Archive for december 2012

56. fejezet - Again - Liz Soars


posted by ani;

No comments

Jaj annyira süt a Nap, hogy már ez is idegesít. Nem beszélve a magassarkúmról, amit azóta le akarok venni, mióta elindultam San Franciscóból.
Igen, kicsit ellátogattam szülőhazámba, miután a dolgok annyira felkavarodtak itt, hogy muszáj volt szünetet tartanom. Raven balesete meg hát a többiek… hogy is mondjam… nem, ez az én hibám. Elszigetelődtem, azt hiszem. Na a lényeg, hogy kellett ez a szünet, hogy végre magammal is törődjek egy kicsit, és úgy értem ne a problémáimmal, hanem a helyrerázódásommal. A levegőváltozás jót tesz – ebben hittem.
Miután Rav kórházba került, csak újabb súly nehezedett rám. Igyekeztem bejárni hozzá a kórházba néha, de hát kómában volt… mondjuk így ritkán láttam a többieket. Na meg azért Ravenről is gondoskodni kell… a családja szerintem nem is tud az eseményekről. Jaj furcsa nekem ez a baleset… Lényeg a lényeg, pár nap után elegem lett a monoton kórházi látogatásokból és konkrétan az egész életemből, ekkor foglaltam le a repülőjegyem San Franciscóba. Kellemes utazásom után meglepetésszerűen beállítottam a szüleim fényűző házába, ők pedig igen nagyon örültek nekem, és akkor jöttem rá, hogy ez hiányzott. Hogy valaki szeressen, de úgy tényleg. Hogy törődjenek velem. Na itt mindenféle törődést megkaptam, édesanyám kiélhette anyai vágyait ebben a pár napban, arról nem is beszélve, hogy mennyire örültek a kis kitalált sztorijaimnak. Rendes munkám van, nagyszerű barátaim, egy szerető bankár pasim… Több sem kell. Olyan könnyen hazudok… de hát ha arról van szó, hogy boldoggá tegyem őket, hát miért ne? És amúgy is, miért ne? Úgy döntöttem maradok még pár napot és felkeresem régi barátaimat, hogy újra élhessük korábbi bulizós éveinket. Ebből következően kis nyaralásom pár napjának eseményei homályosak… Úgy alakult, hogy a tizedik napon utaztam csak vissza. Nem terveztem ilyen hosszúra, sőt, nem terveztem sehogy… Ígéretet tettem, hogy gyakrabban jövök látogatóba, kaptam egy kis költőpénzt és pár jókívánságot. Persze, üdvözletüket küldik a barátomnak. Majd átadom, ha egyszer találkozok vele…
Mit sem tudva az otthoni történésekről – ugyanis senki sem keresett, hogy hová tűntem – utaztam hazafelé, és mélyen elgondolkodtam, hogy mégis mi lehet Ravennel? Vagy mi lesz később? Na és Lenaék? És Sid? Csinált újabb hülyeségeket? Na és… Syn? Ó, utálom őket! Nem is akarok rájuk gondolni. Bár Sid… Sid tényleg hiányzik. Sosem voltunk olyan nagyon jó barátok, de mégis. Jó, mondjuk nem tudom, neki van-e nagyon jó barátja. Majd én leszek neki, talán.
Olyan fura érzéssel töltött el a hazaérkezésem. Újra vissza a régi kerékvágásba. Nem! Változtatnom kell, mert így be fogok csavarodni. Jaj, minek jöttem haza… Meg kéne látogatni Ravent. De biztos alszik. Nincs is kedvem, nagyon nincs. Ha elmegyek Jimmyhez, ő biztosan felvidít. Ő mindig!
Így határoztam el, hogy egy hidegzuhany után elinduljak a Sullivan-házba. Ami Greenfield- és Gates-ház is. Gates… ó, ha Syn is otthon lesz… jaj hagyjuk már őt.
Egész úton a megvékonyodott lábaim árnyékát bámultam a földön, így majdnem több emberbe is beleütköztem. Aztán végre megálltam az ajtó előtt és kopogtam hetet.
- Iiiigen? – szólt valaki álmosan, még mielőtt teljesen kitárta volna az ajtót. De hát ez Zacky hangja.
- Zacky?!
- LIZ?!
- Zacky! – kitárult az ajtó és Zack egy szál deathbates alsógatyában állt előttem.
- Lizzie, hát te mi járatban? Ó, de örülök neked!
- Gondolom… utálod, ha felébresztenek.
- Nem aludtam… csak szundítottam. De tényleg örülök neked!
- Hát ez csodás! Akkor invitálj beljebb!
- Merre voltál a napokban? Olyan rég nem láttalak! Hiányoltalak ám!
- El tudom képzelni, mennyire. Te amúgy mit keresel itt? Valahogy nem számítottam rád. És arra, hogy egyedül vagy… Jaj, adj a csokidból.
- Eeeh, azt most szedtem ki a sörből… de megeheted!
- Annál jobb! Szóval?
- Hát ööö én most egy kicsit itt lakok azt hiszem… És a kanapén aludtam. És egész nap sört iszok. Tök jó ám!
- Mi történt a házaddal?!
- Hát az úgy volt, hogy… mennyi az idő? Basszameg! Lizzie mennem kell. Keresd meg a pólóm!
- Ok… gondolom nem ez a ketchupos az.
- De. Szerinted nem jó?
- Csodás! Olyan művészi az a folt.
- Ugye? Véletlenül csináltam! Liz, itt maradsz vigyázni a házra? Igen? Király! Na, majd beszélünk, szia!
És adott egy puszit és elment. És akkor megint egyedül maradtam a házban. Elindultam az emelet felé, aztán visszafordultam, de mégis felballagtam. És akkor hirtelen kinyílt egy szobaajtó. Syn lépett ki rajta ásítozva, dörzsölgette a szemét, és nem volt más rajta, csak egy melegítőalsó…
- Ööö… szia. – szólaltam meg úgy pár perc csodálkozás után.
- Mi a… Liz?
- Helloka.
- Hát te meg…
- Én csak…
És akkor kinyílt a bejárati ajtó és a kacarászó Lena és a kacarászó Jimmy léptek be rajta. Én meg valahogy elkerültem Jimmy szobájába, de út közben még Mattet is észrevételeztem.
Szeretem Jimmy ágyát. Olyan nagy és rugalmas és puha és… szép a plafon. Szóval a plafont nézegettem meghatározatlan ideig, majd lépéseket hallottam és folytattam tovább a bámulást. És akkor Jimmy jött be, de tudta, hogy itt vagyok.
- Lizzie, beszélnünk kell egy fontos dologról.
- Örülök, hogy látlak, Jimmy!
- Raven felébredt.
- Mi?!
- Felébredt és nem emlékszik semmire! És mi szeretünk játszani…
- És? – és akkor Rev mindent elmesélt. Hogy Ravennek mit meséltek eddig és mit fognak még. Jaj olyan kétoldalú a dolog… szegényt becsapják, de végülis úgy csapják be, hogy neki jó. Amíg Raven nem bántódik meg, addig semmi gond! Aztán végül ha vissza tud majd emlékezni, talán kicsit kiakad, de akkor elmondhatjuk, hogy okoztunk neki pár jó pillanatot. Vagy napot. Vagy hetet, vagy akár évet… Mire Jimmy elmondta a mondókáját, totálisan meggyőződtem arról, hogy támogatni fogom őket. Végre valami új dolog…
- … tehát Lena és én együtt vagyunk.
- Hű… ok. És Sid?
- Hát ő független és lakást cseréltünk.
- És… ó, nincs több kérdésem.
Jimmy felkapott az ölébe és leballagtunk a földszintre, ahol a többiek punnyadtak. Az összes többiek szinte. Megölelgettem Johnnykát aztán köszöntöttem a többieket, de olyan más volt a hangulat. Tiszta feszültség. Lena játszotta a szerepét és puszipajtásként jött oda hozzám, viszont nem tudta leplezni a szinte gyilkos pillantásait Matt felé. Jaj mi történhetett itt…
- Szóval akkor…
- Sziasztok! – nyílt az ajtó és Raven lépett be rajta, mögötte Sid vigyorgott.

- Szóval te vagy Liz és mi jó barátnők vagyunk. És sokat látogattál a kórházban!
- Így igaz!
- És te pedig Syn vagy, a… hű várj… a legjobb és legszexibb gitáros a földön?
- Jaj, hát ezt ki mondta neked, kedves Raven? – tört fel belőlem a nevetés.
- Én. – válaszolta hűvösen Lena – És ők ketten együtt vannak. Érted. Egy pár.
MI A FASZ. Elkerekedtek a szemeim, ahogy Lena a huncut pillantásával mutogatott ránk, Synre néztem, aki láthatólag sármosan mosolygott és kihasználta a helyzetet.
- Igen, Liz nagyon szerencsés, hogy velem lehet! – mondta nagyképűen rám vigyorogva. Aztán Lena felpattant és a konyhába indult dúdolgatva valamit. „Színház az egész világ…” Jó, értem a célzást.

*

- Szerintem kéne mennünk! – javasolta egy kissé kétségbeesett hangon Zacky, aki kereken 7 perce érkezett. Beállt a kínos csönd.
- Úgy érted igyunk?
- Úgy. Szóval Purple Haze! Gyerünk!
Egész lassan megindult a kis csapatunk, Jimmy Lena kezét fogta, aki nem bírta nagyon röhögés nélkül, hogy Rav tök természetesen Siddel sétált kéz a kézben. Mondjuk ezt nem néztem volna ki Sidneyből, furcsa őt így látni. Na meg kb. kétszer akkora magasságra, mint Raven… Raven olyan felszabadult. Nem ilyen volt a baleset előtt. De sokkal jobb őt így látni… még ha fura is, mert Siddel van.
- Na és Lizzie, mondd…
- Mit mondjak Ravenke?
- Mióta vagytok együtt Synysterrel?
- Nem túl régóta! – vágta rá Syn.
- Ó, értem. Jaj, srácok, melyik a kedvenc italom?
- Whisky!
- Vodka!
- Sör!
- Abszint! – válaszolt mindenki egyszerre.
- Igen szóval te mindent szeretsz. – mondta nevetve mentegetőzve Lena. – Szóval akkor megérkeztünk! Ez a törzshelyünk, Rav.
- Oh, igyekszem fejben tartani!
A Purple Haze-ben a szokásos kis helyünkre ültünk, én természetesen Syn mellé, de hát mit ne mondjak, elég kellemetlenül éreztem magam.
- Na ki mit kér? Kicsim, jöhet a szokásos neked? – kacsintott rám Syn, aztán ment a pulthoz rendelni. Tudom, hogy játszani kell, de olyan nehéz most! Nem tudom miért. Na. De akkor is megpróbálom és jól eljátszom és minden…
Az este viszonylag jól telt, bár az új szerepek miatt érdekes volt. Minél többet ittunk, annál többet sikerült csókolóznunk Synnel, és szerintem úgy eléggé beindítottuk egymást. De csak játék az egész… Kimentem kicsit a friss levegőre. Friss… persze. Frissebb.
- Egész bejön ez a színjátszósdi… - érkezett meg pár perc múlva Brian.
- Ja… nagyon jól alakítasz! – gyújtottam rá egy újabb cigire.
- Jaj, miért érzem azt a mérhetetlen iróniát a hangodban, cica? – lépett oda hozzám és végigsimított az arcomon – Látod, még mindig beleborzongasz.
- Syn, ne már…
- Liz! Úristen, Liz Soars! – jött ki Raven rémült arccal
- Te… te honnan tudod a teljes nevem? – megijedtem, úgy eléggé. A memóriája miatt is meg hogy olyan zaklatott volt.
- Nem tudom! Lizzie, valami baj van, én mindjárt elájulok… - Syn erős kezei mentették meg Raven arcát a betontól.