Hihetetlenül sötétek a napjaim. De most tényleg. Ki sem jövök a házból, a gondolataim szinte már-már nem normálisak, a bőröm és az arcom is már tiszta sápadt… Azt hiszem tönkremegyek, ha így folytatom. De nem tudok kikerülni ebből a helyzetből vagy miből. Túlságosan is elcsesződött az életem… Pedig olyan szép volt minden.

Ott kezdődött, mikor Lena elrángatott oda Jimmyékhez, mikor még Raven nálam volt. És Synnel véletlenül találkoztam az utolsó percben. Aztán Lena lesmárolta. És bementek. NOS. Nem voltunk már együtt Synnel, nagyon nem, de hiába, az érzelmek még nem múltak el… az nem olyan egyszerű… és Lena gondolom folytatta vele a házban is. Jó, persze, érthető, simán kimentette Synt ebből a… kellemetlen helyzetből, de… francba! Ez van. Nem tehetek semmit. Syn úgy is mindig meg akarta húzni Lena-t, tudom jól. Itt az alkalom. Csak nyugodtan. Azt már magamnak sem vallottam be, hogy sokkal jobban fáj, hogy Lenaval dug, mintha egy ribanccal tenné csak…

Hazarohantam Ravenhez. Addigra már semmi jele nem volt a lelki felzaklatottságomnak, pedig el tudom képzelni, hogy festhettem akkor. De ahhoz már túl jól tudtam, hogy kell színlelni. Hiszen szinte az egész életemben szükség volt rá.
Benyitottam Raven nevét kiabálva a szobába, ahol utoljára láttam. Talán egy órája. És tessék, egyből a lelkifurdalás… Rav kiabálni kezdett velem, hogy miért hagytam őt ott… Persze. Elcseszek mindent. Ott vagyok ahol nem kéne lennem, véletlenül sem ott, ahol talán esetleg szükség van rám.
Miután Raven kitalálta, hogy kell neki pár cucc, merthogy elmegy Angliába hirtelen (??), és kellenek a cuccai, nem tehettem mást, el kellet vinnem a házába még ma. Holnap már lehet, hogy nem lenne erőm elkísérni… Lényeg a lényeg, hamar odaérünk, de szinte semmit sem érzékeltem már a külvilágból. Raven a szobájába igyekezett, én csak lassan sétáltam utána. Nem érzékeltem se az időt, se semmit. Rav szobája elé érve Rich lépett ki az ajtón. Meg sem lepődtem. Először azt sem tudtam ki, de bevillant. Rich. Csak annyi kapcsolható hozzá, hogy nagyon féltem tőle Ravent.
Ahogy beléptem a szobába, egy csomó könyv a földön landolt és „Menj el!” kiáltás hangzott el úgy elég hangosan, szóval be is csuktam az ajtót, miután kiléptem. Már neki sem kellek.
Csak úgy lézengtem észrevétlenül a házban, mint egy szellem. Haza akartam menni, otthon akartam lenni. Valakivel. De egyedül vagyok.
Ahogy elsétáltam a fürdőszoba előtt lassan, hallottam, hogy foglalt, pontosabban Syn jól ismert sóhajaira lettem figyelmes. Tudom jól, hogy most biztosan nagyon jól érzi magát, hányszor hallottam már így… De most mással van. Most Lena miatt élvez. Hát mindegy, ez van. Megintcsak magamnak köszönhetem. Asszem.
Otthon, fél kettőkor bezuhantam az ágyamba és összehúztam magam a sötétben, amennyire csak tudtam. Én hittem benne, hogy ez a Syn-dolog még rendbe jöhet… de ő is tipikus pasi, amint egyedülálló, jól érzi magát, élvezi a szabadságot, és Syn esetében, mindenkivel dug. Jó, én is voltam pár pasival, na… de az az egész hét az úgy telt el, hogy nem voltam józan. Jaj, Liz, de hát ne rágódj már a múlton… Bevettem a szokásos kis altató adagom háromszorosát, és percek múlva elnyomott az álom.
14:07. Csak úgy felébredtem, de nagyon szédültem és alig bírtam felemelni a fejem. Sötét volt. Csak az óra világított. Jaj, de utálom. 14:08. Muszáj felkelnem, legalább csak egy fájdalomcsillapítóért…  Feltoltam magam ülő helyzetbe, és vártam. Ha most felállok, összeesek. Percek múlva megpróbáltam lábra állni, sikerrel, bár nagyon zúgott a fejem. A falba és mindenhova kapaszkodva támolyogtam el a folyosón, aztán a lépcsőnél már meg kellett állnom… Összeestem. Nem bírtam tovább. Annyira… annyira fáj… a fejem…
Miért vagyok a földön? Jaj, nagyon fáj a könyököm… a hátam… a térdem… miért fekszek a lépcső alján? Összeestem. Bevillant. Biztos a lépcsőn is lezuhantam… hát ez fasza. A felállás most egy kicsit könnyebben ment… A korom sötétben eltapogatóztam a konyháig, ott pedig felkapcsoltam a villanyt. Hát éjszaka van. De milyen nap egyáltalán? A telefonom a zsebemben, meg kéne nézni, hogy hányadika van vagy valami. Kilencedike, 23.42. Ez nem lehet. Hetedikén este volt az eset, hogy Ravent hazakísértem. Ez biztos. Hát ez fantasztikus, két napig nem voltam magamnál… Még mindig nem vagyok teljesen magamnál, de meg kell keresnem Ravent. De most nem lehet… Inkább még alszok egy kicsit…
A kanapé volt hozzám legközelebb, szóval oda dőltem le, de egyből el is aludtam. Méghozzá úgy, hogy Synt láttam, amint besétál az ajtón, és leül mellém. Édes képzelődés…
A telefonom rezgése ébresztett. Már világos volt.
- Igen? - szóltam bele még csukott szemmel. Fel kell ébrednem.
- Helló, Liz. Na mizu?
- Raven? Hát te nem Londonban vagy? Nem akartalak zavarni, azt hittem gyászolsz vagy ilyesmi. – pattantak ki a szemeim. Dehogy hittem, hogy Londonban van. Én csak átaludtam a napokat. De nem is kerestem szegényt… újabb lelkiismeret-furdalás.
- Ó, nem, holnap indulok. Azt hittem, megsértődtél, de akkor jó, ha nem. Mi a...
- Mi a…? Raven, mit csinálsz? – csak a papír zörgését hallottam. Mintha tépnék. Jaj, nagyon rossz volt hallgatni. – Raven!!!
- Figyelj, majd visszahívlak.
Ennyi, kész, letette. De legalább felhívott. Viszont nem tudom, mi lehet vele… Majd átmegyek. Mielőtt lelép Londonba.
Úgy döntöttem ideje véget vetni a folyamatos alvásnak, szóval a fürdő felé vettem az irányt. Most ki se jövök onnan egy darabig, totálisan kimosok magamból minden rossz emléket…
A kád hideg vízben ülve a testemet vizsgáltam. Csúnya lila foltos a térdem és a könyököm… És talán fogytam is. Nem akarta fogyni, mert úgy egész jónak találtam a testemet, de nem baj, hogy még lement rólam ez a pár kiló. Csak hát elég vékony vagyok így. És a bőröm eléggé kifakult… még nem is néztem tükörbe. Lehet jobb is. Remegni kezdtem… Már ezelőtt éreztem, hogy a testem szinte égetően forró, ezért is engedtem hideg vizet a kádba a kellemes meleg helyett. Becsuktam a szemem és a víz alá merültem.
Gondolkoztam, hogy ez után mi fog következni. Merthogy mikor az ember jól érzi magát, nem foglalkozik a jövővel… de ha szarul van, érdekli, hogy mi lesz később. És én most szarul vagyok. Levegőt sem kapok. Feljöttem a víz alól.
A hajam tisztán ragyog, a bőröm illatozik, és én egyetlen plédbe csavarva csörgök a tűző napon. Rohadt meleg van, mégis fázok és fáj mindenem. Mindjárt esteledik. A telefonom csörgésére viszont be kellett mennem a házba. Ritka, hogy csörög. Lena hívott… Felvettem, de nem szóltam bele.
- Szia Lizzie jössz Vegasba? – kérdezte jókedvűen, bár nem hiszem, hogy azért kérdezte, mert szerette is volna ha megyek. Sőt. Csodálom, hogy nem úgy kérdezte, hogy ugye nem megyek.
- Ha Syn jön én nem megyek! – próbáltam a leghatározottabb hangon mondani, nem tudom, sikerült-e. Igazából nem is ezt akartam mondani. Annyi minden más lett volna… Vagy csak beszélgetni… És nagyon szívesen mentem is volna! De ha Syn ott lesz, egyértelmű, hogy nekem nincs ott a helyem. Csak fájdalmat okoznék magamnak.
Szóval Vegasba mennek… Én meg itthon. Egyedül. De azért meg kéne kérdezni mondjuk Jimmyt, hogy ő itthon van-e… Hívom, de nem veszi fel. Lehet, hogy megint a medencébe dobta a telefonját. Zacky jutott még eszembe, bár nem tudom miért.
- Zacky? – szóltam bele bizonytalanul. Bár tudtam, hogy ő az.
- Nahát, Lizzie, mi van veled?! El vagy tűnve! – biztos, hogy eszik. Hallom a hangján.
- Te is Vegasba mész?
- Hogy hova?
- Mindegy. Nincs kedved ebédelni velem holnap? Tudom, hogy most is eszel, majd oda megyünk, ahova akarod.
- Benne vagyok, a többiek úgy sem érnek rá. Ja meg hát rég láttalak.
- Jimmyről nem tudsz?
- Nem, de tegnap asszem nagyon kiütötte magát, miért?
- Akkor jössz értem vagy én menjek?
- Holnap délben ott vagyok
Legalább lesz kis társaságom. Bírom Zackyt. Ő egy kis panda. Na de ideje egy kis alvásnak holnap délig…

Dél után 21 perccel tényleg ott volt, addigra én is felöltöztem szépen, bár nehéz volt kiválasztani, mit vegyek fel, mert a szűk rövidnacim is épp, hogy nem lötyögött rajtam. Igyekeztem egy bő pólóval elrejteni a vézna testem, meg egy napszemüveggel takarni a szemem alatti karikákat. Nem is tudom mikor ettem utoljára.
Zacky a kocsiból végigmért, majd megjegyezte, hogy nem kéne fogyóznom, mert így már nem tökéletes az alakom. Jaj, kis tudatlan.
Elmentünk hát kajálni, de én egy fél Subway-es szendvicsnél többet képtelen voltam elfogyasztani. De nem baj, Zacky szívesen megette helyettem. Igyekeztem nem kiadni magamból a gyomrom tartalmát.
A délután folyamán úgy döntöttünk megkeressük Jimmyt, szóval házhoz mentünk. Zacky végig kedves volt velem és sokat vicceskedett, szóval a kedvem is jobb lett tőle. Jimmyben volt a remény, hogy „kihúz a szarból” az örökös jókedvével.
Benyitottam a lakásba, ő pedig a kanapén aludt, de ahogy fölé hajoltam, hogy megnézzem, él-e még egyáltalán, kinyitotta a szemeit és a képembe röhögött.
- Liiiz! Már hiányoztál! – fogott meg úgy fekve és valahogy magára húzott, majd megölelt.
- Te is nekem… hogy vagy drága Jimmy?
- Fantasztikusan, mint mindig, de egy aszpirinért hálás lennék. Na és te?
- Nem ér visszakérdezni.
Zacky közben hozott egy sört neki plusz a gyógyszert. Nem nagyon tudtunk mit kezdeni magunkkal, ezért csak tévéztünk és néha beszélgettünk. De nekem ez is jó volt a kanapé sarkában, összekuporodva, felhúzott térdekkel. Egyikőjük sem kérdezett rá a karikáimra és a lila térdemre. Ennek nagyon örültem.
Épp valami szexxel sűrűn díszített filmet néztünk, mikor Zackynek eszébe jutott a kérdés.
- Hol vannak a többiek?
- Las Vegasba mentek. Lena, Sid, Matt, Freya és Syn. Lizzie téged nem hívtak?
- De. De nem hiszem, hogy szerették volna, ha megyek. Ráadásul ha Syn is ott van, akkor én…
- Hajajj… mekkora feszültség. – mondta Jimmy, miután leszűrte a hangomból azt a keserűséget.
- Tökre sajnálom, hogy szétmentetek, Lizzie. – tette hozzá Zacky magába merülve.
- Hát, szerintem ebből már nem lesz semmi, haver… Mikor Syn képes volt Liz miatt lebaszni a színpadra a gitárját, szerintem ott lett vége teljesen a dolognak.
- Én arra alig emlékszem. – szólaltam meg halkan, meredten magam elé bámulva. Lefagytam. Még nem beszéltem erről senkivel.
- Hát ja, akkor is valami másik pasival kavartál… Lizzie, basszus, te nagyon sok pasival kavartál! Számoltad?!
- Dehogy, Jimmy… - mondtam szomorúan.
- Kár, pedig kellett volna.
- Na és ő?! Ő számolja, hogy hány csajt dugott meg mióta…?!
- Nem hiszem. De nem gondolom, hogy ő össze-vissza kefél.
- Ja, csak Lenával, mi?
- Lenával?! – kérdezte Zacky egy oktávval magasabb hangon.
- Nem tudom. – közölte Jimmy hátradőlve.
- Jimmy te mindent tudsz…
- Akkor igen…
- Bár nem érdekel. Ez van!
- Jaj Liz, dehogynem érdekel. Szerinted nem látom, hogy milyen szarul vagy?! Tuti nem is ettél napok óta.
- Ma kajáltunk Zackyvel.
- És ki sem mozdultál otthonról már mióta!
- Úristen, hol van Raven?!
- Elment Rich-el Angliába.
- És én el sem köszöntem tőle! Neee…
- Nyugi Lizzie. Te is mindig csak úgy eltűnsz, nem szoktál elköszönni…
- Olyan rossz érzésem van miatta.
- Hát az miatt a Rich miatt nekem is… - szólalt meg Zacky. – Bár még csak egyszer-kétszer láttam.
- Na jó, Ravennek semmi baja. Nyugi van. Viszont mi érezzük már jól magunkat… - javasolta Rev, és utasításként kiadta, hogy irány a Purple Haze. Zacky azonnal hívta Johnnyt, mi pedig bepattantunk Jimmy kocsijába. Hiszen most csak négyen képviseljük Huntington Beach-et. A három zenész és... Liz.

Sötét volt és valaki figyelt. Liz üzenetére ébredtem, csak arra volt erőm, hogy visszaírjak neki egy „Ok.”-ot. Ajkaimat harapdálva kémleltem a sötétet. De miért ment el egyáltalán? Azt mondta, szüksége van rám és nekem is rá! És miért van ilyen sötét ebben a szobában? Erős nyomást éreztem a mellkasomban és felhúzott térdeimbe markoltam, de még így sem éreztem magam biztonságban. A sarokból kimászva az ágyra telepedtem és a takarót a fejemre húzva reménykedtem, hogy az a valami elmegy. Remegtem, a hátamon éreztem a tekintetét és mégsem tudtam, mi lehet az. Pedig ott volt. Csak ültem a sötétben és meredtem magam elé. Minden lélegzetvételemet figyelte. Egyre közeledett, már éreztem, hogy le akarja tépni rólam a védőburkolatomat és elragadni, de ekkor... Ajtócsapódás után valaki a nevemet ismételgetve belépett a szobába.
- Raven? Hát, mit csinálsz te ott? – Liz volt az. Lehúzta rólam a biztonságot adó takarót és aggódva figyelt, ahogy előre-hátra ringatózva hajtogatom, hogy valaki figyel.
- Miért hagytál itt?! – üvöltöttem rá.
- Sajnálom, jó? Raven, figyelj... Gyere, menjünk le. Hallod? Gyere már!
- Nem megyek sehova – suttogtam és erősen markoltam a paplant.
- Oké, akkor nem.
Leült mellém. Néhány percig még néztünk a sötétbe, lassan elmúlt a pánikroham is, már nem éreztem magamon senki tekintetét. Már csak én voltam ott és Liz.
- El kell mennem – mondtam elcsukló hangon. – Nem voltam ott. Londonba kell mennem.
- Londonba?
- A temetés. Amanda. Meghalt. Látnom kell.
- Nyugodj meg, így nem mehetsz Londonba.
- Miért hagytál itt? Azt hittem...
- Hé, itt vagyok. Nyugodj meg. Minden rendben lesz.
Magam elé meredve hagytam, hogy felhúzzon és elvonszoljon valamerre.
- Holnap. Holnap indulok – jelentettem ki a konyhapultnál ülve. – Liz, megtennéd, hogy... Szóval el kéne hozni pár cuccot a házból, de nekem annyira nincs erőm odamenni.
- Nekem jobb ötletem van. Menjünk most. Te is eljössz velem.
- Mi? Nem, nem, nem. Azok után? N-E-M – betűztem, de Liz nem hagyta magát, a kezemnél fogva ráncigált és nem engedett. Én megőrültem, nem, nem is én, hanem Liz. Mégis mit képzelt?
A házba remegő lábakkal léptem be.
- SIDNEY! Mi a szent istent csinálsz az ÉN falammal? – ennyire tellett tőlem. És ő mit képzel magáról?
- Kit látnak szemeim? – vigyorgott, erre mindenki felénk fordult és tágra nyílt szemekkel bámult ránk. Dühösen sóhajtottam egyet, majd jobbnak láttam felvonulni a szobámba. Ám ott sem lehettem egyedül. Épp azon filóztam, hogy Lena miért nem ugrott nekem egy késsel, mikor ijedtemben felsikítottam. Beléptem a szobámba és az ágyamra nézve egy kékszempár tekintett vissza.
- Richard...
Felállt és elém lépett. Nem volt már erőm ellenkezni. Arcomat a kezeibe fogta, ajkaival óvatosan kóstolgatta az enyémet. Amint érezte, hogy nem ellenzem, gyorsabb tempóra váltott.
- Mi a fenét művelsz? – löktem el magamtól és a pólómért nyúltam. Nem válaszolt, csak önelégülten mosolyogva elhagyta a szobát, mellette pedig Liz sétált be. Ő sem szólt semmit, csak engem figyelt. Megőrjít ez a csend. Reménytelenül ordítva löktem le a könyvespolcom tartalmát a földre. – Menj el!
És Liz nem ellenkezett, ott hagyott. Egyedül.

~

Csend és béke. Ez a két szó jellemezte az elmúlt pár napot. Mintha mindenki felszívódott volna, csak Jimmyt láttam egyszer, de akkor is átnézett rajtam. Fantasztikus. Nem mintha érdekelt volna, hova tűntek, de még Liz sem keresett. Ah, biztosan megsértődött. Jobb lesz, ha felhívom. Talán még bocsánatot is kérek.
- Igen? - szólt bele.
- Helló, Liz. Na mizu?
- Raven? Hát te nem Londonban vagy? Nem akartalak zavarni, azt hittem gyászolsz vagy ilyesmi.
- Ó, nem, holnap indulok. Azt hittem, megsértődtél, de akkor jó, ha nem. - Közben elindultam a konyha felé és még épp láttam, ahogy valaki egy levelet próbál betuszkolni a levélnyíláson. - Mi a...
Felkaptam a kis, fehér borítékot, amin az én nevem állt. A szívem kihagyott egy ütemet, pedig nem is voltak ismerősek azok a cifra betűk. Rossz előérzetem volt. Valahonnan még hallottam Liz hangját, amint a nevemen szólított, de ezzel nem törődve, a telefont még mindig a kezemben tartva próbáltam kibontani a levelet. Sikertelenül. - Figyelj, majd visszahívlak.
És letettem. Így már sikeresen, egy gyors tépéssel felbontottam, majd gyorsan végig futattam a szemem a sorokon. Idegesen kaptam fel a borítékot a földről cím után kutatva, de még bélyeg sem volt rajta. Feltéptem az ajtót, de minden bizonnyal az illető, aki begyömöszölte a nyíláson, nem fog arra várni, míg utána megyek. És ahogy sejtettem, senki sem volt az ajtó előtt, sőt az utca végéről sem figyelt senki. Bár kételyek nélkül megtudtam volna mondani, hogy kitől jött a levél, túl zavarodott voltam ahhoz, hogy felfogjam. Épp vissza akartam térni a házba, mikor egy alakot véltem fel az ajtóban. Közelebb érve, már tisztán kivehető volt Richt, amint a levelet tartja a kezében.
- Szép kis örökséget hagytak rád. - Rázta meg a levelet.
- Mit keresel itt? - kérdeztem felháborodva. Valahonnan Rev is feltűnt Rich mögött.
- Nyitva volt az ajtó.
- Add vissza a levelet.
- Minden rendben? - kérdezte Rev, de mivel nem reagáltam rá, lelépett.
- Mit akarsz? - kérdeztem és végül sikerült legalább a levelet megszereznem. Elkapta a derekam és a nyakamba fúrta az arcát. Nem löktem el, de valahogy mégis kimásztam a karjai közül és a konyhába rohantam.
- Most mit csináljak ezzel? - fogtam a fejemet, miközben a levelet vizslattam. Tehát a sosem ismert nagyanyám hirtelen kipurcant és az apám, akiről azt sem tudtam, hogy él-e vagy hal, belökött egy levelet az ajtóm alatt, amiben az állt, hogy örököltem egy életre elég pénzt, már csak ebbe meg ebbe a bankba kell elmennem. És azt csinálok vele, amit akarok. Rejtélyes. Richard velem szemben ült és egy halvány mosollyal az arcán nézett. Túl kellemes volt. Elmerültem a pillantásában, közben pedig vihar dúlt a szívemben.
- Tudod... Minden este azzal nyugtatom magam, hogy nekem nincs szükségem senkire, hogy megvagyok én így. Pedig ez nem igaz. Valaki kell. És ez az egész, annyira elbaszottnak és értelmetlennek tűnik. - Elfordítottam a fejem. Nem tudom, mi ütött belém, de úgy éreztem, itt és most ki kell mondanom ezeket a szavakat. Enyhe lesajnáló mosollyal mellém lépett. Vannak dolgok, amik nem változnak, ilyen ő is. Kétségbe voltam esve. - Mit akarsz tőlem Richard?
- Minden rendben lesz, Raven - suttogta közel hajolva. Ajkaimon éreztem a lélegzetvételét, automatikusan az ajkai után kaptam. A csók édes volt és mégis vad. Tépte az ajkaimat, miközben végig simított a gerincemen, beleremegtem. A nyakába karolva hagytam, hogy felemeljen. Szorosan a dereka köré fontam a combjaimat és kibújtattam a pólójából. Elborzadva néztem a felsőtestét, karcolások, számomra ismeretlen tetoválások és még több sebhely. Természetesen nem voltak annyira durvák, mint Sidney hegei, és ahelyett, hogy undorodva néztem volna rá, elszomorított. Vajon milyen lehetett neki ott? A börtönben? Nem hiszem, hogy nagyon számítana, mennyire erős valaki, a börtön mégis csak börtön, ahova egy rakás kigyúrt faszi közé volt berakva. Elgondolkozva simítottam végig a sebeken, de ő csak mosolyogva végig simított az arcomon és becipelt a nappaliba. Végig feküdve a kanapén, felülre kerültem és ajkaimat végig húzva a mellkasán, figyelmesen kikerülve a hegeket, bajlódtam az övével. A hátamra fordított és én sem maradtam sokáig takarva. Gyengéden beleharaptam a nyakába és egy halk sóhaj kíséretében már egyszerre mozogtunk. Körmeimet a hátába mélyesztve ösztönöztem, hogy gyorsabbra kapcsoljon. Nyakamat apró harapásokkal vegyült csókokkal borította, majd mikor éreztem, hogy megfeszült a teste, nekem is végem volt. Izzadó homlokát az enyémnek támasztotta és úgy próbált levegőhöz jutni, de nem hagytam. Többet akartam belőle, így finoman ringattam a csípőmet, amire a teste rögtön válaszolt is. Elmosolyodott és a felsőajkaim után kapott. Egy nagy lendülettel felkapott és ülő helyzetbe kerültünk. Büszkén nyugtáztam, hogy ha újabb karcolásokat is szerez, ezeknek legalább én vagyok az okozói.
Mosolyogva ültem a kanapén, míg ő az ölemben feküdt. Mosolyogtam, hiszen nem mindennap szexelhet ilyen jót az ember. Méghozzá háromszor is. A hajába túrtam és lehajoltam hozzá még egy csókra. Rich aznap nálam maradt. Estére is.
- Hát, ez? - kérdezte az ágyon ülve, miközben én a tükörben néztem magam és a hajamat töröltem.
- Ne törd meg a csendet - fordultam felé mosolyogva. A gyűrűt tartotta a markában. - Hát, ez. Ez emlék - sóhajtottam még mindig mosolyogva. Leültem az ölébe és egy csók kíséretében kivettem a kezéből az ékszert, majd visszatettem a helyére.

~

- Miért mosolyogsz?
- Nem mosolygok.
- Akkor sem tetszik az a izé, grimasz, ami beteríti az arcod.
Felnevettem. Szomorúnak kellett volna lennem, az lett volna a helyes, ha nehéz lett volna a lelkem és belülről üvöltöttem volna, ehelyett pihekönnyűnek éreztem magam, és ha nem lett volna a gravitáció, kacagva repültem volna a Hold felé. Vagy akármerre. Még egy utolsó mosolyt eresztettem neki, ő pedig értetlenül mosolygott vissza. Lesütöttem a tekinteteim, és már ő sem mosolygott.
- Elmegyek, Richard - suttogtam és hátrább lépkedve próbáltam bejutni a szobámba. Szemeiben már a jól ismert lángok csaptak fel. Szinte éreztem az égető érzést, mégis jól érzéssel töltött el. Szüksége van rám.
- Hova mész?
- El! Érted, Rich? Elmegyek! - végre bejutottam a szobába, de ő is lépést tartott. Láttam rajta, hogy meglepődött. Egy egyszerű szúrás a torkában és ő mégis harcol ellene.
- Dehogy mész te - mosolygott, de szemei kétségbeesést tükröztek. Kezembe kaptam a táskám, mire a falhoz lökött. - Tudom, hogy mondtunk dolgokat. Tettem dolgokat, amiket nem úgy akartam, de jóváteszem. Csak legyen úgy, mint régen. Nem is, legyen valami új, valami sokkal jobb. Jók vagyunk együtt Raven. Nincs szükséged ezekre a lúzerekre. Rám. Rám van szükséged.
Az alsóajkamba haraptam és csak megráztam a fejem. Bárcsak... De nem lehet! Nem engedhetek. Szorosan behunytam a szemem, tudtam mi lesz a következő lépés, ám most meglepett. Mellkasával erősen a falnak nyomott, szinte együtt gyorsult fel a szívverésünk a kétszeresére. Imádtam ezt az érzést. Hogy ennyire kiszámíthatatlan volt. A belőle áradó tűz majdhogynem égette a bőröm. Összerándultam, mikor egy erős ütéssel a falba vert, mély lyukat hagyva azon az öklével. Az ajkaim után kapott és remény vesztve próbált a karjaiban tartani.
- Gyere velem - sóhajtottam végül.


Első utunk a bankba vezetett, és hihetetlen, milyen gyorsan rajta is lett a pénz a számlámon. Ezúton is nagyon hálás vagyok ennek az ismeretlen nőnek, aki iránt még a halála után is több tiszteletet érzek, mint saját szüleim iránt. Igyekeztem megtisztítani a gondolataimat minden rossztól, majd Rich kezébe kapaszkodva indultunk a reptér felé.
A repülés hosszú volt és iszonyú unalmas. Még egy gyors, repülőn dugást sem próbálhattunk ki, mert a kedves kis stewardess-ek tág szemekkel figyeltek, már az első próbálkozásunk után, ami kicsit zajosra sikerült. De nem nyögtünk vagy ilyesmi. Hanem, mert pár pohár whiskey után már minden hihetetlenül viccesnek tűnik, tudod.


Kimerülten dobtam le a táskámat a hotel szoba közepére.
- És hogyan tovább? - érdeklődött, de nem mondtam neki semmit, nem akartam magyarázkodni és akárhogyan is, fájt volna válaszolnom minden egyes kérdésére. Telefonom kijelzőjét bámultam, amin már a temető pontos címe állt. Milyen jó, ha az embernek van egy mostohaapja. Egyedül akartam menni, de Richard biztos, nem engedett volna. Elővettem az erre az alkalomra bepakolt ruháimat és csendben bevonultam a fürdőbe.
Megelégedve simítottam végig a fekete anyagon, majd szembe fordultam Rich-csel.
- Van egy kis elintézni valóm.
Nem ellenkezett, csak bólintott. Talán megértette, vagy túl jól ismert. Keserű sóhaj kíséretében kiléptem a hűvös levegőre. Látszólag még az időjárás is a kedvem szerint alakult. Beszálltam a taxiba, ami lassan haladt a cél felé.
A sírok között lépkedve rám is rám telepedett ez a szomorú, fájdalmas hangulat, amit a levegőben lehetett érezni. Azt tudtam, hogy sírni nem fogok, de jó lesz egy kicsit kiszellőztetni a fejemet. Végül, ahogy az üzenetben is állt, megtaláltam a sírkövet. Csend volt, csak a szél fújta az egyik közelben álló fa lombkoronáját. Mindent végig gondoltam. Nem csak Amandáról, hanem az életemről, butábbnál butább kérdésekről és hogy mégis mi a fenét akarok Richardtól? Épp eszű ember fejvesztve rohant volna, erre én? Épp eszű. És pont. Én már rég nem vagyok épp eszű és ezt a tényt, olyan könnyen sikerül elfogadnom, mintha azt mondtad volna, hogy a fű zöld és az ég kék. Gyilkossággal fenyegetni valakit? De hát Lena megérdemelte. Sőt, fogadok, ez is lassan feledésbe borul, mint ahogy az is, hogy Zacky megölt valakit, hogy Lena dugott Jimmyvel és, hogy Syn és Liz szakítottak. Bár, nem beszélünk róla, mégis ott van bennünk, ha nem is minden gondolatunkban, de a tudatalattink mélyen magába rejtette. Ez tartja össze a társaságot, nem igaz? A közös emlékek. Keserű emlékek. Egyszerre vágytam vissza és rohantam volna világgá. Nem hiányzott Freya örökös nyávogása, ahogy Syn önelégült mosolya sem. De hát voltak ott jó pillanatok is. A földön ültem és meredtem magam elé. Aztán eszembe jutott, hogy Lizt még vissza sem hívtam. Majd a hotelből. Vagy holnap.
- Fel fogsz fázni. Hát anyád nem mondta el elégszer kiskorodban? - elmosolyodtam a mély hang hallatán. Felnéztem mostohaapám megtermett alakjára és hirtelen olyan melegség terült szét a lelkemben, hogy engem is megrémisztett.
- Annyira sajnálom - suttogtam magam elé. Letérdelt mellém, kezeit a vállamra helyezte és nem szóltunk egymáshoz.
- Jobb lesz, ha most indulok - szóltam végül, hiszen már majdnem 4 óra volt és én még el akartam intézni valamit mielőtt végleg visszatérek Kaliforniába.
- És mi a helyzet a világ másik oldalán? - kérdezte, mikor vissza fele sétáltunk.
- Ó, ne aggódj. Kiderült, hogy kipurcant apám anyja és életem végéig elegendő örökséget hagyott rám - mosolyogtam gúnyosan, mire ő barátságosan megszorította a vállam. Hülyén éreztem magam és mielőbb le akartam lépni innen. - De anyámnak ne szólj, rendben?



A taxi megállt a jól ismert lépcsőház mellett, de mielőtt kiszálltam volna a kocsiból, az épület ajtaja kinyílt és egy kedves, régen látott arc lépett ki rajta. De nem volt egyedül. Egy kedvesnek tűnő lány volt vele. Mosolyogva és kézen fogva sétáltak el a taxi mellett. Butaságot csinálsz, Raven. Rob életét is tönkre akarod tenni, mint ahogy sikerült minden körülötted élőét? Hagyd, had élje az életét. Rosszul éreztem magam, de elszorítottam az égető lelkiismeret furdalást.
Visszatérve a hotelbe Rich szorításában próbáltam visszanyerni magam. Nem kérlelt, hogy mondjam el neki, mi történt, nem tett fel hülye kérdéseket sem. Csak feltartott egy tasakot, amelyben pár tabletta lapult. Elmosolyodtam. Nem tudok meglepődni elégszer azon, hogy mennyire nem változik. Átöltöztem valami kényelmesebb ruhába, ami egy kétszer nagyobb pólóból és egy farmer shortból állt.
- Szexi - kacsintott Rich az ágyon ülve, mellette pedig már a megrendelt étel és még fontosabb, pár üveg alkohol várt. Fáradtan leültem mellé és hagytam, hogy az államnál fogva magához húzzon. Fogta a tasakot és kivett belőle két szem tablettát. Hagytam, hogy egyet finoman az én nyelvemre helyezzen, majd a már felbontott vodkával leöblítettem.
Az alkohol és a tabletta hamar megtette hatását. Forgott körülöttem a szoba és az egyetlen dolog, amire koncentrálni tudtam, az ő volt. A hátára ugorva táncoltuk végig a szobán, majd az ágyra ledőlve hangosan nevetve hagytuk, hogy elnyomjon az álom.
Reggel erős fejfájásra és részleges emlékezet kiesésre ébredtem. Az órára nézve viszont elkapott a pánik.
- Baszd meg, Rich! Ébredjéél, lekéssük azt a kurva gépet - vágtam hozzá idegesen egy párnát, mire valami erősen elkapta a csuklómat. Maga alá fordított és karikás szemei alól dühösen nézett rám. Nevetni tudtam volna a boldogságtól, ugyanakkor megrémített. Szerettem. És ő sem volt ezzel másképp. Mikor vele voltam állandóan féltem, nehezen lélegeztem, mi lesz, ha elveszítem? És újra itt vagyunk. Miért kell ezt mindig eljátszanom valakivel? Még mindig erősen szorította a csuklómat, mégsem éreztem fájdalmat. A szerelem fáj. És amit iránta éreztem jobban fájt, mint bármely fizikai sérülés. Ahogy ezt végig gondoltam, hirtelen szédülés fogott el. Lazult a szorítása, így könnyen ki tudtam mászni alóla a másik pillanatban pedig már a WC felé hajolva ürítettem a gyomrom tartalmát. Megígérte és tessék. Megint ugyanott tartunk, mint egy sérült lemez, ami ugyanazt a dallamot játsza.



- Mi az, hogy nincs egyetlen bérbe adandó autójuk sem?!
- Sajnálom asszonyom, szezon van, ez pedig Kalifornia. Ha van idejük talán valamelyik taxis fel is tudja venni magukat pár órán belül.
- Maga kurvára viccel velem, igaz? - fáradt voltam, másnapos és nyűgös. Semmi kedvem nem volt egy ilyen udvariaskodó pöccsel vitatkozni és még Richard is eltűnt. Fújtatva léptem ki a reptér elé és karba tett kézzel vártam, hogy Rich visszatérjen. Pedig, milyen boldog voltam. Mindent elterveztem és ő még nem is tudja. Elköltözünk Chicagóba, vagy San Franciscóba, még nem tudom, de egy biztos; Las Vegas várt még ránk. Végül rájöttem, hogy igaza volt, nincs semmi keresni valóm az Avenged Sevenfoldos srácok társaságában. Túlságosan kilógok. Ezen fellelkesülve néztem szét hátha meglátom. És tényleg megtaláltam, bár nem éppen úgy, ahogy szerettem volna.
- Ez milyen kocsi?
- Ne kérdezősködj, csak gyere. Hallod?
- Nem hiszem el. Nem volt elég neked a börtönből? Neked teljesen elment az eszed?!
Beültem mellé, de ennyivel nem úszta meg. Utáltam. Magamból kikelve ordítottam, de ő sem hagyta magát. Idegességében egyre erősebben taposott a gázra.
- Lassíts már le! - ordítottam, de nem tette meg. Megrémültem. A vállát rángatva kérleltem, hogy lassítson, de ő csak egy taszítással arrébb lökött, majd hozzám fordulva folytatta.
- Én mindent megpróbáltam, de ilyen vagy te, Raven. Egyre többet akarsz és sosem elég neked.
Idegesen figyeltem a mellettünk elsuhanó sziklákat és a kék tengert.
- És te?! Mindig ígérgetsz, de tudod mi vagy te, Richard? Egy nagy hazugság! Sosem változol, ugyanaz a seggfej maradsz! Mindig a megbocsátásomért esedezel, pedig mindketten tudjuk, hogy ez az egész egy hazugság! Elegem volt! És lassíts...
Egy éles sikoly hagyta el a torkom. Az események az elkövetkező pár percben lassított felvételként peregtek le a szemem előtt. Mintha egy nagy masszába kerültünk volna, láttuk, hogy mi fog történni és mégsem tudtunk tenni ellene vagy megmozdulni és kitérni előle. Az út közepén elterülő szikladarabok vészesen közeledtek felénk, vagy mi közeledtünk feléjük. Richard gyorsan a kormány után kapott és oldalra fordította, de nem elég gyorsan, ahhoz, hogy megakadályozza, hogy a kocsi erős zajjal az út menti szikláknak csapódjon.

Kimerülten feküdtünk egymás mellett.
- Ez tökéletes volt. - Jelentettem ki vigyorogva. Syn tipikusan az az ember aki ad mások véleményére, a külsőségekre és úgy várja a bókokat mint egy kiskutya a simogatást. Hát ki vagyok én, hogy ezt megtagadjam tőle ?
- Persze, mert én tökéletes vagyok ! - Válaszolt egy önelégült sóhaj kíséretében s közben egy gyengéd mozdulattal végigsimított a testén.
Az ágy végén ültem és nem viccelek, csodáltam a szobáját. Sokkal nagyobb rend volt, mint az én hajómban valaha is lesz. A ruhái gondosan hajtogatva, a gitárjai egymás mellé állítva, az asztalán katonasorrendben a smink cuccai, a hajvasalója dobozban és olyan jó illat volt mindenütt. Férfi illat. Piperkőc férfi illat. Megálltam az egész alakos tükre előtt és néztem benne magamat. Egy kis idő elteltével egy elégedett vigyor keretében búcsút vettem a festői látványomtól majd a ruháim után nyúltam.Már átléptem a küszöböt amikor Syn utánam szólt.
- Valamit itt hagytál. - Kezében lobogtatott egy fekete bugyit.
- Az nem az enyém, rajtam nem volt.
Undorral eldobta majd flegmán intett egyet.

*

Otthon az alvó Sid fogadott és a napok óta halmozódó mosatlan ruha. Milyen édesen fekszik ott... Még nem tudja mi vár rá. Már hetek óta tervezem ezt a kiruccanást Vegasba, csak valahogy mindig közbejött valami. Például Raven megakart ölni, meg ilyenek, tudod. Csak a szokásos. Miután megdumáltam Mattel, hogy ő lesz a sofőrünk és, hogy holnap este 10kor indulunk odakuporodtam a szerelmem mellé kipihenni a délelőtt fáradalmait. Alig várom már, hogy felkeljen és elmondhassam neki a meglepetésem. Lehet, hogy nem is kellene csak ha már a kocsiban ülünk. Hmm.
Már nem is emlékszem rá mit álmodtam, de riadtan sőt zavarodottan ébredtem. Hirtelen felültem és szembetaláltam magam Siddel. Értetlenkedve néztem rá.
- Tudod  a szerelem az amikor izgalmasnak találod a melletted alvó párod alvását. Elveszel a csukott szemeiben. - Mondta nyugodt lágy hangon.
- Hát ez totálisan meleg volt Sidney.
- Akkor ebből se lesz dal. Ah, nem megy ez ma. Valahogy nem jönnek a gondolatok.
- Nem tudtad kiolvasni a csukott szemeimből ? - Röhögtem.
- Most komolyan. Mivel úgyse tudok itt mit csinálni írni fogok.... Ne camcogj már.
- Úgy csinálsz mintha annyira szar helyre hoztalak volna. Nem szar, csak más. Szokj hozzá Sid. Ez van, itt fogunk élni mikor dolgozod már fel ? Tessék itt az ihlet, a szörnyű barátnőd kiszakított a megszokott drogos környezetedből. Milyen kegyetlen is ő, hogy segíteni próbál rajtad.
- Ne kiabálj.
- NEM KIABÁLOK !
- Hiányzik a kávé. - Mondta morcosan.
- Sid te sosem iszol kávét, New Yorkban sem ittál.
- Nem baj attól még hiányzik a sok munkába rohanó öltönyös majom akik egyfolytában leöntik egymást kávéval és kiabálnak. Vicces volt.
Nem válaszoltam semmit, csak néztem ahogyan az ujjaival szorítja a kendőjét. Nem tudom miből gondolja, hogy neki rosszabb mint nekem. Én is ugyanúgy elvágyok innen, de ezt nem mondhatom el hiszen akkor már tényleg semmi nem tartaná vissza. Hanyatt dőlt az ágyon és behunyta a szemeit. Igaza volt az előbb. Elveszni a csukott szemekben. Lehet, hogy nem is akkora baromság. Ledőltem mellé. Megfogta az államat és a fejem megemelve hozzám hajolt és megcsókolt. Beletúrtam koromfekete hajába majd megmarkoltam és hátrahúztam. Felnevetett és elkapta a derekamat, mire én végignyaltam a nyakát amit ő mély sóhajjal nyugtázott aztán megadóan engedett a szorításomnak. A másik kezemet a nadrágjába csúsztattam és örömmel tapintottam egyre keményedő játékszeremet. Lehúztam a sliccét és megnyaltam a szám amikor ő hirtelen megragadta a karom és pillanatok alatt teljes erővel belém hatolt. Ám ekkor lelassított, semmi mást nem csinált csak nézett engem. Lehajolt hozzám és testemet csókáradattal borította el amik erőssége egyre hevesebb lett. Az első harapást a vállamon éreztem, majd egyre lentebb csúszott és újra ellágyult. A végletek emberei vagyunk mindketten, egyik pillanatban már majdnem a mennyekben jártunk a másikban pedig eltaszítottuk egymást mintha idegenek lennénk. Minden izmom bizsergett, kezeimet ökölbe szorította a végeláthatatlan kéjes érzés. Ereitől duzzadó karjai a testemért nyúltak és magához szorított. Testünk teljesen egybeforrt, eggyé vált talán még a szívünk is egyszerre kalapált. A tomboló vágy vezette csípőink ritmusa egy másodpercre abbamaradt. A pillanatnyi eszmélet vesztés után teljes testével rám borult és eszünk ágában sem volt megmozdulni. Nem akartuk elveszíteni a másik érzését.

*

- Sid, Sid fogd meg, mert - és abban a pillanatban csúszott ki a kezemből a vodkás üveg.
- De béna vagy. - Röhögött ki, mire én löktem rajta egyet ő meg vitte az egész újságos standot.
- Segíthetek ? - Lépkedett oda hozzánk kelletlenül az egyik eladó.
- Majd kifizetem, nyugi - nevettem, - azt nem tudod hol vannak a lufik ?
- Az nem kapható nálunk.
- És azt nem tudod hová tűnnek télen a Central Parkból a kacsák ?
Mi ketten nagyon röhögtünk szegény pasi meg elég kínosan érezhette magát.
- Nem tudom. - Mondta miközben undorral az arcán végigmért minket.
- Na, kifizetem a cuccost ne nézz már így rám.
- Olyan ismerős vagy, mi a neved ?
- Lena Holden vagyok és már alig bírom tartani ezt a nyamvadt pezsgőt úgyhogy ha megengeded...
- Ja, szóval te vagy a másik Holden lány.
- Öhm, az egyetlen. - Javítottam ki.
A kopaszodó ürge tekintete Sid és közöttem cikázott.
- Bunkó. - Löktem arrébb és egy újabb üveg vodkát emeltem le a polcról.
- Vagy már 21 ?
- Huszonkettő is.
- Stimmel. Te vagy az, - jegyezte meg halkan - tudod mit ? Én állok mindent menjetek.
Szívesen kérdeztem volna még, de annyira megörültem a felajánlásnak, hogy nem akartam elrontani semmit sem. Pár tonnányi cigit még leemeltünk és elhúztunk a boltból. Ide se jövünk többet.
- Ez fura volt.
- Ja az. Nem akarok beszélni róla.
- Biztos, hogy nem gáz, hogy kölcsönvettük Syn kocsiját ?
Mentünk még pár kört a városban majd hazafelé vettük az irányt és kihajóztunk a nyílt óceánra.
Meggyújtottunk pár gyertyát, hogy ne legyen vak sötét és rádőltünk egy nagy párnára pezsgővel a kezünkben. Iszogattunk, ő gitározott én pedig bálványoztam őt.
Így ültünk mi, csak ketten a naaagy víz közepén ( még ha nem is a közepén ez  most így hangzik jól ) ő énekelni kezdett én meg a fedélzetről kapargattam össze a szétolvadt darabjaimat. Hosszú ujjai érzéki táncot lejtettek a gitár kemény húrjain. Teljesen a hatása alá kerültem. Megbabonázott, elragadott egy másik világba.
 - Figyelj mert rövid leszek és szívbemarkoló.
Ezt az egy sort próbálta el jó párszor különböző dallamokra de valahogy mindegyiket ütötte.
- Mi lenne ha nem is lenne az alatt még semmi ? Csak kiabálnád.
- Figyelj mert rövid leszek és szívbemarkoló, érzékeny mint egy hintalóóó. Elvesztem a csukott szemeidben, összesen csak ennyire emlékszem.
- Méég mindig buzis. - Kiabáltam közbe.
- Megszeretni téged egy pillanat műve volt, ÉS MOST HATALMAS GITÁRSZÓLÓ MER' NEM JUT ESZEMBE SEMMI. Mosolyod akár a... a. az teknőspáncél kék égbolt, gyönyörködtető szerelmed a végtelen és a semmi sem....umm. La la laaaaaa. Lena Lena Lenaaaaaaa Laaaaaaa. Leeeenaaaaaa. Föld alatt halnék meg ölelésedben, minthogy tovább éljek nélküled egy percig is.
- HÁH ! Ezt már olvastam valahol.  Szívás, Sidney ! - A lábammal még oldalba is böktem kicsit.
- Oh igeen ? Tudod, azt gondoltam én leszek az egyetlen ember aki kést fog majd a csinos kis torkodhoz, - itt a hangját berekesztette és megállt a gitározásban, én meg ráugrottam - de neeeem, - kiabálta - mert Raven megelőzött.
Az ölébe ültem, vele szemben és ahelyett, hogy engem ölelt volna rajtam átnyúlva még mindig gitározott.
- És most mi a terved Lena ? Mi a következő lépés ? - Suttogta.
- Elmegyünk Vegasbaaa. - Énekeltem hozzá.
- Komolyan gondolod vagy csak szédítesz dráága szerelmem ? Mert ha azt mondod léteznek sárkányok én elhiszem. Oh én elhiszem.
- Sárkánnyal fogunk menni Vegasba.
- Elrejtelek a világ elől, és csak nekem maradsz. Csak nekem, örökké. - Itt már nem nem bírtam tovább megcsókoltam és rádőltem, a gitár messze csúszott a gyertya felborult szabálytalan nyögéseinket pedig messze vitte a perzselő szél.

*

Kérem szépen a New York - New York hotel 22. szobájának ágya alatt fekszünk kéz a kézben Siddel. A gyűrűsujjamon egy zöld kövekkel kirakott pók díszeleg - ami megy a kalapomhoz, - Sid nyakában pedig egy egyszerű karikagyűrű lóg.
De kezdjük az elején. Így is lelőttem előre a poént, micsoda gyilkos vagyok. Nem a gyilkos az Zacky. Jaj ez sem volt vicces. A pokolra fogok jutni.
        Sid egyetlen dolgot akart csak magával hozni Vegasba, ez pedig a gitárja volt. Nagy nehezen rávettem, hogy tegyen be két másik pólót, de tudom, hogy teljesen feleslegesen mivel úgy is a Pistols-os szerelésében fog villogni mind a három nap. A New York - New York hotel puhának éppen nem nevezhető ágyára dőltem kicsit megfáradva. Az út nem volt több 3 óránál, ez köszönhető volt Mattnek, na meg annak, hogy éjszaka volt. Zsongott a fejem, nem hallottam semmi mást csak Freya folytonos csacsogását. Egyszerűen nem tudtam kiűzni az agyamból. Nem okolom, ő legalább tett arról, hogy ne legyen kínos csend a kocsiban. Néha még érdekeseket is mondott, meg feldobott egy izgalmas játékot. Igazán izgalmas lehetett volna, ha a játékosok merészek de ehhez valahogy senkinek nem volt kedve. Mindenkinek a birtokában volt három kérdés amit akárkinek feltehetett ám az illetőnek őszintén kellett rá válaszolni. Freya kezdett mivel az ő játéka volt.
- Sid hány évet ültél börtönben ?
- Négy évre ítéltek de két év kilenc hónap lett belőle végül.
Nem olyan válasz volt amire hatalmas megrökönyödéssel lehetett volna reagálni szóval hatásos csend uralkodott egy pillanatra a kocsiban.
- Akkor most te jössz Sidneeey. - Vihogott a lány.
- Lena, szerintem az a srác a boltban nem volt hülye.
- Drágám kérdezni kell.
- SZERINTED?
Vicces, mert azóta nem beszéltünk róla. Én sem agyaltam rajta túl sokat...
- Emberek ! Hatalmas új információ ! Ezt hallgassátok. SZERINTEM, tök van egy testvérem. Valahol a közelben.
- Pedig belőled aztán bőven elég egy. - Nevetett Freya.
- Osztom, magamat is nehéz elviselnem. Na nem mintha találkozni akarnék vele csak na. Fura. Szóval ha összefuttok a hasonmásommal akkor... Integessetek neki szépen. Én jövööööööök. SYN ! Mit csináltál ma délelőtt ?
A hátsó ülésen foglaltunk helyett. A két szélen én és Syn, közöttünk Sid. Kérdésemre a következő reakciói voltak. Először felsóhajtott, vigyorogva elfordult, kinézett az ablakon majd szép mélyen belenézett a szemembe.
- Hmm, csak a szokásost, gitározgattam, vertem a farkam, nézegettem magam a tükörben, találtam egy karkötőt az ágyamban, biztos valamelyik ribancomról szakadt le.
Azonnal a karomra néztem. Bizony hiányzik a kis zöld fonál a halálfejes medálommal.
- Jól néz ki ? Add nekem. - csapott le rá Freya.
- Ja, persze tök mindegy. A tied.
Dögölj meg. Igaz hangot nem adtam ki, a számról tökéletesen letudta olvasni,  hogyan érzek iránta. 
- Na, akkor most én kérdezek. 

- Sid, szerinted melyik gitár blah blah blah.
Fogalmam sincs miről beszéltek. Idegen szak szavakat használtak ami számomra érthetetlen volt. Aztán Sid kérdezett Mattől valami idétlenséget, Matt Freyától valami disznódolgot engem hál' istennek békén hagytak.Szóval ilyen hangulat uralkodott a kocsiban. Félig meddig már összeszokott társaság vagyunk de még nem merjük egymást kínos dolgokkal zaklatni vagy ha mégis akkor az Raven. És ő most nem volt ott. Szívesen megválnék tőle. Remélem elhúz innen a picsába az agresszív pasijával együtt. Aki persze megváltozott, na persze látni rajta milyen idegbeteg. Ember nem markolja olyan erősen a sörös dobozt mint ő.
Ja igen biztosan feltűnt, hogy eredetileg csak hárman készültünk Vegasba. Nos Matt előszeretettel hívta meg a többieket. Mi több nekem jutott az a feladat, hogy felhívjam Lizt nem-e akar jönni.
- Ha Syn jön én nem megyek !  - Mondta határozottan de én tudom, hogy hazudott. Nem, nincs semmilyen szuperképességem. Tudta ezt mindenki. Akárhányszor elhúzódik Syntől csak még közelebb akarja tudni magához, a gúnyos megjegyzései pedig csupán segélykiáltások. "Hey, Synyster Gates ! Én vagyok az a csaj akit keféltél, sőt szerettél. Nézd ! Nézz rám, még mindig itt vagyok ! Hiányzol. Szeretlek. " De mi csak annyit hallunk, hogy " Takarodj a helyemről te pöcs. "
- Hát jó. Szia. - És leraktam. Természetesen mindenki bámult rám pár pillanatig, hogy fenntartsák annak a látszatát, hogy ez picit is kedvelik Lizt, majd mindenki ment a dolgára.
- Indulunk ? - Nyitott be a szobánkba Matt.
Éjjel fél három volt, tökéletes idő a hotelben lévő kaszinók felfedezésére.A hotel olyan mintha idehoztak volna New Yorkból egy darabot. Imádom, hát még Sid. Van itt minden, mini szabadságszobor, felhőkarcolók még talán a levegő is más. Na jó ezt inkább csak beképzeljük.
Hatalmas fényár, enyhe már-már kellemes füst szag és egy gorombán néző biztonsági őr.
- Személyi igazolványokat kérném.
Előkotortam a zsebemből felmutattam, tovább mentem így tett Sid is majd Matt és Syn is.
- De, be kell engednie.
- Sajnálom hölgyem, túl fiatal.
- De nem érti, a barátaim meg minden.
- Remek szolgáltatásaink vannak amiket igénybe vehet a hotelszobájában és további programok is várják ha kimerészkedik híres főutunkra a Stripre. Rengeteg bűvész és táncos szórakoztatja majd.
Igazából elég kedves kis bácsi volt bemagolt szöveggel. Édes. Őszintén sajnáltam Freyát de valahogy hamar túltettem magam rajta, hogy meg kellett válnunk tőle.
- Annyira azért senki ne igya le magát, hogy hozzámegy valami idegenhez. Ne röhögjetek, Revet már rángattam el az oltár elől. - Micsoda végszó, így utólag már vicces, hogy Mattnek - a tapasztalt Vegas-turistának - ezek voltak hozzánk az utolsó mondatai. Mindenki ment a saját útjára apróval tömött pohárral a kezében annak reményében, hogy a szerencse melléjük szegül.
Jó magam nem vagyok valami nagy játékos, de Sidet hamar rabul ejtette a fényár, a pénzcsörgés és a martini.
Inkább csak őt néztem, 5 percenként meghúztam valami kart majd néztem tovább. Kis idő után mellém ült egy néni.
- Ah, még soha nem voltam ilyen szerencsétlen. - Beszélt a levegőhöz.
Nos a néni aki még soha nem volt ilyen szerencsétlen egy undorító zöld kalapot viselt, ami annyira megtetszett, hogy egyetlen szó nélkül levettem a fejéről és a magaméra raktam.
- Aranyom ?
- Biztos a kalap miatt van. Úgy tudom a kalapok elűzik a szerencsét, nem engedik, hogy az belemenjen az ember testébe. - Hihetetlen de látott benne ésszerűséget a néni.
- Heeey Sidney ! Ezt nem hiszem el. Hát te még élsz ? - Köszönt rá nagy hanggal valami fura figura aki szakadt pólót, tornacipőt és hatalmas vigyort viselt.
Sid azonnal felállt, hogy megölelje aztán bemutatott neki és amolyan 'ejj de rég láttalak mesélj' beszélgetést folytattak.
- És, hol élsz most ?
- Huntington Beach, LA.
- Hűű, nagy váltás. És milyen ?
- Az hiszem megszerettem.
Ez volt a legszebb dolog amit aznap mondott. Úgy éreztem magam mint aki megnyerte a főnyereményt valami idétlen vetélkedőben. Igyekeztem uralkodni magamon és nem felvisítani, el is mentem egy kis felfedező útra.
- Na, én álmos vagyok... Maradj csak nyugodtan de én lépek....
Teljesen biztos voltam benne, hogy még marad pár órát bűvölni a játékgépeket, de !
Nem, nincs semmi de, így is tett.


Másnap a Stripen kezdtünk ami - mint már korábban mondotta a biztonsági őr bácsi - tele van minden földi jóval. Egy hatalmas vidámpark az egész. Nagyon jól éreztük magunkat, a többiekkel alig találkoztunk de igyekszem rövidre fogni a beszámolómat, hogy ne untassalak.
- Lena, - kimondta a nevem és csak nézett rám sokáig anélkül, hogy folytatta volna. (Most már így elmesélve szépnek tűnik, akkor csak simán azt hittem, hogy betépett.)
- Házasodjunk össze !
És akkor egy kicsit felpörgetem az eseményeket, képzeld hozzá, hogy hatalmas boldogságmámorban úszkálunk meg minden. Egyikőnk sem képes normális arckifejezést vágni meg ilyenek. Én úgy képzeltem, hogy bevágtatunk egy kis kápolnába és ennyi meg is van. No, nem. Először el kellett mennünk engedélyt VÁSÁROLNI, mivel ezt egy kicsit zokon vettük vettünk egy üveg whiskey-t. Aztán még várnunk is kellett egy csomót a gyűrűboltban meg nem voltak valami kedvesek. Lényeg a lényeg, mire az oltár elé kerültünk úgy néztünk ki mint az összes többi párocska akik Vegasban esküsznek. Elvoltunk ázva, támaszkodtunk mindenre ami körülöttünk volt és radíroztunk. Olyan nagyon jó fejek voltak, hogy tudták felesleges tollal pazarolni a papírokat mivel úgyse megy elsőre a nevünk leírása, szóval ceruzát nyomtak a kezünkbe. (Később megtudtam Mattől, hogy mindenki ceruzával tölti ki a papírokat. Nem csodálkozom.)
Úgy lett volna stílusos ha a hotelszobánkig karban visz Sid, de most komolyan. Alig álltunk a lábunkon örültünk, hogy a szoba ajtaját ki tudtuk nyitni. A harmadik napunk ágyban telt, nem volt túl mozgalmas mert aludtunk. Néha fejbe csaptuk egymást meg ilyenek de ezen kívül semmilyen fizikai tevékenységet nem folytattunk.
És akkor elérkeztünk a mosthoz. Pontosabban pár perccel hamarabb vagyunk még mindig.
- Kapuzárási pánikra sem volt időnk.
- Nem mintha aggódhatnánk olyanokon, hogy senki mással nem fogunk szexelni életünk végéig.
- Lena, te vagy a legjobb.
- Várj, nem tudok csókolózni a vigyorgástól.
- És még legénybúcsút sem kellett szerveznünk.
- Oh, pedig már kislány korom óta terveztem a legénybúcsúmat.
- Mondjuk, nekünk mindennap úgy telik mintha legénybúcsún lennénk.
- Sidney, egyszerűen tökéletes  párost alkotunk.
 Miután Freya nem reagált a kopogásunkra benyitottunk a szobájába ahol nem találtunk senkit.
- Neki sokkal puhább az ágya ! Ez nem ééér.
- Gyerünk cica dorombolj ! - hallottuk az egyre közeledő hangokat.
- Be, az ágy alá, gyorsan.
Heves csókváltások, sóhajok és szétdobált ruhák. Igen, ilyen körülmények között meséltem most el neked, hogyan házasodtam össze Siddel. Szóval így nagyon utólag mondom, hogy minden 3. mondatom után odarakhatsz egy 'AHH, Syn-t'.
Sid egy félszeg mosollyal néz rám.
- Beszállhatunk ? - bújtam elő rejtekhelyünkről.  Az idegen lány felettébb barátságosnak néz ki, Syn ábrázata annál inkább meglepett de nem ellenkezik.

írta Cookie.

A friss levegőn álltam és cigiztem. Nem sok értelme van így együtt, igaz? A füst mégis mint eddig már oly sokszor lazító hatással volt rám, és nyugodtan álltam a lakásunk előtt. Azon agyaltam hogyan oldhatnám meg a Liz-problémát. Nem volt elég időm számbavenni a lehetőségeimet mert az ajtó kinyílt és gondolataim tárgya sétált ki rajta.

-Liz! - eléggé indokolatlanul szólítottam meg. Nem is találkoztunk még az este, azt sem tudtam hogy itt van. Köszönni is elfelejtettem. Csak a nevét löktem oda hozzá. Kellemetlen pillanat volt ahogy rámnézett és megváltozott az arca. Láthatóan épp engem próbált elkerülni.

-Oh, Syn. Én... Én pont most. Érted. Indulni készültem, szóval... - a mondatot nem tudta befejezni mert az ajtó újra kicsapódott. Lena dugta ki rajta vörös hajzuhatagát, előbb jobbra nézett majd balra és mikor meglátott felcsillant a szeme. Nem szólt semmit, csak leszaladt, átkarolta a nyakamat és hatalmas erővel lesmárolt. Liz tágra nyíilt szemmel figyelte a jelenetet ahogy Lena a meglepetés erejét használva könnyedén bevisz a lakásba és behúzza maga mögött az ajtót. Itt picit óvatosabbá vált és lágyabban kezdett el csókolni. Végül nyomott egy puszit az alsóajkamra, a fülemhez húzódott és odasúgta:

-Szívesen. - ujjával végigsimitva a nyakam belépett a nappaliba. Követtem, így még pont láttam ahogy Sid hátára ugrik és együtt esnek a földre hatalmas nevetés közepette. Milyen romantikus.

Az ágyamban feküdtem és kizártam az összes zajt ami a többi helyiségből szűrődött át. Kivertem a fejemből Lizt és nagy nehezen Lena kettős csókját is. Mert bár mentőcsóknak tűnt, igenis valami másba csapott át. Már félálomban voltam mikor a jól ismert ajtócsapódás hangja rázott fel. Sid magas sziluettje rajzolódott ki a szobám küszöbénél.

-Gaaaaates! Nyomjunk már valami zúzósat ezeknek a punciknak! - az egyik gitáromat tartotta a kezében és jobbnak láttam felkelni mielőtt még a tudtom nélkül veri szét.

Kint semmi semi változott, Zeck Freya bűvöletében lézengett, Rev épp Lenát bámulva vedelt. Oh, és itt van Casey is. Nem is vettem észre eddig. Átvettem Sidtől a gitáromat aki épp Hendrixnek képzelte magát és gyufát próbált előkeríteni a konyhapultról. Rádugtam az erősítőre és szólózni kezdtem.

-Naaa erről beszéltem Synyster! Tudtam, hogy te értesz engem! - Sid mellettem ugrált Lena segítségével. Különösen jó érzés volt most Lenára nézni. Mennyi ideje is akartam meghúzni...? És mégis ő smárolt le. Zsenálisan lehengerlően elképesztően jó vagyok. Sid épp a falra pisált mikor Raven Liz kíséretében belépett a szobába. Zacky és Freya nem voltak sehol.

-SIDNEY! Mi a szent istent csinálsz az ÉN falammal? - a röhögéstől nem bírtam tovább játszani, Raven üvöltözésének kíséretében átsétáltam a konyhába sörért. Kezdtem magam jól érezni. Próbáltam megfordulni de valaki közvetlenül mögöttem állt.

-Szia. - Lena nézett rám közvetlen közel és vággyal teli mosollyal.

-Öhm... Kérsz egy. Sört? - elég láma volt. Nem tagadom. De meg akartam próbálni.

-Mehetünk, a fürdő üres! - megcsókoltam és ölbe kaptam. Senki nem látott minket a fürdőig menet. Nem vesződtem azzal, hogy az ajtót kulcsra zárjam. Rádobtam a lányt a mosógépre, ő pedig már húzta is le rólam a felsőt. Pillanatok alatt fosztottuk meg egymást a felesleges ruhadaraboktól, mire feleszméltem már Lenában jártam. Ritmusosan löktem a falnak ő pedig érezhetően vérző sebeket ejtett a hátamon. Nem tartott sokáig, és pihegve öleltük át egymást. Hatalmas jó kedv töltött el és úgy gondoltam ez az este nem is lehetne jobb. Lena vállán pihentettem a fejem és hirtelen egyszerre akadt el mindkettőnk lélegzete. Ugyanis valaki a kilincset forgatta éppen. Sid félig csukott szemmel botorkált be a fürdőbe és némi tapogatózás után eljutott a mosdókagylóig ahol dobott egy sárgát majd hátatfordítva visszabotorkált oda, ahonnan jött. Egymásra néztünk Lenával és felszakadt belőlünk a röhögés.

-Tudod, ebből akár rendszert is csinálhatnánk. - nem válaszoltam csak megharaptam a fülét mire ő nevetve leugrott a mosógépről és a felsője után nyúlt.

-Iiigen? - 10.30 volt. A telefonom csörgése keltett és a képernyőre se nézve vettem fel.

-Brian? Én vagyok. - apám hangja hamar magamhoz térített.

-Mit akarsz? - nem voltam vele kedves, nem érdekelt amit mondani akart.

-Nincs kedved találkozni ma? Ebédelhetnénk együtt. - na ne. Apám békülni akar. Úgy tűnik nem tud élni Matt hörgése nélkül.

-De én mondom meg hol eszünk.

-Rendben. Fél 1-kor átmennék érted... - megadtam neki a címet és hagytam, hogy örüljön magának. Jó kedvem van, talán kiabálni sem fogunk egymással. A lakást üresnek véltem miközben műzlit halásztam elő a szekrényből, ám Freya és Zacky megcáfolták ezt. Csendben akartak kisomfordálni de kedvesen-hangosan rájuk köszöntem, minek következtében kellemetlen pillanatot sikerült teremtenem.

Apa pontosan érdkezett, mint mindig. Kimentem a fekete Chevrolet-hez és láttam, hogy az anyósülésen már ül valaki. Hosszú, sötét hajú nő volt, láthatóan fiatalabb mint apám. Ő maga a kocsi melett állt és felém sietett mikor meglátott.

-Brian. Be akarok neked valakit mutatni.

-Látom, de szólhattál volna hamarabb is, nem gondolod?

-Féltem, hogy akkor nem akarsz majd eljönni. Van mit megbeszélnünk, fiam.

-Igen, és ezt mind előtte tervezted? - az idegen felé mutattam.

-Kedvelni fogod, ne aggódj.

-Nem mintha lenne más választásom... - ezt már inkább magamban mondtam mintsem neki, miközben a kocsihoz sétáltunk.

-Brian, ő itt Liz!

-Liz? - nevetnem kellett, ez annyira tipikus.

-Jobb szeretem a Lizzie-t. Örülök a találkozásnak. Apád már sokat mesélt rólad. - a nő /Liz. Jézusom./ szexisnek tűnő mosolyt lövelt apám felé, amit ő egyből meg is evett és már az ő szájában járt. És ezt fogom nézni még másfél órán keresztül...

Kínaizni mentünk, mert tudom, hogy apám nem szereti a kínait. Liz meglepően kellemes társaság volt, azt leszámítva, hogy percenként akarta rávetni magát apámra és valószínűleg le is zavartak volna egy menetet a mosdóban ha én nem vagyok ott. De mivel ott ülhettem énis, ezért csak ölelkeztek, smároltak és agyondícsérték egymást. Apa igyekezett rendes lenni, mikor épp szabad volt a szája. Felajánlotta újbóli pénzügyi és minden egyéb segítségét a bandának, na meg azt is, hogy visszaköltözhetek. Utóbbit udvariasan elutasítottam, a pénznek pedig igazából nagyon is örültem. A többiek is örülni fognak neki.
Kevesebb, mint két óra alatt sikerült elszabadulnom. Hazavittek kocsival és a lakás még mindig tök üresen állt. Bevágódtam a TV elé egy sörrel és popcornnal és megint sikeresen nem fogtam fel semmit sem az adásból. Lenára gondoltam meg arra amit mondott. Az ismétlésről. Biztos voltam benne, hogy ő is elveszíti majd a varázsát. A nők mind kelletik magukat. Riszálják magukat előtted, aztán letagadják, hogy az egészet a te kedvedért csinálták volna. Engem felbasznak az ilyen nők. Persze, egyszer ők is meghúzhatók, de ha nincs varázs, akkor oda a vágy. Mint mondjuk Freya és Raven. Raven majd megszakadt, hogy Rev észrevegye, Freya pedig. Ő mindenki figyelméért majd megszakadt. Persze ezt tagadják. Mind azt hiszik, hogy bárkit megkaphatnak, pedig mi vagyunk azok, akik bárkit megkapnak. Egyébként meglepően keveset gondoltam ma Lizre, azt leszámítva mikor kiderült, hogy apám nője is Liz. Vagyis, nincs is. Apám nője Liz.
Nyílt az ajtó és reméltem, hogy Rev jött haza. Jól esne most berúgni vele.
-Szia Syn! – köszönt rám hívogató hangján Lena és mire odafordultam, leengedte válláról az egyszerű kötött ruhát, amit viselt.

írta Lizzie.