Nem töltöttünk sok időt Ravennél Londonban, de bevallom jó
volt őt újra látni. Olyan hirtelen lelépett… én meg tudom érteni őt. Vihar dúlt
benne, és sokan úgy gondolják, a legjobb ha elmenekülnek előle… de úgy is
követni fogja a baja. Még a gyenge embereknek is szembe kell szállniuk magukkal
néha. Azért remélem megoldódnak a problémái… láttam, milyen gondterhelt.
Furcsálltam, hogy Syn felhívott. Egy gyors telefon csak,
hogy elmegyek-e vele LONDONBA… hát hogyne mennék! Akárki, aki a barátom,
megkérdezte volna tőlem, azonnal igent mondtam volna. Őszintén… Synhez épp
akkor nem volt kedvem, de tudtam, hogy majd változik ez. Szerencsére így lett…
Brian egész idő alatt szuper fantasztikusan viselkedett
velem az előzőekhez képest, amin nagyon csodálkoztam. Valahogy sikerült elővennie
a kedvesebbik énjét, és ez elég szokatlan. Nem tudom mit akar ebből kihozni. Én
jól éreztem magam vele. Mióta meg hazajöttünk, szinte már az agyamra megy a
telefonálgatásaival… „Szia Liz, mit csinálsz? Á, takarítasz? Segítek! Na jó,
nem, mert férfi vagyok, de azért nézhetném.” Hát mi ez? Valami okot mindig
talál, hogy átjöjjön. Az utóbbi pár napot szinte velem töltötte a házamban.
Csak én vagyok ilyen vak, hogy nem látom mit akar? Vagy csak átver és jól
kiröhög majd később? Nem tudom.
Épp gondolkoztam egy nagyon fontos dolgon a legkényelmesebb
kanapémon a laptoppal az ölemben, mikor remegni kezdett a zsebem. Valami
ismeretlen szám… vagy nem is. Olyan ismerős.
- Igeeen?
- Lizzie! Itthon vagyok! Nem akarsz átjönni? Nekem nehézkes lenne…
- Igeeen?
- Lizzie! Itthon vagyok! Nem akarsz átjönni? Nekem nehézkes lenne…
- Raven… Londonba nem tudok csak úgy átruccanni, ne
haragudj. Hogy vagy mindig?
- Liz… itthon vagyok. ITTHON. Tőled hét utcával arrébb.
- ÚRISTEN azonnal ott vagyok. – nahát, három napja jöttünk haza, és már itt is van. Biztos nagyon meghiányoztunk neki.
Még csak reggel volt, az alvós kis nadrágkámban és trikómban voltam, szóval azonnal kerestem valami szokásos kis öltözetet, helyre raktam a fejem és egy gyors fogmosás után nekivágtam a gyalogútnak. Na meg a parfüm. Syn szereti, tudom. Ne már! Miért jutott most is eszembe?! Mi köze van hozzá, hogy milyen a parfümöm? Hihetetlenül haragudtam ezért magamra, hogy mindig eszembe jutott Syn. Elhessegettem a gondolatot és még gyorsabban szedtem a lábaimat. Mikor már épp a csengőt akartam megnyomni az egyik kezemmel, a másikkal meg kopogni, bevillant, hogy nem is hoztam semmi ajándékot a frissen hazaérkezett Ravennek. Nem mondom, hogy a legjobb barátok vagyunk, de hát bírom őt. Valami csoki vagy valami kis apróság kéne, hogy ne csak pofátlanul állítsak be… Jaj, és remélem Syn épp nincs itthon. Bár reggel van. De akkor is. Mondjuk egy másik csajnál alszik… Nem, inkább ne legyen mással. Például mondjuk elvitte a mosodába a cuccait. Igen. De már megint ő!
- Lizzie! Micsoda meglepetés! Gyűlik a csapat. – nyitotta rám hirtelen az ajtót Brian. Álmosan dörzsölgette a szemeit, majd jó alaposan megölelt…
- Khm. Na. Elég lesz. Nem hozzád jöttem bocsi… Raven! Hát te hogyhogy itthon? – Syn sértődötten állt félre az útból, én pedig megölelgettem a nem rég érkezett lányt. Jimmy választott szét minket, hogy ő is megölelhessen és a levegőbe emelhessen, aztán röhögve Synre mutatott, csak úgy Revesen.
- Mit tettél azzal az álomgitárossal, Liz? Nézz rá, ilyen sértett arcot ritkán lehet látni! – hát valóban valami szomorkás fejet vágott. „Nem hozzád jöttem”… oh igen. Csak ez lehet a baj. De legalább őszinte voltam. De azért bocsi.
- Jaj, Syn… hozzád is jöttem, oké? Na, gyere, te is kapsz puszit. – mivel meg sem moccant, és felemelte a fejét, inkább a plafont nézve, odaléptem hozzá, és végigsimítottam az arcán, amire egyből rám emelte a tekintetét és mosolyogtak a szemei. A száját még mindig egy vékony csíkká préselte össze. Milyen kitartó már… Csak néztem a szemébe, a kezem az arcán volt, és hagytam, hogy belefeledkezzen a pillanatba. Jimmyre vártam. Tudtam, hogy figyel, és tudtam, hogy le fog neki esni, hogy most neki is kell cselekednie. Hála az égnek kapcsolt, és egy szó nélkül Syn felé rohant, aztán oldalról nekiment, így mindketten eldőltek. Mind a ketten szakadtunk a röhögéstől, csak Brian nem.
- Ugyan már, Syny… mindenen be tudsz sértődni. Fejezd ezt be. Na de Raven, hol vaaagy? – előbb még itt volt, de most meg… hű, ez Lena hangja? Raven szobája felé vettem az irányt, és teljesen ledöbbentem, mikor Lena száguldott el mellettem egy szál takaróban álmos fejjel. Aztán Zacky is megjelent. Raven pedig hasonló arcot vághatott mint én.
Nézzük csak, nincs semmi bajom azzal, ha valaki lefekszik a másikkal, de… egyikőjük se itt lakik! Ráadásul Lena és Zacky?! Ugyan, el sem tudtam volna képzelni. Jó, rendben, én nem voltam ott, mikor akármit is csináltak, de hát csak egy dologra tud ilyenkor gondolni az ember, na. Raven Syn szobájába ment, én pedig követtem. Beszélni akartam vele. Épp azt üvöltözte Syn párnáját püfölve, hogy „Utállak, utállak!”, szóval inkább nem szóltam semmit, megvártam, míg észrevesz.
- Bocsi, én… ne haragudj… - szabadkozott mikor feltűntem neki.
- Ugyan már. Ki kell adnod a dühödet. Figyelj, most nem kérdezem meg mi a baj, jó? A hatalmas karikák a szemed alatt elárulják, hogy neked most aludnod kell, szóval foglald el Syn kényelmes ágyát és aludj. Nem fog zavarni senki. Aztán majd ha jobban leszel, mert sokat alszol és segít, akkor szólj és itt leszek.
- Én nem is tudom most mit mondjak… köszönöm, Lizzie. – becsuktam az ajtót és visszamentem a nappaliba. A két srác már nagyban röhögött valamin, vagy talán Zackyn, szóval csatlakoztam hozzájuk.
- Te, Lizzie, hogyhogy ilyen hamar megtudtad, hogy Raven itt van?
- Szólt nekem.
- Igen? Mikor?
- Minden részletre kíváncsi vagy, Zacky?!
- Mi mindig mindenre kíváncsiak vagyunk. – húzogatta meg a szemöldökét Jimmy.
- Oh, anyám… épp fontos dolgon gondolkoztam, mikor…
- Milyen fontos dolgon?
- Jimmy! Had mondjam már végig!
- Oké! De mégis, mi volt az?
- Ah… képzeld, egy macskát szeretnék magam mellé.
- Eww. Szóval hogy van tovább? – húzta el a száját Syn.
- Hey! Én szeretem a macskákat! Te meg leszólod itt… na köszi. – most Syn helyett én voltam a besértődött, ami igazán jól jött, mert kíváncsi voltam, hogy fordított helyzetben ő hogy viselkedik. Ugyan úgy a plafont kémleltem, mint ő, mikor odajött hozzám, átkarolt, megfogta a seggem és túl közel hajolva a számhoz bocsánatot kért. A két másik őrült meg fülig érő szájjal figyelt. Hát mi ez megint?! Oooh, mondanom sem kell, hogy majdnem elolvadtam… de nem! Nem dőlök be Synnek. És a hülye csábításának.
- Hű… oké… semmi baj! Na, valami más téma? Zackyyy! Hát mi a helyzet veled? – próbáltam terelni.
- Jól vagyok, köszönöm kérdésed…
- Jót aludtál?
- Igen, nagyon jót ALUDTAM. – hangsúlyozta ki az utolsó szót.
- Tudod mi is kíváncsiak vagyunk részletekre… te és Lena most akkor…?
- Aludtunk, fogjátok már fel! – sétált el tőlünk felemelt kezekkel. Mindenki meg van bolondulva?! Syn is eltűnt, csak Rev maradt velem a nappaliban. Ami majdnem a konyha. Mindegy.
- Jimmy, nekem fantasztikus ötlet ötlött fejembe.
- Mondd, had örüljek én is.
- Ravennek meglepetés bulit kéne szervezni ma estére.
- Uh… asszem nem érek rá…
- Mi van már veled is?! Akkor házibuli nálam.
- Ott a helyem!
- Ah, nem értelek titeket… mindegy. Arra kérlek szedd össze az embereket, jó? Jöjjön mindenki. Ja és piát ti hoztok! Kajáról gondoskodom.
- Liz… itthon vagyok. ITTHON. Tőled hét utcával arrébb.
- ÚRISTEN azonnal ott vagyok. – nahát, három napja jöttünk haza, és már itt is van. Biztos nagyon meghiányoztunk neki.
Még csak reggel volt, az alvós kis nadrágkámban és trikómban voltam, szóval azonnal kerestem valami szokásos kis öltözetet, helyre raktam a fejem és egy gyors fogmosás után nekivágtam a gyalogútnak. Na meg a parfüm. Syn szereti, tudom. Ne már! Miért jutott most is eszembe?! Mi köze van hozzá, hogy milyen a parfümöm? Hihetetlenül haragudtam ezért magamra, hogy mindig eszembe jutott Syn. Elhessegettem a gondolatot és még gyorsabban szedtem a lábaimat. Mikor már épp a csengőt akartam megnyomni az egyik kezemmel, a másikkal meg kopogni, bevillant, hogy nem is hoztam semmi ajándékot a frissen hazaérkezett Ravennek. Nem mondom, hogy a legjobb barátok vagyunk, de hát bírom őt. Valami csoki vagy valami kis apróság kéne, hogy ne csak pofátlanul állítsak be… Jaj, és remélem Syn épp nincs itthon. Bár reggel van. De akkor is. Mondjuk egy másik csajnál alszik… Nem, inkább ne legyen mással. Például mondjuk elvitte a mosodába a cuccait. Igen. De már megint ő!
- Lizzie! Micsoda meglepetés! Gyűlik a csapat. – nyitotta rám hirtelen az ajtót Brian. Álmosan dörzsölgette a szemeit, majd jó alaposan megölelt…
- Khm. Na. Elég lesz. Nem hozzád jöttem bocsi… Raven! Hát te hogyhogy itthon? – Syn sértődötten állt félre az útból, én pedig megölelgettem a nem rég érkezett lányt. Jimmy választott szét minket, hogy ő is megölelhessen és a levegőbe emelhessen, aztán röhögve Synre mutatott, csak úgy Revesen.
- Mit tettél azzal az álomgitárossal, Liz? Nézz rá, ilyen sértett arcot ritkán lehet látni! – hát valóban valami szomorkás fejet vágott. „Nem hozzád jöttem”… oh igen. Csak ez lehet a baj. De legalább őszinte voltam. De azért bocsi.
- Jaj, Syn… hozzád is jöttem, oké? Na, gyere, te is kapsz puszit. – mivel meg sem moccant, és felemelte a fejét, inkább a plafont nézve, odaléptem hozzá, és végigsimítottam az arcán, amire egyből rám emelte a tekintetét és mosolyogtak a szemei. A száját még mindig egy vékony csíkká préselte össze. Milyen kitartó már… Csak néztem a szemébe, a kezem az arcán volt, és hagytam, hogy belefeledkezzen a pillanatba. Jimmyre vártam. Tudtam, hogy figyel, és tudtam, hogy le fog neki esni, hogy most neki is kell cselekednie. Hála az égnek kapcsolt, és egy szó nélkül Syn felé rohant, aztán oldalról nekiment, így mindketten eldőltek. Mind a ketten szakadtunk a röhögéstől, csak Brian nem.
- Ugyan már, Syny… mindenen be tudsz sértődni. Fejezd ezt be. Na de Raven, hol vaaagy? – előbb még itt volt, de most meg… hű, ez Lena hangja? Raven szobája felé vettem az irányt, és teljesen ledöbbentem, mikor Lena száguldott el mellettem egy szál takaróban álmos fejjel. Aztán Zacky is megjelent. Raven pedig hasonló arcot vághatott mint én.
Nézzük csak, nincs semmi bajom azzal, ha valaki lefekszik a másikkal, de… egyikőjük se itt lakik! Ráadásul Lena és Zacky?! Ugyan, el sem tudtam volna képzelni. Jó, rendben, én nem voltam ott, mikor akármit is csináltak, de hát csak egy dologra tud ilyenkor gondolni az ember, na. Raven Syn szobájába ment, én pedig követtem. Beszélni akartam vele. Épp azt üvöltözte Syn párnáját püfölve, hogy „Utállak, utállak!”, szóval inkább nem szóltam semmit, megvártam, míg észrevesz.
- Bocsi, én… ne haragudj… - szabadkozott mikor feltűntem neki.
- Ugyan már. Ki kell adnod a dühödet. Figyelj, most nem kérdezem meg mi a baj, jó? A hatalmas karikák a szemed alatt elárulják, hogy neked most aludnod kell, szóval foglald el Syn kényelmes ágyát és aludj. Nem fog zavarni senki. Aztán majd ha jobban leszel, mert sokat alszol és segít, akkor szólj és itt leszek.
- Én nem is tudom most mit mondjak… köszönöm, Lizzie. – becsuktam az ajtót és visszamentem a nappaliba. A két srác már nagyban röhögött valamin, vagy talán Zackyn, szóval csatlakoztam hozzájuk.
- Te, Lizzie, hogyhogy ilyen hamar megtudtad, hogy Raven itt van?
- Szólt nekem.
- Igen? Mikor?
- Minden részletre kíváncsi vagy, Zacky?!
- Mi mindig mindenre kíváncsiak vagyunk. – húzogatta meg a szemöldökét Jimmy.
- Oh, anyám… épp fontos dolgon gondolkoztam, mikor…
- Milyen fontos dolgon?
- Jimmy! Had mondjam már végig!
- Oké! De mégis, mi volt az?
- Ah… képzeld, egy macskát szeretnék magam mellé.
- Eww. Szóval hogy van tovább? – húzta el a száját Syn.
- Hey! Én szeretem a macskákat! Te meg leszólod itt… na köszi. – most Syn helyett én voltam a besértődött, ami igazán jól jött, mert kíváncsi voltam, hogy fordított helyzetben ő hogy viselkedik. Ugyan úgy a plafont kémleltem, mint ő, mikor odajött hozzám, átkarolt, megfogta a seggem és túl közel hajolva a számhoz bocsánatot kért. A két másik őrült meg fülig érő szájjal figyelt. Hát mi ez megint?! Oooh, mondanom sem kell, hogy majdnem elolvadtam… de nem! Nem dőlök be Synnek. És a hülye csábításának.
- Hű… oké… semmi baj! Na, valami más téma? Zackyyy! Hát mi a helyzet veled? – próbáltam terelni.
- Jól vagyok, köszönöm kérdésed…
- Jót aludtál?
- Igen, nagyon jót ALUDTAM. – hangsúlyozta ki az utolsó szót.
- Tudod mi is kíváncsiak vagyunk részletekre… te és Lena most akkor…?
- Aludtunk, fogjátok már fel! – sétált el tőlünk felemelt kezekkel. Mindenki meg van bolondulva?! Syn is eltűnt, csak Rev maradt velem a nappaliban. Ami majdnem a konyha. Mindegy.
- Jimmy, nekem fantasztikus ötlet ötlött fejembe.
- Mondd, had örüljek én is.
- Ravennek meglepetés bulit kéne szervezni ma estére.
- Uh… asszem nem érek rá…
- Mi van már veled is?! Akkor házibuli nálam.
- Ott a helyem!
- Ah, nem értelek titeket… mindegy. Arra kérlek szedd össze az embereket, jó? Jöjjön mindenki. Ja és piát ti hoztok! Kajáról gondoskodom.
- Rendben, szólok mindenkinek. Akkor este nálad. És pia.
Oké. – uh, nem szeretem a szervezőt játszani, de ez most nem nagy dolog, csupán
csak szétszedjük a házat… remélem nem rontja majd el senki a hangulatot.
Indulni készültem hazafelé, hiszen dél körül járt már az idő, és ezek szerint akad pár tennivalóm. Meg akartam keresni Synt, hogy szóljak neki is az estéről, és hosszas keresés után Jimmy ágyában találtam meg. Milyen lusta…
Mint én.
- Syny, megtennéd, hogy felkelsz egy pillanatra, amíg hozzád beszélek?
- Nincs az az isten…
- Adok sört.
- Akkor van! – csalódottan észrevételezte, hogy nincs nálam ital, de azért persze felkelt, sőt, ki is kelt az ágyból. – Mondd, szivi.
- Este házibuli nálam. Revnek már szóltam, de te is tartsd észben. Ravent mindenképp hozzátok el! Még akkor is ha nem akar jönni.
- Jaj már, miért engem bízol meg ilyen feladattal?
- Milyen feladat? Ugyan, Syny… - simultam hozzá közelebb. – Tudom, hogy milyen jó vagy. A szervezésben. Hát segíts nekem. – adtam egy puszit véletlenül kicsit közelebb a szájához.
- Persze… persze… segítek… - hihetetlen, hogy milyen könnyen le lehet venni a lábáról. Bár mostanában furcsa velem… Mindegy. Gyorsan a dolgomra siettem.
Elintéztem a bevásárlást, rendbe raktam a házat, elraktam a törékeny és szép dolgokat, mert ki tudja… Mire mindent jónak találtam már sötét volt. És csengettek is.
Syn állt az ajtóban, de ahogy megláttam, jó nagyokat pislogtam, mert eszméletlenül jól nézett ki. És éreztem a finom illatát a dohánnyal keveredve… Az ingét csak hanyagul gombolta be, és a felsőtestéből kicsit többet mutatott, mint általában. Gondolom ő is észrevette, hogy sikerült megszédítenie, de köhintett, és szélesen vigyorgott rám.
Beinvitáltam, ő pedig kényelembe helyezte magát. Direkt jött előbb, még a többiek előtt… de nem tudom miért. Aztán egyszer csak nem bírta tovább és elárulta, hogy éhes. Ekkor jutott csak eszembe, hogy nem is nagyon ettem ma… Összedobtam két szendvicset, amit a teraszon fogyasztottunk el. Minden egyes percben azt éreztem, hogy mondani akar valamit, de mégsem. Aztán közelebb húzódott… egész közel… és csengettek. Bocsánatkérően néztem rá, majd rohantam ajtót nyitni, és Raven nyakába vetettem magam. Hát kezdődjön a buli.
Hamar oldódott az eleinte jelen levő feszültség, igyekeztem mindenkivel foglalkozni, és egész sokan lettünk. Leginkább viszont az kötött le, hogy Ravent mi bántja. Pont a poharakkal vesződtem, mikor láttam kimenni a teraszra… gondoltam most kéne utána menni, de nem állt módomban. Percekkel később viszont csatlakoztam volna hozzá, de láttam, hogy Zackyvel cseveg teljes nyugalomban, gondoltam nem zavarom inkább őket… egy újabb pohárka whisky-ért mentem, majd összefutottam Freya-val.
- Nahát, Freya, rég láttalak.
- Tudom… remélem nem gond, hogy eljöttem.
- Nem nézel ki valami jól… már ne is haragudj. Nem akartalak ezzel megsérteni, tudod, hogy szép vagy, de…
- Igen, tisztában vagyok vele, hogy gázul festek. Kicsit elhagytam magam…
- De minden rendben? – hiába nem szívleltem túlságosan, aggódtam érte.
- Igen… ah, Liz, nincs minden rendben.
- Láttam rajtad. Beszéljünk róla? – persze, ha kell én mindenkinek itt vagyok… csak sajnos néha én jövök ki a dolgokból szarul. Szóval most is felajánlottam, de reméltem nem bonyolódunk komolyabb lelkizésbe…
- Nem, nem hiszem, hogy téged kéne ezzel traktálnom… minden rendben lesz.
- Hát jó, te tudod. De vigyázz magadra. Magadat tudod legjobban megvédeni, vagy megmenteni, nem más.
- Észben tartom… - reméltem nem borul majd ki, és nem csinál hisztit, de ahogy néztem, se nem cigizett, se nem ivott. És amin megakadtam, tényleg nem ivott. Csak csevegett az emberekkel. Semmi kavarás, semmi botrány… Aztán pár méterrel arrébb Syn. Oh, és pont engem figyel… Úgy éreztem, hogy el kéne kapnom a tekintetem, de nem tudtam. Nem engedte. Jaj, mi van ma vele? Olyan jól néz ki és…
- Hagyjatok inkább békén! – rohant el mellettem egy vörös alak. Lena. Csak ő lehet.
Utána mentem, mert érdekelt, hogy mi történt. Mire végre megállt az utcán…
- Lena! Mi a fene történt?!
- Én nem dugtam Zackyvel! Hát nem értitek?! Legalább te higgy nekem! – olyan kétségbeesetten őszinte volt a hangja, hogy nem is kételkedtem. És Zacky is ezt állította.
- Nézd, nekem mindegy, mit csináltatok. De persze, hiszek neked! Kérlek nyugodj meg. – tudom, hogy ivott, és ki tudja, talán füvezett is. Meg kell nyugodnia. Eddig pedig olyan jó kedve volt, láttam…
- Oké. Akkor minden rendben! – hirtelen hangulatváltozás – Megyünk vissza? Partizni akarok!
- Hey, Lena.
- Mondd, Lizzie! Jaj, de édes vagy! Jártok Synnel?
- Jesszus, nem! Mi a jókedved oka?
- A barátom.
- A barátod.
- A szerelmem! Szeretem őt és messze van! De szeretem! Na gyere már! – hát ez érdekes… a barátja, aki messze van? Oké. Majd egyszer csak megtudom.
Odabent csak nézegelődtem. Mindenki úgy tűnt, hogy jól érezte magát, néztem a részeg embereket. Imádom őket nézni. Viszont Syn… őt nem láttam sehol. Mindegy… megfájdult a fejem. Valószínűleg eső lesz, akkor szoktam ezt érezni, ugyanis össz-vissz két pohár alkoholtól nem lehet bajom. A konyhába mentem és a mosogató fölé támaszkodtam, mikor megéreztem valakit mögöttem, és ez a valaki óvatosan hátulról hozzám simult majd a nyakamba csókolt. Óvatosan fordultam meg, és nem csalódtam, mikor Syn állt velem szemben. Ahogy rám nézett… a lehető legszexibben, úgy nagyon huncutul, tudod. Beindította a fantáziám… Vette a bátorságot és szemből is átölelt, majd gyengéden megpuszilta az arcomat, a szám sarkát, a számat… észre sem vettem és már csókolóztunk is. Nem éreztem az alkohol ízét, amin nagyon meglepődtem. Annyira, hogy meg is jegyeztem.
- Syny te alig ittál.
- Egy sört és egy whiskyt. Szóval helyesbíts, nem is ittam semmit. De ne foglalkozz már ezzel, itt vagyok én!
Imádtam, ahogy a nyelve a számat fedezte fel. Olyan érzékin, határozottan, vággyal telin… ha nem a konyhában vagyunk vissza se fogom magam. De valakik folyamatosan jöttek kajáért. A francba már…
- Lizzie, elfelejtetted megmutatni a szobádat.
- Akkor ezt pótoljuk be… MOST. – kézen fogtam és sietve az ágyamat vettük célba. Az ajtót kulcsra zártam, nem érdekelt rajta kívül senki más. Sikerült teljesen beindítania. Az ágyon fekve jártunk még egymás szájában, majd az ujjaim óvatosan kigombolták az ingét, az ő finom keze pedig már a felsőt is lesimogatta rólam. Aztán megállt egy pillanatra, a szemembe nézett és az arcom simogatta… Ekkor döbbentem rá, hogy a londoni út óta mi volt ez a furcsa viselkedés. Nem húztam az időt, újra célba vettem a száját és egymásba feledkeztünk.
Indulni készültem hazafelé, hiszen dél körül járt már az idő, és ezek szerint akad pár tennivalóm. Meg akartam keresni Synt, hogy szóljak neki is az estéről, és hosszas keresés után Jimmy ágyában találtam meg. Milyen lusta…
Mint én.
- Syny, megtennéd, hogy felkelsz egy pillanatra, amíg hozzád beszélek?
- Nincs az az isten…
- Adok sört.
- Akkor van! – csalódottan észrevételezte, hogy nincs nálam ital, de azért persze felkelt, sőt, ki is kelt az ágyból. – Mondd, szivi.
- Este házibuli nálam. Revnek már szóltam, de te is tartsd észben. Ravent mindenképp hozzátok el! Még akkor is ha nem akar jönni.
- Jaj már, miért engem bízol meg ilyen feladattal?
- Milyen feladat? Ugyan, Syny… - simultam hozzá közelebb. – Tudom, hogy milyen jó vagy. A szervezésben. Hát segíts nekem. – adtam egy puszit véletlenül kicsit közelebb a szájához.
- Persze… persze… segítek… - hihetetlen, hogy milyen könnyen le lehet venni a lábáról. Bár mostanában furcsa velem… Mindegy. Gyorsan a dolgomra siettem.
Elintéztem a bevásárlást, rendbe raktam a házat, elraktam a törékeny és szép dolgokat, mert ki tudja… Mire mindent jónak találtam már sötét volt. És csengettek is.
Syn állt az ajtóban, de ahogy megláttam, jó nagyokat pislogtam, mert eszméletlenül jól nézett ki. És éreztem a finom illatát a dohánnyal keveredve… Az ingét csak hanyagul gombolta be, és a felsőtestéből kicsit többet mutatott, mint általában. Gondolom ő is észrevette, hogy sikerült megszédítenie, de köhintett, és szélesen vigyorgott rám.
Beinvitáltam, ő pedig kényelembe helyezte magát. Direkt jött előbb, még a többiek előtt… de nem tudom miért. Aztán egyszer csak nem bírta tovább és elárulta, hogy éhes. Ekkor jutott csak eszembe, hogy nem is nagyon ettem ma… Összedobtam két szendvicset, amit a teraszon fogyasztottunk el. Minden egyes percben azt éreztem, hogy mondani akar valamit, de mégsem. Aztán közelebb húzódott… egész közel… és csengettek. Bocsánatkérően néztem rá, majd rohantam ajtót nyitni, és Raven nyakába vetettem magam. Hát kezdődjön a buli.
Hamar oldódott az eleinte jelen levő feszültség, igyekeztem mindenkivel foglalkozni, és egész sokan lettünk. Leginkább viszont az kötött le, hogy Ravent mi bántja. Pont a poharakkal vesződtem, mikor láttam kimenni a teraszra… gondoltam most kéne utána menni, de nem állt módomban. Percekkel később viszont csatlakoztam volna hozzá, de láttam, hogy Zackyvel cseveg teljes nyugalomban, gondoltam nem zavarom inkább őket… egy újabb pohárka whisky-ért mentem, majd összefutottam Freya-val.
- Nahát, Freya, rég láttalak.
- Tudom… remélem nem gond, hogy eljöttem.
- Nem nézel ki valami jól… már ne is haragudj. Nem akartalak ezzel megsérteni, tudod, hogy szép vagy, de…
- Igen, tisztában vagyok vele, hogy gázul festek. Kicsit elhagytam magam…
- De minden rendben? – hiába nem szívleltem túlságosan, aggódtam érte.
- Igen… ah, Liz, nincs minden rendben.
- Láttam rajtad. Beszéljünk róla? – persze, ha kell én mindenkinek itt vagyok… csak sajnos néha én jövök ki a dolgokból szarul. Szóval most is felajánlottam, de reméltem nem bonyolódunk komolyabb lelkizésbe…
- Nem, nem hiszem, hogy téged kéne ezzel traktálnom… minden rendben lesz.
- Hát jó, te tudod. De vigyázz magadra. Magadat tudod legjobban megvédeni, vagy megmenteni, nem más.
- Észben tartom… - reméltem nem borul majd ki, és nem csinál hisztit, de ahogy néztem, se nem cigizett, se nem ivott. És amin megakadtam, tényleg nem ivott. Csak csevegett az emberekkel. Semmi kavarás, semmi botrány… Aztán pár méterrel arrébb Syn. Oh, és pont engem figyel… Úgy éreztem, hogy el kéne kapnom a tekintetem, de nem tudtam. Nem engedte. Jaj, mi van ma vele? Olyan jól néz ki és…
- Hagyjatok inkább békén! – rohant el mellettem egy vörös alak. Lena. Csak ő lehet.
Utána mentem, mert érdekelt, hogy mi történt. Mire végre megállt az utcán…
- Lena! Mi a fene történt?!
- Én nem dugtam Zackyvel! Hát nem értitek?! Legalább te higgy nekem! – olyan kétségbeesetten őszinte volt a hangja, hogy nem is kételkedtem. És Zacky is ezt állította.
- Nézd, nekem mindegy, mit csináltatok. De persze, hiszek neked! Kérlek nyugodj meg. – tudom, hogy ivott, és ki tudja, talán füvezett is. Meg kell nyugodnia. Eddig pedig olyan jó kedve volt, láttam…
- Oké. Akkor minden rendben! – hirtelen hangulatváltozás – Megyünk vissza? Partizni akarok!
- Hey, Lena.
- Mondd, Lizzie! Jaj, de édes vagy! Jártok Synnel?
- Jesszus, nem! Mi a jókedved oka?
- A barátom.
- A barátod.
- A szerelmem! Szeretem őt és messze van! De szeretem! Na gyere már! – hát ez érdekes… a barátja, aki messze van? Oké. Majd egyszer csak megtudom.
Odabent csak nézegelődtem. Mindenki úgy tűnt, hogy jól érezte magát, néztem a részeg embereket. Imádom őket nézni. Viszont Syn… őt nem láttam sehol. Mindegy… megfájdult a fejem. Valószínűleg eső lesz, akkor szoktam ezt érezni, ugyanis össz-vissz két pohár alkoholtól nem lehet bajom. A konyhába mentem és a mosogató fölé támaszkodtam, mikor megéreztem valakit mögöttem, és ez a valaki óvatosan hátulról hozzám simult majd a nyakamba csókolt. Óvatosan fordultam meg, és nem csalódtam, mikor Syn állt velem szemben. Ahogy rám nézett… a lehető legszexibben, úgy nagyon huncutul, tudod. Beindította a fantáziám… Vette a bátorságot és szemből is átölelt, majd gyengéden megpuszilta az arcomat, a szám sarkát, a számat… észre sem vettem és már csókolóztunk is. Nem éreztem az alkohol ízét, amin nagyon meglepődtem. Annyira, hogy meg is jegyeztem.
- Syny te alig ittál.
- Egy sört és egy whiskyt. Szóval helyesbíts, nem is ittam semmit. De ne foglalkozz már ezzel, itt vagyok én!
Imádtam, ahogy a nyelve a számat fedezte fel. Olyan érzékin, határozottan, vággyal telin… ha nem a konyhában vagyunk vissza se fogom magam. De valakik folyamatosan jöttek kajáért. A francba már…
- Lizzie, elfelejtetted megmutatni a szobádat.
- Akkor ezt pótoljuk be… MOST. – kézen fogtam és sietve az ágyamat vettük célba. Az ajtót kulcsra zártam, nem érdekelt rajta kívül senki más. Sikerült teljesen beindítania. Az ágyon fekve jártunk még egymás szájában, majd az ujjaim óvatosan kigombolták az ingét, az ő finom keze pedig már a felsőt is lesimogatta rólam. Aztán megállt egy pillanatra, a szemembe nézett és az arcom simogatta… Ekkor döbbentem rá, hogy a londoni út óta mi volt ez a furcsa viselkedés. Nem húztam az időt, újra célba vettem a száját és egymásba feledkeztünk.
