24. fejezet - Choices - Raven Greenfield

- És ebből, hogy a faszomba fogunk kimászni?

Az elkövetkező négy nap elég gyorsan elment számomra, akár milyen mozgalmas volt. Lena folytatta a sértődöttet és próbál beszólogatni, még akkor is, ha bocsánatot kért, meg hozott egy rakás édességet, ami kedves volt tőle. Bár, lefogadom, hogy még mindig meg van győződve róla, hogy miatta akartam öngyilkos lenni - ugyan így Rev is- és magában kárörvend. Aztán egy party folyamán Rev mellett ébredtem, tök aranyos volt tényleg, mert, hogy semmire sem emlékszem belőle és mondta, hogy felejtsük el, meg ilyenek. De azért fura volt. Freya szerint meg akartam mutatni nekik, Revnek meg Lenának. Nos, ki tudja, részegen még több baromságot képes vagyok megtenni, mint úgy alapból. Egyszer élünk. Aztán kiderült, hogy baj van, mert hogy a srácok levannak égve és nem tudják, hogy mihez kezdjenek és ha ez még nem elég…

- Raven? Raven… figyelj. Kurva nagy gáz van. Kéne a kocsid. Izé, ide tudsz jönni? – hívott fel Freya idegesen, pár órával az után, hogy ők leléptek Zackyvel.
- Persze, de hova is? - próbáltam közbe vágni, de meg sem hallotta.
- Én… nem tudom, hogy él-e még. Vagyis a pulzusát nem éreztem. Most Zacky próbálja újraéleszteni.
- FREYA! Kurvára megrémisztesz. Mi történt? – megint teljesen feleslegesen szólaltam meg.
- Jaj, Raven, én rohadtul félek. Hol vagy már?
- FREYA! Freya – és mikor végre hallottam, hogy figyel, újra megszólaltam. – Add át a telefont, Zackynek, légy szíves és nyugodj le.
- Jó, jó, odaadom.
- Mi az? – hallottam Zack idegességgel megtelt hangját.
- Hol vagytok? És mégis mi a franc történt ott?

- Az állatkertben és majd… inkább elmondom, ha ideérsz. Ne hozz magaddal senkit, jobb, ha minél kevesebben tudják ééés ha ideérsz, ne olyan észrevehető helyre állj. Őőőő, az állatkert végében, tudod, ahol van az a puccos étterem, ott fogunk várni. Basszus Freya, segíts már – hadarta Zacky majd kinyomta a telefont. Revet ágyba küldtem - mivel a konyhában társalogtunk, ő meg baromkodott és úgy néz ki, hogy legalább már beszélő viszonyban leszünk, mégiscsak könnyebb így együtt élni -, azzal a reménnyel, hogy ott is marad, mert, hogy Freyáék a frászt hozták rám és nem tudtam, hogy mit gondoljak.
Bepattantam a kocsiba és az idegtől remegve elindultam az állatkert felé. Az igazat megvallva, sosem gondoltam volna, hogy valaha az állatkert felé fogok rohanni az éjszaka közepén. Odahajtottam, ahova Zacky mondta, hogy várni fognak. Kb. tíz perce várhattam ott, mikor motoszkálást hallottam az állatkert kerítése felől. Tökre megrémültem, de aztán meghallottam drága barátaim ideges suttogását és mikor kiértek az útra, ahol már valamivel több fény volt, nem tudtam, hogy sikítsak, vagy elbőgjem magam.
- Ez meg… ez… édes istenem. MIT CSINÁLTATOK? – borultam ki.
- Figyelj, Raven… ez… baleset volt, oké? Csak tegyük be a csomagtartóba és elmesélek mindent – tett le a lábam elé Zacky egy testet.
- Él még? – a hangom remegett és szédültem az idegességtől.
- Nem – sírta Freya – Zacky próbálta újraéleszteni… de nem sikerült neki. Istenem, most mi lesz? Hogy fogok így a munkatársaim szemébe nézni? Én… én nem tudom színlelni, hogy nem tudok róla semmit… ha esetleg megkérdezik. Mi a faszt csináljak most? – járkált összevissza. Fogtam és szó nélkül benyomtam a kocsiba.
- Nyugodj le, kitalálunk valamit.
- Még is ki ez? Mi a faszt kerestetek az éjszaka közepén az állatkertben és mihez kezdjünk vele? – támadtam neki Zackynek, miközben benyomtuk a testet a csomagtartóba.
- Az a srác, aki körbevezette Freyát, mikor megkapta az állást… tudod. – Leesett az állam. Ez hihetetlen. Miért… miért pont nekem kell tudnom erről? – ÉS… hát, jó, amint látod belógtunk… De nem azért, hogy gyilkolásszunk.
- Hát, persze, hogy nem. De akkor mégis mi ez itt?
- Megtámadta Freyát, de halál komolyan.

- Azt is tedd be – mutattam az ásóra. – Szükségünk lesz rá, mivel nem hiszem, hogy bármelyikőtöknek is lenne egy – közben beszálltunk a kocsiba és elindultunk. Freya színtelen arccal bámult maga elé és abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán lélegzik-e.
- És aztán ott volt az az ásó… és, hát mit tudtam volna csinálni… leütöttem.
- Mondjuk szólhattál volna neki.
- De baszd meg, azt sem tudtam, hogy ki az – emelte fel a hangját Zacky, jobbnak láttam, ha inkább csendbe maradok.

Az ajtón belépve egy mosolygós Revvel találtuk szembe magunkat, akinek abban a pillanatban lehervadt a mosoly az arcáról és kiesett a cigi a szájából, miután meglátta Zacky kezében a hullát. Freya elrohant a wcre. Szerintem is jobb, ha kiadja magából.

- És ebből, hogy a faszomba fogunk kimászni? – tette fel a legfontosabb kérdést Rev, a hulla felett ülve.
- Eltemetjük, legjobb esetben, senki sem fog rájönni és éljük tovább a boldog kis életünk – próbálkozott Zacky.
- Úgy hallottam, hogy Liz szülei ügyvédek…
- Dobjuk a tengerbe, majd megeszik a cápák.

Na, jó. Rev utolsó ötletén mindenki felnevetett, bár nem nevezném olyan önfeledt nevetésnek. Az ötletek csak úgy ötlöttek, de fogalmunk sem volt, hogyan oldhatnánk meg ezt a helyzetet. Hiszen ez nem egy film, ahol úgysem derül ki vagy ilyenek. Felhívtuk hát Lizt…
Óráknak telt az a 20 perces várakozás, míg megérkezett. Előbb vagy utóbb, úgy is mindenki tudni fog róla az összeszokott csapatocskánkban. Azért örültem, hogy Lena nincs itt, ki tudja, még ilyen helyzetben is biztos szopatta volna Freyát és az pont nem hiányzott. Nem, mintha bármikor máskor jól jött volna. De azért fura volt, hogy nem volt ott, hiszen mindig ott van, ahol nem kéne. És ez éppen egy volt az olyan esetek közül.
- Anya? – szóltam bele a telefonba, nem éppen nagy kedvvel. Elindultam a konyha felé, ott hagyva a többieket, miközben azt tárgyalták, hogy talán mégis maradnak az eltemetős, tengerbe dobós ötletnél.
- Örülök, hogy ennyire örülsz… Néha te is igazán felhívhatnál. – Ugyan minek? De ezt inkább nem kérdeztem meg tőle… Azt kéne még, hogy megsértődjön. Pont most.

- Én örülök… Tényleg. Csak most nem a legjobb.
- Milyen elfoglalt lettél. Na, de nem is zavarlak, csak gondoltam, megkérdezem, hogy mi lenne ha holnap átugranánk hozzátok? Olyan rég nem láttunk már… - Mi a…

- Őőőő. Holnap? Nem, holnap nem a legjobb… Mert, izé, rohadt nagy bulit fogunk csapni ma este és még el kellesz takarítani meg ilyenek. – Ne már, pont ők hiányoznak még nekem.
- Ne aggódj, miattad megyünk és nem a lakás miatt – nevetett a kagylóba.
- Jó… Este jösztök? Megtennél nekem egy szívességet és nem hozod azt a kis faszfejt, meg a ribancot?

- Drágám, hányszor kértelek már meg, hogy ne hívd így a testvéreidet!
- Hát, milyen kár, hogy az a lotyó nem a húgom. Milyen szépek lennénk együtt. Legalább valaki tisztelne a családban, csak én nem viszonoznám.
- Akkor este 7kor ott leszünk. És kérlek… Viselkedj szépen.

És letette. Én meg ott maradtam a gyűlöletemmel, amit a családom iránt éreztem, meg persze egy hullával és egy tömeg sokkolt emberrel a nappaliban. Másnap este hétig még volt időnk, de addig még el kell hajtani egy erdőhöz vagy tudom is én. Egy parkba, de főleg nem a kertbe nem áshatjuk el. Hát, én mindjárt összeesek.

- A családom úgy döntött, hogy holnap átjönnek vacsorázni.

- Mi? Mikor?

- Hát, az fasza.

- Te megőrültél?

És ehhez hasonló kérdésekkel bombáztak. Mielőtt felrobbanhattam volna, levágtam magam a kanapéra, mély levegőt vettem, majd kifújtam és kérdeztem:

- Hogy döntöttetek?
- Elássuk. Az erdőben, ahol sátraztunk. Az van a legközelebb.

Synyster kijelentette, hogy ő nem jön, mert, ma nagyon bebaszott, meg amúgy is elfáradt a sok dugásban. Mekkora barom.

Miközben elkészültünk és útra készen álltunk, észrevettem, hogy Freya inkább hasonlít egy zombira, mint önmagára. Nem vett részt a beszélgetésben, végig a volt kollégájának a holttestét bámulta. Majd megnyugszik, amint vége ennek az egésznek. Azért remélem, nem lesz olyan hülye és ott marad az állatkertben. Majd beszélek vele.

- Baszd meg, Baker. Kurvára segíthetnél, ahelyett, hogy ott állsz, mint egy rakás szerencsétlen – Rev ideges volt. Ő sosem ideges, vagy ha igen, azon segít egy pohár whiskey-vel és egy szál cigivel. Tök mindegy, hány liter alkoholt innánk meg most, ezen semmi sem segíthet. Azon kívül meg mindannyian percenként elszívtunk egy szál cigit. Sietnünk kell.

Beszálltunk a kocsiba és elindultunk. Útközben szóltak, hogy fel kell szednünk Mattet és Johnnyt is, akik egy-egy ásóval vártak minket. Valószínűleg valaki felhívta őket, amíg készülődtünk.

A kormánynál ültem és Jimmyt bámultam, ahogy minden percben rágyújt egy cigire, majd káromkodva feláll és visszadől a motorháztetőnek. Freya mellettem ült, az anyós ülésen és bámult maga elé, a fiúk és Liz elmentek elásni a holttestet.

- Felmondasz igaz? – kérdeztem, miközben a fák között figyeltem a többiek mozgását. – Az állatkertnél. Ugye, nem maradsz ott?
- Már, hogy maradhatnék ott? ÍGY? – nevetett fel szarkasztikusan Freya.

- Jól van, csak biztos akartam lenni benne – rántottam meg a vállam. – Van egy cigid? – megrázta a fejét, tehát kipattantam a kocsiból és odaléptem Rev mellé.
- Tiszta ideg a csaj.

- Nem csodálom. Baszki, ha ez kiderül…

- De nem fog, oké? Van egy cigid? - felültem a motorháztetőre és boldogan szívtam bele a cigimbe. Idegesített, hogy nem idegesít a dolog… De, hát elássuk és ide annyira nem jár senki. Úgyse találják meg… Ugye?

- Szóval? Elmenjek este? – szólt Jimmy a távolba bámulva.

- Mi van?

- A családod… átjön. Syn sosincs otthon. Nem akarom zavarni a boldog, családi vacsorát.
- Rohadj meg – mosolyogtam. Rohadtul tudja, hogy ha valamiben benne van a családom, akkor az már nem lehet boldog. – Amúgy nem kell elmenned. Tudják, hogy ott laksz.

- Ahogy érzed – rántotta meg a vállát.

- Szerintem az lesz a legjobb, ha most mindannyian kialusszuk magunkat. Holnap pedig segítetek nekem eltakarítani ezt a mocskot, mire ideér a család.

- Na, azt csak szeretnéd – mosolyogtak a többiek fáradtan, de tudtam, hogy úgyis segíteni fognak. Zacky, Matt és Johnny lent maradtak a nappaliban, Freyát és Lizt pedig felhívtam a szobámba és szerintem nem sokat tévedek, ha azt mondom, hogy még mindig sokkos állapotban voltunk.

Egyikünk sem aludhatott túl sokat. Néha felkeltem és meghallottam Freya szipogását, de sejtelmem sem volt róla, mit tehet ilyenkor az ember. Már reggel hat körül lementem, hogy megigyak egy kávét, esetleg teát és nem sokkal később már mindannyian a nappaliban teázgattunk.

- Rev, basszus most vagy segíts, vagy ne, de ne legyél már az útban. A családom mindjárt itt lesz és még azzal a kurva spagettivel sem vagyok kész és még a sörös üvegeid is szanaszét hevernek – természetesen a többiek még azelőtt leléptek, hogy kérhettem volna egy kis segítséget. Idegesen arrébb lökdöstem az útból Jimmyt, miközben előkaptam a tányérokat a szekrényből.
- Szerintem még van egy bő fél órád – rázta meg a fejét nevetve, majd odaállt a kaja felé és elkezdte zabálni.
- JIMMY MÉGIS MI A FRANCOT CSINÁLSZ? – nevettem, majd odaálltam mellé és arrébb löktem a csípőmmel.  A délelőtt érzett feszültség már rég feloldódott, még mielőtt leléptek a többiek. Bár, Freyánál szerintem akkor lesz végleges, ha maga mögött hagyhatja az állatkertet. – Hagyd békén a spagettimet és szedd már össze az üvegeidet, lééééégyszíves.
- De oooooooolyan finom – röhögve kitáncolt a szobából. –Raveeen, Raveeeen. Segíts, egyedül nem megy!
- Édes Istenem, mi lenne veled nélkülem? – rohantam be idegesen, de ő épp akkor jött ki, így kis híján összeütköztünk. Mélyen a szemembe nézett, még a lélegzetem is elakadt. El akartam menni mellette, de mindig elém lépett. Megfogtam a derekát, hogy arrébb tolhassam, de akkor még közelebb hajolt és… Csengettek. Elmosolyodtam.
- Ezek ők lesznek, vidd ki a többi üveget. Kérlek – néztem bele a kiskutya szemeibe, majd ott hagytam. Kinyitottam az ajtót és eléggé furán éreztem magam. Mosolyogva köszöntöttem és beinvitáltam őket a nappaliba, ahol Rev várt.
- Jó estét, Mrs. Greenfield – köszönt illemtudóan. Csak tudnám, mi ütött belé – és Mr. Adams. – Hát, ez meg honnan tudja a mostoha apám nevét?
- Óh, hello… - nézett rám anyám segítségkérően.

- Jimmy, anya. Jimmynek hívják – ráztam meg a fejem.
- Hívj csak Mikenak – szólalt meg a mostohaszörny. Óh, igen, csak így hívom, mivel én biztos nem fogom apázni.
- Engem meg Alisának.
- Örülök, hogy megint találkoztunk – bólintott mosolyogva Jimmy. – Nem is zavarok tovább – úgy ment el mellettem, hogy mélyen a szemembe nézhessen, majd kacsintott. Grimaszolva mosolyogtam, jelezve, hogy nagyon vicces, majd eltűnt a szobájába.
- Őőő, csináltam spagettit. – Mondtam, mivel elég kínosnak éreztem a helyzetet, hogy betömörültünk a nappaliba.

- A barátod miért nem eszik velünk? – tette fel anyám a kérdést, az asztalnál ülve.
- Nem a barátom – vágtam rá, mire csak egy mindent tudó mosolyt kaptam. Mégis mi a francot tudsz te rólam.
- Olyan édes. Ha neked nem kell, akkor majd én bepróbálkozom nála – nyáladzott rá Amanda, a mostoha húgocskám, aki szinte példaképként tekint rám, bár nem tudom, miért, mikor életemben nem tettem vele semmi kedveset. Idegesen felsóhajtottam és kiszedtem a tésztát.
- Fúj, ez meg mi – turkált benne az undorító öcsém.
- Jézusom, nézz magadra, örülj, hogy van még valami, ami nálad is undorítóbb ezen a földön – pedig, szerintem magamhoz képest elég jól nézett ki a kaja.
- Miért jöttetek? – tértem a lényegre.
- Nagyon finom lett – mondtam már, hogy mennyire utálom ezt a tetessük-hogy-jó-család-vagyunk imidzst?
- Aha, kösz.
- Ugyan, Alisa, ne tereld a szót, majd én elmondom – tette rá Mike a kezét anyám kezére, nyugtatóan. Basszus, ezek is mire készülnek már? – Londonba költözünk.
- Hogy mi van?! – máig sem tudom, hogy a megkönnyebbülés beszélt-e belőlem, vagy valami más.
- Tudod, a cégem ott is nyitott egy irodát és odaküldtek, hogy képviseljem. De persze, te itt maradhatsz, bár, édesanyád jobb szeretné, ha közelebb tudna magához, ezért örülnénk, ha mondjuk, egy hónapra kijönnél velünk és te magad döntenél. – Hát, a pofám leszakad. Örültek, hogy megszabadulnak tőlem és nekem is az volt életem legjobb napja… Bár… London mindig is vonzott és igazán szükségem lenne, hogy elszabaduljak innen egy kis időre.

- Jó… mikor megyünk? – mosolyogtam. Ha ők állnak minden költségemet, ahogy eddig is, akkor minek maradjak itt? Egy hónap pihenés ott és visszajövök az egyetemre. Tökéletes.
- Már a hétvégén indulnánk, szombaton. Repülővel, természetesen.

Az elmúlt 2 napot nem is töltöttem otthon. Felhívtam Juliát, akivel már hetek óta nem beszéltem, de persze még mindig a legjobb barátnőm volt. Azért egy hónapot távol tölteni a barátaidtól másabb, mint amikor tudod, hogy a közeledben vannak, és bármikor találkozhattok, szóval ezt a két napot csak vele és természetesen több liter alkohol társaságában töltöttem.

A maradék 1 napot, pedig pakolással, hiszen mégis csak egy hónapra megyek és akárhogyan is, tudom, hogy ott is fogok tudni vásárolni, nem akarom teljesen kifosztani a családom. A szekrényembe belebújva döbbentem rá, hogy a többieknek még nem is szóltam.

- Syn! Jimmy! Jimmy. Syyyn – mentem végig a házon végül, ugyan hol máshol, a nappaliban akadtam rá Synre, aki sosem találnátok ki, a TV-t bámulta. Bár, szerintem csak bámulta és nem fogott fel belőle semmit, szóval beálltam elé és 2 perces kéz lengetés a szeme előtt meg is tette a hatását.

- Hé, épp néztem.
- Igen, pont annyira, hogy már két perce állok itt és a műsorodnak is vége már.

- Most meg mi bajod van?

- Mi van?

- Semmi. Miben segíthetek? – vette elő az ártatlan mosolyát, majd a söre után nyúlt és meghúzta.

- Hol van Jimmy?

- Mit tudom én. Csak ennyi? – hessegetett el.

- Őőőő, nem. Elutazok, Londonba.

- Mi van?

- A családom odaköltözik, aztán megkértek, hogy menjek ki és döntsek, hogy maradok-e vagy sem.

- Szóval lehet, hogy vissza sem jössz? Az fasza.

- Nem tudom még…

- Hallod ezt, Jimmy. Raven itt akar hagyni minket – szólt oda az ajtóban álló Revnek, aki kicsit megszeppenve állt ott, de mikor odafordultam, mellém lépett és átkarolta a vállam.
- Szóval ezért nem láttunk már pár napja. Komolyan búcsú party és bejelentés nélkül akartál lelépni? – hallottam a hangjában a sértődöttséget, szóval, mit tehettem volna?

Iszonyatosan berúgtam. Másnap reggel fáradtan löktem el Jimmyt és Johnnyt magam mellől, bár előtte boldogan láttam, hogy csak a póló hiányzik róluk. Berohantam a szobámba, majd pár idegen kilökdösése után a fürdőszobát is kisajátítottam. Mivel akárhogyan is próbáltam felkelteni a srácokat, sikertelenül, eldöntöttem, hogy majd felhívom őket a reptérről. Muszáj megkérnem őket, még ezerszer, hogy próbálják meg nem teljesen szétverni a házat. Bőröndjeimet szorongatva, léptem ki a reggeli időbe. Fejemben ezer gondolattal ültem be a kocsiban, miután anyámék megérkeztek. Ahogy közeledtünk a reptér felé, egyre jobban magába kerített az érzés, hogy baromságot művelek, és ha hazajövök, amiben most még biztos voltam, már nem lesz hol laknom. A kocsiból kilépve, idegesen vágtam le magam a reptérben található kávézóba és tárcsáztam Jimmyt.