46. fejezet - Evil Pills - Liz Soars

Egyszerűen hihetetlenül megváltozott pillanatok alatt az életem. Olyan nyugodt volt minden… persze, a nyugtatóimnak köszönhetően, de mostanra minden elcsesződött. Hát valljuk be gyenge vagyok. Nem bírtam sokáig Syn mellett. De ha úgy vesszük bátor is, mert elmondtam neki az igazat, és nem titkoltam tovább a gondolataimat, nem hitegettem magam, hogy jobb lesz. Még mindig szerelmes vagyok az eredeti Synyster Gatesbe.

Mikor összevesztünk, enyhén szólva kikészültem. Már előtte sem voltam túl jó passzban, de ez az egész érzelmi vihar csak rátett egy lapáttal. Persze a sors mindig dolgozik, így került mellém Casey.

Mikor zokogásom közepette felvettem a telefont, ő hívott, és azonnal átjött lelki támaszt nyújtani. Egyedül akartam lenni, de rájöttem, hogy pont erre van szükségem. Kibeszéltem magam egy picikét, majd ő is kifejtette a véleményét, aztán én szépen elaludtam… és aludtam egészen másnap sokáig. Innentől kezdve mondhatjuk úgy, Caseybe kapaszkodtam. Ő nem akart átrángatni a többiekhez, hogy ott szembesüljek Synnel, mert gondolom a többiek meg őt támogatták. Így van ez jól. Szó ami szó, a gyógyító jellegű bulizás igen jól ment. Zavarosak a napok, de jártunk L. A-ben, a Purple Haze-ben, meg ki tudja hol… és Syn felejtésbe merült. Drog, alkohol és pasik. Ennyiből állt a terápiám.

Aztán egy újabb állomás. Én teljesen felhagytam Briannel, közömbössé vált számomra, de természetesen a többi srác ugyan úgy a barátom maradt. Épp aznap este is bulizni, avagy most koncertezni mentünk, a srácok zenéltek, mikor ráakadtam egy igen szexi hímegyedre. Nem voltam már teljesen józan a többféle gyógyszer és alkohol keveréke miatt, így még inkább jól esett a pasi sok-sok csókja, na meg a zene hatására kedvem lett elveszni a tömeg közepén. Persze semmi sem tökéletes, így a zene egyszercsak hirtelen abbamaradt… A következő pillanatban már furcsán méregettem Zackyt, aki magyarázott nekem, vonszolt maga után, és szinte repülve mentünk az öltözőjük felé. Legalábbis úgy éreztem. Mire észbe kaptam, hogy Syn is jelen lehet, már késő volt, mert betuszkoltak a fürdőszobába, és jobban megijedtem, mint egy elmebeteg gyilkostól, mikor megláttam, hogy Syn is be lett zárva velem. Miután végignézett rajtam, észbe kapott, és veszettül kezdte rángatni az ajtót, én meg könyörögve néztem, hogy nyíljon már ki. Nagyon rosszul éreztem magam. Kitisztult a fejem. Kezdett múlni az alkohol hatása, kezdtem ideges lenni, és kezdtem túlságosan fenyegetve érezni magam. Mivel Syn nem volt képes kinyitni azt a rohadt ajtót, a kiabálására meg a többiek nem jöttek oda, így elkezdtem pásztázni a szemeimmel a kis mosdót. Figyelemelterelés saját magamnak. Ah, mi rejtőzhet a tükör mögött? Egy kis szekrényke. Azon belül egy kis piros doboz. Ha ez egy vésztartalékos gyógyszeres doboz, meg vagyok mentve… És igen! Jaj, csak nehezen tudom elolvasni. Pontosan tudtam, hogy milyen gyógyszerek tartoznak a kedvenc nyugtatóim közé, szóval nem volt nehéz eldönteni. Ragyogó szemmel nézegettem a teli dobozkát, mint a gyerekek a cukrot, ugyanis az én gyógyszertáramból ez elfogyott. Levettem a tetejét és akkor… puff. Syn kiütötte a kezemből. Az apró kis fehér szemek végiggurultak a földön. Syn ordít, és ordít nekem, beszél hozzám, valami megbolondult nőről beszél, valami lesüllyedt ribancról, meg mindenki kurvájáról, egy undorító szajháról… én meg nézem a pirulákat.

- Áh, te kész vagy. Ez szánalmas, bazdmeg! Engedjetek már ki mellőle ti rohadékok! – Brian Haner kirohant a betört ajtón, én pedig utána. Szeretek fogócskázni! Az utolsó emlékem innen, hogy egyre jobban fáradok, nem bírok futni, aztán nekimegyek valaminek, ami a mellkasomnak csapódik és képszakadás.

Felriadok.

Legalább az ágyamban vagyok. Ez jó. Bár nagyon fázom. Úgy néz ki este van…

A mellkasom nagyon fáj, a nagyobb lélegzetvételeknél meg különösen. Gőzöm sincs mennyi az idő, vagy mennyit aludtam, vagy milyen nap van, vagy mi történt… Meg kell találnom a telefonomat. Meg van… pár sms, pár nem fogadott hívás… ah, persze, az ajtót bezártam, szóval nem tudtak bejönni. Uuuuh, mi van velem? Mi van mindenkivel? Át kell mennem a többiekhez, tájékozódnom kell kicsit. Hm, úgy érzem tiszta vagyok. Hosszú napok után először… Furcsa. Olyan más minden. Először felfedezem a szobám. Találok idegen férfipólót, rengeteg üres üveget, pár elfogyott gyógyszeresdobozt, meg nem is sorolom miket… Ki kell pucolnom mindent. De ma már nem… a barátaim fontosabbak. Muszáj átmennem most.

Tükörbe sem néztem, csak úgy mostam meg az arcom, majd felkaptam egy-két egyszerűbb, de olyan Lizes cuccot, és elindultam Ravenék lakásához. Náluk úgy is mindig van valaki. Csak Synt kerüljem el… már nem az utálat miatt, hanem azért, mert a szánalmasságom végett nem bírnék a szemébe nézni. És azt sem akarnám, ha ő látna engem. Nem.

A lakás elé érve kiabálás, aztán halálos csend járja át a levegőt. Az ajtó résnyire van nyitva. Valami leesett a földre. Még mindig csend. Hát mi van itt?!

Halkan benyitottam, és elég érdekes szituációban találtam magam. Raven a földön, Matt épp átkarolja, Sid szinte védelmezően öleli át Lenat, Freya Syn kezét fogdossa, és fordítva, a többiek meg sokkolva néznek. És egy idegen alak suhan el az utca felé a ház mellől. Mi a franc…

Az események hirtelen halálosan nyugodtból átváltottak sebes tempóra, nagyjából mindenki túl hangosan beszélt a másikhoz, ki számonkérően, ki kétségbeesetten, ki kiabálva… bevetve magam a farkasok közé odasétáltam a földön kuporgó Raven mellé. Senki sem figyelt már rá. Engem sem vettek figyelembe. Egész egyszerűen felsegítettem, átkaroltam és kisétáltunk a házból. Lena, Sid és Jimmy épp hevesen magyaráztak egymásnak, Freya kétségbeesetten kapaszkodott Synybe, Matt keresett valamit Zacky meg a kanapén ült. Komolyan, mintha láthatatlan lettem volna. Jelen esetben még tetszett is. Szépen becsuktuk magunk mögött az ajtót, és elballagtunk hozzám. Tudtam, hogy Raven nem ok nélkül csinálta amit csinált, volt elképzelésem, hogy mik történtek mostanában az életében, amik kiváltották ezt. Nála is betelt a pohár. És én vagy az, aki ezt legjobban megérti. Meg van sebezve… de ezt csak az idő gyógyíthatja meg. Na meg persze kell a nyugalom. Szerintem jelenleg csak én vagyok neki, akiben megbízhat, szóval tökéletes lesz, ha nálam tölt pár napot, a többiekkel addig sem kerül összetűzésbe vagy akármi. Nálam regenerálódhat. Rendbe jöhet. Kibeszélheti magát nyugodtan. Azt már magamnak sem mertem bevallani, hogy nekem is kell egy személy, aki nem hagy magamra…

Reggel reggelivel vártam. Gondoltam, hogy nem fog enni, de egy próbát megér. Én sem ettem nagyjából egy hete rendes kaját és élek. Talán majd a kávénak sikere lesz. Persze, gyógyszert kér… de nem hagyom, hogy ő is olyan legyen, mint én. Mert hát valljuk be, kicsit függő lettem. De vége, én felhagyok vele.

Raven viszont tényleg kikészült idegileg, enyhén szólva. És ami a legrosszabb, hogy most az önmagát okolós-fázisba ért. Csapkod és felsérti a körmeivel a tenyerét… de én nem ijedtem meg. Egyszerűen csak átöleltem és rászóltam, na meg a féltve őrzött nyugtatómból is adtam neki. Tudom, hogy nem akarja, hogy megkérdezzem, hogy mi a baj, vagy kérjem, hogy meséljem. Pár percig nem is teszem. De ha most nem beszél, később már nem lesz jó a helyzet. Szóval…

- És most mesélj el nekem mindent.
- Olyan hülye vagyok, biztos van jobb dolgod, mint engem ápolni, amúgy sem tudom mit keresek itt, szerintem le is lépek… - próbált magyarázkodni. Hát elég zavartra sikerült, de felfogtam.

- Nem mehetsz sehova, Raven! Hallod?! Itt maradsz! Nem hagyhatsz itt… - tettem hozzá a végére halkan. – Gyere, helyezd magad kényelembe a nappaliban.

Engedte, hogy eltámogassam, majd összekuporodva a kanapé egyik végébe ült, velem szembe. Minden kijött belőle. A Richardos ügy, a családi problémái, a tegnap este… mindenről beszélt. Kérdeznem sem kellett, csak mondta. Annyi volt a dolgom, hogy a panaszos beszédéből összeszedjem az infót, és segítsek rajta. Bár jelen esetben nem tudom, hogyan…

Örülök, hogy kibeszélte magát. Legalább nekem is tiszták lettek a dolgok, meg ő is valamilyen szinten megkönnyebbült. Na meg hát örülök, hogy megbízott bennem, mert ezekhez a dolgokhoz, hogy elmondja, tényleg bizalom kell. Melléültem, és bíztatóan átöleltem, míg potyogtak a könnyei.

- Miért jött vissza Richard? Sikerült elfelejtenem, erre újra megjelenik…

- Mindennek oka van, Raven.

- Hogy fognak ezután a többiek rámnézni? Mit fognak majd gondolni rólam? Egy gyilkos vagyok!

- Hey! Tudtommal nem öltél meg senkit. Sőt, nem is bántottál senkit azzal a késsel. Ugyan úgy meg fognak ők is érteni, ahogy én…

- Köszönöm.

- Nem kell köszönnöd, a barátod vagyok, ez ezzel jár. – magamhoz szorítottam és felkeltem eddigi helyemről.

- Most hová mész?

- Nem tudom, te hogy vagy vele, de hiába van dél, én fáradtnak érzem magam. Nézzünk filmet?

- Nézzünk?

- Egész nap azt csinálunk, amit akarunk. Bár azt nem hagyom, hogy kárt tegyél magadban.

- De én nem akarok rajtad élősködni…

- Vedd úgy, hogy fogva tartalak.

Véletlenszerűen választottunk egy filmet, és azt néztük magunkba feledkezve. Nekem viszont újabb sms-em érkezett Caseytől. „Minden rendben? Legalább visszaírhatnál…” Persze. Kiéltem magam pár napig aztán fel sem keresem szegényt… Szép, mondhatom. Úgy döntöttem sms helyett felhívom, szóval kicsit magára hagytam a jelenleg teljesen nyugodt Ravent.

- Casey! Én… ne haragudj. Kicsit felpörögtek az események.

- Nagyon aggódok! Mióta Synnel elrohantatok, nem is láttalak. Plusz ajtót se nyitottál. Megvagy?

- Igen… igen.

- Mi történt?

- Hát… hosszú lenne elmesélni, és nem is alkalmas most.

- Gyere át!

- Itt van nálam Raven. Most vele kell töltenem egy kis időt… de mindenképp beszélünk még! Csak szükségünk van szerintem most egymásra. Vigyázz magadra!

Kinyomtam. Sajnálom, de egyszerűen nem volt már több lelkierőm. Visszasétáltam volna a szobába, de újabb sms jött. Ezt megnézem, de a többit úgy is kitörlöm…

„Raven nálad van?” Freya írt. Ezen meglepődtem… Most vagy tényleg aggódik érte, vagy valaki mondta neki, hogy kérdezzen meg ENGEM. Na inkább nem kezdek el agyalni ezen is. „Igen, nálam van.” Mi mást írhatnék még? Ennyi. Nem kérdezte hogy van, vagy ilyesmi. Egyből megcsörrent a telefon, és Matt szólt bele.

- És hogy van? – Mattie legalább figyelmes és érdeklődik. Lehet, hogy az sms-t is ő írta. De akkor ők együtt vannak Freyaval?

- Megvan, úgy néz ki. De kérlek ne bántsátok, ne zaklassátok, meg ilyenek, jó? Remélem te is megérted, miért tette azt.

- Valahogy igen. Tudom, hogy nem okozott volna kárt Lenaban…

- Hát jó.

- Lizzie, te hogy vagy?

- Na és te?

- Liz, ne csináld! Tudom, hogy nálad sem stimmelnek a dolgok. Szóval mi van veled?

- Matt, ez nem telefon-téma…

- Akkor beszélgessünk élőben. Mindenki aggódik érted!

- Mindenki… persze!

- Még Syn is kérdezte mi van veled.

- Jó, hagyjuk a témát.

- Szóval szólj, hogy neked mikor jó és akkor beszélünk.

- Köszi Matt. Rendes vagy. Baszki, szeretlek!

- Én is téged, Lizzie.

Visszamentem Ravenhez a szobába, aki úgy tűnt, alszik épp, a filmnek meg már vége lett, és hiába volt még csak kora délután, én is elálmosodtam. Úgy döntöttem bevetődök az ágyamba és addig alszok amíg jólesik, de sajnos nem jött álom a szememre. Csak az altató gondolata. Hihetetlen gyógyszermennyiséget hoztam el a patikából múltkor is, még jó, hogy van ott egy kedves barátom, így nem kellett orvosi vény. Bár én azt is megoldottam volna. Mindenesetre elhessegettem mindenféle gyógyszer gondolatát, és hosszas szenvedés és forgolódás után elaludtam.

Már megint este volt, mikor magamhoz tértem. Késő este. És kopogtattak. Automatikusan kikeltem az ágyból, beletekerőztem egy plédbe, aztán rájöttem, hogy rendes ruhába vagyok, szóval ledobtam a takarót és mezítláb mentem ajtót nyitni. Még csak nem is gondolkoztam rajta, ki lehet az.

- Liiiz! Na végre. – ácsorgott türelmetlenül Lena az ajtóban. Ajjaj. – Hey, beengedsz?

- Izé… persze… - törölgettem álmosan a szemem. Persze nem is voltam álmos, de gondolkoznom kell. Ha Raven előjön és összetalálkoznak Lenaval… na jó, az nem fog megtörténni. Ezért is kell Lenanak elmennie.

- Na és hogy vagy? Jöttelek megnézni. Ejj, ti szerelmesek… vagy ex-szerelmesek? Syn is nagyon maga alatt van ám.

- Oh, Lena, a beszélgetés jó ötlet! De menjünk el valahova, jó? Ne vedd le a kardigánod!

- Miért? Nem akarsz itthon lenni? Persze. Napok óta be vagy ide zárkózva és keresed a kiutat. Értem én.

- Jaj de jó, akkor felveszek egy pulcsit és mehetünk. – az ajtóhoz legközelebbi ruhadarabot leakasztottam, és gyorsan kitolta magam előtt az ajtón, aztán becsuktam. Persze nem kulcsra, azt csak eljátszottam.

- Na és mi a helyzet Siddel?

- Igazából azért jöttem, hogy rólad beszéljünk. Rólatok.

- Rólunk? Kikről?

- Syn és te, te és Syn…

- Syn és én már nem létezik. Nincs mi.

- Jaj, Lizzie…

- Kész, vége! Nem bírnék a szemébe nézni, és nem tudnám elviselni, ha találkoznom kéne vele.

- Pedig…

- Lena! Ugye nem…?

- Neee, nehogy megint elszaladj! Nem lesz semmi rossz.

- Lena, hova viszel?!

- Csak baráti összejövetelt tartunk Jimmyéknél!

- Nem akarok ott lenni!

- Caseyt is hívtam!

- Raven?

- Még Jason is ott lesz.

- Na de Raven?

- Mi van vele?

- Mégis csak az ő háza.

- És Jimmy meg Syn is ott lakik. Ő meg éppen el van tűnve. – szóval tényleg nem tudja, hogy nálam van.

- Nagyon haragszol rá?

- Liz! Te nem szoktál ilyen butát kérdezni! Végighúzott a torkomon egy kést!

- Tudom, felfogtam! – ah, milyen hülye helyzet. Igazából úgy, de úgy mennék a többiekhez, kivéve Synt ugye, olyan jó lenne végre velük lenni… de Raven meg ott van nálam! Gyorsan írok neki, hogy mindjárt otthon leszek. Amúgy nem tudom eldönteni, hogy ez szép húzás volt-e Lena részéről.

- Nem tudod, hogy mit csinálj, igaz?

- Én szeretnék mindenhol lenni, de mégse…

- Én azt mondom hallgass rám. Eljössz kicsit, kimozdítalak végre a csodaszép kis házadból, aztán maradsz, amíg jól érzed magad.

- De akkor lefoglalsz engem és mesélsz nekem.

- Én nem ígérek semmit. – persze, tőle nem is vártam mást. Na jó, benézek egy kicsit. De ez a Syn dolog zavar…

Amíg mentünk az úton, vagyis ő húzott a kezemnél fogva maga után, gondolkozóba estem. Gondolom kiült az arcomra.

- Syntől félsz, igaz? Ne aggódj miatta. Úgy is meg kell beszélnetek!

- Lena! Nem kell vele beszélnem semmit! Hagyd már ezt az egészet kérlek.

- Ugyan, tudom én, hogy miért ilyen sötét karikásak a szemeid! De rendbe lehet hozni a dolgokat.

Ne már… csak nehogy nekiálljon itt kavarni nekem. Kezdek kétségbe esni. Mikor már annyira vészesen éreztem magam, hogy képes lettem volna elfutni hazáig, odaértünk a házhoz. Láttam, hogy tényleg ott vannak páran, és újra eszembe jutott az alkohol és a gyógyszer.

- Lena. Ígérd meg, hogy nem adsz nekem nyugtatót.

- Ígérem, de gyere máááár! – és ezzel röhögve bele is borult Sid ölébe, aztán az orrom előtt elkezdtek ruhában szexelni. Oké. Beljebb léptem félve, és hála az égnek, először Mattbe botlottam.

- Liz! Lizzie! – kezdte kiabálni a nevem, gondolom megörült nekem – Hát eljöttél!

- Shhh. Elhozott Lena. Nem önszántamból.

- Jaj de kedves! Hogy vagy?

- Ezt ne kérdezd meg többet kérlek.

- Szia Liz. – köszönt halkan Freya Matt oldalához simulva hirtelen, majd el is vonta a srác figyelmét rólam. Tovább mentem. Találkoztam egy üveg alkohollal, szépen kikészítve, teljesen tele, ott ácsorgott az asztalon… magamhoz vettem, meghúztam az üveget és úgy indultam tovább felfedezni a terepet. Az üveg tartalma meg egyre fogyott. Egyszer csak valaki hirtelen hátulról hangosan:

- Szia Lizzie! – mondta kedvesen és vigyorogva Johnny a hátam mögül. Épp akkor véltem felfedezni a kanapén Caseyt Jason ölében, egy intéssel elintéztem a köszönést. Nem zavarom őket.

- Nahát, Johnnyka! Hogy vagy mindig?

- Boldogan! Élvezem az életet úgy, hogy nincsen barátnőm!

- Hallottam hírét…

- Én nem sajnálom! Így sokkal szabadabb vagyok. Tudod, én még túl fiatal vagyok a többiekhez képest…

- Jaaaaj, mi az a pár év? – még elnevetgéltünk, bár az én mosolyom nem volt őszinte. Aztán Lena mellém csapódott és belém karolt.

- Synnel találkoztál már?

- Nem és nem is fogok. Indulok haza. Most. – Raventől kaptam egy sms-t, hogy „Ok”, de ennek ellenére nem voltam nyugodt, hogy nem vagyok vele. Hogy itt vagyok.

- Ne menj el! Ne! Sid segíts visszatartani!

- Lizzie igyál még egy kicsit, mert így nehéz az üveged. – nézett mélyen a szemembe Sid. Majdnem maga Sid Vicious. Akaratomon kívül, a szemeibe merülve a számhoz emeltem az üveget, és csak ittam. – Jól van, jól van… na, jobban érzed magad? Fél üvegtől már kezdhetsz feloldódni, ez nem valami híg cucc.

- Zackyvel nem találkoztam. – jutott eszembe hirtelen a gondolat.

- Szerintem dug. A kispárnájával. Na jó, nem… Zaaackyyyy!

- Jó, jó, nem kell kiabálni neki! Majd jön ha akar! – kezdtem megint kétségbe esni. Ez egyre többször fordul elő… Csak álltak és néztek. Sid kapcsolt.

- Na és mesélj, Lizzie… - karolta át a vállam, és elfordultunk a konyha irányába.

- Sid, kérlek. Kérlek! Nagyon kérlek ne hozd fel a Syn témát. Lenanak se engedd. – súgtam a fülébe, bár Lena már nem volt a közelünkben.

- Hát ha ezt szeretnéd…

- És kérlek engedj haza.

- Nem tehetem.

- Ez hülyeség. Haza akarok menni! Kérhetsz cserébe bármit! Hadd menjek haza…

- Hm… bármit? Szavadon foglak.

- Bármit. Lenanak ne szólj.

- Akkor én… elmegyek… mondjuk a mosdóba… khm, el ne szökj… - kacsintott. Bírom Sidet mostantól. Szépen fogtam magam és kiosontam a házból. Azt hiszem ezt megúsztam. Még utoljára ránéztem a nappaliban csevegő emberekre, Freya-ra, aki ma különösen jó bőrben volt, ahogy Matt ölében kacagott, Johnnyra, aki épp Zacky vállát bokszolta, Casey-ékre, akik szenvedélyesen csókolóztak… jó, több nem is kell. Indulás haza. Szépen halkan becsuktam az ajtót, és elindultam hazafelé, de még a járdára sem értem ki, észrevettem valakit a sötétben, aki engem figyelt, majd rám köszönt. Ahogy az ismert hang kimondta a nevem, ahogy eddig már sokszor tette, végig futott a hátamon a hideg. Pedig eddig olyan észrevétlen voltam.