A bódító meleg ellenére a kövér esőcseppek egyre sűrűbben
kopogtak az úton. Természetesen felkészületlenül ért megint az eső, de mindegy,
így is úgy is sietnem kell. Rossz szokásom, hogy mindenhonnan elkések… Pedig
most talán nem kéne. Nem baj, csak öt perc… vagy tíz. Kit érdekel.
Szinte úgy estem be az irodaház épületébe. Kifújtam magam és megigazítottam a jelenleg esővíztől hullámos hajam, majd a recepció felé vettem az irányt, hogy érdeklődjek kedves ingatlanügynököm holléte felől. Beszálltam a fényűző liftbe és a harmadikig meg sem álltam. Ez alatt a pár másodperc alatt elborította az elmémet a rettegés… de aztán teljesen egészségesen és sérülésmentesen szálltam ki a felvonóból. Régi félelmem, hogy baj történik egy liftben… Megkerestem Mr. Johnson irodáját, majd hármat koppantottam és kitárult előttem az ajtó. Egy rendkívül jóvágású, sármos, fiatalos emberke nyitott ajtót, akinek jöttömre a füléig húzódott a szája.
- Nahát, Lizzie, már épp hívni akartalak. Azt hittem elfelejted. Pedig az nagy hiba lett volna! Azt a gyönyörű házat simán elvihetnék az orrod elől.
- De te itt vagy nekem, Sam, és nem engednéd… - vigyorogtam vissza a város talán egyik legjobb ingatlanügynökére, majd beljebb settenkedtem az ajtón és helyet foglaltam egy antik kanapén. – Hogy s mint?
Sammel pár napja ismertük meg egymást, ő mutatott nekem pár házat, és neki köszönhetem a jövendőbeli lakhelyemet is, bár nem tervezem megvenni, úgy is tovább állok, ha megunom… Szóval mi ketten igazán jóba lettünk, és inkább már a haverom, mint sem az ingatlanosom. Sam az asztalához lépett és előszedte a szükséges papírokat, meg egy kulcscsomót, aminek láttára megcsillant a szemem. Imádok hotelben lakni, tényleg, viszont már régóta nincsenek kulcsaim, csak az a kártya… alig várom, hogy költözhessek az egyetlen bőröndömmel. Ha Sam ügyes volt, és cselekedett az előző napokban, akkor már ma délután ez be is következhet. És nagyon úgy tűnik, hogy ügyes volt.
A bérház, amit nemsokára birtokba veszek nincs messze a belvárostól, viszont kertje is van. Ez leginkább a medence miatt fontos, ami csodásan kivilágítható a sötétben… Na meg a ház stílusa… igazán művészi. Egy csomó hálószoba, több fürdő, tágas terek, bútorozottság… mondanom sem kell, első látásra beleszerettem. Természtesen jókedvűen újságoltam a szüleimnek, akik vidáman fizetik havonta a bérlést, örülnek, hogy a lányuk végre megállapodott egy helyen. Ki tudja, meddig… A lényeg, hogy tökéletes bulihelyszín az új házacskám, hála az égnek nincs telepakolva mindenféle értékes dísztárggyal, és elszállásolni is tudok sok embert. A szomszédok pedig nem fognak szólni a hangoskodásért szerintem… mivel majd őket is áthívom.
Szinte úgy estem be az irodaház épületébe. Kifújtam magam és megigazítottam a jelenleg esővíztől hullámos hajam, majd a recepció felé vettem az irányt, hogy érdeklődjek kedves ingatlanügynököm holléte felől. Beszálltam a fényűző liftbe és a harmadikig meg sem álltam. Ez alatt a pár másodperc alatt elborította az elmémet a rettegés… de aztán teljesen egészségesen és sérülésmentesen szálltam ki a felvonóból. Régi félelmem, hogy baj történik egy liftben… Megkerestem Mr. Johnson irodáját, majd hármat koppantottam és kitárult előttem az ajtó. Egy rendkívül jóvágású, sármos, fiatalos emberke nyitott ajtót, akinek jöttömre a füléig húzódott a szája.
- Nahát, Lizzie, már épp hívni akartalak. Azt hittem elfelejted. Pedig az nagy hiba lett volna! Azt a gyönyörű házat simán elvihetnék az orrod elől.
- De te itt vagy nekem, Sam, és nem engednéd… - vigyorogtam vissza a város talán egyik legjobb ingatlanügynökére, majd beljebb settenkedtem az ajtón és helyet foglaltam egy antik kanapén. – Hogy s mint?
Sammel pár napja ismertük meg egymást, ő mutatott nekem pár házat, és neki köszönhetem a jövendőbeli lakhelyemet is, bár nem tervezem megvenni, úgy is tovább állok, ha megunom… Szóval mi ketten igazán jóba lettünk, és inkább már a haverom, mint sem az ingatlanosom. Sam az asztalához lépett és előszedte a szükséges papírokat, meg egy kulcscsomót, aminek láttára megcsillant a szemem. Imádok hotelben lakni, tényleg, viszont már régóta nincsenek kulcsaim, csak az a kártya… alig várom, hogy költözhessek az egyetlen bőröndömmel. Ha Sam ügyes volt, és cselekedett az előző napokban, akkor már ma délután ez be is következhet. És nagyon úgy tűnik, hogy ügyes volt.
A bérház, amit nemsokára birtokba veszek nincs messze a belvárostól, viszont kertje is van. Ez leginkább a medence miatt fontos, ami csodásan kivilágítható a sötétben… Na meg a ház stílusa… igazán művészi. Egy csomó hálószoba, több fürdő, tágas terek, bútorozottság… mondanom sem kell, első látásra beleszerettem. Természtesen jókedvűen újságoltam a szüleimnek, akik vidáman fizetik havonta a bérlést, örülnek, hogy a lányuk végre megállapodott egy helyen. Ki tudja, meddig… A lényeg, hogy tökéletes bulihelyszín az új házacskám, hála az égnek nincs telepakolva mindenféle értékes dísztárggyal, és elszállásolni is tudok sok embert. A szomszédok pedig nem fognak szólni a hangoskodásért szerintem… mivel majd őket is áthívom.
Perceken belül már a lakás felé mentünk, mindketten fülig
érő szájjal, majd a kocsiból kiszállva magam után húztam a kis bőröndöm, fogtam
a gitárom és beléptem a gyönyörű ajtón. Nem ment volna ilyen egyszerűen ez a
dolog, ha nincs Sam… de tudtam, hogy ő kell nekem, és akkor minden simán fog
menni, nekem nem kell semmit intéznem.
Épp a hátsó udvarban parkoló biciklit fedeztem fel, mikor Sam sétált felém a friss levegőn, és elégedetten nézett körül.
- Még egyszer köszönöm, hogy segítettél…
- Örülök, hogy megtehettem. Imádom ezt a házat. És nálad jó kezekben lesz…
- Hajaj, ezt ne szóld el… itt lesz a helyed a házavató bulin.
- Szavadon foglak. Mikorra tervezed? – csillant meg a szeme.
- Én sosem tervezek el semmit…
- Akkor mit szólnál egy hirtelen ötlethez; vacsora, ma, kettesben?
- Fél kilenckor?
- Itt leszek érted. – Sam arca ragyogott, az enyém pedig nem tudom mit fejezhetett ki. Az igazságot megvallva, ha az egyik felem nem lenne őrült szabadelvű zenészi beállítottságú, hanem a finom nagyképű városi polgár uralkodna a jellememben, biztosan hozzá is mennék már feleségül, érted. Mert Sam tipikusan olyannak tűnik, mint… a családom. Hát ezt azért hamar megbeszéltük. Két röpke puszi után el is ment, hiszen fontos ember lévén más dolga is akad…
Mivel mostantól nincs szobaszervíz és étterem, gondoskodnom kell a kajáról. Úgy döntöttem, hogy a gyönyörű, antiknak számító bicajjal eltekerek a legközelebbi boltig, és mindent megveszek, amit megkívánok. Ismerem magam, nem lesz kevés cuccom, mert épp éhes vagyok…
Épp a hátsó udvarban parkoló biciklit fedeztem fel, mikor Sam sétált felém a friss levegőn, és elégedetten nézett körül.
- Még egyszer köszönöm, hogy segítettél…
- Örülök, hogy megtehettem. Imádom ezt a házat. És nálad jó kezekben lesz…
- Hajaj, ezt ne szóld el… itt lesz a helyed a házavató bulin.
- Szavadon foglak. Mikorra tervezed? – csillant meg a szeme.
- Én sosem tervezek el semmit…
- Akkor mit szólnál egy hirtelen ötlethez; vacsora, ma, kettesben?
- Fél kilenckor?
- Itt leszek érted. – Sam arca ragyogott, az enyém pedig nem tudom mit fejezhetett ki. Az igazságot megvallva, ha az egyik felem nem lenne őrült szabadelvű zenészi beállítottságú, hanem a finom nagyképű városi polgár uralkodna a jellememben, biztosan hozzá is mennék már feleségül, érted. Mert Sam tipikusan olyannak tűnik, mint… a családom. Hát ezt azért hamar megbeszéltük. Két röpke puszi után el is ment, hiszen fontos ember lévén más dolga is akad…
Mivel mostantól nincs szobaszervíz és étterem, gondoskodnom kell a kajáról. Úgy döntöttem, hogy a gyönyörű, antiknak számító bicajjal eltekerek a legközelebbi boltig, és mindent megveszek, amit megkívánok. Ismerem magam, nem lesz kevés cuccom, mert épp éhes vagyok…
Hamarosan hatalmas szatyrokkal tértem haza, gőzöm sincs,
hogy bírtam el őket. Haza… furcsa ezt mondani, pedig ez az új otthonom. Jó,
inkább nem mélyedek bele ebbe a témába, elfoglalom magam. Felhívom Ravent, úgy
is mióta elment, csak egyszer beszéltünk.
- Igen?
- Szia Raven. Hogy s mint?
- Lizzie? Nahát, hogy vagy? Milyen számról hívsz?
- Oh, elköltöztem. Az itteni vezetékes telefonról hívlak, tudod… - és csacsogni kezdtünk, aztán próbáltam inkább rá terelni a témát. Nem szeretek magamról beszélni. A múltkor amúgy is túl sok gondolatomat elmondtam Synnel, Freyaval és Lenaval kapcsolatban neki.
- És hogy telnek napjaid a távoli messziségben?
- Viszonylag megvagyok. A családom kikészít, de azért igyekszem jobbá tenni a helyzetet…
- Barátok?
- Megismertem pár új embert. De már is hiányoztok… Tényleg. Valami pletyka rólatok? – mindig a pletyka és a hírek érdeklik velünk kapcsolatban.
- Hm… nem tudok semmit. Nem nagyon találkoztunk ám a napokban, az azt megelőzőt meg már meséltem, mikor hívtál. – amúgy sem szeretek dolgokat továbbadni… mert komoly bajok lehetnek belőle. Tapasztalat.
- Lena és Matt?
- Mi van velük? – hogy jött ide ez a kérdés?
- Hát nem jöttek össze? Azt hittem, végre megtörik a jég, miután lefeküdtek egymással…
- Raven, ezt te…
- Jaj, drágám, most mennem kell. Valakik összevesztek, pedig még a sminkem sincs kész… Hívj, ha van valami!
- Oh, bocs, hogy megzavartalak a sminkelésben… - mondtam ironikusan, bár ő ezt már nem hallotta, mivel hamar kinyomta a telefont.
Lena és Matt?! Valahogy… nem is tudom… na de Matt és Lena?! És Raven ezt honnan tudja? Na majd utánaérdeklődök. Úgy is össze kéne ülni valamikor… de nem ma, ugyanis nemsokára fél kilenc és nem állok sehogy. Villám sebességgel kipakoltam a szatyrokat, majd kipakoltam a legnagyobb szobában a bőröndömet is, és elmentem zuhanyozni. Imádom a zuhanyzót. Nem egy személyre tervezték…
Fél kilenckor pontban Sam állt meg a ház előtt, én pedig teljesen elkészülve libbentem be a kocsijába.
- Igen?
- Szia Raven. Hogy s mint?
- Lizzie? Nahát, hogy vagy? Milyen számról hívsz?
- Oh, elköltöztem. Az itteni vezetékes telefonról hívlak, tudod… - és csacsogni kezdtünk, aztán próbáltam inkább rá terelni a témát. Nem szeretek magamról beszélni. A múltkor amúgy is túl sok gondolatomat elmondtam Synnel, Freyaval és Lenaval kapcsolatban neki.
- És hogy telnek napjaid a távoli messziségben?
- Viszonylag megvagyok. A családom kikészít, de azért igyekszem jobbá tenni a helyzetet…
- Barátok?
- Megismertem pár új embert. De már is hiányoztok… Tényleg. Valami pletyka rólatok? – mindig a pletyka és a hírek érdeklik velünk kapcsolatban.
- Hm… nem tudok semmit. Nem nagyon találkoztunk ám a napokban, az azt megelőzőt meg már meséltem, mikor hívtál. – amúgy sem szeretek dolgokat továbbadni… mert komoly bajok lehetnek belőle. Tapasztalat.
- Lena és Matt?
- Mi van velük? – hogy jött ide ez a kérdés?
- Hát nem jöttek össze? Azt hittem, végre megtörik a jég, miután lefeküdtek egymással…
- Raven, ezt te…
- Jaj, drágám, most mennem kell. Valakik összevesztek, pedig még a sminkem sincs kész… Hívj, ha van valami!
- Oh, bocs, hogy megzavartalak a sminkelésben… - mondtam ironikusan, bár ő ezt már nem hallotta, mivel hamar kinyomta a telefont.
Lena és Matt?! Valahogy… nem is tudom… na de Matt és Lena?! És Raven ezt honnan tudja? Na majd utánaérdeklődök. Úgy is össze kéne ülni valamikor… de nem ma, ugyanis nemsokára fél kilenc és nem állok sehogy. Villám sebességgel kipakoltam a szatyrokat, majd kipakoltam a legnagyobb szobában a bőröndömet is, és elmentem zuhanyozni. Imádom a zuhanyzót. Nem egy személyre tervezték…
Fél kilenckor pontban Sam állt meg a ház előtt, én pedig teljesen elkészülve libbentem be a kocsijába.
