-Baszdmeg Gates, kurvára gyere te is Londonba! Kibaszott jó hely! – Rev illumált hangja üvöltött a telefonomból úgy délután valamikor körül. A London szón törtem az agyam. Hogy a picsába került oda?
-Te most komolyan Londonban vagy?
- Háát szoktam én viccelni? – bár nem viccelt, azért mégis röhögött.
- Mit csinálsz te ott?
- Lena hozott. Illetve a repülő. Na de Lena ajándéka volt. Ravent kerestük egész nap, de igazából eléggé nagyon nem találtuk még meg. Te nem tudod a címét?
- Honnan a faszból tudnám?
- Szóval, utánunk jössz? – a háttérben hallottam ahogy Lena lelkesen egyetért Revvel.
-Ja.... Úgy érzem muszáj lesz.
-Fasza, akkor pár óra múlva találkozunk a reptéren! – kinyomott. Ez totál hülye. És elméletileg ő a legjobb barátom... Vajon hány óra az út Londonig?
Kb. 15 perc alatt kieszeltem a tervet miszerint felhívom Freyát, aki annyit beszél Ravennel, hogy biztosan tudja a pontos címét, szóval őt is magammal viszem. És hátha szexelünk a repülőn.
-Hey Freya, nincs kedved kiruccani Londonba? – próbáltam behízelgő hangot elővenni, telefonon nem tudom mennyire hatásos.
- Bocs Syn, nem érek rád, szia! – és kinyomott. Szerintem meg se hallotta, hogy mit mondok... Ami még rosszabb, hogy Liz a másik jelölt, aki tudhatja hol lakik Rav. Nem mondom, hogy félek tőle, csak nem sok kedvem van a szivatásaihoz...
-Mit akarsz, Syn?
- Én is örülök. Csak azt akartam kérdezni, hogy nincs-e kedved egy öt órás úthoz Londonba, velem? - kínos csend. – Mármint. Lena és Rev már ott vannak, meg akarják lepni Ravent és hívtak mindket is. Benne vagy? – kicsit hazudtam. De hát na.
-Ja, hogy így. De, persze. Mehetünk. Csak mi ketten? – valamiféle izgalmat hallottam a hangjában, amit mintha leplezni akart volna. Úgy tűnik mégsem utál annyira.
-Aha, és egy óra múlva indul a gép, szóval 20 perc múlva találkozunk a reptéren! Nem kell sok ruha... Az indokát meg a fantáziádra bízom!
- Ah, ott találkozunk. – letette. Egy kisebb bőröndbe bedobáltam 5 alsóneműt, egy másik nadrágot és két pólót. Meg a hajlakkomat. Meg a hajvasalót. Meg a szemceruzát.
-Te most komolyan Londonban vagy?
- Háát szoktam én viccelni? – bár nem viccelt, azért mégis röhögött.
- Mit csinálsz te ott?
- Lena hozott. Illetve a repülő. Na de Lena ajándéka volt. Ravent kerestük egész nap, de igazából eléggé nagyon nem találtuk még meg. Te nem tudod a címét?
- Honnan a faszból tudnám?
- Szóval, utánunk jössz? – a háttérben hallottam ahogy Lena lelkesen egyetért Revvel.
-Ja.... Úgy érzem muszáj lesz.
-Fasza, akkor pár óra múlva találkozunk a reptéren! – kinyomott. Ez totál hülye. És elméletileg ő a legjobb barátom... Vajon hány óra az út Londonig?
Kb. 15 perc alatt kieszeltem a tervet miszerint felhívom Freyát, aki annyit beszél Ravennel, hogy biztosan tudja a pontos címét, szóval őt is magammal viszem. És hátha szexelünk a repülőn.
-Hey Freya, nincs kedved kiruccani Londonba? – próbáltam behízelgő hangot elővenni, telefonon nem tudom mennyire hatásos.
- Bocs Syn, nem érek rád, szia! – és kinyomott. Szerintem meg se hallotta, hogy mit mondok... Ami még rosszabb, hogy Liz a másik jelölt, aki tudhatja hol lakik Rav. Nem mondom, hogy félek tőle, csak nem sok kedvem van a szivatásaihoz...
-Mit akarsz, Syn?
- Én is örülök. Csak azt akartam kérdezni, hogy nincs-e kedved egy öt órás úthoz Londonba, velem? - kínos csend. – Mármint. Lena és Rev már ott vannak, meg akarják lepni Ravent és hívtak mindket is. Benne vagy? – kicsit hazudtam. De hát na.
-Ja, hogy így. De, persze. Mehetünk. Csak mi ketten? – valamiféle izgalmat hallottam a hangjában, amit mintha leplezni akart volna. Úgy tűnik mégsem utál annyira.
-Aha, és egy óra múlva indul a gép, szóval 20 perc múlva találkozunk a reptéren! Nem kell sok ruha... Az indokát meg a fantáziádra bízom!
- Ah, ott találkozunk. – letette. Egy kisebb bőröndbe bedobáltam 5 alsóneműt, egy másik nadrágot és két pólót. Meg a hajlakkomat. Meg a hajvasalót. Meg a szemceruzát.
Fél órán belül a reptér előtt álltam. Liz cigizett.
-Késtél.
- Te meg cigizel. Itt nem is szabad.
- És ez téged mióta érdekel? – mondta, bár eloltotta a cigijét.
Nagy nehezen feljutottunk a gépre, nem akartak minket beengedni mert tényleg késtünk. Ezt Liz nem halasztotta el minden másodpercben közölni velem. Átmásztam egy ősz nénin, aki annak a hármas ülésnek a szélén ült, aminek a másik két széke a miénk. Le akartam ülni az ablak mellé, de Liz hátbavágott.
-Haner! Az az én helyem!
- Én voltam itt előbb. – mondtam és leültem. Liz hozzám vágta a táskáját.
-Vagy átülsz a másik ülésre, vagy leszállok!
-Mondd csak Lizzie, az óvodában vagyunk? – Liz felkapta a bőröndjét is, és a felesleges dobálózás elkerülése érdekében átültem.
-Annyira önző vagy, hogy az valami hihetetlen. Attól, hogy kivételesen szép külsővel vagy megáldva, attól még egy seggfej vagy.
-Ooh, szóval kivételesen szép vagyok? – rávigyorogtam, de Liz a szemét forgatta és inkább kibámult az ablakon a párkányra könyökölve. Kellemes kis utazás elé nézünk. Én is inkább a néni felé fordultam, aki éppen akkor horkantott egyet álmában.
-Késtél.
- Te meg cigizel. Itt nem is szabad.
- És ez téged mióta érdekel? – mondta, bár eloltotta a cigijét.
Nagy nehezen feljutottunk a gépre, nem akartak minket beengedni mert tényleg késtünk. Ezt Liz nem halasztotta el minden másodpercben közölni velem. Átmásztam egy ősz nénin, aki annak a hármas ülésnek a szélén ült, aminek a másik két széke a miénk. Le akartam ülni az ablak mellé, de Liz hátbavágott.
-Haner! Az az én helyem!
- Én voltam itt előbb. – mondtam és leültem. Liz hozzám vágta a táskáját.
-Vagy átülsz a másik ülésre, vagy leszállok!
-Mondd csak Lizzie, az óvodában vagyunk? – Liz felkapta a bőröndjét is, és a felesleges dobálózás elkerülése érdekében átültem.
-Annyira önző vagy, hogy az valami hihetetlen. Attól, hogy kivételesen szép külsővel vagy megáldva, attól még egy seggfej vagy.
-Ooh, szóval kivételesen szép vagyok? – rávigyorogtam, de Liz a szemét forgatta és inkább kibámult az ablakon a párkányra könyökölve. Kellemes kis utazás elé nézünk. Én is inkább a néni felé fordultam, aki éppen akkor horkantott egyet álmában.
-Syn! Synyster! Kelj már feeeel! – Liz bökdösött oldalról. Kibámultam az ablakon és meglepetten konstantáltam, hogy már London felett járunk. Ahogy kezdtem magamhoz térni, éreztem, hogy a szomszéd néni egész arcával a vállamon piheg. Azt hittem ilyen csak a filmekben van... Liz az utolsó 7 percben sem akart velem beszélgetni, bár én próbálkoztam. Tényleg. Dícsértem a hajától kezdve a cipőéig mindenét. Az egyetlen dolog amire felfigyelt az a füle mögött lévő VII-es tetoválásra tett megjegyzésem volt.
-A hét arra utal, hogy hány pasid van? Vagy hogy hány évet ültél börtönben? Ha lecsuknak még egy évre, csak egy vonalat kell hozatnod mellé...
-Nem vagy vicces. – ezt mondta, de mosolygott. Még a haját is arrébb rakta, hogy találgatni tudjak.
-Elmegyógyintézet? Ennyit öltél meg? Ennyi macskát dobtál folyóba?
-Jó, jó. Elég. Elmondom. Nem is olyan nagy dolog. A hetes meghatározó volt az életemben. Komolyan. Valahogy mindig mindenben megjelent mellettem. Például hetedikén születtem, a hetes számú házban laktunk a hetedik emeleten. Hét aranyhalam volt és hét évesen csókolóztam először.
-Hééét évesen? Korán kezdted. Hát ez látszik is. Amúgy bennünk is van hét! Tudod. Avenged SEVENfold. Éérted? – Liz a fejét rázta de sokkal kedvesebbnek tűnt, mint induláskor. Egész aranyosan mosolygott, valahogy még vonzott is. Nem olyan ’húzzunk valami sötét helyre most azonnal’ módon. Tetszett. Szivesen végigsimítottam volna az arcán, a nyaka vonalán, a kulcscsontján.... Gondolataimat a stewardess hangja szakította félbe:
-Kérjük, csatolják be az öveket. Két percen belül leszállunk.
Kedvesen lesegítettem Lizt a lépcsőkön és a csomagjainkért indultunk. Felkaptuk őket és elindultunk a kapu felé, ahol Revnek és Lenának kellene várnia minket. Út közben megláttam egy édességboltot és egy gitár-alakú csokit a kirakatban. Ledobtam mindent és odafutottam érte. Liz értetlenkedve nézett utánam, de mikor visszaértem és a kezébe nyomtam a csokit kellemes meglepettség ült az arcára.
-Köszönöm! De az a helyzet, hogy nem tudom megenni, mert tele van a kezem a csomagokkal.
-Oh, ez finom célzás arra, hogy vigyem én a csomagokat?
-Hát ha már így felajánlottad! – nevetett – még mindig – és a kezembe nyomta a bőröndöket. Hipnotizált. Biztos vagyok benne, hogy szándékosan csinálta, én készségesen fogtam a bőröndöket és mentem Liz után miközben ő mosolygott rám és a csokiját ette.
-Kérsz?
-Mégjó, én vettem! – a számhoz emelte én pedig beleharaptam.
-Hoppá, maradt egy kis csoki a szádon! – egész óvatosan odahajolt és leheletnyi puszit kaptam a felsőajkam sarkába. Szinte égtem, hogy többet kapjak... Persze Liz rögtön odébbugrált, kedvesen mutogatott össze-vissza és elkezdett fecsegni. Vagy csevegni. Mindegy. A lényeg, hogy megindult a szava. Beszélt ő mindenről, az állatokról, meg Lenáról /hm, ez a kettő valami furcsa módon mintha össz elenne kapcsolva.../. Én élveztem, és már meg is feledkeztem róla, hogy kit is keresünk. A kapunál persze nem találtuk őket. Az túl egyszerű lett volna... Szemben velünk viszont volt egy pub. Egy olyan tipikus angol pub. Zöld betűkkel volt kiírva a hely neve és senkit nem láttunk be- vagy kilépni onnan.
-Ott lesznek! – mutattam arra, de Liz addigra már elindult. Okos.
Belépve tényleg ott ült Lena és Rev a sarokban. Rev szivarozott – ide éreztem, hogy cseresznyés – Lena pedig barna sört ivott. Amint meglátott minket , Liz felé rohant és a nyakába ugrott.
-LIIIIZ! Dejó, hogy itt vagy! Na, megszelídítetted már Synt? SYYYYYN! Olyan jó, hogy itt vagy! – átugrott az én nyakamba és nem kis erőfeszítés kellett hozzá, hogy lehámozzam magamról. Leültünk mindannyian az asztalhoz és rendeltünk még sört. Ez a barna sör tényleg egész finom volt. Lenának mindent el kellett mesélni a repülőútról – amit egyébként végig aludtam. Nyughatatlan volt. Jót tett neki a pasija.
Ittunk pár korsó sört, bár a pincért alig tudtuk megérteni. Furcsa skót akcentusa volt, és csak Rev tudta utánozni. Ő is csak részegen. Kellemes hangulatban indultunk el Ravenhez, hogy meglepjük... Liz tudta a pontos címét. Mi meg sem kérdeztük tőle, csak készségesen felszálltunk utána arra a nagy piros buszra, ami az angoloknak van – doubledecker, mint ahogy azt Liz nem győzte ismételgetni. Felsegítettem a buszra őt, és nem engedte el a kezem. Nem szóltam egy szót sem, csak engedelmesen tartottam a kezét. Meleg volt. És kellemes. Kicsit otthon éreztem magam így Londonban. Cirka negyed órás buszút után leszálltunk valami kevésbé forgalmas út mellet, egy kávéző mellett. Lena odaszaladt, hogy megnézze magát a sötét üvegben, de felpattant a szeme.
-Ez RAVEN! Egy másik srác szájában! – hát. Lena nem épp egy diszkrét típus. Odaszaladtunk hárman, és meggyőződtünk róla, hogy Lena se nem hazudott, se nem túlzott. Raven tényleg egy pasi szájából lógott ki. Revre néztem, de teljesen nyugodt maradt, és közelebb húzódott Lenához.
-Bemenjünk? – nem félve kérdeztem, de a választól azért mégiscsak féltem.
-Hogyne mennénk, hát meglepi vagyunk, vagy mi! – mondta Rev, és egy határozott mozdulattal felrántotta a kilincset majd belépett a kávéházba, nyomában velünk. Raven felkapta a fejét a zajra és a csóktól nyitott szája a döbbenettől maradt nyitva.
-Meglepetés! – mondta Liz. Mintha a helyzeten próbált volna javítani, de nem segített sokat. Idegesen mosolyogtunk, kivéve Revet. A pulthoz lépett és kért négy sört majd leült Raven mellé.
-Hey, Jimmy vagyok. Hívj csak Revnek. És te?
-Öhm. Rob. Csak Rob. – Rev nyugisan rágyújtott még egy szivarra és a srác képébe fújta a füstöt. Addigra mi is leültünk melléjük, de a bemutatkozással nem fáradtunk. Rob feszültnek tűnt. Raven... Ravenről ne is beszéljünk. Szólni sem bírt.
-Nahát, így elszaladt az idő? Nekem mennem kell. Majd beszélünk Rav. – Rob hamar felpattant és szinte kiszáguldott a kávézóból. A kínos csend nem akart oldódni, Rev kedélyes mosolya azonban nem volt odaillő. Pár percen belül Liz cselekedett:
-Najó, elviszel minket magadhoz? Mutasd meg hol laksz!
-Nagyszerű ötlet! Ilyen kis kertes londoni házatok van? – kérdezte Lena színlelt kíváncsisággal.
-Én mennék még inkább iszogatni.
-Veled tartok! – kaptam az alkalmon és Jimmyvel akartam lenni. Sok volt mára a nőkből.
-Hát jó. Gyertek csak. Ti hogy találtok majd vissza?
-Hívunk egy taxit. Majd egy hotelben alszunk.
-Hát jó... – Raven nem tűnt boldognak. Leléptek, csendben, hang nélkül. Azért Liz szeme mintha rámmosolygott volna. Azért vele kedvem lett volna még maradni.
Revvel leléptünk valami bárba ami két utcányira volt innen. Fiatalokkal volt tele, két csaj mellé ültünk le. Perceken belül feltűnt, hogy se nekem, se Revnek nem megy ma a csajozós duma. Nem is erőltettük, inkább leléptünk a túloldali kocsmába. Csendes, viszont igen bűzös hely volt, tele 50-60-as alkoholista pasikkal. Leültünk egy boxba és whiskeyt kértünk. Skót whiskeyt.
-Jimmy. Gond van.
-Na mi van, Gates?
-Kedvelem Lizt. – ahogy kimondtam még sokkal rosszabb lett minden. Én nem vagyok szerelmes. Én nem szoktam szerelmes lenni. Én kihasználom a nőket. Nekem könnyű dolgom van velük. De Liz más. Tényleg jól esik ha kézenfog, és hamarabb eszembe jut a mosolya mint a melle. Ez beteges.
-Heehee. Ideje volt. Mondjak rosszabbat?
-Nem tudsz...
-Belezúgtam Lenába. – Rev tekintete örömet árasztott és úgy éreztem mi vagyunk a két legelbaszotabb srác egész Londonban.
-A hét arra utal, hogy hány pasid van? Vagy hogy hány évet ültél börtönben? Ha lecsuknak még egy évre, csak egy vonalat kell hozatnod mellé...
-Nem vagy vicces. – ezt mondta, de mosolygott. Még a haját is arrébb rakta, hogy találgatni tudjak.
-Elmegyógyintézet? Ennyit öltél meg? Ennyi macskát dobtál folyóba?
-Jó, jó. Elég. Elmondom. Nem is olyan nagy dolog. A hetes meghatározó volt az életemben. Komolyan. Valahogy mindig mindenben megjelent mellettem. Például hetedikén születtem, a hetes számú házban laktunk a hetedik emeleten. Hét aranyhalam volt és hét évesen csókolóztam először.
-Hééét évesen? Korán kezdted. Hát ez látszik is. Amúgy bennünk is van hét! Tudod. Avenged SEVENfold. Éérted? – Liz a fejét rázta de sokkal kedvesebbnek tűnt, mint induláskor. Egész aranyosan mosolygott, valahogy még vonzott is. Nem olyan ’húzzunk valami sötét helyre most azonnal’ módon. Tetszett. Szivesen végigsimítottam volna az arcán, a nyaka vonalán, a kulcscsontján.... Gondolataimat a stewardess hangja szakította félbe:
-Kérjük, csatolják be az öveket. Két percen belül leszállunk.
Kedvesen lesegítettem Lizt a lépcsőkön és a csomagjainkért indultunk. Felkaptuk őket és elindultunk a kapu felé, ahol Revnek és Lenának kellene várnia minket. Út közben megláttam egy édességboltot és egy gitár-alakú csokit a kirakatban. Ledobtam mindent és odafutottam érte. Liz értetlenkedve nézett utánam, de mikor visszaértem és a kezébe nyomtam a csokit kellemes meglepettség ült az arcára.
-Köszönöm! De az a helyzet, hogy nem tudom megenni, mert tele van a kezem a csomagokkal.
-Oh, ez finom célzás arra, hogy vigyem én a csomagokat?
-Hát ha már így felajánlottad! – nevetett – még mindig – és a kezembe nyomta a bőröndöket. Hipnotizált. Biztos vagyok benne, hogy szándékosan csinálta, én készségesen fogtam a bőröndöket és mentem Liz után miközben ő mosolygott rám és a csokiját ette.
-Kérsz?
-Mégjó, én vettem! – a számhoz emelte én pedig beleharaptam.
-Hoppá, maradt egy kis csoki a szádon! – egész óvatosan odahajolt és leheletnyi puszit kaptam a felsőajkam sarkába. Szinte égtem, hogy többet kapjak... Persze Liz rögtön odébbugrált, kedvesen mutogatott össze-vissza és elkezdett fecsegni. Vagy csevegni. Mindegy. A lényeg, hogy megindult a szava. Beszélt ő mindenről, az állatokról, meg Lenáról /hm, ez a kettő valami furcsa módon mintha össz elenne kapcsolva.../. Én élveztem, és már meg is feledkeztem róla, hogy kit is keresünk. A kapunál persze nem találtuk őket. Az túl egyszerű lett volna... Szemben velünk viszont volt egy pub. Egy olyan tipikus angol pub. Zöld betűkkel volt kiírva a hely neve és senkit nem láttunk be- vagy kilépni onnan.
-Ott lesznek! – mutattam arra, de Liz addigra már elindult. Okos.
Belépve tényleg ott ült Lena és Rev a sarokban. Rev szivarozott – ide éreztem, hogy cseresznyés – Lena pedig barna sört ivott. Amint meglátott minket , Liz felé rohant és a nyakába ugrott.
-LIIIIZ! Dejó, hogy itt vagy! Na, megszelídítetted már Synt? SYYYYYN! Olyan jó, hogy itt vagy! – átugrott az én nyakamba és nem kis erőfeszítés kellett hozzá, hogy lehámozzam magamról. Leültünk mindannyian az asztalhoz és rendeltünk még sört. Ez a barna sör tényleg egész finom volt. Lenának mindent el kellett mesélni a repülőútról – amit egyébként végig aludtam. Nyughatatlan volt. Jót tett neki a pasija.
Ittunk pár korsó sört, bár a pincért alig tudtuk megérteni. Furcsa skót akcentusa volt, és csak Rev tudta utánozni. Ő is csak részegen. Kellemes hangulatban indultunk el Ravenhez, hogy meglepjük... Liz tudta a pontos címét. Mi meg sem kérdeztük tőle, csak készségesen felszálltunk utána arra a nagy piros buszra, ami az angoloknak van – doubledecker, mint ahogy azt Liz nem győzte ismételgetni. Felsegítettem a buszra őt, és nem engedte el a kezem. Nem szóltam egy szót sem, csak engedelmesen tartottam a kezét. Meleg volt. És kellemes. Kicsit otthon éreztem magam így Londonban. Cirka negyed órás buszút után leszálltunk valami kevésbé forgalmas út mellet, egy kávéző mellett. Lena odaszaladt, hogy megnézze magát a sötét üvegben, de felpattant a szeme.
-Ez RAVEN! Egy másik srác szájában! – hát. Lena nem épp egy diszkrét típus. Odaszaladtunk hárman, és meggyőződtünk róla, hogy Lena se nem hazudott, se nem túlzott. Raven tényleg egy pasi szájából lógott ki. Revre néztem, de teljesen nyugodt maradt, és közelebb húzódott Lenához.
-Bemenjünk? – nem félve kérdeztem, de a választól azért mégiscsak féltem.
-Hogyne mennénk, hát meglepi vagyunk, vagy mi! – mondta Rev, és egy határozott mozdulattal felrántotta a kilincset majd belépett a kávéházba, nyomában velünk. Raven felkapta a fejét a zajra és a csóktól nyitott szája a döbbenettől maradt nyitva.
-Meglepetés! – mondta Liz. Mintha a helyzeten próbált volna javítani, de nem segített sokat. Idegesen mosolyogtunk, kivéve Revet. A pulthoz lépett és kért négy sört majd leült Raven mellé.
-Hey, Jimmy vagyok. Hívj csak Revnek. És te?
-Öhm. Rob. Csak Rob. – Rev nyugisan rágyújtott még egy szivarra és a srác képébe fújta a füstöt. Addigra mi is leültünk melléjük, de a bemutatkozással nem fáradtunk. Rob feszültnek tűnt. Raven... Ravenről ne is beszéljünk. Szólni sem bírt.
-Nahát, így elszaladt az idő? Nekem mennem kell. Majd beszélünk Rav. – Rob hamar felpattant és szinte kiszáguldott a kávézóból. A kínos csend nem akart oldódni, Rev kedélyes mosolya azonban nem volt odaillő. Pár percen belül Liz cselekedett:
-Najó, elviszel minket magadhoz? Mutasd meg hol laksz!
-Nagyszerű ötlet! Ilyen kis kertes londoni házatok van? – kérdezte Lena színlelt kíváncsisággal.
-Én mennék még inkább iszogatni.
-Veled tartok! – kaptam az alkalmon és Jimmyvel akartam lenni. Sok volt mára a nőkből.
-Hát jó. Gyertek csak. Ti hogy találtok majd vissza?
-Hívunk egy taxit. Majd egy hotelben alszunk.
-Hát jó... – Raven nem tűnt boldognak. Leléptek, csendben, hang nélkül. Azért Liz szeme mintha rámmosolygott volna. Azért vele kedvem lett volna még maradni.
Revvel leléptünk valami bárba ami két utcányira volt innen. Fiatalokkal volt tele, két csaj mellé ültünk le. Perceken belül feltűnt, hogy se nekem, se Revnek nem megy ma a csajozós duma. Nem is erőltettük, inkább leléptünk a túloldali kocsmába. Csendes, viszont igen bűzös hely volt, tele 50-60-as alkoholista pasikkal. Leültünk egy boxba és whiskeyt kértünk. Skót whiskeyt.
-Jimmy. Gond van.
-Na mi van, Gates?
-Kedvelem Lizt. – ahogy kimondtam még sokkal rosszabb lett minden. Én nem vagyok szerelmes. Én nem szoktam szerelmes lenni. Én kihasználom a nőket. Nekem könnyű dolgom van velük. De Liz más. Tényleg jól esik ha kézenfog, és hamarabb eszembe jut a mosolya mint a melle. Ez beteges.
-Heehee. Ideje volt. Mondjak rosszabbat?
-Nem tudsz...
-Belezúgtam Lenába. – Rev tekintete örömet árasztott és úgy éreztem mi vagyunk a két legelbaszotabb srác egész Londonban.
Lizzie
