Bukdácsolva sétáltunk a kihalt utcán, bal oldalamon a vállamba markoló Revvel. Nem beszélgettünk és már alig vártam, hogy hazaérjünk. Néha megálltunk, hogy pihenhessen, bár a vérzés már nagyjából elállt. Átkaroltam a derekánál és megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor megláttam a házat. A konyhában leültettem egy székre és a mosogatóhoz léptem egy rongyért, amit a csap alá tartottam, majd óvatosan törölgetni kezdtem a rászáradt vért az arcáról és próbáltam nem figyelembe venni a fájdalmas kifejezését. Fáradt voltam és küzdöttem magammal. Egy részt örültem, mert részben szüksége volt rám, de legszívesebben felmentem volna a szobámba átaludni egy pár hetet. Arra lettem figyelmes, hogy kinyitja a szemét és engem figyel. Megváltozott a kapcsolatunk Revvel, már nem néz át rajtam és nem használ a játékaként. Bár, kerültem őt, hiszen szégyelltem magam, hogy olyan könnyen megkapott és szánalmasan viselkedtem, mert engedtem, hogy az érzéseim irányítsanak. Néha még fáj, hogy neki sem kellettem, de azt hiszem, kezdem elfogadni. Mondjuk, nem igazán mondanám, hogy belezúgtam vagy ilyesmi, még épphogy csak zuhantam. Óvatosan letöröltem az utolsó foltokat, majd a kezébe nyomtam a rongyot és felsiettem a szobámba. Reméltem, hogy innentől kezdve nem lesz rám szüksége és kialudhatom magam.

Kipihenten ébredtem aznap, amit nem kis meglepettséggel vettem észre. Az utóbbi pár napom eléggé az alkohol körül forgott, néhány nap ki is esett az emlékezetemből. Pár whiskey-s üveg mellett elsétálva kimásztam a szobámból és a fürdő irányába indultam. Lezuhanyoztam és annak érdekében, hogy kitisztítom egy kicsit a fejem és rendbe teszem a gondolataim, elindultam sétálni. Nagy figyelemmel néztem a mellettem elhaladó embereket és meglepően felszabadultnak éreztem magam, a szél megborzolta a hajam, ezzel jelezve, hogy közeleg a nyár vége. Felsóhajtottam. Régóta gondolkozom már, hogy halasztok egy évet az egyetemen, de eddig nem mertem bevallani magamnak sem, nem hogy elmondjam anyámnak. Teljesen kiakadna. Bár, még mindig úgy érzem, hogy a színészet az, amit nekem találtak ki, hiszen mindig mindenen drámázok. Próbálom is rábeszélni magam, hogy jó lesz, mert tavaly is jó volt, de legalább van még egy másfél hónapom eldönteni, addig bármi közbe jöhet.
Hazafelé vettem az irányt. A házból már kihallatszott a bent levők nevetése és, amikor beléptem boldogan köszöntöttek. A telefonom csörgésére lettem figyelmes, mire mindenki elhallgatott én meg akaratlanul, de felvettem.
- Igen?
Teljesen lesokkolva hallgattam végig, ahogy anyám tíz percen keresztül ordibált velem. Amanda meghalt. Biztos voltam benne, hogy mindenki kristály tisztán értette a ’beszélgetést’. Amanda túladagolta magát. A hangom remegett, és alig hallatszott, ahogy ellenkeztem. A fülemet borzalmasan sértette a rikácsoló hang. Nem, az nem lehet. A nő pedig, akit eddig az anyámnak szólítottam engem hibáztatott mindenért. Én voltam rossz hatással a mostohahúgomra. Még csak nem is szerettem. Már azzal fenyegetőzött, hogy nem fizeti az egyetemet nekem, meg a házat sem és, hogy soha többé nem akar látni. Meg akartam kérdezni, hogy mégis ki a vérszerinti lánya én, vagy ő volt? Soha életemben nem nyúltam a drogokhoz. Ahogy a hangom elcsuklott, az első könnycsepp is utat tört magának. Mostohaapám vette át a telefont és próbált nyugtatni. Túl gyorsan folytak körülöttem az események. A térdeim remegni kezdtek, és úgy éreztem meg kell támaszkodnom, de nem tettem. Ő nem hibáztatott. Hallottam a hangján a fájdalmat, de nem hibáztatott. Azt mondta, hogy majd beszélünk még és letette. Ő tudja, hogy nem miattam volt. Üres tekintetekkel fordultam vissza a teljesen elcsendesedett társasághoz. Mindenki arcán a sajnálatot véltem felfedezni. Nem akarom, hogy sajnáljanak. Minden annyira zavaros. El akarok menni innen.
- Nincs jobb dolgotok?!
Rohantam, ahogy csak tudtam, minél messzebb akartam lenni. A hangok elmosódtak és a könnyeimtől alig láttam. Végül egy parkba érkeztem, majd leültem a fűbe és csak néztem magam elé. Lefeküdtem és a zsebemben lapuló cigis doboz után nyúltam. A füves cigin átsimítva vettem ki egy szálat és a számba téve meggyújtottam. Igaz el akartam tűnni pár órára és nem érezni vagy gondolni semmit, de az a két szál füves cigi már vagy három napja ott lapul a dobozban és gőzöm sincs, hogy honnan szereztem, mert ugyebár az utolsó pár napban én sem voltam teljesen józan és nem karok azért meghalni. Behunytam a szememet és hagytam, hogy a nap simogassa a bőröm. Újabb zokogás tört fel a torkomból, de én magam sem tudtam, hogy miért. Világ életemben utáltam Amandát, bár a halálát sosem kívántam természetesen. Ó, te szegény lélek, édesanyám újabb áldozata…
- Húzz el – sóhajtottam, mikor csukott szemhéjaimon keresztül érzékeltem, hogy valaki éppen rám vetődő árnyéka miatt a napfény már nem vakít el. De az alak meg sem mozdult, így hát kinyitottam a szemem, amit azonnal meg is bántam. – Basszus.
Felültem így már szépen láthattam, hogy az illető nem más, mint Zacky. Ő is leült mellém és rágyújtott. Még egy utolsót beleszívtam a csikkbe, majd eldobtam és felültem mellé.
- Hajts rá – mondtam az aggódó tekinteteit fürkészve. Igazából nem tudtam, hogy mi bántja őt, csak tippelni tudtam, hogy az egyik az Freya lehet.
- Freya ismeri Sidet. Ugye te is észrevetted?
- Hát, nehéz lett volna nem észrevenni. Főleg Lena féltékeny tekinteteit. Nagyon édes, mikor féltékeny. – Nevettem fel keserűen.
- Csak szerelmes…
- Love is in the air.
Szóval igen, Zacky beszél velem, annak ellenére, hogy eléggé hangulatingadozós kedvemben vagyok és többször is volt érzelem kitörésem az utóbbi időkben, amit a többiek ijedten figyeltek. És akkor itt van Lena meg Sid is. Életemben nem gondoltam volna, hogy ez a Sid TÉNYLEG létezik és akkor egyszer csak beállított. Jó, így utólag nem tudom, hogy mégis mit vártam tőle, eléggé ijesztő és nem csak a kinézete, meg a hegei miatt, hanem mert túl könnyen beilleszkedett. De engem nem zavar, mostanában még Lena sem, mert nagyon aranyosak együtt. És biztosan szeretik egymást. Irigylem őket, de ezt soha senkinek nem vallanám be.
- Jössz?
- Nem akarok haza menni.
- Már rég leléptek, ne aggódj.
Haza sétáltunk, de még mielőtt Zacky bármit mondhatott vagy tehetett volna, megkértem, hogy lépjen le. Rögtön a gyógyszeres polcom felé vettem az irányt, amiből ki is kaptam egy doboz altatót, majd a számba tettem párat és a maradék whiskey-vel leöblítettem.

Az elmúlt pár hetem körülbelül így telhetett, gyógyszeren és az ágyamban. Minden reggel két szem altató és egésznapra elfelejtem, ki vagyok. Így akartam tenni aznap is, de e helyett csak arra voltam képes, hogy az üres dobozt rázzam idegesen. A falhoz vágtam, illetve ahhoz terveztem, mivel nem számítottam, hogy abban az irányban van a szekrényem is, így az iszonyú nagy zajjal érkezett meg a polcomra, lelökve párat az ott levő dolgok közül.
Feltéptem az ajtót és nagy zajjal becsörtettem a fürdőbe, hátha ott találok valamit. A fejem lüktetett, a vérnyomásom az eget verhette. Kivágtam a gyógyszeres szekrény ajtaját, nagy figyelmet biztosítva arra, hogy még véletlenül se nézzek a tükörbe. Dühösen dobáltam ki az üres dobozokat, meg a hasznavehetetlen tablettákat, de semmi használhatót nem találtam. Még nyugtatót sem, így visszazártam a polcot, nem is figyelve a tükörre. Minden gondolat kiszállt a fejemből, és a dühöm helyét is már az undor váltotta fel. A szemeim alatt fekete karikák éktelenkedtek teljesen elütve a hófehér bőrömtől. Hajam kócosan és élettelenül lógott a fejemről, míg lejjebb tekintve a mellkasomon kiágaskodó kulcscsontjaimra lettem figyelmes és az alattuk gyönyörűen kirajzolódó tetoválásomra. A csípőcsontom is épphogy át nem szakította a bőrömet. Nem bírtam tovább nézni ezt a képet, lerohantam a nappaliba és levágtam magam a kanapéra. A konyhából Jimmy lépett ki.
- Téged is látni? – idegesen hümmögtem egyet, mire bólintott és leült mellém. Ránéztem és észrevettem, hogy nem érzetem semmit. Nem voltam izgatott, ideges vagy akár csalódott, de még szomorú sem. Semmit sem éreztem, mintha valaki megnyomott volna egy kapcsolót. Egyszerűen kikapcsoltam, ahogy ránéztem. Olyan messzinek tűnt pedig ott ült mellettem. Nem mintha régebben annyira közel engedett volna magához. Mindig is éreztem, hogy amikor a fiúkkal van valahogy feldobottabb. Velem is viccelődött, mint ahogy mindig mindenkivel, de csak mellettük volt igazán Jimmy. Csak a barátaival. Régen mit meg nem adtam volna, hogy velem is és rám is úgy nevessen. És most itt van és biztos vagyok benne, hogy ha nagyon próbálkoznék, legalább barátok lehetnénk, de én már feladtam. Nem mintha mindig is annyira nagy esélyem lett volna nála, vagy ilyesmi. Túl sok energiát fordítottam rá és túl sokat rágódtam ezen. Nem tudom, hogy megérné-e.
Megcsörrent a telefonja, amit nagy lendülettel fel is kapott. Matt hangját hallottam a túl vonalról és mivel nem láttam sok értelmét maradni, inkább felsétáltam a szobámba. A szekrényem elé léptem, hogy visszapakoljam a gyógyszeres doboz miatt leesett tárgyakat és a szemem megakadt a dobozomon. Végig simítottam a doboz fa anyagán, majd az ölembe kapva letelepedtem az ágyamra. Óvatosan kiemeltem a gyűrűt, majd a tenyerembe rejtettem. A fényképeket néztem és a rajta levő arcot. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, pedig nem voltam szomorú. Mennyi fájdalmas emlék egy dobozba rejtve. És akkor bevillant. Öt éve. Pont valamelyik napja volt öt éve. Nem féltem, régen eleget rettegtem tőle, de kellemetlen érzés kavargott a gyomromban és úgy éreztem, hogy mindjárt kidobom a taccsot, ezért a fürdő irányába indultam. A nappaliban Rev iszogatott és, ahogy meglátott elhaladni mosolyogva utánam kiabált.
- Holnap koncertünk lesz!
Örültem nekik és néhány másodpercre még a saját gondjaimat is elfelejtettem, de a kád szélén ülve, mikor megcsörrent a telefonom, jelezve, hogy üzenetem jött, megszédültem. Egy rég nem látott név volt a kijelzőn. Richard. Kikerekedett szemekkel olvastam el a tömör üzenetet. „Hazajöttem.”

Nyugalmas napnak indult a mai… hála az égnek. És gyönyörű viharfelhők közelednek. Már most imádom ezt a napot. Pár hete már, hogy Synnel tulajdonképpen egy párt alkotunk, de soha nem mondtuk ki, hogy járunk, én direkt vigyáztam ezzel, de ő a barátnőjeként emleget. Nos, én nem vagyok senki nője, jelzem.

Az a probléma jelent meg szerény kis életemben, hogy magamba bolondítottam ifjabbik Brian Hanert. Oké, én most ezen a csodás, nyugodt, csendes és magányos délelőttön kakaót iszogatva az ablakban ülve elmélkedni fogok. Mert igenis át kell, hogy gondoljam az életemet, valami nem stimmel…

Emlékszem a napra, mikor megismertem Synt. Elvetemült, elég bunkó, nagymenő, nagyképű, ROHADT DÖGÖS, tehetséges, öntelt meg minden… szóval ilyen volt. Egy hiú, köcsög de jó fej zenész. Be is bizonyította ezt első együttlétünk után, mármint a bunkóságát (és a tehetségét is haha…), és most már azt kell, hogy mondjam, tetszett az a viselkedése. Jobban, mint a jelenlegi.

A minap is az történt, hogy felhívott, csak úgy. Semmi konkrét, csak nyáladzás. Jó, persze, megszerettem őt én is, talán kicsit belé is estem, de ő tényleg nagyon belém habarodott szerintem. Ott lett kicsit elegem, mikor elkezdtünk veszekedni azon, hogy ki tegye le a telefont. Oké, belementem a játékba, nem akartam megsérteni, de nem bírtam tovább! Hát mi ez. Elpapucsosodik?!

Synyster Gates megváltozott. Jó, mikor tudod, hogy valaki odáig van érted, mert hát az egy jó érzés, viszont rossz is, mert így nagyon könnyen megsértheted. Hiszen a szeretetével, ha odaadja neked, ő simán sebezhetővé válik előtted, és vigyáznod kell, hogy nehogy fájdalmat okozz neki. Főleg ha te nem vagy úgy oda érte. (Mert én szeretem Synt, de nem vagyok elkötelezett lélek…) Szóval e hét utóbbi napjain ráálltam a nyugtatókra. Olyan kis pici gyógyszer… és hatásos! A szexuális teljesítményre meg igazán nincs hatással, mert azok még mindig ugyan olyan jók Synyvel. És azért ez eléggé fontos dolog… Ő meg nem vesz észre az egészből semmit, csak nekem tűnik fel, hogy simán jól kezelem a mostani szerelmes énjét. Türelmes vagyok még jobban, és tudok nyugodtan gondolkozni, hogy mit kell válaszolnom neki, mi a legjobb. Amúgy szerintem most eléggé bajba kevertem magam.

Keressünk megoldást. Ha továbbra is csak tűröm a nyáladzást, amit a srácok sem bírnak nagyon már, és tettetem én is a hatalmas szerelmet, és nyugtatót szedek, akkor egy bizonyos pont után kórház, vagy a függőség miatt, vagy a lelki mélypont miatt. Becsavarodnék, szóval nem mehet így tovább. Következő ötlet.

Ha egyből bevillan a legrosszabb dolog, a szakítás… na nem, el is hessegetem a gondolatát. Nem adom fel ilyen könnyen! Amúgy se tudnék vele szakítani, mert nem vagyunk együtt hivatalosan. Hm. Mellesleg meg össze törném a szívét, és arról ne is beszéljünk, hogy nekem is szar lenne. Tehát ez kizárva.

Ha leülnék vele beszélgetni szépen okosan, akkor abból kétféle dolog sülhetne ki. Vagy türelmetlenül végig sem hallgat és nagyon csúnyán összeveszünk, amiért elmondom, hogy én hogyan látom a helyzetet, vagy nyugodtan ül és figyel rám és próbálja megérteni amit mondok, és belátja az igazamat és minden szép lesz. Azt hiszem mindenképp meg kell próbálnom a beszélgetést. Majd igyekszem kontrollálni a helyzetet. Egyszer még pszichológusnak készültem…

Csak telnek a napok és képtelen vagyok tenni akármit is, csak a megszokott dolgok. Bár egyszer csak hirtelen beállított Lena barátja, Sid, és ez hozott egy kis változást, de szerintem ez tök jó. Bírom Sidet. Tudom, hogy a többiek furának vélték elsőre, Syn is mondta, mert hát ő más… ő tényleg másabb. De szerintem az ilyen emberek is szexik. Elhiszem, hogy Lena boldog vele. Bár nem örülnék, ha elkezdenének keményen drogozni… Annak nagyon nem. Sid megjelenésében csupán az az egy dolog zavar, hogy a Lena-Jimmy kapcsolat megváltozott. Nekem eléggé feltűnt… erről még kell beszélgetnem vele. Szóval Sid jó fej, én bírom és szeretnék beszélgetni vele, mindenképp meg kell ismernem jobban. Csak félek, hogy ellenszenves vagyok neki. Remélem nem. Hm.

Egy kiadós szeretkezés után Syn épp öltözött, én pedig végignéztem a halvány lámpafényben a gyönyörű testén. Annyi mindenki szerelmes belé, sok millió lány, és sok ezer szép lány. Na ez gonosz volt, de a lényeg, hogy simán bárkit megkaphatna. És mégis én… Szerencsés vagyok?

Még véletlenül sem szerettem volna, hogy Syn hozzám költözzön, szóval örültem, mikor az éjszaka közepe után szépen elhúzta a csíkot. Még egy utolsó csók. Na, még egy. Egy legutolsó? Egy utolsó utáni. Na tényleg menj, Syny, aludd ki magad…

Egyik nap pont úgy alakult, mint sokszor máskor, hogy lementünk a partra. Igaz, még így Siddel együtt nem ment a csapat… A többiek már lenn voltak, mikor mi Synnel elindultunk, mert hát az üres házukban a jóreggelt/napot szex nem maradhatott el… Szóval átlagos program a parton. Aztán a fiúk elgyerekeskedtek egymással a vízben, szóval volt alkalmam betársulni Lena-hoz. Olyan boldognak tűnik, olyan szerelmesen néz Sidre, olyan jó ilyennek látni…

- Most örülsz, mi? - kérdeztem mosolyogva.
- Nem akarom magam nyálasan kifejezni, de amióta itt van még a sörnek is jobb íze van, Raven kedvesebb, a füstölőimnek pedig erősebb az illata. És te hogy vagy?
Mély levegőt vettem, nem akartam hazudni. Úgy is megérzi…
- Syn nem olyan amilyennek képzeltem. - miután a szavak hirtelen kiszaladtak a számon, összeszorítottam a szemem, melyből egy könnycsepp csordult ki.

Lena meglepődött. Ezek szerint jól tudtam titkolni? Hát, meglehet. És én most már tényleg nem bírtam tovább, tudtam, hogy úgy is sírás lesz a vége, mert annyi minden felgyülemlett bennem. Lena pedig csak átkarolt, és várta, hogy dőljenek belőlem a szavak. Hálás voltam érte, amiért itt volt és megölelt, pedig igazából nem volt választása. Amúgy igen, az is feltűnt, hogy megölelt, szóval szerintem mi akkor most barátok vagyunk. Eddig nem nagyon volt ilyen.

Jöttek belőlem a gondolatok. Mindent elmondtam neki, ami bántott, persze Synnel kapcsolatban, és próbáltam újra átgondolni mindent. Csak hát közben visszatértek pasijaink, így téma lezárva. A könnyeimet letöröltem gyorsan és felvettem egy buta mosolyt, mert számítottam rá, hogy Syn egyből mellém telepedik és csókolni kezd. Hát persze. Lena meg csak bámult.

Késő délután már otthon ültünk nálunk kettesben. Természetesen ő átölelve tartott a kanapén, én meg úgy éreztem megfulladok. Kimentem a konyhába és úgy csináltam, mintha innék egy pohár vizet. Amúgy csak egy újabb adag nyugtatót vettem be. Bár már ma reggel megjegyezte, hogy olyan fura vagyok… olyan nyugodt. Hát igen. Na jó, most vagy soha. Fel kell hoznom a témát. Visszamentem és leültem a kanapéval szembeni fotelba.

- Most meg mi van?! Miért ültél oda?! Miért nézel rám gonoszul?! – na igen, egyre hisztisebbé vált. Mindenért tud hisztizni. Ezért is jó a nyugtató, legalább nem idegesedek fel könnyen.

- Syny… ne kezdd már. Nem gonoszul nézek rád, de szinte már leragadnak a szemeim…

- Persze, mostanában mindig, ha velem vagy, akkor az a kifogás, hogy álmos vagy!
- Nézd, beszélnünk kell. – próbáltam komolyan ránézni, nem akartam, hogy megint hisztizzen. Jó, jól van, csendben van. De csak eddig?!

- Te megcsaltál engem?! Tudtam! Ezért vagy mindig álmos, gondolhattam vol…

- BRIAN! Te megőrültél?! Fogd már be! Ah, annyira… annyira hülye vagy! Nem, nem csaltalak meg! Mi okom lett volna lefeküdni mással?! – sikerült neki. Sikerült kihoznia a sodromból, talán még nem is hat a gyógyszer, de… ááááh! Széthasad a fejem!

- Akkor meg mi a bajod, Liz?! Édesem, nem lehet semmi baj. Hiszen mi olyan jók vagyunk együtt, cicám…

- Látod?! Ez a bajom!

- Mégis mi?! Te tiszta bolond vagy! – oké, kezd tényleg végem lenni. Biztos muszáj visszafognom magam? Nem, oké.

- Syn, amióta együtt vagyunk, amúgy szerintem nem is járunk…

- Nem járunk?! MI VAN? – vette elő a legbunkóbb hangnemét és felállt a kanapéról.

- Hadd mondjam már végig, te hisztis pöcs! Kikészítesz teljesen a hisztijeiddel, Syny. – annyira fájt a fejem és szorított a mellkasom és zsongott az agyam és vérzett a szívem, hogy újabb könnycsepp szaladt le az államig. – Annyira megváltoztál! Szerinted nem azért vagyok veled, mert úgy tetszettél? Más vagy! Én nem szeretem ezt a…

- Hisztis?! Megint ki hisztizik? TE! Itt bőgsz én meg törhetem a fejem, hogy mi a lófasz bajod van, mert amit mondasz, az mind nem igaz! Szóval mondd el gyorsan az igazat és fejezd ezt be! – kiabált rám. Pedig ezt annyira nem kéne…

- Utállak te köcsög f…

- Igen?! Nekem meg elegem van ebből a furcsa viselkedésedből! Dilis ribanc…

Elegem lett. Tudtam, hogy ő sose hagyna ’nyerni’, pedig ez most nem erről szólt. Még egyszer a szemébe néztem, majd elrohantam a fürdőszobába és becsaptam az ajtót, majd nekidőltem és zokogva a földre csúsztam.

- Úgy van, menj csak el! Zárkózz be, de ki ne gyere! Ah, utálom a női hisztiket. – hallottam, ahogy megállt az ajtó előtt. Két perc néma szünet. Csukott szemmel és lüktető szívvel vártam a következő gonosz megjegyzését, de semmi. Újabb hosszú percek. Talán közben el is aludtam picit.
- Liz… - hallottam a hangját, ami mostanra nyugodt volt és egész máshogy csengett.

- Liz! Hallod?! Mi van már? – egyre kétségbeesettebb. Nem tudok és nem is akarok megszólalni. Menjen el.

- LIZ! Nehogy hülyeséget csinálj! – ugyan, felvágnám az ereimet?! Synyster Gates nekem annyit nem ér meg, az ő miatta vágott sebeket nem tűrném meg a csuklómon.

- Lizzie, azonnal nyisd ki! Nyisd már ki a kibaszott ajtót! – mire nem jó a kulcsra zárható ajtó… oké, ebből elegem van.

- Húzz el innen, Syn! – próbáltam beszélni, de csak halk motyogás lett belőle. – Menj már el!

- Ah, legalább életben van… - mondta gondolom magának amolyan flegmán. Hát ő Syn. – Figyelj, én nem foglak itt őrizni, van jobb dolgom is. Csak, hogy tudd, leléptem. Szevasz… - hát ennyi. Rendben. Könnyzuhatag. Szükségem van valakire, most! Oh, bejövő hívás. Ismeretlen szám? El sem tudom olvasni…

Az út közepén bukdácsoltunk. A szeret teljes andalgásunkat csak néha-néha zavarta meg pár kocsi.

- Na mit szólsz hozzájuk?

- Rev faszagyerek, van benne spiritusz. Együtt kell lógnunk.

- Feltétlenül. Na jó akkor most merre? - nevetgéltem.

- Itt jobbra aztán egyenesen. NEMIS! Inkább. Öhm.

- Aha, szerintem is.

*

Pontosan két nappal és huszonháromperccel ezelőtt.

Itt van és már soha többet nem megy el. Megígérte, hogy még egyszer nem fog egyedül hagyni, és én hiszek neki.

- Kész a reggeliiiiiiii! Tojás meg ilyen sajtos izé. Úgy érzem megállíthatatlan vagyooooooooooooook!

- Büszke vagyok rád. Ezt az itteni barátaidtól tanultad? - kérdezte gúnyosan. - Ah, alig várom már, hogy visszamenjünk New Yorkba.
Még nem találkozott egyikükkel sem. Igazából amióta itt van ki sem mozdultunk a hajócskámból, pontosabban az ágyamból. 

- Ja, igen. Azt mondtam nekik, hogy a drog miatt kerültél börtönbe. - próbáltam figyelmen kívül hagyni az elvágyódását. Még nem közöltem vele, hogy itt maradunk....

- Na mi az szégyellsz?

- Csak nem értenék meg... Itt mindenki olyan unalmas és buta, hogy kiakadnának rajtad. - nevettem.

Kopogtattak.

- Vársz valakit?

Alig nyitottam résnyire az ajtót Freya bepasszírozta  magát rajta és levegővétel nélkül dőltek belőle a szavak.

- Figyelj, segítened kell. Lena tudom, hogy utálsz meg ilyenek de leszarom, te is szarj le nem érdekel de ez most fontos, szia Sid. - és akkor megállt. Csak bámulta a pasimat és elkezdtem félni, hogy ott esik össze a hajóm csinos kis nappalijában. - SIDNEEEEEEEEEEEEEY! - kiáltotta el magát és egyenesen Sid karjaiba rohant.

-Yaaaaaay. Mi vaaaaaaan? - pislogtam nagyokat.

- Úristen, el sem hiszem. Azt hittem sohasem látlak többé. - mondta remegő hangon, engem figyelmen kívül hagyva - Freya.

- Nekem mondod? Nőttél pici lány! Hogy bírod?

- Oooké. Én is nagyon örülök nektek, MI VAN? - teljesen zavarban voltam. Nem tudtam mit kezdeni a ténnyel, hogy a szerelmem és és... és Freya régen dugtak. Mert biztos vagyok benne. Hidd el ha láttad volna őket... Olyan sokáig ölelték egymást, hogy majd meg pusztultam.

Örömködtek még egy kicsit maguknak aztán Freya hirtelen rám nézett.

- Most mennem kell.

- De...

- Mindegy nem érdekes. Megoldom.

Amilyen hirtelen jött úgy is távozott, Siddel értetlenkedve néztük egymást.

- Amikor bejött tényleg nagyon kétségbeesettnek tűnt... Szegény.

- Ja, szegény. Honnan ismeritek egymást? - Csak bámult és egyáltalán nem áll szándékában megszólalni. - Jól van nem kell válaszolnod.

- Féltékeny vagy?

- Nem dehogyis, hülye vagy?

- Ami azt illeti eléggé, de hisz ismersz.

- És akkor mi van ha az vagyok?

- Őt is én tettem heroin függővé. Fúh ez milyen szarul hangzik már.

Csodás, még egy közös dolog bennem és Freyában.

Soha nem felejtem el azt a napot. Fent voltunk a tetőn és mindenki önkívületi állapotban feküdt, kivéve engem. Én mindenféle tablettát toltam akkoriban de egyszer sem szúrtam meg magam. Én? Dehogyis. Aztán már nem működtek a dolgok, lépkedtem a sok kábult között és nem éreztem szinte semmit. Ezt el is meséltem Sidnek, aki hatalmas kiabálásban tört ki, hogy márpedig ez van, és ne merjek még rá se gondolni. Addig kérleltem, hogy végül ő segített rajtam egy szúrással. Természetesen senki nem úgy kezdi, hogy na én most H-s leszek. Én megvoltam róla győződve, hogy semmilyen fizikai függőség nem fog kialakulni. Aztán éreztem a testben szétáradó gyönyört és egészen hamar rájöttem, nekem erre szükségem van. Az első mámor kitartott kábé egy hétig, és amint teljesen kitisztultam hitetlenkedve beszélgettem magammal. Igen Lena, ez az amire egész életdben vártál. Eszembe sem jutott, hogy többet nem nyúlok hozzá hiszen eltüntette a fájdalmat ami kínzott és gyötört. Nem éreztem többé semmi olyat ami számomra kellemetlen lett volna. Elfelejtettem, hogy volt valaha egy anyukám.

- Gyere már, kevertem valami finomat. Naaaaa. Van benne ilyen zöld lötty meg JD's aztán ez az izé ami mentolos. Ő egy csaj akit valaha ismertem. Most már semmi közöm hozzá. - mondta mélyen a szemembe nézve.

Mindent tudni akartam. Hogyan találkoztak? Meddig voltak együtt? Miéééért? Jézusom, és mit látott benne? De nem kérdeztem semmit, csak hagytam, hogy a méregdrága pia csússzon.

Amíg távol volt azon agyaltam, hogy elmondjam-e neki, hogy mennyi pénzem is van valójában. Jól átgondoltam és eldöntöttem, hogy ezt szépen eltitkolom előle, kinyitjuk a boltot és boldogan élünk amíg meg nem halunk. Mondanom sem kell. Még aznap amikor hazajött - igen, mondhatom azt, hogy haza - olyan piákat vettünk amiket még azelőtt sohasem kóstoltunk és egy amolyan eldobod-az-agyad gitárt. Alig várom már Syn reakcióját.

*

Egész éjjel a várost jártuk, egész izgalmas volt - mondjuk Siddel minden az. Mikor már hajnalodott, és annyira lejártuk a lábunkat,  hogy már nem is éreztük feltettem a nagy kérdést.

- Na, hogy tetszett?

- Szépnek szép csak kibaszott unalmas.

- Ez kell most nekünk.

- De, ezek az emberek itt nem ismerik Lena Holdent.

- Új életet kezdtem - mosolyogtam és mindig még mindig és tovább....

- Fejezd be. - csókolta le számról a művi vigyort.

- Figyelj szívem, jó lesz. Újra együtt Sid és Nancy. Csak most LA-ben, tiszta lappal, új barátokkal akik nem úgy néznek rád mint egy gyilkosra. Jó lesz.

Újra megcsókolt és tudtam, hogy ennek itt még nincs vége. Csak rám hagyja az egészet.

Reggel 10 óra volt, Revék házához vettük az irányt, Sid feltétlenül beszélni akart vele. Biztos benne, hogy nyerő hármas lennénk ha együtt mozognánk, a verekedés csak megerősítette ebben.

Hosszas várakozás után Raven egy hatalmas borral teli pohárral a kezében nyitott ajtót nekünk.

- Háhá, Sid Vicious és a bááámulatos Lenaaaaaaaaaa. Már úgy hiányoztatok, komolyan srácok. Gyertek csak beljebb.

Sid megölelte a totál elázott csajt majd kivette a kezéből a poharat és betámogatta őt a saját nappalijába. Egyedül nem nagyon ment neki.

Ott ültünk a kanapén, a mellkasára hajtottam a fejem és beszívtam az illatát ami bódítóan hatott. Csend volt. Raven káromkodott egyet a konyhában mert eltört valamit, Sid pedig kötelességének érezte, hogy segítsen neki.

- Mi van veled? Jól vagy? - kérdeztem halkan.

- Nem, de ne csinálj úgy mintha érdekelne.

Zacky egy hihetetlenül boldog, jópofa figura. Igaz viccet mesélni nem tud, annyi baj legyen. A lényeg az, hogy senki nem nézi ki belőle, hogy komoly problémái lennének. Gondolok én itt lelki eredetű faszságokra amik lassan kínozzák az embert. Lehet gyorsan kínozni? Na mindegy. A srác nincs rendben magával, és a jóképű vigyora mögött egy riadt kisfiú lakozik akit nagy gonddal rejteget az emberek elől. Most is itt ül várja, hogy Raven annyira lerészegedjen, hogy nyugodt szívvel megkefélhesse.

- Ha akarod beszélhetünk, bármikor! Én itt vagyok.

- A tegnapi ruhátokban vagytok. - mondta szemrehányóan Zacky.

- Mikor jön már? Azt mondtad nem sokára itt lesz! - kiabáltam.

- Nyugalooooom. Csak sörért ment le Revdrágám. - felsóhajtott. - Amúgy Sid, te mindig úgy néztél ki mint Sid? Jaj ez annyura vicces. Szóval érted amúgy meg mi a neved? De komolyaaaan. Én amúgy szeretem a Sex Pistolst, te is basszusgitáros vagy?

Vicces, de jómagam sem tudom Sid igazi nevét. Ha jobban belegondolok semmit sem tudok róla ami fontos lenne egy normális ember számára. Tudod úgy tartják, hogy akkor ismersz egy embert ha feltudod mondani a kartonlapján lévő adatokat... Igazából nem sok témát tudok felsorolni amiről valaha is beszélgettünk volna. Egyszerűen nem emlékszem. Tudom, hogy volt, hogy napokig egy rohadt kocsiban utaztunk, sokat lógtunk a bandával, mentünk koncertekre és ingyen mászkálhattunk a vidámparkban.... De egyetlen párbeszéd sem rémlik a kapcsolatunkból. Úgy látom a múltamat mint egy ütött kopott, fekete-fehér némafilmet. Néha meg-megakad, van amikor teljesen elmegy a kép és kénytelen vagyok megütögetni a TV tetejét, hogy újra visszajöjjön egy arc vagy táj.
- És az nem zavar, hogy amíg te börtönben voltál Lena fűvel fával dugott?
- Nem. - egymásra néztünk Siddel és nevetni kezdtünk. 

- Nézzétek kikbe botlottam! - tépte fel az ajtót Rev hatalmas hanggal, utána Matt és Freya topogott be kézen fogva.

- Hali - intettem egyet.

Freya szépen fel volt öltözve, és ebben most semmi gúnyt nem kell érezni. Hetek óta először igényesen lépett emberek közé.

Rev amint meglátott elkapta rólam a tekintetét és bement a konyhába lepakolni.

- Megyünk a partra? - kérdezte Matt teljesen feleslegesen, mert egyértelmű, hogy mennek. És én is meg Sid is. Mert ezek itt mindig 'mennek a partra' .

A vízhez vezető úton Matt telefonált még Synéknek is, hogy jöjjenek. Tényleg, nekem beszélnem kell Lizzel, már el is felejtettem. Raven kellemetlenül hangos részeg....
Ledobáltuk a cuccainkat a szokásos helyre és mindenki nagy vetkőzésbe fogott. Én csak ültem és bámultam őket. Sid amint levette a felsőjét mindenki számára kiderült, hogy az ő sztorijai igazak voltak és nem csak mesék.

Az egész testék olyan hegek borítják amiket még orvos nem látott, kötszer nem érintett. Láttam Ravon, hogy hihetetlenül próbálja nem nézni őket mégsem tudja megállni... Nekem tetszik. Biztos ez is valami beteges kattanásom, de én imádom őket, imádom azt is ha verekednek körülöttem, imádom azt ahogyan a sebekből elevenen buzog a vér.... Mattnek is van jó pár karcolása. Emlékszem egyszer megvágták Sid nyakát egy sörösüveggel. Na akkor megijedt ő is meg én is, a kórház meg ki volt zárva, de másnap valahogy felkelt mindenki....

Matt, Rev és Zacky a tökéletesen napbarnított és tetovált testükkel, valamint Sid a hófehér, vékonyka kis punk álltak felettem. Rajta természetesen még mindig ott díszelgett a nyakkendője. Soha nem veszi le.

- Szívem, azt hittem börtönben voltál... - nevettem. - Ott általában így mennek be az emberek, majd kétajtós szekrényként végzik. Mit csináltál te ott? Ott voltál te egyáltalán?

Miután tudomásul vették már nagyon sokadjára, hogy nem tudok úszni befutottak a vízbe és egy jó ideig nem is láttam őket. Sid irtó hamar beilleszkedett közéjük, aminek nagyon örültem. Neki ez mindig ment, egy-két poén, bevágja a laza srácot, és mindenki megtűri maga mellett... Haragudni rá egyszerűen nem lehet. Ő alig több mint egy nap alatt elfogadtatta velük magát míg én még mindig kívülállónak érzem magam.

Bő fél óra múlva leült mellém Freya, én cigivel kínáltam őt amit készségesen el is fogadott.

- Ő rántott bele a szarba, mégis akkor voltam a legboldogabb az életemben.

- Ismerős.

Ez volt az első igazi pillanatom Freyával amikor nem akartam beleverni a fejét sehová sem. Együtt fújtuk a füstöt, egész meghitt volt. Mennyire kibaszott kicsit ez a hatalmas világ.

Amíg a többiek gyerekeket megszégyenítően élvezték a vizet mi hoztunk kaját Freyával a közeli pizzázóból. Fura de most annyira jó minden, hogy Freyára sem tudok haragudni. Örülök, hogy ideköti még valami Sidet rajtam kívül. Bár majd megöl a kíváncsiság, hogy mégis mi volt közöttük.

Egész jól telt a nap, változatos volt mivel mindig más ült oda hozzánk megpihenés gyanánt. Egyedül Rev nem jött egyszer sem. De nem is bántam. Valahogy azt láttam rajta, hogy szégyelli magát. Nem nagyon akart hozzám szólni, viszont Siddel hatalmasakat röhögött. Nem értem.

- Most örülsz, mi? - kérdezte Liz mosolyogva.
- Nem akarom magam nyálasan kifejezni de amióta itt van még a sörnek is jobb íze van, Raven kedvesebb a füstölőimnek pedig erősebb az illata. És te hogy vagy?
Mély levegőt vett.
- Syn nem olyan amilyennek képzeltem. - miután a szavak hirtelen kiszaladtak a száján összeszorította a szemét melyből könny csordult ki.

írta Coooooooookie.

THE REV

Ugyanolyan pénteki napnak indult ez is, mint az összes többi pénteki nap. Kivéve, hogy ez szombat. Igazából a péntek teljesen kiesett... Ravennel és Gates-szel ültem  kanapén valami olcsó csipszet rágcsálva és sört vedelve. Rohadt meleg volt, mint mindig. Mit sem sejtve bambultam a tévébe, miközben Syn Lizzel vihorászott telefonon, Raven pedig már félálomba merült az unalmas sorozatok monoton hangjának hatására. Azon kattogott az agyam, hogy Lena vajon hova tűnt az elmúlt pár napban,  és nagyon hamar meg is kaptam a válaszomat. Három rövid kopogtatást hallottam az ajtón, és tudtam, hogy ő az.  Felugrottam, és ezzel magamra vonzottam Raven tekintetét. Minden érzelem az arcára volt írva. A felismerés, hogy ki kopogtat, a csalódottság, hogy már megint itt van és a fájdalom, hogy én miatta lettem ilyen izgatott. Csak egy pillanatra találkozott a tekintetünk, és az ajtó felé indultam inkább. Rátettem a kezem a kilincsre, és álcázottan derűs és nyugodt arckifejezéssel ajtót nyitottam. A vigyor a másodperc töredékrésze alatt hervadt le az arcomról. Nem, nem Lena miatt. Ő gyönyörű volt,  vörös tincsei laza copfba fogva pihentek a vállán, így láthatóvá tették a tarka tollakat amik füleiből csüngtek. Örömtől csillogó zöld szemei azonban nem rám meredtek, hanem a jobbján álló alakra. Valami lepusztult punk volt az, égnek álló kefe hajjal és rongyosra járt bőrcsizmával. Semmitmondó tetoválások lepték a karját és szakadt, ujjatlan felső volt rajta.  És – mintha mindez még nem lenne bőven sok – Lena kezét fogta. A kezét. Fogta. Azt a kezet, amit nekem kellene fognom. Amit én akarok fogni. A srác végigmért, közben végig nyitott szájjal csámcsogott a rágóján, majd felém nyújtotta a kezét.
-Cső, Sid vagyok!

SYNYSTER GATES

-Liz, te tedd le!
-Nem, te tedd le!
-Jesszus, én mégsem akarok gagyogós pár lenni.
-Én sem. Úgyhogy pá. – Liz letette. TÉNYLEG letette. Körülnéztem, és feltűnt, hogy Rev nincs velünk, Raven pedig nagyon figyelmesen nézi a sorozatot, amit 20 perce még szidott. Rev visszajött a nappaliba, de nem egyedül. Lena volt vele, és nyílván a pasija. Mert, hogy kézen fogva jöttek és Lena le sem vette a szemét róla, mintha bármikor elveszíthetné. A srác elég magas volt, fekete cuccban, és olyan közénk illő kinézettel.  Rágózott. Én is szeretek rágózni.
-Hali, Sid vagyok! – odaintett nekünk, mire Raven enyhe  röhögőgörcsöt kapott. Nyílván nem tetszett neki.
-Hey, én Synyster vagyok. A vihogós csaj meg Raven.
-Hehe, Rav-Rev. Hasonlít! Nektek össze kéne házasodnotok. – Raven abbahagyta a röhögést és mogorva arccal visszafordult a műsorához. Többet nem akart rólunk tudomást venni.
-Úgy hallottam te gitározol. – nézett rám Sid. Ekkor tűnt fel, hogy mennyire nem stimmel a szeme. Hatalmas. Hatalmas és rohadtul bámul bele a képedbe. Elég nehéz visszafogni magad, hogy ne akard megütni. De a gitár szó azért nem kerülte el a figyelmem.
-Igen, és elég jól.
-Fasza, énis gitározom. – vigyorgott és bármennyire meg akarja ütni az ember, valahogy mégis szimpatikus. Közénk illik.

ZACKY VENGEANCE

Elhívtak a Purple Haze-be. Én odamegyek. Tényleg odamegyek. Sidhez. Itt van Sid is. Nem igazán érdekel. Inkább Freya érdekel. Igen. Freya. Azért Sid jelenléte zavar egy kicsit. De legalább ott lesz Freya. Hátha lesz valami. Laza erkölcsök meg sok pia. A kedvem is jobb ha Freyára gondolok.  Ma már háromszor kivertem és közben rá gondoltam. Kéne egy cigi. Kurvára nincs pénzem. Remélem Freyánál van gumi. Vagy Synnél. Synnél tuti van. Csak nem fog adni. Talán Rev. Vagy ellopom Revtől, mikor már elég részeg. Sidtől félek kicsit. Meg Matt-től is. Freya tuti engem kedvel és nem Mattet. Fél beismerni. Picsába, délután elszívtam az utolsó cigimet is. Twinkies se volt már otthon. Ez nem az én napom.

SYNYSTER GATES

Lizzel az ölemben ültünk a Purple Haze-ben. Rev, Rav, Freya és Johnny együtt vedeltek, Sid meg épp Lena ajkát igyekezett letépni, amit Lena láthatóan élvezett. Inkább Lizre koncentráltam, ahogy bal kezével simogatni próbált az asztal alatt, több-kevesebb sikerrel. Megcsókoltam a nyakát, amibe beleborzongott és másik kezével megszorított. A szemébe néztem és mindketten már máshol jártunk képzeletben.
Ekkor megjött Zack. Levágta magát mellém és a cigim után nyúlt. Rábasztam a kezére az üres whiskey-s poharammal.
-Áu! Ezt most miért?
-Ne az én cigimet szívd. – kivettem egy szálat és rágyújtottam. A füstöt egyenesen a két szeme közé fújtam és kiröhögtem. Zacky most vette észre Lenát és Sidet. Szép komótosan és alaposan végigmérte a srácot majd felé dobott egy gyufásdobozt, ami persze Lenát találta el.
-Oh, Zacky. Örülök, hogy itt vagy – mondta, miközben kihalászta a hajából a dobozt.  – Sid, ő Zacky.
Kezet fogtak, majd Zack cigit kért Sidtől aki meglepő módon adott is neki. Valami gagyi fajta volt, a legolcsóbb amit közértben lehet kapni és betonerős. Én valószínűleg köhögőgörcsben meghalnék tőle.
Együtt ittunk, és mindenki próbált mindenkire figyelni, ami persze sosem jött össze. Néha csak Raven bambult bele a semmibe, néha éppen Johnny. Na jó, főleg Johnny. Nagy hangzavart csináltunk, és a két főalkesz: Sid és Rev hangja tűnt ki leginkább. Egymással versengve ontották magukból a börtön- és ivóssztorikat, amiknek persze a fele sem volt igaz. Rev részéről legalábbis biztos nem. Sid szinte minden történetében agyonvert valakit sörös- vagy whiskey-s üveggel, Rev pedig a legkülönbözőbb drogokat ésa rajta gyakorolt hatásaikat sorolta fel. Sid minden mondatát kiegészítette egy-egy aprósággal, ami nem boldogította túlságosan Revet.
-Syny, menjünk inkább haza. Elegem van. – súgta a fülembe Liz. Itt akartam hagyni mindenkit és csak vele foglalkozni. Nem csak a testére vágytam. Akartam az ölelését és a hangját is. Liz ma alig beszélt, rosszkedvűnek tűnt. Felhajtottam a maradék piámat, hogy léphessünk, de Jimmy megelőzött. Felpattant a pohárral a kezében, feldöntve a bárszéket amin ült. Most tűnt fel, hogy mennyit ivott már, a szemei teljesen keresztbe álltak. Ez a baj Jimmyvel, a hangjában sosem veszed észre ha részeg mert ugyanolyan hülyeségeket beszél alkohol nélkül is. Egy darabig bámulta az üres poharat a kezében majd eltorzult az arca és Sid fejéhez vágta azt. Bár igyekezett minden erőt belevinni, ígyis túl gyengére sikeredett. Freya tipikus sikollyal pattant fel mellőle és Zacky mögé ugrott. Zack arcán értetlenség ült és elég lassan fogta fel, hogy mi történik. Sid idegesen pattant fel és az asztalt akarta ráborítani, amit csupán azért nem tett meg, mert Lena lába még azon pihent. Rev átnyúlt az asztalon, elkapta Sid lazára kötött nyakkendőjét és az asztal felé próbálta húzni. Sid megfogott egy üveget és a történeteiben leírt precizitással vágta vele homlokon Jimmyt. Mindez másodpercek alatt zajlott le. Nem akartam elhinni, hogy ez most megtörtént. Rev homlokán nyílt sebből folyt le a vér egészen az ajkáig, Sid pedig idegesen tapogatta halántékát amin egy púp éktelenkedett. Mire felálltunk Johnnyval, hogy lefogjuk a két idiótát, addigra már a dühük is alábbszállt és mindketten imbolyogtak a leplezett fájdalomtól. Én vigyáztam Revre. Mindig nekem kell vigyáznom Revre. Kezdem elhinni, hogy tényleg szerelmes Lenába. De az istenbe. Kulturált módon is el lehet szedni egy csajt a pasijától, minek kell a srácot egyből szétverni? Elegem volt abból, hogy én takarítsak fel utána és segítsem ki minden szarból. A lányok felháborodásukat nem leplezve mutogattak és magyaráztak egymásnak.  Lena arcára azonban semmilyen negatív kifejezés nem ült. Csodálattal nézte a Rev arcán végigcsorduló, vörösen csillogó vért, és fogaival az ajkába kapott, miközben Sid homlokán gyöngyözött az izzadság. Percekig csak a két srácon legeltette a szemét mire végül átvette Johnnytól Sidet, és közölte, hogy ők most hazamennek. Elég abszurd jelenet volt.

Freya, Zacky és Johnny úgy döntöttek tovább sodródnak az éjszakával. Raven kelletlenül felajánlotta, hogy hazaviszi Revet, hogy én Lizzel maradhassak. Vagy inkább, hogy Liz maradhasson velem. Lényegtelen. Meg akartam szabadulni az este történéseitől, nem akartam másokkal törődni már. Lizt akartam boldoggá tenni  - a létező összes módon. Ha Revre gondoltam, csak újra és újra elborult az agyam. Kételkedtem abban is, hogy a barátomnak nevezhetem. Holnap az egészből semmire nem fog emlékezni. Vagy ha fog is, letagadja. Taxi vitt el minket hozzá. Gondoskodtunk róla, hogy az est hátralevő részében csakis egymással foglalkozzunk.

írta Lizzie.