Archive for június 2012

47. fejezet - it's complicated - Freya Smith


posted by Fru

No comments

Éreztem Matt kezét a derekamon, hallottam Lena kiabálását, de valami - vagy inkább valaki - miatt nem bírtam ezekre a dolgokra figyelni. Syn. Velem szemben terpeszkedett a kanapén, mellette Jimmyvel. Nem tűnt úgy, mintha követné a beszélgetés fonalát, csak az ablakon bámult kifelé és rágózott. Rágózott? Nem, ezt nem nevezném annak. Hogy lehet így rágni azt a rohadt gumit?
- Siiiiidneeeey, add már ide azt a kibaszott üveget - nevetett Lena, én viszont még mindig Synt bámultam. Keze a háttámlán nyugodott, lábaival szinte lelökte Revet a kanapéról, de nem zavartatta magát, terpeszkedett tovább. Még mindig rágta a rágót, a csámcsogás hangja még a zenénél is hangosabb volt. Vagy csak szerintem?
- Valaki adja ide azt a kést, én kibelezem Sidet, ha nem adja végre ide! - vigyorgott Syn, Lena előző mondatán. És még mindig csámcsogott. Majd fújt egy hatalmas buborékot és PUKK. Amint kipukkadt a buborék, újra forgatni kezdte a rágót a nyelvével. Azt hiszem én is ott tartottam, hogy felpattanok a kanapéról és kibelezem Synt. Ismét pukkasztott és csámcsogott tovább. Lena kiabálása és a többiek hangja csak légy zümmögésként ért el a tudatomig, Syn rágozása viszont, mint egy tornádó. Pukk. Csamm, csamm. PUKK.
- Úristen, befejeznéd végre?! - ordítottam hirtelen, mire mindenki elhallgatott és rám nézett. Syn önelégülten vigyorgott, amint rájött, hogy igenis, neki szántam az előbbi mondatot, majd csigalassúsággal vette ki a szájából a rágót.


Matt keze után kaptam, aki épp a bejárati ajtó kilincsért nyúlt.
- Csak úgy lelépsz? - kérdeztem kissé szomorúan.
- Fáradt vagyok - mosolygott Matt, majd lassan magához ölelt es egy puszit nyomott a homlokomra. - De te attól még szórakozhatsz. - felsóhajtottam, majd belefúrtam az arcom a pólójába.
- Aludj jól. - a póló kissé tompította a hangom, de így is meghallotta. Pár percig még a pólójába kapaszkodtam, majd amint elengedtem, kilépett az ajtón. Visszafelé vettem az irányt a nappaliba, ahol Sid a kanapén ült, kezében számomra valami ismeretlen italt szorongatva, majd amint meglátott rám vigyorgott.
- Na, mi a helyzet?
- Matt haza ment - támaszkodtam a karfára, mire Sid az arcomba nyomta a kezében lévő üveget. - Kösz, nem iszok - toltam arrébb a kezét.
- Na, te meg mikor tanultál meg nemet mondani a piára? - nevetett Sid, továbbra is a szemem előtt lóbálva az üveget. - Csak egy kortyot. Tudod, mint a régi szép időkben. Naaaa.
Egy szúró pillantást vetettem Sidneyre, de azért kivettem a kezéből a piát, majd meghúztam. Keserű íze végig marta a torkom, egy kicsit a szemem is bekönnyezett, de azért újra meghúztam. Minél többet ittam, annál finomabb lett a lötty, Sid nevetése furán viccesnek tűnt, úgyhogy én is nevetni kezdtem. Milyen viccesen áll a szemöldöke. Még sosem tűnt fel, de az egyik mindig úgy áll, mintha direkt felhúzná. Jajj, biztos kiskorában annyit kérdezősködött, hogy így maradt a szemöldöke. Kuncogtam a saját viccemen. A fények és a hangok kezdtek elmosódni, minden egybefolyt. Megragadtam - pár perces tapogatás után - Sid kezét és magam után húztam táncolni. Belekapaszkodtam a karjába, éreztem, hogyha nem kapaszkodnék valami biztosba, elesnék. Félig nekidőltem a mellkasának, miközben azzal biztattam magam, hogy így nem fogok elesni, de amint Lena elrántotta tőlem Sidet, neki estem az ajtónak. Duzzogva néztem Lenára, de inkább új áldozat után kutattam. Lena túl félelmetes volt így elmosódott körvonalakkal. Mint valami tűz démon. Finally, megtálaltam Zackyt, aki épp a konyhában cigizett. Kivettem a csikket a szájából és beledobtam a mosogatóba, bár lehet mellé ment, nem láttam túl tisztán. Egy pillanatig felmerült bennem, hogy fel fog égni a konyha, ha nem rakom biztos helyre az égő cigit, de aztán el is vetettem ezt a rémképet, miszerint biztos beledobtam. Ennyire nem vagyok béna. Megragadtam Zacky kezét és egy hirtelen ötlettől vezérelve nem a nappaliba, hanem Raven szobájába húztam.
- Azt hittem, nem iszol többé.
- Csak egy picit ittam, Sidney kedvéért. - gőzöm sincs honnan szedtem annyi önbizalmat, de amint beértünk a szobába, nekilöktem a falnak. Meg akartam érinteni azt az apró részt a csipőcsontjából, ami kilátszódott az ing alól. Nem tudom mikor vettem észre, már csak ott volt a fejemben ez az izgató ötlet, így kissé nekidőltem a mellkasának. De ahelyett, hogy benyúltam volna a póló alá, helyette az egészet levettem róla.

Zacky:

Freya hihetetlen gyorsasággal gombolta ki az ingem, majd amint, az előbb még rajtam lévő anyag a földre hullott, apró ujjai lassan kezdtek felfedező útra indulni a hasamon. Összeszorítottam a fogsorom, amint megéreztem, hogy testemben valami mozgásnak indult a két puha tenyér nyomán. A férfi ösztöneim egyből beindultak, a vér száguldani kezdett ereimben. Kelletlenül, de rákulcsoltam az ujjaim a csuklójára ezzel megállásra késztetve, majd ködös tekintettel rám nézett. Ajkai kissé elváltak egymástól, szemei, az alkoholtól csillogva páztázták az arcom. Nem értettem mi ütött belé, hisz Mattel kéne ugyan ezt csinálnia, nem velem. Próbáltam az alkoholra fogni a viselkedését, nem sok sikerrel, ugyanis szeme tisztulni látszott, ködösből pedig várokozóba lépett át. Olyannyira közel állt hozzám, hogy éreztem a meleg leheletét a mellkasomon. Nem akartam megadni magam, hiszen az azt jelentené, hogy még mindig vágyom rá. Talán így is van. Miután még mindig nem mozdultam, a kezeim a csuklóján meglazultak, és ő újra önbizalmat kapva kapott az övcsatom után.
- Mi ütött beléd? - próbáltam minden megvetéssel a hangomban megszólalni, de helyette csak rekedtes suttogásra futotta. Néztem egy darabig, ahogy bajlódott az övemmel, aztán pár perc után egy sóhaj kíséretében lemondott arról, hogy megszabadít a nadrágomtól, ugyanis sehogy sem sikerült neki kicsatolnia az övem. Kezeivel ismét a mellkasomnak dőlt és a nyakamat kezdte el kényeztetni a nyelvével, felszabadítva ezzel bennem valamit. Először a kezei után kaptam és azokat kissé a feje föle emelve néztem rá vádlón, de nem úgy tűnt, hogy felfogná a pillantásom jelentését.
- Ezt most miért? - kérdezte, lefelé biggyesztve az ajkait.
- Matt - válaszoltam, de nem hiszem, hogy eljutott az agyáig, hiszen még mindig szomorúan nézett rám szempillái mögül. Csak bámultam rá, és arra vártam, hogy mikor hagyja már abba az idióta játszadozását, de addigra megint odáig jutottam, hogy nincs teljesen tudatában annak, amit csinál. A következő pillanatban már a karjaim között tartottam és nem hittem el, hogy megint itt tartunk. Bekattantam. Nincs erre más szó. Ajkaim lassan haladtak lefelé a nyakán, majd a kulcscsontján. Egyre többet, és többet akartam belőle, sóhajai pedig csak löketet adtak ahhoz, hogy folytassam, amit elkezdtem. Úgy éreztem megőrülök, ha nem érinthetem meg, nem kóstolhatom meg puha bőrét. Apró kezeit a mellkasomnak támasztotta, és az ágy felé kezdett el tolni, majd amint beleütköztem, felkaptam az ölembe és lefektettem a puha lepedőre. Óvatosan harapdáltam a fülcimpáját, majd végig húztam a nyelvem az álláig. Két kezemet a feje két oldalára támasztottam, és ahogy lenéztem rá, villámcsapásként ért a tudat, hogy normális esetben lehet, ellökne magától, és én nem akartam, hogy csak az alkohol miatt tegye, hanem azt akartam, hogy vágyjon is rá. Én vágytam rá, a testére, a sóhajaira, de nem tudtam ő mit akar, mit gondol. És sajnos nem vagyok olyan könyörtelen, hogy kihasználok egy ilyen helyzet adta lehetőséget. Freya keze hirtelen hozott vissza a valóságba, mikor a fejemet közelebb húzta magához és az alsó ajkamat kezdte el harapdálni. Felkuncogott amint megérezte, hogy ez a kis akciója mit váltott ki belőlem.
- Ne mond, hogy te nem akarod - suttogta, miközben belemarkolt a fenekembe és még közelebb húzott magához. Az őrület határát kezdtem súrolni, csupán annyitól, hogy végig simított a hátamon és hozzám simult. Már el is felejtettem, mit éreztem akkor mikor együtt voltunk. Nem bírtam, kénytelen voltam hangot adni az élvezetemnek, majd lehúztam róla a pólóját és apró csókokat leheltem nyakától lefelé a köldökéig. Amint lekerült rólunk az alsó, Freya átvetette a lábát a derekamon és huncutul mosolyogva simult hozzám. Egy gyengéd lökéssel már benne is voltam, miközben apró csókot leheltem a szájára. Lassan mozogtunk, ő a hátamba kapaszkodott és sóhajtozott, míg én az ő arcát csodáltam. Mióta leszokott a drogokról sugárzik a bőre a boldogságtól. Még ha belülről nem is az.
Amint gyorsítottunk, úgy kezdett ő is és én is egyre szaporábban sóhajtozni, végül egyszerre értünk el a csúcsra. Beletúrt a hajamba es lehúzta a fejem egy csókra, miközben még mindig erősen szorított a lábával.


Freya:

Borzalmas fejfájással ébredtem. Mintha valaki satuba szorította volna a halántékom és próbálná összenyomni minden erejével. Ráadásul ott volt az a tompa, zúgó hang is. Régi, idióta szokásom, hogy reggelente addig fekszem az ágyban, míg emlékezni nem kezdek, hogy mi történt tegnap, így ma se volt ez másképp. Ha nem lett volna az a fájdalmas nyomás a fejemben, és nem éreztem volna úgy, hogy kong a fejem az ürességtől, biztos emlékeztem volna legalább egy pillanatra. Valamire. De semmi. Bal oldalamon hirtelen mozgást észleltem, majd amint oldalra fordítottam a fejem, Zacky alvó arcával találtam szembe magam. Hogy a francba kerül ide Zacky? És hol van Matt? Lassan, magamban imádkozva, hogy ne legyen igazam, felemeltem a takarót, mire felsóhajtottam. Sajnos igazam volt. Mind a ketten meztelenül feküdtünk egy takaró alatt, ami annyit jelent, hogy tudtom nélkül csaltam meg Mattet. 

by, frusa.
Ihlette, Tehetségek Iskolája ♥

46. fejezet - Evil Pills - Liz Soars


posted by ani;

No comments

Egyszerűen hihetetlenül megváltozott pillanatok alatt az életem. Olyan nyugodt volt minden… persze, a nyugtatóimnak köszönhetően, de mostanra minden elcsesződött. Hát valljuk be gyenge vagyok. Nem bírtam sokáig Syn mellett. De ha úgy vesszük bátor is, mert elmondtam neki az igazat, és nem titkoltam tovább a gondolataimat, nem hitegettem magam, hogy jobb lesz. Még mindig szerelmes vagyok az eredeti Synyster Gatesbe.
Mikor összevesztünk, enyhén szólva kikészültem. Már előtte sem voltam túl jó passzban, de ez az egész érzelmi vihar csak rátett egy lapáttal. Persze a sors mindig dolgozik, így került mellém Casey.
Mikor zokogásom közepette felvettem a telefont, ő hívott, és azonnal átjött lelki támaszt nyújtani. Egyedül akartam lenni, de rájöttem, hogy pont erre van szükségem. Kibeszéltem magam egy picikét, majd ő is kifejtette a véleményét, aztán én szépen elaludtam… és aludtam egészen másnap sokáig. Innentől kezdve mondhatjuk úgy, Caseybe kapaszkodtam. Ő nem akart átrángatni a többiekhez, hogy ott szembesüljek Synnel, mert gondolom a többiek meg őt támogatták. Így van ez jól. Szó ami szó, a gyógyító jellegű bulizás igen jól ment. Zavarosak a napok, de jártunk L. A-ben, a Purple Haze-ben, meg ki tudja hol… és Syn felejtésbe merült. Drog, alkohol és pasik. Ennyiből állt a terápiám.
Aztán egy újabb állomás. Én teljesen felhagytam Briannel, közömbössé vált számomra, de természetesen a többi srác ugyan úgy a barátom maradt. Épp aznap este is bulizni, avagy most koncertezni mentünk, a srácok zenéltek, mikor ráakadtam egy igen szexi hímegyedre. Nem voltam már teljesen józan a többféle gyógyszer és alkohol keveréke miatt, így még inkább jól esett a pasi sok-sok csókja, na meg a zene hatására kedvem lett elveszni a tömeg közepén. Persze semmi sem tökéletes, így a zene egyszercsak hirtelen abbamaradt… A következő pillanatban már furcsán méregettem Zackyt, aki magyarázott nekem, vonszolt maga után, és szinte repülve mentünk az öltözőjük felé. Legalábbis úgy éreztem. Mire észbe kaptam, hogy Syn is jelen lehet, már késő volt, mert betuszkoltak a fürdőszobába, és jobban megijedtem, mint egy elmebeteg gyilkostól, mikor megláttam, hogy Syn is be lett zárva velem. Miután végignézett rajtam, észbe kapott, és veszettül kezdte rángatni az ajtót, én meg könyörögve néztem, hogy nyíljon már ki. Nagyon rosszul éreztem magam. Kitisztult a fejem. Kezdett múlni az alkohol hatása, kezdtem ideges lenni, és kezdtem túlságosan fenyegetve érezni magam. Mivel Syn nem volt képes kinyitni azt a rohadt ajtót, a kiabálására meg a többiek nem jöttek oda, így elkezdtem pásztázni a szemeimmel a kis mosdót. Figyelemelterelés saját magamnak. Ah, mi rejtőzhet a tükör mögött? Egy kis szekrényke. Azon belül egy kis piros doboz. Ha ez egy vésztartalékos gyógyszeres doboz, meg vagyok mentve… És igen! Jaj, csak nehezen tudom elolvasni. Pontosan tudtam, hogy milyen gyógyszerek tartoznak a kedvenc nyugtatóim közé, szóval nem volt nehéz eldönteni. Ragyogó szemmel nézegettem a teli dobozkát, mint a gyerekek a cukrot, ugyanis az én gyógyszertáramból ez elfogyott. Levettem a tetejét és akkor… puff. Syn kiütötte a kezemből. Az apró kis fehér szemek végiggurultak a földön. Syn ordít, és ordít nekem, beszél hozzám, valami megbolondult nőről beszél, valami lesüllyedt ribancról, meg mindenki kurvájáról, egy undorító szajháról… én meg nézem a pirulákat.
- Áh, te kész vagy. Ez szánalmas, bazdmeg! Engedjetek már ki mellőle ti rohadékok! – Brian Haner kirohant a betört ajtón, én pedig utána. Szeretek fogócskázni! Az utolsó emlékem innen, hogy egyre jobban fáradok, nem bírok futni, aztán nekimegyek valaminek, ami a mellkasomnak csapódik és képszakadás.

Felriadok.
Legalább az ágyamban vagyok. Ez jó. Bár nagyon fázom. Úgy néz ki este van…
A mellkasom nagyon fáj, a nagyobb lélegzetvételeknél meg különösen. Gőzöm sincs mennyi az idő, vagy mennyit aludtam, vagy milyen nap van, vagy mi történt… Meg kell találnom a telefonomat. Meg van… pár sms, pár nem fogadott hívás… ah, persze, az ajtót bezártam, szóval nem tudtak bejönni. Uuuuh, mi van velem? Mi van mindenkivel? Át kell mennem a többiekhez, tájékozódnom kell kicsit. Hm, úgy érzem tiszta vagyok. Hosszú napok után először… Furcsa. Olyan más minden. Először felfedezem a szobám. Találok idegen férfipólót, rengeteg üres üveget, pár elfogyott gyógyszeresdobozt, meg nem is sorolom miket… Ki kell pucolnom mindent. De ma már nem… a barátaim fontosabbak. Muszáj átmennem most.
Tükörbe sem néztem, csak úgy mostam meg az arcom, majd felkaptam egy-két egyszerűbb, de olyan Lizes cuccot, és elindultam Ravenék lakásához. Náluk úgy is mindig van valaki. Csak Synt kerüljem el… már nem az utálat miatt, hanem azért, mert a szánalmasságom végett nem bírnék a szemébe nézni. És azt sem akarnám, ha ő látna engem. Nem.
A lakás elé érve kiabálás, aztán halálos csend járja át a levegőt. Az ajtó résnyire van nyitva. Valami leesett a földre. Még mindig csend. Hát mi van itt?!
Halkan benyitottam, és elég érdekes szituációban találtam magam. Raven a földön, Matt épp átkarolja, Sid szinte védelmezően öleli át Lenat, Freya Syn kezét fogdossa, és fordítva, a többiek meg sokkolva néznek. És egy idegen alak suhan el az utca felé a ház mellől. Mi a franc…
Az események hirtelen halálosan nyugodtból átváltottak sebes tempóra, nagyjából mindenki túl hangosan beszélt a másikhoz, ki számonkérően, ki kétségbeesetten, ki kiabálva… bevetve magam a farkasok közé odasétáltam a földön kuporgó Raven mellé. Senki sem figyelt már rá. Engem sem vettek figyelembe. Egész egyszerűen felsegítettem, átkaroltam és kisétáltunk a házból. Lena, Sid és Jimmy épp hevesen magyaráztak egymásnak, Freya kétségbeesetten kapaszkodott Synybe, Matt keresett valamit Zacky meg a kanapén ült. Komolyan, mintha láthatatlan lettem volna. Jelen esetben még tetszett is. Szépen becsuktuk magunk mögött az ajtót, és elballagtunk hozzám. Tudtam, hogy Raven nem ok nélkül csinálta amit csinált, volt elképzelésem, hogy mik történtek mostanában az életében, amik kiváltották ezt. Nála is betelt a pohár. És én vagy az, aki ezt legjobban megérti. Meg van sebezve… de ezt csak az idő gyógyíthatja meg. Na meg persze kell a nyugalom. Szerintem jelenleg csak én vagyok neki, akiben megbízhat, szóval tökéletes lesz, ha nálam tölt pár napot, a többiekkel addig sem kerül összetűzésbe vagy akármi. Nálam regenerálódhat. Rendbe jöhet. Kibeszélheti magát nyugodtan. Azt már magamnak sem mertem bevallani, hogy nekem is kell egy személy, aki nem hagy magamra…

Reggel reggelivel vártam. Gondoltam, hogy nem fog enni, de egy próbát megér. Én sem ettem nagyjából egy hete rendes kaját és élek. Talán majd a kávénak sikere lesz. Persze, gyógyszert kér… de nem hagyom, hogy ő is olyan legyen, mint én. Mert hát valljuk be, kicsit függő lettem. De vége, én felhagyok vele.
Raven viszont tényleg kikészült idegileg, enyhén szólva. És ami a legrosszabb, hogy most az önmagát okolós-fázisba ért. Csapkod és felsérti a körmeivel a tenyerét… de én nem ijedtem meg. Egyszerűen csak átöleltem és rászóltam, na meg a féltve őrzött nyugtatómból is adtam neki. Tudom, hogy nem akarja, hogy megkérdezzem, hogy mi a baj, vagy kérjem, hogy meséljem. Pár percig nem is teszem. De ha most nem beszél, később már nem lesz jó a helyzet. Szóval…
- És most mesélj el nekem mindent.
- Olyan hülye vagyok, biztos van jobb dolgod, mint engem ápolni, amúgy sem tudom mit keresek itt, szerintem le is lépek… - próbált magyarázkodni. Hát elég zavartra sikerült, de felfogtam.
- Nem mehetsz sehova, Raven! Hallod?! Itt maradsz! Nem hagyhatsz itt… - tettem hozzá a végére halkan. – Gyere, helyezd magad kényelembe a nappaliban.
Engedte, hogy eltámogassam, majd összekuporodva a kanapé egyik végébe ült, velem szembe. Minden kijött belőle. A Richardos ügy, a családi problémái, a tegnap este… mindenről beszélt. Kérdeznem sem kellett, csak mondta. Annyi volt a dolgom, hogy a panaszos beszédéből összeszedjem az infót, és segítsek rajta. Bár jelen esetben nem tudom, hogyan…
Örülök, hogy kibeszélte magát. Legalább nekem is tiszták lettek a dolgok, meg ő is valamilyen szinten megkönnyebbült. Na meg hát örülök, hogy megbízott bennem, mert ezekhez a dolgokhoz, hogy elmondja, tényleg bizalom kell. Melléültem, és bíztatóan átöleltem, míg potyogtak a könnyei.
- Miért jött vissza Richard? Sikerült elfelejtenem, erre újra megjelenik…
- Mindennek oka van, Raven.
- Hogy fognak ezután a többiek rámnézni? Mit fognak majd gondolni rólam? Egy gyilkos vagyok!
- Hey! Tudtommal nem öltél meg senkit. Sőt, nem is bántottál senkit azzal a késsel. Ugyan úgy meg fognak ők is érteni, ahogy én…
- Köszönöm.
- Nem kell köszönnöd, a barátod vagyok, ez ezzel jár. – magamhoz szorítottam és felkeltem eddigi helyemről.
- Most hová mész?
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de hiába van dél, én fáradtnak érzem magam. Nézzünk filmet?
- Nézzünk?
- Egész nap azt csinálunk, amit akarunk. Bár azt nem hagyom, hogy kárt tegyél magadban.
- De én nem akarok rajtad élősködni…
- Vedd úgy, hogy fogva tartalak.
Véletlenszerűen választottunk egy filmet, és azt néztük magunkba feledkezve. Nekem viszont újabb sms-em érkezett Caseytől. „Minden rendben? Legalább visszaírhatnál…” Persze. Kiéltem magam pár napig aztán fel sem keresem szegényt… Szép, mondhatom. Úgy döntöttem sms helyett felhívom, szóval kicsit magára hagytam a jelenleg teljesen nyugodt Ravent.
- Casey! Én… ne haragudj. Kicsit felpörögtek az események.
- Nagyon aggódok! Mióta Synnel elrohantatok, nem is láttalak. Plusz ajtót se nyitottál. Megvagy?
- Igen… igen.
- Mi történt?
- Hát… hosszú lenne elmesélni, és nem is alkalmas most.
- Gyere át!
- Itt van nálam Raven. Most vele kell töltenem egy kis időt… de mindenképp beszélünk még! Csak szükségünk van szerintem most egymásra. Vigyázz magadra!
Kinyomtam. Sajnálom, de egyszerűen nem volt már több lelkierőm. Visszasétáltam volna a szobába, de újabb sms jött. Ezt megnézem, de a többit úgy is kitörlöm…
„Raven nálad van?” Freya írt. Ezen meglepődtem… Most vagy tényleg aggódik érte, vagy valaki mondta neki, hogy kérdezzen meg ENGEM. Na inkább nem kezdek el agyalni ezen is. „Igen, nálam van.” Mi mást írhatnék még? Ennyi. Nem kérdezte hogy van, vagy ilyesmi. Egyből megcsörrent a telefon, és Matt szólt bele.
- És hogy van? – Mattie legalább figyelmes és érdeklődik. Lehet, hogy az sms-t is ő írta. De akkor ők együtt vannak Freyaval?
- Megvan, úgy néz ki. De kérlek ne bántsátok, ne zaklassátok, meg ilyenek, jó? Remélem te is megérted, miért tette azt.
- Valahogy igen. Tudom, hogy nem okozott volna kárt Lenaban…
- Hát jó.
- Lizzie, te hogy vagy?
- Na és te?
- Liz, ne csináld! Tudom, hogy nálad sem stimmelnek a dolgok. Szóval mi van veled?
- Matt, ez nem telefon-téma…
- Akkor beszélgessünk élőben. Mindenki aggódik érted!
- Mindenki… persze!
- Még Syn is kérdezte mi van veled.
- Jó, hagyjuk a témát.
- Szóval szólj, hogy neked mikor jó és akkor beszélünk.
- Köszi Matt. Rendes vagy. Baszki, szeretlek!
- Én is téged, Lizzie.
Visszamentem Ravenhez a szobába, aki úgy tűnt, alszik épp, a filmnek meg már vége lett, és hiába volt még csak kora délután, én is elálmosodtam. Úgy döntöttem bevetődök az ágyamba és addig alszok amíg jólesik, de sajnos nem jött álom a szememre. Csak az altató gondolata. Hihetetlen gyógyszermennyiséget hoztam el a patikából múltkor is, még jó, hogy van ott egy kedves barátom, így nem kellett orvosi vény. Bár én azt is megoldottam volna. Mindenesetre elhessegettem mindenféle gyógyszer gondolatát, és hosszas szenvedés és forgolódás után elaludtam.

Már megint este volt, mikor magamhoz tértem. Késő este. És kopogtattak. Automatikusan kikeltem az ágyból, beletekerőztem egy plédbe, aztán rájöttem, hogy rendes ruhába vagyok, szóval ledobtam a takarót és mezítláb mentem ajtót nyitni. Még csak nem is gondolkoztam rajta, ki lehet az.
- Liiiz! Na végre. – ácsorgott türelmetlenül Lena az ajtóban. Ajjaj. – Hey, beengedsz?
- Izé… persze… - törölgettem álmosan a szemem. Persze nem is voltam álmos, de gondolkoznom kell. Ha Raven előjön és összetalálkoznak Lenaval… na jó, az nem fog megtörténni. Ezért is kell Lenanak elmennie.
- Na és hogy vagy? Jöttelek megnézni. Ejj, ti szerelmesek… vagy ex-szerelmesek? Syn is nagyon maga alatt van ám.
- Oh, Lena, a beszélgetés jó ötlet! De menjünk el valahova, jó? Ne vedd le a kardigánod!
- Miért? Nem akarsz itthon lenni? Persze. Napok óta be vagy ide zárkózva és keresed a kiutat. Értem én.
- Jaj de jó, akkor felveszek egy pulcsit és mehetünk. – az ajtóhoz legközelebbi ruhadarabot leakasztottam, és gyorsan kitolta magam előtt az ajtón, aztán becsuktam. Persze nem kulcsra, azt csak eljátszottam.
- Na és mi a helyzet Siddel?
- Igazából azért jöttem, hogy rólad beszéljünk. Rólatok.
- Rólunk? Kikről?
- Syn és te, te és Syn…
- Syn és én már nem létezik. Nincs mi.
- Jaj, Lizzie…
- Kész, vége! Nem bírnék a szemébe nézni, és nem tudnám elviselni, ha találkoznom kéne vele.
- Pedig…
- Lena! Ugye nem…?
- Neee, nehogy megint elszaladj! Nem lesz semmi rossz.
- Lena, hova viszel?!
- Csak baráti összejövetelt tartunk Jimmyéknél!
- Nem akarok ott lenni!
- Caseyt is hívtam!
- Raven?
- Még Jason is ott lesz.
- Na de Raven?
- Mi van vele?
- Mégis csak az ő háza.
- És Jimmy meg Syn is ott lakik. Ő meg éppen el van tűnve. – szóval tényleg nem tudja, hogy nálam van.
- Nagyon haragszol rá?
- Liz! Te nem szoktál ilyen butát kérdezni! Végighúzott a torkomon egy kést!
- Tudom, felfogtam! – ah, milyen hülye helyzet. Igazából úgy, de úgy mennék a többiekhez, kivéve Synt ugye, olyan jó lenne végre velük lenni… de Raven meg ott van nálam! Gyorsan írok neki, hogy mindjárt otthon leszek. Amúgy nem tudom eldönteni, hogy ez szép húzás volt-e Lena részéről.
- Nem tudod, hogy mit csinálj, igaz?
- Én szeretnék mindenhol lenni, de mégse…
- Én azt mondom hallgass rám. Eljössz kicsit, kimozdítalak végre a csodaszép kis házadból, aztán maradsz, amíg jól érzed magad.
- De akkor lefoglalsz engem és mesélsz nekem.
- Én nem ígérek semmit. – persze, tőle nem is vártam mást. Na jó, benézek egy kicsit. De ez a Syn dolog zavar…
Amíg mentünk az úton, vagyis ő húzott a kezemnél fogva maga után, gondolkozóba estem. Gondolom kiült az arcomra.
- Syntől félsz, igaz? Ne aggódj miatta. Úgy is meg kell beszélnetek!
- Lena! Nem kell vele beszélnem semmit! Hagyd már ezt az egészet kérlek.
- Ugyan, tudom én, hogy miért ilyen sötét karikásak a szemeid! De rendbe lehet hozni a dolgokat.
Ne már… csak nehogy nekiálljon itt kavarni nekem. Kezdek kétségbe esni. Mikor már annyira vészesen éreztem magam, hogy képes lettem volna elfutni hazáig, odaértünk a házhoz. Láttam, hogy tényleg ott vannak páran, és újra eszembe jutott az alkohol és a gyógyszer.
- Lena. Ígérd meg, hogy nem adsz nekem nyugtatót.
- Ígérem, de gyere máááár! – és ezzel röhögve bele is borult Sid ölébe, aztán az orrom előtt elkezdtek ruhában szexelni. Oké. Beljebb léptem félve, és hála az égnek, először Mattbe botlottam.
- Liz! Lizzie! – kezdte kiabálni a nevem, gondolom megörült nekem – Hát eljöttél!
- Shhh. Elhozott Lena. Nem önszántamból.
- Jaj de kedves! Hogy vagy?
- Ezt ne kérdezd meg többet kérlek.
- Szia Liz. – köszönt halkan Freya Matt oldalához simulva hirtelen, majd el is vonta a srác figyelmét rólam. Tovább mentem. Találkoztam egy üveg alkohollal, szépen kikészítve, teljesen tele, ott ácsorgott az asztalon… magamhoz vettem, meghúztam az üveget és úgy indultam tovább felfedezni a terepet. Az üveg tartalma meg egyre fogyott. Egyszer csak valaki hirtelen hátulról hangosan:
- Szia Lizzie! – mondta kedvesen és vigyorogva Johnny a hátam mögül. Épp akkor véltem felfedezni a kanapén Caseyt Jason ölében, egy intéssel elintéztem a köszönést. Nem zavarom őket.
- Nahát, Johnnyka! Hogy vagy mindig?
- Boldogan! Élvezem az életet úgy, hogy nincsen barátnőm!
- Hallottam hírét…
- Én nem sajnálom! Így sokkal szabadabb vagyok. Tudod, én még túl fiatal vagyok a többiekhez képest…
- Jaaaaj, mi az a pár év? – még elnevetgéltünk, bár az én mosolyom nem volt őszinte. Aztán Lena mellém csapódott és belém karolt.
- Synnel találkoztál már?
- Nem és nem is fogok. Indulok haza. Most. – Raventől kaptam egy sms-t, hogy „Ok”, de ennek ellenére nem voltam nyugodt, hogy nem vagyok vele. Hogy itt vagyok.
- Ne menj el! Ne! Sid segíts visszatartani!
- Lizzie igyál még egy kicsit, mert így nehéz az üveged. – nézett mélyen a szemembe Sid. Majdnem maga Sid Vicious. Akaratomon kívül, a szemeibe merülve a számhoz emeltem az üveget, és csak ittam. – Jól van, jól van… na, jobban érzed magad? Fél üvegtől már kezdhetsz feloldódni, ez nem valami híg cucc.
- Zackyvel nem találkoztam. – jutott eszembe hirtelen a gondolat.
- Szerintem dug. A kispárnájával. Na jó, nem… Zaaackyyyy!
- Jó, jó, nem kell kiabálni neki! Majd jön ha akar! – kezdtem megint kétségbe esni. Ez egyre többször fordul elő… Csak álltak és néztek. Sid kapcsolt.
- Na és mesélj, Lizzie… - karolta át a vállam, és elfordultunk a konyha irányába.
- Sid, kérlek. Kérlek! Nagyon kérlek ne hozd fel a Syn témát. Lenanak se engedd. – súgtam a fülébe, bár Lena már nem volt a közelünkben.
- Hát ha ezt szeretnéd…
- És kérlek engedj haza.
- Nem tehetem.
- Ez hülyeség. Haza akarok menni! Kérhetsz cserébe bármit! Hadd menjek haza…
- Hm… bármit? Szavadon foglak.
- Bármit. Lenanak ne szólj.
- Akkor én… elmegyek… mondjuk a mosdóba… khm, el ne szökj… - kacsintott. Bírom Sidet mostantól. Szépen fogtam magam és kiosontam a házból. Azt hiszem ezt megúsztam. Még utoljára ránéztem a nappaliban csevegő emberekre, Freya-ra, aki ma különösen jó bőrben volt, ahogy Matt ölében kacagott, Johnnyra, aki épp Zacky vállát bokszolta, Casey-ékre, akik szenvedélyesen csókolóztak… jó, több nem is kell. Indulás haza. Szépen halkan becsuktam az ajtót, és elindultam hazafelé, de még a járdára sem értem ki, észrevettem valakit a sötétben, aki engem figyelt, majd rám köszönt. Ahogy az ismert hang kimondta a nevem, ahogy eddig már sokszor tette, végig futott a hátamon a hideg. Pedig eddig olyan észrevétlen voltam.

45. fejezet - Freaking Memories - Raven Greenfield


posted by ani;

No comments

Idegesen nyomkodtam a telefonomat és törölgettem a percenként megjelenő új üzeneteket. Nem állt szándékomban válaszolni neki. Nem akartam, hogy itt legyen. A fejemben idegesen cikáztak a gondolatok, érzelmek és az emlékek. Rich.

Tizenöt éves voltam. Fiatal és naiv. Tanévvége volt, vagy nem is tudom, de számít ez? Nem volt kedvem suliba menni aznap. Részben azért, hogy megmutassam a gondviselőimnek, hogy engem nem irányíthatnak, részben pedig azért, hogy véget vessek a mintatanulói képnek, amit mindenki kialakított a fejében rólam.
Hátamat a falnak döntve, kezemben valami olcsó vodkával álltam Huntington Beach egyik elrejtett, drogosok lakta utcájában. Magam sem tudom, hogy mertem egyáltalán arrafele menni. Talán az idegtől, ami azután vezetett, miután az akkori barátnőim kijelentették, hogy a csodálatos tervem, annyira nem is csodálatos, mint azt én elképzeltem. De persze, nem mintha azoknak az embereknek, akik az utcában tartózkodtak, nem lett volna jobb dolguk is annál, mint egy sárgaföldig lerészegedett tinédzserrel foglalkozni.
Tehát ott álltam, teljesen szétcsúszva, magamról mit sem tudva, mikor egy srác sprintelve befordult az utcába. Hátát neki vágta a falnak, kezeivel térdeire támaszkodva próbált levegőhöz jutni. Nem bírtam levenni róla a tekintetem. Napbarnított bőrétől teljesen elütött szőke haja, meg a szinte világító kék szemei. Csak bámultam rá, ő pedig nem látszott, hogy nagyon zavartatná magát. Mellém lépett és csak ennyit szólt:
- Nem láttál a sarkon befordulni.
Értetlenül bólintottam egyet, majd ő tovább rohant egy félutcányit és beugrott egy szemetes mögé. Jót mosolyogtam rajta, megrántottam a vállam, majd tovább tanulmányoztam a kezemben tartott üveg tartalmát. Nem sokkal később két rendőr rohanva fordult be a sarkon, mire káromkodva, észrevétlenül a táskámba csúsztattam az üveget. Természetesen első dolguk volt, hogy hozzám lépjenek.
- Nem láttál egy szőke hajú, körülbelül ilyen magas srácot erre rohanni? – megráztam a fejem.
– Csak nem alkoholt ittál? – mosolyodott el a fejét rázva a másik. Újra megráztam a fejem.
- Maradj itt – utasított, majd megbeszélték, hogy kétfelé vállnak és úgy keresik tovább a srácot. Nem tudtam, mit tegyek. Ha ezek most bevisznek és értesítik a szüleimet abból nekem kibaszott nagy gáz lesz.
- Azt mondta szőke volt? – mosolyogtam ártatlanul, egy hirtelen ötlettől vezérelve. Egyszerre bólintottak. Felemeltem a kezem és a sarok felé mutattam, amerről jöttek. – Ha jól emlékszem arra rohant, egyenesen. – Több sem kellett nekik mindketten futottak az említett irányba. Elégedett mosollyal sétáltam a srác felé, majd odaérve köhintettem egyet. – Kijöhetsz.

Elmosolyodtam, ahogy visszaemlékeztem. A nappaliban ültem a többiek között és még mindig az üzeneteket néztem. „Megváltoztam.” „Beszélnünk kell.” „Ugyan már, legalább egy kibaszott üzenetet visszaírhatnál.”. Mosolyogtam, bár nem igazán találtam viccesnek. Nem féltem, pedig tudtam, hogy meg fog találni. Előbb vagy utóbb és akkor nem fogok tudni menekülni. Gyenge leszek. Jimmy lépett a szobába, mikor éppen felnéztem, hogy színpadiasan sóhajtsak egyet. A levegő a tüdőmbe szorult és ajkaim óvatosan szétnyíltak. Tudtam, hogy koncertjük lesz aznap és, hogy ez eléggé fontos szóval nem elég, ha az első kezük elé kerülő ruhát veszik magukra. Szemeit fekete festék keretezte. Lélegzet elállítóan nézett ki. Nem nézett rám. Őszintén? Senki sem foglalkozott velem. Illetve néha magamon éreztem a tekintetüket, de igyekeztem nem törődni velük. Még mindig őt figyeltem, ahogy levágja magát közénk és viccelődve beszélgetésbe elegyedik Lenával meg Siddel.
- A francba – szólaltam meg, mire minden szem rám szegeződött, én meg inkább felrohantam a szobámba. Nem hagyhatom, hogy újra így nézzek rá. Gondolataimból egy újabb SMS riasztott fel. „Tudom, hol laksz Raven. Julia elmondta.” Fájdalmas felnyögtem. Hát, ennyit erről. Ő volt az egyetlen, aki tudta. Akihez rögtön rohantam azután, hogy hazajöttem. Aki megígérte, hogy segít, és nem mondja el. Julia.

Minden jól ment. Azután, hogy segítettem Richardnak meghívott inni. Hogyan is mondhattam volna nemet?
Mindennap találkoztunk, totál szétcsúszva jártuk a várost és kisebb zűrökbe keveredtünk. Tudtam, hogy Rich zűrös, ugyan miért rohant volna aznap is a rendőrség elől? És be kell, valljam, ez tetszett benne.
Minden este így rohantunk hozzánk, hol a rendőrség elől, hol pedig nem. És a szüleim nem szóltak bele. Ugyan miért tették volna? „Majd tanul a saját hibájából.” Igazából sosem tiltottak semmit, egyet akartak csak, hogy az iskolát normálisan befejezzem, utána pedig egyetemre menjek. De ezen kívül bármit megtehettem. És meg is tettem. Richard figyelt rám, ebbe az illúzióba ringattam magam. Ő ott volt, mikor szomorú voltam, vagy ideges, mikor törtem-zúztam és szükségem volt valakire, aki lenyugtat. Vele megoszthattam a butaságaim, vagy amikor boldog voltam.
Együtt voltunk. Nem mondtuk ki, de így volt. Mindennapot együtt töltöttünk, csak ő meg én. Szerelmes voltam, de mit tudhattam én arról még akkor? Bárhová követtem volna.
Nyár volt, egy éve lehettünk együtt akkor. Egyáltalán nem volt annyira fényes, mint az elején hittem. Többször is veszekedésbe torkollott a beszélgetésünk. De volt, hogy megütött és így minden egyes alkalommal kiábrándultam belőle. Néha elhittem, hogy sajnálja, hogy nem gondolja komolyan. Féltem tőle, féltem, hogy újra megüt, féltem attól, hogy egyedül maradok, hogy egyiknap nem jön haza, vagy, hogy egy másik nő karjaiban találom. Mégsem tettem semmit.
Ő keményen drogozott, míg én minden erőmmel azon voltam, hogy leszoktassam. Sosem próbáltam ki egyetlen szert sem, akárhogyan is ajánlgatta.
- Jó kislány – dicsért meg mindig mosolyogva. Pedig nem ezért volt az egész. Épp elég ilyet láttam a TV-ben, vagy az utcán, olvastam az újságban, esetleg a könyvekben, hogy tudjam, milyen és, hogy ellen tudjak állni, még akkor is, ha ő ott volt mellettem és hobbi szinten űzte. Talán ő volt a legelrettentőbb példa számomra. Borzalmas volt így látni, de szerettem és végig néztem. Úgy éreztem, hogy nem tehetek semmit. Szüksége volt rám, ahogy nekem is ő rá. Senki másra nem támaszkodhattunk.
Szinte alig jártam haza, az ő lakásában éltünk. Egyedül voltam aznap is és egésznap arra vártam, hogy hazajöjjön. Jó kedvem volt és csillogó szemekkel köszöntöttem mikor végre belépett a házba. Ittunk, mint akkor mindennap, nevettünk és valahogy a kádban kötöttünk ki. Emlékszem az érintéseire, a szavaira, bár nem voltam tiszta. A mellkasán pihentem, míg ő a hajammal szórakozott. Arcomon patakokban folyt le a fekete szemfesték, de nem zavart, mosolyogtam és az alkoholtól ködös tekintetekkel figyeltem őt. Aztán észrevettem valamit a kézfején. Tudtam, mi az, nem egyszer előfordult már, hogy egy idegen nő telefonszámával a kezén jött vissza a pubból. Ilyenkor mindig úgy éreztem, hogy összetörik bennem valami. Tizenhat voltam, túl fiatal ahhoz, hogy tudjam, vagy, hogy tisztán lássak. Ennyi idősen több dolgon mentem keresztül, mint ahogy az normális lett volna. Idegesen löktem le magamról a kezét, miután tudtára adtam, hogy észrevettem a számot. Kipattantam a kádból és az arcomon keserűen folytak végig a könnyeim.
- Most hova rohansz? – ideges volt. Nekem lett volna okom, hogy ideges legyek, nem neki!
- Sohasem változol, Richard! – utánam jött és az ajtóból figyelte, ahogy összepakolom a ruháimat.
- Úgysem mész el, Raven – rekedtes hangja a szívembe mart, de tudtam, hogy nem engedhetek neki. Mégis megtettem.
- Mit tudsz te egyáltalán rólam? Menjél és kefélgessed csak a lotyóidat.
- Itt vagyok, nem? Mindig visszajövök hozzád és akkor tessék! Állandóan ez fogad. Baszottul unom már a féltékeny kirohanásaidat.
És megint eljutottunk oda, hogy az én hibám minden.
- Szóval az én hibám? – rohantam neki és ütöttem, ahol csak tudtam. Eleinte hagyta, majd egy egyszerű pofonnal eltántorította maga mellől. Az arcomhoz kaptam és fájdalmasan néztem rá a könnyeim mögül. Az arca hideg volt, semmi érzelmet nem mutatott. Összetörve zuhantam az ágyra, arcomat a kezeimbe temettem és úgy sikítottam. Nem mondott semmit, viselkedése mégis hűvös volt. Nem tudom, mennyi ideig feküdtem ott, percek, talán órák, de végül a könnyeim sem folytak már csak feküdtem és próbáltam nem gondolkozni. Összerezdültem, mikor hozzám ért. Azt akartam, hogy elmenjen, hogy hagyjon ott feküdni, hogy elfelejtsen. És közben mégis azt akartam, hogy minden úgy legyen, mint régen. Hogy szeressen. Hogy érezzem, hogy tartozom valakihez.
- Raven... Sajnálom, oké? Nem így terveztem.
Nem szóltam semmit csak felültem és onnan néztem rá.
- Most az lesz a legjobb, ha elmegyek – mondtam halkan.
- Kérlek, ne tedd ezt – mondta kétségbeesetten. Nem volt erőm egy újabb veszekedéshez, nem szóltam semmit csak felkaptam a táskám és az ajtó felé indultam. – Ne menj el, kérlek – nézett mélyen a szemembe és elállta az utat. Mitől lett hirtelen ilyen? – Szükségem van rád – suttogta az arcomhoz közel hajolva.
- Richard én... – egyik kezével a karom után kapott és kétségbeesetten nézett rám. Úgy éreztem magam, mint egy elbaszott romantikus filmben. A zsebeiben kutatott valami után és ezt figyeltem nagy érdeklődéssel, közben a könnyeimmel küszködtem.
- Nézd – mosolyodott el végül, majd egy gyűrűt emelt a szája elé. Meglepődöttségemtől kiejtettem a táskát a kezemből és kikerekedett szemekkel bámultam az ékszerre. Mély levegőt vett. – Hozzám jössz?

Az ágyamon feküdtem, a szívem lüktetett, az ajkaim megremegtek és az arcomon végig folytak a könnyeim. Túl élénken élt bennem az emlékkép, pedig nem akartam emlékezni. Gyorsan bekaptam egy pár nyugtatót, majd a következő pillanatban már a koncert helyszínén is voltunk. Lassan kezdtem hozzászokni, hogy emlékezet kieséseim voltak.

- Menjünk el New Yorkba – nézett rám reménykedve azokkal az ellenállhatatlan kék szemeivel. Jegyesek voltunk, boldogan simítottam végig a balkezemen virító egyszerű gyűrűre. Persze ez nem azt jelentette, hogy ezentúl nem veszekedtünk, vagy nem voltak problémáink. Egyszerűen csak elfogadtam, és tudtam, hogy mindeneste hozzám jön haza, hogy én vagyok az utolsó személy, akinek az ajkaira csókot lehel elalvás előtt és az első, mikor felébred. Természetesen fájt, de ezt a fájdalmat mélyen eltemettem magamba és valahogy sikerült is legyőznöm, így nem tudott felszínre törni.
- Menjünk – leheltem egy csókot az ajkaira. Tudtam, hogy túl könnyen beleegyeztem, de már rég megadtam magam neki.

- Igen Lena te biztosan jobban tudod. Jaj ez olyan tipikus, gyere már és az én szerelmi életemet is tedd rendbe. Mondd már meg, hogy mit érzek pontosan – tört ki belőlem a földön ülve, mikor Lena éppen Liz és Syn kapcsolatának végét próbálta részletezni. Vége van kész, Liz nem bírta és ennyi. Miért kell mindig mindenbe beleszólni? Sosem értettem az egyszerű emberek gondolkozási módját.
- Hozzád nincs sok közöm.
- Ne baszd már meg, hát elvetted tőlem Revet.
Nagyot nyeltem és kikerekedett szemekkel néztem a vörös lány meglepődött arcát. Én is ugyan így éreztem magam. Áldottam az Istent, hogy Rev már nem volt ott. Legszívesebben visszaszívtam volna, de ha már kimondtam hát tessék. Előbb vagy utóbb úgyis kicsúszott volna a számon, és ez épp most történt meg. Csak elegem volt már, hogy én mindig nyelek és elfogadom, hogy ha valami nem úgy történik, ahogy elterveztem. De nem esett le neki.
- Mi bajod van? Én Revet tőled?
Nem válaszoltam neki, gondolkozzon csak. Visszatértem a telefonomhoz és küldtem Richnek egy üzenetet. „Nem akarlak látni.”

- Richaaaaard, menjünk innen, kérleek – valami garázsbanda koncertjén voltunk. New York. Olyan nagy, annyi ember álmodik róla. Vajon hányan jönnek ide mindennap, hogy új életet kezdjenek? Vagy éppen elmennek, mert nem jött össze? Egy dolgot tudtam, mégpedig, hogy haza akarok menni. Túl sokat ittam és Rich is beszedett valamit, majd összehaverkodott egy pár züllött arccal.
- Hé, nyugodj már meg – intett le, én meg idegesen visszafordultam a zenének nem nagyon nevezhető zaj forrásához.


- Na, gyere ide – húzott közelebb magához. Bűzlött a piától, állni is alig bírt a lábain, így a kezeimet a mellkasához nyomtam, hogy megtartsam, mielőtt még rám esne. Nyelvét végig húzta a nyakamon, minden ellenkezésem ellenére is.
- Hagyj békén – mondtam neki és próbáltam ellökni, sikertelenül. Ujjai a csuklómra fonódtak, másik kezével a falat támasztotta a fejem mellett.
- Az enyém vagy, Raven – utáltam. Már jó pár hete, hogy New Yorkban voltunk és ettől mintha valami megváltozott volna benne. Agresszívebb lett. A csókokból veszekedés lett, pofonokból ütések, az alkoholt felváltotta a drog.
- Hagyj békén – ismételtem. Hangom elcsuklott. Nem kívántam. Nem akartam, hogy hozzámérjen. Most tényleg nem. Már azt sem akartam, hogy olyan legyen, mint régen. Haza akartam menni Kaliforniába.
Erősen magához szorított, ajkait az enyémre tapasztotta, majd egy hangos reccsenéssel letépte rólam a pólót. Nagy erővel az ágyra lökött, fájdalmasan felnyögtem. Az alkohol szinte már teljesen kiszállt a fejemből, a viselkedése most még rémisztőbb volt, mint előtte bármikor. Rettegtem. Kezeivel a nyakam mellé támaszkodott, majd egy nagy lökéssel már bennem is volt. Felsikítottam. A fájdalom és a rettegés minden érzést kirekesztett belőlem. Remegő kezekkel simítottam végig az arcán, amiről semmi érzést nem lehetett leolvasni és úgy könyörögtem neki, hogy ne. De ahelyett, hogy abba hagyta volna, elfordította az arcomat, így a könnyeimen keresztül bámultam a falat és vártam, hogy vége legyen.
Nem éreztem semmit, mikor kiléptem az erkélyre. Hűvös volt, a nap is lassan felkelt. Szorosabbra húztam magam körül a kardigánom, nem fáztam bár a szél gyengéden fújta a hajam. Össze voltam zavarodva, rettegtem és nem tudtam, hova mehetnék. Richard volt az egyetlen, akire ezelőtt támaszkodhattam, de most pont ő az, aki elől menekülnöm kell. Rezzenéstelen arccal néztem le az alattam elterülő magasságba. Lentről szirénák és kocsik zaja hallatszott fel. Belülről sikítottam, mikor megéreztem, hogy utánam jött. Mellém lépett, majd egy cigit a szájához emelve neki dőlt az erkélynek. Hajamat kisimította az arcomból és a fülem elől, majd ráharapott a fülcimpámra.
- Elmegyek zuhanyozni.
- Ne siess, mindjárt megyek én is – engedett el, és rágyújtott a cigire.
Le akartam mosni magamról az érintését, az illatát. Mocskosnak éreztem magam és szégyelltem, hogy idáig jutottam. Már tudtam, mit fogok tenni, csak azt nem, hogyan. Siettem, ahogy csak tudtam és pont mikor belépett a fürdőbe tekertem magam köré egy törülközőt. Minden érzelem nélkül rámosolyogtam.
- Készítek reggelit, fürödj csak.
Elégedetten mosolygott. Nem tudom, mikor jutottunk el eddig. Sosem mondta ki, hogy mit érez és én sem vallottam be neki, hogy szeretem. A pofonokat még elnéztem, és azzal nyugtattam magam, hogy heves vérmérsékletű, de ez? Amit este tett, arra nincs magyarázat. Megvártam, amíg bezárja az ajtót, majd rögtön a szobába rohantam, hogy az értékesebb tárgyaimat magamhoz vegyem és pár perc után már a lépcsőn lefelé rohantam.
Stoppal mentem haza. Borzalmas volt. Nem tudtam, kihez menjek, haza nem mehettem ilyen állapotban. Juliához mentem, akivel ugyan már több, mint egy éve nem beszéltem akkor mégis segített. Nála voltam, míg újra rendbe nem jöttem, legalább kinézetileg, majd mintha semmi sem történt volna úgy állítottam haza. Még hírből hallottam, hogy Richard hazajött, keresett is, de nem sokkal később a zsaruk elkapták és így került börtönbe. Négy évet kapott, ebből egyet végig rettegtem, és meg fogadva, hogy ilyen még egyszer nem lesz, próbáltam tovább lépni. A gyűrűt elzártam a dobozba és nem vettem elő többet. Csak egy emlék, ami már nem bánthat.


- Raven, kérlek, csak engedj be. Beszéljük meg – nem tudom, hogy jutott be a házba, bár sejtésem volt róla, hogy Rev engedhette be. Lentről Lena hangját hallottam. Fantasztikus, újra lesz min csámcsognia.
- Utoljára mondom, hogy menj innen Rich – az ajtó másik oldalán voltam és két kézzel tartottam a kilincset, hogy még véletlenül se tudjon bejönni. Nem féltem, tudtam, hogy nem bánthat. Ő számomra egyszerűen már csak Rich volt, egy emlékkép. Már nem tudom, milyen érzés volt szeretni őt, de tudom, hogy boldog voltam. De azzal hogy újra feltűnt minden megváltoztatott. Most itt van, újra érinthetem, talán visszahozhatunk mindent, elfelejthetem a rosszat és csak a jó lesz meg. Össze voltam zavarodva, nem voltam képes tisztán gondolkozni. Elengedtem a kilincset, ami azonnal lenyomódott és újra ott állt előttem. Arca meggyötört volt, és mégis. Ő volt az. Szótlanul néztük egymást, majd belépett a szobába és bezárta maga mögött az ajtót. Menj el, mi előtt még szükségem lenne rád, könyörögtem magamban. Furán éreztem magam és erős nyomást éreztem a mellkasomban.
- Nincs senki, akihez mehetnék – sóhajtotta és levágta magát az ágyamra.
- El kell menned.
- Hát, nem érted? – pattant fel, majd idegesen elkezdett járkálni.
- Mit kéne értenem Richard?
- Csak még egy esélyt kérek. Mindenkinek jár a második – hajolt közelebb.
- Túl sok másodikat kaptál már.
- Megváltoztam.
- Ez nem elég.
- Sajnálom, ami akkor történt. Függő voltam, nem gondolkoztam. – Megráztam a fejem és az ajtóra mutattam. Könnyeim lassan kezdtek folyni az arcomon, de megkönnyebbülten vettem észre, hogy elmegy. Akárhogyan is, de tudtam, hogy visszajön még.

- Freyaaaa, baszd meg ne hazudj már – nevetett fel Matt. A fejem lüktetett és nem tudtam, hogy mit keresek már megint közöttük.
- Nem hazudok. Héééé, jó oké, akkor igazad van, csak add vissza a sörömet – röhögött olyan nagyon idegesítő hangon. Azt kívántam, bárcsak elmennének. Hogy kerültek ide? Biztos nem hozzám jöttek, más meg nincs is itthon.
- Raven, minden rendben? – kérdezte végül Matt, az ölében ülő lánnyal. Mindketten kíváncsian bámultak rám én meg idegesen felhorkantottam.
- Figyu, csak azt akartuk megnézni, hogy minden rendben van-e – nem válaszoltam, csak meghúztam a kezemben levő üveget és bólintottam. – Szóóóóval, mi most megyünk akkor. Ha bármi baj van, tudod... Nekünk szólhatsz. Esetleg ha a vőlegényed...
- Nem a vőlegényem.
- De eljegyzett nem?
- Jó, majd szólok. De amint látod remekül vagyok, szóval talán le is léphetnétek.
A konyhában voltam, hogy minek azt már én sem tudom, mikor kintről zajokat hallottam. Képzelődnék? Ó, dehogy. Csak Lena az meg Rev. Az utóbbi napokban tök megszokott, hogy ezek ketten együtt lógnak.
- Te meg mit keresel itt? – kérdeztem tőle, mikor beléptek a konyhába.
- Hozzám jött – köhintett Rev.
- Ugyancsak. Nancynek már nem elég jó, Sidney?
- Jól van Raven. Ki vele, mi fáj?
- Hát senki sem látja rajtam kívül, hogy te csak egy ócska ribanc vagy? Mégis mit szeret benned mindenki annyira? – nyomtam meg az utolsó szót. Szemeimből csak úgy sugárzott felé a gyűlölet.
- Lena, jobb lesz, ha most mész – szólt közbe végül Jimmy. Végülis örültem, hogy nem én voltam az első, aki elhagyja a helyiséget. De Lena nem mozdult.
- De most úgy őszintén, Rev – fordultam felé, Lenát figyelmen kívül hagyva. – Mégis mit akarsz te ettől?
- Ezt nem most kéne megbeszélni.
- És akkor mégis mikor? – emeltem fel a hangom. – Eljössz értem Londonba. Utánam jössz, azután, hogy keféltél vele, hogy tönkretettél mindent, és én hülye még adtam volna neked még egy esélyt. Erre kijelented, hogy belezúgtál!
- Nem magamtól mentem. Ő rángatott – mutatott a lányra.
- Engem hagyjatok ki ebből.
- Baszd meg, legalább élvezed, hogy sikerült mindent tönkre tenned? Ha?
- Senki nem kérte, hogy gyere vissza – mondta ki végül. Nem tudtam, mit teszek, arcomat elöntötte a vér, a szívem fénysebességre kapcsolt és a következő pillanatban már ott álltam. Lena mellett egy késsel a kezemben.
- Raven, mi a faszomat csinálsz?
Magam sem tudtam. Már nem a józanész vezérelt. Valami belülről dörömbölt. Ki akart törni a mellkasomból. Talán az eszem, ami tudta, hogy ezt nem kéne. De már rég elködösített a sok nyugtató.
- Hiszen ő egy kibaszott drogos. Tudjuk, hogy az nézz csak rá. Ott van a karján.
- Már tiszta.
- Aki egyszer függő volt, az az is marad. Szánalmas.
- És te? Nyugtatókon élsz már hetek óta, gyógyszereket szedsz. Ezt minek hívod?
Nem válaszoltam. Jimmy szemeibe fúrtam a tekintetem és valahogy homályosan érzékeltem, amint egy alak belép a konyhába, majd el is hagyja a helyiséget. Lena hajába markoltam és a kést a nyakához nyomtam. Nem állt szándékomban megölni. Szemeiben a félelem kavargott a gyűlölettel. Utáltam őt. Bár azt sosem tudnám megmondani, hogy hogyan jutottunk el eddig. Ő kezdte. Ennyi volt a biztos.
- Add ide a kést – hallottam meg valahonnan Matt hangját. De mikor került ő ide? És Freya? Syn is ott volt, mellette pedig Sid. Mind rám figyeltek. Mind engem figyeltek.
- Ha közelebb jössz megteszem – köptem a szavakat. Óvatosan végig húztam a lány nyakán a kés hegyét és élvezettel figyeltem, ahogy megremeg. Lena félt. Tudta, hogy rajtam múlik az élete és én kiélveztem a helyzetet. Hatalmam volt felette. Sid idegesen támaszkodott egyik lábáról a másikra, Freya a mellette álló Syn kezeit markolászta és úgy nézett engem a nagy szemeivel.Az ajtó kinyílt és a kék szemek magukkal ragadtak. Hát, mit keresel te már megint itt? Richard. Egy mosolyt láttam a szája szélén, és tudtam, hogy szánalmas, amit teszek, de ő ismert. Látta, hogy eszem ágában sincs megölni Lenát bár olyan szívesen megtenném. Nem lehet.
- Menj el – tátogtam neki, mire kilépett a konyhából és még hallottam a bejárati ajtó csapódását.
Még egyszer körülnéztem. Ők nem tudják, hogy mire gondolok. Az érzéseim. Egyszerűen azt akartam, hogy valaki érezze, amit én. A szüleim viselkedése, Jimmy, majd ahogy átvág, és újból játékként használ, a mostohahúgom halála. Rich feltűnése, az emlékek visszatérése. Régen annyira könnyen ment. Kikapcsoltam magam és kész. Most pedig azt akartam, hogy tudják, mit érzek, hogy nekem sem könnyű és csak azért mert nem beszélek róla, nincs rendben semmi. Bántani akartam valakit, és ez a valaki Lena lett. Minden okom meg volt ahhoz, hogy bántsam. Talán ő az, aki miatt idáig jutottam. Mélyen az arcába hajoltam, majd egy keserű mosoly után a földre löktem. Sid rögtön felráncigálta és a karjaiba zárta. Ők nem tudják. Annyira nem tudnak semmit, el vannak telve a saját boldog kis életüktől és észre sem veszik, hogy mit tesznek a másikkal. Nem tudják milyen minden reggel úgy felkelni, hogy undorodsz magadtól, a testedtől a gondolataidtól. Hogy utálod, ami vagy. Idáig jutottam. Talán az egyetlen személy, aki itt megérdemli, hogy meghaljon... Én lennék. De nem ment. Mindenki előtt öngyilkosságot elkövetni? Azt még én is tudtam, hogy nevetséges. A kés kiesett a kezemből, a térdeim remegtek, majd Matt izmos karjait éreztem a derekam körül.


Egy idegen szobában ébredtem. Ismerős volt a szoba berendezése, a ház stílusa, de képtelen voltam megerőltetni annyira az agyamat, hogy visszaemlékezzek. Fájt a fejem és sürgősen valami folyékonyra volt szükségem, mert úgy éreztem, hogy bármelyik percben kiszáradhatok. A konyhában Lizt találtam, aki éppen valamit főzött. Vagy olyasmi. Ja és Liz. Hát, persze. Egyébként irigylem. Saját háza van, azt csinál, amit akar. Mondjuk csak az utóbbi időkben kezdtem így érezni. Túl sok volt az együtt élésből, szerintem ezt nem nekem találták ki.
- Jó reggeeeelt – mosolyodott el. – Tessék, pirítós meg van ott jam és vaj.
Mutatott az asztalra, mire egy hálás pillantást vetettem rá és leültem. Eszem ágában sem volt enni, hetek óta alig eszem, egy falat sem menne le most a torkomon.
- Kaphatok valamit inni? Meg esetleg valami nyugtatót? Vagy fájdalom csillapítót? Esetleg altatót, vagy mindhármat – mosolyogtam rá mire csak egy „Hülye vagy, ember?” nézést kaptam válaszul, meg valami letolás félét.
- Nem hagyom, hogy kinyírd magad – rázta meg a fejét. Leült mellém egy pohár vízzel a kezében, majd elém tolta azt és csak néztünk ki a fejünkből. Gőzöm sem volt, mit keresek nála, vagy mi történt az elmúlt pár napban. Minden erőmmel azon voltam, hogy ezen gondolkozzak és, amikor beugrottak a képek a pohár kiesett a kezemből. Segélykérően néztem Liz kék szemeibe. Hálás voltam érte, hogy egészen eddig nem kérdezett erről, de ahogy minden hirtelen az eszembe ötlött, úgy éreztem megőrülök. Nem voltam képes gondolkodni. Arcomat a kezeimbe temettem és úgy mondtam.
- Szánalmas vagyok. Nem érdemlem meg, hogy éljek.
Kezeimet ökölbe szorítottam, majd a combomat kezdtem el püfölni velük, aztán áttértem a többi testrészemre és egyetlen szót ismételgettem. Gyűlölöm. Körmeimet a bőrömbe mélyesztettem majd felszakítottam azt, meglepetten vettem észre, hogy nem éreztem a fájdalmat. A bőröm alól kibuggyanó vércseppek elkenődve száradtak a karomra, miközben újra az öklömmel értem a testemhez, ahol tudtam egyetlen szót sikítozva hisztérikusan. Gyűlölöm. Liz hangját hallottam valahonnan.
- Raven! Hagyd abba, hallod? Nesze itt van, vedd be, csak hagyd már ezt abba! – levágott elém egy doboz nyugtatót, amit nagy lendülettel, mintha valami kincs lenne, magamhoz kaptam.
- Hogy menjek így ki emberek közé? –
néztem rá könnyes szemmel. Nem tudtam, mi lett volna jobb. Ha eljátssza a pszichológust és vallatásszerűen kikérdez, vagy, hogy hallgat. A második mellett döntött és így ültünk ott pár percig, közben pedig eszembe jutott, hogy Liznek sem lehet könnyebb, hiszen most szakított Synnel, illetve olyasmi. Az elején mindenki közbe akart szólni, most meg hagyják, hogy egyedül legyen itthon. Jobban megnéztem. Szemei alatt karikák éktelenkedtek és igazán ráfért volna egy kiadós alvás. És akkor erre jövök én.
- És most mesélj el nekem mindent.
- Olyan hülye vagyok, biztos van jobb dolgod, mint engem ápolni, amúgy sem tudom mit keresek itt, szerintem le is lépek - próbáltam kibeszélni magam. Én nem akartam elmondani neki, nagyon nem.

44. fejezet - - Lena Holden.


posted by Egy reggeltől betépett álommanó

No comments

Csend van, mind őt figyeljük és feszülten várjuk a következő mozdulatát.
- Add ide a kést. - Mondja higgadtan Matt és határozott léptekkel elindul felé.
- Ha közelebb jössz megteszem. - Raven szemei lángokat lövellve cikáznak közöttünk.
Csend van, mégis látom az arcokon, hogy ugyanazt a segélykérő sikolyt hallják mint én.
A halott emberekről mindig nehezünkre esik beszélni különösen akkor ha közel állt hozzánk az illető. Mindenki másképp éli meg a gyászt. Van aki napról napra azon ügyködik, hogy tompítsa magában az elhunytról visszamaradt emlékképeket, ez lennék én, és van Raven akire ma minden szem rászegeződött. Raven esete kísértetiesen hasonlít egy nőjére akit valaha ismertem. Ő végül a pszichiátrián kötött ki, ott meg összejött egy hozzáhasonló zakkant pasassal és azóta is vele van. A férje miatt kattant be évekkel ezelőtt, aki miatta akasztotta fel magát. Én nem ismertem a férjét. Apa mesélte, hogy a búcsúlevelében leírta, hogy a nő akit nevezzünk Valnak tönkretette az életét. Val ezt már nem volt képes feldolgozni, teletömve magát gyógyszerekkel naphosszat aludt a babakék plüss kanapén. Nem törődött a saját kislányával aki hiába rajzolt neki megannyi vidám napocskát meg teknőst. Tudom, hiszen ott voltam. Egy jelentéktelen házban lakott az autópálya mellett. Most az emberek bosszúságaiból táplálkozik, a lánya már rég kizárta őt az életéből. Furcsa, de ő azt állítja boldog. Nem szeretném ha Raven is az ő sorsára jutna, még talán nem késő.

*

Amint meghallották, hogy az ajtóhoz raktuk a széket hangos szitkozódásba kezdtek.
- Engedjetek már ki ne baszakodjatok.
- Ez nagyon nem fog működni.
- Lena baszdmeeeeg.
- Zacky, tudom, hogy te is ott vagy. Csak jussak ki, megdöglesz Baker.
Nem messze tőlünk a földön ült Rav és meglepően nagy mosoly ült ki az arcára miközben a telefonját nyomogatta.     
- Márpedig addig nem engedünk ki titeket amíg ki nem békültök!
- Vagy legalább nem dugtok egy jót! - Tette hozzá Sid.
Kis idő után amint az öltözőben csillapodott a hangulat nálunk egyre hevesebb szóváltások hangzottak el.
- Liz ezt totálisan magának köszönheti. Ő az akivel nemcsak Syn de mindenki más is finoman bánik, mert ő aranyos, kedves meg ilyenek tudod.
- Oh, mondj már valakit aki itt finomkodik vele, ha gáz van belemondjuk a szemébe. - Vágott vissza Raven.
Már mindenki kettőnket figyelt...
- Baszdmeg hallgass már végig mielőtt belepofázol. Tehát, Syn is nyilván így nyúlt hozzá, aztán veled meg megint másképp viselkedett amikor téged kefélgetett, ugye ? Vagy Freyát ? Én már nem is tudom de valamelyikőtöket meghúzta. És velem is más hangot ütött meg... Szerintem ez a hisztizés vagy mi csak egy alaptalan indok Liz részéről és valami teljesen más van e mögött.
- Igen Lena, te biztosan jobban tudod. Jaj ez olyan tipikus, gyere már és az én szerelmi életemet is tedd rendbe. Mondd már meg, hogy mit érzek most pontosan.
- Hozzád nincs sok közöm.
- Ne baszd már meg, hát elvetted tőlem Revet.
Raven arcán láttam, hogy ezt nem akarta kimondani. Bármit megtett volna, hogy visszaszívhassa az előbbieket. A kínos csendet Syn kirohanása törte meg.
- Mi bajod van ? Én Revet Tőled ?
Nem volt hajlandó válaszolni, fogta és elővette újra a telefonját.
Ugyan mikor vettem én el tőle Revet ? Ha elvettem volna akkor most nálam lenne, nem ? Vagy legalább tudnék róla. Tiszta hülye ez a csaj.
- És akkor most mi van ? - Röhögött Zacky.
- Irány bebaszni.


Lefoglaltunk egy kedves kis asztalt a bár egyik sötét sarkában. Legbelül ültem én, mellettem Sid majd Rev. Velem szemben ült Matt ölében Freyával aki mellett Johnny foglalt helyet. Raven nem jött velünk de nem is baj. Sid magára vállalta a további piák szervírozását aztán amikor eltelt kb 3 perc és ő még sehol sem volt utána mentem. Hát hol késik ennyit ? Már messziről hallottam a nevetését ám amint megláttam a jókedve okát ráfagyott a mosoly az arcomra.
- Micsoda kellemetlen meglepetés.
- Nancy, hát te semmit sem változtál.
G. Sid egyik legjobb haverja. Nem tudom a nevét ő csak egyszerűen G, de annyit tudok, hogy ki nem állhatom.
- Na, siess már a piákkal. - Szóltam oda és azonnal visszafelé vettem az irányt a srácokhoz.
Nem lehettem távol többet pár percnél ám az ülésrend teljesen átalakult. A helyemen immáron a bosszús Syn ült aki szemével szórta az átkokat rám, mellette Johnny és Rev maradt szélen. A másik oldalon pedig Liz dülöngélt Zacky mellett. Gyorsan körbe néztem a kocsmában, hogy honnan szerezhetnék magamnak széket amikor Rev hirtelen megragadott és belerántott az ölébe. Magához húzott és suttogni kezdett.
- Nem tudlak elfelejteni.
- Részeg vagy.
- Senkivel nem volt még olyan jó mint veled. Tudom, hogy megbeszéltük, hogy nem beszélünk róla de én most beszélek és Lena mondj már valamit. - Hadarta el gyorsan.
- Te meg akarsz csókolni ? - Vigyorodtam el. - Ránéztél a számra. Kétszer... De nem fogsz. Ölelj meg.
A kezei kicsit lentebb csúsztak a megengedettnél de nem nagyon érdekelt a dolog, a fejemet megpihentettem a vállán és onnan néztem Sidet. Mindig is utáltam G-t magával rángatta Sidet minden szarságba. Hát, hogy kerül ez ide? Mikor már azt hittem biztonságba tudom, felbukkan. Valakinek mindig keresztbe kell tennie...
- Figyelj megtennéd, hogy nem állsz fel? Mert én eléggé...
Hangosan felnevettem és a többiek felé fordultam, mit sem törődve a kicsinek cseppet sem mondható kényelmetlenséggel.
- Na mi van Liz, Syn ? Milyen volt a rögtönzött terápia?
- Betörtem az ajtót. Ti fogjátok kifizetni.
Az egész asztal egy emberként röhögött fel.
- Gates te tényleg nagyon hisztis vagy.
*

Másnap Liz megkért, hogy vigyem el tőle Syn cuccait. Mivel egyikük sem képes a másikra még csak rá se nézni. Csodás, magammal hurcoltam Sidet is pedig semmi kedve nem volt hozzá. Készülni akar az éjszakára egy kiadós alvással. Találd ki kivel lesz. Oh, igen a híres G már is elrabolta tőlem. 
Az úton New York volt a téma. Sid valahogy mindenből a régi lakhelyünk előnyeit hozta ki...
- De ez milyen gáz már, ezek napsütésben mondják egymásnak, hogy boldog karácsonyt!
- Na ja az tényleg szívás. - Értettem vele egyet.
Sid hirtelen megállított és szembefordított magával. Vágytól és kíváncsiságtól csillogó szemekkel nézett rám.
- Mikor megyünk vissza New Yorkba?
Úgy éreztem magam, mint egy rossz szülő akinek most ÚJRA el kell magyaráznia a gyerekének, hogy ne dugja be a tigrishez a kezét, mert az talán gondol egyet és megeszi őt. Kétszer.
- Sid nem megyünk vissza oda. Már mondtam, szokj hozzá.
- De minden barátom ott van, Nanc ne izélj már.
- A narkósok nem barátok ezt te is tudod. Az egyetlen dolog ami összeköti őket az a szer és, jaj várj igen ennyi. És te már nem vagy rajta.
- Nézz rá arra a fazonra. Ohhh tökéletesen napbarnított és kidolgozott a testem, a hajammal minden reggel két órát szórakozok és minden csajt megbámulok. Mindenkit megkaphatok, mert a világ egyik legtökéletesebb helyén élek ahol minden ember úgy néz ki MINT EGY KIBASZOTT FILM SZTÁR. Lenaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa. 
- Kidobhatnád a nyakkendődet. - Szóltam hozzá kis szünet után egykedvűen.
Csak azért volt mindig rajta a nyakkendő, hogy legyen mivel elszorítanunk a karunkat.
- Nem értem miért díszeleg még mindig rajtad.
- Tudod mit ? Emlék. - Mondta sértődötten.
- Az meg ki ?
- Na tessék a témaváltás mestere hölgyeim és uraim.
- Tényleg van ott valaki nézd már.
Synék lakásának ajtaja előtt összegörnyedve ült egy sötét ruhás pasas. Aludt. Megbökdöstem a lábammal... Felnézett ránk, leemelte a fejéről a kapucniját és reményteljes pillantásokat lövellt felém.
- Segíthetek valamiben ?
- Itt lakik Raven Greenfield ?
- Miért ?
- Be kell jutnom hozzá, beszélnem kell vele. A vőlegénye vagyok.
A meglepettségtől egy szó sem jött ki a torkomon. A srác mélyen reszelős hangjának képtelen voltam ellent mondani. Bekopogtam és miután tudomásul vették, hogy csak mi vagyunk Siddel a két testőr beengedett. A pasi kihasználva Rev lassúságát becsusszant az ajtón és ideges lépteket tett a lakás minden egyes pontjába. A lehető összes ajtón bekopogott.
- Raven, Raven beszélnünk kell ! Gyere ki.
Sid gyengéden magához húzott.
- Sittes...
- Miből gondolod ?
- Látod a nyakán azt a tetoválást ? Kemény kis bandába tartozik.
Ha megtudom valakiről, hogy börtönviselt egyből beindul a fantáziám. Hiszen ezeknek a fazonoknak az arcára van írva minden. Rajta is láttam az évek nyomait. Erről a pasasról is sütött, hogy nem egyszer hajolt le a szappanért, szar volt a kaja és mindennap a túlélésért küzdött. Viszont ha Sidre nézek nem látok semmit csak ugyanazt a hülye gyereket aki a börtön előtt volt. Aki unalomból rombol.
- Menj innen Rich. - Hangzott tompán Raven hisztérikus hangja.
- Na most ilyenkor mi van ? - Gondolkodott hangosan Syn.
- Én nem tudom de itt vannak a cuccaid, Liz üdvözöl.
- Ja, gondolom.
- Kértek kávét ?
- Ha már nem alhatok... - Jegyezte meg morcosan Sid.
- Tudod mit ? Aludj, cső ott a kanapé.
Synnel a konyhába mentünk ahol kirobbantak belőle a szavak.
- Életemben először nem basztam el semmit.
- Hát valamit csak, mert dobott téged.
- Nem csaltam meg, kedves voltam és ellenállhatatlan. Nem értem.
- Syn, senki nem szereti azt akit könnyen meglehet kapni. Tudod kibe szeretett bele ? Abba akibe minden lány. A rossz fiúba aki minden nőt csak tárgynak tekint, aki a gitárjába szerelmes és kibaszott nagyképű.
- Nők...
- Vehetek ?
- Ja, amit akarsz. Amúgy ki vagy ?
- Ő Raven vőlegénye. - Kacagtam fel.
- Ez annyira vicces ? - Hideg tekintete megrémisztett. Nem mertem többet szólni.
- Na csak az izé miatt jöttem, megyek. - Gyorsan felálltam és alig vártam, hogy ne érezzem magamon a kék szemeit. A rémisztően kék szemeit. Ha a szeme nem lenne elég a haja fehér. Ilyen tört fehér. A víz kiver ettől a pasitól. Imádom.
- Siid, nem mondod komolyan, hogy bealudtál ?
- Valamit mondani szeretnék. - mondta szelíden Rev miután becsukta magunk mögött a szobájának ajtaját. A szobáját ne képzeljétek túl, nincs berendezve sehogysem. Nem fordított rá nagy igényt, és ezt foghatná arra, hogy csak nem régóta lakik itt, de vele ellentétben Syn már teljesen magáévá tette a területét. A falon mindössze egy poszter volt amin valami dobos volt, az ágyán meg egy plüssfigura. Egy patkány. Eléggé fura fazon...
- Te tudtad, hogy van neki vőlegénye ?
- Nem beszélt róla. Szóval a tegnapi miatt ne haragudj.
- Ugyan már részeg voltál, már nem is emlékszek rá.
Nem válaszolt semmit csak nézett tovább.
- Oké, meg volt a felesleges hatásszünet. Mehetek, vagy akarsz még valamit ? Hallgatás beleegyezés.


Csend van, Raven remegő kezéből kiesik a kés és teste összeomlik Matt szorításában.




írta Cookie.

43. fejezet - - Casey Rose V.


posted by Egy reggeltől betépett álommanó

No comments

- El se hiszem hogy ideköltöztél – súgta Jason a fülembe.
- Én se.
- Nem vagy valami lelkes. Milyen király lesz már… mostantól állandóan velünk lehetsz.
- És ez nekem jót jelent?
- Hehehe, te kis kekec. Mikor lesz a házavatód?
- Sose?! Itt nem lesz olyan, hogy a földön fetrengenek, meg a szobámban dugás meg, hogy összehányják az egész lakást. Sőt! Jobb ha nem is tudják meg hogy ideköltöztem…
- Előlünk úgy sem menekülsz! – csókolt meg.
- Ettől tartok én is – vigyorogtam rá - na jól van, most menjél és segíts a bandádnak a semmit tevésben, abban úgyis profik. Én még elszöszmötölök a dobozaimmal. Kösz, hogy segítettél.
- Nincs mit, majd este találkozunk.
- Aha – bólogattam, majd becsuktam előtte az ajtót. Ő még nem tudta azt amit én igen. Kizárt, hogy én ma velük bulizzak. Egy laza kis estére gondoltam, amint meggyászolom, és búcsút intek a las angelesi életemnek. Még most sem hiszem el, hogy elköltöztem onnan. Kinyitottam egy üveg bort, majd kimentem a teraszra, és a látvány kárpótolt azért, amit ott hagytam az angyalok városában. A kis fotelomba lekuporodtam, és élveztem a lágy szellőt, ami simogatta a bőröm. Mivel mindig is társas lénynek éreztem magam, gondoltam felhívom a majd nem szomszédom, Lizt. Úgy sem tudja hogy ide költöztem, ha csak Jason nem jártatta már feleslegesen a csipogóját. Pár csörgés után aztán végre felvette.
- Igen? - szólt bele síros hangon.
- Szia, Casey vagyok, zavarok?
- Nem… csak mi… őőő. Synnel összekaptunk.
- Átmenjek?
- Hát.. ha nem okoz gondot akkor…
Mire bármit is mondhatott volna letettem. Vannak pillanatok, amikor tudja az ember hogy ott kell lennie a másik mellett, és most ez pont az a helyzet. Bezártam az ajtót, és átsétáltam az úton, még láttam Syn távolodó alakját, vagy más volt, nem tudom. Mindenesetre Syn beképzelt köcsög, az már biztos. Beklafogtam a lakásába, szerencsére a házavató buli óta azért tisztában vagyok, hogy mi merre van. Végig néztem az egész lakást, mire végre megtaláltam a fürdőbe, 5 percnyi könyörgés után azért sikerült annyira magához térnie, hogy kinyissa az ajtót. A szemei pirosak, és ködösek voltak. Felsegítettem a földről, és a csapnál megmosta az arcát, majd a haját is kicsit, hátha magához tér. Mire kicsit összekaparta magát végre kimentünk és magyarázni kezdett
- Syn egy állandó hangulatingadozó köcsög. Kihoztad belőle egyben a legjobbat és a legrosszabbat is. Ő ilyen, ennyire szélsőséges. A nagyzás mániájáról ne is beszéljünk. Mondjuk én azt hittem, hogy te megváltoztatod, és valamennyire sikerült is.
Miközben és mondtam a magamét Liz lassan mély álomba szenderült. Én meg szemét módon felmértem a hűtője tartalmát, és folytattam a borozgatást magamban.
Reggel amikor magamhoz tértem Liz még aludt. Tudtam hogy aludni fog még egy darabig, mivel tegnap igencsak ki volt ütve, és végre ráfért egy kis pihi.
Hazamentem, hogy vegyek egy fürdőt, és igyak végre egy kávét. Miután megtettem, mentem, hogy birtokba vegyem a fürdőszobát. Percekig csak élveztem ahogy a fejemre zúdul a meleg víz, és hirtelen hallom, ahogy a függönyt valaki elhúzza, azonnal végig fut az agyamon, hogy be sem zártam az ajtóm. Szerencsére csak Jason az
- Gyökér – adok neki egy vállast- a szívbajt hoztad rám! – Nyomott egy csókot a nyakamra, majd hátulról átkarolt.
- Jó reggelt !
- Neked is.
- Hol voltál este?
- Liznél… Synnel összevesztek, de gondolom tudsz róla.
- Aha. Liz hülye volt.
- Gondoltam egyből… ha valaki hülye, az csakis Liz lehet… ugyan már, te is tudod mekkora pöcs a haverod… Nem csodálom hogy besokallt tőle Liz. Habár szerintem úgyis kibékülnek
- Liz sem egyszerű eset.
- Jó, mindegy, nem fogok miattuk veszekedni.
Kijöttem a zuhanyból, és a dobozokból próbáltam elővarázsolni a ruháimat, majd a konyhában vadásztam egy kis gumicukrot magamnak és lekuporodtam, hogy egy vázlaton dolgozzak
- Hiányoztál – ölelt át megint Jason. Tudtam mit akar, de nekem meg nem volt hozzá kedvem. Mármint hozzá sem volt kedvem, és szexelni sem volt kedvem, hiába csókolgatta a nyakam.
- Hogy jöttél be ? – néztem fel rá, hátha abba hagyja végre.
- A pótkulcsoddal, láttam hová raktad tegnap, gondoltam megleplek.
- Aha – akkor máshová kell tennem…. futott végig az agyamon. Ez nem az a ház, ahová kénye kedve szerint dugni jár
- Kávé?
- Elfogyott – hazudtam neki hasból- de mindjárt megyek Lizhez, a sarkon lévő kávézóig elkísérlek.
- Mi ez a nagy barátkozás Lizzel? – néz rám értetlenül.
- Hát mi lenne? Valakivel csak kell barátkoznom, nem beszélve hogy majdnem a szomszédom is, és bírom a csajt.
- Jól van.
Felkaptam a lapjaimat, meg a cipőmet  és gyorsan kitettem a szűrét a házamból. Mikor Lizhez bementem még aludt. Majdnem dél volt már, de had aludjon. Addig rajzolgattam, és elszürcsölgettem a második kávémat is aznap. Mikor magához tért elküldtem zuhanyozni, és csak azután toltam elé a kávéját, amiért hálásan pislogott.
- Ma piálunk! És úgy bebaszunk, hogy… hogy holnap semmire sem fogunk emlékezni! Elviszel megmutatni az itteni helyeket!
- Akkor Purple Haze… de ott lesznek a fiúk is.
- És akkor mi van? Mutasd meg annak a pöcsnek! – vigyorgott a bajusza alatt, de nem kellett kétszer mondani neki.
Így hát kicsit erősíteni kezdtünk, megalapoztuk az estét, és egy pizza után a ruhákat kezdtük válogatni.
Végül 10-kor beállítottunk a bárba, és a pulthoz mentünk. A fiúk persze ott ültek a szokásos törzshelyükön, a csajokkal együtt. Kértünk piát, mire Jason megjelent.
- Nem jöttök oda? – ölelt át, és a fülembe súgott.
- Nem – vágtam rá- maradunk itt.
- Jól van – erre leült mellém .
- Menjünk táncolni! -szerencsére Liz kimentett.
- Bocs – rántottam meg a vállam Jasonnek, lehúztam a piám, és Lizzel leléptünk táncolni. Kicsivel később aztán Jason is megjelent, de addigra Liz beújított egy hapsit maga mellé, így vele táncoltam.
- Syn eszi a kefét.
- Megérdemli – vigyorogtam rá - egyszer őt is szívathatják.
Mikor Liz eltűnt a pasival odamentem köszönni azért a többieknek. Persze Syn szeme a bárt pásztázta, hátha kiszúrja valahol a csaját, amikor ezt észre vette a mellette üllő ismeretlen csaj egy puszival próbálta elvonni a figyelmét. Mondjuk mekkora lett volna, ha kiviszi a csajt, és Lizzel összefut az ajtóban… Hát sajna ez nem következett be.
Mikor magamhoz tértem reggel, az egyik oldalamon Liz volt, a másikon pedig Jason. ÉS igen, mindannyiunkon volt ruha! Hátra fordultam, hogy nyomjak egy csókot Jasonnek, aki erre fel is kelt. Eléggé belemerültünk, amikor rám mászott.
- Khm…
- Hm? - oldalra néztem és rámutattam Lizre - alszik – rántotta meg a vállát.
- Hülye – vállon ütöttem  és kimásztam alóla, hogy lezuhanyozzak végre.

Miután Jasont kipateroltam a házból gyorsan felkeltettem az ágyamban alvót.
- Ébredj, megyünk LA-be!
- Minek?
- Majd meglátod! na gyerünk!
- Nincs kedvem….
- Gyerünk, zuhanyozzál le, kiraktam neked ruhát, igyekezzél!
- De nem akarok sehová sem menni – húzta el a száját.
- Eee rossz válasz, köszönjük hogy velünk játszott. Most pedig gyerünk, ott van ruha az ágyon, és igyekezzél!
- Nem lehetne hogy mégis itt maradjunk?
- Kizárt! Nem depizünk, hanem lazítunk!
Nagy nehezen rávettem hogy átöltözzön, aztán elindultunk végre LA-be.
- Hová is tartunk ilyen ruhában? Összefüggésben van azzal, hogy Bob Marleyt hallgatunk?
- Lehet, de csak egy ismerősömet látogatjuk meg – ránéztem, de láttam hogy elég gyanakvóan néz még mindig- csak egy kis utolsó buli, mielőtt elutazik New Yorkba.
- Még meg sem ünnepeltük, hogy ideköltöztél te is, sőt! A diplomádat sem!
- Na, akkor a következő két napban is bulizunk.
- Lehet erre van most szükségem.
- Igen, egész biztos vagyok benne – vigyorogtam rá- meg amúgy sincsen más választásod.
- Kurva jól áll neked a raszta, kár hogy nem igazi – célzott arra a reggel betűzött pár raszta csíknak a hajamban.
- Még bármi megtörténhet! Lehet holnap már rasztám lesz
- A tetkót sem vállaltad be! Hiszem ha látom!
- Az más… tökre más ha közben te vagy a művész, aki csinálja… De a te következő tetkódat valamikor felrakjuk.
- Jó, szóval ne ijedjek meg, ugye? – kérdezte az épület előtt állva, amikor megpillantotta a fűben fetrengőket.
- Tegnap kolumbia nap volt… ne kérdezz semmit – vigyorgok rá, mivel a fűben fetrengő egyének valószínűleg még mindig a pillangókat számolják.
- Tehát ma jamaica nap van…
- Yeah baby! – felvonszoltam a hatodik emeletre – jó, igazából lifttel mentünk-, majd beléptünk a 666-os szobába. A sors keze… Habár Lizt nézve ő kicsit rettegéssel töltötte el.
- El sem merem képzelni mi lehet itt Halloweenkor…
- Ne is! Szóval engem ér a megtiszteltetés, hogy bemutassam Bob Marleyt személyesen! – felvettem a földről egy kis fekete raszta szőrű ebet, valami keverék lehetett, de amióta ide járok, azóta tiszteli mindenki Bobot. Lehet csak a rasztáit irigyelték, nem tudom
- Hello Jamaicaaaaaa – kiabálta Javier- ma ingyen sapka jár mindenkinek! – a fejünkre nyomta a hamisítatlan raszta fejfedőt, majd ölelgetni kezdte Lizt, aki közben próbálta magára igazgatni a sapkát, hogy minél kevésbé álljon rajta szarul.
- Akár el is engedhetnél… - dörmögte Liz
- Béke van, nyugi. Végre szabadok vagyunk – emelte fel a hangját, mire mindenki üvölteni kezdett. Liz torkát egy mindet elmondó hang hagyta el. Mindegy, egy mariska, és senkivel nem lesz baja.
- Akkor mutasd a választékot – löktem oldalba Javiert- egyetemi életünket le kell zárni.
- Szóval, balról jobbra haladva komolyodik a cucc… - mutatott rá az asztalra, ami miatt kétségtelenül le is lőtték volna egy razzia során - ha rám hallgattok, akkor ez az igazi hamisítatlan Jamaica.
Csavart nekünk, meg persze magának is egyet a zacskó tartalmából, és pillanatokkal később a kanapén lazultunk már, miközben az agysejtjeink száma egyenes arányban csökkent a pia mennyiségével.
-Délelőtt 11 van, és be vagyok tépve – mosolygott rám Liz ködös tekintettel.
- Minden napnak ilyennek kéne lennie.
- Csajok gyertek táncolni – üvöltött ránk 2 raszta egyén. A hangszórókból üvöltött persze Marley & the Wailers, mikor mindkettőnket felrángattak, és utánozni kezdtük a hamisítatlan raszta mozgást, miközben a sokadik mariskát szívtuk, és a levegőben lévő füst tartalma meghaladta az egészségügyi határértéket. Mindenki legnagyobb örömére persze.
Pár órával később egy Damian nevű sráccal tárgyaltam, amikor Liz már sokadik órája lógott egy srác szájában, és láthatólag eléggé bemelegedtek már..
- Életem legjobb bulija – üvöltötte Liz hapsija.
- Mert nem voltál ott a 2001-es bulin – válaszolta Javier, mire páran bólogatni kezdtek- na az volt az igazi buli.
- 3 napig tartott, és majdnem kétszer is sittre kerültünk, nem beszélve hogy a dékán azóta is nyomoz, hogy ki festette ki a főépületben a bejáratot – kezdett bele a mesélésbe Damian.
- Pedig milyen jól sikerült – kontrázott Javier.
- Srácok, ott voltam… én csináltam a Marley portrét.
- Tényleg bazdmeg… most hogy mondod…
Liz halkan felkacagott, mire a hapsija felállt és hirtelen távoztak a kócerájból, én pedig a vicces cigi helyett egy igazira gyújtottam rá.
- Gyerekek, kéne valami maradandót csinálni… már mint valamit, ami örökre fent marad, a következő nemzedékre.
- De ha más nem is, akkor valami balhét…
Közben páran lökdösni kezdték egymást, vagyis csak kakaskodtak egymással. És akkor Liz jött vissza, aki megint csak a sapkáját igazgatta.
- Lemaradtam valamiről?
- Nem hinném.
- Mi lenne, ha este elmennénk bulizni?
- Öreg, már 10 óra van…
- Jó, akkor ez után.
Bólintottam, majd Damianra koncentráltam, aki épp egy valami park festésén agyalt.


- Nem gondoltam volna hogy ilyen zsír lesz ez a buli – jelentette ki kedves barátnőm, amikor a következő party helyszínre tartottunk, már egy új szett ruhában. De valahogy a raszta sapkától nem volt szívünk megválni. Még csak fél egy volt, ilyenkor kezdődik csak a buli mindenhol.
- Szerencse, hogy hoztunk még magunkkal tartalékot – mutatott a táskája tartalmára, ami mosolyra kényszerített, hiszen az én táskám tartalma is megegyező mennyiséget tartalmazott.
Leültünk a pulthoz, és Raven nem sokkal később csatlakozott hozzánk
- Akkor MOST menjünk ki a mosdóba! – hangsúlyoztam ki, mire Raven kíváncsian nézett ránk. Liz megfogta az ő kezét is, és kirángattuk.
- Ez mi?
- Szerinted? – vigyorogtam rá, majd adtam egyet neki
- Ez a Sid akkora egy szánalmas alak… erre mindenki rajong érte!
- Végül is… nekem nincs semmi bajom vele. Kisebb tévképzete van, de ha ő így érzi jól magát…
- Legalább Nancy lenyugodott egy kicsit, egész elviselhető mióta itt van Sid.
- Ki az a Sid… és Nancy? – néztem rájuk kerek szemekkel, miközben beleszívtam a cigimben.
- Lena, és a hapsija, aki most szabadult.
- Mármint a sittről? – kerekedett ki a szemem.
- Mégis honnan máshonnan – röhögött Raven, a fű….- érted?! Erre Rev meg mindenki nyal neki, nem értem miért menő hogy a sitten volt.
- Lehet ki kéne próbálnunk – gondolkodtam el.
- Már mint a sittet?
- Aha - bólogattam.
- Mindenesetre elegem van a pasikból, és akkor a nőkre mondják hogy bonyolult a gondolkodásuk… - dühöngött tovább Raven.
- Akkor kezdődik a gond higgyétek el, amikor hivatalossá válik hogy együtt vagytok, vagyis amikor bennetek tudatosul, mert akkor változik valami, bennetek, vagyis én mindig úgy vagyok ha valami hivatalos, akkor az már nem jó. Az már olyan kötelező... mint az iskolai ünnepélyek.
- Micsoda elméleted van… - vélekedett Raven.
- De komolyan. Jasonnel tökre jól elvagyunk, úgy ahogy vagyunk… semmi kötöttség, mind a ketten elvesszük egymástól ami kell, és jól érezzük magunkat közben, egyikünk sem vár el semmit a másiktól.
- Pedig eléggé együtt vagytok.
- Attól függ hogy nézed – válaszoltam vissza Ravennek.
- Jó a cucc… - mosolygott Rav- na szerezzünk pasit magunknak! – elszántan kilépett a mosdóból, és csak reménykedtem hogy nem köt ki megint Rev karjai között.
- Lelépünk? – kúszott mögém Jas.
- Hááát… - ránéztem Lizre, aki csak bólintott egyet, hogy menjek, és pár perccel később már haza felé tartottunk.

Egy csókkal ébresztett reggel. Alig tértem magamhoz, annyira kész voltam
- Azt hiszem ma józanodok… - mondtam a párnának dünnyögve.
- Na gyere reggelizni! – kirángatott az ágyból, adott egy pólót, felvette a gatyáját, és én is kikönyörögtem egyet magamnak, mivel nem akartam Matt előtt pornózni, mert Jasonéknél voltunk. Este ez tűnt közelebnek.
- Mit csinálsz reggelire?
- Én? Hát te vagy az asszony!
- Akkor nem eszünk… - ültem le az egyik székre és felhúztam a lábaimat is.
- Hány éves is vagy? És még egy reggelit sem tudsz csinálni?
- Nem tudom, hogy feltűnt-e, de nem főző tudományomat szoktuk együtt csiszolni az ágyban…
- Azért ennyi idősen már simán tudnod kéne. Anyámnak ennyi idősen már családja volt…
- Érdekes, az én anyámnak ennyi idősen megvolt az összes foga, de neked mindjárt nem lesz, ha nem hagyod abba – vigyorogtam rá, majd meggyújtottam egy cigit reggeli gyanánt- na itt a reggelid! – elé dobtam a dobozt, és rámosolyogtam.
- Több mint a semmi.
- Na, én leléptem – bementem a szobába, és elfoglaltam a fürdőt, közben persze Mattel is összefutottam.
- Haza kísérlek… - állt előttem teljes felszereléssel.
- 20 perc múlva sem fogok tudni főzni…
- Ezért veszünk valami kaját. Apropó, este eljössz koncertre?
- Milyenre?
- Hát milyenre? Avengedre.
- Ja. Nem. – vigyorogtam rá- jól van. Viszem Lizt, hátha lesz valami balhé…
- Na ne.
- Na de

Este semmi kedvem nem volt bulizni. Az elmúlt pár napban teljesen lemerültem. Minden esetre Liz és Raven teljesen fel volt pörögve a koncert hallatán, így addig baszogattak, míg belementem.
Hátul a szokássá vállt helyünkön voltunk, vagyis a pultnál.
- Hello Casey! – üdvözölt Lena, vagyis Nancy, vagy most ezt csak poénból mondta Rav?
- Hello… sztok – néztem rá Sidre…. tényleg Sidként néz ki. Nagy cucc, holnap én meg Janis Joplinnak öltözök, és aztán?
- Hello, Sid vagyok – nyújtotta a kezét.
- Helló ismét – vigyorogtam rá.
- Casey! Lehet én is benevezek egy tetkóra megint. Rá érnél valamikor?
- A héten nem dolgozok, de utána bármikor jöhetsz.
- Csak nem Sid nevét íratod magadra? – kérdezte kicsit cinikusan Rav, mire Lena arcán mosolyt lehetett felfedezni. Komolyan, én még soha nem láttam mosolyogni.
- Még az is meglehet.
- Jól van, gyere be!
- Előre megyünk? – szakította meg a beszélgetést Liz
- Naná!
Liz barátnőm bevitt a sűrűjébe, majd ott hagyott mint szar a gazban. Körülöttem tök idegen figurák, akiknek az élet céljuk hogy lerúgják a májam vagy a vesém. Kitolattam a nézőtérről, és a hátsó bejáraton megközelítettem Jasont. Most én hoztam rá a szívrohamot, mikor átkaroltam hátulról, és a fejemet a lapockái közé fúrtam.
- Helló – fordított maga felé.
- Szia – adtam egy csókot neki, majd kinéztem a színpadon állókra. Átkarolt hátulról, és néztük tovább a koncertet. Zacky adta a nagyfiút, ahogy szokta, Johnny, ugyanaz a kisfiú, aki mindig is volt, míg Rev a dobolásban van teljesen elmerülve, valami másik dimenzióban van. Matt ugrál mint pók a falon. Syn idegesen pásztázza a tömeget, mire én is kémlelni kezdem a színpad előtt elterülő tömeget, és rájövök, hogy fognak ők még csarnokban zenélni… Tuti. Túl karizmatikusak ahhoz hogy megragadjanak ezen a szinten.
Miközben azon agyalok hogy mi lesz velük 5 év múlva, kiszúrom Lizt, ahogy egy hapsival enyeleg. Syn arca közben a szivárvány színeiben tündököl a méregtől. ÉS most ezt annyira megérdemli, de tényleg. Egyszer ebben a büdös életben megmutatta neki valaki hogy ő mit szokott művelni másokkal. Syn kinéz ránk, majd a földhöz vágja a gitárját, amit máskor mindig porcelánként óv, majd levonul a színpadról. A többiek kérdőn néznek felénk, mire kifelé intek, és valószínűleg mindenki észre veszi azt, amit Syn már percek óra figyel.
Kíváncsian nézek Jasonre, de semmit nem mond, miközben a többiek Syn után loholnak
- Na most?
- Mindjárt megkérdem hogy mi legyen, pakoljunk-e – jött oda Matt, Jason öccse.
Egy csók után követtük a többieket az öltözőbe. A veszekedés már messziről hallatszott
- Biztos be akarunk menni? – néztem rá.
- Hát én most máshová mennék – megcsókolt, majd áttért a nyakamra, és tudtam mit akar. Közelebb húzódtam hozzá, és a hajába markoltam, én se vagyok semmi rossznak az elrontója. Megfogta a kezem, és behúzott a háború közepébe. Matt vs. Syn volt, illetve mindenki Syn ellen. Elég kiegyenlítettnek tűnt, Syn végre nem magyarázta ki magát. Célba vettük a mosdót, mikor Zacky Lizzel a kezében közelített, és míg mi lefagyva álltunk addig a többiek belökdösték Synt és Lizt a mosdóba, és rájuk zárták az ajtót. Ergo egy széket raktak az ajtó elé.
- Addig onnan ki nem jöttök míg meg nem beszélitek ezt.
– Üvöltötte be nekik valaki
.
- A fürdő ugrott – súgtam Jason fülébe.
- Tudom – leültünk a kanapéra, a lábaimat Jason ölébe raktam, és mindenki síri csendben hallgatózott. Pár percig semmi nem volt, mikor elkezdtek üvöltözni. Király. Műsoros este. Gondoltam magamban. 10 perccel később aztán már senkit nem érdekelt, mindenki elvolt és beszélgettünk, amikor Syn egyszer csak valahogy kitört a fürdőből és elviharzott, Liz feldúlva utána. Mi meg csak bambultunk, hogy mi is történt
- Ez egész jól ment, leszámítva azt ami nem – jelentettem ki.
- De legalább szabad a fürdő – súgta Jason a fülembe, és felhúzott a kanapéról, egyenes a fürdőbe tartva.


írta bb.