Iszonyatos fejgörcsel tértem magamhoz. Képtelen voltam kinyitni a szemeimet, annyira másnapos voltam. Végig simítottam a lepedőn, és egyből levettem hogy nem a saját ágyamban vagyok. Átfordultam a másik irányba, és egy számomra tök ismeretlen csávóka feküdt mellettem. Óvatosan kiszálltam az ágyból, és a ruháimat kezdtem összeszedegetni. Sűrűn szidtam magam, mert már megfogadtam párszor hogy ilyen helyzetbe nem hozom magam többször.
- maradj még egy picit – szólalt meg az ismeretlen pasi
- sietnem kell, szia
- akkor megadod a számod?
- nincs telefonom, szia
Amilyen gyorsan csak tudtam szedegettem a lábam, és miután találtam egy utca táblát rendeltem magamnak egy taxit. Mindig ez van ha whiskeyt iszom, és füvet szívok. A fű iránti imádatomat fix hogy a szüleimtől örököltem, hiszen már 14 évesen szívtam apámmal, persze annak fügvényében hogy csak vele, a felügyelete alatt. Viszont arról nem igazán tudott, hogy az akkori pasimmal is szívtuk már a füvet, ráadásul náluk is otthon, az anyja jelenlétében. Az anyja elég laza volt. Így utólag visszagondolva lehet össze kellett volna hozni őket apámmal…
A szüleim furcsa fazonok. Igazán. A mai napig nem értem hogy mi hozta őket össze, és mégis hogy tudtak egymás mellett élni közel 6 évig. Mondjuk, már a megismerkedésük is elég érdekes sztori. Egy AC/DC koncerten találkoztak ’80-ban. Egy üveg whiskey és egy adag kokó okozta örömmámor eredményeként megismerkedésük után 4 órával összehoztak engem. Mégis nagyon egymásra találtak. A gond csak az volt, hogy anyám a keleti parton élt, és oda járt fősulira, így apám nevelt egyedül egy ideig. Majd miután végzett a sulival jött ő is LA-be. Ezekről az időkről nagyon nincs emlékem -érthető módon- mivel szerintem kis 2 éves porba fingó voltam. Nem sokkal később anyámra rájött hogy ő „kariert akar csinálni” így gyorsan tovább is állt tőllünk. Igazság szerint nem haragszom rá ez miatt, mert életem legszebb éveit éltem apámmal. Egy 2 szobás műteremben. Állandóan szólt a zene, 0-24 óráig. Minden félét hallgatott, a bluestól, a hippie zenéken keresztül a klasszikusokig, tényleg mindent. Szerintem neki van egész Los Angeles legnagyobb lemezgyűjteménye. A műtermének az egyik falát teljesen ellepik a klasszikus lemezek. Lenyűgözött amikor festés közben mesélt a ’60-as ’70-es évekről, a művészetről és a zenéről. Igazi művész ember, tőle örököltem valószínűleg a rajz tehetségem is.
A lakásunknál már csak a város nyűgözött le jobban. Az a semmihez sem fogható pezsgő élet, amikor a művészet bele olvad a mindennapi életbe, és mindez valami nagyszerű érzést vált ki belőled. Minden nap sétáltunk a városba, és ámulva figyeltem a különböző fazonokat. Még érezhető volt a ’60-as évekből hátra maradt hippie láz, de már tombolt a glam metál szellem. Nem hiába, hiszen a Mötley Crüe is ide valósi, és akkor élte fénykorát. Apám mindig is büszke volt arra hogy a Mötley alapításának évében születtem. Én arra vagyok büszke hogy a második nevem Rose. Igaz, ’81-ben még a Guns-nak se híre se hamva nem volt, de életem egyik meghatározó élménye volt, amikor’92-ben apámmal átutaztunk Európába, a Guns egyik koncertjére. 11 voltam mindössze, de a mai napig emlékszem arra a párizsi koncertjükre, ahol Steven Tyler és Joe Perry is ott volt. Fogalmam sincsen hogy apámnak honnan volt pénze rá, mert nem igazán tudta eladni egy alkotását sem. ( Hiába, akkor még valahogy nem értékelték a művészetet. Most bezzeg majd nem minden utca sarkon egy galéria van. ) Valószínűleg örökölte a szüleitől, de erről sohasem beszéltünk, minden esetre egy hirtelen elhatározásból pattantunk repülőre. Azt hiszem akkor tudatosult bennem hogy milyen nagyszerű apám is van. Joe mindig is liberális szellemben nevelt engem. Ennek is köszönhető, hogy a zene és a művészet iránti szeretete átragadt rám. Anyám is a zenében találta meg önmagát, valami kiadónál igazgató féleség ( nem feleség). Évekig röhögtem rajta, amikor -azt hiszem- ’98-ban elengedte az Elektrától a Mötley-t, mert szerinte már kiégtek. Mondanom sem kell hogy nem dolgozott ott sokáig. Szerintem évek kérdése és a mötley megint ott lesz a nagyok között, míg a Guns-ról ez biztos hogy nem mondható el – nagy bánatomra-. Még egy olyan első lemezt, mint amit a Guns kiadott ’87-ben, olyat senki nem fog, az fix. Az első percben lenyűgözött az a dinamikus gitárjáték, ami megszólalt a lemezlejátszóból. Emlékszem, napokig csak azt hallgattuk. Sajnos a Use your Illusion albumon már fényévekre voltak attól a zenétől, attól az egyszerűtől, amit korábban játszottak. Nem sokkal később Joetól kaptam egy akusztikus gitárt, és minden nap átjártam a szomszédba gitárleckéket venni. Abban a házban és a környéken is akkoriban csak művészek éltek. Zenészek, festők, színészek. Amikor összegyűltek, órákig beszéltek a művészetekről. Öröm volt ezeket hallgatni. Ezek mind apám jó barátai voltak, akik mindig mindenben segítették egymást. Mint egy nagy család, mégis külön lakásokban. Érdekes, de azóta sem találkoztam olyan színes egyénekkel, mint akik ott laktak akkoriban.
Mikor 14 lettem kezdtem kicsit megváltozni, elkezdtek érdekelni a pasik, és belőlük nem volt hiány. Időm nagy részét egy játszótéren töltöttem, ahol volt pár rámpa, ott deszkázgattak, meg bmx-eztek. Hamar rájöttem hogy azokat a pasikat csak akkor kaphatom meg, ha én is elkezdek deszkázni. Így a gitározás és rajzolás után újabb hobbyt találtam magamnak. Ennek hála nem igazán volt szabad időm. Mikor befejeztem a sulit hírtelen rengeteg szabad időm támadt, így a poén kedvéért elkezdtem bejárogatni a fősulira pár órára. Művészettörténetet és grafikára jártam be – ez érdekelt a legjobban-, és az ezekhez kapcsolatos tantárgyak. Egy idő után már hivatalosan is a UCLA-én tanultam. Máig nem tudom hogy végülis hogy vettek fel, csak egyszerűen elkezdtem bejárogatni. Szerencsére most már tudom hogy valamit tudok is kezdeni magammal.
Igazság szerint imádok a taxiban ülve mindenfélén agyalgatni. Az élet nagy kérdésein, az embereken, a művészeten. Egyszerű kis emberkének tartom magam. Szeretek lazán öltözködni, ami általában egy szakadt polóból vagy trikóból áll, valamint egy szintén szakadt farmerből és vagy egy tornacipőből vagy egy Vans-os csukából áll. Imádom a régi típusú rock zenét. Hát ennyit magamról.
Miután haza értem és lehámoztam magamról az elöző napi bőrnadrágot az első utam a zuhanyba vezetett, majd kiültem a teraszra egy adag jó erős kávé kiséretében
- jó reggelt Casey
- jó reggelt Jonathan- köszöntem oda a szomszédnak. Utálom amikor félbe szakítják a reggeli kis ’ceremóniámat’. Szeretek csendben elszívni egy cigit, miközben a kávémat szűrcsölgetem, mindezt anélkül hogy bárki is hozzám szólna.
- szép napunk van!
- lehetne szebb is – majd egy gúnyos vigyort megeresztettem
- szeretlek
- én is…
- akkor késöbb beszélünk
- jó ötlet! – Ki nem állhatom azt a balfasz férget, aki a szomszédban lakik, és nem is nagyon titkolom ezt az apró tényt.
Rágyújtottam egy újabb szál cigire, és csak gyönyörködtem a reggeli napsütésben. Egy szál hosszú pólóban voltam, aminek az ujja le van szakítva, de kábé a csípőmíg egy hosszú luk van, még sem fáztam. Ezért imádom Kaliforniát, itt mindig meleg van.
Épp hogy elnyomtam a cigimet, valaki csöngetett. Felpattantam, hogy ajtót nyissak
- szia Casey!
- sziasztok! Minek köszönhetem ezt a népes összejövetelt? – mielőtt válaszoltak volna gyorsan körbe puszilgatott Matt és Jimmy. Matt mellett egy csaj volt, de nem mutatkozott be, én meg nem erőltettem. Biztos valami futó valaki, aki könnyen jött és ugyan olyan lendülettel tovább is megy
- csak meglátogattunk
- szóval mi kéne srácok? – néztám rájuk gyanakvóan- na gyertek be addig is
- apropó, neked miért nincs telefonod?
- hogy ne tudjanak zaklatni furcsa egyének?! Így is mindig megtaláltok, nem de? Sör jöhet?
- reggel 10-kor?! Persze. – lepakoltam egy-egy sört mindenki elé, majd leültem én is melléjük a kanapéra
- szóval?
- kéne egy jó kis tetkó… - kezdett bele Matt
- mire gondoltál?
- egy mikrofonra, de olyan régi típusúra, tudod?
- mint amin Johnny Cash tolja?
- ja-ja, olyanra
- várj, egy pillanat. – előkaptam egy ceruzát és egy papírt a táskámból és felskicceltem –na?
- ez tökéletes, mikor érnél rá felvarrni rám?
- figy, holnap, mondjuk úgy délután felé? Addig még kidolgozom, meg az árnyékolásán kicsit javítok
- az szuper lenne
- és neked Jimmy, mi lesz?
- oh, én csak kísérő vagyok… Még gondolkodom a dolgon – vigyorgott végül, miközben az üveggel játszadozott
- apropó, tegnap nem láttunk a koncerten…
- ne haragdujatok, de a Viper Roomban glam rock nap volt, és páran összeültünk
- mondd azt, hogy nem voltál ránk kíváncsi azt csá – vágott egy vigyort Jim
- lesz még pár koncertetek, nem? Szóval tökre ráérek, addig úgyis csak jobbak lesztek! Remélhetőleg persze…
- hahaha – kacag a májam
- jó neked! Nekem a hasbeszélésnél megállt a tudományom – erre mindannyian röhögésbe törtünk ki
- fogd már be – röhögte el Matt
- most lépünk, mert még van pár dolgunk, akkor holnap találkozunk Casey Rose
- aztán hagyjátok egybe a várost légyszi
- hehehe… nem mi tehettünk arról a buszról, közünk nem volt hozzá, mi csak rajta ültünk
- aha gondolom, tök ártatlanok voltatok a dologban – egy vigyor után végig pusziltam őket, és végre eltűztek onnan, hogy összeszedjem magam és bevonszoljam magam az egyik órámra. Imádom a fiúkat, de a zenéjük valahogy nem jött be. Ez a sikítós valami nekem nem az esetem, de ezt a képükbe is vágtam. Szerintem ha összeszednék magukat sokkal jobban is tudnának játszani. De ez még a jövő zenéje. Minden esetre Jimmyvel órákat szoktunk vitázni róla. Végül persze hihetetlen diplomatikusan zárja le a témát kettőnk között. Néha már-már dühitő higadsággal. Ettől fügetlenül egy imádni való figura, akivel mindig lehet baromkodni.
Amint leültem a fősulin a székre, tudtam, hogy egy unalmas napnak nézek elébe. Előkaptam a kis füzetemet és rajzolgatni kezdtem. Igazából annyira lekötött a projekt, hogy nap végén úgy szóltak rám már a csoporttársaim hogy ideje lelépni
- hé, nem jössz egy kicsit bulizni?
- milyen buli?
- csak ilyen egyetemi, campusos valami
- köszi, azt kihagynám
Haza mentem, és ismét elővettem a délutáni rajzom, hogy azon dolgozzam. Teljesen lefoglalt. Izgatott voltam hogy mit hozok ki az egészből. Minden volt rajta. Különböző szörnyek, ördög, hintók, lovak. A pokolba vezető út kellékei. Előkapartam a szekrényből egy rakat édességet és cukormérgezés közben tovább csinosítgattam azokat.
A reggeli cigimet is kivételesen a rajz mellett szívtam el. Hírtelen elhatározásból elővettem egy rakat színest és átfirkálgattam őket. Életet vittem az egészbe. Olyan mint valami tetkó. Mielőtt azonban befejeztem volna hamar rá is untam. Mindig ez van, ha nagyobb projektbe kezdek bele. Egy idő után elvesztem a lelkesedésem. Így hát felöltöztem, és elindultam a szokásos kis sétámra. Vettem pár fánkot, ilyen extra mázos, bogyóst, amitől két falat után cukormérgezést kapsz. Imádom a műkaját. De kizárólag csak alakmegőrzés céljából fogyasztom persze. Végül persze Joenál kötöttem ki. Bedobtam hozzá egy jó adag fánkot. Nem hiába, annak idején ő szoktatott rá. Egy ’hé kislányom, ugye nem szívsz túl sok füvet?’ után elváltak útjaink, hiszen sietnem kellett, mivel a tetováló szalon, ahol néha dolgozgatok Huntington Beachen van, és teleportálás híjján valahogy oda kellett keverednem. Persze a kocsiban jutott eszembe, hogy Matt rajza otthon maradt…
- picsába, picsába… Sam adjál gyorsan egy papírt meg egy ceruzát… - rohantam be, mivel Sam az általános megmentőm. Recepciós révén mindig ki tud segíteni egy-két papír fecnivel
- megint otthon hagytad a rajzot?
- nem, csak eszembe jutott egy jó dolog – ránéztem, és vigyorogtunk mind a ketten- naná… ez azért van, mert nem hívtál fel!
- na jó, fogd be! – lökött oldalba- egyébként ha nem nyomod el azt ott – mutatott a cigimre- 2 perc és szexi tűzoltók jelennek meg!
- kipróbáljuk?! – vigyorogtam rá
- múltkor sem volt poén
- igazad van, kimegyek inkább hátra. Szólsz ha megjött Matt?
- szexi Matt? – kacsintott rám
- miért, van másik is? – vigyorogtam rá a vállam mögül
- hé Casey megjött Matt – jött ki végül Sam a sokadik cigi után
- jó, megyek. Köszi hogy szóltál – elnyomtam a cigimet, megfogtam a lapot amin már nem csak a mikrofon díszelgett, hanem apró kis minták tucatjai, és bementem. Valahogy mindig cigizés közben kap el az ihlet
- na kész lettél vele? – kérdezte Matt
- persze. Nézd meg, hogy jó lesz-e –a kezébe nyomtam, és csak akkor néztem körbe, hogy túl sok volt az egy négyzetméterre esők száma a helységbe- Mi van, te egy egész foci csapattal nyomulsz? –mutattam rá a kisebb embertömegre, akik épp Sam agyát húzták, vagy épp az üzletet bontották le- Ők a roadod? – mosolyogtam rá
- hehe, nem. Csak elkísértek
- na már kísérgetni is kell? Testőrök? Igazából miattam vannak itt, tudom én… Tudom hogy jól nézek ki fiúk – ahogy körbe néztem mindenkin, hírtelen lefagyott a mosoly a képemről és megakadt a tekintetem egy bizonyos személyen
- na, ti már ismeritek egymást? – nézett rám Jimmy vigyorogva. Komolyan mintha mindenről tudna már
- nem hiszem – vágta rá minden szem rebbenés nélkül a tegnapi csávóka
- nem veled találkoztam tegnap előtt a Viper Roomba? – kérdeztem kissé megalázottan
- nála keltél reggel? – emelte fel Sam a fejét, én meg elástam magam gyorsana föld alá vagy 20 méterrel
- nálam biztos hogy nem
- ő OTT volt a koncertükön – hangsúlyozta ki Matt
- várj, te nem lezbi vagy? – esett le Synnek a tantusz kisebb fázis késéssel
- hülye, miért lennék az?
- mert téged még nem vágott vízszintbe – röhögött Jimmy, persze mindenki más is
- na mindegy, lapozzunk rólam. Akkor elkezdhetem?
- mennyi idő lesz?
- kábé 2-3 óra, csak nem bokros teendőid vannak?
- az is előfordulhat. Nem. Igazából később beugrunk a srácokkal inni, ha van kedved te is jöhetnél
- azért hogy Syn megdöntsön végre? – kacsintottam az említettre, valahogy nem tudta hová tenni ezt, így inkább elmélyedt az egyik katalógusba – na ez kész, akkor kezdhetem?
- persze
- addig is, mi majd szórakoztatunk – jött oda Jimmy nézni hogy mit csinálok
- ennek feletébb örülni fogok– amikor elkezdtem végre a tetkót, valaki belépett az üzletbe
- szia Jason – köszönt neki mindenki egyszere, én fel sem emeltem a fejem
- Rose? – ránéztem és röhögni kezdtem
- na, csak eszedbe jutottam? – kérdeztem lazán tőle, mivel ilyen egyéjszakás kalandoknál mindig a másik nevem használom, megakadályozva a késöbbi gondokat. Erre mindenki röhögésbe tört ki- na most mi van?- néztem rá Jimmyre, de nem hagyta abba a röhögést
- ezért nem emlékeztem rád – mondta a csávóka
- miért is?
- mert te Jasonnel voltál. Én Matt vagyok. Ikrek vagyunk
- ilyen szar szöveggel még senki nem rázott le – rántottam meg a vállam, miközben folytattam
- de komolyan…
- komolyan mondja -röhögött Matt a kezeim alatt
- te jobb ha nem röhögsz, mert egy mikrofonból is komoly dolgok születhetnek…
- látod?! – felnéztem és egymás mellett állt két tök egyforma csávóka
- király, már osztódni is tudtok?
A kövekező 1,5 órában ezzel szívták a vérem. Minden esetre szereztem nekik egy jó délutánt, az fix.
- akkor ma Matt a soros?
- már mint miben is?
- hát…
- nem, Syn az – kacsintottam rá- De bocs, a következő napok be vannak táblázva. De ha felhívtok, akkor adok időpontot
- nincs is telefonod – szólalt meg halkan valaki
- épp azért mondtam – röhögtem el magam
- hogy lehet hogy nincs telefonod?
- ez mindenkinek olyan feldolgozhatatlan dolognak bizonyul
- szóval?
- mert nincs. Próbáljátok ki, szerintem istenkirály! Senki nem zaklathat, azt csinálhatok amit akarok, senki nem tud lenyomozni. Akár el is tűnhetek napokra
- és szoktál?
- szerinted? – vigyorogtam rá- na kész vagy, még leragasztom, a többit tudod…
- nem akarod te bekenni éjjel? – kacsintott rám
- ezt telibe találtad – vigyorogtam kicsit gúnyosan- mondtam, ma Syn a soros, húzzál sorszámot
- szóval jössz piálni ugye? – közben berobbant mellém Jimmy is
- már rég ittunk közösen… - kampányolt Jimmy is- és amúgyis megsértődök ha nem jössz velünk – adta elő mindezt kurvás hangon
- jajj baby, hát persze hogy veled tartok! – rácsaptam a combjára és a nyakába borultam
- ez fájt – sziszegte a fülembe
- kocsival vagyok, szóval esélytelen a dolog – kikaptam a sört Jimmy kezéből és belekortyoltam
- nálam mindig van szabad hely – kacsintott rám Matt
- nem mellesleg Jason ágyát már úgyis bejárattad
- he-he-he… kurva vicces vagy Jimmy…
- tudom, ugye Jason?! – felkapta a fejét az egyik újságból, mint aki nem hallotta az elöző párbeszédet
