- A francba - egy pohár whisky csörömpölve érte a földet. Leguggoltam és lassan szedegetni kezdtem az üvegdarabokat, néhol megvágva a tenyeremet az éles tárggyal. Amint végeztem vele kidobtam az összeset a szemétbe, feltöröltem a járólapot és egy új pohárért nyúltam. A reszkető kezeimet néztem miközben töltöttem egy pohár whiskyt magamnak, majd mielőtt ezt is elejtettem volna, gyorsan meghúztam. Lehunytam a szemem, élveztem az égető érzést a torkomban, majd újra és újra meghúztam, a végén már nem is éreztem a whisky ízét.
Lassan kinyitottam a szemem és kinéztem az ablakon, ahol óvodás korú gyerekek szaladgáltak, és néha mintha megmozdult volna a föld, majd az egyik fiú elesett és elnyelte őt az aszfalt. Csak ekkor vettem észre, hogy szaporábban veszem a levegőt és, hogy mindkét kezemet a halántékomhoz nyomtam. Összeszorítottam a szemem, megráztam a fejem es mire újra kinyitottam, a két gyerek még mindig boldogan futkározott a ház előtt.
- A francba, a francba - motyogtam az orrom alatt. - Beszélnem kell Frankkel. Muszáj adnia egy kis adagot, vagy megőrülök.
Kissé dülöngélve betámolyogtam a szobámba és bedőltem az ágyamba.
- Nem szabad. Nem. Nem. Nem - ismételtem a szavakat, majd a lábamat a hasamhoz húztam és átöleltem őket. Egyre erősebben és erősebben szorítottam magamhoz, próbáltam elkergetni a gondolataim, miközben a falat bámultam.

- Freyaaaaaa - hallottam Rev hangját a vonal másik végéről. Honnan a francból tudja a számom? - Ma Liznél buli. Ne hozz semmit, csak magad. Pia, kaja lesz - és már le is tette a telefont. Hát kösz.

Gyorsan felkaptam magamra egy pólót, nadrágot és a bakancsom, majd ráérősen Liz új háza felé vettem az utam.
- Nem hiszem el, hogy kidobtam az összes cigim - tapogattam végig az összes zsebem, - vagyis csak azt a kettőt, ami a nadrágomon volt - de egyet se találtam. - Oh, hogy dögölnél meg Matt Sanders. Te akartad, hogy kidobjam az összeset, most meg miattad fogok idegösszeroppanást kapni - sóhajtottam. Hamar odaértem Liz házához ahol már javában folyt a buli, a bejárati ajtót pedig nyitva találtam, így kopogás nélkül besétáltam.

Liz. Hát persze, ez Liz háza.
- Minden rendben? - hát milyen kérdés ez? Persze, hogy semmi sincs rendben, de ezt nem pont neked fogom kitálalni.
Neeem Freya, nem ihatsz. Az, az egy üveg whisky épp elég volt mára. Na jó, csak egy korty vodka. Meg még egy. Oh, ez itt Jack Daniel’s? Ebből is egy kicsit.
- Maaaaaatt! Szia - mosolyogtam bájosan Mattre. Az arca kissé összemosódott a szemem előtt, de így is felismertem. Két keze közé fogta az arcom és apró csókokat lehelt a nyakamra, majd a nyelvét végighúzta a fülemig, amit óvatosan harapdálni kezdett, és onnan lefelé haladt a számhoz, ahol először puszikat lehelt a szám szélére és...
- MATT - ez csak Lena lehet.

Az undorító klór szag végig égette a torkom, amitől fulladozni kezdtem.
Feltoltam magam a kórházi ágyon - egyértelmű, hogy kórház, hisz az egész szoba fehér volt - és az órára pillantottam. Alig múlt hajnali 5.
Csak ültem és ültem és vártam, hogy reggel legyen. Egyáltalán nem emlékeztem, hogy miért kerültem kórházba, és, hogy mi történt Liz buliját. Az utolsó emlékem, hogy öntöttem magamnak vodkát, és ennyi.
Mikor következőnek az órára tekintettem az 11et mutatott, mire felsóhajtottam és kiszálltam az ágyból. Kiléptem a szobából és pont az ajtóval szemben volt egy kiírás, hogy merre találom a mosdót, így arra vettem az irányt. Igazából nem kellett WCre mennem vagy ilyesmi, de már nem bírtam tovább a szobába ülni.
- Ohh, Smith kisasszony - sietett felém egy nővér, majd összefogta a hátamon a ruhát. - Meg megláthatják a maga... - tartott egy kis szünetet, mire leesett, hogy mire céloz. Hisz az, az idétlen kórházi ruha volt rajtam, amiből kivan a hátsó felem, tudjátok... De egyáltalán nem érdekelt. A nő visszakísért a szobámba, majd hozott egy kevés kaját.
- Nem vagyok éhes - toltam el magam elől az ételt, de ő addig nem volt hajlandó távozni, míg meg nem ettem az összeset. Sajnálatos módon az egész leves a földön végezte. És a következő is.
Este tíz órakor járt le a látogatási idő. Tudom, mert megkérdeztem a nővért, aki szomorúan rám mosolygott, mikor fél 11kor elhagyta a szobámat.

Még 2 napig benntartottak és csak anyám rikácsolása miatt engedtek ki, miszerint az ő lányának ugyan semmi baja, mindig is ilyen sápadt voltam és sosem ettem túl sokat. Na meg, hogy mindig is alkoholista voltam és leszek. De ezt már csak nekem jegyezte meg, miután elhagytuk a kórházat.
- Hálátlan gyerek - ragadta meg a karomat anyám. - Kihozatlak a kórházból, hogy ne azt a moslékot edd és, hogy ne fulladj meg a szagtól, erre egy köszönömöt se bírsz kinyögni.
- Úristen, fogd már be! - kiabáltam vissza. - Nem börtönben voltam, hanem kórházban. Bazi nagy különbség van a kettő között, vágod?
- Hogy merészelsz így...
- Ez a saját életem, úgy élem és azzal, akivel akarom. És te nem kaptál benne helyet - rántottam ki a karom a keze közül, és faképnél hagytam.

- Figyelj Freya, sajnálom, hogy nem...
- Látogattál meg? - vágtam Matt szavába. - Semmi baj, senki se látogatott meg - vontam meg a vállam. - Mit szólnál, ha beülnénk valahova enni? Hívhatod a többieket is - nyomtam Matt kezébe a telefonját.
Csak Liz, Syn és Lena értek rá. Kajálás után mentünk a partra, ahol teljesen lefáradtam és másnap Matt ágyába keltem teljesen felöltözve. Kiszolgáltam magam reggelivel és elvettem két szál cigit Matt szekrényéből, persze Matt mindaddig az ágyban szuszogott, így könnyen leléptem.

A tengerparton feküdtem egy szál cigivel a kezemben, amibe hálásan szívtam bele. A szürke füst lassan oszlott el a szemem elől, majd eldobtam a csikket, felálltam és lassan belesétáltam a tengerbe. Élveztem a kissé hűvös vizet, és egyre beljebb és beljebb sétáltam, teljesen elfeledkezve magamról. A víz már a nyakamig ért, de még akkor se kezdtem el úszni, csak mikor már teljesen befedett a víz. Fellöktem magam a felszínre miközben mélyet szippantottam a levegőből, és kiúsztam a partra, ahol magam köré fontam a karom, cseppet sem volt meleg így vizes ruhában, pedig a nap elég melegen sütött.

Liizz. Miért nem veszed fel azt a rohadt telefont? Megpróbáltam Ravent tárcsázni, ő végre felvette.
- Mondd - szólt bele a telefonba.
- Mindenki elfelejtette, hogy hányadika van, vagy csak engem nem hívtok meg a buliba?
- Júúlius 5. Vagy 6. Hányadika is van Johnny? – hallottam, ahogy Johnny a háttérbe hangosan 'őőőő'-zik, majd megmondja a választ.
- Holy shit, de hisz ma van Syn szülinapja - kiált fel Raven.
- Mondd, hogy nincs otthon Syn - nevetek. - Ugyanis akkor lőttek a meglepi bulinak.
- Dehogy, Liznél van.
- Rendben, akkor pár perc és ott vagyok!

- Na, akkor arra gondoltunk Johnnyval, hogy legyen meglepi buli, ahogy te is mondtad - nevetett fel hirtelen Rav - és Liz megy Synért. Persze, szólunk Liznek, de hogy volt képes elfelejteni?
- Óóó, hát ennyi dugás mellett ki ne felejtené el, hogy milyen nap van? - vigyorgott Johnny, aki a kanapén ülve itta a sört.
- Jól van. Valamelyikőtök hívja Revet, Lenat, Zackyt és Mattet, én elmegyek lufikért. Éééés Liz meg vigye el a házból Synt, ugyanis ott KELL tartanunk a bulit - néztem szét a szobába, ami tele volt sörös, vodkás üvegekkel és cigi csikkekkel.
- Johnny, hívd Revéket, utána menjetek és vegyetek piákat, én meg elmegyek kajáért.

- Öööö, igen, öt 24es csomagot - mutattam a lufik felé, mire az eladó nő elém dobta őket. Nagybetűkkel rá volt írva, hogy egy csomagban 10 darab, úgyhogy biztos elég lesz. Megkértem a nőt, hogy fújja fel héliummal mindet, de állítólag ez túl sok, így elkérték a ház adatait, ahova ki kell hozniuk, és fél órán belül kézbesítik ingyen. Úgyhogy kifizettem és siettem is Liz házához, ahol remélhetőleg már senki se volt.
Kínos csendben kezdtük el Matt-tel és Zackyvel feldíszíteni a házat, egyikünk se szólt a másikhoz, majd pár perc múlva Matt egy könnyed mozdulattal Zacky köré font egy 'Boldog Szülinapot' feliratot, én pedig gyorsan megfogtam egy ragacsos Boldog 24et és Zacky homlokára tapasztottam és Mattel jót nevettünk Zacky kissé bamba fején.
- Héé, ne akarjatok már megöregíteni, csak decemberbe leszek 24 - nevetett Zacky, de azért az első keze közé kerülő díszt Matt fejére csavarta.
Pont mikor befejeztük a díszítést megcsörrent a mobilom.
- Freeeeya, kéne egy kis segítség - kiabált bele a telefonba Raven. - Túl sok sütit rendeltem és nem bírom egyedül elcipelni... Házhoz szállítást meg nem vállalnak.
- Mennyi kézre lenne szükséged? - kérdeztem vigyorogva.
- Mondjuk úúgy... 5?

- Hát mennyi sütit vettél te lány? - kérdezte nevetve Zacky, mikor odaértünk a pékséghez. Raven 'hát ez ciki' mosolyt küldött felé, majd sorban mindenkinek kiosztotta a sütis dobozokat.
- Sietnünk kéne, mert Liz 4re hozza Synt és már 3 óra 55 - pillantottam a telefonom kijelzőjére, majd gyorsan a kezembe kaptam a dobozt és már siettünk is Liziékhez.
Bentről Liz nevetését hallottuk, és félő volt, hogy ők értek ide leghamarabb, ugyanis Johnnyék párperce hívtak, hogy már úton vannak. Megálltunk az ajtó előtt és épp be akartunk nyitni, mikor mögülünk Rev nevetésére lettem figyelmes.
- Ti is késtetek? Hát, ez jól kezdődik - vigyorgott ránk Rev, majd meghúzta a kezében lévő sört és benyitott a házba.
- Basszus. Mi ez a szag? - kapott az orrához Raven.
- Hé, Syn, megjöttek a többiek - dugta ki a fejet Liz az ajtón, majd oda sietett hozzánk és segített becipelni a cuccokat a konyhába.
- Nem fogjatok elhinni mi történt - kezdte Lena nevetve, aki hamarabb ért ide, mint mi.
- Tudjátok, megtartottam a kacsát, - kezdte Liz. - amit Syn talált a nappaliba és hát 4kor jöttünk, ahogy megbeszéltük, de ti nem voltatok itt, ő - mutatott a kacsára - viszont itt volt. Ééés...
- Tele fosta a házat - vágott Liz szavába Lena nevetve. - Ezért van most ilyen büdös.
- És ezért szakadt el néhány lufi, meg dísz - tette hozza Liz.
- De kitakarítottunk - húzta el a száját Lena, egyértelműen látszott, hogy ő is segített, de nem akart. - A szag viszont nem akar eltűnni.
- És miért kaptam rózsaszín lufikat? - lépett be a konyhába Syn.
- Hát, akkor kezdődjön a partyyyy! - kiáltotta Rev hirtelen és max hangerőre csavarta a rádiót.

A korlátnak támaszkodva figyeltem a bent bulizó embereket, a legtöbb idegen volt, ugyanis Rev meghívott minden szembejövőt az utcán. Johnny állítása szerint.
Syn a falnak döntve csókolgatta Liz nyakát, úgyhogy hamar levettem róluk a szemem, majd a következő, amit megláttam Rev volt és Rav.
- Tűnj a szemem elől te szemet állat! - kiáltotta Raven, majd valamit Rev fejéhez vágott, ami szétkenődött rajta. Ahh, de hát az a csoki torta olyan finom, miért pocsékolod Raven?
- Tegnap az ágyban az ellenkezőjét mondtad, szivi - kacsintott vissza Rev Ravenre, majd egy újabb csoki torta szelet landolt Rev mellkasán.
Miért pont a torta Raven? Miért pont a torta?
- Úristen, de hiszen te Rev vagy. Rev az a7xből - rohant hirtelen egy csaj Rev es Rav köze, majd hirtelen Jimmy nyaka köré fonta a kezét és szó szerint letámadta őt.
- Egy újabb rajongó, aki csak meg akar dugni - sóhajtott Raven, miközben undorodva figyelte a párost.
- Hát én nem hibáztatom e miatt - vigyorgott Rev, miközben hagyta had kényeztesse a csaj.
- Miért, te nem azt akarod? - szólt közbe Lena vigyorogva.
- És már megint kezdik - ugrottam egyet a hirtelen ért közeli beszédtől. Zacky könyökölt mellettem a korláton, előtte egy tál sütivel, de ahelyett, hogy ette volna, csak tologatta őket az ujjával. Épp nyúltam volna, hogy elvegyek egyet, de arrébb tolta a tálcát, hogy ne érjem el. - Én a helyedbe nem ennék belőle. A kacsa megint akcióba lépett - vigyorgott Zacky a saját viccén.
- Ahhh, fúúj - nyögtem egyet amint leesett, mire célzott Zack. - Szerinted hányan ettek eddig belőle? - kérdeztem ördögien.
- Az itt lévő emberek fele holnap nem a sok piától fog hányni, az biztos - mosolyogott féloldalasan, majd elhallgatott. A lent bulizó embereket figyelte, miközben automatikusan lökdöste a tálcán a sütiket, én pedig őt figyeltem és úgy éreztem magam, mint néhány hónappal ezelőtt, mikor még együtt voltunk. Éreztem, hogy a szívem gyorsabban ver, ahogy az apró mosolyt figyeltem a szája szélén, és ez megrémisztett, úgyhogy gyorsan elkaptam róla a tekintetem, és én is a lent táncoló embereket kezdtem el kémlelni. Ha nem szól a zene, akkor ez az a kínos féle csönd lett volna. Óvatosan Zackyre néztem, aki még mindig a sütikkel volt elfoglalva, majd egy vétlen mozdulattal, miközben rám nézett, lelökte a tálcát a korlátról.
- Ez meg ki a franc volt? Én megöll... Fúúúj, ez meg mi? - ordította valaki lentről, akire nyilvánvalóan ráesett a tálca és a rajta lévő sütik.
- Én a helyedben elhúznék, mielőtt még feljön és megöl - vigyorogtam Zackyre, mire ő ördögien visszavigyorgott, és szólt a lent sikítozó lánynak.
- Boccs, ez a csaj itt mellettem meglökte a kezem, szóval az ő hibája - rántotta meg a vállát Zacky vigyorogva, miközben én elképedten bámultam őt.
- De nagyon finom, most hoztuk a boltból, nyugodtan kóstold meg - improvizáltam gyorsan, de a mondat közepén majdnem elnevettem magam. - Fúj, ha ez komolyan megkóstolja, én elhányom magam - szóltam most már halkabban, úgy, hogy csak Zacky hallja. Olyan aranyosan vigyorgott rám, hogy megint elfogott az, az érzés, mint korábban, de most képtelen voltam levenni róla tekintetem. Lassan közelebb lépett és az arcom felé nyúlt. El se akartam hinni, hogy mennyire vártam ezt a pillanatot, még levegőt is elfelejtettem venni. Az egyre közeledő arcát néztem, majd megéreztem a kissé hűvös kezét az arcomon.
- Hogy került rád ez a csoki torta darab? – törte össze Zacky a beállt csöndet, majd letörölte az előbb említett csoki darabot az arcomról, és már vissza is lépett a korlát mellé. Úgy éreztem magam, mint akit leöntöttek egy vödör jéghideg vízzel, nem voltam képes válaszolni Zackynek.
- Annyira hülye vagyok - suttogtam csak úgy magamnak, fel se fogtam, hogy hangosan is kimondtam a szavakat. Láttam, hogy Zacky készül mondani valamit, de hirtelen Rev jelent meg az ajtóban, ami eddig is nyitva volt, de csak most jutott el a fülemig a zaj, ami bentről jött.
- Ezt neked haver – mondta Rev vigyorogva, majd a kezében lévő tortát Zacky arcára kente. – Ezt pedig neked, szivi – de mielőtt az arcomra kenhette volna, amit akart, gyorsan kapcsoltam és arrébb léptem, na jó inkább ugrottam, és csak a kezemet érte a csoki. Viszont arra nem számítottam, hogy Revet Lena követi, aki észrevette a kis cselemet és a hajamra kente a tortát, ami már nem csokis volt. Valahogy bekeveredtünk a szobába, amit már teledobáltak kajával, piákkal és ott volt Matt aki Lizzel csatázott, meg Syn akit egy idegen csaj zaklatott, de látszott, hogy Synt hidegen hagyja a csaj. Hirtelen hátulról valaki letámadott valamilyen löttyel, úgyhogy a hajamból már csöpögött az innivaló és a torta keveréke.
- Jajj, Freya, téged kerestelek – üvöltette pár méterre tőlem Liz. – Bocsi, hogy ilyen ellenszenves voltam, meg minden. Jajj, ne nézz már ilyen bambán – nevetett Liz. – Syn elárulta magát. Mármint azzal kapcsolatban, hogy le se feküdtetek, én meg egész idő alatt utálatos voltam veled. Remélem megérted – nézett rám várakozóan Liz, és először le se esett, hogy mi van.
- Úristen, Liz. Persze, hogy megbocsátok – mosolyogtam Lizre, mire mindketten kaptunk egy pohár –esetleg doboz - sört a fejünkre Syntől, de Liz, ahelyett, hogy leordította volna, a nyakába ugrott és vigyorogva elmagyarázta, hogy megbocsátottam, aztán vad csókolózásba kezdtek. Annyira összeillenek. Körbe néztem a szobába, és a szemem megakadt Zackyn, aki egy lányt taperolt a falnak döntve, és rögtön elszállt a jókedvem. 

Frusa

- De nem feküdtünk leeee – próbál meggyőzni Zacky.
- Hát, persze, hogy nem – nevetek fel, majd fájdalmasan rám néz én meg hiszek neki. Tényleg hiszek még akkor is ha Lenát ribancnak tartom. Pasija van és ő most, hú, de boldog, erre tessék. Befekszik egy idegen ágyába egy tök másik sráccal. Beszélünk még Zackyvel és az alkoholt is egyre jobban fogyasztjuk a kertben álldogálva. Egyszer csak azt veszem észre, hogy közelebb hajol és ajkait a nyakamra helyezi. Felsóhajtok. Jól esik és mégis Zacky helyett másnak az arca ugrik be. Eltolom magamtól, majd egy puszit nyomok az arcára és bocsánatot kérve berohanok a házba. A fürdő felé veszem az irányt, hiszen nekem lett rendezve ez a buli, vagyis Liz azt mondta, hogy házavató és welcome party egyben, szóval nem léphetek le. Útközben Lenába ütközök, és mivel nem vagyok olyan állapotban, hogy másnap felelősséget vállaljak a tetteimért, felnézek.
- Bocs – mondom halkan és reménykedek benne, hogy nem hallja meg így legalább megbizonyosodik róla, hogy egy bunkó ribanc vagyok és kész.
- Mi van? Elszívtad a maradék agyadat is? – nevet fel, majd feltűnően kikerül és tovább áll.

Nem tudom, mi történik körülöttem. Szememet nem bírom levenni Revről, ahogy Lenával iszik, ő meg néz rá, mintha nála szebb embert nem látott volna még a Földön. Egy hirtelen ötlettől vezényelve feléjük veszem az irányt és egy ’Tűnés ribanc!’ kijelentéssel arrébb lököm Lenát. Rev meglepődve pillant rám. Tudom, hogy érez a lány iránt és ő is sejt valamit az én érzéseimről. Rákacsintok, mintha mi sem történt volna, majd elkezdem rázni a csípőmet, ő pedig velem együtt táncol. Nem tudom, mit, miért csinálok, de folytatom és hagyom, hogy belülről szakítson szét. Nem kell neki szólni, magától ráhelyezi a kezeit a csípőmre és magához húz. Érzem rajta az alkohol szagot ő sem teljesen józan már. Bár, mikor az… Ajkait a nyakamra tapasztja, az ujjait pedig végig futtatja a gerincemen. Finom bizsergés fut végig rajtam és elkezdem magammal cibálni egy szoba felé. Veszi a lapot és felkap az ölébe, amitől egy őszinte és boldog kacaj hagyja el a számat. Előre örültem. A szobában Lenát találjuk az ágyon ülve, körülötte, pedig páran a többiek közül. Fantasztikus. Leül depizni, a többiek pedig rögtön imádják. Nem tudom, mit esznek rajta? Valaki mondja már el. Beszélgetni kezdünk, én meg óvatosan felsóhajtok, csak úgy jelezve magamnak, hogy ideje abbahagynom a reménykedést. Rev csak úgy issza Lena szavait, én meg rákérdezek Matt és Lena megismerkedésére. Legalább valami fincsi sztorit hallgassunk már, ha így ’össze lettünk zárva’. Idézőjelben csak, mivel akármikor felugorhatnék és elhagyhatnám a helyet. Aztán Lena visszavágott és szóba hozta, hogy milyen jól összejöttünk. Mármint Syn és Liz. Én meg Rev. Rev rögtön elmondta, hogy mi a szitu. De akkor mi volt az, az előbb? Dugótársat keres bennem? Aztán leordítottam Lenát. Csak úgy, mert jól esett, és mert még véletlenül sem akartam, hogy ezek ketten a szemem láttára valljanak szerelmet egymásnak. Bár, Lena teljesen oda-vissza van ettől a Sidtől, úgyhogy Revnek tettem egy szívességet, hogy ne égesse be magát.

Az eső kopogására ébredtem. Indokolatlanul mosolyra húztam a szám, miközben kinéztem az ablakon. Gyönyörű volt, ahogy az tisztára mosta az utcát, hogy majd ha megszárad, minden új színben pompázzon. Mintha egy újrakezdést néznék végig. Az eső lemossa a koszos padokat, a fákat, hogy utána minden szép tiszta legyen. Én is így fogok tenni. Hagyom, hogy az eső lemosson, hogy újrakezdhessek mindent. Kitörlöm magamból a rossz érzéseket és csak a jókat tartom meg. Miután ezt szépen eldöntöttem, felálltam, hogy elmenjek zuhanyozni és lemossam magamról a tegnap esti koszt, de útközben valamibe belerúgtam. Káromkodva emeltem fel a fájós lábam, aztán ránéztem a tárgyra és kikerekedett szemekkel, megbabonázva bámultam rá. Az nem lehet. Mit keres ez itt? Egy kis fadoboz volt. Az én dobozom, amibe belerejtettem a legfájdalmasabb emlékeim. Mintha csak jelezni akarta volna, hogy a múlt elől nem futhatok el ilyen könnyen. Két kezembe, minél messzebb tartva magamtól, mintha égetne a benne levő titok, vettem fel. A biztonság kedvéért belenéztem és megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mert minden a helyén volt. A polcomra tettem, hogy mindennap lássam, emlékeztetve magamat, hogy még egyszer ne kövessek el ekkora hibát. Hogy nem éri meg, még Rev miatt sem.
Fürdés után, boldogan néztem, ahogy eláll az eső, majd magamra kaptam egy ujjatlan pólót, a futó nadrágom és egy edzőcipőt. Igen, futni fogok, és mától kezdve minden reggel. Magamhoz kaptam a fülhallgatóm és a zenelejátszó szerkentyűmet. Beugrottam a kisboltba is ásványvízért, majd neki indultam. Igyekeztem kitörölni minden gondolatot a fejemből és csak a zenére koncentrálni, de ez nem volt olyan könnyű. Gondolkodtam én mindenen és mindenkin, legfőképpen magamon.
Visszatérve a házhoz egy Zackyvel találkoztam.
- A fiúk még mindig nincsenek itthon? - kérdeztem mosolyogva, miközben letöröltem az izzadó homlokom és az ajtóhoz léptem, hogy kinyissam.
- A'sszem. De mindegy, mert hozzád jöttem - húzta ki magát.
- Ez biztos? Kérsz egy sört? - léptem a hűtőhöz, hogy valami ételt csináljak magamnak.
- Igen és nem. Ma vezetek.
- Oh. - csodálkoztam el. - Van neked egyáltalán kocsid?
- Nem, most nincs nálam és amúgy is az apám-é.
- Ja, már értem, miért jöttél - rázom meg a fejem es egy kis csalódottságot érzek, mikor rájövök, hogy csak emiatt jött.
- Nem! Raven, ugyan már, nem a kocsid miatt kereslek - emeli fel védekezőn a kezeit. - Csak meg szerettem volna kérdezni, hogy van-e kedved elmenni valahova?
- Persze, miért is ne?
- Remek. Akkor adok neked... - pillant rá az órájára - fel órát, hogy elkészülj. - Mosolyodik el. Felnevetek.
- Hiszen még csak 9 óra. Hova sietsz ennyire? - De nem is vártam meg, hogy válaszoljon, a kajámra mutattam. - És ezzel mit csináljak? Fél óra alatt el se készülök, főleg ha még eszek is.
- Majd én megeszem - kacsint és kiveszi a kezemből a tányért. Felsóhajtok, de azért mosolyogva elrohanok fürdeni és háromnegyed óra múlva már készen állok a nappali ajtajában. Nem tudtam, hova megyünk így nem csíptem ki annyira magam. Egy nyári ruhát kaptam fel, egy bokacsizmával párosítva. Hajamat kontyba fogtam és egy kicsit beletúrtam, hogy kócosabbnak látszódjon, halvány smink és rúzs. Bepakoltam minden fontosat a kis bőrtáskámba és már indulhattunk is.
- Hűűű - fogta meg a kezem Zacky és megforgatott, hogy minden pontból jól lásson. - Csinos.
Csak mosolyogtam és a vállába ütöttem. Beültünk a kocsiba és hirtelen feszült csend támadt közöttünk. Újra a gondolataim rabja lettem és szomorúan néztem inkább kifelé az ablakon. Aztán, mikor még másfél óra után is csak a mellettünk elmosódó fákat láttam, kíváncsian néztem Zackyre. De ő meg sem szólalt, rám sem nézett, csak az utat bámulta. Mintha nem tartozna nekem magyarázattal, hogy hova visz. Megrántottam a vállam.
Az ablakra tapadva bámultam ki a kocsiból, mikor Zacky leállította a motort. Egy fesztivál helyszínére érkeztünk meg és mikor kinyitotta az ajtót és kisegített, minden felmerülő kérdésemet rázúdítottam.
- Még anno Freyával terveztem, hogy eljövök ide. Fellép az egyik kedvenc bandája, meg az enyém is. Meglepetés lett volna, de nem alakultak úgy a dolgok.
- Szóval, ha nincs ló, jó a szamár is?
- Te voltál az utolsó reményem. Tegnap mindenki annyira kiütötte magát, hogy nem voltak képesek velem eljönni, érted? Kiakasztó. Pedig eddig azt hittem, számíthatok rájuk.
Felnevettem és egyértelműen örültem a meghívásnak. Meg, hát, most mégsem mondhatom, hogy vigyen haza. Első utunk rögtön a sátrakhoz vezetett és pár sör kíséretében mentünk is megkeresni, a bizonyos bandát, akikért jöttünk. A nap erősen sütött és élveztem a zenét. Zacky még csak egy pillanatra sem hagyta, hogy elgondolkozzak, mintha érezte volna, hogy az csak rontana a helyzeten.
Sajnáltam, mikor újra visszapattantunk a kocsiba és bár jó pár sör lecsúszott már a torkunkon, -Zacky-én több mint az enyémen, így egyértelműen én vezettem, - csak reménykedtünk, hogy nem futunk bele egy rendőrbe se. Merész volt tőlünk, így visszagondolva. Semmi kedvem nem volt hazamenni, így az ő lakására mentünk és mielőtt véglegesen kidőltünk volna, még pár üveg sör mellett baromkodtunk.
Másnap házunk elé érve jó szorosan megöleltem.
- Köszönöm a tegnapi napot - búgtam valahonnan a nyakából.
- Tudtam, hogy rád fér egy kis kikapcsolódás - nyomott egy puszit a hajamba, majd elengedett és a távolodó alakjára pillantva, berohantam a házba és a hátamat nekivetve az ajtónak sóhajtottam egyet.
Belépve a nappaliba Jimmyt találtam a kanapén szétterülve, Syn meg valószínűleg a konyhában lehetett, mert sörös üvegek összecsapódását hallottam.
- Hey, Rav – köszön Rev félvállról. – Nyugodtan leülhetsz, nem harapok – cukkolt, így hát leültem mellé, mire felült és közel húzott magához. A fülemhez hajolt, leheletét a bőrömön éreztem. – Mi lenne, ha befejeznénk, amit múltkor elkezdtünk? Láttam, hogy be voltál indulva, Raven. Tudom, mit érzel, a szemeidbe van írva. -  A hangja teljesen felizgatott, de valahol mélyen mégis égtem a haragtól. Hogy képzeli? Nem vagyok a szajhája, akit csak úgy cibálhat, ahogy szeretne. Még, hogy tudja, hogy mit érzek. Nagy lendülettel pofon vágtam és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett jól. De a szemében keveredő meglepődöttség és fájdalom még az én szívemet is megenyhítette. Két kezem közé fogtam az arcát és meggondolatlanul ajkaimat az övéhez szorítottam, olyan érzéseket előhozva ezzel, amiket már rég eltemettem magamba. Hibát követtem el, de ezt akkor és ott még nem láthattam. Engedtem az érzéseimnek és hagytam, hogy felvigyen a szobájába.
- Nem játszhatsz velem. Nem használhatsz kedved szerint, Jimmy Sullivan – suttogtam a párnáján feküdve. Egyedül voltam. Miután megkapta, amit akart, felöltözött és lement, mondván, hogy segítenie kell Synnek. Szemeimet elöntötték a könnyek, miközben idegesen magamra rángattam minden egyes ruhadarabot. A nappali előtt elhaladva viszont olyan beszéd foszlányra lettem figyelmes, ami felett képtelenség lett volna elmenni.
- Gyerünk már, Jimmy, szedd össze magad, basszus - idegeskedett Syn. - 3 órán belül randim lesz és... Úristen, Raven, de jó, hogy jössz.
- Jól hallottam? - vágtam le magam a kanapéra. - Synyster Gatesnek randevúja lesz?
- Jól bizony, kiscsillag - húzta ki magát büszkén.
- És ki az a szerencsétlen?
- Most figyelj - mutatott Revre, aki levegő dobolt egyet. Bum, da, tss - Liz az.
- Ezt nem mondod komolyan - nevettem fel hitetlenkedve, de az álmodozó bambulását elnézve, mégis csak komolyan gondolhatta. - És mivel vetted rá szerencsétlent?
- Nem tudom, szerintem elég volt hozzá a szimpla vonzerőm, na meg persze az egész estés szeretkezésünk és szerintem a nyelvtechnikám is segített rajta, meg...
- Jól van, elég lesz! - ordítottunk rá Revvel egyszerre. Kikerekedett szemekkel ránéztem, de ő rezzenéstelen arccal bámulta tovább Syn-t, hogy még véletlenül se nézzen rám. Csalódottan lesütöttem a szemem. Gyűlölöm, hogy szeretlek James Sullivan.
- Ééés mi lesz a vacsi? - néztem Synre csillogó szemekkel.
- Hát, őszintén? Még én sem nem tudom. Szerintem Lasagne. Mindenki szereti a Lasagne-t.
- Ez most komoly? Azt sem tudod, mi a kedvenc kajája? Elszomorító - vigyorogtam.
- Raveeen, Raveeen, ugye segítesz nekem - nézett rám olyan elveszett kiskutya szemekkel.
- Persze, hogy nem! - nevettem, de felugrottam és lerohantam a boltba bevásárolni. A biztonság kedvéért vettem egy salátához valót, hátha Liz nem szereti a Lasagne-t, vagy Syn elront valamit, mivel ma ő fog főzni én meg csak felügyelem, hogy ne égesse le a konyhát. Imádok főzni, bár mostanában az evéssel már gondom van.
- Synyster Gates, ne legyél már ennyire szerencsétlen és vágd már fel azt a rohadt hagymát!
- De csípi a szememeeet - hisztizett. Hihetetlenül jó kedvem volt, jót tett nekem a tegnapi nap és mikor meghallottam az ajtócsapódást, jelezve, hogy Rev elhagyta a házat, a kedvem csak jobb lett. - Jól van, hagyjuk a francba, inkább rendelek egy pizzát vagy kínait. - Adta fel, de nem hagytam magam, kezemet a mellkasának nyomtam, miközben el akart haladni mellettem és így szóltam:
- Nem adhatod fel Syn! Baszki, szerencsétlen lány végre örül, hogy randira hívtad, erre pizzával akarod meglepni? Hát, milyen ember vagy te?
- Oké, oké! De ez akkor is fájt - simogatta a mellkasát, mire én csak hozzá vágok egy fakanalat és további utasítást adok neki, miközben felvágom a hagymát. Én bírom Synt, sőt mit több, szeretem... Szívatni. Na, jó nem, de én úgy vagyok a kapcsolatunkkal, hogy inkább szemét vagyok vele, mint hogy nyálas filmeket nézzünk együtt es lelkizzünk. Tudom, hogy bír engem és nem tudom, hogyan és miért, hiszen ő Synyster Gates, aki mindeneste új csajt csábít az ágyába, de most csak Liz létezik számára. Látom rajta, akárhogyan is próbálja tagadni. Férfiak. De én boldogan húzom emiatt is, mire csak álmodozósan nevet.
- És mi lesz a vacsi után? - kacsintok.
- Hogy mi? - nyög fel fájdalmasan.
- Te komolyan azt hitted, hogy elég, ha kaját csinálsz neki, máris az ágyadban köt ki?
- Hogy őszinte legyek... - jót nevetek Syn hülyeségein, de azért ajánlok neki pár dolgot. Vigye el moziba, sétáljanak egyet, romantikus fürdő, gyertyákkal - bár ez még nekem is túl nyálas, de nem ismerem a kapcsolatukat. Döntsön ő.
A csengő riaszt fel a gondolataimból és beleszagolok a levegőbe. Hát, megcsináltuk. És még Synt is sikerült csinosan felöltöztetni. Az ajtóban álló Liz nyakába borulok és igyekszem hihetően eljátszani, hogy mennyire sajnálom őt.
- Nyugi, a vacsiban felügyeltem, biztos, hogy nem mérgez meg, de azért van görög saláta a hűtőben, ha azt jobbnak találod - súgom a fülébe. Mire csak mosolyog. - Csinos vagy.
- Köszönöm, Raven.
- Ajánlom Synnek, hogy ma este is jól érezd magad - szólok meg oda utólag, majd kilépek a házból és kettesben hagyom a randizó párocskát.
Van valami Lizben, ami arra késztet, hogy szeressem. Egyre többet beszélünk és nem csoda, hogy még Lena is kedveli.
Nem tudtam, merre menjek, így hát elindultam Matt felé, de meggondoltam magam. Nem hiszem, hogy Johnnynak is pont most lenne szüksége rám és Freyát sem akarom zavarni. Zackynek meg biztos elég volt ennyi belőlem, így hát beugrok a legközelebbi boltba és boldogan távozok egy doboz cigivel és egy üveg whiskey-vel. Ledobom magam egy padra és nézem a parkban sétáló embereket. Általában vodkát iszom, de most valami vonzott a Jack Daniel's-ben úgy éreztem, ez kell nekem. Remek, már úgy beszélek, mint egy alkoholista. Ezen felbátorodva megfogom az üveget és jó nagyot húzok belőle. Hagyom, hogy a keserű íz szétáramoljon a számban, majd rágyújtok egy cigire. Gondolataimat visszaterelem a Syn-Liz párosra és örülök, hogy legalább nekik összejött valami. Aztán Mattre gondolok és, hogy mennyire bátyszerűen gondoskodik Freyáról. Tudom, hogy a lány megint a drogokhoz nyúlt és ő meg segít neki a leszokásban. Freyára gondolok és rossz érzés fog el. Mostanában, ha meglát mindig bűnbánóan bámul rám, mintha valami rosszat tett vagy mondott volna, csak én nem tudok róla. Bocsánatkérően néz, én meg nem tudom, hogy mondanom kéne-e valamit, így nem sokat beszélünk. Lena gondolatát gyorsan elhessegetem. Johnny meg olyan, mintha szerelmes lenne, szóval erről majd meg kikérdezem. Zacky csak Zacky és a tegnapi nap után nagyon hálás vagyok neki. Rev pedig egyszerűen levegőnek néz, úgy tűnik. Nála sem igazán tudom, hogy mit tettem. Talán már maga a létezésem is irritálja.
Mire ezeket végig gondolom a cigim és a whiskey is gyönyörűen fogy, meg persze már vaksötét van. Felállok és megszédülök. Míg ültem nem igazán éreztem az alkohol hatását. Mosolyogva próbálok hazafele lépkedni, de nem egyszer kell megállnom, hogy összeszedjem magam. A házak elmosódnak és vakít az utcai lámpa fénye.
Mire a házunk elé érek, az ital előtti boldogság tovaszáll és szomorúan akaszkodok a csengőre, majd levágom magam az ajtó elé. Undorodva nézek a kezeimre.
Érzem, hogy kezd nyílni az ajtó a hátam mögött, így felugrok és teljes erőmmel Jimmy hasának esek.
- Bocsi - hallom saját eltorzul hangom, de képtelen vagyok ellökni magam Revtől. Megfogja a vállam és szánakozva néz rám. Mikor sikerül megállnom, bár fél kézzel még így is Revnek kell tartania, elmosolyodok és fura érzés lesz úrrá rajtam. A következő pillanatban már csak arra van erőm, hogy előre hajoljak és kiadjam magamból a gyomrom tartalmát.
- Baszd meg, Raven.
- Bocsi - mosolygok erőtlenül. Megtörlöm a számszélét és kikapom a kezéből a whiskey-es poharat és meghúzom.
- Nem kéne többet innod - veszi ki a kezemből, majd végig mér és egy sóhaj kíséretében megpróbál beráncigálni a fürdőbe. Csak hagyom, hogy óvatosan levegye rólam a hányásomtól bűzlő pólómat, majd a nadrágomtól is megszabadít és beállít a zuhany alá.
- Maradj itt - parancsol rám és elhagyja a szobát. Hátamat neki döntöm a csempének és óvatosan lecsúszok a kádba. Az ajtónak vágom a samponos tubusom és Jimmyt szidva elerednek a könnyeim. Hagyj csak itt. Ez a legkönnyebb, amit tehetsz. A sírástól, vörös szemekkel mosolygok, mikor visszatér kezében egy cigivel és egy szivarral. Leül a wcre és rágyújt az utóbbira. Kikapom a kezéből a cigit és csillogó szemekkel figyelem, ahogy meggyújtja azt. Erőset szívok belőle. Csendben ülünk egymás mellett, én a kádban ő pedig a wc tetején. Úgy érzem magam, mint valami idétlen, szerelmes tini lány és rajongva figyelem minden mozdulatát. Érzem, hogy néz, ezért feltekintek. Apró mosollyal a szája szélén tekint végig rajtam. Ordítani akarok, nem akarom, hogy nézzen. Nem akarom, hogy itt legyen, közben legszívesebben magamhoz húznám, és úgy sikítanék a fülébe, hogy utálom, és azt akarom, hogy elmenjen, de nem ereszteném el. Nem szólok semmit, csak óvatosan eldobom a már nem égő csikket, majd próbálok felállni, de még mindig teljességgel lehetetlennek érzem, hogy egyedül bármilyen mozdulatot képes legyek megtenni. A kezeit a csípőmre teszi és felállít. A mellkasára és mocskos pólójára bámulva jegyzem meg:
- Rád is rád férne egy zuhany.
Gyors mozdulatokkal segítek kibújtatni a pólójából, de a nadrágját már magától veszi le és belép mögém. Hagyom, hogy a víz az arcomba folyjon, addig sem kell ránéznem. Kiveszi a kezemből a zuhany rózsát és a vizet óvatosan a hajamra ereszti, hogy onnan is kimossa a rászáradt hányást. Felsóhajtok és egésztestemet kirázza a hideg, ahogy elkezdi a hajamba dörzsölni a sampont. Hátamat neki döntve hagyom, hogy kimossa hajamból a habot, majd a testemet is végig mossa tusfürdővel. Egésztestemben remegek, minden egyes érintésénél felsóhajtok, bár legszívesebben fájdalmasan felszisszentenék. Éget minden érintése és nem tudom, hogy meddig bírom még a közelségét. Egyszerre vonz és taszít. Kezembe nyomok egy keveset a tusfürdőjéből és mélyet szippantok belőle, mielőtt rákenném a mellkasára. Hagyja, hogy óvatosan végig simítsak mindkét karján, homlokomat az ajkának támasztva. Felszisszen, ahogy a hideg vizet a testére engedem, így magamhoz szorítom, hogy a testemmel melegítsem. Ajkaimat a nyakára tapasztom és ellenkezés helyett, a csípőmnél fogva közelebb húz magához. Minden porcikám érte visít, még ha az agyam tudja is, hogy csak szórakozik. De az most nem parancsolhat nekem, az alkoholos köd mámorában próbálom kitaszítani fejemből a még épp gondolatokat. Karjaimat a nyaka köré fonom, ő pedig óvatosan a combom alányúl és felemel. Köré fonom a lábaimat, nyelvemet lassan végighúzom a nyakától az álláig, onnan pedig apró csókokkal borítom el arcának minden porcikáját. Ajkaihoz érve, mint egy éhező állat úgy kapok utána. Kezemmel a hajába túrok és nyakát szorítva próbálom tartani magam. Szemeim leragadnak, és nem bírom kinyitni őket, félálomba zuhanok. Érzem, ahogy ajkait óvatosan elhúzza az enyémektől, aztán még mindig a karjaiban tartva kilép a kádból és a szobámba visz. Befektet az ágyamba és miközben betakar, a sötétbe suttog:
- Jó éjt, Raven.
Reggel iszonyú fejfájásra ébredek, meg az átkozott madarak csiripelésére. Kuss legyen, aludon kell, őrjöngök magamba, de aztán az ajtóm felől jövő kopogás megszakít. Fájdalmasan felnyögök, de mivel ezt a kint álló biztosan nem hallotta, rekedt hanggal megszólalok:
- Gyere.
Liz mosolyogva lép be a szobámba és hirtelen nekem is mosolyogni lenne kedvem. Kócos haján látszik, hogy igyekezett minél jobban, de sikertelenül lesimítani azt, nyakát pedig több apró, lila folt is borítja. Felülök és idétlenül vigyorgok rá, de aztán feltűnik valami.
- Liz. Meztelen vagyok. Miért vagyok meztelen? – nyögök fel hisztérikusan, közben idegesen még szorosabbra fonom magam előtt a karomat és próbálok visszaemlékezni a tegnap estére. Ijedten nézem Lizt, mert azt sem tudom, hogy jutottam egyáltalán haza a parkból.
- Most miért nézel ilyen ijedten? Biztos illemtudó volt a fiatalember, akivel az éjszakát tölthetted és szépen lelépett - kacag.
- Ja, biztosan. Mi ez az illat? - érzem a samponom illatát, tehát a hajam minden bizonnyal frissen van mosva, de van itt más is. Liz közelebb lép és beleszagol a levegőbe.
- Ne haragudj meg, hogy ezt mondom, de eléggé bűzlesz a whiskey-től. Komolyan nem emlékszel semmire? - megrázom a fejem és idegesen szippantom magamba minden lélegzetvételnél Rev tusfürdőjének az illatát. Kipattanok az ágyból, majd Lizzel nem törődve magamra kapok valami ruhaszerűt.
- Figyelj, Liz. Most el kell intéznem valamit, de utána ígérem, hogy a tied vagyok és kibeszéljük az estéd! Még akkor is, ha nem akarod - nyújtom rá a nyelvem, mikor elkezd ellenkezni. - És nekem is van ám mesélni valóm. Rendben?
- Persze - mosolyog és latom rajta, hogy semmit sem ért. Nem vagy egyedül, drága Liz. A szobaajtómat kinyitva pont Jimmy sétál el mellettem, de rám se nézve halad tovább. Teljesen összetörve mennék utána, de valami megállít. Valami belülről sikít, és ki akar törni. Ez a valami pedig a büszkeségem. Nem mehetek utána, meg akkor sem, ha égek a kíváncsiságtól, hogy mit történt este és, hogy mire fel ez a viselkedés. Egyszer kellek neki, de a következő pillanatban eltaszít. Visszamegyek a szobámba és mosolyogva kezdek mesélni Liznek Zackyről.

Syn és Liz kéz a kézben rohantak a hálószoba felé. Milyen romantikus. Igazából eléggé az lehetne, és itt most a lehetne szón van a hangsúly ha nem érzékelted volna.... Amikor Ravennél voltunk Syn feltűnőn sok pillantását szentelte a csajnak. De, ugyan már! Mire fel ez a nagy szerelem? Mondjuk nekem aztán tök mindegy, hogy ők dugnak. Viszont ami már érdekel az az, hogy Zackyvel összeboronáltak minket. Nem is tudom miért foglalkozom vele....
Azt hiszem valakire ráöntöttem az italom, a picsába.
- Legközelebb nézz a lábad elé. Bunkó....
- De hiszen a földön ülsz baszdmeg! Freya? Te vagy az? Mit keresel ott lenn?
- A boldogságot. - a hangja hideg volt és érzéketlen, én mégis felröhögtem. Megkérdezzem mi bántja? Talán tudok neki segíteni.... Az ott egy igazi izé, mi az.... Farmokon szokott lenni és röfög. Baszki, na ezt megnézem.
Ahogy közelebb értem láttam, hogy az az állat határozottan egy pingvin.
Hamar elvesztettem az érdeklődésem a furcsa állat iránt és tovább szédelegtem Liz csinos kis lakásában. Tuti akartam valamit csinálni..... Hol van az ünnepelt? A nagy hazatért Raven? Aki kemény 2 hétig bírta nélkülünk? Örömmel mentem el a búcsúpartijára, annak reményében, hogy jó hosszú ideig nem kell őt látnom. Erre beállít, és kizavar a szobájából.
- Zacky, Zacky te kellesz nekem, mond meg hol van Rev!
- Utoljára a konyhában láttam.
- Köszönöm, nagyon örültem.
- Lena, nem gondolod, hogy sokat ittál?
- Tök józan vagyok drágám!
- Háháááá, meg vagy! - vetettem magam Jimmy nyakába. - Keverj nekem valami ihatót!
Rev az összes asztalon lévő folyékony dologból öntött egy kicsit a poharamba.
- Nnnna figyelj! Ez a mi kívánság piánk. Figyelj, kívánok - meg is tettem, majd meghúztam a fura löttyöt. - most te jössz!
Követett engem, majd nevetni kezdett.
- Remélem valóra válik.
- Mit kívántál?
- Megmutassam?
- Tűnés ribanc! - rántott el Revtől erőteljesen Raven. Mintha leöntöttek volna egy vödör hideg vízzel. Ki kell józanodnom. Bementem egy szobába és leültem az ágyra. Liznek durván sok pénze lehet, illetve a szüleinek biztosan. Ott ültem és gondolkoztam a félhomályban miközben egy párnát szorongattam.... A Kiscsillag ajtaján már hetek óta a 'zárva' felirat díszeleg. Eleinte a helybéliek nagyon kedvesek voltak, ám manapság csak úgy szórják rám a megvető pillantásaikat. Szemetek. Igazából régen nem érdekelt, hogy mit gondolnak rólam az emberek, de ez most más. Beakarok illeszkedni. Freya miért ilyen szomorú? Mindegy. Szóval kellene valamit csinálni a bolttal. Itt van a szemem előtt ahogy Siddel reggelente bemegyünk és kiszolgáljuk az embereket. Vele menne, de ő most nincs itt és minden olyan nehéz. Szeretnék Liz helyében lenni most. Nyílik az ajtó... Még nem vették észre, hogy itt vagyok. Egy újabb aranyos páros. Sid hiányzol. Ismerem ezt a hangot. Sid hiányzol még mindig. 
- MATT?
- Te meg mit keresel itt?
- Freya? Ez nevetséges.
A csaj közömbös arckifejezéssel nézett vissza rám. Mint akinek tök mindegy, hogy most mi fog történni. Matt meg egy fasz aki ezt kihasználja.
- Gáz van Lena? - kérdezte Matt.
- Mi, velem? Nem dehogyis csak csendet akartam.
- Oda ülhetek melléd?
Freya apró mozdulatokkal küzdötte fel magát a másik párnához... Csend volt, senki sem szólt majd Matt hanyatt vágta magát és mondott valamit de nem értettem. Nem lehetett lényeges. A mellkasát kezdte simogatni.
- Tényleg jó itt a csendben....
 Rev egyre hangosabb nevetésére lettem figyelmes, aki karjaiban Ravennel tért be a szobába. Mindenki idejön dugni.....
- Jééézusom mi ez a nagy partizás? - oltotta fel a villanyt Rev.
Mindketten oda ültek közénk hatalmas sóhajok közepette - főleg Raven - és lassan beszélgetni kezdtünk. Kezdetben csak ők, majd én is beszálltam. Amolyan nyomott de kedves hangulat ült a szobán.
Először csak egészen jelentéktelen dolgokról dumáltunk majd egyre jobban belemásztunk egymás életébe. Csak úgy nevetgéltünk. Én is. Hagytam, hogy magával rántson az a fura hangulat.
- Matt már mindenhol kerestelek! - rohant felénk Zacky. - Johnny most hányta tele... Itt meg mi van? 
Vicces pillanatok, percek, órák voltak ezek. Már csak azt vettük észre, hogy egyre csendesebb van kint. Kezdtek elszállingózni a bulizó emberek. Épp a hajammal voltam elfoglalva, amikor mindenki rám szegezte tekintetét.
- Na, melyikőtök meséli el, hogy hogyan ismerkedtetek meg?
- Kivel? - kérdeztem zavartan.
- Hát Mattel! Mindannyian tudni szeretnénk de egyikőtök sem mond semmit. Kérjük a sztoritokat! - lelkesedett Raven.
Mondtam már, hogy utálom Ravent?
- Mit mondjak? Találkoztuk egy kocsmában, bumm azt hittük szeretjük egymást, rengeteg szexeltünk aztán vége lett.
- Lena nincs érzéked az ilyesmihez. Egy forró nyári nap volt amikor besétált a bárba. "Whiskey-t jég nélkül" szólt a csaposnak én meg alig bírtam róla levenni a szememet. Természetesen nem kapott csak kólát....
- Te erre mind emlékszel? - nevettem. - Aztán megdicsérte a gyűrűmet. Szörnyen béna voltál.
- Izgultam! Aztán azt hazudta, hogy új itt és, hogy...
- Shhhh. Nem kell minden részletről beszámolnod. Megmutatta nekem a szebb helyeket a környéken, aztán hazakísért és megtudta, hogy Jack az apám. Nála dolgozott....    
- Aztán nyár végén Lena visszament New Yorkba.
- De akkor miért utáljátok egymást? Csak az igazat. - rendkívül ellenszenves volt ma este Raven.
- Megcsaltam. - nyögte ki hirtelen Matt.
- Szóval nem mondod el az igazságot? Akkor majd én. Megbeszéltük, hogy lenyúljuk az összes pénzt apám boltjából és elszökünk. Én ott voltam a megbeszélt időpontban Ő meg cserben hagyott, beijedt. Szóval betörtem és elkaptak. Ja visszamentem New Yorkba mert vittek, egy csinos kis otthonba. Kibaszottul otthagyott a szarban, de már megbocsájtottam neki....
Matt mosolygott. Nem, ez még mindig nem a teljes igazság volt, de sokkal hihetőbb mint az, hogy megcsalt. Ha már  hazudik az ember akkor hazudjon nagyot, hogy hihetőbb legyen. Matt mindig is béna volt az ilyenekben.  
- Durva.
- Én kiraboltam volna veled a boltot. - mondta kedvesen Rev.
- Azt rögtön gondoltam. - jegyezte meg gyorsan Raven. - Csinálj amit akarsz! - kiáltott fel majd elviharzott.
- Pedig eddig minden olyan szép nyugodt volt. Jól esett. - motyogta irtó lassan Freya miközben a kezeit bámulta. Most  valahogy kedveltem, jobban mint Rav drágát. 
- Szerintem jobb lenne ha utána mennél Jimmy. Mondom menj utána! - szóltam rá Revre.
- Lena téged mindenki szeret. Engem is szeressetek. - nevetgélt Freya.
- Bevettél valamit?
- Tuti bevett valamit. - idegeskedett Matt.
- Matt sosem fog szeretni, mindig téged fog. - és felröhögött.
Berohantunk vele a kórházba, az orvosok kezei közé dobtuk őt majd jött az idegtépő várakozás. Oké ez  most jól hangzott, de igazából cseppet sem érdekelt mi lesz a csaj sorsa.
- Jól éreztem magam veletek.
- Nem tudom miért vagy ezen annyira meglepődve Lena.
- Ha te kedves vagy akkor mi is. - mondta az a srác... Nem tudom a nevét, a picsába.
- Én nem szoktam kedves lenni. Csak boldog vagyok.
- Hjaj te jó istenem. - sóhajtozott Raven. Én most komolyan nem tudom mi baja van. Van-e valami különleges ok amiért utál vagy csak úgy általánosan? Fogalmam sincs miért nézeget rám a nagy hatalmas sértődött szemeivel. Az a gond, hogy meglátogattuk? Én kérek elnézést.... Amúgy meg együtt vannak még Revvel, nem? Vagy mi van... Ezt meg kell tudnom.
- Milyen vicces, hogy így összejött a kis csapat. Liz és Syn, Rav és Rev..
- Nem vagyunk együtt. - szólt közbe gyorsan Rev, és pont ez volt amit ki akartam belőlük szedni.
Raven behunyta a szemét, ugyan csak egy pillanatra de mindent le lehetett olvasni az arcáról, majd kinyitotta s mosolyogni kezdett.
- Egy rossz hiba volt, - nevetgélt - mi sem gondoltuk komolyan.
- Ki a lány Rev? - pillanatnyi csend ült az amúgy zajos folyosóra. - Mármint, ha nem tartalékolod tovább Ravent akkor tuti van valami kiszemelted. - szegeztem neki a teóriámat.
- Ha tudni szeretnéd, ÉN DOBTAM ŐT! - mondta idegesen Raven.
- Elképesztő, hogy pillanatok alatt képes vagy kiborítani a körülötted lévő embereket. - szólalt meg... mi is a neve?
- Van aki a dobolásban, van aki ebben tehetséges. Ez van, ööö.
- Johnny.
- Ja, igen tényleg. Kedves Johnny aki eddig egy kurva szót nem szóltál hozzám, kérlek gyakorolod továbbra is ezt a nemes cselekedeted.
- És amúgy minek örülsz annyira? - kérdezte gúnyosan Raven. - Tudsz még örülni is? Komolyan tudsz olyat?
- Sid nemsokára hazajön. Igaz nem árulta el, hogy mikor.. még ő sem tudja lehet. De már közel vagyunk. Nagyon. - éreztem, hogy elpirultam és fülig ér a szám.

- Hogy van Freya és ki az a Sid? - kérdezte Liz aki éppen most jött meg Synnel karöltve.

- A barátom. De már mondtam, nem?
- Nem tudjuk mi van vele. Valószínűleg bevett valamit...
- Nem fogjátok elhinni egy kibaszott KACSA volt Liz nappalijában. - röhögött Syn. Úgy érzem őt sem hatotta meg különösebben a Freya-ügy. 
Tudtam én, hogy volt valami állat.....
- Tartsuk meg!
- Mindig is akartam egy kisállatot csak a szüleim nem engedték. - pirult el Liz.
Kijött az orvos, mindenki odarohant hozzá csak mi maradtunk Synnel ülve.
- Kérsz egy rágót?
- Aha, a zöld almás a kedvencem. - mondta gyermekien Syn.
- Most akkor együtt vagytok Lizzel?
- Nem tudom. De ki az aki nemet mond nekem? Ha megkérdezném, úgy is olvadozna....
- Jézusom Syn. Menj oda és mond ki. Csak erre vár...
- Oké, megteszem de tök felesleges.
- Várj előbb köpd ki a rágód.
- Mi?
- Szörnyen rágózol. Borzasztó. Na mit ülsz még itt?
- Nem kell kimondanom semmit. Imád engem.

*

- Kérsz vagy nem ? Döntsd már el.
- Nem kérek. - mondtam határozottam nemet egy hamburgerre, ja ugyanis egy kajáldában ülünk.
Freya, Matt, Syn, Liz és én. Esznek én meg nézem őket. Éppen a fogpiszkálókkal játszottam és természetesen leejtettem egy párat. Amikor lehajoltam értük megláttam, hogy Freya az asztal alatt 'zaklatja' Mattet. Még egy tisztességes hete sincs kint a kórházból máris az idegeimre megy. Miért nem bírja őt békén hagyni? Matt nem szereti őt. Látom rajta, hogy nem bírja. Vagy csak azt akarom látni?
- És használnak a bogyók?
- A kedélyállapotom javult, igen, most már jól vagyok.
- Fogadok, hogy az összes placebo.
- Lena miért kell neked mindig ilyen szemétnek lenned?
- Hehh, hagyd már abba! - vihogott fel Liz, majd egy apró csókot lehelt Syn ajkaira. Aprónak indult, aztán meg nem bírtak leállni, már megint.
- Jó rátok nézni.
Ebben egyet kellett értenem Freyával, tényleg aranyosak voltak együtt. Alig várom már, hogy Syn megcsalja a pici kis naiv Lizzie-t. Bár Matt és Freya tagadja, hogy dugnának én biztosra veszem, szóval nem valami jól éreztem magam a két párocskával ezen a felhős délután. Na jó nem is volt felhős, ez csak jól hangzott. Végül a parton kötöttünk ki ami a legromantikusabb hely egész HB-n, én meg csak néztem a madarakat meg dobáltam a kavicsokat. Persze beszélgettünk, kénytelenek voltunk. Syn számolt be egy érdekes jelenetről ami a minap történt a lakásán. Rav és Rev feküdt a kanapén, ő meg a konyhában tekerte magának a cigit amikor is Rav egy hatalmas ütést mért Rev arcára majd megcsókolta aztán bezárkóztak a hálószobába. Hát kéremszépen ez mi ha nem szerelem? Vagy csak én élek ilyen hatalmas tévedésben? Mi Siddel... Na mindegy. Szóval ott ültem a parton alig pár méterre az álompártól. Akár egy meteor is becsapódhatott volna ők azt sem veszik észre, teljesen elvoltak a maguk kis egyszerű világában - ugyanis baromi egyszerű minden ha szerelmes vagy. Biztosan  vicces dolgokat sugdoshattak egymás fülébe, hiszen folyton nevetgéltek. Syn erős karjai védelmezően körbefonták Liz apró, törékeny testét.
- Szeretlek. - mondta szelíden Synyster fuckin' Gates.
- Én is téged. - szólt magabiztosan Liz.

Nem töltöttünk sok időt Ravennél Londonban, de bevallom jó volt őt újra látni. Olyan hirtelen lelépett… én meg tudom érteni őt. Vihar dúlt benne, és sokan úgy gondolják, a legjobb ha elmenekülnek előle… de úgy is követni fogja a baja. Még a gyenge embereknek is szembe kell szállniuk magukkal néha. Azért remélem megoldódnak a problémái… láttam, milyen gondterhelt.

Furcsálltam, hogy Syn felhívott. Egy gyors telefon csak, hogy elmegyek-e vele LONDONBA… hát hogyne mennék! Akárki, aki a barátom, megkérdezte volna tőlem, azonnal igent mondtam volna. Őszintén… Synhez épp akkor nem volt kedvem, de tudtam, hogy majd változik ez. Szerencsére így lett…

Brian egész idő alatt szuper fantasztikusan viselkedett velem az előzőekhez képest, amin nagyon csodálkoztam. Valahogy sikerült elővennie a kedvesebbik énjét, és ez elég szokatlan. Nem tudom mit akar ebből kihozni. Én jól éreztem magam vele. Mióta meg hazajöttünk, szinte már az agyamra megy a telefonálgatásaival… „Szia Liz, mit csinálsz? Á, takarítasz? Segítek! Na jó, nem, mert férfi vagyok, de azért nézhetném.” Hát mi ez? Valami okot mindig talál, hogy átjöjjön. Az utóbbi pár napot szinte velem töltötte a házamban. Csak én vagyok ilyen vak, hogy nem látom mit akar? Vagy csak átver és jól kiröhög majd később? Nem tudom.

Épp gondolkoztam egy nagyon fontos dolgon a legkényelmesebb kanapémon a laptoppal az ölemben, mikor remegni kezdett a zsebem. Valami ismeretlen szám… vagy nem is. Olyan ismerős.
- Igeeen?
- Lizzie! Itthon vagyok! Nem akarsz átjönni? Nekem nehézkes lenne…

- Raven… Londonba nem tudok csak úgy átruccanni, ne haragudj. Hogy vagy mindig?
- Liz… itthon vagyok. ITTHON. Tőled hét utcával arrébb.
- ÚRISTEN azonnal ott vagyok. – nahát, három napja jöttünk haza, és már itt is van. Biztos nagyon meghiányoztunk neki.
Még csak reggel volt, az alvós kis nadrágkámban és trikómban voltam, szóval azonnal kerestem valami szokásos kis öltözetet, helyre raktam a fejem és egy gyors fogmosás után nekivágtam a gyalogútnak. Na meg a parfüm. Syn szereti, tudom. Ne már! Miért jutott most is eszembe?! Mi köze van hozzá, hogy milyen a parfümöm? Hihetetlenül haragudtam ezért magamra, hogy mindig eszembe jutott Syn. Elhessegettem a gondolatot és még gyorsabban szedtem a lábaimat. Mikor már épp a csengőt akartam megnyomni az egyik kezemmel, a másikkal meg kopogni, bevillant, hogy nem is hoztam semmi ajándékot a frissen hazaérkezett Ravennek. Nem mondom, hogy a legjobb barátok vagyunk, de hát bírom őt. Valami csoki vagy valami kis apróság kéne, hogy ne csak pofátlanul állítsak be… Jaj, és remélem Syn épp nincs itthon. Bár reggel van. De akkor is. Mondjuk egy másik csajnál alszik… Nem, inkább ne legyen mással. Például mondjuk elvitte a mosodába a cuccait. Igen. De már megint ő!
- Lizzie! Micsoda meglepetés! Gyűlik a csapat. – nyitotta rám hirtelen az ajtót Brian. Álmosan dörzsölgette a szemeit, majd jó alaposan megölelt…
- Khm. Na. Elég lesz. Nem hozzád jöttem bocsi… Raven! Hát te hogyhogy itthon? – Syn sértődötten állt félre az útból, én pedig megölelgettem a nem rég érkezett lányt. Jimmy választott szét minket, hogy ő is megölelhessen és a levegőbe emelhessen, aztán röhögve Synre mutatott, csak úgy Revesen.
- Mit tettél azzal az álomgitárossal, Liz? Nézz rá, ilyen sértett arcot ritkán lehet látni! – hát valóban valami szomorkás fejet vágott. „Nem hozzád jöttem”… oh igen. Csak ez lehet a baj. De legalább őszinte voltam. De azért bocsi.
- Jaj, Syn… hozzád is jöttem, oké? Na, gyere, te is kapsz puszit. – mivel meg sem moccant, és felemelte a fejét, inkább a plafont nézve, odaléptem hozzá, és végigsimítottam az arcán, amire egyből rám emelte a tekintetét és mosolyogtak a szemei. A száját még mindig egy vékony csíkká préselte össze. Milyen kitartó már… Csak néztem a szemébe, a kezem az arcán volt, és hagytam, hogy belefeledkezzen a pillanatba. Jimmyre vártam. Tudtam, hogy figyel, és tudtam, hogy le fog neki esni, hogy most neki is kell cselekednie. Hála az égnek kapcsolt, és egy szó nélkül Syn felé rohant, aztán oldalról nekiment, így mindketten eldőltek. Mind a ketten szakadtunk a röhögéstől, csak Brian nem.
- Ugyan már, Syny… mindenen be tudsz sértődni. Fejezd ezt be. Na de Raven, hol vaaagy? – előbb még itt volt, de most meg… hű, ez Lena hangja? Raven szobája felé vettem az irányt, és teljesen ledöbbentem, mikor Lena száguldott el mellettem egy szál takaróban álmos fejjel. Aztán Zacky is megjelent. Raven pedig hasonló arcot vághatott mint én.
Nézzük csak, nincs semmi bajom azzal, ha valaki lefekszik a másikkal, de… egyikőjük se itt lakik! Ráadásul Lena és Zacky?! Ugyan, el sem tudtam volna képzelni. Jó, rendben, én nem voltam ott, mikor akármit is csináltak, de hát csak egy dologra tud ilyenkor gondolni az ember, na. Raven Syn szobájába ment, én pedig követtem. Beszélni akartam vele. Épp azt üvöltözte Syn párnáját püfölve, hogy „Utállak, utállak!”, szóval inkább nem szóltam semmit, megvártam, míg észrevesz.
- Bocsi, én… ne haragudj… - szabadkozott mikor feltűntem neki.
- Ugyan már. Ki kell adnod a dühödet. Figyelj, most nem kérdezem meg mi a baj, jó? A hatalmas karikák a szemed alatt elárulják, hogy neked most aludnod kell, szóval foglald el Syn kényelmes ágyát és aludj. Nem fog zavarni senki. Aztán majd ha jobban leszel, mert sokat alszol és segít, akkor szólj és itt leszek.
- Én nem is tudom most mit mondjak… köszönöm, Lizzie. – becsuktam az ajtót és visszamentem a nappaliba. A két srác már nagyban röhögött valamin, vagy talán Zackyn, szóval csatlakoztam hozzájuk.
- Te, Lizzie, hogyhogy ilyen hamar megtudtad, hogy Raven itt van?
- Szólt nekem.
- Igen? Mikor?
- Minden részletre kíváncsi vagy, Zacky?!
- Mi mindig mindenre kíváncsiak vagyunk. – húzogatta meg a szemöldökét Jimmy.
- Oh, anyám… épp fontos dolgon gondolkoztam, mikor…
- Milyen fontos dolgon?
- Jimmy! Had mondjam már végig!
- Oké! De mégis, mi volt az?
- Ah… képzeld, egy macskát szeretnék magam mellé.
- Eww. Szóval hogy van tovább? – húzta el a száját Syn.
- Hey! Én szeretem a macskákat! Te meg leszólod itt… na köszi. – most Syn helyett én voltam a besértődött, ami igazán jól jött, mert kíváncsi voltam, hogy fordított helyzetben ő hogy viselkedik. Ugyan úgy a plafont kémleltem, mint ő, mikor odajött hozzám, átkarolt, megfogta a seggem és túl közel hajolva a számhoz bocsánatot kért. A két másik őrült meg fülig érő szájjal figyelt. Hát mi ez megint?! Oooh, mondanom sem kell, hogy majdnem elolvadtam… de nem! Nem dőlök be Synnek. És a hülye csábításának.
- Hű… oké… semmi baj! Na, valami más téma? Zackyyy! Hát mi a helyzet veled? – próbáltam terelni.
- Jól vagyok, köszönöm kérdésed…
- Jót aludtál?
- Igen, nagyon jót ALUDTAM. – hangsúlyozta ki az utolsó szót.
- Tudod mi is kíváncsiak vagyunk részletekre… te és Lena most akkor…?
- Aludtunk, fogjátok már fel! – sétált el tőlünk felemelt kezekkel. Mindenki meg van bolondulva?! Syn is eltűnt, csak Rev maradt velem a nappaliban. Ami majdnem a konyha. Mindegy.
- Jimmy, nekem fantasztikus ötlet ötlött fejembe.
- Mondd, had örüljek én is.
- Ravennek meglepetés bulit kéne szervezni ma estére.
- Uh… asszem nem érek rá…
- Mi van már veled is?! Akkor házibuli nálam.
- Ott a helyem!
- Ah, nem értelek titeket… mindegy. Arra kérlek szedd össze az embereket, jó? Jöjjön mindenki. Ja és piát ti hoztok! Kajáról gondoskodom.

- Rendben, szólok mindenkinek. Akkor este nálad. És pia. Oké. – uh, nem szeretem a szervezőt játszani, de ez most nem nagy dolog, csupán csak szétszedjük a házat… remélem nem rontja majd el senki a hangulatot.
Indulni készültem hazafelé, hiszen dél körül járt már az idő, és ezek szerint akad pár tennivalóm. Meg akartam keresni Synt, hogy szóljak neki is az estéről, és hosszas keresés után Jimmy ágyában találtam meg. Milyen lusta…
Mint én.
- Syny, megtennéd, hogy felkelsz egy pillanatra, amíg hozzád beszélek?
- Nincs az az isten…
- Adok sört.
- Akkor van! – csalódottan észrevételezte, hogy nincs nálam ital, de azért persze felkelt, sőt, ki is kelt az ágyból. – Mondd, szivi.
- Este házibuli nálam. Revnek már szóltam, de te is tartsd észben. Ravent mindenképp hozzátok el! Még akkor is ha nem akar jönni.
- Jaj már, miért engem bízol meg ilyen feladattal?
- Milyen feladat? Ugyan, Syny… - simultam hozzá közelebb. – Tudom, hogy milyen jó vagy. A szervezésben. Hát segíts nekem. – adtam egy puszit véletlenül kicsit közelebb a szájához.
- Persze… persze… segítek… - hihetetlen, hogy milyen könnyen le lehet venni a lábáról. Bár mostanában furcsa velem… Mindegy. Gyorsan a dolgomra siettem.


Elintéztem a bevásárlást, rendbe raktam a házat, elraktam a törékeny és szép dolgokat, mert ki tudja… Mire mindent jónak találtam már sötét volt. És csengettek is.
Syn állt az ajtóban, de ahogy megláttam, jó nagyokat pislogtam, mert eszméletlenül jól nézett ki. És éreztem a finom illatát a dohánnyal keveredve… Az ingét csak hanyagul gombolta be, és a felsőtestéből kicsit többet mutatott, mint általában. Gondolom ő is észrevette, hogy sikerült megszédítenie, de köhintett, és szélesen vigyorgott rám.
Beinvitáltam, ő pedig kényelembe helyezte magát. Direkt jött előbb, még a többiek előtt… de nem tudom miért. Aztán egyszer csak nem bírta tovább és elárulta, hogy éhes. Ekkor jutott csak eszembe, hogy nem is nagyon ettem ma… Összedobtam két szendvicset, amit a teraszon fogyasztottunk el. Minden egyes percben azt éreztem, hogy mondani akar valamit, de mégsem. Aztán közelebb húzódott… egész közel… és csengettek. Bocsánatkérően néztem rá, majd rohantam ajtót nyitni, és Raven nyakába vetettem magam. Hát kezdődjön a buli.
Hamar oldódott az eleinte jelen levő feszültség, igyekeztem mindenkivel foglalkozni, és egész sokan lettünk. Leginkább viszont az kötött le, hogy Ravent mi bántja. Pont a poharakkal vesződtem, mikor láttam kimenni a teraszra… gondoltam most kéne utána menni, de nem állt módomban. Percekkel később viszont csatlakoztam volna hozzá, de láttam, hogy Zackyvel cseveg teljes nyugalomban, gondoltam nem zavarom inkább őket… egy újabb pohárka whisky-ért mentem, majd összefutottam Freya-val.
- Nahát, Freya, rég láttalak.
- Tudom… remélem nem gond, hogy eljöttem.
- Nem nézel ki valami jól… már ne is haragudj. Nem akartalak ezzel megsérteni, tudod, hogy szép vagy, de…
- Igen, tisztában vagyok vele, hogy gázul festek. Kicsit elhagytam magam…
- De minden rendben? – hiába nem szívleltem túlságosan, aggódtam érte.
- Igen… ah, Liz, nincs minden rendben.
- Láttam rajtad. Beszéljünk róla? – persze, ha kell én mindenkinek itt vagyok… csak sajnos néha én jövök ki a dolgokból szarul. Szóval most is felajánlottam, de reméltem nem bonyolódunk komolyabb lelkizésbe…
- Nem, nem hiszem, hogy téged kéne ezzel traktálnom… minden rendben lesz.
- Hát jó, te tudod. De vigyázz magadra. Magadat tudod legjobban megvédeni, vagy megmenteni, nem más.
- Észben tartom… - reméltem nem borul majd ki, és nem csinál hisztit, de ahogy néztem, se nem cigizett, se nem ivott. És amin megakadtam, tényleg nem ivott. Csak csevegett az emberekkel. Semmi kavarás, semmi botrány… Aztán pár méterrel arrébb Syn. Oh, és pont engem figyel… Úgy éreztem, hogy el kéne kapnom a tekintetem, de nem tudtam. Nem engedte. Jaj, mi van ma vele? Olyan jól néz ki és…
- Hagyjatok inkább békén! – rohant el mellettem egy vörös alak. Lena. Csak ő lehet.
Utána mentem, mert érdekelt, hogy mi történt. Mire végre megállt az utcán…
- Lena! Mi a fene történt?!
- Én nem dugtam Zackyvel! Hát nem értitek?! Legalább te higgy nekem! – olyan kétségbeesetten őszinte volt a hangja, hogy nem is kételkedtem. És Zacky is ezt állította.
- Nézd, nekem mindegy, mit csináltatok. De persze, hiszek neked! Kérlek nyugodj meg. – tudom, hogy ivott, és ki tudja, talán füvezett is. Meg kell nyugodnia. Eddig pedig olyan jó kedve volt, láttam…
- Oké. Akkor minden rendben! – hirtelen hangulatváltozás – Megyünk vissza? Partizni akarok!
- Hey, Lena.
- Mondd, Lizzie! Jaj, de édes vagy! Jártok Synnel?
- Jesszus, nem! Mi a jókedved oka?
- A barátom.
- A barátod.
- A szerelmem! Szeretem őt és messze van! De szeretem! Na gyere már! – hát ez érdekes… a barátja, aki messze van? Oké. Majd egyszer csak megtudom.
Odabent csak nézegelődtem. Mindenki úgy tűnt, hogy jól érezte magát, néztem a részeg embereket. Imádom őket nézni. Viszont Syn… őt nem láttam sehol. Mindegy… megfájdult a fejem. Valószínűleg eső lesz, akkor szoktam ezt érezni, ugyanis össz-vissz két pohár alkoholtól nem lehet bajom. A konyhába mentem és a mosogató fölé támaszkodtam, mikor megéreztem valakit mögöttem, és ez a valaki óvatosan hátulról hozzám simult majd a nyakamba csókolt. Óvatosan fordultam meg, és nem csalódtam, mikor Syn állt velem szemben. Ahogy rám nézett… a lehető legszexibben, úgy nagyon huncutul, tudod. Beindította a fantáziám… Vette a bátorságot és szemből is átölelt, majd gyengéden megpuszilta az arcomat, a szám sarkát, a számat… észre sem vettem és már csókolóztunk is. Nem éreztem az alkohol ízét, amin nagyon meglepődtem. Annyira, hogy meg is jegyeztem.
- Syny te alig ittál.
- Egy sört és egy whiskyt. Szóval helyesbíts, nem is ittam semmit. De ne foglalkozz már ezzel, itt vagyok én!
Imádtam, ahogy a nyelve a számat fedezte fel. Olyan érzékin, határozottan, vággyal telin… ha nem a konyhában vagyunk vissza se fogom magam. De valakik folyamatosan jöttek kajáért. A francba már…
- Lizzie, elfelejtetted megmutatni a szobádat.
- Akkor ezt pótoljuk be… MOST. – kézen fogtam és sietve az ágyamat vettük célba. Az ajtót kulcsra zártam, nem érdekelt rajta kívül senki más. Sikerült teljesen beindítania. Az ágyon fekve jártunk még egymás szájában, majd az ujjaim óvatosan kigombolták az ingét, az ő finom keze pedig már a felsőt is lesimogatta rólam. Aztán megállt egy pillanatra, a szemembe nézett és az arcom simogatta… Ekkor döbbentem rá, hogy a londoni út óta mi volt ez a furcsa viselkedés. Nem húztam az időt, újra célba vettem a száját és egymásba feledkeztünk.

- Hééé, figyelsz te rám? - fordultam vissza, ugyanis Tyna útközben leragadt egy rózsaszínen villogó kirakat előtt. - Mit bámulsz?
- Azt nézd - vigyorgott Tyna. - Én megszerzem azt a cipőt.
- Úgy érted...?
- Úgy.
- Jólvan. Mostanában úgyis olyan unalmas az életem - rántottam meg a vállam ismét, majd zsebre raktam a kezem. A kirakatüvegen át láttam, hogy Tyna lassan sétál a cipős polcok között, majd megáll az előtt, amit kinézett magának. Jött egy ott dolgozó segíteni, kihozta a kért méretet és most jövök én. Lassan a sorok között nézelődtem, majd a szemem megakadt egy nevetséges csizmán. Nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak.
- Elnézést, hozna egy ilyet a méretemben? - blablabla, és a nő mar hozta is, miközben láttam, hogy Tyna a lábán lévő bakancsot bámulja, de amint meglátta, hogy én milyen cipőt néztem ki magamnak, elvigyorodott. Eszem ágában sem lenne ilyen csizmát venni, de a vicc kedvéért… Felvettem az egyik párját, és míg a nő hozzám beszélt - „Jó a mérete? Ne hozzak kisebbet?” - láttam, hogy Tyna megfogja a kezébe a saját kikopott cipőjét es kirohan a boltból, út közben arrébb lökve egy fiatal nőt. Az összes – na, jó, majdnem az összes - ott dolgozó Tyna után futott, így én nyugodtan visszacserélhettem a cipőm, és kisétálhattam a boltból.

- Két sarokkal ezelőtt ráztam le őket - a lakásom ajtaja előtt álldogáltunk, a kulcscsomómat kerestem a zsebembe, míg Tyna nevetve mesélte, hogy mi történt pár perccel ezelőtt. – Egyébként mit gondolsz? Jól áll?
- Klassz – elfordítottam a kulcsot a zárba, majd amint beléptem a lakásomba, előkaptam egy cigit, és rágyújtottam.
- Most jut eszembe. Ezt neked hoztam – mutatott fel Tyna egy fehérporos tasakot. – De megígértem Franknek, hogy elosztjuk.
- Frank? Nem mondod komolyan, hogy Franktől kérted? – kérdeztem vigyorogva. – Emlékszik még rám?
- Persze, és hiányzol neki – ölelte át a vállam Tyna, majd kikapta a kezemből a cigit.
Frank a fogadott bátyám, akkor ismertem meg amikor rászoktam a drogra. Ő tiltakozott legjobban az ellen, hogy a többiek drogot adjanak nekem, de mivel fizettem, adtak.
- És mi van a többi Elm Road-i lakossal? – ember alig merészkedik az Elm Roadra, ugyanis minden drogos, piás, hajléktalan odajár menedékként, ráadásul bűzlik a hugy szagtól és más undorító dolgoktól. De ha beilleszkedsz, akkor rájössz, hogy ők is csak emberek, és nagyon jófejek is tudnak lenni.

- ’She fucking hates me. Trust, she fucking hates me. La La La love. I tried too hard’ – énekeltük Tynával együtt a rádióval. A drog már kezdett hatni, könnyűnek és vidámnak éreztem magam, már el is felejtettem, hogy miért volt szar kedvem, mikor megcsörrent a telóm.
-Hey Freya, nincs kedved kiruccanni Londonba? – hallottam meg Syn hangját a vonal másik végéről.
- Bocs Syn, nem érek rád, szia! - nyögtem ki valahogy a szavakat, majd a kővetkező pillanatban már nem bírtam abba hagyni a nevetést. Tyna mosolyogva táncolt körülöttem, kezét a magasba emelve élvezte a zenét, miközben én sört ittam.

- Hagyd abbaaa! - sikított Tyna nevetve. Észre se vettem, hogy mikor kezdtem el csikizni, és abban a percben fogtam fel, hogy alsóneműben ülök, de egyáltalán nem zavart, megfogtam a mellettem lévő sörösüveget és meghúztam.
- Freeeeya, emlékszel erre a számra? - ült fel hirtelen kedves barátnőm.
- Die, die, die my darling, just shut your pretty eyes. I'll be seeing you again. Yeah, I'll be seeing you... In hell - üvöltötte a rádió.
- Nem hiszem el! - próbáltam túl üvölteni a rádiót, bár nem hiszem, hogy Tyna hallotta a hangom, ugyanis a rádió maxra volt csavarva és Tyna egész hangerejével a zenét énekelte. Felpattantam a földről, kezemben egy üveggel es Tynába kapaszkodva ráztam magam a zenére.

A kezem megállíthatatlanul remegett, alig bírtam megállni a lábamon és a sörösüveg is kiesett a kezemből. Sírtam. Nem tudom, hogy miért, csak rámtört, nem bírtam abbahagyni, Tyna az ágyon fekve szuszogott én meg próbáltam odavánszorogni mellé, de útközben összecsuklott a lábam.

- Fázom - motyogtam a felettem feltűnő sötét alaknak, mire az idegen rámterített egy takarót.
- Aludj csak - bújt mellém Tyna, átölelve a derekam. - Messze van még a holnap.

Hátamat az ágynak vetettem és Tyna mobiljának a kijelzőjét bámultam. Erőtlenül tartottam a kezembe, éreztem, hogy a szememet ismét könny áztatja, de még így is kivehető volt a vibráló szöveg a telefonon.
Nem, ez nem lehet igaz. Lassan bepötyögtem a már jól ismert telefonszámot és a fülemhez emeltem a készüléket. Kicsöngött. Vártam a szokásos ’a sípszó után hagyjon üzenetet’ beszédet, vagy a hangját, egy ’Heyy Tyna’ köszönést, – ugyanis Tyna mobiljával hívtam fel – de semmi sem történt.
Valaki magyarázza meg, hogy mi történt. Tyna a földön szuszogva aludt, nem volt kedvem felkelteni, így Franket kerestem a telefonkönyvben.
- Tyna, mi az ábra? Miért hívsz ilyen korán? – hallottam Frank hangját.
- Nem Tyna vagyok – sóhajtottam. – Igaz, hogy Danny meghalt? – csönd. Meg akartam kérdezni, hogy ott van-e még, de egy hang se jött ki a torkomon.
- Honnan tudod? – szólalt meg végül Frank.
- Szóval igaz… - ismét csönd. – Tyna mobilja jelzett reggel. SMSt kapott olyan szöveggel, hogy ’ma egy éve, hogy Danny elment. Minden rendben veled?’
- Túladagolásban halt meg – mondta végül Frank, mire én kinyomtam a telefont. Beszélnem kell valakivel. Valaki, aki nem haragszik rám.
Raven nem jó, hisz Revék most látogatták meg, biztos van jobb dolguk, mint velem foglalkozni. Lizzel azóta nem vagyok jóba, hogy lefeküdtem Synnel. Négy ember kilőve. Lenát biztos, hogy nem hívom fel, így maradt Johnny és Matt.
- Mond.
- ’Reggelt. Mit csinálsz? – érdeklődtem, mintha semmi baj nem lenne.
- Épp aludtam. Hajnali 4 van Freya, mit akarsz?
- Sétálni, beszélgetni. Tudod, mi még nem nagyon beszélgettünk.
- Persze. Figyelj, ha már ilyen reggel felkeltettél, úgyis van egy kis elintézni valóm, jöhetsz velem.
- Ez az. Köszi, pár perc és ott leszek.

- Freya. Meg se ismertelek – ölelt meg Johnny furán méregetve.
- Ne is mond. Szörnyen nézek ki – mosolyogtam rá szomorúan. – Na és mi az, az elintézni való?
- Új basszusgitárra van szükségem – vonta meg a vállát. Sokat beszélgettünk út közben, még nevettem is, ami fura, mert egész idő alatt csak Danny járt a fejembe. Egy ismerős utcán sétáltunk, bocsánatot kértem Johnnytól, meg mondtam, hogy egyedül kell mennie, mert közbe jött valami.
Befordultam a sarkon és ott álltam az Elm Roadon. Még gusztustalanabb volt, mint mikor utoljára itt jártam, de nem érdekelt, karomat magam köré fonva sétáltam az ismerős ház felé az utca végén.
Frank furán méregetett, de nem mondtunk egymásnak semmit, csak drogot kértem tőle, amit adott is. Amint kiléptem az utcáról, sietve kinyitottam a zacskót.

Az elmúlt két napom csak arról szólt, hogy buliztam, drogoztam, sírtam és nevettem egyszerre, néha fájt, néha nem.
A fürdőben ültem és épp kiadtam magamból az aznapi kaját, mikor megszólalt a csengő.
- Menj el! – mondtam erőtlenül, amit az ajtóban álló nem hiszem, hogy meghallott. Hallottam, hogy nyikorogva kinyílik a bejárati ajtó és valaki a nevemet mondja.
- Freya, úristen, mit csinálsz?
- Hányok – mosolyogtam keserűen Mattre. – És te mit csinálsz itt?
- Johnny még a múltkor mondta, hogy szörnyen nézel ki… De eddig nem volt időm eljönni – nyelt egy nagyot Matt.
- Tudod Matt, én oooolyan boldog vagyok most – mosolyogtam rá, miközben ő próbált két lábra állítani. – Gondolom ti is azok vagytok. Rav és Rev újra együtt, ha jól hallottam, akkor Lena és Zacky is, na meg Liz és Syn, a két álom pár – nem tudom mennyi volt ebből igaz, de Matt nem szólt közbe. Lehet, hogy mind összevesztek és ennyi volt a barátság? – Én annnnnyiraa örülök, hogy a barátaim vagytok, tényleg. És nézzenek oda, már nem is vagy olyan sápadt – fogtam két kezem közé Matt arcát. Először két oldalt az arcát kezdtem el simogatni a hüvelykujjammal, majd végig húztam az ujjam az orra vonalán és végül a száján, amit megbabonázva figyeltem, végül rávigyorogtam Mattre. – Ti mind annyira oda meg vissza vagytok Lenáért, pedig ő nem nagyon kedvel titeket – ráztam meg a fejem, ezzel is biztosítva azt, amit mondtam. – De kezdek rájönni, hogy miért. Van ebben a csajban valami – nevettem – ami megfog minket. Aranyos, de közben eltaszít magától – megrántottam a vállam, miközben Matt feladta azt, hogy bevisz a szobába, ugyanis én meg sem mozdultam, így mind ketten a földön kötöttünk ki. – Raven és Liz. Annyira aranyosak nem? A két királynő, megvan mindenük, a szüleik szeretik őket. De ők… Miért nem szeretik a szüleiket? Nem értik, hogy mekkora áldás, hogy szeretik őket? – megjelent az első könnycsepp a szemem szélén. – És ti srácok. Olyan kedvesek vagytok, hogy még ezek után is barátként tekintetek ránk. Mármint leginkább Ravra és rám, pedig minden okotok megvan arra, hogy utáljatok minket – észrevettem Matt kérdő tekintetét, ezért muszáj voltam megmagyarázni. – Én is, és Rav is lefeküdtünk veled. Én még Zackyvel is, aztán Syn… Ja, vele nem – emlékeztem vissza a Synnel közös beszélgetésünkre. – Rav meg Revvel és Johnnyval is – ismét megrántottam a vállam.
- Olyan hülye vagy – mosolygott Matt, miközben magához húzott.
- Tudod… Mégse vagyok annyira boldog. Miért is lennék? Kívülállónak érzem magam, se Lena, se Liz nem szeret. De miért is kéne nekik, ha? Hisz mindkettőjük pasiját elvettem – megráztam a fejem. – Mindig elfelejtem, hogy nem feküdtem le Synnel. Raven már biztos lemondott rólam, hisz bunkó voltam vele - most már biztos, hogy sírtam. – Annyira elszúrtam mindent. Ott voltatok nekem, de én csak kihasználtalak titeket. És most még ez is – emeltem fel a nemrég szerzett zacskót, tele fehér porral. – Matt, én nem akartam. Esküszöm. De összeomlottam, és nem tudtam mit csinálni. – Matt nem mondott semmit, de jobb is így. – Nem akarok elvonóra járni. Egyszer már túlestem rajta most is túl fogok. És ne mond meg anyámnak rendben? 2-3 hetente meg kell őket látogatnom, hogy biztosítsam őket a felől, hogy nem drogozok. A következő látogatásom holnap lenne – nyeltem egy nagyot. – Azt hiszem, ezt most ki kell hagynom – nevettem keserűen. Egy kis csönd állt be közénk, de nem az a fajta kínos csend, hanem az, amikor érzed, hogy nincs szükség szavakra. A kezem elkezdett zsibbadni, és úgy éreztem, mintha bogarak mászkálnának rajtam. Nem láttam őket, de éreztem.
- Szedd le őket rólam Matt. Szedd már le rólam! – éreztem, hogy bemásznak a bőröm alá, és mozognak össze-vissza. Vakartam a karom, lábam mindenhol, de nem akartak eltűnni.
- Mit szedjek le?
- A bogarakat. Szedd le rólam, légyszi – könyörögtem. Matt kétoldalt dörzsölte a karomat, miközben azt mondogatta, hogy eltűntek, de még mindig éreztem őket a bőröm alatt. – Tűntesd el őket, jó?

- Freyaaaa, de jó téged újra látni! – ölelt meg nagy lendülettel Raven. – Borzalmasan néz… Mármint jól nézel ki – mosolygott rám bíztatóan. Tudom, hogy nem nézek ki jól, hisz pár perce dobtam ki a taccsot, a lábamon is alig bírtam megállni, annyira legyengültem a sok hányástól és drogtól.
- És mi van veletek? – kérdeztem mosolyogva. – Már vagy egy hete, hogy nem láttalak titeket, Raven rólad meg ne is beszéljünk. Meddig is voltál Londonba?
- Majdnem egy hónap – mosolygott Rav. Rev és Raven a szoba két legmesszebb pontjába dobták le magukat, így meg se kellett kérdeznem, hogy össze jöttek-e köztük a dolgok.
2 napja, hogy Matt feljött a lakásomra, és elmondtam neki minden bajomat, némelyikre már nem is emlékszem, és azóta próbálok megerősödni, de a szervezetem még mindig visszaadja a természetnek az aznapi ételt, amit épp ettem.
- Éééés, miről maradtam le? – mindenki csöndben ült, végül Raven kezdett el mesélni Londonról. Beszámolt arról, hogy, hogy meglepte őt Rev, Lena, Liz és Syn, majd arról, hogy végül rájött, hogy hozzánk tartozik.
- Látnod kellett volna a srácot, Freya – szólt közbe nevetve Rev. – Sört kért a csapostól, és azt mondja, – tartott egy kis hatásszünetet. – adna egy sört, uram? – próbálta utánozni Rev az angol akcentust, mire mindenkiből kitört a nevetés, kivéve Ravent.
- Hát nem ínycsiklandozó ez a csodálatos sör, e gyönyörű napon? – utánozta szintén az angol akcentust Syn, bár neki kevésbé sikerült olyan hitelesen, mint Revnek, de így is nevettünk.
- Nagyon vicces – mondta Raven komoran, de láttam, hogy egy kis mosolyt próbál elrejteni.
- Na, és milyen volt az ágyban? – kérdezte Lena, - mindenkit meglepve – mire Johnny az előbb hallott angol akcentust utánozva, nyögdécselni kezdett, és úgy csinált mintha legalábbis egy lány állna előtte… Mindenki nevetett, tényleg, még Raven is, és akkor ott úgy éreztem, hogy hiba volt őket utálnom. Annyira összetartozunk, még Lena is az utálatos beszólásaival, Syn örökös dugási kényszereivel és Johnny nyögéseivel, hogy mosolyognom kellett. Matt ott állt mellettem és láttam, hogy engem néz mosolyogva, hogy még inkább mosolyognom kellett.
- Tudom, hogy már mondtam… De köszi – mosolyogtam Mattre.

Frusa ~

Mosolyogva feküdtem Rob mellett, de, hogy miért mosolyogtam azt még magamnak sem tudtam, vagy mertem megmagyarázni. Felcsúsztam a matracon és hátamat a hideg falnak támasztottam. Igyekeztem minél halkabb lenni, valahogy nem akartam felkelteni a mellettem szuszogó művész palánta kalandoromat. A cigimért nyúltam. Boldogan szívtam magamba a keserű füstöt, majd engedtem ki lassan. Miután ezzel végeztem, kicsúsztam a takaró alól és felkaptam magamra az első kezem közé kerülő pólót,természetesen nem a sajátom volt. Felkaptam a bugyimat is és halk nevetés hagyta el az ajkam, ahogy a tegnap estére visszagondoltam. Gyorsan csináltam magamnak egy kávét és visszatérve a szobába felkaptam a földről a cigis dobozom, majd kiültem az ablakba. A kávémat kortyolgatva néztem az esőcseppeket. Erőset szívtam a cigimből. Gyönyörű volt London ilyen magasból és a borús megvilágításból, ahogyan esett rá az eső. Szívtam egy utolsót a mérgező csikkből, megittam az utolsó kortyot a bögréből és bemásztam a szobába. Drága barátom takaró alól kilógó feszes fenekével találtam szembe magam és mielőtt még rácsaphattam volna, egy „Ideje felkelni, hétalvó.” felkiáltással, megcsörrent a telefonom körülbelül kétszeres hangerővel, mint amúgy szokott. A kijelzőn anyám neve tűnt fel és miután felvettem és elkezdett velem ordibálni, hogy hol vagyok, és mit képzelek magamról, már megbizonyosodtam arról, hogy ha a csengőhangomra nem is, de az ő rikácsolására felkelt Rob. Mert, hogy bevonult a fürdőbe.
- Mikor jössz haza? Remélem gondolkoztál, azon, amit beszéltünk.
- Aha. Gondolkoztam, bár, nem tudom, mit erőlködsz, mikor te magad is tudod, hogy mi lesz!

Szépen elköszöntünk egymástól, addigra Rob is elvégezte a dolgát. Idegesen dőltem neki az ajtófélfának és masszíroztam a halántékom.
- Családi problémák?
- Valahogy úgy – mosolyogtam rá szomorúan. Anyám egész héten arról papolt, hogy jó lenne már döntenem, hogy megyek-e vagy maradok, mert, hogy ne az utolsó napon szóljak már neki. gőzöm sem volt, hogy most ezzel arra céloz, hogy menjek már vagy ne, de én úgy vettem, hogy elküld és minden alkalommal eljátszottam a sértődöttet, hiszen annyira egyértelmű volt számomra, hogy megyek. Londont nem nekem találták ki, vagy legalábbis nem jött még el az ideje, hogy itt éljek ezzel az életmóddal.
A délelőtt nagy részét az ágyba visszabújva töltöttük, bár élveztem Robbal együtt lenni, a gondolataim mégis mindig visszakalandoztak Huntington Beachre. Szinte hiányoztak. Jó, persze itt nem Lenára gondolok. De hiányzott Rev és rohadt szarul éreztem magam emiatt, hiszen az csak játék volt. Buta Raven.

Kézen fogva sétáltunk be az egyik kávézóba, ami ez a pár hét alatt szinte a kedvencemmé vált. Rob édes volt, tényleg, de valahogy úgy éreztem, hogy nem hozzám való. Tudja, hogy ez csak pár hétig lesz ez így és nem érzek semmit iránta, ahogy ő sem irántam, de azért jól elszórakozunk.

Az állam a szó szoros értelmében leesett, mikor megláttam Revet, Lenát, Lizt és Synt a kávézóba belépni. Rev magabiztosan lépkedő alakját figyeltem. Hirtelen a gyomrom görcsbe rándult és örültem, hogy itt van. Megmagyarázhatatlan gondolatok cikáztak át az agyamban és próbáltam nem arra gondolni, hogy miattam jött, mert hiányzom neki. Ilyen dolgok nem történnek velem. Még akkor is nyitott szájjal bámultam rájuk, mikor Lizzie bátortalanul kinyögött egy meglepetést, majd magukat nem zavartatva leültek mellénk.
-Hey, Jimmy vagyok. Hívj csak Revnek. És te? – a szívem ezerszeresére gyorsult és próbáltam nem mutatni idegességem. Szerintem sikerült. Rob gyorsan lelépett, de hát meg is értem, hiszen tudott róluk. Nem sokat, de tudta, hogy engem is meglepetés szerűen ért ez és, hogy most belül majd szétrobbanok. Szinte meg sem szólaltam egész idő alatt, aztán Jimmy és Syn leléptek inni, én meg törődhettem Lizzivel és Lenával. Igen, én és Lena! Azt sem tudom, hogy ő egyáltalán, hogy képzelte, hogy ideállít. Na mindegy, próbáltam visszafogni magam, hiszen még mindig nem bírtam megszólalni.  - És mégis azt, hogy képzeltétek, hogy csak úgy szó nélkül beállítotok ide? De most komolyan. – És én tényleg nem akartam bunkónak tűnni vagy valami, de lassan kiábrándulva a meglepetésemből ezek a szavak hagyták el az ajkaim.
- Kösz, hogy örülsz nekünk – vágta oda szarkasztikusan Lena. Neki örüljek, haha.
- Nagyon örülök, hogy itt vagytok csajok – rebegtettem meg a szempilláim. – Mit kerestek itt? - komolyodtam el és közben bedugtam a kulcsot a zárba. Még szerencse, hogy az egész lakás üres volt.
- Téged, ha nem tűnt még volna fel – jól van, drága, úgy látom, játszani szeretnél. Lizzie alig mert megszólalni, pedig neki őszintén örültem. Meg azért igazán segíthetett volna, mert, hogy Lenából semmit nem fogok tudni kiszedni, abban már biztos voltam.
- Hát, ez nagyon kedves. Mikor mentek?
Az idő nem nagyon akart telni, Lena pedig még az idegesítőbbnél is idegesítőbb lett. Majdnem mindenhova követett, hogy direkt szívasson, Lizzie pedig csak megszeppenve nézett minket. Néha közbe szólt és azt már megtudtam, hogy ő eleinte nem is jött volna csak aztán Syn elhozta, mert, hogy őt Rev hívta, mert nem tudom, miért. Komplikált.
- És mit akartok itt?
- Rev mondani akar neked valamit – vigyorgott Lena miközben tömte magába a csokimat. AZ ÉN CSOKIMAT. De nem szóltam, csak tűrtem. Még én magam is meglepődtem, hogy milyen türelmes voltam. Aztán mikor eljutott az agyamig is, hogy mit mondott, a tenyerem izzadni kezdett és meg kellett támaszkodnom a konyhapulton. Az lehetetlen. De szerencsére nem látták rajtam, hogy mindjárt összeesek.
- Óh, igen? Hát, de ő most nincs itt, ha nem tűnt volna még fel – emeltem ki minden egyes szót érthetően -, szóval? – segítség kérően Lizzire néztem, aki azt hiszem végre megunta ezt az állapotot és felajánlotta, hogy ha már így összezárva kell lennünk, akkor filmezzünk. Direkt valami vérengzős horrornak nevezett filmet választottam, hát ha Lenának felfordul a gyomra és nevethetek egy sort, amint kidobja a taccsot. Igazából én nem bírom az ilyen filmeket, nem mintha félnék vagy ilyenek, egyszerűen nem jönnek be, mert bénák. De nem lett roszzul. Sőt, elkezdte taglalni a filmet és találgatott, hogy ki lesz a gyilkos meg ilyenek. Én meg beszálltam és bármit mondott én ellene voltam. Kárörvendve nevettem, mikor a végén kiderült, hogy ki a gyilkos és nem neki lett igaza. Az igaz, hogy én sem találtam el, helyette Lizzie volt az, aki már az elején tudta. Lehet, hogy látta a filmet. Szóval duzzogtunk egy sort Lizre, de az ajtódörömbölés megzavart minket, pedig épp Lena viccén nevettem. ÉN. Erre ő felsikított és eljátszotta, hogy a filmben van.
- Ez ő lesz! A gyilkos. Már nagyon ideges. Teljesen fel van bőszülve és már csak arra vár, hogy felvághassa a gyomrodat és vacsorát csináljon a beleidből.
- Jól hangzik, legalább ti sem maradtok éhen – forgattam meg a szemem és kimentem ajtót nyitni.
- Raveeeeeeeeeen – a fiúk mosolyogva zúdultak a nyakamba, én meg visszaöleltem. Nos, ennyire sem örültek nekem már egy ideje. Teljesen szét voltak csúszva, úgyhogy ma sem tudom már meg, hogy mit akarnak tőlem.
- Nem úgy volt, hogy egy hotelbe mentek? – közben elképzeltem anyám reakcióját, ha reggel megtalálja őket a nappaliban tanyázva.
- Hát, de. De inkább idejöttünk – rántotta meg a vállát Jimmy. Teljesen össze voltam zavarodva. Egyszerre örültem nekik és egyszerre akartam kidobni őket innen. Én nem akarom, hogy itt legyenek. Előlük jöttem el, legfőképpen Lena és Rev elől, erre tessék. De aztán előkerült egy üveg whiskey és már nem is törődtem semmivel. Elővettem a cigimet, mivel ma kivételesen keveset szívtam. Igen, rászoktam megint, mert, hogy sok évvel ezelőtt már volt vele problémám, de letettem és megmaradtam alkalmi dohányosnak. A pia fogyott a hangulatunk pedig javult.

Reggel Jimmy mellett, anyámékra keltem a nappaliban. Ők magukat nem zavartatva vonultak fel a szobájukba, mi meg sorjában ébredeztünk. Kint ültünk a konyhában és álmos fejjel ittuk a kávénkat egy-egy cigi mellett. Kíváncsian néztem végig a barátaimon, hátha valamelyiknek eszébe jut, hogy még mindig várom a magyarázatot.
- Mit kerestek itt? – nyögtem végül, majd Lena egy fültől fülig érő mosollyal kitolt mindenkit a konyhából, ott hagyva engem Jimmyvel.
- Nos? – kezdtem megint kijönni a sodromból.
- Hát, ez igazából egy vicces történet – tette le a bögrét és gyújtott rá egy szivarra. Ja, hogy ő már csak szivart szív, nem tudtam, hogy ennyire beindult az üzlet…
- De jó, már úgyis rám férne egy jó nevetés – feleltem komoly arccal, ironikusan. Felnevetett.
- Lényegében annyi, hogy Lena azt akarja, hogy haza rángassalak, mert…
- Lena akarja ezt?
- Igen. Vagyis én is akarom, persze, mert hiányzol, meg eléggé seggfej dolog, hogy ott lakunk a házadban, mikor te itt vagy. Meg biztos a többiek is ezt akarják – a két utolsó mondatában valahogy kételkedtem.
- Hát hogyne. Szóval miért akarja? És miért nem ő maga kér meg erre?
- Mert azt hiszi, hogy beléd zúgtam, Rav – mosolyodik el és megrázza a fejét, ezzel is jelezve, hogy milyen őrült ötlet ez.
- Oh.
- De ne ijedj meg, mert rosszul hiszi. Nagyon rosszul – Forgasd csak meg a kést, nyugodtan. Akármennyire is próbáltam tagadni eddig, beleszerettem Revbe. Tagadtam, mert tudtam, hogy ő csak játszott, mert én is azt tettem. Meg, mert tökéletes vagyok az érzelmeim megjátszásában, hiszen színésznő vagyok, vagy mi. Szóval itt ülök szemben a férfival, akivel szemben elveszítettem azt a rohadt játékot -, amit rohadtul nem is tudom, hogy miért találtam ki és gyerekes is volt-, és épp bejelenti, hogy ő nem érez így irántam. Nem mintha, azt hittem volna, hogy igen, de reménykedni szabad, nem?
- Értem. – Észreveszi a hangomban a csalódottságot. Komolyan a szemembe néz, de én nem bírom állni azokat a gyönyörű kék tekinteteit, szóval elkezdem keresni a cigim. A kezeim remegnek és a bőgés és a sikítás között állok. Rev segít meggyújtani a cigimet, utána magához húz.
- Ez most komoly, bébi? – fantasztikus, rájött. Bár, a hangja megnyugtatóan hat, még is legszívesebben ellökném magamtól és ráordítanék, hogy menjen el, hogy hagyjanak békében elfelejteni őket. Még az is megfordult a fejemben, hogy itt maradok.
- Szóval? Ki a szerencsés? – toltam el óvatosan magamtól, próbáltam kitérni a kérdése elől, lehet, hogy nem is arra kérdezte…
- Mi van? – nevetett fel.
- Azt mondtad, hogy rosszul hiszi, ami egyértelműen egyenlő azzal, hogy találtál valaki mást. Ismerem? Jó fej?
- Őőőő… Lena az – próbálom könnyen venni. Ne akadj ki, Raven. Miatta dugtál Rev legjobb barátaival, amiről őszintén remélem, hogy nem tud. Lena szép, és ha nem veled beszél, még vehetjük úgyis, hogy jó fej. Lena megérdemli Revet. Lehet, hogy ezért ilyen szemét velem. Egyértelmű tehát, hogy Lena szereti Revet. – De van pasija… New Yorkban, érted? És börtönben van vagy volt, tudja a faszom. Tök hihetetlen – és ő nevet és nem zavartatja magát. Azért egy kicsit kiakadok, de mit tehetek. Nem fogok harcolni érte, még a végén az erdőben találom magam Pete mellett, Lena által.
- Lena lefeküdt Mattel és veled is mikor velem voltál együtt, de nem azért, na – vágom vállba nevetve, mikor felhúzza a fél szemöldökét és nevetve néz. – Áldásom rátok.
- Tényleg?
- Aha. Igaz eléggé sérti az egóm, hogy elvesztettem a játékot, de ne törődj velem. – Erőltettem magamra egy mosolyt, miközben a hányinger is rám jött. De nem rohanhatok el, az már túl sok lenne, nem lehetek annyira gyenge.
- Hülye játék volt.
- Igen – jegyzem meg halkan.
- Szóval haza jössz? – veszi ki a kezemből az újabb cigaretta csikket.
- Nem tudom még, Jimmy. Menjetek haza… kérlek.

- Nem tudom! De egy dologban biztos lehetsz, itt nem maradok többé! Remélem, örülsz – rohantam ki a házból, miután sikerült megint felidegesítenie a családomnak. Robhoz veszem az irányt és kicsit elszégyelltem magam, mikor rájöttem, hogy mióta Revék visszamentek Kaliforniába, azaz három napja, nem beszéltem vele. Hívott, írt üzenetet, még el is jött, de nem volt szívem a szemébe nézni. Nem volt hova mennem, majd valahogy kibeszélem magam. Kinyitja az ajtót, én meg rögtön neki rohanok, és a nyakába temetem az arcom. Nem kérdezi, hol voltam vagy, hogy mit csináltam. Letörli a könnyeim és óvatosan megcsókol, és ezzel felvilágosodik bennem, hogy pontosan erre vágytam az utóbbi pár napban, hogy valaki szeressen. Vagy legalábbis azt éreztesse velem. Felkap az ölébe és pár lépéssel már a matracon is fekszünk. Magamra húzom és végig simítva a hátát beletúrok a hajába.

- Haza megyek – sóhajtom a mellkasán feküdve. Igen, mindezek után még haza akarok menni. Szeretem Robot, de nem akarom megbántani, amúgy is tudta, hogy ez a mi kapcsolatunk csak pár hétig fog tartani.
- Mikor? – ül fel idegesen. A cigis doboz után nyúl, és mielőtt rágyújt nekem is odadobja.
- Pár napon belül, talán már holnap – felülök és kezdem kicsit kényelmetlennek érezni a helyzetet. Nem így képzeltem el.
- De hát miért? Azt hittem maradsz. Hogy azért jöttél vissza és azért nem jelentkeztél pár napig.
- Mi? Ezt miből gondoltad? Amúgy is tudnod kellett volna, nem? Hogy egyszer úgyis elmegyek. Már az elején tudtuk.
- Igen, de azt hittem ez még változni fog… Reméltem, hogy változni fog, Raven.
- Nem értelek, Rob – kezdtem kiakadni, de nem akartam vele veszekedni, pedig éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége.
- Mit nem értesz? Tetszel, Raven, sőt, kezdek beléd szeretni. Hagytam, hogy játssz velem, de azt hittem tisztában vagy vele, hogy vannak érzéseim és nem fogom tudni megtagadni őket.
- Én nem szórakoztam veled! Te ajánlottad fel ezt a kalandos hülyeségedet. Neked kellett volna tisztába lenned az érzéseiddel és nem engedni nekik – felpattantam az ágyról és felkaptam magamra a ruháimat. Kezdett elszabadulni a pokol.
- Most mégis hova mész? Ez elől is el akarsz rohanni, igaz? Látom, nagyon megy ez neked! – elállta előlem az utat, nekem pedig ott elég volt, kirobbant belőlem minden. Egymás ellen kiabáltunk és állítottuk egymás elé a másik hibáját, amiket ez a kevés idő alatt kiismertünk. Könnyek csorogtak végig az arcomon és kirohantam a lépcsőházból. Ahogy a friss levegő megcsapta az arcom, megszédültem és megtámaszkodva a ház oldalába adtam ki magamból a reggelim. Kicsit álltam még és hagytam, hogy az épp eleredő esőcseppek felélesszenek.

Még mindig könnycseppekkel az arcomon kezdtem el pakolni a bőröndömbe. Azonnal el kell húznom innen. Lehet, hogy nem Kaliforniába megyek vissza, hanem a leghamarabb induló repülőre ülök fel, és kilyukadok a világ másik végén, nem tudom. A lényeg, hogy messze kerüljek, innen is.
- Szóval elmész? – lépett be anya a szobába. Hangja valamilyen szinten megnyugtatott és tudtam, hogy már nem haragszik rám.
- Úgy tervezem – lecsúsztam az ágyszélére és nem bírtam abba hagyni a bőgést. Leült mellém és átkarolta a vállamat. Nem is tudom, hogy mikor volt ilyen utoljára. Talán, mikor 7 éves voltam és elestem a görkorcsolyával és felhorzsoltam a lábam. Oké, sosem volt az a szerető anya típus, de azt hiszem megedződhetett pár év alatt az öcsém mellett. Nem beszéltünk. Hagyott, hogy elmerüljek a gondolataimban és úgy hiszem ő is ugyanezt tette. Talán igaza van Robnak, hogy nem vagyok képes szembe nézni a tetteim következményével, és mindig elrohanok előlük. Hogy mindenkivel csak szórakozom, és nem törődöm az érzésekkel.
- Nem maradsz még pár napot? – hozott vissza anya hangja a való életbe, miután már kicsit megnyugodtam, legalábbis nem sírtam.
- Nem lehet. Én ezt nem bírom már itt.
- Figyelj, tudom, hogy nem könnyű ebben a családban élni, de adhatnál egy esélyt. Kezdjünk mindent az elejétől, Raven. Kérlek, maradj.
- Az elejétől? Mégis mit gondolsz? Hogy újra 10 éves leszek és meglephetsz csokikkal? Hogy segítesz a házimban és ezzel egy jobb család lehetünk?  Hogyha most megteszed, amit már 10 éve meg kellett volna, akkor minden más lesz? Hát, tévedsz. Én pedig elmegyek, most azonnal.
- Nem csak én rontottam el, Raven! Nem hibáztathatsz mindig engem mindenért! – ordít utánam miután kivágtam a szobaajtót, de nem jön, hiába húzom az időt, azzal, hogy felveszem a cipőmet, vagy lassított felvétellel nyitom ki az ajtót, nem jön. Letörlöm a könnyeim, amik újra és újra elöntik a szemeim, majd hívok egy taxit.
Mosollyal az arcomon köszöntem el a taxistól, aki segített becipelni a zuhogó esőben a bőröndjeimet, majd elindulok megvenni a repülőjegyemet. Miután ezzel végzek, már csak egy órát kell várnom, hogy fel is ülhessek rá és véglegesen itt hagyhassam Londont.

- Szia, hazajöttem – hívtam fel Revet és próbáltam örülni a hangjának. Az igazság az volt, hogy fáradt voltam. Belefáradtam a saját hülyeségembe és mindent jóvá akartam tenni, így hát, akármilyen erősen gondolkoztam azon, hogy inkább Moszkvába utazok, idejöttem.
Erős, csontropogtatós ölelést kaptam Revtől, aki az anyám által itt hagyott kocsival jött elém, ahogyan csak tudott. Akkor sem engedett el, mikor megfogta a bőröndömet, így az ő karjával a derekamon elindultunk a kocsihoz. Egyedül volt, aminek örültem, még ha nem is beszéltünk semmit, mert félúton bealudtam. De még a hazaérkezés előtt felkeltem.
- Ne számíts rendre… És kérlek, ne ölj meg, ha meglátod a házat. – Örültem, hogy nem kérdezett semmit a nyúzott képemről és az élettelen hangomról, de ettől teljesen bepánikoltam. Nevetett, szóval nem lehet akkora gáz. Mondjuk Rev mindig nevet.
Belépve a házba levágtam magam mellett a bőröndöt és mélyet szívtam az otthoni levegőből. Bár ne tettem volna. Az undorító füves cigi szaga a tüdőmig hatolt és nem sokon múlott, hogy elhányjam magam. Ezen kívül és a szokásosnál több piás üvegeken kívül nem volt semmi gáz. Én legalábbis szétgraffitizott falakra, leszakadt ajtókra és mindenhol alvó csövesekre számítottam. De semmi ilyen nem volt, sőt alig pár ember aludt a nappaliban, meg az előszobában. A nappaliban egy álmos Synnel, aki eltátotta a száját, mikor meglátott. De örült, legalábbis ezt éreztette velem, mikor átölelt és mosolyogva megjegyezte, hogy jó újra látni, ilyen hosszú idő után. De lehet, hogy csak jó estéje volt.
- Én most elmegyek aludni, ha nem haragszotok meg. – Nyomtam el a cigi csikkem és a bőröndjeimet a nappaliba hagyva, már alig vártam, hogy ruhástul belevethessem az ágyba. De a tervem meghiúsulni látszott, mert mikor beléptem a szobámba már valaki vagy valakik feküdtek benne. Túlfáradt voltam ahhoz, hogy dühös legyek, így csak hangosan kijelentette, hogy tünés az ágyamból, de abban a másodpercben mikor megtettem, azt kívántam bárcsak ne tettem volna. Egy álmos Zacky bújt ki a takaró alól, mellette pedig egy vörös hajzuhatagot véltem felfedezni. A szívem majd kiugrott a helyéről, de nem volt időm gondolkozni, mert Lena is felébredt és mikor rájött, hogy mi a helyzet ki akart parancsolni a szobámból.
- Már elnézést, de azt hiszem, nem én vagyok itt az, akit ki kéne dobni a saját szobájából – mosolyogtam, majd az ajtóban megjelent Lizzie is, gondolom Lena ordítása ébreszthette fel. A szája elé kapta a kezét, de láttam, hogy nem meglepődöttségében, hanem inkább csak a mosolygást akarta visszafogni. Lena tekintetei villámokat szórt ránk, majd szorosan maga elé tekerve a takarómat kirohant a szobámból, így esélyem sem volt, hogy lássam van-e rajta fehérnemű. Hirtelen minden álmosság kiszállt a szemeimből és éreztem, hogy minden visszaállt a régi kerékvágásba.