Jaj annyira süt a Nap, hogy már ez is idegesít. Nem beszélve a magassarkúmról, amit azóta le akarok venni, mióta elindultam San Franciscóból.
Igen, kicsit ellátogattam szülőhazámba, miután a dolgok annyira felkavarodtak itt, hogy muszáj volt szünetet tartanom. Raven balesete meg hát a többiek… hogy is mondjam… nem, ez az én hibám. Elszigetelődtem, azt hiszem. Na a lényeg, hogy kellett ez a szünet, hogy végre magammal is törődjek egy kicsit, és úgy értem ne a problémáimmal, hanem a helyrerázódásommal. A levegőváltozás jót tesz – ebben hittem.
Miután Rav kórházba került, csak újabb súly nehezedett rám. Igyekeztem bejárni hozzá a kórházba néha, de hát kómában volt… mondjuk így ritkán láttam a többieket. Na meg azért Ravenről is gondoskodni kell… a családja szerintem nem is tud az eseményekről. Jaj furcsa nekem ez a baleset… Lényeg a lényeg, pár nap után elegem lett a monoton kórházi látogatásokból és konkrétan az egész életemből, ekkor foglaltam le a repülőjegyem San Franciscóba. Kellemes utazásom után meglepetésszerűen beállítottam a szüleim fényűző házába, ők pedig igen nagyon örültek nekem, és akkor jöttem rá, hogy ez hiányzott. Hogy valaki szeressen, de úgy tényleg. Hogy törődjenek velem. Na itt mindenféle törődést megkaptam, édesanyám kiélhette anyai vágyait ebben a pár napban, arról nem is beszélve, hogy mennyire örültek a kis kitalált sztorijaimnak. Rendes munkám van, nagyszerű barátaim, egy szerető bankár pasim… Több sem kell. Olyan könnyen hazudok… de hát ha arról van szó, hogy boldoggá tegyem őket, hát miért ne? És amúgy is, miért ne? Úgy döntöttem maradok még pár napot és felkeresem régi barátaimat, hogy újra élhessük korábbi bulizós éveinket. Ebből következően kis nyaralásom pár napjának eseményei homályosak… Úgy alakult, hogy a tizedik napon utaztam csak vissza. Nem terveztem ilyen hosszúra, sőt, nem terveztem sehogy… Ígéretet tettem, hogy gyakrabban jövök látogatóba, kaptam egy kis költőpénzt és pár jókívánságot. Persze, üdvözletüket küldik a barátomnak. Majd átadom, ha egyszer találkozok vele…
Mit sem tudva az otthoni történésekről – ugyanis senki sem keresett, hogy hová tűntem – utaztam hazafelé, és mélyen elgondolkodtam, hogy mégis mi lehet Ravennel? Vagy mi lesz később? Na és Lenaék? És Sid? Csinált újabb hülyeségeket? Na és… Syn? Ó, utálom őket! Nem is akarok rájuk gondolni. Bár Sid… Sid tényleg hiányzik. Sosem voltunk olyan nagyon jó barátok, de mégis. Jó, mondjuk nem tudom, neki van-e nagyon jó barátja. Majd én leszek neki, talán.
Olyan fura érzéssel töltött el a hazaérkezésem. Újra vissza a régi kerékvágásba. Nem! Változtatnom kell, mert így be fogok csavarodni. Jaj, minek jöttem haza… Meg kéne látogatni Ravent. De biztos alszik. Nincs is kedvem, nagyon nincs. Ha elmegyek Jimmyhez, ő biztosan felvidít. Ő mindig!
Így határoztam el, hogy egy hidegzuhany után elinduljak a Sullivan-házba. Ami Greenfield- és Gates-ház is. Gates… ó, ha Syn is otthon lesz… jaj hagyjuk már őt.
Egész úton a megvékonyodott lábaim árnyékát bámultam a földön, így majdnem több emberbe is beleütköztem. Aztán végre megálltam az ajtó előtt és kopogtam hetet.
- Iiiigen? – szólt valaki álmosan, még mielőtt teljesen kitárta volna az ajtót. De hát ez Zacky hangja.
- Zacky?!
- LIZ?!
- Zacky! – kitárult az ajtó és Zack egy szál deathbates alsógatyában állt előttem.
- Lizzie, hát te mi járatban? Ó, de örülök neked!
- Gondolom… utálod, ha felébresztenek.
- Nem aludtam… csak szundítottam. De tényleg örülök neked!
- Hát ez csodás! Akkor invitálj beljebb!
- Merre voltál a napokban? Olyan rég nem láttalak! Hiányoltalak ám!
- El tudom képzelni, mennyire. Te amúgy mit keresel itt? Valahogy nem számítottam rád. És arra, hogy egyedül vagy… Jaj, adj a csokidból.
- Eeeh, azt most szedtem ki a sörből… de megeheted!
- Annál jobb! Szóval?
- Hát ööö én most egy kicsit itt lakok azt hiszem… És a kanapén aludtam. És egész nap sört iszok. Tök jó ám!
- Mi történt a házaddal?!
- Hát az úgy volt, hogy… mennyi az idő? Basszameg! Lizzie mennem kell. Keresd meg a pólóm!
- Ok… gondolom nem ez a ketchupos az.
- De. Szerinted nem jó?
- Csodás! Olyan művészi az a folt.
- Ugye? Véletlenül csináltam! Liz, itt maradsz vigyázni a házra? Igen? Király! Na, majd beszélünk, szia!
És adott egy puszit és elment. És akkor megint egyedül maradtam a házban. Elindultam az emelet felé, aztán visszafordultam, de mégis felballagtam. És akkor hirtelen kinyílt egy szobaajtó. Syn lépett ki rajta ásítozva, dörzsölgette a szemét, és nem volt más rajta, csak egy melegítőalsó…
- Ööö… szia. – szólaltam meg úgy pár perc csodálkozás után.
- Mi a… Liz?
- Helloka.
- Hát te meg…
- Én csak…
És akkor kinyílt a bejárati ajtó és a kacarászó Lena és a kacarászó Jimmy léptek be rajta. Én meg valahogy elkerültem Jimmy szobájába, de út közben még Mattet is észrevételeztem.
Szeretem Jimmy ágyát. Olyan nagy és rugalmas és puha és… szép a plafon. Szóval a plafont nézegettem meghatározatlan ideig, majd lépéseket hallottam és folytattam tovább a bámulást. És akkor Jimmy jött be, de tudta, hogy itt vagyok.
- Lizzie, beszélnünk kell egy fontos dologról.
- Örülök, hogy látlak, Jimmy!
- Raven felébredt.
- Mi?!
- Felébredt és nem emlékszik semmire! És mi szeretünk játszani…
- És? – és akkor Rev mindent elmesélt. Hogy Ravennek mit meséltek eddig és mit fognak még. Jaj olyan kétoldalú a dolog… szegényt becsapják, de végülis úgy csapják be, hogy neki jó. Amíg Raven nem bántódik meg, addig semmi gond! Aztán végül ha vissza tud majd emlékezni, talán kicsit kiakad, de akkor elmondhatjuk, hogy okoztunk neki pár jó pillanatot. Vagy napot. Vagy hetet, vagy akár évet… Mire Jimmy elmondta a mondókáját, totálisan meggyőződtem arról, hogy támogatni fogom őket. Végre valami új dolog…
- … tehát Lena és én együtt vagyunk.
- Hű… ok. És Sid?
- Hát ő független és lakást cseréltünk.
- És… ó, nincs több kérdésem.
Jimmy felkapott az ölébe és leballagtunk a földszintre, ahol a többiek punnyadtak. Az összes többiek szinte. Megölelgettem Johnnykát aztán köszöntöttem a többieket, de olyan más volt a hangulat. Tiszta feszültség. Lena játszotta a szerepét és puszipajtásként jött oda hozzám, viszont nem tudta leplezni a szinte gyilkos pillantásait Matt felé. Jaj mi történhetett itt…
- Szóval akkor…
- Sziasztok! – nyílt az ajtó és Raven lépett be rajta, mögötte Sid vigyorgott.

- Szóval te vagy Liz és mi jó barátnők vagyunk. És sokat látogattál a kórházban!
- Így igaz!
- És te pedig Syn vagy, a… hű várj… a legjobb és legszexibb gitáros a földön?
- Jaj, hát ezt ki mondta neked, kedves Raven? – tört fel belőlem a nevetés.
- Én. – válaszolta hűvösen Lena – És ők ketten együtt vannak. Érted. Egy pár.
MI A FASZ. Elkerekedtek a szemeim, ahogy Lena a huncut pillantásával mutogatott ránk, Synre néztem, aki láthatólag sármosan mosolygott és kihasználta a helyzetet.
- Igen, Liz nagyon szerencsés, hogy velem lehet! – mondta nagyképűen rám vigyorogva. Aztán Lena felpattant és a konyhába indult dúdolgatva valamit. „Színház az egész világ…” Jó, értem a célzást.

*

- Szerintem kéne mennünk! – javasolta egy kissé kétségbeesett hangon Zacky, aki kereken 7 perce érkezett. Beállt a kínos csönd.
- Úgy érted igyunk?
- Úgy. Szóval Purple Haze! Gyerünk!
Egész lassan megindult a kis csapatunk, Jimmy Lena kezét fogta, aki nem bírta nagyon röhögés nélkül, hogy Rav tök természetesen Siddel sétált kéz a kézben. Mondjuk ezt nem néztem volna ki Sidneyből, furcsa őt így látni. Na meg kb. kétszer akkora magasságra, mint Raven… Raven olyan felszabadult. Nem ilyen volt a baleset előtt. De sokkal jobb őt így látni… még ha fura is, mert Siddel van.
- Na és Lizzie, mondd…
- Mit mondjak Ravenke?
- Mióta vagytok együtt Synysterrel?
- Nem túl régóta! – vágta rá Syn.
- Ó, értem. Jaj, srácok, melyik a kedvenc italom?
- Whisky!
- Vodka!
- Sör!
- Abszint! – válaszolt mindenki egyszerre.
- Igen szóval te mindent szeretsz. – mondta nevetve mentegetőzve Lena. – Szóval akkor megérkeztünk! Ez a törzshelyünk, Rav.
- Oh, igyekszem fejben tartani!
A Purple Haze-ben a szokásos kis helyünkre ültünk, én természetesen Syn mellé, de hát mit ne mondjak, elég kellemetlenül éreztem magam.
- Na ki mit kér? Kicsim, jöhet a szokásos neked? – kacsintott rám Syn, aztán ment a pulthoz rendelni. Tudom, hogy játszani kell, de olyan nehéz most! Nem tudom miért. Na. De akkor is megpróbálom és jól eljátszom és minden…
Az este viszonylag jól telt, bár az új szerepek miatt érdekes volt. Minél többet ittunk, annál többet sikerült csókolóznunk Synnel, és szerintem úgy eléggé beindítottuk egymást. De csak játék az egész… Kimentem kicsit a friss levegőre. Friss… persze. Frissebb.
- Egész bejön ez a színjátszósdi… - érkezett meg pár perc múlva Brian.
- Ja… nagyon jól alakítasz! – gyújtottam rá egy újabb cigire.
- Jaj, miért érzem azt a mérhetetlen iróniát a hangodban, cica? – lépett oda hozzám és végigsimított az arcomon – Látod, még mindig beleborzongasz.
- Syn, ne már…
- Liz! Úristen, Liz Soars! – jött ki Raven rémült arccal
- Te… te honnan tudod a teljes nevem? – megijedtem, úgy eléggé. A memóriája miatt is meg hogy olyan zaklatott volt.
- Nem tudom! Lizzie, valami baj van, én mindjárt elájulok… - Syn erős kezei mentették meg Raven arcát a betontól.

Gondolkodás kikapcsolva. Érzések ? Egy csepp sem. Sid magával rántott minket. A sebesség megszállottjai lettünk pár egész pillanatra. Aztán amikor hirtelen meghasadt valami, újra bekapcsolódtak az érzékszerveink. Hirtelen hallottuk a rendőrautó eszeveszett szirénázását, az eddig visszafojtott levegő hatalmas gyorsasággal szakadt ki belőlünk s mi újra érte kaptunk. A csendet artikulálatlan ordibálás törte meg. Valahogy mindenkinél egyszerre szakadt el a cérna, valahogy mindenki egyszerre tért vissza a valóságba. "Ez megőrült? Állj meg! Sid !" Freya hisztérikus hangja valamint Matt agresszív káromkodása még jobban feltüzelte a szerelmem. Hirtelen irányt váltott és lekapcsolta a fényszórókat. Nagyot nevetett a félelemmel teli levegőbe és egy erős csókot nyomott az arcomra. Biztonságban éreztem magam. Sok ember azt kérdezi 'Miért?' Sid azt 'Miért ne?'. Matt Sid nyakában lihegett és próbálta lebeszélni a tovább gyorsításról. Mind hiába. A legfurcsább az volt, hogy az ötödik tag még csak meg sem szólalt. Nem fordultam hátra hozzá, túlságosan lefoglaltak a percek, az ablakon való bámulás, ami teljesen értelmetlen volt hiszen nem láttam semmi mást csak a sötét éjszakát. Egy utolsó teli torokból való üvöltés és megálltunk. Illetve a kocsi megállt és ezt én még jó pár pillanatig nem bírtam felfogni, velem még mindig szaladt az egész világ. Nagyon boldog voltam. Aztán ajtócsapódás Sidet a pólóján megragadva ráncigálják ki a kocsiból és ütik. Nem volt erőm oldalra nézni. Freya halk zokogásban tört ki amit Rev mellkasa tompított némiképpen.
- TE KIBASZOTT IDIÓTA.
Kiszálltam a kocsiból és a két porban fetrengő srác szétválasztásán ügyködtem.
- Matt állj már le !
- Takarodj innen. Húzz el a picsába, többet az életben nem akarlak látni.
Mikor végre otthagyta Sidney ismét mosolygott.
- Akarsz még ? Igen ? - Matt teljesen elvesztette az eszét. Újra ütni kezdte és, és. Nem tudom. Inkább nem is néztem oda.
Nem tudom mennyi idő telt el de már mindenki kocsin kívül volt.
- Meg is halhattunk volna - ismételgette Freya. - TE KIBASZOTT PÖCS. - kiabálta majd rárontott Sidre.
Még csak azt sem hagyta, hogy letöröljem az arcáról a vért. Sid nem védekezett, hagyta, hogy kiadja rajta dühét. Rev lefogta szépen Freyát és átölelte.
A zippo jellegzetes kattanására lettem figyelmes, azonnal a hang irányába kaptam a fejem.
- Kérsz ? - Nyújtott felém egy cigit Rev amit el is fogadtam volna ha nem látom azt, hogy Matt újra Sid felé közeledik.
- HAGYD BÉKÉN !
- Neked teljesen elment az eszed ! Siden senki nem csodálkozik, hát látszik rajta, hogy kattant. De baszd meg. Lena. Ez nem te vagy. Én nem ilyennek ismertelek. Ez a pszichopata teljesen kiforgatott önmagadból.
Nem tudom hol voltunk, de minden tőlünk zengett. Nem ilyennek ismert ? Ó, ugyan már.  Szívesen sírtam volna, de valahogy nem jöttek a könnyeim. Inkább leguggoltam Sidhez és szorosan magamhoz öleltem. Semmi biztatót nem tudtam mondani. Egyáltalán semmit sem. Megvédjem magam ? Ugyan minek ? Aggódni kezdtem Sid fején lévő sérülése miatt mivel abból nem akart elállni a vér.
- Menjünk, kórházba kell vinni.
- Biztos, hogy nem ül be a kocsimba. Felőlem aztán itt dögölhet meg.
- Húzzatok a francba. Majd valahogy elviszem akkor egyedül.
- Te velünk jössz. - Matt erősen megragadta a karom és ellenkezést nem tűrően a kocsihoz cibált. Karmoltam, haraptam, rúgtam de minden hiába volt.
- GYŰLÖLLEK !  MINDIG IS GYŰLÖLTELEK. AZ ELSŐ PILLANATTÓL KEZDVE.
Odaszaladtam Sidhez és elkezdtünk menni az ellenkező irányba. Csodálkoztam rajta, hogy egyáltalán lábra bír állni....
- Ja, Matt. Megkérhetlek valamire ? - szólt hátra Sid. - Ne hívd már a rendőrséget, köszi.
Ezt nem hiszem el. Matt elindult felénk és Sidet a dzsekijénél fogva rángatta.
Ahogy Sidet elrántottam Matt kezei közül, hirtelen én álltam szemben vele. Ő már nem tudta fékezni az izomból megkezdett mozdulatát és az arcomon csattant az összes dühe.Teljesen lezsibbadtam, biztos voltam benne, hogy ott esek össze vagy minimum meghalok egy kis időre. Nem direkt bőgtem, csak úgy jöttek a könnyek amiket nem tudtam megállítani.
- Oh, a régi szép idők. - Próbáltam úgy hangozni mint akinek meg sem kottyant de a sírástól remegett a hangom szóval nem lehettem elég meggyőző. Matt egy újabb erős mozdulattal magához rántott és a karomat kezdte szorítani.
- Engedj el.
- NA JÓ, ELÉG A DRÁMÁBÓL. HAZA AKAROK MENNI. BE A KOCSIBA HÚZÁS INNEN. - Üvöltötte teli torokból Freya.
- Én ezzel a szemétládával nem ülök egy kocsiba.
- Matt kurvára fogd be a pofád, és gyere. - Még soha nem láttam ilyennek Freyát. Tetszett. Mindig ilyennek kellene lennie.
A kocsiban tapintani lehetett a feszültséget. Freya tökéletes testtartással ült mintha misem történt volna, Sid lecsukott szemmel feküdt az ölemben, Matt pedig egyre csak sóhajtozott.
- Na sóhajtozz már !
- Ne mond meg nekem mit csináljak !
- Nem mintha valaha... A KIBASZOTT ÉLETBEN hallgattál volna rám.
- Jaj ne kezd már megint.
- Kurvára miattad kerültem be arra a kibaszott helyre. Érted ? Miattad ! Éveket elvettél az életemből.
- Kiraboltad a saját apád Lena, gondolkozz már ! Megérdemelted !
- Na ja persze, te jó vagy. Igen te mindenben jó vagy te kihívod a zsarukat, meg lecsukatod a saját barátnődet.
- Nem tehettem mást.
- De, kurvára. Tudod mit ? Semmit nem kellett volna tenned. Megbeszéltük, hogy elmegyünk innen együtt de te nem jöttél. Oké, felfogtam egyedül akartam megcsinálni. Erre kihívod rám a zsarukat ? MI A FASZOM.
- Én csak azt akartam, hogy itt maradj... velem. HONNAN TUDHATTAM VOLNA, HOGY NEM EZ AZ ELSŐ BETÖRÉSED ?
- Ja, persze kend rám. Én vagyok a hibás.   
Legszívesebben nekimentem volna, ott a kocsiban hátulról elkaptam volna a nyakát és fojtogattam volna amíg jól esik. De nem tehettem. Lenéztem Sidre és az arcán az alvadt vér egy aranyos kis térképre hasonlított. Elmosolyodtam.
- Aúú.
- Höh, direkt volt. Összevérezted a nadrágom te szemét.
 Megcsókoltam, édes vér került a számba és ezzel el is voltam egy jó ideig.
- Ott vagyunk már ? - Kérdeztem mert már eléggé pisilnem kellett, próbáltam tényleg csak erre koncentrálni és figyelmen kívül hagyni Mattet.
- Bocs, hogy nem vagyok pszichopata és vezetek úgy mint a drágalátos szerelmed.
- Baszd meg magad komolyan mondom. Különben is a FÉRJEM. - Sid nevetni kezdett.
Én nem tudom, hogyan keveredtünk haza. Fogalmam sincs. De reggel Sid mellett ébredtem aki élt és ez elég volt. Igen, nagyjából így telt az a nap. Örültem, hogy él és ennyi. Ja. Aztán másnap Rev felhívott, hogy menjek be vele a kórházba meglátogatni Ravot. Semmit kedvem nem volt hozzá.

*

- Nem hiszem el, hogy tényleg eljöttem veled.
- Nem hiszem el, hogy már két hete így fekszik.
- Igazad van, biztos nagyon unalmas lehet neki ott.
Az értékes perceimet itt lövöm el Rav hullaszerű teste mellett. Meg sem moccan. Igazából így jobban kedvelem, nem beszél meg ilyenek, akár még jó fej is lehet(ne). Aztán kinyitotta a szemeit. Feszülten mosolyogtam rá és próbáltam megigézni a szememmel a szemét, hogy csukja vissza. Maradjon úgy, jobb az mindenkinek.
- Rav ? - Tett egy eléggé költői kérdést Rev.
- Ti kik vagytok ? - Nos, erre már igazi választ várt Raven. Én meg csak bambán néztem tovább.
- Lena, szólj egy nővérnek, Raven felkelt!
- Szólj te, - tovább bámultam. - Szóval nem emlékszel rám?
Raven bután megrázta a fejét.
- HÁT EZ KURVA JÓ. GYERE MÁR JIMMY ! - Kiáltottam el magam, majd elkezdtem agyalni és bizalmasan mosolyogtam. Közelebb mentem hozzá és megfogtam a kezét. Próbáltam szomorkás arckifejezést ölteni.
- Komolyan nem ismersz meg ? Ah. - A fejemet lehajtottam, elfordultam tőle majd felsóhajtottam. Hatásszünetet tartottam. - Ezt nem hiszem el, hiszen te és én. Te jó ég. Mint a borsó meg a héja, a legjobb barátnők. - Itt erősebben szorítottam a kezét majd megöleltem amennyire csak tudtam.
E megható pillanatot egy nővérke szakította meg akit becibált Rev. Kis idő múlva előkerült az orvos is és kitessékelt minket a kórteremből.
- Rev akarsz játszani egy kicsit ?
- Benne vagyok...
- Színház az egész világ... Ismered a mondást, ugye ? - Néztem rá kacéran.
Nem kellett sokat dumálnom, hamar meggyőztem. Már azt is elterveztük, hogy megszöktetjük Ravot a kórházból.
- De mi van ha kiderül ? Ha emlékezni fog ?
- Áh, tökmindegy így is meg úgy is utál engem.
Megittunk egy kávét majd úgy fél óra múlva visszatértünk a 'barátnőmhöz'.
- Majd én elterelem a figyelmüket ti meg kimentek hátul. Bízzátok ide. - Vigyorgott Rev.
- De én pizsamába vagyok.
- Cuki bohócos. - Nevettem.
Igazából nem tudom mit csinált Rev, már csak a hatalmas kiabálást hallottuk... Egészen az utca sarkáig futottunk ahol izgatottan megvártuk bajtársunkat. Nem nagyon tudtam, hogyan hozzászólni Ravhoz, kicsit kínos volt. Rev vezetett, mert tud ő csak sosem elég józan hozzá.
- Hozzám megyünk. - Adtam ki az utasítást. Rev bólintott egyet.
- Együtt lakunk ? - Kérdezte kicsit félve Raven. Szerencsétlent sajnáltam egy picit.
- Aha. - Vágtam rá. Csak pár perccel utána gondoltam bele mit is jelent ez....
- Öö, csak a cuccaid nincsenek még nálam mert pont akkor költöztél hozzám, nos tudod amikor... - Felsóhajtottam. - De most már minden jó lesz ! Újra együtt, jaj el sem tudod képzelni mennyire hiányoztál már !
Oké, a hajómban jelenleg hárman lakunk. Sid, Beck és én. Alig férünk el. Hmm, Sidéknek menni kell. Miközben azt ecseteltem Ravennek mennyire jóban vagyunk és szeretjük egymást azon törtem a fejem, hogyan fordíthatnám ezt a kialakult helyzetet a javamra. Igaz nagyon jól szórakozom de ez kevés. Otthon (hál' istennek) nem találtunk senkit. Miután Raven abbahagyta az 'ÉN EGY HAJÓN LAKOM' mondat ismételgetését felénk fordult és a szeme Rev és közöttem ingázott.
- Szóval ti együtt vagytok, nekem meg  nincsen senkim ?
- Még szép. Nagyon független voltál vagy is vagy...., nem akartál komoly kapcsolatot sosem. Így élünk mi hárman. Jaj, olyan hihetetlen, hogy nem emlékszel semmire. - Mondta csalódottan Rev.
Alig bírtam ki nevetés nélkül, pedig csak most kezdődött el igazána móka. Az egész délelőttöt azzal töltöttük, hogy egyre vadabb dolgokat meséltünk Ravennek, a fantáziánk csak úgy szárnyalt.
- Biztosan nagyon nehéz lehetett otthagyni azt a sok lámát, - mondta együtt érző hangon Raven - de most beszéljünk rólam... Milyen vagyok ?
- Véletlenül sem akartad megölni Lenát ! - Szólt nevetve Rev és én meg egyszerűen csak röhögőgörcsöt kaptam. Szegény csaj nem értett semmit.
- Oh. ez egy remek sztori majd elmeséljük neked egyszer.
Miután elmondtuk neki, hogy a kávénál jobban csak a vodkát szereti elment megfürödni. Már bent lehetett vagy egy órája amikor hazaért Sid.
- Hey, Becket hol hagytad ?
- Kit ?
- Jó, mindegy. Szóval, következő a helyzet...
Neki is irtó könnyű volt beadni, hogy miért is lesz ez a dolog egy hatalmas buli. Első perctől kezdve benne volt. Még azt sem bánta, hogy ki kell költöznie. Csak nevetett. Persze ragaszkodott hozzá, hogy bűvészként mutassam be.
- Egyetlen bökkenő van Lena... Akarlak. Most !
- Hmmm, tudod mi jutott eszembe ? Ismerek valakit akinek már nagyon kijár egy kiadós szex.
Sid rosszalló pillantást vetett rám.
- Sidney, játssz !  - Megcsókoltam. - Figyelj te itt maradsz vele kettesben mi meg elmegyünk Revvel a többiekhez.
Már csak pár háznyira voltunk Synéktől amikor hirtelen megálltam.
- Ez nem fog sikerülni.
- Egyszerű. Én fogok beszélni mert engem mindenki szeret.
- Igen...
- Mi voltunk benn amikor Raven felkelt,
- Ez eddig igaz is. - Vágtam közbe.
- és rögtön elkezdett beszélni arról mennyire hiányoztunk neki. Össze-vissza beszélt a mi kis hármasunkról. Mi meg nem akartuk kedvét szegni... - mondta Rev nagy beleéléssel. - Tudjátok tök gáz, kérdeztem az orvost, hogy a szüleit értesíteni tudjam de nem jöttek be hozzá látogatóba egyszer sem és kérték az orvostól, hogy ne is keressék őket ez ügyben. - Na ez volt a végső döfés, itt mindenkinek meglágyult a szíve és hirtelen mindenki velünk értett egyet.
- Ráadásul, - kezdte halkan Jimmy - a barátja is meghalt. Rich... Lehet, hogy csak két hétig marad így  és utána mindenre emlékezni fog, de legalább ez a két hét boldogan fog telni...
- VAGY ÖRÖKKÉ ÍGY MARAD. - Vigyorogtam.
Nagyon hitelesek voltunk, vagy a többiek naivan, nem tudom eldönteni. Mindenesetre a tenyerünkből etettük  őket.
Zackynek gyerekjáték volt beadni a sztorit, egyedül Liztől féltem.... Hozzá egyedül ment fel Rev. Nem tudom hogyan de őt is meggyőzte. Iszonyú boldog voltam. Végre valami történik, valami új és érdekes. Rev és Sid lakást cseréltek. Elérkezett az első éjszaka, hogy Jimmy mellett hajtottam álomra a szemem. Azt hittem be fog próbálkozni, de nem... Semmit nem tett. Másnap elmentünk együtt egy kocsmába, mindenki hihetetlen kedves volt Ravennel. Már-már túlságosan is csöpögtek a szeretettől. Kimentem a teraszra cigizni, nem sokkal utánam jött Matt.
- Csodás.
- Olyan drámai de mégis szép ami Ravennel történt.
- Hajaj, na ezt most fejezd be.
- Kezdjük  mi is előröl... A kezdetektől. - Maga felé fordított és a kezét nyújtotta.
- A nevem Matt Sanders, örülök, hogy megismerhetlek.
Megfogtam a kezét és mélyen a szemébe néztem, látszott rajta, hogy tényleg akarja.
- Hey, itt Lena kibaszott Holden, menj a pokolba Matt Sanders.

írta Cookie.

Erős nyomást éreztem a hallántékomban, mintha két kéz össze akarná roppantani a fejemet.
- Raven, nyisd ki a szemed, baby. Minden rendben lesz, hallod? Nyisd ki a szemed és koncentrálj, nem aludhatsz el! - Richard az arcomra csúsztatta a tenyerét. Óvatosan, nagy fájdalmak árán rápillantottam. Sosem látott fájdalmat láttam a tekinteteiben. Mindketten tudtuk, hogy valami nem jó, hogy ebből jól már nem tudunk kijönni. Fáradt voltam, egy hang sem jött ki a torkomon. Richard idegesen szorított magához.
- Mennem kell, Raven - homlokán patakokban folyt a vér. - Kérlek, értsd meg. A kocsi nem az enyém volt, nem akarhatod, hogy visszamenjek oda. Hogy újra bekerüljek a sittre.
Fel sem fogtam a szavait, kétségbe esetten néztem rá. Féltem, hogy megint elveszítem. Behunytam a szemeimet, nem bírtam ránézni. Nem akartam látni.
- Már jönnek. Hallod a szirénát? Nyisd ki a szemed - ajkait óvatosan az enyéimhez érintette. Nem akartam ilyen közel érezni, de a testem nem volt az irányításom alatt, képtelen voltam ellökni magamtól. - Újra megtalállak.
Kinyitottam a szemeimet és a távolodó alakját figyeltem.

*

Az idegesítő pittyegő hang csak nem akart megszűnni és megmagyarázhatatlan idegesség fogott el. Csukott szemeimen keresztül vakított a napfény.
- Úristen! Raven! - Egy éles női hang szakította meg a csendet, ami halk zokogássá szelídült.
- Óh, köszönöm, hogy eljött...
- Liz. Liz Soars.
Ki akartam nyitni a szemem, meg akartam mozdulni, de mintha egy nagy kőtömbe lettem volna bezárva, a testem nem válaszolt. Mi történik velem?
- Próbáltuk értesíteni Raven édesanyját, esetleg egy közeli rokont a telefonja alapján, de senki sem válaszolt a hívásunkra, ezért megnéztük az utolsó bejövő hívását, ami magától jött.
- De... Mi történt?
- Raven autóbalesetet szenvedett és most kómában van.
- És... és más nem volt az autóban?
- Nem, de a balesettől nem messze találtak egy férfi holttestet, de nem tudták beigazolni, mert nem voltak nála személyes iratok. Esetleg ismerte az illetőt?
A pittyegő hang gyorsabbra váltott és éreztem, hogy vele együtt a szívverésem is felgyorsul. Agyamat elöntötte egy mély, zúgó hang, majd mielőtt úgy érezhettem volna, hogy bármire képes lennék, a gondolataim leálltak és minden elsötétült.

*

Valaki hangos nevetéssel belépett a helyiségbe.
- Nem hiszem el, hogy tényleg eljöttem veled.
- Nem hiszem el, hogy már két hete így fekszik.
- Igazad van, biztos nagyon unalmas lehet neki ott.
És akkor éreztem valamit. Képes voltam mozgatni a lábujjaimat!
- Basszus, Lena. Legyél már egy kicsit megértőbb.
- Jó, ez az egész tényleg nagyon... szomorú, de nem mehetnénk már hazaaaa?
- Jó,menj előre, mindjárt utánad megyek.
- Á, nem. Megvárom még, hogy mit akarsz neki mondani. Ha-ha
- Lehetetlen vagy. Mindent rendbe fogok hozni, Raven.
Miért ígéri meg mindenki, hogy minden rendbe lesz, vagy hogy jóvá teszik azt, amit elkövettek? Erős nyomást éreztem a mellkasomban, majd egy nagy rándulással kinyitottam a szemeimet.
Egy kórházi szobában voltam. Az ágyam mellett egy magas, sötét hajú srác állt, a csodálkozástól óvatosan szétnyílt ajkakkal, mellette pedig egy vöröshajú lány, széles mosollyal.
- Rav?
- Ti kik vagytok?
- Lena, szólj egy nővérnek, Raven felkelt!
- Szólj te – mondta Lena cinikusan, mire a srác eltűnt az ajtón keresztül. – Szóval nem emlékszel rám? – az utolsó mondatot már hozzám intézte és furán mosolygott hozzá. Megráztam a fejem.

A zöld vagy a piros monsterből vegyek többet ? Áh, kit akarok becsapni, otthon teli a hűtő velük.
Oké, most ment el mellettem harmadjára, ha legközelebb erre jön - aminek három percen belül be kell következnie mivel elég kicsi ez a bolt - leszólítom. Összeszedem minden bátorságomat és ráköszönök, és és felteszem neki a gondosan kigondolt kérdésemet. Nem úgy mint tegnap, vagy azelőtt vagy azelőtt... Csak ne lennék ennyire ideges. Amikor utoljára ennyi elefánt ugrált a hasamban akkor Sidet látogattam meg a börtönben. Visszagondolva milyen nevetséges is volt az egész. Az üvegfal két oldalán vigyorogtunk egymásra mint két idióta. Szóval az elefántok, igen, na ők nyomban elrohantak amint megpillantottam Sidet, de ez most másként fog történni. Tudom, hogy amint ráveszem magam a kezdeményezésre tömegük egyre fog nőni. Micsoda idétlen metafora ez. Elefántok. Tudtad, hogy ők sohasem felejtenek ? Vicces. Örülök, hogy nem vagyok elefánt.
- Segíthetek ?
Ó, te jó ég. Lena, mély levegő menni fog. Préselj ki egy hey-t, vagy egy jó napotot, jaj tök mindegy csak mondj már valamit. Nagyszerű most idétlenül mosolyogsz. Jaj mit szorongatod azt a kosorat ? Ahhh, vegyél levegőt most meg már alig kapsz. Helyes, rohanj el persze ejtsd le a földre a monstert és szaladj ki a boltból. Ez olyan tipikus.
- Majd holnap újra megpróbálom. - Nagyszerű mostmár magamban beszélek. Ezt tényleg kimondtam vagy csak ... ?

*

Éppen a felhalmozódott csikkeket szedtem össze a szekrény mögül amikor kopogtattak, mit több ki is mondták. Így ni: kopp-kopp. Az illető egészen addig volt vidám és mosolygós ameddig engem meg nem látott.
- Ki az ? - Álltam vele szemben és próbáltam nem reagálni a csalódott tekintetére. Nem rám számított.
- Mintha nem tudnád.
- Pedig én olyan vicces vagyok, - sóhajtottam -  azt hittem te is. Miben segíthetek ?
- Igazából Sidet keresem.
- Hát ő nincs itthon.
- De azt mondta, hogy itt lesz. Egyedül.
- Gyere be nézz körül nyugodtan nem rejtegetem előled.
Liz megemelte a szemöldökét és egy erőltetett 'ehh-t' nyomott a képembe.
- Miért ? Átadhatok neki valami üzenetet ? - Itt elröhögtem magam.
- Mindegy. - Azzal hátat fordított nekem és elsétált.
Ez nagyon fura volt, de most, hogy jobban belegondolok nem ez az első alkalom, hogy Liz így viselkedett velem.
- Gyere elő már elment.
Sid kibújt az ágy alól a macis alsónadrágjában és nevetni kezdett.
- Nem akarod elmondani mi volt ez az egész ?
- Kérsz palacsintát ?
- Aha.
Visszatértem a rendrakáshoz.
- Sid ez a tied ? - Lobogtattam a kezemben egy fekete pólót amin egy kacsa volt. Valami mesefigura nem tudom a nevét...
- Ja, most már biztosan. Te figyelj, hogy kell kiszedni a tojáshéjat a tojásból ? Kurvára nem tudom megfogni. Áh nem érdekel. Csak finomabb lesz.
Miközben én a felgyülemlett szemetet pakolgattam zacskókba addig Ő mutatványokkal szórakoztatott engem.
- Nézd, most nézd ez sikerülni fog ! Érzem. Picsábaaaaaa. Ja tényleg elmegyek pár napra.

*

Így is tett és mivel már a második nélküle töltött napon unatkoztam otthon elmentem Revékhez. Hazudok, igazából a rengeteg takarítani való kergetett el a hajócskámból.
Miután Syn és Rev filmezős délutánját tökéletesen tönkretettem azzal, hogy lelőttem a harcosok klubbjának végét, úgy döntöttem sütök nekik valami sütit. Kárpótlásképp. Nem vagyok valami jó szakács. Igen, mint rájöttél nem vagyok az a házias fajta nem is tudom miért van együtt velem Sid. Ja, de...
- Valamit mondani szeretnék. - Mondta szelíden Rev miután becsukta magunk mögött a szobájának ajtaját. A szobáját ne képzeljétek túl, nincs berendezve sehogysem. Nem fordított rá nagy igényt, és ezt foghatná arra, hogy csak nem régóta lakik itt, de vele ellentétben Syn már teljesen magáévá tette a területét. A falon mindössze egy poszter volt amin valami dobos volt, az ágyán meg egy plüssfigura. Egy patkány. Eléggé fura fazon... Kezeivel a két vállamat szorította.
- Figyelj, tudom, hogy belém vagy zúgva de,
- Ravenről akarok beszélni.
- Ez elég kínos, tegyünk már úgy mintha az előbb nem mondtam volna semmit. Oké ?
- Nem tudom miről beszélsz, - mosolygott, majd megint komoly lett - úgy érzem, hogy.. Ami Ravennel történt az... az eléggé az én hibám is.
- Miért mi történt vele ?
- Te ? Nem ? - Leültetett az ágyra és mély levegőt vett. - Autóbalesetet szenvedett és most kómában fekszik.
- Komolyan ? Ezért kellett leülnöm ? Azért okolod magad mert nem tud vezetni ?
- Tudod mire gondolok, nem kellett volna dobnom őt...
- De hiszen belém szerettél, - nevettem. - oh az isten szerelmére amikor Zacky kinyírt valakit sokkal lazább voltál pedig az aztán... Hűűű. Amúgy azóta is haragszom rátok, hogy nem hívtatok.
- Lena, legyél már komolyabb !
- Komolyság ? Arra ott van más. Miért velem akarod ezt megbeszélni ? Velem lehet berúgni, dugni meg röhögni, de nem beszélgetni főleg nem komoly dolgokról.
- Ne menj már el. - Ragadta meg a karomat.
- Engedj el. Az eszem megáll. Beszélgetni akarsz ? Oké. Hol kezdjük ? Azt hiszem te tehetsz arról, hogy belém estél. - Höh, milyen jó ezt a képébe vágni.
- Te is. Miért voltál olyan a kocsiban ?
- Milyeeeeen ?
- Hát...
- Komolyan rám akarod kenni ezt az egészet ?
- Te vetetted magad rám, először miattad szakítottunk Ravennel.
- Az csak azért volt, hogy visszavágjak neki. Már nem is tudom miért haragudtam rá. Jézusom még csak nem is volt jó, nehogy azt mond, hogy te élvezted. Áhh, egyszerűen nem hiszem el, hogy veszekszem veled. Téged bírlak itt a legjobban erre letámadsz a baromságaiddal. Jó, léptem.
Feltéptem az ajtót és kivágtattam a konyhába a táskámért.
- De Lena, a sütiiiii !
A lendülettel amivel kirohantam a lakásukból legyalogoltam három utcányit, elszívtam egy fél doboz cigit és felhívtam Zackyt. Nem volt elragadtatva sem tőlem sem az ötlettől, hogy találkozni akarok vele. Végül belegyezett, persze feltételekkel, nekem kellett fizetni a kajáját és a barátnőjét is hozta. Csodás. Beültem a sarkon lévő étterembe és elkezdtem a várást. Rendeltem magamnak egy kávét, majd mégegyet. Aztán építettem a szívószálakból egy kis házat nagy kutyával aminek sárkány szárnyai voltak és elefánt ormánya. Elefántok. Holnap mindenféleképpen beszélek a pasassal a boltban. És ő elfogja mondani nekem, hol van a testvérem. És én elfogok menni hozzá. És én találkozni fogok az anyukámmal. Igen. Nem kellett volna annyira felkapnom a vizet. Szegény Rev.
- Heeey, végre !
- Lena, ő itt Emma ! - Köszöntött széles mosollyal Zacky.
- Örülök. - Nyújtottam a feltűnően fiatal lány felé a kezem.
- Már sokat hallottam rólad.
- Én is rólad. - Vágtam rá reflexből.
- Tényleg ?
- Nem. Nem igazán.
Pillanatnyi feszült csend, a lány beül, mellésimul Zacky aki le sem veszi a derekáról a kezét.
Egy kis gyors beszéd a kajáról, az időjárásról és a lány végre elmegy bepúderezni az orrát. Na persze.
- Nem gondolod, hogy túl fiatal hozzád ?
- Nem gondolod, hogy ... TE SYNNEL KEFÉLSZ !
- MEGÖLTÉL EGY EMBERT HAHAAA NYERTEM.
- Hangosabban nem lehetne ?
- Jaj, olyan vicces vagy.
- Egyáltalán nem vagyok vicces kedvemben.
- Hmm, ma valahogy senki sincs. Nem értelek titeket. Szerinted is én tehetek arról, hogy Raven majdnem meghalt ? NE NÉZD A PLAFONT.
- Most erre mit mondjak ?
- Na, további jó étvágyat. Én léptem. Ja igen. És ezzel a kis izével csak Freyát akarod elfelejteni.
Nem akartam hazamenni. Lesétáltam a partra, megismerkedtem pár idegennel akik meghívtak pizzázni. Hívtam Sidet de nem vette fel. Gondolkoztam azon mennyit változhatott az anyukám. Hogy nézhet ki a tesóm. Megint hívtam Sidet de nem vette fel. Aztán belegondoltam, hogy az a pasas a boltból lehet csak tényleg összekevert valakivel, és nincs is már tényleg senkim ezen az üres világon. Mivel rájöttem, hogy nem lenne okos dolog rosszban lenni a banda kulcsfigurájával azaz Revvel felhívtam őt is.
- Bocsánatot szeretnék kérni amiért belém szerettél. - Nevettem.
- Életem végéig ezt fogom hallgatni, ugye ?
- Meghívlak inni. Te mondod hol és mikor. Lehetőleg most.
Hála a nagy tájékozódási képességemnek, - a járdán szédelgő hajléktalannak - hamar odataláltam a Fantasy nevű kocsmába, mert nem volt több annál. A helyről annyit tudok csak mondani, hogy olyan vörös.
- Ugye ezeket is fizeted amiket nélküled ittam eddig meg ?
- Komolyan ez a kedvenc helyed ?
- Igazából van egy nagyon kedves kis kocsmám, de úgy érzem még nem tart ott a kapcsolatunk, hogy felfedjem előtted a varázslatos búvóhelyemet. - Mondta komoly arccal majd elnevette magát.
- Gyerünk rúgj be, legyél velem őszinte és ne hordj össze mindenféle baromságot.
- Csak akkor ha te is.
- Én is, mi ?
- Mondj valami igazat. - Tolta közelebb hozzám a tömény löttyöt. Lehúztam.
- Tudod, itt annyira teljesen más mint New Yorkban. Ott nem volt kérdés, hogy minden este berúgunk és jól érezzük magunkat és együtt vagyunk, örömködünk a semmin. Itt meg.... Mindenki állandóan dühös és nem vicces. Felbasz, hogy nem vagytok viccesek !
- Ki kérem magamnak én az vagyok.
- Ja. Most is épp halálra röhögöm magam. Hogy vagy ?
- Dühös vagyok Mattre, elbaszott egy csomó mindent. Konkrétan nem intéz semmit.
- Naaa közös tulajdonság !
- Te jössz.
- De így nem lehet beszélgetni. Na jó. Én nagyon szívesen találkoznék az anyukámmal és tartanám is vele a kapcsolatot meg minden. Nem lennék az az idegbajos makacs akárki aki nem lenne hajlandó a rég nem látott anyjával beszélni. 'Ha eddig nem néztél felém akkor most se, meg mér nem érdekeltelek?' satöbbi, én ilyeneket nem vágnék a fejéhez..
- Ühü. Értem. Nem. Miről van szó ?
 - Ah, én leszarnám ha most itt lenne... Én úgy emlékszem rá mint egy kedves szerető és gondoskodó lényre. Biztosan megvolt rá az oka amiért elhagyott minket. Oké, ezt most jól esett.
- Szívesen ! - Koccintottunk újra.
- Holnap bemegyek a kórházba meglátogatni Ravent. Te is jöhetnél.
- De azt mondtad, hogy kómában van.
- Állítólag hallják ha beszélnek hozzájuk, meg ilyen izé érted. Jaj, nagyon nyomaszt az, hogy kibasztam Ravennel, mert én nem ilyen vagyok.
- Te örökké vidám vagy és nem törődsz ilyen baromságokkal, hogy Rav nem tanult meg jól vezetni.
- De csak akkor vagyok vidám ha a körülöttem levő emberek is azok.
- Mit gondolsz Sidről ?
- Ha nem lenne köze hozzád, bírnám.
- Naaaaaa én itt monológokat csapok neked, te meg lerendezel egy mondattal ! Igyál még ! Jó, újabb kérdés. Milyen a családod ? Háháá, megfogtalak.
- Sosem álltak mellettem igazán, persze a látszat azért megvolt. Naná, menj dobolni kövesd az álmaidat ! - mondták. De az igazság az, hogy szartak rám egy nagyot. Cigit ?
Nem tudom mennyi ideje ülhettünk egymással szemben. A kezdeti nehézségeket leküzdöttük úgy ahogyan a sok piát is. A szavak ömleni kezdtek belőlünk. Jól éreztem magam vele.
- Lena, szeretlek.
- Tudod mit ? Én is téged ! - Áthajoltam az asztalon és megcsókoltam, ám amikor vége lett az akciómnak az arca csalódottan tekintett vissza rám.
- Ezt nem csinálhatod.
- SULLIVAN ?
- Heey, gyere Lena fizet !
- Mindjárt jönnek a többiek is. - Magyarázott.
- Na, hozok még egy kört.
- Jó, addig itt maradok ööö, umm. Ne haragudj mi is a neved?
- Johnny.
- Igen! Johnnyval. Miért is nem beszélgetünk mi többet?
- Mert hányok tőled.
- Ok.
Amint megérkezett Freya, Syn, Matt és Liz átvándoroltunk egy nagyobb asztalhoz. A hangulat elég jó volt. Mindenki hangos volt és vidám. Imádtam. Miután meguntam a mogyoródobálást lesmároltam a mellettem ülő Freyát. Legnagyobb meglepetésemre visszacsókolt.
- Látod ? Megtehetem. - Lőttem nagyon mélyenszántó pillantásokat Rev felé.
- Dolgozhatok a Kiscsillagban ? - Vigyorgott rám vissza Freya.
- Nanáááááááá. Tégy amit akarsz. Mi ? Úúú ú rezgek. SIDNEEEEY.
Örömömben kirohantam a kocsmából és miközben levegőért kapkodtam felvettem a telefont.
- Hey Nanc, merre vagy ?
- A fantasy mond neked valamit ?
Lerakta. Vissza sétáltam elvettem egy újabb tál mogyorót valaki asztaláról és bemásztam a sarokba vele.
- Ja, amúgy teljesen igazad van. Ki kell nyitni a Kiscsillagot. - Helyeseltem.
- Nem jössz segíteni L ? - kiabált hozzánk Rev aki a pultnál állt az indokolatlan mennyiségű korsók felett.
- Megyek. - mosolygott Liz.
- Igazából én Lenára gondoltam.
És akkor Liz aki eddig látszólag nyugodtan ült és hallgatott az asztalra csapott majd rám szegezte gyűlölettel teli tekintetét.
- Azt hiszed annyira különleges vagy ?
Értetlenkedve bámultam rá...
- Oh, Mattel közös a múltunk DE OLYAN KURVA NAGY TITKAINK VANNAK, hogy egyikőnk sem beszél róla. Zacky ? Ő a lelki társam ! Rev szerelmes belém, és ha kedvem támad SYNNEL KEFÉLEK !
- Nem is így beszélek...
- De... - röhögött Syn - Kitűnő alakítás Liz cica !
- Nem igaz, hogy nem látjátok, hogy egy manipulatív ribanc ! - fogta a táskáját, felborította Syn sörét és elviharzott.
- Mogyorót ?  Valaki ?
- Mi volt ez ?
- Te Synnel dugsz ? - Nézett rám úgy mint egy őrültre Matt.
- Csak ha kedvem támad, nem hallottad ? - Nevettem.
- Hát ez fura volt.
A hátulról a nyakamat markoló kezek komolyan a frászt hozták rám. Azt hittem Liz az.
- Te pöcs !
Lehajolt hozzám a szájából ömlött a füst. Megcsókoltam. Elnevettem magam. Komolyan megijedtem.
- Nyugiiiiii. Mindenki ! Ő itt Beck, a bandám énekese.
- Beck ?
- BECK ?
- De miért Beck ?
Sidnek sincs valami bizalomgerjesztő külseje de neki... Kukából öltözködik vagy mi ? Vicces. Sid véleményem szerint jó dalszövegeket írkál néhanapján. Gitározni meg tényleg olyan nagyon tud. És mit csinál a bandáiban ? Váltogat két akkordot és üvölti a mikrofonba, hogy niincs jövőőő bééébi.
- Ezt figyeljétek mit szereztem ! - Sid benyúlt a dzsekije alá és egy hirtelen mozdulattal fegyvert rántott onnan elő.
- De gyönyörű - örültem meg.
- Ember rakd már el ! - A többiek kevésbé értékelték.
Sid feltűnően óvatosan ült le mellém és a nyakát is csak elég fura pozícióban tudta tartani. Felhúztam a pólóját és az egész bal oldala lila már-már fekete színben pompázott.
- Olyan helyen jártam ahol nem ismerik az emberek a földön nem ér rúgni szabályt...

- Beck. Beck. Beck. Bee-eck. - Johnny már egy másvilágban járt.

írta Cookie.

- De, be kell engednie.
- Sajnálom hölgyem, túl fiatal.
- De nem érti, a barátaim meg minden.
- Remek szolgáltatásaink vannak amiket... - és blablabla. Nem is figyeltem már rá. Utálom az ilyen idióta, izomagyú férfiakat. Csak rebegtetni kellett volna a szempillámat, meg kicsit hozzá simulnom és már bent is lettem volna, de kérem szépen, mi vagyok én? Így hát dühöngve tovább álltam, magamat hitegetve, hogy engem nem érdekelnek az ilyen helyek. És tényleg nem! Las Vegas utcái egészen szépek éjszaka. Ugyan, kit hülyítek? Hipermegacsúcsszuper! Vagymi. Villódzó fények, nyüzsgés, élet! A főutcára kiérve tátott szájjal bámultam az ott levő emberekre. Bűvészek, táncosok és idióta show-kra meghívó vicces ruhába öltözött emberek.
Az újonnan szerzett karkötőmet forgatva a csuklómon beléptem egy közeli pubba, mert ha már Matt is itt hagyott, legalább próbáljam jól érezni magam. A pulthoz lépve kikértem a whiskey-kólámat a pultos sráctól, aki nagy, csillogó szemekkel nézett rám, mintha valami földöntúli csoda lennék. Egész aranyosnak tűnt, ezért le is ültem a pulthoz és igyekeztem jól megismerni. De ez teljességgel lehetetlennek bizonyult, ugyanis valami banda volt a színpadnak alig nevezhető, de színpadnak kialakított sarokban. Az egész hely túlzsúfolt volt és a kedves pultosnak egyetlen szabad ideje sem volt.
- Egy sör lesz! - próbáltam túl ordítani a zajt mosolyogva. Hamar meg is kaptam az italomat, de a szememet nem vettem le róla. Már teljesen beleéltem magam, hogy ma este ő lesz a partnerem. - Freya vagyok!
- Tessék?!
- Azt mondtam, hogy a nevem Freya! - kész. Feladom. Mi ez a borzalmas ricsaj? Ez nem zene!
- Ja! Szia, én pedig Andrew! - és már ment is tovább.
Igyekeztem beletörődni, hogy ez így szinte lehetetlen lesz, ezért inkább kerestem egy asztalt, ahova letelepedhetek.

*

- Matt! Hallod? Épp arról pofázok neked, hogy anyám ki akar rakni abból a kurva házból, mert már megint nem tetszik neki semmi! Honnan az istenből találjak munkát? - löktem arrébb a kezeit, amivel éppen a derekamat próbálta felfedezni.
- Nem kellett volna ott hagynod az állatkertet.
- Ha-ha, milyen vicces vagy! Megnéztem volna, te hogy mész vissza oda dolgozni.
- Itt van mondjuk Lenának a Kiscsillag... Tudod. Biztos szívesen felvesz, csak légy vele kedves, meg türelmes.
- Én legyek vele kedves?! Matt te tök megőrültél.
Idegesen ellöktem magamtól majd rágyújtottam egy cigire. Éreztem, hogy engem figyelt. Óvatosan ránéztem és nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam.
- Elmész hozzá?
- Olyan vicces az arcod, amikor aggódsz.
- Freya!
- Matt.
- Tudom, hogy tök hülyén hangzik, de amíg nem teszed félre a büszkeséged, hogy segítséget kérj Lenától, addig akár ide is költözhetsz.
Ledermedtem. Most komolyan arra kért, hogy lakjunk együtt? Ilyenkor mi a helyes válasz? És, hogy lehet kedvesen elutasítani? Hiszen mi nem is vagyunk együtt! Vagyis nem tudom. Én Zacky-t szeretem! De közben Mattel dugok. Ezt szépen összehoztad magadnak, Freya.
- Még ma elmegyek hozzá. Vagy holnap - mosolyodtam el végül és közelebb hajoltam hozzá. Kezeimet gyengéden rásimítottam a mellkasára és hagytam, hogy ajkainkat összeérintse.

*

És akkor ott volt Sidney. Nem az egyetlen és utánozhatatlan, de ott volt teljes nagyságában, méghozzá Lena házában és váratlanul. Elfelejtettem, hogy mit akartam Lenától, meg hát előtte mégsem kérhetek ilyet valakitől, akit még csak nem is bírok. Igazán furán jött volna ki. Szóval, most Mattnél lakok és kézen fogva járkálunk mindenhova.
Merengésemből egy ismerős hang térített vissza.
- Hát, megint találkozunk. - Mosolygott rám Andrew, mire egy széles mosoly terült szét az én arcomon is. A pub előtt álltunk és mindketten egy-egy szál cigire gyújtottunk rá. Unalmas beszélgetésbe kezdtünk és elgondolkodva figyeltem, ahogy beszélt. Mire észbe kaptam már a számomat akarta elkérni, de ehelyett inkább gyorsan leléptem. A New York -
New York Hotel felé sétálva egy szép állapotú Mattbe botlottam.
- Freyaaaa - mondta nagy mosollyal, majd az ölébe kapott és megforgatott. Kétszer is.
- Te meg minek örülsz? - mosolyodtam el kedvesen, aztán persze támaszthattam Mattet, amíg visszanyerte az egyensúlyát.
- Yay, hát úgysem hiszed el, basszus.
- Matt. Mondd el.
- Megsúgom.
- Súgd meg.
Közel hajolt a fülemhez, a bőrömön éreztem a leheletét, meg az orromban az alkohol szagot. Legszívesebben átkaroltam volna a nyakát és nem eresztettem volna.
- Nyertem - mondta ki ezt az egyszerű szót, amivel sikerült belém fojtania a lélegzetemet is. Az események itt hirtelen felgyorsultak. Egymás kezét fogva sétáltunk be az egyik pubba és mikor legközelebb elhagytuk már a fények elmosódtak, mindenki hirtelen szerethetőbbnek tűnt és Mattbe kellett kapaszkodnom, hogy járni bírjak.
- Úúúú. Nézdnézdnézd. Erre nincsenek szavak, annyira tökéletes. Nekem ez kell! - mutattam az egyik kirakatban álló ruhára és berángattam Mattet a boltba. Természetesen tökéletesen mutatott rajtam a fekete és zöld estélyi ruha és nézd! Még a karkötőmhöz is illik. Ezen fellelkesedve vigyorogva megvártam míg Matt kifizeti a ruhát, amit az Istenért se vettem volna le magamról, majd tovább sétáltunk. Színesebbnél színesebb utcákon sétáltunk keresztül kéz a kézben és nevetgélve.
- Nem mondod, hogy itt tényleg valami bál van?
Bementünk és tényleg az volt. Mindenki báli ruhában, pezsgős poharak mindenki kezében, meg valami idétlen zenekar a színpadon. Több sem kellett nekem, Mattet a kezemnél fogva beráncigáltam a táncparkettre és megpróbáltam feldobni a hangulatot. Unalmaaaaas.
- Gyere - nevettem és felugrottam az asztalra, Mattet természetesen magammal rántva. A csípőmet rázva próbáltam minél szexibb tánc mozdulatokat produkálni, de úgy tűnt ez nem mindenkinek jött be. Két mogorva képű biztonságiőr lépett elénk. Pont olyanok, mint a kaszinóbeli faszi volt, csak ezek valamiért idegesebbnek tűntek.
- Kérem jöjjenek le onnan - szólt az egyik, hozzá nem illő hanggal, ezért felnevettem.
- Kérd szépeeeen - nevettem és felrúgtam a puncsos tálat, majd tovább táncoltam, bár a zenekar már rég leállt és minket nézett. Mindenki minket nézett. Nos, több sem kellett nekik, másodperceken belül repültünk is kifelé a teremből. Ott álltunk nevetve az egyik mellékutcában és nem tudtuk mi tévők legyünk.
- Te Freya. Hol vagyunk?
- Gőzöm sincs.
Megfordultam, hogy rágyújtsak, mikor Matt karjai szorosan magához húztak.
- Örülök, hogy te vagy itt velem - suttogta rekedten a nyakamba. Képtelen voltam gondolkozni, vagy válaszolni valami értelmeset. Szembe fordultam vele, kezeimet az arcára simítottam és óvatosan ráharaptam az ajkaira.
- Erre örökre emlékezni akarok!

Hirtelen nyitottam ki a szemeimet és enyhe fej fájásom volt. Ez pedig nem mást jelenthetett, mint hogy még mindig az alkohol hatása alatt voltam, vagy nem voltam teljesen kiütve előző éjszaka. A másodikat simán megtagadhatom, mivel még azt sem tudom, hogy hol vagyok, szóval mosolyogva kényelembe helyeztem magam Matt karjaiban. Kezemet rásimítottam a csuklómon pihenő karkötőre. Láttam Lena milyen nagy szemekkel bámulta, mikor kikaptam Syn kezéből. Igazán aranyos kis darab. Jaj, talán odaadom majd neki, és akkor boldogságában még az is elfelejti, hogy utál és megkérdezhetem őt a Kiscsillagról. Éles fájdalom nyilallt a csuklómba, miközben az ékszerrel játszottam.
- Mi a...
A karkötő alól pár kósza csík látszódott ki. 'Emlékezz'. Ez állt a csuklómba varrva. Elmosolyodtam és bár még nem tudtam, mire kellett emlékeznem, megfordultam és Matt mellkasára feküdtem. De ott is megakadt valamin a tekintetem. Egy friss, eddig nem látott, enyémhez hasonló tetoválás virított a mellkasának bal oldalán. Emlékezz. Az arcára tekintve láttam, hogy félszemmel már engem figyelt.
- Te emlékszel? - kérdeztem és az arcába nyomtam a csuklómat, hogy ő is jól megnézhesse, majd ujjaimat óvatosan végig futtattam az övén. Hangosan felnevetett, amit egy biztos nemnek vehettem.

Hihetetlenül sötétek a napjaim. De most tényleg. Ki sem jövök a házból, a gondolataim szinte már-már nem normálisak, a bőröm és az arcom is már tiszta sápadt… Azt hiszem tönkremegyek, ha így folytatom. De nem tudok kikerülni ebből a helyzetből vagy miből. Túlságosan is elcsesződött az életem… Pedig olyan szép volt minden.

Ott kezdődött, mikor Lena elrángatott oda Jimmyékhez, mikor még Raven nálam volt. És Synnel véletlenül találkoztam az utolsó percben. Aztán Lena lesmárolta. És bementek. NOS. Nem voltunk már együtt Synnel, nagyon nem, de hiába, az érzelmek még nem múltak el… az nem olyan egyszerű… és Lena gondolom folytatta vele a házban is. Jó, persze, érthető, simán kimentette Synt ebből a… kellemetlen helyzetből, de… francba! Ez van. Nem tehetek semmit. Syn úgy is mindig meg akarta húzni Lena-t, tudom jól. Itt az alkalom. Csak nyugodtan. Azt már magamnak sem vallottam be, hogy sokkal jobban fáj, hogy Lenaval dug, mintha egy ribanccal tenné csak…

Hazarohantam Ravenhez. Addigra már semmi jele nem volt a lelki felzaklatottságomnak, pedig el tudom képzelni, hogy festhettem akkor. De ahhoz már túl jól tudtam, hogy kell színlelni. Hiszen szinte az egész életemben szükség volt rá.
Benyitottam Raven nevét kiabálva a szobába, ahol utoljára láttam. Talán egy órája. És tessék, egyből a lelkifurdalás… Rav kiabálni kezdett velem, hogy miért hagytam őt ott… Persze. Elcseszek mindent. Ott vagyok ahol nem kéne lennem, véletlenül sem ott, ahol talán esetleg szükség van rám.
Miután Raven kitalálta, hogy kell neki pár cucc, merthogy elmegy Angliába hirtelen (??), és kellenek a cuccai, nem tehettem mást, el kellet vinnem a házába még ma. Holnap már lehet, hogy nem lenne erőm elkísérni… Lényeg a lényeg, hamar odaérünk, de szinte semmit sem érzékeltem már a külvilágból. Raven a szobájába igyekezett, én csak lassan sétáltam utána. Nem érzékeltem se az időt, se semmit. Rav szobája elé érve Rich lépett ki az ajtón. Meg sem lepődtem. Először azt sem tudtam ki, de bevillant. Rich. Csak annyi kapcsolható hozzá, hogy nagyon féltem tőle Ravent.
Ahogy beléptem a szobába, egy csomó könyv a földön landolt és „Menj el!” kiáltás hangzott el úgy elég hangosan, szóval be is csuktam az ajtót, miután kiléptem. Már neki sem kellek.
Csak úgy lézengtem észrevétlenül a házban, mint egy szellem. Haza akartam menni, otthon akartam lenni. Valakivel. De egyedül vagyok.
Ahogy elsétáltam a fürdőszoba előtt lassan, hallottam, hogy foglalt, pontosabban Syn jól ismert sóhajaira lettem figyelmes. Tudom jól, hogy most biztosan nagyon jól érzi magát, hányszor hallottam már így… De most mással van. Most Lena miatt élvez. Hát mindegy, ez van. Megintcsak magamnak köszönhetem. Asszem.
Otthon, fél kettőkor bezuhantam az ágyamba és összehúztam magam a sötétben, amennyire csak tudtam. Én hittem benne, hogy ez a Syn-dolog még rendbe jöhet… de ő is tipikus pasi, amint egyedülálló, jól érzi magát, élvezi a szabadságot, és Syn esetében, mindenkivel dug. Jó, én is voltam pár pasival, na… de az az egész hét az úgy telt el, hogy nem voltam józan. Jaj, Liz, de hát ne rágódj már a múlton… Bevettem a szokásos kis altató adagom háromszorosát, és percek múlva elnyomott az álom.
14:07. Csak úgy felébredtem, de nagyon szédültem és alig bírtam felemelni a fejem. Sötét volt. Csak az óra világított. Jaj, de utálom. 14:08. Muszáj felkelnem, legalább csak egy fájdalomcsillapítóért…  Feltoltam magam ülő helyzetbe, és vártam. Ha most felállok, összeesek. Percek múlva megpróbáltam lábra állni, sikerrel, bár nagyon zúgott a fejem. A falba és mindenhova kapaszkodva támolyogtam el a folyosón, aztán a lépcsőnél már meg kellett állnom… Összeestem. Nem bírtam tovább. Annyira… annyira fáj… a fejem…
Miért vagyok a földön? Jaj, nagyon fáj a könyököm… a hátam… a térdem… miért fekszek a lépcső alján? Összeestem. Bevillant. Biztos a lépcsőn is lezuhantam… hát ez fasza. A felállás most egy kicsit könnyebben ment… A korom sötétben eltapogatóztam a konyháig, ott pedig felkapcsoltam a villanyt. Hát éjszaka van. De milyen nap egyáltalán? A telefonom a zsebemben, meg kéne nézni, hogy hányadika van vagy valami. Kilencedike, 23.42. Ez nem lehet. Hetedikén este volt az eset, hogy Ravent hazakísértem. Ez biztos. Hát ez fantasztikus, két napig nem voltam magamnál… Még mindig nem vagyok teljesen magamnál, de meg kell keresnem Ravent. De most nem lehet… Inkább még alszok egy kicsit…
A kanapé volt hozzám legközelebb, szóval oda dőltem le, de egyből el is aludtam. Méghozzá úgy, hogy Synt láttam, amint besétál az ajtón, és leül mellém. Édes képzelődés…
A telefonom rezgése ébresztett. Már világos volt.
- Igen? - szóltam bele még csukott szemmel. Fel kell ébrednem.
- Helló, Liz. Na mizu?
- Raven? Hát te nem Londonban vagy? Nem akartalak zavarni, azt hittem gyászolsz vagy ilyesmi. – pattantak ki a szemeim. Dehogy hittem, hogy Londonban van. Én csak átaludtam a napokat. De nem is kerestem szegényt… újabb lelkiismeret-furdalás.
- Ó, nem, holnap indulok. Azt hittem, megsértődtél, de akkor jó, ha nem. Mi a...
- Mi a…? Raven, mit csinálsz? – csak a papír zörgését hallottam. Mintha tépnék. Jaj, nagyon rossz volt hallgatni. – Raven!!!
- Figyelj, majd visszahívlak.
Ennyi, kész, letette. De legalább felhívott. Viszont nem tudom, mi lehet vele… Majd átmegyek. Mielőtt lelép Londonba.
Úgy döntöttem ideje véget vetni a folyamatos alvásnak, szóval a fürdő felé vettem az irányt. Most ki se jövök onnan egy darabig, totálisan kimosok magamból minden rossz emléket…
A kád hideg vízben ülve a testemet vizsgáltam. Csúnya lila foltos a térdem és a könyököm… És talán fogytam is. Nem akarta fogyni, mert úgy egész jónak találtam a testemet, de nem baj, hogy még lement rólam ez a pár kiló. Csak hát elég vékony vagyok így. És a bőröm eléggé kifakult… még nem is néztem tükörbe. Lehet jobb is. Remegni kezdtem… Már ezelőtt éreztem, hogy a testem szinte égetően forró, ezért is engedtem hideg vizet a kádba a kellemes meleg helyett. Becsuktam a szemem és a víz alá merültem.
Gondolkoztam, hogy ez után mi fog következni. Merthogy mikor az ember jól érzi magát, nem foglalkozik a jövővel… de ha szarul van, érdekli, hogy mi lesz később. És én most szarul vagyok. Levegőt sem kapok. Feljöttem a víz alól.
A hajam tisztán ragyog, a bőröm illatozik, és én egyetlen plédbe csavarva csörgök a tűző napon. Rohadt meleg van, mégis fázok és fáj mindenem. Mindjárt esteledik. A telefonom csörgésére viszont be kellett mennem a házba. Ritka, hogy csörög. Lena hívott… Felvettem, de nem szóltam bele.
- Szia Lizzie jössz Vegasba? – kérdezte jókedvűen, bár nem hiszem, hogy azért kérdezte, mert szerette is volna ha megyek. Sőt. Csodálom, hogy nem úgy kérdezte, hogy ugye nem megyek.
- Ha Syn jön én nem megyek! – próbáltam a leghatározottabb hangon mondani, nem tudom, sikerült-e. Igazából nem is ezt akartam mondani. Annyi minden más lett volna… Vagy csak beszélgetni… És nagyon szívesen mentem is volna! De ha Syn ott lesz, egyértelmű, hogy nekem nincs ott a helyem. Csak fájdalmat okoznék magamnak.
Szóval Vegasba mennek… Én meg itthon. Egyedül. De azért meg kéne kérdezni mondjuk Jimmyt, hogy ő itthon van-e… Hívom, de nem veszi fel. Lehet, hogy megint a medencébe dobta a telefonját. Zacky jutott még eszembe, bár nem tudom miért.
- Zacky? – szóltam bele bizonytalanul. Bár tudtam, hogy ő az.
- Nahát, Lizzie, mi van veled?! El vagy tűnve! – biztos, hogy eszik. Hallom a hangján.
- Te is Vegasba mész?
- Hogy hova?
- Mindegy. Nincs kedved ebédelni velem holnap? Tudom, hogy most is eszel, majd oda megyünk, ahova akarod.
- Benne vagyok, a többiek úgy sem érnek rá. Ja meg hát rég láttalak.
- Jimmyről nem tudsz?
- Nem, de tegnap asszem nagyon kiütötte magát, miért?
- Akkor jössz értem vagy én menjek?
- Holnap délben ott vagyok
Legalább lesz kis társaságom. Bírom Zackyt. Ő egy kis panda. Na de ideje egy kis alvásnak holnap délig…

Dél után 21 perccel tényleg ott volt, addigra én is felöltöztem szépen, bár nehéz volt kiválasztani, mit vegyek fel, mert a szűk rövidnacim is épp, hogy nem lötyögött rajtam. Igyekeztem egy bő pólóval elrejteni a vézna testem, meg egy napszemüveggel takarni a szemem alatti karikákat. Nem is tudom mikor ettem utoljára.
Zacky a kocsiból végigmért, majd megjegyezte, hogy nem kéne fogyóznom, mert így már nem tökéletes az alakom. Jaj, kis tudatlan.
Elmentünk hát kajálni, de én egy fél Subway-es szendvicsnél többet képtelen voltam elfogyasztani. De nem baj, Zacky szívesen megette helyettem. Igyekeztem nem kiadni magamból a gyomrom tartalmát.
A délután folyamán úgy döntöttünk megkeressük Jimmyt, szóval házhoz mentünk. Zacky végig kedves volt velem és sokat vicceskedett, szóval a kedvem is jobb lett tőle. Jimmyben volt a remény, hogy „kihúz a szarból” az örökös jókedvével.
Benyitottam a lakásba, ő pedig a kanapén aludt, de ahogy fölé hajoltam, hogy megnézzem, él-e még egyáltalán, kinyitotta a szemeit és a képembe röhögött.
- Liiiz! Már hiányoztál! – fogott meg úgy fekve és valahogy magára húzott, majd megölelt.
- Te is nekem… hogy vagy drága Jimmy?
- Fantasztikusan, mint mindig, de egy aszpirinért hálás lennék. Na és te?
- Nem ér visszakérdezni.
Zacky közben hozott egy sört neki plusz a gyógyszert. Nem nagyon tudtunk mit kezdeni magunkkal, ezért csak tévéztünk és néha beszélgettünk. De nekem ez is jó volt a kanapé sarkában, összekuporodva, felhúzott térdekkel. Egyikőjük sem kérdezett rá a karikáimra és a lila térdemre. Ennek nagyon örültem.
Épp valami szexxel sűrűn díszített filmet néztünk, mikor Zackynek eszébe jutott a kérdés.
- Hol vannak a többiek?
- Las Vegasba mentek. Lena, Sid, Matt, Freya és Syn. Lizzie téged nem hívtak?
- De. De nem hiszem, hogy szerették volna, ha megyek. Ráadásul ha Syn is ott van, akkor én…
- Hajajj… mekkora feszültség. – mondta Jimmy, miután leszűrte a hangomból azt a keserűséget.
- Tökre sajnálom, hogy szétmentetek, Lizzie. – tette hozzá Zacky magába merülve.
- Hát, szerintem ebből már nem lesz semmi, haver… Mikor Syn képes volt Liz miatt lebaszni a színpadra a gitárját, szerintem ott lett vége teljesen a dolognak.
- Én arra alig emlékszem. – szólaltam meg halkan, meredten magam elé bámulva. Lefagytam. Még nem beszéltem erről senkivel.
- Hát ja, akkor is valami másik pasival kavartál… Lizzie, basszus, te nagyon sok pasival kavartál! Számoltad?!
- Dehogy, Jimmy… - mondtam szomorúan.
- Kár, pedig kellett volna.
- Na és ő?! Ő számolja, hogy hány csajt dugott meg mióta…?!
- Nem hiszem. De nem gondolom, hogy ő össze-vissza kefél.
- Ja, csak Lenával, mi?
- Lenával?! – kérdezte Zacky egy oktávval magasabb hangon.
- Nem tudom. – közölte Jimmy hátradőlve.
- Jimmy te mindent tudsz…
- Akkor igen…
- Bár nem érdekel. Ez van!
- Jaj Liz, dehogynem érdekel. Szerinted nem látom, hogy milyen szarul vagy?! Tuti nem is ettél napok óta.
- Ma kajáltunk Zackyvel.
- És ki sem mozdultál otthonról már mióta!
- Úristen, hol van Raven?!
- Elment Rich-el Angliába.
- És én el sem köszöntem tőle! Neee…
- Nyugi Lizzie. Te is mindig csak úgy eltűnsz, nem szoktál elköszönni…
- Olyan rossz érzésem van miatta.
- Hát az miatt a Rich miatt nekem is… - szólalt meg Zacky. – Bár még csak egyszer-kétszer láttam.
- Na jó, Ravennek semmi baja. Nyugi van. Viszont mi érezzük már jól magunkat… - javasolta Rev, és utasításként kiadta, hogy irány a Purple Haze. Zacky azonnal hívta Johnnyt, mi pedig bepattantunk Jimmy kocsijába. Hiszen most csak négyen képviseljük Huntington Beach-et. A három zenész és... Liz.

Sötét volt és valaki figyelt. Liz üzenetére ébredtem, csak arra volt erőm, hogy visszaírjak neki egy „Ok.”-ot. Ajkaimat harapdálva kémleltem a sötétet. De miért ment el egyáltalán? Azt mondta, szüksége van rám és nekem is rá! És miért van ilyen sötét ebben a szobában? Erős nyomást éreztem a mellkasomban és felhúzott térdeimbe markoltam, de még így sem éreztem magam biztonságban. A sarokból kimászva az ágyra telepedtem és a takarót a fejemre húzva reménykedtem, hogy az a valami elmegy. Remegtem, a hátamon éreztem a tekintetét és mégsem tudtam, mi lehet az. Pedig ott volt. Csak ültem a sötétben és meredtem magam elé. Minden lélegzetvételemet figyelte. Egyre közeledett, már éreztem, hogy le akarja tépni rólam a védőburkolatomat és elragadni, de ekkor... Ajtócsapódás után valaki a nevemet ismételgetve belépett a szobába.
- Raven? Hát, mit csinálsz te ott? – Liz volt az. Lehúzta rólam a biztonságot adó takarót és aggódva figyelt, ahogy előre-hátra ringatózva hajtogatom, hogy valaki figyel.
- Miért hagytál itt?! – üvöltöttem rá.
- Sajnálom, jó? Raven, figyelj... Gyere, menjünk le. Hallod? Gyere már!
- Nem megyek sehova – suttogtam és erősen markoltam a paplant.
- Oké, akkor nem.
Leült mellém. Néhány percig még néztünk a sötétbe, lassan elmúlt a pánikroham is, már nem éreztem magamon senki tekintetét. Már csak én voltam ott és Liz.
- El kell mennem – mondtam elcsukló hangon. – Nem voltam ott. Londonba kell mennem.
- Londonba?
- A temetés. Amanda. Meghalt. Látnom kell.
- Nyugodj meg, így nem mehetsz Londonba.
- Miért hagytál itt? Azt hittem...
- Hé, itt vagyok. Nyugodj meg. Minden rendben lesz.
Magam elé meredve hagytam, hogy felhúzzon és elvonszoljon valamerre.
- Holnap. Holnap indulok – jelentettem ki a konyhapultnál ülve. – Liz, megtennéd, hogy... Szóval el kéne hozni pár cuccot a házból, de nekem annyira nincs erőm odamenni.
- Nekem jobb ötletem van. Menjünk most. Te is eljössz velem.
- Mi? Nem, nem, nem. Azok után? N-E-M – betűztem, de Liz nem hagyta magát, a kezemnél fogva ráncigált és nem engedett. Én megőrültem, nem, nem is én, hanem Liz. Mégis mit képzelt?
A házba remegő lábakkal léptem be.
- SIDNEY! Mi a szent istent csinálsz az ÉN falammal? – ennyire tellett tőlem. És ő mit képzel magáról?
- Kit látnak szemeim? – vigyorgott, erre mindenki felénk fordult és tágra nyílt szemekkel bámult ránk. Dühösen sóhajtottam egyet, majd jobbnak láttam felvonulni a szobámba. Ám ott sem lehettem egyedül. Épp azon filóztam, hogy Lena miért nem ugrott nekem egy késsel, mikor ijedtemben felsikítottam. Beléptem a szobámba és az ágyamra nézve egy kékszempár tekintett vissza.
- Richard...
Felállt és elém lépett. Nem volt már erőm ellenkezni. Arcomat a kezeibe fogta, ajkaival óvatosan kóstolgatta az enyémet. Amint érezte, hogy nem ellenzem, gyorsabb tempóra váltott.
- Mi a fenét művelsz? – löktem el magamtól és a pólómért nyúltam. Nem válaszolt, csak önelégülten mosolyogva elhagyta a szobát, mellette pedig Liz sétált be. Ő sem szólt semmit, csak engem figyelt. Megőrjít ez a csend. Reménytelenül ordítva löktem le a könyvespolcom tartalmát a földre. – Menj el!
És Liz nem ellenkezett, ott hagyott. Egyedül.

~

Csend és béke. Ez a két szó jellemezte az elmúlt pár napot. Mintha mindenki felszívódott volna, csak Jimmyt láttam egyszer, de akkor is átnézett rajtam. Fantasztikus. Nem mintha érdekelt volna, hova tűntek, de még Liz sem keresett. Ah, biztosan megsértődött. Jobb lesz, ha felhívom. Talán még bocsánatot is kérek.
- Igen? - szólt bele.
- Helló, Liz. Na mizu?
- Raven? Hát te nem Londonban vagy? Nem akartalak zavarni, azt hittem gyászolsz vagy ilyesmi.
- Ó, nem, holnap indulok. Azt hittem, megsértődtél, de akkor jó, ha nem. - Közben elindultam a konyha felé és még épp láttam, ahogy valaki egy levelet próbál betuszkolni a levélnyíláson. - Mi a...
Felkaptam a kis, fehér borítékot, amin az én nevem állt. A szívem kihagyott egy ütemet, pedig nem is voltak ismerősek azok a cifra betűk. Rossz előérzetem volt. Valahonnan még hallottam Liz hangját, amint a nevemen szólított, de ezzel nem törődve, a telefont még mindig a kezemben tartva próbáltam kibontani a levelet. Sikertelenül. - Figyelj, majd visszahívlak.
És letettem. Így már sikeresen, egy gyors tépéssel felbontottam, majd gyorsan végig futattam a szemem a sorokon. Idegesen kaptam fel a borítékot a földről cím után kutatva, de még bélyeg sem volt rajta. Feltéptem az ajtót, de minden bizonnyal az illető, aki begyömöszölte a nyíláson, nem fog arra várni, míg utána megyek. És ahogy sejtettem, senki sem volt az ajtó előtt, sőt az utca végéről sem figyelt senki. Bár kételyek nélkül megtudtam volna mondani, hogy kitől jött a levél, túl zavarodott voltam ahhoz, hogy felfogjam. Épp vissza akartam térni a házba, mikor egy alakot véltem fel az ajtóban. Közelebb érve, már tisztán kivehető volt Richt, amint a levelet tartja a kezében.
- Szép kis örökséget hagytak rád. - Rázta meg a levelet.
- Mit keresel itt? - kérdeztem felháborodva. Valahonnan Rev is feltűnt Rich mögött.
- Nyitva volt az ajtó.
- Add vissza a levelet.
- Minden rendben? - kérdezte Rev, de mivel nem reagáltam rá, lelépett.
- Mit akarsz? - kérdeztem és végül sikerült legalább a levelet megszereznem. Elkapta a derekam és a nyakamba fúrta az arcát. Nem löktem el, de valahogy mégis kimásztam a karjai közül és a konyhába rohantam.
- Most mit csináljak ezzel? - fogtam a fejemet, miközben a levelet vizslattam. Tehát a sosem ismert nagyanyám hirtelen kipurcant és az apám, akiről azt sem tudtam, hogy él-e vagy hal, belökött egy levelet az ajtóm alatt, amiben az állt, hogy örököltem egy életre elég pénzt, már csak ebbe meg ebbe a bankba kell elmennem. És azt csinálok vele, amit akarok. Rejtélyes. Richard velem szemben ült és egy halvány mosollyal az arcán nézett. Túl kellemes volt. Elmerültem a pillantásában, közben pedig vihar dúlt a szívemben.
- Tudod... Minden este azzal nyugtatom magam, hogy nekem nincs szükségem senkire, hogy megvagyok én így. Pedig ez nem igaz. Valaki kell. És ez az egész, annyira elbaszottnak és értelmetlennek tűnik. - Elfordítottam a fejem. Nem tudom, mi ütött belém, de úgy éreztem, itt és most ki kell mondanom ezeket a szavakat. Enyhe lesajnáló mosollyal mellém lépett. Vannak dolgok, amik nem változnak, ilyen ő is. Kétségbe voltam esve. - Mit akarsz tőlem Richard?
- Minden rendben lesz, Raven - suttogta közel hajolva. Ajkaimon éreztem a lélegzetvételét, automatikusan az ajkai után kaptam. A csók édes volt és mégis vad. Tépte az ajkaimat, miközben végig simított a gerincemen, beleremegtem. A nyakába karolva hagytam, hogy felemeljen. Szorosan a dereka köré fontam a combjaimat és kibújtattam a pólójából. Elborzadva néztem a felsőtestét, karcolások, számomra ismeretlen tetoválások és még több sebhely. Természetesen nem voltak annyira durvák, mint Sidney hegei, és ahelyett, hogy undorodva néztem volna rá, elszomorított. Vajon milyen lehetett neki ott? A börtönben? Nem hiszem, hogy nagyon számítana, mennyire erős valaki, a börtön mégis csak börtön, ahova egy rakás kigyúrt faszi közé volt berakva. Elgondolkozva simítottam végig a sebeken, de ő csak mosolyogva végig simított az arcomon és becipelt a nappaliba. Végig feküdve a kanapén, felülre kerültem és ajkaimat végig húzva a mellkasán, figyelmesen kikerülve a hegeket, bajlódtam az övével. A hátamra fordított és én sem maradtam sokáig takarva. Gyengéden beleharaptam a nyakába és egy halk sóhaj kíséretében már egyszerre mozogtunk. Körmeimet a hátába mélyesztve ösztönöztem, hogy gyorsabbra kapcsoljon. Nyakamat apró harapásokkal vegyült csókokkal borította, majd mikor éreztem, hogy megfeszült a teste, nekem is végem volt. Izzadó homlokát az enyémnek támasztotta és úgy próbált levegőhöz jutni, de nem hagytam. Többet akartam belőle, így finoman ringattam a csípőmet, amire a teste rögtön válaszolt is. Elmosolyodott és a felsőajkaim után kapott. Egy nagy lendülettel felkapott és ülő helyzetbe kerültünk. Büszkén nyugtáztam, hogy ha újabb karcolásokat is szerez, ezeknek legalább én vagyok az okozói.
Mosolyogva ültem a kanapén, míg ő az ölemben feküdt. Mosolyogtam, hiszen nem mindennap szexelhet ilyen jót az ember. Méghozzá háromszor is. A hajába túrtam és lehajoltam hozzá még egy csókra. Rich aznap nálam maradt. Estére is.
- Hát, ez? - kérdezte az ágyon ülve, miközben én a tükörben néztem magam és a hajamat töröltem.
- Ne törd meg a csendet - fordultam felé mosolyogva. A gyűrűt tartotta a markában. - Hát, ez. Ez emlék - sóhajtottam még mindig mosolyogva. Leültem az ölébe és egy csók kíséretében kivettem a kezéből az ékszert, majd visszatettem a helyére.

~

- Miért mosolyogsz?
- Nem mosolygok.
- Akkor sem tetszik az a izé, grimasz, ami beteríti az arcod.
Felnevettem. Szomorúnak kellett volna lennem, az lett volna a helyes, ha nehéz lett volna a lelkem és belülről üvöltöttem volna, ehelyett pihekönnyűnek éreztem magam, és ha nem lett volna a gravitáció, kacagva repültem volna a Hold felé. Vagy akármerre. Még egy utolsó mosolyt eresztettem neki, ő pedig értetlenül mosolygott vissza. Lesütöttem a tekinteteim, és már ő sem mosolygott.
- Elmegyek, Richard - suttogtam és hátrább lépkedve próbáltam bejutni a szobámba. Szemeiben már a jól ismert lángok csaptak fel. Szinte éreztem az égető érzést, mégis jól érzéssel töltött el. Szüksége van rám.
- Hova mész?
- El! Érted, Rich? Elmegyek! - végre bejutottam a szobába, de ő is lépést tartott. Láttam rajta, hogy meglepődött. Egy egyszerű szúrás a torkában és ő mégis harcol ellene.
- Dehogy mész te - mosolygott, de szemei kétségbeesést tükröztek. Kezembe kaptam a táskám, mire a falhoz lökött. - Tudom, hogy mondtunk dolgokat. Tettem dolgokat, amiket nem úgy akartam, de jóváteszem. Csak legyen úgy, mint régen. Nem is, legyen valami új, valami sokkal jobb. Jók vagyunk együtt Raven. Nincs szükséged ezekre a lúzerekre. Rám. Rám van szükséged.
Az alsóajkamba haraptam és csak megráztam a fejem. Bárcsak... De nem lehet! Nem engedhetek. Szorosan behunytam a szemem, tudtam mi lesz a következő lépés, ám most meglepett. Mellkasával erősen a falnak nyomott, szinte együtt gyorsult fel a szívverésünk a kétszeresére. Imádtam ezt az érzést. Hogy ennyire kiszámíthatatlan volt. A belőle áradó tűz majdhogynem égette a bőröm. Összerándultam, mikor egy erős ütéssel a falba vert, mély lyukat hagyva azon az öklével. Az ajkaim után kapott és remény vesztve próbált a karjaiban tartani.
- Gyere velem - sóhajtottam végül.


Első utunk a bankba vezetett, és hihetetlen, milyen gyorsan rajta is lett a pénz a számlámon. Ezúton is nagyon hálás vagyok ennek az ismeretlen nőnek, aki iránt még a halála után is több tiszteletet érzek, mint saját szüleim iránt. Igyekeztem megtisztítani a gondolataimat minden rossztól, majd Rich kezébe kapaszkodva indultunk a reptér felé.
A repülés hosszú volt és iszonyú unalmas. Még egy gyors, repülőn dugást sem próbálhattunk ki, mert a kedves kis stewardess-ek tág szemekkel figyeltek, már az első próbálkozásunk után, ami kicsit zajosra sikerült. De nem nyögtünk vagy ilyesmi. Hanem, mert pár pohár whiskey után már minden hihetetlenül viccesnek tűnik, tudod.


Kimerülten dobtam le a táskámat a hotel szoba közepére.
- És hogyan tovább? - érdeklődött, de nem mondtam neki semmit, nem akartam magyarázkodni és akárhogyan is, fájt volna válaszolnom minden egyes kérdésére. Telefonom kijelzőjét bámultam, amin már a temető pontos címe állt. Milyen jó, ha az embernek van egy mostohaapja. Egyedül akartam menni, de Richard biztos, nem engedett volna. Elővettem az erre az alkalomra bepakolt ruháimat és csendben bevonultam a fürdőbe.
Megelégedve simítottam végig a fekete anyagon, majd szembe fordultam Rich-csel.
- Van egy kis elintézni valóm.
Nem ellenkezett, csak bólintott. Talán megértette, vagy túl jól ismert. Keserű sóhaj kíséretében kiléptem a hűvös levegőre. Látszólag még az időjárás is a kedvem szerint alakult. Beszálltam a taxiba, ami lassan haladt a cél felé.
A sírok között lépkedve rám is rám telepedett ez a szomorú, fájdalmas hangulat, amit a levegőben lehetett érezni. Azt tudtam, hogy sírni nem fogok, de jó lesz egy kicsit kiszellőztetni a fejemet. Végül, ahogy az üzenetben is állt, megtaláltam a sírkövet. Csend volt, csak a szél fújta az egyik közelben álló fa lombkoronáját. Mindent végig gondoltam. Nem csak Amandáról, hanem az életemről, butábbnál butább kérdésekről és hogy mégis mi a fenét akarok Richardtól? Épp eszű ember fejvesztve rohant volna, erre én? Épp eszű. És pont. Én már rég nem vagyok épp eszű és ezt a tényt, olyan könnyen sikerül elfogadnom, mintha azt mondtad volna, hogy a fű zöld és az ég kék. Gyilkossággal fenyegetni valakit? De hát Lena megérdemelte. Sőt, fogadok, ez is lassan feledésbe borul, mint ahogy az is, hogy Zacky megölt valakit, hogy Lena dugott Jimmyvel és, hogy Syn és Liz szakítottak. Bár, nem beszélünk róla, mégis ott van bennünk, ha nem is minden gondolatunkban, de a tudatalattink mélyen magába rejtette. Ez tartja össze a társaságot, nem igaz? A közös emlékek. Keserű emlékek. Egyszerre vágytam vissza és rohantam volna világgá. Nem hiányzott Freya örökös nyávogása, ahogy Syn önelégült mosolya sem. De hát voltak ott jó pillanatok is. A földön ültem és meredtem magam elé. Aztán eszembe jutott, hogy Lizt még vissza sem hívtam. Majd a hotelből. Vagy holnap.
- Fel fogsz fázni. Hát anyád nem mondta el elégszer kiskorodban? - elmosolyodtam a mély hang hallatán. Felnéztem mostohaapám megtermett alakjára és hirtelen olyan melegség terült szét a lelkemben, hogy engem is megrémisztett.
- Annyira sajnálom - suttogtam magam elé. Letérdelt mellém, kezeit a vállamra helyezte és nem szóltunk egymáshoz.
- Jobb lesz, ha most indulok - szóltam végül, hiszen már majdnem 4 óra volt és én még el akartam intézni valamit mielőtt végleg visszatérek Kaliforniába.
- És mi a helyzet a világ másik oldalán? - kérdezte, mikor vissza fele sétáltunk.
- Ó, ne aggódj. Kiderült, hogy kipurcant apám anyja és életem végéig elegendő örökséget hagyott rám - mosolyogtam gúnyosan, mire ő barátságosan megszorította a vállam. Hülyén éreztem magam és mielőbb le akartam lépni innen. - De anyámnak ne szólj, rendben?



A taxi megállt a jól ismert lépcsőház mellett, de mielőtt kiszálltam volna a kocsiból, az épület ajtaja kinyílt és egy kedves, régen látott arc lépett ki rajta. De nem volt egyedül. Egy kedvesnek tűnő lány volt vele. Mosolyogva és kézen fogva sétáltak el a taxi mellett. Butaságot csinálsz, Raven. Rob életét is tönkre akarod tenni, mint ahogy sikerült minden körülötted élőét? Hagyd, had élje az életét. Rosszul éreztem magam, de elszorítottam az égető lelkiismeret furdalást.
Visszatérve a hotelbe Rich szorításában próbáltam visszanyerni magam. Nem kérlelt, hogy mondjam el neki, mi történt, nem tett fel hülye kérdéseket sem. Csak feltartott egy tasakot, amelyben pár tabletta lapult. Elmosolyodtam. Nem tudok meglepődni elégszer azon, hogy mennyire nem változik. Átöltöztem valami kényelmesebb ruhába, ami egy kétszer nagyobb pólóból és egy farmer shortból állt.
- Szexi - kacsintott Rich az ágyon ülve, mellette pedig már a megrendelt étel és még fontosabb, pár üveg alkohol várt. Fáradtan leültem mellé és hagytam, hogy az államnál fogva magához húzzon. Fogta a tasakot és kivett belőle két szem tablettát. Hagytam, hogy egyet finoman az én nyelvemre helyezzen, majd a már felbontott vodkával leöblítettem.
Az alkohol és a tabletta hamar megtette hatását. Forgott körülöttem a szoba és az egyetlen dolog, amire koncentrálni tudtam, az ő volt. A hátára ugorva táncoltuk végig a szobán, majd az ágyra ledőlve hangosan nevetve hagytuk, hogy elnyomjon az álom.
Reggel erős fejfájásra és részleges emlékezet kiesésre ébredtem. Az órára nézve viszont elkapott a pánik.
- Baszd meg, Rich! Ébredjéél, lekéssük azt a kurva gépet - vágtam hozzá idegesen egy párnát, mire valami erősen elkapta a csuklómat. Maga alá fordított és karikás szemei alól dühösen nézett rám. Nevetni tudtam volna a boldogságtól, ugyanakkor megrémített. Szerettem. És ő sem volt ezzel másképp. Mikor vele voltam állandóan féltem, nehezen lélegeztem, mi lesz, ha elveszítem? És újra itt vagyunk. Miért kell ezt mindig eljátszanom valakivel? Még mindig erősen szorította a csuklómat, mégsem éreztem fájdalmat. A szerelem fáj. És amit iránta éreztem jobban fájt, mint bármely fizikai sérülés. Ahogy ezt végig gondoltam, hirtelen szédülés fogott el. Lazult a szorítása, így könnyen ki tudtam mászni alóla a másik pillanatban pedig már a WC felé hajolva ürítettem a gyomrom tartalmát. Megígérte és tessék. Megint ugyanott tartunk, mint egy sérült lemez, ami ugyanazt a dallamot játsza.



- Mi az, hogy nincs egyetlen bérbe adandó autójuk sem?!
- Sajnálom asszonyom, szezon van, ez pedig Kalifornia. Ha van idejük talán valamelyik taxis fel is tudja venni magukat pár órán belül.
- Maga kurvára viccel velem, igaz? - fáradt voltam, másnapos és nyűgös. Semmi kedvem nem volt egy ilyen udvariaskodó pöccsel vitatkozni és még Richard is eltűnt. Fújtatva léptem ki a reptér elé és karba tett kézzel vártam, hogy Rich visszatérjen. Pedig, milyen boldog voltam. Mindent elterveztem és ő még nem is tudja. Elköltözünk Chicagóba, vagy San Franciscóba, még nem tudom, de egy biztos; Las Vegas várt még ránk. Végül rájöttem, hogy igaza volt, nincs semmi keresni valóm az Avenged Sevenfoldos srácok társaságában. Túlságosan kilógok. Ezen fellelkesülve néztem szét hátha meglátom. És tényleg megtaláltam, bár nem éppen úgy, ahogy szerettem volna.
- Ez milyen kocsi?
- Ne kérdezősködj, csak gyere. Hallod?
- Nem hiszem el. Nem volt elég neked a börtönből? Neked teljesen elment az eszed?!
Beültem mellé, de ennyivel nem úszta meg. Utáltam. Magamból kikelve ordítottam, de ő sem hagyta magát. Idegességében egyre erősebben taposott a gázra.
- Lassíts már le! - ordítottam, de nem tette meg. Megrémültem. A vállát rángatva kérleltem, hogy lassítson, de ő csak egy taszítással arrébb lökött, majd hozzám fordulva folytatta.
- Én mindent megpróbáltam, de ilyen vagy te, Raven. Egyre többet akarsz és sosem elég neked.
Idegesen figyeltem a mellettünk elsuhanó sziklákat és a kék tengert.
- És te?! Mindig ígérgetsz, de tudod mi vagy te, Richard? Egy nagy hazugság! Sosem változol, ugyanaz a seggfej maradsz! Mindig a megbocsátásomért esedezel, pedig mindketten tudjuk, hogy ez az egész egy hazugság! Elegem volt! És lassíts...
Egy éles sikoly hagyta el a torkom. Az események az elkövetkező pár percben lassított felvételként peregtek le a szemem előtt. Mintha egy nagy masszába kerültünk volna, láttuk, hogy mi fog történni és mégsem tudtunk tenni ellene vagy megmozdulni és kitérni előle. Az út közepén elterülő szikladarabok vészesen közeledtek felénk, vagy mi közeledtünk feléjük. Richard gyorsan a kormány után kapott és oldalra fordította, de nem elég gyorsan, ahhoz, hogy megakadályozza, hogy a kocsi erős zajjal az út menti szikláknak csapódjon.

Kimerülten feküdtünk egymás mellett.
- Ez tökéletes volt. - Jelentettem ki vigyorogva. Syn tipikusan az az ember aki ad mások véleményére, a külsőségekre és úgy várja a bókokat mint egy kiskutya a simogatást. Hát ki vagyok én, hogy ezt megtagadjam tőle ?
- Persze, mert én tökéletes vagyok ! - Válaszolt egy önelégült sóhaj kíséretében s közben egy gyengéd mozdulattal végigsimított a testén.
Az ágy végén ültem és nem viccelek, csodáltam a szobáját. Sokkal nagyobb rend volt, mint az én hajómban valaha is lesz. A ruhái gondosan hajtogatva, a gitárjai egymás mellé állítva, az asztalán katonasorrendben a smink cuccai, a hajvasalója dobozban és olyan jó illat volt mindenütt. Férfi illat. Piperkőc férfi illat. Megálltam az egész alakos tükre előtt és néztem benne magamat. Egy kis idő elteltével egy elégedett vigyor keretében búcsút vettem a festői látványomtól majd a ruháim után nyúltam.Már átléptem a küszöböt amikor Syn utánam szólt.
- Valamit itt hagytál. - Kezében lobogtatott egy fekete bugyit.
- Az nem az enyém, rajtam nem volt.
Undorral eldobta majd flegmán intett egyet.

*

Otthon az alvó Sid fogadott és a napok óta halmozódó mosatlan ruha. Milyen édesen fekszik ott... Még nem tudja mi vár rá. Már hetek óta tervezem ezt a kiruccanást Vegasba, csak valahogy mindig közbejött valami. Például Raven megakart ölni, meg ilyenek, tudod. Csak a szokásos. Miután megdumáltam Mattel, hogy ő lesz a sofőrünk és, hogy holnap este 10kor indulunk odakuporodtam a szerelmem mellé kipihenni a délelőtt fáradalmait. Alig várom már, hogy felkeljen és elmondhassam neki a meglepetésem. Lehet, hogy nem is kellene csak ha már a kocsiban ülünk. Hmm.
Már nem is emlékszem rá mit álmodtam, de riadtan sőt zavarodottan ébredtem. Hirtelen felültem és szembetaláltam magam Siddel. Értetlenkedve néztem rá.
- Tudod  a szerelem az amikor izgalmasnak találod a melletted alvó párod alvását. Elveszel a csukott szemeiben. - Mondta nyugodt lágy hangon.
- Hát ez totálisan meleg volt Sidney.
- Akkor ebből se lesz dal. Ah, nem megy ez ma. Valahogy nem jönnek a gondolatok.
- Nem tudtad kiolvasni a csukott szemeimből ? - Röhögtem.
- Most komolyan. Mivel úgyse tudok itt mit csinálni írni fogok.... Ne camcogj már.
- Úgy csinálsz mintha annyira szar helyre hoztalak volna. Nem szar, csak más. Szokj hozzá Sid. Ez van, itt fogunk élni mikor dolgozod már fel ? Tessék itt az ihlet, a szörnyű barátnőd kiszakított a megszokott drogos környezetedből. Milyen kegyetlen is ő, hogy segíteni próbál rajtad.
- Ne kiabálj.
- NEM KIABÁLOK !
- Hiányzik a kávé. - Mondta morcosan.
- Sid te sosem iszol kávét, New Yorkban sem ittál.
- Nem baj attól még hiányzik a sok munkába rohanó öltönyös majom akik egyfolytában leöntik egymást kávéval és kiabálnak. Vicces volt.
Nem válaszoltam semmit, csak néztem ahogyan az ujjaival szorítja a kendőjét. Nem tudom miből gondolja, hogy neki rosszabb mint nekem. Én is ugyanúgy elvágyok innen, de ezt nem mondhatom el hiszen akkor már tényleg semmi nem tartaná vissza. Hanyatt dőlt az ágyon és behunyta a szemeit. Igaza volt az előbb. Elveszni a csukott szemekben. Lehet, hogy nem is akkora baromság. Ledőltem mellé. Megfogta az államat és a fejem megemelve hozzám hajolt és megcsókolt. Beletúrtam koromfekete hajába majd megmarkoltam és hátrahúztam. Felnevetett és elkapta a derekamat, mire én végignyaltam a nyakát amit ő mély sóhajjal nyugtázott aztán megadóan engedett a szorításomnak. A másik kezemet a nadrágjába csúsztattam és örömmel tapintottam egyre keményedő játékszeremet. Lehúztam a sliccét és megnyaltam a szám amikor ő hirtelen megragadta a karom és pillanatok alatt teljes erővel belém hatolt. Ám ekkor lelassított, semmi mást nem csinált csak nézett engem. Lehajolt hozzám és testemet csókáradattal borította el amik erőssége egyre hevesebb lett. Az első harapást a vállamon éreztem, majd egyre lentebb csúszott és újra ellágyult. A végletek emberei vagyunk mindketten, egyik pillanatban már majdnem a mennyekben jártunk a másikban pedig eltaszítottuk egymást mintha idegenek lennénk. Minden izmom bizsergett, kezeimet ökölbe szorította a végeláthatatlan kéjes érzés. Ereitől duzzadó karjai a testemért nyúltak és magához szorított. Testünk teljesen egybeforrt, eggyé vált talán még a szívünk is egyszerre kalapált. A tomboló vágy vezette csípőink ritmusa egy másodpercre abbamaradt. A pillanatnyi eszmélet vesztés után teljes testével rám borult és eszünk ágában sem volt megmozdulni. Nem akartuk elveszíteni a másik érzését.

*

- Sid, Sid fogd meg, mert - és abban a pillanatban csúszott ki a kezemből a vodkás üveg.
- De béna vagy. - Röhögött ki, mire én löktem rajta egyet ő meg vitte az egész újságos standot.
- Segíthetek ? - Lépkedett oda hozzánk kelletlenül az egyik eladó.
- Majd kifizetem, nyugi - nevettem, - azt nem tudod hol vannak a lufik ?
- Az nem kapható nálunk.
- És azt nem tudod hová tűnnek télen a Central Parkból a kacsák ?
Mi ketten nagyon röhögtünk szegény pasi meg elég kínosan érezhette magát.
- Nem tudom. - Mondta miközben undorral az arcán végigmért minket.
- Na, kifizetem a cuccost ne nézz már így rám.
- Olyan ismerős vagy, mi a neved ?
- Lena Holden vagyok és már alig bírom tartani ezt a nyamvadt pezsgőt úgyhogy ha megengeded...
- Ja, szóval te vagy a másik Holden lány.
- Öhm, az egyetlen. - Javítottam ki.
A kopaszodó ürge tekintete Sid és közöttem cikázott.
- Bunkó. - Löktem arrébb és egy újabb üveg vodkát emeltem le a polcról.
- Vagy már 21 ?
- Huszonkettő is.
- Stimmel. Te vagy az, - jegyezte meg halkan - tudod mit ? Én állok mindent menjetek.
Szívesen kérdeztem volna még, de annyira megörültem a felajánlásnak, hogy nem akartam elrontani semmit sem. Pár tonnányi cigit még leemeltünk és elhúztunk a boltból. Ide se jövünk többet.
- Ez fura volt.
- Ja az. Nem akarok beszélni róla.
- Biztos, hogy nem gáz, hogy kölcsönvettük Syn kocsiját ?
Mentünk még pár kört a városban majd hazafelé vettük az irányt és kihajóztunk a nyílt óceánra.
Meggyújtottunk pár gyertyát, hogy ne legyen vak sötét és rádőltünk egy nagy párnára pezsgővel a kezünkben. Iszogattunk, ő gitározott én pedig bálványoztam őt.
Így ültünk mi, csak ketten a naaagy víz közepén ( még ha nem is a közepén ez  most így hangzik jól ) ő énekelni kezdett én meg a fedélzetről kapargattam össze a szétolvadt darabjaimat. Hosszú ujjai érzéki táncot lejtettek a gitár kemény húrjain. Teljesen a hatása alá kerültem. Megbabonázott, elragadott egy másik világba.
 - Figyelj mert rövid leszek és szívbemarkoló.
Ezt az egy sort próbálta el jó párszor különböző dallamokra de valahogy mindegyiket ütötte.
- Mi lenne ha nem is lenne az alatt még semmi ? Csak kiabálnád.
- Figyelj mert rövid leszek és szívbemarkoló, érzékeny mint egy hintalóóó. Elvesztem a csukott szemeidben, összesen csak ennyire emlékszem.
- Méég mindig buzis. - Kiabáltam közbe.
- Megszeretni téged egy pillanat műve volt, ÉS MOST HATALMAS GITÁRSZÓLÓ MER' NEM JUT ESZEMBE SEMMI. Mosolyod akár a... a. az teknőspáncél kék égbolt, gyönyörködtető szerelmed a végtelen és a semmi sem....umm. La la laaaaaa. Lena Lena Lenaaaaaaa Laaaaaaa. Leeeenaaaaaa. Föld alatt halnék meg ölelésedben, minthogy tovább éljek nélküled egy percig is.
- HÁH ! Ezt már olvastam valahol.  Szívás, Sidney ! - A lábammal még oldalba is böktem kicsit.
- Oh igeen ? Tudod, azt gondoltam én leszek az egyetlen ember aki kést fog majd a csinos kis torkodhoz, - itt a hangját berekesztette és megállt a gitározásban, én meg ráugrottam - de neeeem, - kiabálta - mert Raven megelőzött.
Az ölébe ültem, vele szemben és ahelyett, hogy engem ölelt volna rajtam átnyúlva még mindig gitározott.
- És most mi a terved Lena ? Mi a következő lépés ? - Suttogta.
- Elmegyünk Vegasbaaa. - Énekeltem hozzá.
- Komolyan gondolod vagy csak szédítesz dráága szerelmem ? Mert ha azt mondod léteznek sárkányok én elhiszem. Oh én elhiszem.
- Sárkánnyal fogunk menni Vegasba.
- Elrejtelek a világ elől, és csak nekem maradsz. Csak nekem, örökké. - Itt már nem nem bírtam tovább megcsókoltam és rádőltem, a gitár messze csúszott a gyertya felborult szabálytalan nyögéseinket pedig messze vitte a perzselő szél.

*

Kérem szépen a New York - New York hotel 22. szobájának ágya alatt fekszünk kéz a kézben Siddel. A gyűrűsujjamon egy zöld kövekkel kirakott pók díszeleg - ami megy a kalapomhoz, - Sid nyakában pedig egy egyszerű karikagyűrű lóg.
De kezdjük az elején. Így is lelőttem előre a poént, micsoda gyilkos vagyok. Nem a gyilkos az Zacky. Jaj ez sem volt vicces. A pokolra fogok jutni.
        Sid egyetlen dolgot akart csak magával hozni Vegasba, ez pedig a gitárja volt. Nagy nehezen rávettem, hogy tegyen be két másik pólót, de tudom, hogy teljesen feleslegesen mivel úgy is a Pistols-os szerelésében fog villogni mind a három nap. A New York - New York hotel puhának éppen nem nevezhető ágyára dőltem kicsit megfáradva. Az út nem volt több 3 óránál, ez köszönhető volt Mattnek, na meg annak, hogy éjszaka volt. Zsongott a fejem, nem hallottam semmi mást csak Freya folytonos csacsogását. Egyszerűen nem tudtam kiűzni az agyamból. Nem okolom, ő legalább tett arról, hogy ne legyen kínos csend a kocsiban. Néha még érdekeseket is mondott, meg feldobott egy izgalmas játékot. Igazán izgalmas lehetett volna, ha a játékosok merészek de ehhez valahogy senkinek nem volt kedve. Mindenkinek a birtokában volt három kérdés amit akárkinek feltehetett ám az illetőnek őszintén kellett rá válaszolni. Freya kezdett mivel az ő játéka volt.
- Sid hány évet ültél börtönben ?
- Négy évre ítéltek de két év kilenc hónap lett belőle végül.
Nem olyan válasz volt amire hatalmas megrökönyödéssel lehetett volna reagálni szóval hatásos csend uralkodott egy pillanatra a kocsiban.
- Akkor most te jössz Sidneeey. - Vihogott a lány.
- Lena, szerintem az a srác a boltban nem volt hülye.
- Drágám kérdezni kell.
- SZERINTED?
Vicces, mert azóta nem beszéltünk róla. Én sem agyaltam rajta túl sokat...
- Emberek ! Hatalmas új információ ! Ezt hallgassátok. SZERINTEM, tök van egy testvérem. Valahol a közelben.
- Pedig belőled aztán bőven elég egy. - Nevetett Freya.
- Osztom, magamat is nehéz elviselnem. Na nem mintha találkozni akarnék vele csak na. Fura. Szóval ha összefuttok a hasonmásommal akkor... Integessetek neki szépen. Én jövööööööök. SYN ! Mit csináltál ma délelőtt ?
A hátsó ülésen foglaltunk helyett. A két szélen én és Syn, közöttünk Sid. Kérdésemre a következő reakciói voltak. Először felsóhajtott, vigyorogva elfordult, kinézett az ablakon majd szép mélyen belenézett a szemembe.
- Hmm, csak a szokásost, gitározgattam, vertem a farkam, nézegettem magam a tükörben, találtam egy karkötőt az ágyamban, biztos valamelyik ribancomról szakadt le.
Azonnal a karomra néztem. Bizony hiányzik a kis zöld fonál a halálfejes medálommal.
- Jól néz ki ? Add nekem. - csapott le rá Freya.
- Ja, persze tök mindegy. A tied.
Dögölj meg. Igaz hangot nem adtam ki, a számról tökéletesen letudta olvasni,  hogyan érzek iránta. 
- Na, akkor most én kérdezek. 

- Sid, szerinted melyik gitár blah blah blah.
Fogalmam sincs miről beszéltek. Idegen szak szavakat használtak ami számomra érthetetlen volt. Aztán Sid kérdezett Mattől valami idétlenséget, Matt Freyától valami disznódolgot engem hál' istennek békén hagytak.Szóval ilyen hangulat uralkodott a kocsiban. Félig meddig már összeszokott társaság vagyunk de még nem merjük egymást kínos dolgokkal zaklatni vagy ha mégis akkor az Raven. És ő most nem volt ott. Szívesen megválnék tőle. Remélem elhúz innen a picsába az agresszív pasijával együtt. Aki persze megváltozott, na persze látni rajta milyen idegbeteg. Ember nem markolja olyan erősen a sörös dobozt mint ő.
Ja igen biztosan feltűnt, hogy eredetileg csak hárman készültünk Vegasba. Nos Matt előszeretettel hívta meg a többieket. Mi több nekem jutott az a feladat, hogy felhívjam Lizt nem-e akar jönni.
- Ha Syn jön én nem megyek !  - Mondta határozottan de én tudom, hogy hazudott. Nem, nincs semmilyen szuperképességem. Tudta ezt mindenki. Akárhányszor elhúzódik Syntől csak még közelebb akarja tudni magához, a gúnyos megjegyzései pedig csupán segélykiáltások. "Hey, Synyster Gates ! Én vagyok az a csaj akit keféltél, sőt szerettél. Nézd ! Nézz rám, még mindig itt vagyok ! Hiányzol. Szeretlek. " De mi csak annyit hallunk, hogy " Takarodj a helyemről te pöcs. "
- Hát jó. Szia. - És leraktam. Természetesen mindenki bámult rám pár pillanatig, hogy fenntartsák annak a látszatát, hogy ez picit is kedvelik Lizt, majd mindenki ment a dolgára.
- Indulunk ? - Nyitott be a szobánkba Matt.
Éjjel fél három volt, tökéletes idő a hotelben lévő kaszinók felfedezésére.A hotel olyan mintha idehoztak volna New Yorkból egy darabot. Imádom, hát még Sid. Van itt minden, mini szabadságszobor, felhőkarcolók még talán a levegő is más. Na jó ezt inkább csak beképzeljük.
Hatalmas fényár, enyhe már-már kellemes füst szag és egy gorombán néző biztonsági őr.
- Személyi igazolványokat kérném.
Előkotortam a zsebemből felmutattam, tovább mentem így tett Sid is majd Matt és Syn is.
- De, be kell engednie.
- Sajnálom hölgyem, túl fiatal.
- De nem érti, a barátaim meg minden.
- Remek szolgáltatásaink vannak amiket igénybe vehet a hotelszobájában és további programok is várják ha kimerészkedik híres főutunkra a Stripre. Rengeteg bűvész és táncos szórakoztatja majd.
Igazából elég kedves kis bácsi volt bemagolt szöveggel. Édes. Őszintén sajnáltam Freyát de valahogy hamar túltettem magam rajta, hogy meg kellett válnunk tőle.
- Annyira azért senki ne igya le magát, hogy hozzámegy valami idegenhez. Ne röhögjetek, Revet már rángattam el az oltár elől. - Micsoda végszó, így utólag már vicces, hogy Mattnek - a tapasztalt Vegas-turistának - ezek voltak hozzánk az utolsó mondatai. Mindenki ment a saját útjára apróval tömött pohárral a kezében annak reményében, hogy a szerencse melléjük szegül.
Jó magam nem vagyok valami nagy játékos, de Sidet hamar rabul ejtette a fényár, a pénzcsörgés és a martini.
Inkább csak őt néztem, 5 percenként meghúztam valami kart majd néztem tovább. Kis idő után mellém ült egy néni.
- Ah, még soha nem voltam ilyen szerencsétlen. - Beszélt a levegőhöz.
Nos a néni aki még soha nem volt ilyen szerencsétlen egy undorító zöld kalapot viselt, ami annyira megtetszett, hogy egyetlen szó nélkül levettem a fejéről és a magaméra raktam.
- Aranyom ?
- Biztos a kalap miatt van. Úgy tudom a kalapok elűzik a szerencsét, nem engedik, hogy az belemenjen az ember testébe. - Hihetetlen de látott benne ésszerűséget a néni.
- Heeey Sidney ! Ezt nem hiszem el. Hát te még élsz ? - Köszönt rá nagy hanggal valami fura figura aki szakadt pólót, tornacipőt és hatalmas vigyort viselt.
Sid azonnal felállt, hogy megölelje aztán bemutatott neki és amolyan 'ejj de rég láttalak mesélj' beszélgetést folytattak.
- És, hol élsz most ?
- Huntington Beach, LA.
- Hűű, nagy váltás. És milyen ?
- Az hiszem megszerettem.
Ez volt a legszebb dolog amit aznap mondott. Úgy éreztem magam mint aki megnyerte a főnyereményt valami idétlen vetélkedőben. Igyekeztem uralkodni magamon és nem felvisítani, el is mentem egy kis felfedező útra.
- Na, én álmos vagyok... Maradj csak nyugodtan de én lépek....
Teljesen biztos voltam benne, hogy még marad pár órát bűvölni a játékgépeket, de !
Nem, nincs semmi de, így is tett.


Másnap a Stripen kezdtünk ami - mint már korábban mondotta a biztonsági őr bácsi - tele van minden földi jóval. Egy hatalmas vidámpark az egész. Nagyon jól éreztük magunkat, a többiekkel alig találkoztunk de igyekszem rövidre fogni a beszámolómat, hogy ne untassalak.
- Lena, - kimondta a nevem és csak nézett rám sokáig anélkül, hogy folytatta volna. (Most már így elmesélve szépnek tűnik, akkor csak simán azt hittem, hogy betépett.)
- Házasodjunk össze !
És akkor egy kicsit felpörgetem az eseményeket, képzeld hozzá, hogy hatalmas boldogságmámorban úszkálunk meg minden. Egyikőnk sem képes normális arckifejezést vágni meg ilyenek. Én úgy képzeltem, hogy bevágtatunk egy kis kápolnába és ennyi meg is van. No, nem. Először el kellett mennünk engedélyt VÁSÁROLNI, mivel ezt egy kicsit zokon vettük vettünk egy üveg whiskey-t. Aztán még várnunk is kellett egy csomót a gyűrűboltban meg nem voltak valami kedvesek. Lényeg a lényeg, mire az oltár elé kerültünk úgy néztünk ki mint az összes többi párocska akik Vegasban esküsznek. Elvoltunk ázva, támaszkodtunk mindenre ami körülöttünk volt és radíroztunk. Olyan nagyon jó fejek voltak, hogy tudták felesleges tollal pazarolni a papírokat mivel úgyse megy elsőre a nevünk leírása, szóval ceruzát nyomtak a kezünkbe. (Később megtudtam Mattől, hogy mindenki ceruzával tölti ki a papírokat. Nem csodálkozom.)
Úgy lett volna stílusos ha a hotelszobánkig karban visz Sid, de most komolyan. Alig álltunk a lábunkon örültünk, hogy a szoba ajtaját ki tudtuk nyitni. A harmadik napunk ágyban telt, nem volt túl mozgalmas mert aludtunk. Néha fejbe csaptuk egymást meg ilyenek de ezen kívül semmilyen fizikai tevékenységet nem folytattunk.
És akkor elérkeztünk a mosthoz. Pontosabban pár perccel hamarabb vagyunk még mindig.
- Kapuzárási pánikra sem volt időnk.
- Nem mintha aggódhatnánk olyanokon, hogy senki mással nem fogunk szexelni életünk végéig.
- Lena, te vagy a legjobb.
- Várj, nem tudok csókolózni a vigyorgástól.
- És még legénybúcsút sem kellett szerveznünk.
- Oh, pedig már kislány korom óta terveztem a legénybúcsúmat.
- Mondjuk, nekünk mindennap úgy telik mintha legénybúcsún lennénk.
- Sidney, egyszerűen tökéletes  párost alkotunk.
 Miután Freya nem reagált a kopogásunkra benyitottunk a szobájába ahol nem találtunk senkit.
- Neki sokkal puhább az ágya ! Ez nem ééér.
- Gyerünk cica dorombolj ! - hallottuk az egyre közeledő hangokat.
- Be, az ágy alá, gyorsan.
Heves csókváltások, sóhajok és szétdobált ruhák. Igen, ilyen körülmények között meséltem most el neked, hogyan házasodtam össze Siddel. Szóval így nagyon utólag mondom, hogy minden 3. mondatom után odarakhatsz egy 'AHH, Syn-t'.
Sid egy félszeg mosollyal néz rám.
- Beszállhatunk ? - bújtam elő rejtekhelyünkről.  Az idegen lány felettébb barátságosnak néz ki, Syn ábrázata annál inkább meglepett de nem ellenkezik.

írta Cookie.