta, hogy nevetni akar, csak hát ilyen helyzetben valahogy nem illik.... 
- Freya nagyon kiakadt ?
- El sem tudod képzelni.
- Uh, szegény.
- Jé, szorult beléd egy kis empátia ? 
- Most miért gúnyolódsz, haaaa ? Tényleg, jól nézett ki a pasi ? Biztos haláli volt.. Érted, haláli.
- Mi van ha lebukunk ? 
- Áh nem fogtok. Hacsak a kis ribi el nem sírja magát valamelyik rendőrségen...
- Oké. Szeretnélek megkérni rá, hogy ne bántsd őt. Zűrösebb a múltja mint hinnéd.
- Zacky, kit érdekel? Csak szólok, hogy mindent ők kezdtek. Mi a francért kellett drogot rakni az italomba ? Miéért ?
- Nem kellett volna így felfújnod a dolgot.

- Baszd meg Baker ! Zűrös a múltja ? Igen ? Ebben sejtek egy kis kokaint... Jól érzem ? Akkor nagyon jól tudhatná, hogy milyen nekem. Nap mint nap megküzdök azért, hogy tiszta maradjak. Baszki ! El sem tudod képzelni milyen így élni. Oh várj, vicces sztori ! Tegnap ültem a pult mögött, és arra lettem figyelmes, hogy a csokigolyók kimásznak a dobozukból. Még integettek is nekem. A mai napig látok dolgokat, mintha a hatása alatt lennék.... Érted, mit akarok mondani ? Felfogtad mit jelent ez nekem ? Egészen eddig azt  hittem, hogy mellettem állsz..

- Lena és ezt miért nem mondod el nekik ?
- Talán azt várom, hogy te mond ki...
- Azt várod tőlük, hogy alapból tudják mit kell tenniük. Hogy hogyan viselkedjenek veled...
- Sehogy nem kell velem viselkedni. Hagyjanak békén. Nem vágyom egyik csaj társaságára sem. Na látod, ezért nem akartam a próbáitokra járni...
- Hazudsz. Matt miatt nem akartál jönni. Amúgy beavathatnál végre, hogy mi a fasz volt közöttetek. Egyikőtök sem mond semmit.
- Zacky tudod, hogy imádlak. - néztem rá a legártatlanabb arckifejezéssel. - De ideje menned. Majd találkozunk... Ne keress, jó ?
- Persze... Amúgy, hogy vagy ?
- Amúgy ? Minden reggel meggyújtok egy gyertyát és elsuttogok felette egy imát. Amúgy így vagyok... Kész tébolyda. Nem tudom meddig bírom még. Látni ahogy a szemem előtt hagyja el őt az élet..



Egy hete, hogy nem tettem ki a lábam a hajóból. Már nem volt sok hátra ezt tudtuk mindketten... Miután kicseréltem Jack lepedőjét, elkezdtem melegíteni a levesét. Tudtam, hogy egy kanállal sem fog enni belőle. A csendet ütemes kopogás törte meg.
- Szia. Ha zavarok visszajövök később. - mondta hadarva Matt.
- Gyere.
- Hoztam az öregnek egy kis élénkítőt.
- Kedves tőled, menj csak be hozzá.
Amikor beértem apám csillogó szemmel figyelte Mattet, aki épp valami hatalmas sztori közepén tartott.
- Mikor megyünk pecázni ? Hiányolnak a halak !
Úgy véltem a legjobb ha magukra hagyom őket, szóval elsétáltam a mólóig. Rágyújtottam. Nem szoktam vissza csak... Tudod elég stresszes dolog ha valakinek haldoklik az apja. Csak szólok, hogy tudd.
Matt és Jack... Rengeteget voltak együtt miután én leléptem. Jack képes volt arra amire én soha nem leszek : megbocsájtani Mattnek....


A gyertya örökre kialudt.


Amikor valami rossz dolog történik velem, vagy olyat érzek amit nem lenne szabad, akkor előveszem a varázsfüzetem.
Néhány lapból áll csupán, van benne pár dalszöveg és tetoválás tervek, valamint egy üres oldal ami örökké az is marad. 
Itt vagyok már megint, a maszatos fehér felett görnyedek.... Kezembe vettem a ceruzám ami magától életre kelt s szomorú táncba kezdett.
" Fájdalom. Magány. Félelem. "
Eltűnődtem ezen a három nyomasztó, életemet meghatározó érzésen, majd egyszerűen kiradíroztam őket.  Eltűntek a papírról azzal együtt az életemből is. Mély levegőt vettem valamint egy új cigaretta szálat a csinos kis díszdobozkámból. Visszaszoktam rá. És tudod mit ? Soha többé nem fogom újra letenni. Felvettem a bakancsom és egy fekete pólót amin egy fordított kereszt volt, és elindultam Matthez. Azt terveztem, hogy gyalog megyek így elég időm lesz kitalálni, hogy mit mondjak neki. Már csak azt vettem észre, hogy ott állok az ajtaja előtt és azt sem tudom, hogy kerültem oda. Az út valahogy kimaradt.... Kopogtatta m , és lélegzet visszafojtva vártam.
- Csak Lena az ! - kiabált Freya. - Már nagyon hiányoztál. Uhh, remélem érted a viccet.
Egy könnyed mozdulattal arrébb löktem és besétáltam a nappaliba. Syn és Zack bambán bámult rám, Liz pedig röhögött. Nagyon, mint aki nem szándékozik soha abbahagyni. Aztán valami eltakarta a képet. Ja, igen Matt megölelt. Hosszú, erős ölelés volt.. Már el is felejtettem milyen érzés... Mennyire..
- Mi a fasz ? Lemaradtam valamiről ?
- Ami azt illeti igen Freya. Nem hallgattad reggel a híreket ? Egy pasi sétáltatta a kutyáját az erdőben, aztán eldobta neki a  sárga játéksünijét... Még röhögtem is pont olyan mint ami Sidnek volt.. Na mindegy. Szóval eldobta a kutya meg kis idő múlva egy egész karral tért vissza.
Láttam szerencsétlen csajon, hogy egy pillanatra elhitte amit mondok...
- TE ŐŐRÜLT ! Fúj baszd meg Lena ! - nevettek a srácok.
- Ez nagyon gáz volt. Ilyennel viccelni. - mondta szánakozva Freya.
- Valld be, hogy neked is tetszett.
Nem vagyok benne biztos, hogy Liz tudta miről beszéltem de ő is nevetett. Még mindig.
- Mit szívsz ? Adj nekem is !
- Tekerjek ?
- Nem kösz, Syn.
- Ugyan már, a te pénzedből van.
- Hozok kávét.
- Matt, tudod, hogy nem iszok kávét...
- Jót fog tenni, rád fér.
Zacky hirtelen felugrott a kanapéról, átlépte az asztalt és esetlenül megölelt.
- Annyira sajnálom. Részvétem. - suttogta.
- Nincs semmi gáz.
- Teljesen kiment a fejemből, sajnálom. Majd beszélünk, oké ?
Egymás mellett álltunk... Mindenki minket nézett. Csend volt.
- Na meséljetek mi történt amíg nem voltam...
- Járunk ! - rángatta el mellőlem Zackyt Freya.
Mosolyt erőltettem az arcomra.. Tudom, hogy ez mennyire fontos Zacknek, szóval igyekeztem jópofát vágni a helyzethez....
Syn vigyorogva nézett rám..
- Mi van ? Miért nézel így ?
- Hogy ?
- Mint egy retardált ?
- Ahh pedig próbáltam úgy nézni mint aki tud valamit...
- Valami ami engem érint ?
- Úgy ám ! - megsimogatta a mellette lévő helyet.
Közelebb léptem hozzá. Kíváncsi voltam, meg féltem is... El sem tudtam képzelni mit akar.
- TUDJÁTOK MI A LEGJOBB A CSOKIBAN ?
- Na micsoda Lizzie ? - kérdezte barátságosan Matt.
- Jaj nem tudooom. Elfelejtettem pedig még az előbb tudtam. Wow, ez a fal mozoooog.  Hö-hö. Pisilni kell.
- Jössz a hálóba Lena ?
- Igazából én, öhm. Syn. Majd később ?
- MINEK MENTEM A FÜRDŐBE ? - visította Liz. - Naaa mondjátok meg. Uhh, Matt. Szexelni akarok veled ! - majd megcsókolta.
- MONDTAM ! - röhögött fel Zacky. - Jössz 50 dolcsival Brian Haner !
Mindenki nevetni kezdett, én nem értettem semmit....
Matt leszedte magáról a kis rajongóját és bementünk a szobájába.
- Nem tudok mit mondani...
- Már csak a temetést kell túlélnem. amire eljön a fél város, hanem ez egész.... Hiszen mindenki imádta Jacket. Nem lesz utána semmi tea délután ahol elmondja a sok idegen, hogy mennyire nagyszerű ember volt ő.
- Ha bármire szükséged van, én itt vagyok. - majd újra magához ölelt.
- Nem kell kötelességből ölelgetned...

- Jó illatod van. A múltunkra emlékeztet, pont úgy érzem magam mint akkor.... Áh, mit csinálsz velem ? - és arcával közelített felém. 
- Ideje mennem ! - felálltam és egészen a dzsekimig menekültem Matt elől. 
- Ne menj el. 
 Az ajtót becsaptam magam után és leültem a lépcsőre. A hajóra gondoltam. Az üres hajóra...
Újra kopogtattam....
- Nem akarok hazamenni. De itt sem akarok maradni.... 
- Part ? Mint régen, csak ketten.


- Cookie - 

25. fejezet - *cím* - Liz Soars.


posted by ani;

No comments

Ezt nem hiszem el. Ilyen nincs. Sosem gondoltam volna, hogy egy szerencsétlen horrorfilmben kötök ki… annyit láttam már, de sosem volt ilyesféle élményem.

Totál nyugodtan zenélgettem, mikor a telefonom kijelzőjén Zacky nevét láttam meg. Jó kedvűen szóltam bele, gondoltam újabb buli… Ja, persze, buli, csak másféle. Áthívott. Egészen addig, míg oda nem értem, furdalt a kíváncsiság, hogy miben settenkednek, hiszen a csapat javarésze ott volt, ám mikor megláttam a sokkos arcukat, tudtam, hogy nem egyszerű az ügy.
- A szakmai tanácsodra lenne szükségünk… ugye, hogy a szüleid ügyvédek?
- I…igen… basszus, mit csináltatok?!
Elmesélték az egészet. Egy véletlen gyilkosság… legjobban akkor akadtam ki, mikor elmondták, hogy a hulla itt van a kertben. Természetesen volt fogalmam a jogról, és próbáltam kieszelni a lehető legjobb fedősztorit, de a legokosabb dolognak az tűnt, ha most azonnal nekiállunk eltűntetni.
Valószínűleg keresni fogják, de marha nagy szerencse, hogy Freya állítása szerint egy világi nagyutazó volt ez a férfi. Ráadásul portugál… És nyomok sincsenek. Freya mondta, hogy következő nap megy és kitakarít azon a részen, ahol az eset történt, a kamera nem láthatott semmit, az ásó nem fog előkerülni, a testet pedig egy erdőben elássuk. Ha senki nem mond semmit és jó színészi tehetséggel vagyunk megáldva, akkor nem lesz semmi baj. Ezen a nagy bajon felül, persze.
Már korom sötét volt, mikor kis csapatunk majdnem összes tagja elindult a sátrazós erdő felé. Hála az égnek Syn nem jött, nem hiányzott volna a nyafogása… Lena-ban meg az utóbbi időben annyira nem bízok. Talán meg sem fogja tudni. Szörnyű egy este ez… én inkább csak irányítottam a sokkos embereket, mintsem hogy egy ujjal is hozzáérjek… sosem undorodtam az ilyentől, de ez most elég abszurd. Nem túl sokkal később már hazafelé mentünk néma csendben, mindenki ügyesen tette a dolgát. Már ha lehet ilyet mondani. Senki nem beszélt még otthon sem, és mindenki totálisan lefáradt… nyugovóra tértünk mind egytől egyig. Raven a szobájába invitált Freya-val együtt, gondoltam velük tartok egy kis lelki támaszt nyújtani… komolyan megsajnáltam szegény Feya-t, pedig nem a szívem csücske. Gondolom ő sem szível annyira… sokat változott a szememben a múltkori eset után. Pont őt találtam felhívni, elújságolom neki életem egyik legjobb dugását és erre fel lefekszik Synnel… nem azzal van a baj, hanem ezzel a viselkedéssel. Vagy mi ez. Hát elég ribancos, mit ne mondjak.
Egy kis beszélgetés után a semmiről úgy döntöttem, hogy jobb, ha lelépek és kialszom magam… majd másnap reggel újra átjövök.

Szörnyű fejfájásra ébredtem. Egy whiskys üveget találtam a hátam alatt, ami rendkívül kényelmetlen volt… igen, még este megálltam egy útbaeső boltnál. 11 óra… oh shit. Lassan át kéne ballagnom Ravenékhez. A fürdőbe ballagtam, majd ahogy beléptem az ajtón, jöttem is ki. Megijedtem a saját tükörképemtől. Előbb fel kell rá készülnöm lelkileg… kemény fél órába telt, míg végre magamra kezdtem hasonlítani, majd nekiálltam öltözni, előkerestem a nagy esernyőm, mivel szakadt az eső és útnak indultam. A hotel recepciós csávókája vidáman köszönt oda, hatalmas vigyorral. Mint minden nap. Minden egyes nap. Mióta megkértem, hogy ne Miss Soarsnak szólítson, hanem Liznek, totál el van szállva, és már bátorkodott elkérni a telefonszámom is. Viszont szerintem a híváshoz még erőt gyűjt… olyan kis édes.
Negyed órán belül a Raven-Rev-Syn házban voltam, három apró koppantás – és öt perc várakozás – után Syn nyitott ajtót, viszonylag normális, és nem álmos külsővel, majd elvigyorodott, mikor realizálta kilétemet. Mivel nem volt kölcsönös a vigyor, beugrott neki gondolom, hogy nem kéne annyira örülnie nekem, és hogy mi történt tegnap… Raven hangja után mentem a lakásban. A nappaliban páran a kanapékon összeguborodva ültek és beszélgettek, majd egykedvűen köszöntöttek. Megkönnyebbültem, mikor rájöttem, hogy nem a tegnapról van szó… Nem volt sok értelme ennek az egésznek. Syn meg folyamatosan bámult… felugrottam és kimentem a konyhába, hogy ha akar valamit, majd csak utánam jön. Így is lett.
- Liz, én annyira nem akartam…
- Várj. Freya a téma?
- Hát… ööö… igen végülis…
- Akkor ne is mondd tovább. Lefeküdtetek, rátok nyitottam, bocsánat. Nem akartalak megzavarni titeket.
- Mi van?!
- Mi lenne?
- Még te kérsz bocsánatot?! Miért?
- Nekem konkrétan nem esne jól, ha valaki az ajtóban nézné, ahogy kábultan ébredezek egy kiadós szex után…
- Azt hittem ezzel megsértettelek…
- Már miért sértettél volna? Semmi közünk egymáshoz. Szerintem. Remélem te is így gondolod.
- De…
- Ha nem haragszol, inkább lelépek. Úgy érzem megfulladok itt… Szia Syn.
A többiektől el sem köszönve kisurrantam magam mögött hagyva az elképedt Synt. Ez egy nagyon rossz szokásom… de nem szeretek elköszönni. Úgy is találkozunk nemsokára. Ebéd idő van, hm, akkor elmegyek Jasonhoz, biztosan eljönne velem kajálni.
A 10 perces út alatt volt időm gondolkozni minden baromságon. Például hogy milyen koncertre kéne menni, vagy hogy lakást kéne nézni… igen, még ma délután feltérképezem a lakáskínálatot. Hamar odaértem a kis boltba, itt Huntington Beachen minden közel van mindenhez. Jason boldogan üdvözölt egy jó szoros öleléssel.
- Mostanában nem hallottam felőled.
- Milyen szép kisimult az arcod Jason… boldognak tűnsz.
- Tényleg?
- Van valami oka is? – így kell kezdeni egy beszélgetést, hogy nehogy rám terelődjön a téma. Jason könnyen befolyásolható. Elfoglaltam a szokásos kis helyemet, és rágyújtottam egy cigire, Jase kezében is füstölgött egy.
- Van ez a Casey csaj, tudod…
- Persze. A tetkós lány.
- Mostanában olyan jól érezzük magunkat együtt…
- Összejöttetek?!
- Nem! Illetve… nem járunk. Csak szex és kész.
- Oh, értem. Micsoda huncutság.
- Na és te? Valami baj van? Nem szoktál ennyit cigizni. Ez már a harmadik szálad.
- Jason neked van tetkód?
- Persze. A karomon… itt és itt. Aztán még a lábamon is van… meg a mellkasomon egy pici.
- Értem. Nem vagy éhes?
- Dehogynem.
- Ebéd?
- Hm, egy óra lesz perceken belül… egykor lelépünk.
- De hiszen úgy sem jön be ide senki vásárolni.
- Igazad van, menjünk.
Felvettük a kabátkáinkat és átugrottunk egy pár utcával arrébb levő gyorskajáldába. Rendeltünk egy csomó mindent… amit csak megkívántunk. Több mint egy órán keresztül csak ettünk, nevettünk és beszélgettünk… már el is felejtettem a tegnap estét. Szerencse. Gondolom, ha a fejemben járt volna, Jase rákérdezett volna, hogy mi a bajom… Őt pedig nem fogom terhelni ekkora titokkal. Persze megbízok benne, de ez neki lenne rossz.
Kettő után valamivel visszaballagtunk az addigra már csak szitáló esőben. A nap ragyogott, és gyönyörű látványt nyújtott az égbolt… nem is volt kedvem visszamenni a boltba. Viszont mikor egy erős fuvallat majdnem ellökött, úgy döntöttem nem késlekedek, és újra elfoglaltam szokásos helyem a könyvek mellett. Jason úgy tűnt, hogy elmerengett valamin magában, én pedig inkább kerestem egy Poe könyvet és belemélyedtem az olvasásba. Hihetetlenül lekötött a regény… Sokkal később eszméltem csak fel, mikor valaki egyre hangosabban a nevemet ismételgette.
- Liz… Liz! Lizzie!
- Jaj igen. Én!
- Hello! Na mi a helyzet?
- Nahát, Casey… rég találkoztunk. Hogy s mint?
- Megvagyok… jöttem elütni az időt.
- Ja, ez ilyen kis menedékhely.
- Meg jó társaság.
- Össze kéne futnunk egyik nap… úgy sokan.
- Koncert? Kis kezdő banda lesz a Purple Haze-ben.
- Benne vagyok. Majd hívj fel még előtte, jó?
- Alap…
Beszélgetésbe elegyedtünk így hárman. Casey-vel megtárgyaltuk, hogy egyik nap, mikor dolgozik, beugrok hozzá egy tetkóért… majd kiderül, mi lesz. Alig várom.
Estefelé hirtelen elköszöntem és hazamentem, vagyis vissza a hotelbe. Imádok ide jönni, de tényleg kell saját lakás… vagyis először bérelnék, mert ahogy ismerem magam, csomószor költöznék. Ahogy a szobámba értem, kapcsoltam is be a laptopot, és kutakodni kezdtem. Fontos, hogy bútorozott legyen, hogy nagy legyen, hogy lehessen rendetlennek és hangosnak lenni ééés… és hogy tetsszen.
Mire kiírtam magamnak hét telefonszámot és címet, egész későre járt, de még mivel nem voltam álmos, úgy döntöttem válaszolgatok az összes e-mailre és lebonyolítok pár csevegést… Éjfél körül tutira beszunyáltam.

A következő napom ingatlanügynökökkel telt. Hihetetlenül fárasztó feldolgozni azt a sok mindent, amit elmondanak a lakásokról… Sötétedésre már el is döntöttem, hogy melyiket választom. Annyira szép, elegáns és tágas… ráadásul jó helyen is van. Viszont lusta voltam én már ahhoz, hogy elintézzem a vele kapcsolatos ügyeket… mondtam a kedves ingatlanosnak, hogy következő napokban visszahívom, talán együtt ebédelhetnénk. Úgy is helyes kis pasi.

A következő napom unalmasan telt, viszont utána már úgy döntöttem, hogy kéne csinálni valamit a fiúkkal-lányokkal. Alig beszéltünk mostanság… Így hát átmentem Ravenékhez.
- Hallod ezt, Jimmy. Raven itt akar hagyni minket – szólt oda Syn éppen az ajtóban álló Revnek, aki a kopogtatásomra jött ajtót nyitni, majd fordult oda Rav felé. Mi van?!
- Sziasztok… Mi ez az egész? Nem hallgatóztam, de…
- Elutazok.
- Hová? Mi történt, Raven? – totál ledermedtem.
- A családom odaköltözik, aztán megkértek, hogy menjek ki és döntsek, hogy maradok-e vagy sem…
- Oh. Hát visszajössz majd. Ugye? – levetődtünk a nappaliban és kibeszéltük a témát, minden egyes részletét. Ha Raven elmegy, akkor nem mehet csak úgy… fergeteges buli kell. Király, meg van az esti program. Amíg Rav és Rev kicsit egymásba feledkezve mélyebben beszélgetni kezdtek, megragadtam Synt és egészen a szobájáig vonszoltam, majd becsuktam az ajtót.
- Hey, te aztán vadabb vagy, mint én, baby… - húzott oda magához.
- Syn! Mégis… Hé, én nem dugni akarok veled!
- Hát akkor? Oh, értem én… csak gyorsak legyünk?
- Reménytelen perverz vagy… nem baj. Semmi gond. Csak beszélni akarok valamiről…
- Hogy szeretsz?
- Nem! Raven elutazik. Búcsúparti? Hm? Megfordult a fejedben?
- Nem.
- Akkor most igen. Estére hívd össze a csapatot.
- Miért én?
- Ne nyafogj baszd meg, mert…
- Mert mi lesz, szivi?
- Ne akard tudni. – simultam oda hozzá, és enyhén végigkarmoltam a mellkasán.
- Mutasd meg, kiscica. – ahogy a fenekemre csúsztatta a kezét, egy jól irányzott térdeléssel a legérzékenyebb pontját vettem célba, majd önelégülten távoztam a szobából és a házból is, miután sietősen odaköszöntem Ravenéknek.

Elindultam a tengerpart felé, miközben tárcsáztam Lena-t. Csak beszélgetni akartam vele, tudom, hogy úgy is ráér. Még mindig ez a part a találkahelyünk… Perceken belül meg is jelent. Láttam, hogy valami nyomasztja, és próbálta titkolni, szóval jó ötlet volt idehívni őt…

Estefelé járt már az idő, mikor Ravenék felé ballagtam egy nagy szatyor piával. Nagyon remélem, hogy Syn szólt mindenkinek… Jimmyt meg felhívtam, hogy menjenek el pár órára Ravvel valahova így estefelé, hogy meglepetés legyen. Megnyugodtam, mikor rengeteg ember fogadott a házban… aztán Syn állt elém a szokásos önelégült képével.
- Ügyes voltam?
- Nagyon… Ravenért tetted. – aggódtam, hogy páran nem jönnek el, de többek között még Lena is beállított kicsit késve. Caseyvel beszélgettem épp, mikor Rev meghozta Ravent… mindenki ujjongásban tört ki, Raven pedig a meghatódottságtól könnyek között ölelgetett végig mindenkit. Kezdődhet a buli… meg majd reggel a képszakadás.

24. fejezet - Choices - Raven Greenfield


posted by Frusa & Dora videoblog

3 comments

- És ebből, hogy a faszomba fogunk kimászni?


Az elkövetkező négy nap elég gyorsan elment számomra, akár milyen mozgalmas volt. Lena folytatta a sértődöttet és próbál beszólogatni, még akkor is, ha bocsánatot kért, meg hozott egy rakás édességet, ami kedves volt tőle. Bár, lefogadom, hogy még mindig meg van győződve róla, hogy miatta akartam öngyilkos lenni - ugyan így Rev is- és magában kárörvend. Aztán egy party folyamán Rev mellett ébredtem, tök aranyos volt tényleg, mert, hogy semmire sem emlékszem belőle és mondta, hogy felejtsük el, meg ilyenek. De azért fura volt. Freya szerint meg akartam mutatni nekik, Revnek meg Lenának. Nos, ki tudja, részegen még több baromságot képes vagyok megtenni, mint úgy alapból. Egyszer élünk. Aztán kiderült, hogy baj van, mert hogy a srácok levannak égve és nem tudják, hogy mihez kezdjenek és ha ez még nem elég…

- Raven? Raven… figyelj. Kurva nagy gáz van. Kéne a kocsid. Izé, ide tudsz jönni? – hívott fel Freya idegesen, pár órával az után, hogy ők leléptek Zackyvel.
- Persze, de hova is? - próbáltam közbe vágni, de meg sem hallotta.
- Én… nem tudom, hogy él-e még. Vagyis a pulzusát nem éreztem. Most Zacky próbálja újraéleszteni.
- FREYA! Kurvára megrémisztesz. Mi történt? – megint teljesen feleslegesen szólaltam meg.
- Jaj, Raven, én rohadtul félek. Hol vagy már?
- FREYA! Freya – és mikor végre hallottam, hogy figyel, újra megszólaltam. – Add át a telefont, Zackynek, légy szíves és nyugodj le.
- Jó, jó, odaadom.
- Mi az? – hallottam Zack idegességgel megtelt hangját.
- Hol vagytok? És mégis mi a franc történt ott?
- Az állatkertben és majd… inkább elmondom, ha ideérsz. Ne hozz magaddal senkit, jobb, ha minél kevesebben tudják ééés ha ideérsz, ne olyan észrevehető helyre állj. Őőőő, az állatkert végében, tudod, ahol van az a puccos étterem, ott fogunk várni. Basszus Freya, segíts már – hadarta Zacky majd kinyomta a telefont. Revet ágyba küldtem - mivel a konyhában társalogtunk, ő meg baromkodott és úgy néz ki, hogy legalább már beszélő viszonyban leszünk, mégiscsak könnyebb így együtt élni -, azzal a reménnyel, hogy ott is marad, mert, hogy Freyáék a frászt hozták rám és nem tudtam, hogy mit gondoljak.
Bepattantam a kocsiba és az idegtől remegve elindultam az állatkert felé. Az igazat megvallva, sosem gondoltam volna, hogy valaha az állatkert felé fogok rohanni az éjszaka közepén. Odahajtottam, ahova Zacky mondta, hogy várni fognak. Kb. tíz perce várhattam ott, mikor motoszkálást hallottam az állatkert kerítése felől. Tökre megrémültem, de aztán meghallottam drága barátaim ideges suttogását és mikor kiértek az útra, ahol már valamivel több fény volt, nem tudtam, hogy sikítsak, vagy elbőgjem magam.
- Ez meg… ez… édes istenem. MIT CSINÁLTATOK? – borultam ki.
- Figyelj, Raven… ez… baleset volt, oké? Csak tegyük be a csomagtartóba és elmesélek mindent – tett le a lábam elé Zacky egy testet.
- Él még? – a hangom remegett és szédültem az idegességtől.
- Nem – sírta Freya – Zacky próbálta újraéleszteni… de nem sikerült neki. Istenem, most mi lesz? Hogy fogok így a munkatársaim szemébe nézni? Én… én nem tudom színlelni, hogy nem tudok róla semmit… ha esetleg megkérdezik. Mi a faszt csináljak most? – járkált összevissza. Fogtam és szó nélkül benyomtam a kocsiba.
- Nyugodj le, kitalálunk valamit.
- Még is ki ez? Mi a faszt kerestetek az éjszaka közepén az állatkertben és mihez kezdjünk vele? – támadtam neki Zackynek, miközben benyomtuk a testet a csomagtartóba.
- Az a srác, aki körbevezette Freyát, mikor megkapta az állást… tudod. – Leesett az állam. Ez hihetetlen. Miért… miért pont nekem kell tudnom erről? – ÉS… hát, jó, amint látod belógtunk… De nem azért, hogy gyilkolásszunk.
- Hát, persze, hogy nem. De akkor mégis mi ez itt?
- Megtámadta Freyát, de halál komolyan.
- Azt is tedd be – mutattam az ásóra. – Szükségünk lesz rá, mivel nem hiszem, hogy bármelyikőtöknek is lenne egy – közben beszálltunk a kocsiba és elindultunk. Freya színtelen arccal bámult maga elé és abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán lélegzik-e.
- És aztán ott volt az az ásó… és, hát mit tudtam volna csinálni… leütöttem.
- Mondjuk szólhattál volna neki.
- De baszd meg, azt sem tudtam, hogy ki az – emelte fel a hangját Zacky, jobbnak láttam, ha inkább csendbe maradok.
Az ajtón belépve egy mosolygós Revvel találtuk szembe magunkat, akinek abban a pillanatban lehervadt a mosoly az arcáról és kiesett a cigi a szájából, miután meglátta Zacky kezében a hullát. Freya elrohant a wcre. Szerintem is jobb, ha kiadja magából.

- És ebből, hogy a faszomba fogunk kimászni? – tette fel a legfontosabb kérdést Rev, a hulla felett ülve.
- Eltemetjük, legjobb esetben, senki sem fog rájönni és éljük tovább a boldog kis életünk – próbálkozott Zacky.
- Úgy hallottam, hogy Liz szülei ügyvédek…
- Dobjuk a tengerbe, majd megeszik a cápák.
Na, jó. Rev utolsó ötletén mindenki felnevetett, bár nem nevezném olyan önfeledt nevetésnek. Az ötletek csak úgy ötlöttek, de fogalmunk sem volt, hogyan oldhatnánk meg ezt a helyzetet. Hiszen ez nem egy film, ahol úgysem derül ki vagy ilyenek. Felhívtuk hát Lizt…
Óráknak telt az a 20 perces várakozás, míg megérkezett. Előbb vagy utóbb, úgy is mindenki tudni fog róla az összeszokott csapatocskánkban. Azért örültem, hogy Lena nincs itt, ki tudja, még ilyen helyzetben is biztos szopatta volna Freyát és az pont nem hiányzott. Nem, mintha bármikor máskor jól jött volna. De azért fura volt, hogy nem volt ott, hiszen mindig ott van, ahol nem kéne. És ez éppen egy volt az olyan esetek közül.
- Anya? – szóltam bele a telefonba, nem éppen nagy kedvvel. Elindultam a konyha felé, ott hagyva a többieket, miközben azt tárgyalták, hogy talán mégis maradnak az eltemetős, tengerbe dobós ötletnél.
- Örülök, hogy ennyire örülsz… Néha te is igazán felhívhatnál. – Ugyan minek? De ezt inkább nem kérdeztem meg tőle… Azt kéne még, hogy megsértődjön. Pont most.
- Én örülök… Tényleg. Csak most nem a legjobb.
- Milyen elfoglalt lettél. Na, de nem is zavarlak, csak gondoltam, megkérdezem, hogy mi lenne ha holnap átugranánk hozzátok? Olyan rég nem láttunk már… - Mi a…
- Őőőő. Holnap? Nem, holnap nem a legjobb… Mert, izé, rohadt nagy bulit fogunk csapni ma este és még el kellesz takarítani meg ilyenek. – Ne már, pont ők hiányoznak még nekem.
- Ne aggódj, miattad megyünk és nem a lakás miatt – nevetett a kagylóba.
- Jó… Este jösztök? Megtennél nekem egy szívességet és nem hozod azt a kis faszfejt, meg a ribancot?
- Drágám, hányszor kértelek már meg, hogy ne hívd így a testvéreidet!
- Hát, milyen kár, hogy az a lotyó nem a húgom. Milyen szépek lennénk együtt. Legalább valaki tisztelne a családban, csak én nem viszonoznám.
- Akkor este 7kor ott leszünk. És kérlek… Viselkedj szépen.
És letette. Én meg ott maradtam a gyűlöletemmel, amit a családom iránt éreztem, meg persze egy hullával és egy tömeg sokkolt emberrel a nappaliban. Másnap este hétig még volt időnk, de addig még el kell hajtani egy erdőhöz vagy tudom is én. Egy parkba, de főleg nem a kertbe nem áshatjuk el. Hát, én mindjárt összeesek.
- A családom úgy döntött, hogy holnap átjönnek vacsorázni.
- Mi? Mikor?
- Hát, az fasza.
- Te megőrültél?
És ehhez hasonló kérdésekkel bombáztak. Mielőtt felrobbanhattam volna, levágtam magam a kanapéra, mély levegőt vettem, majd kifújtam és kérdeztem:
- Hogy döntöttetek?
- Elássuk. Az erdőben, ahol sátraztunk. Az van a legközelebb.
Synyster kijelentette, hogy ő nem jön, mert, ma nagyon bebaszott, meg amúgy is elfáradt a sok dugásban. Mekkora barom.
Miközben elkészültünk és útra készen álltunk, észrevettem, hogy Freya inkább hasonlít egy zombira, mint önmagára. Nem vett részt a beszélgetésben, végig a volt kollégájának a holttestét bámulta. Majd megnyugszik, amint vége ennek az egésznek. Azért remélem, nem lesz olyan hülye és ott marad az állatkertben. Majd beszélek vele.
- Baszd meg, Baker. Kurvára segíthetnél, ahelyett, hogy ott állsz, mint egy rakás szerencsétlen – Rev ideges volt. Ő sosem ideges, vagy ha igen, azon segít egy pohár whiskey-vel és egy szál cigivel. Tök mindegy, hány liter alkoholt innánk meg most, ezen semmi sem segíthet. Azon kívül meg mindannyian percenként elszívtunk egy szál cigit. Sietnünk kell.
Beszálltunk a kocsiba és elindultunk. Útközben szóltak, hogy fel kell szednünk Mattet és Johnnyt is, akik egy-egy ásóval vártak minket. Valószínűleg valaki felhívta őket, amíg készülődtünk.
A kormánynál ültem és Jimmyt bámultam, ahogy minden percben rágyújt egy cigire, majd káromkodva feláll és visszadől a motorháztetőnek. Freya mellettem ült, az anyós ülésen és bámult maga elé, a fiúk és Liz elmentek elásni a holttestet.
- Felmondasz igaz? – kérdeztem, miközben a fák között figyeltem a többiek mozgását. – Az állatkertnél. Ugye, nem maradsz ott?
- Már, hogy maradhatnék ott? ÍGY? – nevetett fel szarkasztikusan Freya.
- Jól van, csak biztos akartam lenni benne – rántottam meg a vállam. – Van egy cigid? – megrázta a fejét, tehát kipattantam a kocsiból és odaléptem Rev mellé.
- Tiszta ideg a csaj.
- Nem csodálom. Baszki, ha ez kiderül…
- De nem fog, oké? Van egy cigid? - felültem a motorháztetőre és boldogan szívtam bele a cigimbe. Idegesített, hogy nem idegesít a dolog… De, hát elássuk és ide annyira nem jár senki. Úgyse találják meg… Ugye?
- Szóval? Elmenjek este? – szólt Jimmy a távolba bámulva.
- Mi van?
- A családod… átjön. Syn sosincs otthon. Nem akarom zavarni a boldog, családi vacsorát.
- Rohadj meg – mosolyogtam. Rohadtul tudja, hogy ha valamiben benne van a családom, akkor az már nem lehet boldog. – Amúgy nem kell elmenned. Tudják, hogy ott laksz.
- Ahogy érzed – rántotta meg a vállát.

- Szerintem az lesz a legjobb, ha most mindannyian kialusszuk magunkat. Holnap pedig segítetek nekem eltakarítani ezt a mocskot, mire ideér a család.
- Na, azt csak szeretnéd – mosolyogtak a többiek fáradtan, de tudtam, hogy úgyis segíteni fognak. Zacky, Matt és Johnny lent maradtak a nappaliban, Freyát és Lizt pedig felhívtam a szobámba és szerintem nem sokat tévedek, ha azt mondom, hogy még mindig sokkos állapotban voltunk.
Egyikünk sem aludhatott túl sokat. Néha felkeltem és meghallottam Freya szipogását, de sejtelmem sem volt róla, mit tehet ilyenkor az ember. Már reggel hat körül lementem, hogy megigyak egy kávét, esetleg teát és nem sokkal később már mindannyian a nappaliban teázgattunk.

- Rev, basszus most vagy segíts, vagy ne, de ne legyél már az útban. A családom mindjárt itt lesz és még azzal a kurva spagettivel sem vagyok kész és még a sörös üvegeid is szanaszét hevernek – természetesen a többiek még azelőtt leléptek, hogy kérhettem volna egy kis segítséget. Idegesen arrébb lökdöstem az útból Jimmyt, miközben előkaptam a tányérokat a szekrényből.
- Szerintem még van egy bő fél órád – rázta meg a fejét nevetve, majd odaállt a kaja felé és elkezdte zabálni.
- JIMMY MÉGIS MI A FRANCOT CSINÁLSZ? – nevettem, majd odaálltam mellé és arrébb löktem a csípőmmel.  A délelőtt érzett feszültség már rég feloldódott, még mielőtt leléptek a többiek. Bár, Freyánál szerintem akkor lesz végleges, ha maga mögött hagyhatja az állatkertet. – Hagyd békén a spagettimet és szedd már össze az üvegeidet, lééééégyszíves.
- De oooooooolyan finom – röhögve kitáncolt a szobából. –Raveeen, Raveeeen. Segíts, egyedül nem megy!
- Édes Istenem, mi lenne veled nélkülem? – rohantam be idegesen, de ő épp akkor jött ki, így kis híján összeütköztünk. Mélyen a szemembe nézett, még a lélegzetem is elakadt. El akartam menni mellette, de mindig elém lépett. Megfogtam a derekát, hogy arrébb tolhassam, de akkor még közelebb hajolt és… Csengettek. Elmosolyodtam.
- Ezek ők lesznek, vidd ki a többi üveget. Kérlek – néztem bele a kiskutya szemeibe, majd ott hagytam. Kinyitottam az ajtót és eléggé furán éreztem magam. Mosolyogva köszöntöttem és beinvitáltam őket a nappaliba, ahol Rev várt.
- Jó estét, Mrs. Greenfield – köszönt illemtudóan. Csak tudnám, mi ütött belé – és Mr. Adams. – Hát, ez meg honnan tudja a mostoha apám nevét?
- Óh, hello… - nézett rám anyám segítségkérően.
- Jimmy, anya. Jimmynek hívják – ráztam meg a fejem.
- Hívj csak Mikenak – szólalt meg a mostohaszörny. Óh, igen, csak így hívom, mivel én biztos nem fogom apázni.
- Engem meg Alisának.
- Örülök, hogy megint találkoztunk – bólintott mosolyogva Jimmy. – Nem is zavarok tovább – úgy ment el mellettem, hogy mélyen a szemembe nézhessen, majd kacsintott. Grimaszolva mosolyogtam, jelezve, hogy nagyon vicces, majd eltűnt a szobájába.
- Őőő, csináltam spagettit. – Mondtam, mivel elég kínosnak éreztem a helyzetet, hogy betömörültünk a nappaliba.

- A barátod miért nem eszik velünk? – tette fel anyám a kérdést, az asztalnál ülve.
- Nem a barátom – vágtam rá, mire csak egy mindent tudó mosolyt kaptam. Mégis mi a francot tudsz te rólam.
- Olyan édes. Ha neked nem kell, akkor majd én bepróbálkozom nála – nyáladzott rá Amanda, a mostoha húgocskám, aki szinte példaképként tekint rám, bár nem tudom, miért, mikor életemben nem tettem vele semmi kedveset. Idegesen felsóhajtottam és kiszedtem a tésztát.
- Fúj, ez meg mi – turkált benne az undorító öcsém.
- Jézusom, nézz magadra, örülj, hogy van még valami, ami nálad is undorítóbb ezen a földön – pedig, szerintem magamhoz képest elég jól nézett ki a kaja.
- Miért jöttetek? – tértem a lényegre.
- Nagyon finom lett – mondtam már, hogy mennyire utálom ezt a tetessük-hogy-jó-család-vagyunk imidzst?
- Aha, kösz.
- Ugyan, Alisa, ne tereld a szót, majd én elmondom – tette rá Mike a kezét anyám kezére, nyugtatóan. Basszus, ezek is mire készülnek már? – Londonba költözünk.
- Hogy mi van?! – máig sem tudom, hogy a megkönnyebbülés beszélt-e belőlem, vagy valami más.
- Tudod, a cégem ott is nyitott egy irodát és odaküldtek, hogy képviseljem. De persze, te itt maradhatsz, bár, édesanyád jobb szeretné, ha közelebb tudna magához, ezért örülnénk, ha mondjuk, egy hónapra kijönnél velünk és te magad döntenél. – Hát, a pofám leszakad. Örültek, hogy megszabadulnak tőlem és nekem is az volt életem legjobb napja… Bár… London mindig is vonzott és igazán szükségem lenne, hogy elszabaduljak innen egy kis időre.
- Jó… mikor megyünk? – mosolyogtam. Ha ők állnak minden költségemet, ahogy eddig is, akkor minek maradjak itt? Egy hónap pihenés ott és visszajövök az egyetemre. Tökéletes.
- Már a hétvégén indulnánk, szombaton. Repülővel, természetesen.

Az elmúlt 2 napot nem is töltöttem otthon. Felhívtam Juliát, akivel már hetek óta nem beszéltem, de persze még mindig a legjobb barátnőm volt. Azért egy hónapot távol tölteni a barátaidtól másabb, mint amikor tudod, hogy a közeledben vannak, és bármikor találkozhattok, szóval ezt a két napot csak vele és természetesen több liter alkohol társaságában töltöttem.
A maradék 1 napot, pedig pakolással, hiszen mégis csak egy hónapra megyek és akárhogyan is, tudom, hogy ott is fogok tudni vásárolni, nem akarom teljesen kifosztani a családom. A szekrényembe belebújva döbbentem rá, hogy a többieknek még nem is szóltam.
- Syn! Jimmy! Jimmy. Syyyn – mentem végig a házon végül, ugyan hol máshol, a nappaliban akadtam rá Synre, aki sosem találnátok ki, a TV-t bámulta. Bár, szerintem csak bámulta és nem fogott fel belőle semmit, szóval beálltam elé és 2 perces kéz lengetés a szeme előtt meg is tette a hatását.
- Hé, épp néztem.
- Igen, pont annyira, hogy már két perce állok itt és a műsorodnak is vége már.
- Most meg mi bajod van?
- Mi van?
- Semmi. Miben segíthetek? – vette elő az ártatlan mosolyát, majd a söre után nyúlt és meghúzta.
- Hol van Jimmy?
- Mit tudom én. Csak ennyi? – hessegetett el.
- Őőőő, nem. Elutazok, Londonba.
- Mi van?
- A családom odaköltözik, aztán megkértek, hogy menjek ki és döntsek, hogy maradok-e vagy sem.
- Szóval lehet, hogy vissza sem jössz? Az fasza.
- Nem tudom még…
- Hallod ezt, Jimmy. Raven itt akar hagyni minket – szólt oda az ajtóban álló Revnek, aki kicsit megszeppenve állt ott, de mikor odafordultam, mellém lépett és átkarolta a vállam.
- Szóval ezért nem láttunk már pár napja. Komolyan búcsú party és bejelentés nélkül akartál lelépni? – hallottam a hangjában a sértődöttséget, szóval, mit tehettem volna?

Iszonyatosan berúgtam. Másnap reggel fáradtan löktem el Jimmyt és Johnnyt magam mellől, bár előtte boldogan láttam, hogy csak a póló hiányzik róluk. Berohantam a szobámba, majd pár idegen kilökdösése után a fürdőszobát is kisajátítottam. Mivel akárhogyan is próbáltam felkelteni a srácokat, sikertelenül, eldöntöttem, hogy majd felhívom őket a reptérről. Muszáj megkérnem őket, még ezerszer, hogy próbálják meg nem teljesen szétverni a házat. Bőröndjeimet szorongatva, léptem ki a reggeli időbe. Fejemben ezer gondolattal ültem be a kocsiban, miután anyámék megérkeztek. Ahogy közeledtünk a reptér felé, egyre jobban magába kerített az érzés, hogy baromságot művelek, és ha hazajövök, amiben most még biztos voltam, már nem lesz hol laknom. A kocsiból kilépve, idegesen vágtam le magam a reptérben található kávézóba és tárcsáztam Jimmyt.