Álmatlanul bámultam hanyatt fekve a plafont, és sebesen járt az agyam. Igyekeztem visszaemlékezni az estém minden egyes pillanatára…
Már akkor kezdtem érezni az ital hatását, mikor Jason megtalált a bárpultnál, hiába ettem előtte, a több pohár whisky hamar hatott. Hála az égnek ilyenkor nem viháncoló ribanccá változok, egyszerűen csak felszabadulok, a kedvem pedig vagy rendkívül pozitív, vagy totális melankóliába esek. Érdekes vagyok néha, tudom…
Ebben az esetben éppen nagyon boldog voltam, de annak a srácnak a sarokban… nem tudtam kiverni a pillantását a fejemből. Persze közben el lettem foglalva, hiszen Jason baráti köre hatalmas aktivitással fogadott és heves cseverészésbe kezdtünk, és kezdtem rájönni, hogy milyen jó fej és laza és vicces emberek élnek errefelé. Persze legújabb barátom próbált párszor a kegyeimbe férkőzni, de én Jasonre valahogy csak barátként tudok tekinteni. Nehéz volt legyőznöm a pasiéhségem, csak bízni tudtam abban, hogy valahogy a titokzatos sráccal összehoz a sors, de ez nem így alakult.
Még nem telt el olyan sok idő az estéből, mikor arra lettem figyelmes, hogy az öt srác, meg a menet közben hozzájuk csapódott valakik távozni készülnek, lepacsiznak mindenkivel, mintha valamire készülnének. Odakiabálják pár embernek hogy Black Queen, fogalmam sincs mit akar ez jelenteni, majd megkérdezem Jasont. Az egyik, nagyon magas srác hirtelen odaszalad hozzánk, vállonveregeti Jasont, int a többieknek, majd szalad tovább. Most már tényleg nem értem a helyzetet.
- Hey Jase, ők kik?
- Oh, csak zenészek… Avenged Sevenfold a bandájuk neve. Jól ismerem őket, már régóta barátok vagyunk.
- Hová mentek?
- A Black Queen-be, nincs messze innen, nemsokára ott koncerteznek. Hey, Lizzie, igyunk valamit! Hozok sört.
Az idő eszméletlenül gyorsan telt, én pedig nagyon jól éreztem magam a többiek társaságában, bár pár ember nevét nem sikerült megjegyezni. Egy órakor viszont jobbnak éreztem, ha lelépek, mielőtt bevesznek engem is az extra kivitelű üvegezésbe. Semmi problémám nem volt az ilyen játékokkal, sőt, imádtam őrültködni, de sokszor megbántam, és most éreztem, hogy ha jót akarok magamnak, most kell elmennem. Jason felajánlotta, hogy haza kísér, pontosabban csak kijelentette és jött velem. Érzékeny búcsút vettem fél kettőkor ettől a kis társaságtól, majd Jasonnel szorosan mellettem kiléptem a Purple Haze ajtaján.
Egymásba karolva sétáltunk, közben nézelődtünk, nem beszéltünk sokat. Nekem valahogy még ez is olyan megbízhatónak tűnik benne, bár fogalmam sincs, miért érzem ezt iránta, számomra ő tényleg az az igazi barát típus. Hihetetlen, hogy még ilyenkor is mennyi ember lézeng az utcákon…de hát ez Huntington Beach! Lassan megérkeztünk a jelenlegi lakhelyemként szolgáló szállodához, és szembe fordultam Jasonnel.
- Ugye jól érzem, hogy mi ’csak barátok’ és semmi többek nem vagyunk, Lizzie?
- De még mennyire barátok vagyunk… Téged tényleg nem szeretnélek csak úgy elfelejteni egy éjszaka után. Remélem megérted.
- Sosem felejtenél el.
- Dolgozol holnap?
- Aha, bár szerintem kicsit későbbre hozom a nyitást… Miért kérdezed?
- Köszönöm, hogy elkísértél. És örülök, hogy megismerhettem a barátaid! Aludj jól, honey!
- Micsoda egy nő vagy te, titokzatos Liz…
Szóval most itt tartok, hogy még mindig ki vagyok terülve. Következő napi tervek? Nincsenek, majd ha felkelek, eldöntöm, hogy mit találok jónak csinálni. Vagy nem. Csak, ami jól esik, hiszen ezért vagyok itt! Újra beugrott a kép arról a bizonyos srácról, de a bandája neve valahogy nem jutott eszembe… miért olyan bonyolult?! Nagy gondolkodásom közepette viszont elnyelt az álom…
Kellemes kis fejfájásra ébredtem, avagy majd’ széthasadt a fejem. Viszonylag hamar magamhoz tértem, és megragadtam a földön heverő táskám, majd kivettem egy pirulát a szokásos másnaposságom enyhítésére és az előző napi félbehagyott ásványvizemmel bevettem. Újra elterültem az ágyon, és újra elszunyókáltam.
Egy bejövő üzenet hangjára ébredtem, magamban elátkoztam a feladót, és még jobban mérges lettem, mikor láttam, hogy csak a telefonközpont írt valami hülyeséget. Ah, tíz óra… mindegy, inkább felkelek, nem szeretnék egész nap lustálkodni, és volt egy olyan ötletem, hogy beugrok Jasonhoz a boltba egy kis reggelivel.
A fejfájásom egész elviselhetővé vált, így vidáman ugrándoztam a fürdőbe, viszont lehervadt az arcomról a mosoly, mikor megláttam a tükörben a nyúzott arcom. Mire ezt rendbehozom… Jó alaposan hideg vízzel felfrissítettem magam, majd az egyik fantasztikus arcizémmal teljesen eltűntettem az előző este fáradt nyomait. Sosem szerettem a krémeket meg az ilyeneket, de néha napján tényleg nem mertem volna kimozdulni a házból a használatuk nélkül. Felkaptam pár ruhát, megállapítottam, hogy szükségem van egy új cipőre, feltettem a napszemüvegem és útnak indultam. A kis könyvesbolt felé indultam, és útközben vettem két kávét, plusz pár fánkot vagy olyasmit… Boldogan léptem be az egyszerű kis ajtón, és jó érzés töltött el, pedig most vagyok itt másodszor. De mégis.
- Good morning, sunshine!
- Nahát, Lizzie!
- Hoztam egy kis reggelit.
- Király! Gyere, itt van még egy szék. – mindketten mohón megettük és ittuk a reggelit, aztán mély beszélgetésbe kezdtünk. Furcsa nekem ez a srác, mert olyan, mintha már rég ismerném. Tudtunk mi beszélgetni mindenről: gitárokról, gördeszkáról, hülyeségekről, szerelemről, na igen…
- Mostanában tulajdonképpen nem volt komolyabb kapcsolatom… egyik nap voltam valami csajjal, Rose-zal, aztán kiderült, hogy az Avenged tagjait ő tetoválja, közben meg még össze is kevert az ikertesómmal…
- Neked van tesód?!
- Igen, de…
Sokáig társalogtunk kettesben, mondanom sem kell, hogy nem volt nagy látogatottsága a kis boltnak. Annyira sokáig azért mégsem maradtam, hiszen még el akartam menni venni pár dolgot, meg nézelődni… így hát elköszöntem Jase-től és útnak indultam.
Kerestem egy szép kis parkot, mert közben újra megéheztem, és gondoltam szépen nyugodtan egy ilyen kis asztalos padnál kajálok… Vettem magamnak egy hot-dogot, majd helyet foglaltam, és jó szokásom szerint megfigyeltem az embereket. Olyan sokan mentek kézen fogva… ez eszembe juttatta, hogy milyen régen voltam már pasival. Az utóbbi hónapban valamikor, szóval nem nagyon régen, de hát mégis… Még csak most költöztem ide. Oh, a fenébe, lakást is kell néznem! Hihetetlen, mindent elfelejtek…
Kiszúrtam magamnak egy srácot, aki olyan kis viccesen nézett ki, amolyan balféknek tűnt, és vártam, hogy történjen vele valami vicces. A mellettem levő asztalt célozta be, hogy leüljön, viszont alig észrevehetően, de egy határ madár ürülék volt az ő kinézett helyén. Gondoltam azért szólok neki, hogy legyen egy szerencsés napja.
- Én a helyedben nem ülnék oda… kicsit arrébb. – mondtam két falat között, mikor már majdnem elkövette a hibát.
- Mert…? Oh, a francba, csak én lehetek ilyen szerencsétlen! Kösz. Basszus! Itt meg csupa sár… Odaülhetek hozzád?
- Persze.
- Uh, Johnny vagyok. Johnny Christ.
- Hát ez meg milyen név?! Jaj, ne haragudj, nem akartalak megsérteni ezzel, csak furcsa…
- Ez a művésznevem. – büszkén hangsúlyozta, hogy művész – Amúgy a haverjaim aggatták rám. Folyton piszkálnak. Pedig annyira nem is vagyok ám béna.
- Miért? Mivel foglalkozol?
- Basszusgitáros vagyok kérlek szépen. – kihúzta magát, és megint az a büszkeség a hangjában… annyira cuki! – És te ki vagy, kedves lány?
- Liz. Liz vagyok és ez a második napom itt.
- Komolyan?! Hű, gondolom még nem jártad be a várost! Nagyon jó hely ám.
- Igazából nagyjából kiismerem magam, jártam itt korábban…
- És egyedül jöttél?
- Teljesen egyedül. Viszont már van egy barátom! Nem ismered véletlenül azt a kis könyvesboltot innen nem messze?
- Könyvesbolt? Hát dehogynem! Csak nem Jasonnel lettél jóba? Aaah istenem, mekkora egy alak az a gyerek… a múltkor fogkrémet nyomott a cipőmbe, mialatt aludtam.
Nahát, ez a Johnny fiú is milyen kis aranyos. Olyan kis szerencsecsomag… úgy látszik tényleg itt marad velem, és nekem sincs ellenemre, hogy a kajám elfogyasztása után még itt beszélgessek vele.
- Na de mondj valamit, milyen helyeken jártál eddig? Purple Haze-t ismered? – faggatott tovább.
- Még szép! Ott voltam tegnap este.
- Nem mondod?! Én is ott voltam. A bandámmal. Hű! Meg kell ismerned őket is! Te olyan kedves vagy velem. Nem jössz el ma is PH-ba? Mi szinte mindig ott vagyunk.
- Végülis nem terveztem mára semmit… - talán Jason is velem tart megint, és nem lesz ellenére, ha Johnnyhoz és az eddig ismeretlen barátaihoz csapódunk. Újabb zenészek… én szeretem a zenészeket. Kíváncsi vagyok, ennek a srácnak milyen bandája van, meg sem kérdeztem a nevüket, bár valószínűleg nem hallottam róluk.
írta Ani.
Hibátlan:D