Felnéztem a felhőtlen égre. Kalifornia. Igen, ez Kalifornia. Sehol egy felhő, csak a tiszta, kék ég. A nap vakítóan sütött, a bőrömet égette, a szemem már könnyezett, de még mindig az eget bámultam. Mi olyan különleges benne, ha? Miért őt választja mindenki, miért ő a fontosabb, és én miért vagyok ilyen elcseszett?
Oldalra fordítottam a fejem, ahol megpillantottam pár verekedő fiút. Lehunytam a szemem, hallgattam a kiabálásukat, az ütések hangját, a feljajdulásokat. Fájdalom.
Felsóhajtottam, majd csiga lassúsággal újra kinyitottam a szemem és felültem. A vállamra kaptam a mellettem heverő bőr táskám, majd amint felálltam, futni kezdtem. Futottam céltalanul, valamerre, bármerre, csak el innen.

Nem éreztem a lábaimat, muszáj volt megállnom. A térdemre támaszkodtam, kifújtam magam, közben erősen behunytam a szemem.
- Segithetek, gyermekem? - hallottam meg egy női hangot magam mellől,mire felkaptam a fejem. A nő magas volt és vékony, már amennyire a ruha láttatni engedte. Megáztam a fejem.
- Fáradtnak tűnsz,  biztos nem kérsz egy kis limonádét?
- Inkább egy kis whiskyt - töröltem meg a vizes homlokom. A nő még mindig kedvesen mosolygott, majd lassan kitárta előttem a kis kert kaput.
- Ha mégis megszomjazol, az ajtó nyitva áll - hátat fordított és besétált a házba.
Pár percig a kapuval szemeztem, de végül a kiszáradt torkom nyert. Behajtottam magam mögött a fakaput, és a bejárati ajtóhoz siettem.

A limonádé hűvös volt és édes, talán kicsit túl édes is ebben a forró időben. Amíg a nő a konyhában pakolászott, körül néztem a nappaliban. A falakat fa keresztek és aranykeretes Istent ábrázoló képek borították, alig lehetett látni a fehér tapétát a sok kacat alatt.
Mennyi baromságot, méghogy minden bűn és minden káromló szó, amit csak kiejtenek az emberek fiai a szájukon, bocsánatot nyer. Ha-ha. Oh, és mi ez a poros váza? Mintha lenne benne valami.
- Az még a dédnagyanyámé volt - a nő hangja nyugodt volt és még mindig mosolygott.
- Hát igazán szolhatott volna, hogy itt van, ugyanis a 300 éves vázája majdnem darabokra tört - dünnyögtem az orrom allatt.
- Jaj, milyen figyelmetlen vagyok. Mária nővér vagyok, a St Tufnell templomból - nyújtotta felém ráncos kezét. Amint rájött, hogy nem fogok vele kezet fogni, zavartan visszahúzta a kezét.
- Nem számít ki maga, úgyis menni készültem - helyeztem vissza a vázát a polcra, majd az apácát kikerülve az ajtóhoz siettem.

Azt, hogy miért jöttem vissza, még magam sem tudom. Kavarogtak a gondolataim, az érzelmeim, az életem a feje tetejére állt és nekem szükségem volt valami nyugtató, biztos támaszra.
Ismét a poros kanapén ücsörögtem és bámultam magam elé. Ott ült pár méterre tőlem Mária, aki arra várt, hogy elkezdjek beszélni.

***

"Mester, melyik a legfőbb parancsolat a törvényben?
Jézus így válaszolt: Szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és legnagyobb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták."
A fekete könyv tartalma amit egy egész hétig olvastattak velem, most ért el az agyamig. Mi ez a baromság? Mi az, hogy szeresd ellenségeid, de legfőképp egy olyan valakit aki nem is él? Hogy birtam egy zárdában élni ennyi ideig, távol a külvilágtól, a buliktól, testi vágyaktól és piáktól?

*

-Visszatértem! - dörömböltem Synék házán. - Azért ennyire ne örüljetek - mivel senki se nyitotta ki az ajtót, hát beinvitáltam magamat. Az ajtó nem volt kulcsra zárva, de még így is nehéz volt besétálnom, ugyanis az ajtót eltorlaszolták a sörös és más egyéb piás üvegek. Ahogy beljebb sétáltam egy alvó Johnnykát vettem észre, egyik kezében egy félig üres whiskys üveggek.
- Jó reggelt! -ugrottam bele az ölébe, mire igazán nőiesen felsikított. Rávillantottam a legcsábosabb vigyorom, majd kikaptam a kezéből az üveget és kapkodva majdnem lehúztam az egészet. - Ah, hogy én mennyire hiányoltam az ízed - doromboltam a whiskynek, majd magamhoz szorítottam, mint egy kisgyereket.
- Veled meg mi történt?
- Zackyyyyy! Szia - integettem hevesen. - A többiek?
- New Yorkba mentek Raven és Sid után. Rev fent alszik, ahogy Syn is - rántotta meg a vállát, de még mindig furán méricskélt szép szemeivel. Arra várt, hogy magamtól mondjam el, persze, arra várhat.
- Raven még mindig... Tudjátok..
- Aha - válaszolták egyszerre. Felnevettem.
- Úúúú, csináljátok még egyszer! - néztem rájuk kiskutya szemekkel.
- Freya, te meg, hogy kerülsz ide?
- Azért ennyire ne örüljetek már - durciztam. - Egyébként is Syn. Nincs rajtad... - mutattam a testére, mire ő felvont szemöldökkel végig nézett magán.
- Talán nem tetszik amit látsz? - vigyorgott azzal a kisgyerekes vigyorával, mire megráztam a fejem. Persze teljesen másra gondoltam, de nem akartam azt az önelégült fejét látni, így gyorsan elfordítottam a fejem.
- Felvennél magadra valamit, a végén még kiégeted a szemem!
Amint Syn elhagyta a nappalit, Johnny is kisietett a mosdóba. Zavartan mosolyogtam Zackyre. Annyira akartam őt, de tudtam, hogy én nem kellek neki. Lenéztem a kezemre, majd Zackyre és ezt a mozdulatot még kétszer megismételtem, majd felpattantam a kanapéról és Bakerhöz siettem. Olyan hevesen öleltem meg, hogy neki csapódtunk a falnak, de nem érdekelt, csak a szája és, hogy minél hamarabb felkerüljünk egy szobába.
- Ne - lökött el magától hirtelen. - Én most Lizzel vagyok - zavarban volt, láttam rajta. Zokniba bujtatott lábát fürkészte, majd rám sem nézve, felsietett az emeletre.

**

- Freya Smith? Itt Amanda Presslett, Peter édesanyja - kezem remegni kezdett, hallottam a nő levegő vételeit a telefon másik oldalán, de képtelen voltam megszólalni. Az állatkertes Pete? Az a Pete aki olyan rendes volt hozzám, aki segített beilleszkednem a munkahelyemen, aki végül a föld alatt végezte egy szemetes zsákba csomagolva?
- Igen? - megremegett a hangom. Mély levegő, kifúj. - Én vagyok Freya, miben segíthetek?

Szemeimet le se vettem a lábamról, úgy válaszolgattam a két férfinak. Már épp kezdtem elfelejteni Pete ügyét, erre felbukkannak a rendőrök és mindent felbolygatnak. És persze itt van Amanda, Pete anyja, aki úgy ismer engem, mint egy rendes kislányt, ha meg tudná az igazságot, biztos belém döfné tűhegyes körmeit.
- Igen, már mondtam, hogy aznap este buliban voltam a barátaimmal, ha jól emlékszem! - néztem farkasszemet a fiatalabb rendőrrel, aki velem szemben ült.
- És miért hagyta ott a munkahelyét a következő héten? Ha jól tudom akkor még csak 1 hónapja dolgozott az állatkertnél.
- Nem is tudom. Talán mert mocskos és undorító munka? Az állatokkal nincs bajom, de ha nekem kell utánuk takarítani, akkor kössz, de inkább kihagyom.
- És Pete-ről nem hallott azóta?
- Azt hittem Manhattanbe ment. Mondta, hogy nagy álma oda egyszer eljutni - rántottam meg a vállam, közben óvatosan Amandára pillantottam. Nem mutatta jelét, hogy bármi ilyesmit tudna, vagy épp ne tudna a fiáról.
- Ez igaz, Mrs. Presslett?
- Nem igazán tudom, Mr. Brown - sírt fel a nő, majd egy bocsánat kérés után elhagyta a szobát.
- Most mennünk kell, de szeretnénk ha később még bejönne a rendőrségre egy hosszabb beszélgetésre - nézett most rám az idősebb férfi. - Magának mikor lenne jó?
Mondjuk úgy soha?
- Azt hiszem, jövőhét pénteken szabad vagyok - addigra már Kalifornián kívűl leszek, barmok.
Kezetfogtunk és olyan gyorsan ahogy csak lehet, elhúztam a házból. Beszélnem kell valakivel, aki tud segíteni és alibit is adni, esetleg pénzt arra, hogy elhagyjam a várost, esetleg az országot. Persze beszélhetnék Mattel, de tudom, hogy nem akarná, hogy hazudjak, még ha amiatt börtönbe is kerülök. Valaki olyan kell akinek van pénze és nem bánná ha úgy száz, ezer kilométerre lennék tőlük.
Észre se vettem merre siettem, már csak arra lettem figyelmes, hogy a kikötőnél álltam a hajó előtt és kezemet kopogásra emeltem. Remélem Lena otthon van.

- Mindenre emlékszem! - ordítottam Lena arcába, majd egy jól irányzott ütéssel a kezem az arcán végezte. Megsajnáltam. Átöleltem és megköszöntem. Lena ilyen. Mikor azt hiszed, hogy ismered, jön egy újabb húzása és te elképedve állsz. Összeszűkült szemmel mondott valamit. Rich?! A fejem kitisztult és csend vett körül. Egy utat láttam magam előtt. Egy kocsiban ültem és idegesen magyaráztam valamit, majd egy hangos zajjal a kocsi belerohant egy úton fekvő sziklába majd sötétség. Richard segítségért indult, de vérzett. Láttam. A vörös folt pánikba ejtően virított a tarkóján, amiből egy egyenes csík folyt végig a pólója mentén. - Ne - suttogtam, de nem hallotta, de lehet, hogy ki sem mondtam. Sötétség vett körül egészen idáig. Hirtelen ültem fel az ágyamban, agyamban zakatoltak a gondolatok, nem tudtam tisztán gondolkodni. Hol vagyok? Egy hotel szobának tűnt. Mellettem halk szuszogásra lettem figyelmes. A fürdőbe indultam, majd fejbe vágott a felismerés. London, Kalifornia, autóbaleset. Remegőkezekkel tárcsáztam Sidet és félóra múlva már ott is állt előttem. Vigyorgott. Vajon ma mit szedett? Össze voltam zavarodva. Emlékeztem mindenre. A legelső emlékemtől kezdve a hotel szobáig. Balesetet szenvedtem és részleges emlékzet kiesésem volt. Mindenki hazudott. Lenával jóban voltunk.

A repülőutat csendben ültem végig. Richard nincs. Vajon Lena tudta, hogy nem tudom, így még nagyobb fájdalmat okozhat? A sírás fojtogatott ezért az ajkaimba haraptam. Utáltam az emlékeket és Lenát. Sid nem jött velünk, Lena Mattbe karolva szállt be a taxiba, ami a házam előtt tett le. Idegesen markoltam a bőröndöm fogóját, mikor beléptem az ismerős helyre. Olyan távolinak tűnt és homályosnak. Talán ha most elmennék még eltudnám felejteni teljesen. Féltem, nem tudtam mihez kezdjék most. Szembe nézni mindenkivel? Liz, Syn és Freya? És ott van Rev is. Mindenki hazudott, mindannyian belementek Lena kis játékába. Hazudni Ravennek, úgyis amnéziás, verjük át, vicces lesz... A levelek felhalmozva terültek el a földön, jó pár közülük az egyetemről. Még egy dolog, amit feltehetek az elvégezendő dolgok listámra. Rev karjaiban találtam magam, mikor barátságosan rámnézve magához rántott.
- Mindenre emlékszem - nyögtem a mellkasának. Kínosan éreztem magam és éreztem, hogy az összes vér az arcomba gyűlik.
- Oh.
Megráztam a fejem és rágyújtottam. Hagytam a maró füstöt végig folyni a torkomon, majd arrébb lépve, minden könnyet visszatartva, kifújtam.

*

Rohantam, arcomba az apró esőcseppek lándzsaként csapódtak. Richard nincs, de itt van Candice. Borzalmasan nézhettem ki, ahogy az ajtó elé érkezve, könnyáztatta arccal dörömbölni kezdtem rajta. Csak ne legyen semmi.
- Én... Nem tudtam. Emlékezet kiesésem volt - hadartam két levegővétel között. Candice szemei megteltek könnyekkel. A vállán pihenve bámultam üvegesen a falat. Régóta nem jártam ide. Mikor kiléptem Rich életéből, minden emléket ki akartam zárni. Candice Rich fogadott húga lett miután ő szállította a különböző drogokat neki, én sosem vettem igazán észre, hogy sokat köszönhettem neki, amellett, hogy mindig átkoztam, hogy tönkreteszi az egyetlen személyt, aki fontos volt nekem.
- Készen állsz?
- Igen.
- Nem tudtunk nagy temetést rendezni , de ez is megteszi .. vagy elhívni téged. Több, mint öt éve akkor láttalak először és fel sem ismertél.
- Tudom - suttogtam magam elé. Rettegtem, utáltam a temetőket és bárhol lettem volna, csak ott nem. Csendesen ültünk a fűben, majd a táskámból elővettem egy dobozt. Kiemeltem a gyűrűmet belőle és a sírkőre helyeztem. Candy csendesen figyelte, ahogy a doboz lángra kap, mikor egy mozdulattam ráejtettem a gyufát. A szívem hevesen vert és össze voltam zavarodva. Minden felkavart. Legfőképpen a gondolat, hogy visszatérjek az életembe, a normálisba. Mármint kinek normális? Hogy Lenával jóba legyek és mosolyogjak mindenkire. Kétfélre szakadtam. Meg akartam sértődni, lássák, hogy velem ne játszadozzanak. De mi van ha Lena csak jót akart? Ilyen könnyen túl tette magát, azon hogy majdnem kinyírtam? Fura érzések kavarogtak bennem. Tisztelet és gyűlölet, mert nem tudtam, hogyan érezzek iránta. Ugyanakkor nem engedhetem, hogy tudja, ő kontrollálja az eseményeket mi pedig, a többiek és én, csak sodródunk, amerre vezet minket. Ez annyira nevetségesen hangzott még a fejemben is, hogy keserűen elmosolyodtam. A fa ropogása a tűz alatt kezdett halkulni, mi pedig lassan elindultunk a kijárat felé.

*

- Már jó ideje ki sem tette az orrát abból az ócska hajóból - nyögtem unalmasan, ahogy a nappaliban ülve Lenáról társalogtunk. Éreztem, hogy valaki néz. Magabiztosan Rev combjaira helyeztem a lábam, mire ő összerándult én meg felnevettem. Legalább így közel érezhettem őt magamhoz, ha máshogy nem is. Fura kapcsolat volt közöttünk. Néha magához ölelt, néha a távolból nézett. Habár mindketten tudjuk, ő Lenát keresi bennem én pedig Richt benne, nem szóltunk egy szót sem. Újra együtt voltunk, a banda, Liz, Freya és én, Lena nélkül.
- A helyében én se jönnék ki onnan - Liz Zacky kezéből ette az epret, amire csillogó szemekkel néztem, így hozzám is hozzám vátak egyet. Illetve Rev fejének. Nevettünk.
- Matt ápolgatja, láttam, hogy múltkor is vele üzengettél - szólt Freya valahonnan. Egyik kezével a haját babrálta, a másikban egy sörösüveget forgatott. Észrevette, hogy nézem.
- Nem ápolgatom, csak aggódom miatta...
- Hogymi?
- Lena miatt?
- Tudjátok... Mióta ott hagytam. Még akkor régen, na. Lelkiismeret furdalásom van miatta.
- Hű, de érzelmes vagy.
- Most akkor ti dugtok? - Lena nem Sidbe van beleesve? Bár...
- Sid lelépett.
Matt szavai hallatán mindenki elcsendesedett.
- Bár ezt nem akartam elmondani. Rev felnevetett.
- Még egy sört?
- SZEREZZÜNK EGY KIS MANDYYYYT!
Azzal Liz és Zacky lelépett valamerre, majd mikor legközelebb láttam őket már homályos volt minden. Liz egy adag fehérport tartott az orromfelé, én pedig engedelmesen felszívtam azt.

Az orromban égető érzés jelezte, hogy kezdek a drog hatása alá kerülni, majd oldalra fordítottam a fejem és észrevettem, hogy az ágyamban vagyok. Rev ült melletten én pedig egy cigiért nyúltam az éjjeli szekrényem felé. Rágyújtottam, ő pedig érdeklődéssel figyelte ezt.
- Lena nem is olyan jó nő ám. Fádalmasan összeszorítottam a szemeimet, majd egy lökéssel Jimmy a földön is volt.
- Most ezt...?!
- Azért mert egy seggfej vagy - nevettem fel, majd élveztem tovább a füves cigim adta élményeket. Hangos zajjal kinyílt az ajtó és Freya sétált be rajta. Haját színpadiasan oldalra dobta, majd levágódott az ágyra.
- Mostantól egy teljesen új Freyát ismerhettek meg! - Jelentette ki és elaludt. Behunytam a szemeimet és hallgattam, ahogy Jimmy elhagyta a szobát.

 -LENA VÉGRE ! Ott van Rav ?– üvöltött a telefonban Matt.
- Mi a faszom ? – Kérdeztem teljesen kómásan. Felültem, körülöttem még mindig aludtak a többiek.
- Azt hiszem. Eltévedtem, jóó ?  Elindultam a Central Parba de nem tudom most hol vagyok, mert. Legalább azt mond el, hol van a szállásunk.
Kitört belőlem a nevetés.
- Jaj, elnézést. Khm, képzeld a kőrengeteg közepén egy szabályos téglalap alakú Parkocskában barangoltál. Ami az 57. Utcától tart a 110.-ig. Keleten a Fith Avenue, nyugaton az Eight Avenue határolja. Megfelel ?  Ja és a Broadwayen szálltunk meg természetesen a Marrakech-ben. Így jó ?
Chop és Dan elkezdtek mellettem nevetni. Chop félmeztelenül egy farmerben feküdt valami plüssmacin,  hasán pedig Dan pihentette fejét. Chop játszott a borzas szőke hajjal. Különös az ő kapcsolatuk. Soha nem ismertem hozzájuk hasonló embereket. Semmilyen szóval nem tudnám magam kifejezni ha leszeretném írni mi is van közöttük. Az igazság viszont az, hogy nem is nagyon szeretném. Különlegesek.
- Hogy mi van ? Bocs, na nem figyeltem.
- Hol vagy most ? Figyelj kurvára ideges vagyok, nincs meg Raven, nem veszi fel  telefont.
- Greenwich Village, ha ez segít. Jaj bocs, hogy ennyit nevetek.
Imádtam itt élni, ez Manhattan művész részlege. Tele van portré festőkkel, zenészekkel, melegekkel meg ilyenek. Nagyon kedves emberek egytől egyig. Itt még a hajléktalan is értéket képvisel.
- De most hol vagy, mit látsz ? – Továbbra is nevettem.
- Mond meg a címet és odamegyek na ne nyaggass már.
- Naaa Matt, mond már hová jutottál.
- Mindenhol Lincolnt látok, most boldog vagy ?
- Teljesen.  Na kb negyed óra lesz az út taxival, hál’ istennek a west side-on maradtál. Na, mondjad a taxisnak, hogy 278 West 11th Street.

-          Még csak meg sem köszönte ! – Panaszkodtam Chopnak, aki már magára is öltötte a mindennapi viseletét. Valami idétlen színű öltönyt, csokornyakkendővel és szegecses nadrággal.
Lassan mindenki felébredt és elhúzott csak egy lány maradt aki a sarokban ült és a dzsekijével volt elfoglalva. Később kiderült, hogy egy macskát rejteget, de nem engedte, hogy megsimogassam. Nem is szeretem a macskákat, nem is tudom miért akartam megsimogatni.
 *

- Hol van ? – Rontott neki Matt Sidnek hatalmas lendülettel, mire ő leesett a székről. Észre sem vettem, hogy bejött. Öten ugrottak Mattre.
- Csillapodj ember !
- HÁT ILLIK EZT ? KÖSZÖNÉS NÉLKÜL FÉLBESZAKÍTANI EGY BESZÉLGETÉST AHOL HÖLGYEK IS VANNAK ? – Kezdett rá Chop.
- HOL VAN RAVEN ? MIT CSINÁLTATOK VELE ?
- Nyugodj máár leeee. Gyere igyál velünk.
- HOL VAN ? – Üvöltötte továbbra is.
- Az eszem megáll. Ki ez a vadember Lena ?
- Na ide figyelj. Jobb ha lehalkítod magad.
- Gyere ülj le közénk, mi kedvesek vagyunk veled ellentétben. Beszéljük meg ezt ember módjára.

Nagyon szép jelenet volt, ahogy mind az öten ráálltak és higgadtan csitítgatták. Alig bírtam ki nevetés nélkül.  Sid a földön maradt, meg sem próbált felállni. Matt arca pedig egyre vörösebb lett. Végül csak le ült, rögtön a kezébe is nyomtak egy sört.
- Jó fiú.
- Vedd le rólam a kibaszott kezed !
- Hmm, hol van Raven ? Kérdezed te…. – Mondta lassan, tagoltan Chop akit az alakításáért jelölni kellene valamilyen díjra.
- Igyál mááár ! – Veregette hátba Dan.
- Ha még egy ujjal hozzám érsz…
Chop kitűnően mérte fel a helyzetet, még egy perc és Matt szétver mindenkit a szobában.
- Raven Alex-szel van, valószínűleg a Wickedben.
- ÚÚÚÚÚÚÚÚ az a kedvenc bárom, – kiáltottam fel – a gyufa miatt ! – Fejeztük be egyszerre Dannel.
- Egy fából sok ezer gyufát lehet gyártani…. – kezdte.
- DE egy szál gyufa elpusztíthat egy egész erdőt !
Baromi büszkék voltunk magunkra, hogy még mindig emlékezünk rá.
A Wickedben minden rendelés mellé adnak egy levél gyufát. Régen azért jártunk oda, mert szükségünk volt rá és olcsó volt, aztán amikor befutottak a srácok már csak kedvtelésből.
- Arra emlékeztek amikor kitiltottak minket Sid miatt ?
Az egész társaság felnevetett, hogyan is lehetne azt elfelejteni….
- Hogy jutok oda ?  - Kérdezte idegesen Matt.
- Ja várj… Nem te vagy az aki eltévedett a Central Parkban ? Mer’ akkor sehogy !
- És elsétált a Lincoln Square-ig – csapkodta az asztalt Dan miközben nevetett.
Én is majd’ meghaltam a nevetéstől, Chop és Dan iszonyú jó fazon.
Matt rágyújtott és dobolni kezdett az ujjaival, bámulta a szoba falait. A lány továbbra is simogatta a cicáját, egészen kedvesek így együtt. Lehajoltam Sidhez, megcsókoltam és visszahúztam magam mellé. Dan belekezdett egy sztoriba, de szerintem kitalált volt.
- Indulunk már ?
- MEGIHATOM A WHISKEY-MET ? Köszönöm… - Mondta kelletlenül Chop.
Imádom ezt az embert.
A fiúk addig húzták az időt ameddig csak lehetett, aztán elindultunk a bárba. Nem volt messze csupán egy háztömbnyire,  egy jó öreg pincehelységben. Amint beléptünk az első dolog amit megláttam az Raven volt. Pedig olyan hangulatos hely volt azelőtt.
- Hál’ istennek  - sóhajtott fel Matt.
Ugyan egész repülő út alatt azt terveztem, hogyan tépkedem ki szálanként a ribanc haját, jobbnak láttam ha nem rendezek jelenetet. Olyan jól éreztem magam, hogy inkább hagytam a francba. Én a pult felé igyekeztem, Matt Rav felé sietett a srácok pedig szétszóródtak. Kértem 10 korsó sört, 10 felest és Chop szokásos whiskey-jét. Valaki megkocogtatta a vállam, mire én megfordultam és egy kis pofont kaptam. Nem volt nagynak mondható, fájni sem fájt túlságosan, de a szándék az megvolt.
- Mindenre emlékszem !  - Vágta a képembe Raven, mielőtt még ellökhettem volna magamtól.  – És köszönöm. – Azzal megölelt.
- Ez most olyan volt, mint egy rémesen giccses film jelenet. Azt hiszem most kellene mennünk a wc-be dugni.
Könnyed nevetés.
- Na segíts hozni ezeket, mert nem bírom.
Mielőtt az asztalunkhoz értünk volna lelassítottam.
- Ide figyelj, ha még egyszer egy ujjal is hozzáérsz Sidhez, beszélsz hozzá vagy ránézel… Megbánod, hogy nem dögöltél meg a pasiddal együtt.
Leültünk, Sidnek szóltam, hogy hozza még a többi piát és mosolyogtunk mindketten mintha minden a legnagyobb rendben volna. Egy sarok asztalhoz ültünk. Legbelül foglalt helyet Chop, mint a társaság középpontja, mellette ült a macskás lány, aztán Sid és Dan. Chop másik oldalán ültem én, mellettem Matt aztán Raven. Az idő múlásával még jöttek páran így egész hangos kis társaság lett belőlünk.
- És most igyunk arra, hogy már csak két év három hónap és Nick szabadul !
- És most arra, hogy Sidék összeházasodtak !
- És most arra, hogy megtaláltuk Ravent !
- Most arra, hogy Chop vagyok az elképesztően sármos férfi és örültök, hogy ismertek engem !
Matt nem sűrűn emelgette a poharát velünk… Aztán amikor Dan épp azt mesélte, hogyan tért vissza a földre, felállt, hogy ő most levegőzik egyet.
- DE EL NE TÉVEDJ ! – Szólt utána Chop, és az egész asztal harsogott a nevetéstől.
- Mi baja van ?
- Ez mindig ilyen anyámasszony katonája ?
- Igazi parti gyilkos.
- Minek hoztad magaddal ? – Záporoztak felém a kérdések.
- Nagy farka van.  – Válaszoltam, mire a cicalány felnevetett. Még ilyet se csinált az est folyamán. De mégis  ki is ő ? A cica kedvesen tekintgetett kifelé a dzsekijéből. Pedig én nem is szeretem a macskákat.
Már mindenki eléggé bevolt állva, beleértve engem is, és a zeneszerzésre terelődött a szó. Dan elkezdett dobolni a poharakon, Chop énekelgetett hozzá, Sid úgy csinált mint aki gitározik. Lehet szépen hangzik, de borzalmasak voltak, és mindez arra ösztönzött, hogy én is beszálljak mint szájharmonikás !
- ÉÉÉN TORTÁT AKAROK ENNI.
- ÉN IS !
- Lehet itt tortát kapni ?
- Én nem tudom, hát biztosan.
- Naaaaaaaaanc, kérdezd má’ meg.
- Felállok és hányok, komolyan mondom. Én nem megyek sehová.
Miközben győzködtek a fiúk egy ismerős hangra lettem figyelmes. Egy nevetésre. Lassan, hihetetlen lassan néztem fel az asztaltól. Egyszerűen nem akartam hinni a szememnek.
- Mi a faszom – esett ki a számon, ránézve Ravenre és kábé neki is ez járhatott a fejében.
- Szóval sziasztok, én vagyok Liz.
Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy örüljek-e neki vagy sem, aztán gondoltam egyet, hogy baromi jó ez az este és szívélyesen üdvözöltem. Dan azonnal felállt és átadta neki a helyét, így Liz Sid mellé került. A fiúk érdeklődve figyelték az ismeretlen lányt és csüngtek minden szaván. Elmesélte nekünk, hogy is keveredett ide és megpillantotta Mattet és hű meg há most itt van. Chop természetesen egyből átvette a beszélgetést és próbált nem totál részegnek hatni és elvarázsolni pár trükkel Lizt. De ő inkább Siddel volt elfoglalva. Nem voltam vak, láttam ahogy egyszerre vesznek mély levegőt és vigyorodnak el. Ám amikor Liz mondhatni felsikított, jobbnak láttam távozni.
- Megyek tortáér’  !
- Na végre.
- Imáááááádduuunk.
Leültem a pulthoz és rágyújtottam. Nem akartam visszamenni az asztalhoz ahol Liz viháncol, smárol Siddel. Nem is értem miért. Úgy tíz perc múlva megmarkoltam a sóspereces tálat.
- Hol van Sid ? – Kérdeztem.
- Elment Lizt meghúzni. – Vigyorodott el Matt.
Lecsaptam az asztalra a pereceket.
- Nincs torta. Matt szólnál nekik, hogy indulunk tortát enni ?
Chop hangos vinnyogással fejezte ki örömét.
- Miért nem szólsz te ?
Szolidan rájuk törtem az ajtót.
- Ahh, állj már fel drágám, Sid húzd fel a nadrágod és gyere. – Megragadtam és kiráncigáltam a fülkéből.
- Mehetünk ? – Kérdeztem mosolyogva. – Oh, az isten szerelmére Liz legalább a szádat töröld meg !
Pár perc álldogálás után elindult a csapat. Chop nyakában Dannel rohangált, Matt átkarolta Ravent, Liz egyfolytában nevetett hol ezzel hol azzal, a macskás csaj pedig mögöttünk jött.
Épp egy híd végénél tartottunk amikor Sid lelassított és megállt. Kihajolt a korláton.
- Lena maradjunk itt. Kérlek. – Suttogta és karjaival egyre erősebben szorított magához.
- Na akkor ugrunk ? – Poénkodott Dan.
- HÁROMRA !
Mindenki nevetett és a korlátot markolászva bámulta a sok autót ami alattunk száguldozott. Mattel egymásra néztünk. Cipzár hangjára lettem figyelmes, a lány kitárta a karját kezében a cicával és hirtelen elengedte.  Összeszorítottam a szemem, valamennyien felszisszentünk.  Csönd volt.
- Nekem már nincs kedvem tortát enni. Menjünk haza.
A lány nem mozdult. Talán egész éjjel ott állt. Amíg a nap fel nem kelt.  Vagy még tovább.
- Na, ki merre ? Liz téged nagyon  szívesen meghívlak a Dannel közös ágyunkba.
- Nekem van hol aludnom, Raven jössz ?
- Nem tudod mit hagysz ki… - Azzal Chop kezet csókolt Liznek majd Ravennek.
És Raven ment vele tartott. Elmondhatatlanul örültem neki. Leszarom mi lesz velük. Kitártam a karom Matt felé és így egyik kezemmel őt öleltem a másikkal Sidet. Lassan ’haza’ sétáltunk.
 Én ültem az ágyon ő pedig előttem térdelt.
- Szép a szád. Szép a bőröd, puha… szeretem, – kóstolgatott gyengéden – szeretem érezni, szagolni, ízlelni… - Nyelve a combom belső részére kalandozott. – Finom vagy.
Arcával közelített felém, de mielőtt ajkait érezhettem volna, megállt. Éreztem meleg leheletét majd a kezeivel megszorított mire a testem görcsberándult. Forró nyelve lágyan siklott a számban. Ujjaimmal keresztültúrtam fekete bozontos haján, hátrahúztam a fejét és ránéztem.
- Kérlek ne menj vissza, maradj itt velem. Minden rendben lesz ígérem, nem szokok vissza rá ígérem. Kérlek. Legyen olyan minden mint régen.
- Nem tehetem. Sajnálom Sid, de meg kell értened.
- Szeretlek. Hallod ? Szeretlek és ezért maradtam veled az isten háta mögött. Mond Lena szeretsz te engem ? Mert akkor megteszed értem. Maradjunk itt.
Ledőltem az ágyra mire ő tovább csókolgatott.
- Na, megjöttem aludni bocsi ! Ravenék nem jönnek haza, ti ? Hány repjegyet foglaljak ?
- Semmi gáz nincs, minek dobnánk ki a pénz, elférünk, nem ?
- Nekem mindenképpen foglalj.
Csend. Sidre várunk. Hosszú hosszú másodperceken keresztül.
- Ja, jöhet egy nekem is.
Lerántottam magam mellé és csak néztük egymást. Boldog voltam. Néztem a különösen szürke szemét, íves ajkait a sebhelyét ami az állától az arca közepéig húzódott. Végigsimítottam rajta.
- Minden egyes heggel, egyre több szeretnivaló van benned.
Elmosolyodott.
- Elbaszott egy páros vagyunk.
A vigyor valahogy az arcomra ragadt. Egész éjjel így aludtam volna, ha Matt fel nem kelt a csapkodásával. Simán befért volna hozzánk de nem ’mert az túl buzis’.
- Shh, feküdj mellém. – Keltettem fel.
Én visszabújtam Sidhez az ágy egyik végébe Matt pedig a másikban aludt tovább.
- Tudom, hogy ki vagy akadva.
- Aludj már.
- Előbb Raven aztán most Liz…
- Arra célzol, hogy mindketten ribancok ? Igen, legszívesebben megfojtanám őket.
- Sid pedig engedett mindkettejüknek…
- Na ide figyelj, ezt most fejezd be különben lerúglak az ágyról.
- Ez nem normális ami közöttetek van.
A lábam éppen csak elkapta Mattet, mire ő felém nyúlt és egy könnyed mozdulattal magához húzott.
- Én is kefélek mással, ő is. Ez a jó házasság titka. Téma lezárva, jó éjszakát.
Próbáltam kiszabadítani magam az erős, kellemesen meleg teste fogságából.
- Ha nem engedsz el Matt én esküszöm felkeltem Sidet és egyedül fogod magad találni egy sikátorban ha legközelebb felébredsz.




Reggel kapkodás, rohanás, aztán kiderült, hogy a járatunk késik fél órát.
- Elmegyek hozok valami kaját.
- Minek viszed a táskád ?
- Na nem képzeled, hogy rátok bízom ? – Nevetett Sid.
- Ahh, túlságosan kipihentem magam az éjjel nem fogok tudni aludni a repülőn.
- Szívesen, máskor is nyugodtan hozzám bújhatsz.  
- Te barom.
Lehajtottam a fejemet a vállára és a kezembe vettem a kezét s babrálni kezdtem.
- Én most olyan boldog vagyok. Matt, köszönöm, hogy velem jöttél.
Felsóhajtott.
- Hol van már Sidneeeyy ?! Már csak 10 perc van a felszállásig én ilyenkor már a gépen szeretek ülni. – Bosszankodtam.
- Jó volt ? Élvezted Manhattant ? Ne hazudj ! Tudom, hogy imádtad.
- Főleg amikor a Central Parkban elkezdett követni egy csapat hajléktalan.
- Komolyan ? Vicces lehetett.
- Oh New York, New York.
- Úúúú ezt belerakhatnátok az egyik számotokba.
Már senki nem volt rajtunk kívül a váróban.
- Csak még egy percet várjon kérem, mindjárt itt lesz. – Magyaráztam a goromba öltönyös pasinak aki egyre csak sürgetett. Sid hol vagy ?
- Asszonyom ez az utolsó figyelmeztetésem. A gép elmegy ön nélkül is.
- Csak még egy percet. Kérem.
A fejem zúgni kezdett, a gondolataim cikáztak egyre csak a macska képe ugrott be ahogyan zuhan. Zuhan és nem ér földet csak zuhan és zuhan. Csak erre tudtam gondolni. Zuhanás.
- Nem, nem ez nem lehet. Valami történt vele…
Szédültem. Matt átkarolt és felsegített. Olyan volt mintha megszűntek volna a hangok, csak azt láttam ahogyan Matt rázza a fejét és a pasi idegesen mutogat valamit, persze mindezt lassított felvételben és szürkében. Valahogy a színek is abbamaradtak létezni. A torkom elszorult, az idő leállt és a lábaim földbe gyökereztek.
A repülőn halkan sírtam az ablakon kibámulva.
- Minden rendben lesz.
- Talán én csak ezt érdemlem. Nekem, Matt, csak ennyi jutott, engem mindenki elhagy.
- Shhh.
- Mond meg nekem. Mond meg kivel történik ez meg nem egyszer hanem háromszor az életben ? Az anyukám azt mondta visszajön, én vártam de hiába, te azt mondtad eljössz, én ott voltam és, Matt én ezt nem bírom. Én ezt nem bírom ki.
Letörölte a könnyeimet és végigsimított a vállamon, de a macska továbbra is csak zuhant.

-Cookie-

Josh imádja a szőlőt. Feltéve, ha a számmal adom neki. Itt, Salt Lake Cityben a mai napon különösen forró volt az idő… vagy csak talán mi éreztük úgy. Izgalmas a tetőn szexelni. Mással még nemigen volt alkalmam. Tetőn.

Josh valódi rocksztár, tényleg. Egy pár napos turné miatt vagyunk itt, a legmagasabb szállodában a környéken… A történet eleje kissé zavaros, de az tuti, hogy a zenészemnek szüksége volt egy kis ihletre, hát segítettem neki, ha már a felesége nem tudja neki megadni, amire egy férfi vágyik. Jól érzi velem magát, csak a pillanatnak élünk, szabadok vagyunk, segítem neki a művészt előtörni belőle – talán ezért is vagyok a múzsája. Ki tudja meddig. A folyamatos illumináltság miatt nagyjából nem is érdekel semmi. Örülök, hogy újra otthagytam Huntington Beach-et… Persze, ez így most olyan, mintha egy filmben lennék. De nem akarom ezt érezni…
- Kicsi pillangóm, min gondolkoztál el ennyire?
- Az életen, tudod. Na meg azon, hogy mivel dobhatnám fel a kedved… ahogy nézem, már nincs sok vissza a koncertig…
- De még egy menet belefér.
- Pontosan.
Már sötét volt, mire újra a szobánkban voltunk. Josh a gondosan összehajtogatott és elcsomagolt ruhái között válogatott, nekem pedig enyhe lelkifurdalásom lett. Talán nem is vagyok igazi múzsa, csak egy lotyó. Nem. A ruháit nyilván nem ő rendezte el ilyen szépen, tehát a felesége még mindig törődik vele, lehet, hogy Josh hazudott róla nekem. És akkor megszólalt a másik felem, hogy nem is kéne ennyit agyalnom ezen, jól érezzük magunkat, nem? Mindig ez számít. De azért nem tudtam kiverni a gondolatot a fejemből, hogy nekem van egy életem Kaliforniában.
Elindultunk a koncert felé, enyhe késésben, mivel az indulás előtti csókjaink kissé vadra sikeredtek… De megérkeztünk. Josh bandájának a többi tagja nem tudott a kilétemről, talán csak egy, de ez így van rendjén. Megvártam, míg Josh fellépett a színpadra, bátorításképp egy puszit küldtem felé, ez az első koncertje, mióta megismerkedtünk, aztán perceken belül eltűntem a tömegben. Kellett egy cigi, és bár nem voltam magamnál még teljesen, szereztem egy újabb üveg whiskyt. Aztán csörgött a telefonom, csak úgy felvettem. Pedig mostanában nem szoktam…
- Hhahahahah LIZ! Szia!!!
- Nahát nahát… Raven?
- Igen, Raven vagyok és new yorki! Hát te? Ja igen, Liz vagy!
- Oh, de jó kedved van, minden rendben?
- A legnagyobban! Pisilnem kell, leteszem, szia!

Hát ennek a beszélgetésnek sem volt semmi értelme, csupán felkavarta a lelkivilágomat elég rendesen. Raven közel áll a szívemhez, habár már rég láttam… és New Yorkban van? Hű, holnap indulnánk New Yorkba…

- Lizzie, te vagy az? – fogta meg valaki a vállam hátulról. Egy lány. Kedves lány.
- Casey? Caseeeey? Ó és Jason! Jaj istenkém, gyertek ide! – most nagyon-nagyon örültem nekik, főleg, hogy már ezer éve nem találkoztunk. Örömködtünk még kicsit egymásnak, aztán megbeszéltük, hogy ki miért van itt.
- … de most úgy érzem, hogy otthon lenne a helyem. Haza akarok menni. A barátaimmal lenni. Nagyon jó itt, meg minden, imádom a zenészeket, tudod, de én nem idevaló vagyok… - teljesen elkeseredtem, bár erre gondolom rásegített az alkohol is, na meg a délutáni kis tabletták.

- Hát, mi úgyis megyünk vissza HB-re, esetleg visszamenekíthetünk… Ha ilyen szomorú vagy ez miatt a Josh miatt, meg sem nézzük a koncertjét.

- Dehogy vagyok szomorú miatta… csak… csak összezavar minden, tudod… Hah, és ez megint olyan, mintha egy filmben lennénk. Megint.

- Megint?

- Kell egy tetkó. Csinálj nekem tetkót kérlek!

- Jó, indulás haza. Most.

Azt hiszem, aludtam a kocsiban. Fel sem fogtam, mi történt, hova tartok, kivel. Mint egy film. Néhány képkocka lepergett előttem.

- Casey?!

- Nahát, feléledtél? Mindjárt otthon vagyunk!

- Mivan?!

- Oh, úgy érzem, rád fér egy kis detox…

Nekem? Mi? Uh, újra álomba merültem, azt hiszem. Casey mindig mellettem áll, megment, felkarol, és ezért nagyon hálás vagyok neki. Vagy inkább hálátlan? Olyan régóta nem találkoztunk, nem is kerestem…

- Jason ne nyafogj már! Fogd fel, hogy ma rá fogok vigyázni éjjel, mellettem fog aludni, lesz még másik nap, mikor szexelhetünk, ne aggódj már! – oh igen, ez az igazi Casey. Mindig leosztja szegény Jason haveromat, akivel igazából együtt vannak, de ő csak tűr, és így is tök jól megvannak. Irigylem őket ezért.

- Hé… Miattam… Szóval miattam ne izélj, izé, haza megyek izéba, aztán alszok, izé, egyedül, tudod… Nem lesz baj! Régen voltam otthon.

- Jó, Lizzie, alig élsz. Majd ha bebizonyítod, hogy életképes vagy, leszállok rólad, és mehetsz. De addig Casey-fogság!

Bírom ezt a csajt. Felsétáltunk, azt hiszem kb. 7861-szer bocsánatot kértem Jasontól, Casey pedig döntött belém egy csomó kávét. Aztán jobban lettem.

- Na látod, te csaj! Élni kell, igen, és nem is szelíden, de mindig úgy, hogy jó legyen! – dúdolta vidáman, aztán összegabalyodtak kicsit Jasonnel.

- Srácok! Én… én jól vagyok! Szerintem hazasétálok, jó? Kipihenem magam, és az első dolgom lesz holnap, hogy köszönetet mondjak, bár nem hiszem, hogy emlékezni fogok, de megköszönöm! – Casey csak kacsintott egyet és intett, szóval leléptem és haza sétáltam. Bár az ajtóm előtt meggondoltam magam, így a végső állomásom a Purple Haze lett. Hát hogy a fenébe is ne…

A kocsmába belépve azonnal kiszúrtam Zackyt és Jimmyt, és annyira megörültem nekik, hogy esküszöm könnybe lábadtak a szemeim. Odarohantam hozzájuk és nagyon megöleltem őket, és még boldogabb lettem, mikor ők is örültek nekem. Nem is tudtam beszélni, és ha később mondtam is valamit, már elfelejtettem. Csak ittunk. Aztán találtam a táskámban még egy kis anyagot… még jobban éreztük magunkat. Egyre jobban. Sokat nevettünk, aztán egyszer csak… Jimmy odahajolt hozzám és lesmárolt. Még sosem smároltunk. És Zackyvel sem! Itt az ideje. Odafordultam hozzá, miután Jimmyvel egymásra vigyorogtunk, és ő is odaadóan megcsókolt. Imádtam őket. Zacky rémült arccal nézett rám, Jimmy pedig huncutul vigyorgott Zackre.
- Ó, nem, neeem, nem kell nektek is egymással smárolni! – annyira viccesnek tűnt minden, hogy mindenen nevetünk. Aztán egyszer csak hirtelen elindultunk. Épp hogy leértünk a tengerpartra, muszáj volt megállnom. Én láttam egy cápát, akinek volt egy barátja is. Beszéltek hozzám! Azt mondták éhesek és fáznak. Meleg volt.
- Srácok szerintem nem lenne jó ötlet tovább menni… A cápák fáznak és éhesek is!
- Lizzie, a delfineken kívül itt nincs semmi.
- Srácok ti rendesen be vagytok állva, hogy így félrenéztétek azt a merülő autót a vízben…

Újra csak nevettünk és hazafelé vettük az irányt.

Otthon, vagyis Jimmyéknél (és Zacky is itt lakik) kidőltünk a kanapéra és a plafont bámultuk. Még mindig mozgott. Jimmy horkolására lettem figyelmes.

- Na, most egy jó darabig nem fog felébredni…

- Én nem vagyok álmos.

- Én sem, Lizzie. És unatkozom… - Zacky nemes egyszerűséggel odahajolt, a kezeibe fogta az arcom és megcsókolt. Igen jól csókol, meg kell, hogy jegyezzem. Azt hiszem felrepültünk az emeletre, legalábbis úgy érzetem, eldőltünk egy nagyon rugalmas ágyon és csak élveztem a csókjait. És a kis panda be tud ám vadulni… Nem csendesen telt el az éjszaka.

Reggel a szuszogó Zacky karjaiban ébredtem, és egy kicsit meglepődtem, ebből az okból kifolyólag rágyújtottam egy vicces cigire. Hogy véletlenül se jusson eszembe emlékezni. Nem akarom tudni mi történt. Olyan édesen aludt… muszáj volt felébresztenem, miután kifújtam az utolsó adag füstöt egyenesen a fülébe.

- Olyan gonosz vagy. Itt akarsz hagyni.

- Én ugyan nem, de hogyan jönnél velem akárhova is, ha meztelenül alszol még?

- Öltözök és mehetünk. De hey, nem akarok menni sehova!
- Én viszont megyek… már rég voltam otthon.

- Hozzád mehetünk.

Szóval úgy 21 perc múlva már ott is voltunk a házamban. Még jó, hogy tartok pótkulcsot, különben nem tudtunk volna bemenni… A házban véletlenül meggondolatlanul rápillantottam a telefonomra, rengeteg nem fogadott hívásom és üzenetem volt. Ki is kapcsoltam. Zacky már a kanapén henyélt és megbontott egy sört, gondlom még maradt a tartalékból, én pedig az ölébe telepedtem, és kipróbáltuk milyen egymást itatni. Csukott szemmel, kéz nélkül.

Úgy éreztem, múlik a reggeli cigim hatása, így újra átkutattam a táskám, hátha találok valamit. Hát találtam.

Délután fél hatkor teljesen beállva fetrengtünk Zackyvel a nappaliban. Hirtelen elgondolásból újra megcsókoltam, majd elkezdtem vetkőztetni. Igazán kedvem lett volna hozzá… Kezdtünk bevadulni mindketten, de természetesen – mint egy filmben – valaki kopogott. A kíváncsiságom felülmúlta a többi vágyam, így melltartóban és bugyiban, táncolva és ugrálva, hatttalmas vigyorral az arcomon mentem ajtót nyitni és sarkig kitártam.

És akkor ott állt Synyster Gates.

El sem tudom mondani, hogy éreztem… Furább volt, mint mikor megtaláltam a kacsát a nappaliban. Kényszeresen vigyorogtam és rácsaptam az ajtót. És újra kinyitottam, hátha csak képzelgés ez is. Mikor résnyire nyitottam az ajtót még mindig ott állt és furán nézegetett. Igen ez ő. Csak ő tud úgy nézni, hogy máris gáznak érzed magad tőle.

- Liz minden oké?

- Hát persze, hogy is ne lenne! – támaszkodtam az ajtónak.

- Olyan fura vagy… és alul öltözött. – miközben próbáltam volna megmagyarázni valami butasággal, ő nemes egyszerűséggel arrébb lökött és becammogott a házba. Úgy menőn.

- LIZ!

- Igen Syn? Hogy vagy egyébként? És mi szél hozott??? – libbentem elé.

- Az ott jól látom, hogy Baker?

- Hát igen jól látod azt hiszem… - néztük Zackyt, ahogy aranyosan aludt a kanapén.

- Mi a faszom?! Liz! Ugyanmár! Most komolyan. Te és Zacky?!

- Nem, dehogy is, Syny… na jó, de. Haha.

- Hát ez hihetetlen komolyan…

- De olyan jót szexeltünk! Tényleg! Ugye te is örülsz velem??

- Szánalmasak vagytok… Liz… áh, mindegy.

És akkor Syn kiviharzott. Na jó, most kicsit kínos a helyzet.

*

- Josh én… jaj sajnálom. De haza kellett jönnöm. Nem szóltam, tudom… De ne haragudj! Én… De még találkozunk! Mikor?... Hát amikor akarod! New York? Neee, na ne… Már elküldted a jegyet?! Jó, holnap délben indulok.

Nos, miután Syn elviharzott, Zacky is inkább hazaballagott, persze még csókok ezrei után, próbáltam kijózanodni és felhívtam Caseyt. Szegény erősködött, hogy átjön, de tudom, hogy abból újabb bulizás lett volna… Tehát elmeséltem neki mindent, ő meg kiakadt, és nagyjából ennyi. Na és akkor néztem meg a híváslistát és kaptam a fejemhez, hogy Josh nem csak egy álom, hanem a valóság. És akkor felhívtam. Az üzeneteit el sem mertem olvasni…

New York. Ha jól tudom, a Lena-banda még mindig ott van… de engem Josh vár és már jegyem is van a gépre és… izgatott vagyok. Csak úgy emlékszem rá, hogy milyen jó volt vele… Mondjuk fura így, miután Zackyvel dugtunk.

Azt hiszem jól kialudtam magam, összeszedtem pár holmit, na meg pár cuccom még Salt Lake Cityben is maradt, kicsit kicsinosítottam magam (és tényleg sikerült is) és pontban 11.49-kor felszálltam a new york-i járatra.

Hamar megérkeztem és Josh tárt karjai vártak rám.

- Újra itt vagy, kis pillangóm. – kétségbeesetten ölelt magához.

Mire a hotelbe értünk, elég komolyan beindultunk, szóval alig, hogy beértünk a szobába már nem is volt rajtunk ruha.

- Szerintem készülődnöd kéne, megint elkésünk… Josh… Josh!!! – ezt nem hiszem el, nem tér magához, Josh! De van pulzusa…

- Mi… Mi az, gyönyörűség? Talán baj van?

- Eléggé megijesztettél! Azt hittem meghaltál.

- Oh… néha előfordul velem, hogy… hát ez. Már mondták a dokik, mi ez, kicsit veszélyes, de ez van. Jó, hogy itt voltál velem, látod!

A koncert alatt, ahogy hallgattam a csodás mély hangját, abban a kis bárban pusztítottam a whisky-készletet. Csak a csapossal álltam szóba, de csak azért, mert egy csaj volt. Már untam az egészet, nem volt erőm odaállni a színpad elé, hogy átérezhessen Josh zenéjét, ezért inkább kimentem rágyújtani.

Akkor bántam meg legjobban, hogy dohányzom… Matt alakját véltem felfedezni. Felém jött. Észre vett. Ne. Neee…
- Liz! Mi a franc!

- Hello, Matty!

- Te mit csinálsz itt?!

- Épp rágyújtani készülök. Kérsz?

- Kösz nem. Ja, de. Adj.

Nagy levegő be, füst ki.

- Tehát… hogy kerültél ide?

- Kérdezhetném én is… Hát itt ez a koncert, gondoltam megnézem…

- Gondolom többről van szó…

- Jó pajtásom az énekes.

- Oh, hogy úgy… Ezek szerint otthon…

- Ezt a kérdést ne tedd fel. Mi a helyzet veled?

- Szimpatikus az a pad, gyere. Szóval. Raven és Sid eljöttek ide és Lena és én is de már nem bírom tovább, érted? – tiszta, hogy Matt sem józan már. – Elég zavaros a sztori. Liz, hidd el, én annyira próbáltam elmondani Lenanak, hogy Sid nem hozzá való, én igyekszem, és Sidnek Ravennel sem kéne lennie, mert őt is féltem és… Te is félted Ravent és utálod Lenat és örülnél ha nem lenne boldog.

- Nagyjából, ja, asszem fogom amit mondasz.

- Eszembe jutott valami…

Tehát lett egy tervünk. Jaj, megint eltűnök Josh szemei elől, belekavarodok a kaliforniaiak zűrös életébe, holott már nem is akartam részt venni benne, de mégis csak a barátaim. És mind itt vagyunk New Yorkban.

Matt nem árulta el a tervét, csak azt tudtam, hogy meglátogatjuk a többieket. Egy fura bárban. Nagyon fura volt. Éppen csak pár lépésnyire volt tőlünk, meglepő, milyenek a véletlenek. Mint egy filmben.

Ahogy beléptem, nagyjából mindenki meglepődött. Talán Lena a legjobban. Nem, inkább Raven. Lena… ugyan, miért?

- Szóval sziasztok, én vagyok Liz. – és elkezdtünk inni és a Sidney féle bandával jól összehaverkodtam.

Egészen sok üres pohárka lett előttem, én pedig már alig léteztem. És akkor hívott el Matt a pulthoz.

- Meg akarod bántani Lenat? Meg akarod menteni Ravent? Menj és csábítsd el Sidet. Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog.

- Jaj már Maaaaatt! – borultam a nyakába. Fogalmam se volt miről beszélt.

- Menj! Smárold le. Hívd el. Nagyon fog örülni, Lizzie!

- Na jó, hát legyen, olyan aranyos vagy!

Ahogy visszaértünk, Sid mellé ültem, majd lassan a combjára helyeztem a kezem, lassacskán pedig simogatni kezdtem. Leplezte a meglepődöttségét, én csak kacsintottam rá. Mindig is bírtam Sidet. Olyan veszélyes.

Később már a lábaim is az ölében voltak, Raven nem figyelt, Lena csak néha pillantott oda, Mattel összemosolyogtunk, bár nem is tudtam, miért teszem. Ha Sidneyre megharagszanak miattam, akkor talán Rav és Lena kisasszony is felhagy vele és akkor minden oké. Vagy nem. De legalább izgalom az van.

Vártam, míg Sid kezdeményez valami csók-félét, nem én akartam letámadni, de nem került sok percembe, a szája már a nyakamat kóstolgatta. Aztán az arcomat. A szám sarkát. Igyekeztem megjátszani magam, közömbösnek lenni, aztán Sidney felhúzott, és a mosdók felé indultunk. Lena abban a percben nem volt ott, azt hiszem épp akkor jött vissza, mikor már a mosdó ajtóban voltunk…

Ugyan, Sid. Mosdóban? Jó, nem tagadom, hogy vele még a csókolózás is veszélyesebbnek tűnt, és nagyon beindított, de nem akartam igazából egy fülkében szexelni vele. A többiek úgyis már sejthetnek valamit. Néhány nyögésünk közben viszont hallottam, ahogy valaki belép az ajtón, és pontosan a mi fülkénk elé sétál…