A szemeimet nyitogattam, mikor a gépem épp a kifutópályán landolt. Csak pár órát utaztam, viszont egy késői járattal, és az álmosságomon valószínűleg közre játszott a repülőn elfogyasztott ital is. Fel kéne ébrednem…
Fogtam egy taxit, és kényelmesen elhelyezkedve mondtam meg a sofőrnek a címet. Pontosabban csak annyit, hogy Huntington Beach.
Új életet kezdek, vagy inkább csak felpörgetem a régit. Meguntam, hogy a szüleim által teremtett fényűzőségben éljek normális életet, hogy ne csináljak nyilvánosan semmi baromságot, hogy folyamatosan hallgassam a célzásokat, hogy egyetemre menjek… Anya és apa tényleg csak jót akarnak, de nem nekem, azzal, hogy ügyvédet faragnak belőlem az ő mintájukra. Sosem tiltottak el semmitől, és most, 21 éves fejjel Liz Soars ezt ki is fogja használni. Tegnap előtt közöltem, hogy elköltözök Kaliforniába, és ezt a szüleim teljes nyugodtsággal fogadták. Szóval én most elkezdek élni, és csak azt fogom csinálni, amihez kedvem lesz.
Hosszú percek után megérkeztünk új lakóhelyem helyszínére. Talán mondhatom, hogy bátor vagyok, hogy úgy jöttem ide, hogy még saját lakásom sincs… Mivel későre járt, ezért egy hotelbe vitettem magam, és elhatároztam, hogy következő nap elmegyek lakást nézni. És vásárolni. És venni egy gitárt, mivel a régi otthon maradt. És…
A 213-as szobába érve elégedettséggel néztem körbe, majd hanyagul ledobáltam a cuccaim, és miután lerugdostam a tornacipőimet, a mini bárhoz léptem egy kis erősítőért. Kiterültem az ágyon, majd előkerestem a cigimet, és gyújtottam volna rá, ha a plafonon levő füstjelző pont nem felettem van… Szóval inkább elmentem zuhanyozni. Váltogattam a hideg és a forró vizet, majd teljesen felfrissülve léptem ki a fülkéből, és egy hófehér törölközőbe csavartam magam. Felkaptam az ágyról a cigimet és a kis italomat, majd kiléptem az erkélyre, és rágyújtottam végre. Megelégedve fújtam ki a füstöt a csodálatos városra előttem.
Elgondolkoztam, hogy mit értem el eddig az életemben? Híres ügyvédek a szüleim, az eddigi környezetemet nem én hoztam létre, hanem ők. Az iskolát szinte kitűnő eredményekkel fejeztem be, bár bevallom őszintén, sosem volt elég türelmem tanulni, szóval a látszat csal. Liz is csalt a vizsgán. Valahogy megtanultam elkülöníteni az életem a barátaimmal és a szüleimmel, mindkét fél másmilyennek látott. Viszont mától már csak magamat adom, és úgy teszek, ahogy jól esik. Nem félek attól, hogy magányos leszek, hiszen az ismerkedés sosem volt a gyengém, pasi ügyben pedig jobban kedvelem a rövid kapcsolatokat. A nagyon rövideket. Ami nagyjából egy éjszakán keresztül tart, igen.
Visszamentem a szobámba, mert kezdtem fázni, és egyből be is vetődtem az ágyba, csak mert ahhoz volt kedvem, aztán bekapcsoltam a tévét, és elaludtam, miközben valami popkirálynő vonaglott a képernyőn.
Reggel fantasztikusan ébredtem, pont úgy, ahogy lefeküdtem, szóval valószínűleg nyugodtam aludtam, ami nem jellemző rám. Imádom ezt a kipihent érzést, és nem is csoda, hogy ki tudtam magam aludni, hiszen már fél egyet mutatott a telefonom. A gyomrom meg hangos korgással nyugtázta, hogy ebédidő van. Hát akkor fel kéne fedezni a várost… Magamra kaptam egy szűk szaggatott farmert, egy fekete-fehér csíkos pólót és a tornacipőm, megráztam a hajam, majd még pár hasonló művelet után fogtam a táskám és kisétáltam az ajtón.
Jártam már ezelőtt Huntington Beachen, és talán azért is költözök most ide, mert mikor itt voltam egy hétig a szüleim üzleti útja miatt, megszöktem pár napra, találtam barátokat, és hasznosan, kevésbé egészségtelenül eltöltöttük együtt az időt. Ez egy kedves emlék volt számomra, sokat álmodoztam arról, hogy egyszer majd szabadon élek, mint a madár… szóval én most egy álmomat valósítom meg tulajdonképpen?
Jártam az utcákat, mintha ismertem volna a várost, majd kerestem egy KFC-t és nyugodtan leültem megenni a kis ebédemet. Miközben már a kajám végénél jártam, válaszoltam pár sms-re a barátaimnak, és győztem bocsánatot kérni, hogy köszönés nélkül léptem le. Ez van, sosem szerettem búcsúzkodni, és ezek a barátok igazából nem is a barátaim. Akkor meg mit foglalkozok velük?
Következő utam egy kicsi könyvesboltba vezetett. Nagyon kedves kis helynek tűnt, és valószínűleg nem csak könyveket lehet kapni. Imádtam olvasni, de jelenleg jobban érdekelt a CD részleg… ahogy nézegelődtem a metal és hard rock lemezek között, a pult mögött ülő srác mellém lépett.
- Ne haragudj, tudok segíteni? – vetett rám egy sármos mosolyt a tincsei közül kukucskálva. Hm, szép fogsor.
- Nem hinném… bár te biztos ismersz pár jó bandát.
- Gondolom most jársz itt először, még nem láttalak a boltban. Tudod nem sok ember dugja be ide az orrát…
- Tegnap este érkeztem.
- Amúgy Jason vagyok.
- Örülök, hogy megismerhetlek! Liz.
- Liz… szóval mit keresel? Valami keményet, vagy altert, vagy…
- Tulajdonképpen csak nézelődök. Viszont abban tudnál segíteni, ha mondasz nekem egy jó hangszer boltot.
- Wow, te is zenélsz?
- Néha gitározgatok… csak nem te is?
- Nem, sajnos nem, de rengeteg haverom van, aki zenész ebben a városban… nos, tőlünk pár bolttal arrébb van egy egyszerű kis bolt, jobbat nem tudok.
- Köszönöm!
- Jut eszembe, ha már egy ilyen jó fej csajjal találkoztam, mint te, nem lenne kedved eljönni egy koncertre este? Nem is igazi koncert lesz, csak amolyan zenélés egy kis bárban… Este fél tízkor a Purple Haze-ben. Nem messze van innen…
- Igen, tudom hol van, jártam arrafelé. Nos, nagyon jól hangzik a dolog… Köszönöm a meghívást, talán ott leszek. – sosem tervezek úgy igazán előre, de valószínű, hogy ellátogatok arra a helyre.
Ha már itt jártam ebben a kis barátságos boltban, vettem egy könyvet, pontosan nem is tudom mit… csak levettem a polcról. Jason egyszerűen tátott szájjal figyelt, ahogy közeledtem felé a pulthoz, aztán hogy még fokozzam a jó kedvét, fizetés után úgy igazán közel hajoltam hozzá, és odasúgtam, hogy majd este találkozunk, kacsintottam egyet és leléptem.
Úgy döntöttem, hogy mivel most nincs jobb dolgom, megnézem azt a hangszer boltot. Hát valóban nem volt nagy szám, viszont az indokolatlanul kevés gitár közül kiszúrtam magamnak egy gyönyörű darabot. Akárcsak a könyvet, ezt is gondolkozás nélkül megvettem.
Hazaballagtam újdonsült hangszeremmel és olvasmányommal, leültem a földre és csak pengettem, miközben cikáztak a gondolataim. Teljesen kizártam a külvilágot, és órákon át így múlattam az időt. Egész egyszerűen néhanapján rám tör ez az érzés. Ilyenkor muszáj egyedül lennem, és valami művészettel kapcsolatos dolgot csinálnom. Bezárkózom a saját világomba…
Már sötét volt odakint, mikor rájöttem, hogy mit is csinálok. Kerestem valami zenét a tévében, és össze-vissza ugrándozva nekikezdtem kicsomagolni, hiszen ma elfelejtettem lakást keresni. Semmi gond, itt ebben a szobában nagyon jó helyem lesz egy darabig. Pontosan ameddig akarom. Miután végeztem a bőröndökkel és minden a helyére talált, úgy döntöttem, hogy relaxálok kicsit egy kád forró vízben. Így is tettem, és csak akkor szálltam ki a vízből, mikor már szinte teljesen kihűlt. Bár ha megfáznék, az sem érdekelne…
Magamra kaptam pár egyszerű és színes ruhát, a hajamat összefontam, magamra fújtam egy kicsit a kedvenc parfümömből és útnak indultam. Fogalmam sem volt, hogy mennyi az idő, azt sem tudtam, hogy hányadika van, csupán abban voltam biztos, hogy 2003-at írunk.
Újra felkerestem azt a KFC-t, amiben ebédeltem, és vettem magamnak vacsorát, majd kiültem egy parkba, és figyeltem a vidáman bóklászó embereket. Olyan szabadnak tűnik itt mindenki, hogy már ettől jól érzem magam.
Purple Haze. Mit is mondott Jason, mikor kezdődik az akármi? Teljesen mindegy, én most megyek oda, bár az a gyanúm, hogy javában elkezdték. Hamar odataláltam erre a kis helyre, majd jól körbenéztem, bár most hiába, hiszen úgy sem ismerek senkit. Leültem a pulthoz és rendeltem egy whiskyt. Kezdjük stílusosan az estét.
Nem tudom, kik játszottak, de amit csináltak, az egyre jobb volt, bár ez lehet, hogy az alkohol segítségével tűnt jónak. Kezdtem kiismerni a helyet. Leginkább baráti társaságok jöttek össze itt, és a pultossal való kapcsolatuk alapján mind törzsvendégek. Volt pár idősebb csapat, voltak nyálasan romantikázó párok… de az egyik sarokban egy egészen jó fej társaság ült. Legalább is annak tűntek, mind fiúk voltak, eszméletlen humorérzékkel megáldva. Ráadásul egész helyes srácok… és az egyik egész gyakran néz ide. Oh, és most is. Olyan félve, olyan titokban, mintha nem látnám, hogy engem les… hirtelen elkapja a tekintetét, majd újra rám szegezi, én pedig kacsintok egyet rá, mire szemérmesen elmosolyodik. Súg valamit a mellette ülőnek, ő pedig magyaráz neki valamit, és próbálja eltolni maga mellől. El akarja küldeni valahová. A kis megfigyelésemet egy hirtelen és hangos üdvözlés zavarja meg.
- Liiiz! Hát eljöttél? Nem voltam benne biztos, hogy találkozunk még…
- Nahát, Jason!
- Hogy s mint? Gyere, bemutatlak a barátaimnak, ha nem bánod!
- Ezer örömmel… - Jason kézen ragadott, most sokkal nyíltabban viselkedett, mint a boltban. Vagy ott csak zavarban volt. Visszanéztem a sarokban ülő öt srác felé, de most csak egy csalódott szempárt láttam, aki utánam néz, majd visszaül a helyére.
írta Ani.
