Sötét volt és valaki figyelt. Liz üzenetére ébredtem, csak arra volt erőm, hogy visszaírjak neki egy „Ok.”-ot. Ajkaimat harapdálva kémleltem a sötétet. De miért ment el egyáltalán? Azt mondta, szüksége van rám és nekem is rá! És miért van ilyen sötét ebben a szobában? Erős nyomást éreztem a mellkasomban és felhúzott térdeimbe markoltam, de még így sem éreztem magam biztonságban. A sarokból kimászva az ágyra telepedtem és a takarót a fejemre húzva reménykedtem, hogy az a valami elmegy. Remegtem, a hátamon éreztem a tekintetét és mégsem tudtam, mi lehet az. Pedig ott volt. Csak ültem a sötétben és meredtem magam elé. Minden lélegzetvételemet figyelte. Egyre közeledett, már éreztem, hogy le akarja tépni rólam a védőburkolatomat és elragadni, de ekkor... Ajtócsapódás után valaki a nevemet ismételgetve belépett a szobába.
- Raven? Hát, mit csinálsz te ott? – Liz volt az. Lehúzta rólam a biztonságot adó takarót és aggódva figyelt, ahogy előre-hátra ringatózva hajtogatom, hogy valaki figyel.
- Miért hagytál itt?! – üvöltöttem rá.
- Sajnálom, jó? Raven, figyelj... Gyere, menjünk le. Hallod? Gyere már!
- Nem megyek sehova – suttogtam és erősen markoltam a paplant.
- Oké, akkor nem.
Leült mellém. Néhány percig még néztünk a sötétbe, lassan elmúlt a pánikroham is, már nem éreztem magamon senki tekintetét. Már csak én voltam ott és Liz.
- El kell mennem – mondtam elcsukló hangon. – Nem voltam ott. Londonba kell mennem.
- Londonba?
- A temetés. Amanda. Meghalt. Látnom kell.
- Nyugodj meg, így nem mehetsz Londonba.
- Miért hagytál itt? Azt hittem...
- Hé, itt vagyok. Nyugodj meg. Minden rendben lesz.
Magam elé meredve hagytam, hogy felhúzzon és elvonszoljon valamerre.
- Holnap. Holnap indulok – jelentettem ki a konyhapultnál ülve. – Liz, megtennéd, hogy... Szóval el kéne hozni pár cuccot a házból, de nekem annyira nincs erőm odamenni.
- Nekem jobb ötletem van. Menjünk most. Te is eljössz velem.
- Mi? Nem, nem, nem. Azok után? N-E-M – betűztem, de Liz nem hagyta magát, a kezemnél fogva ráncigált és nem engedett. Én megőrültem, nem, nem is én, hanem Liz. Mégis mit képzelt?
A házba remegő lábakkal léptem be.
- SIDNEY! Mi a szent istent csinálsz az ÉN falammal? – ennyire tellett tőlem. És ő mit képzel magáról?
- Kit látnak szemeim? – vigyorgott, erre mindenki felénk fordult és tágra nyílt szemekkel bámult ránk. Dühösen sóhajtottam egyet, majd jobbnak láttam felvonulni a szobámba. Ám ott sem lehettem egyedül. Épp azon filóztam, hogy Lena miért nem ugrott nekem egy késsel, mikor ijedtemben felsikítottam. Beléptem a szobámba és az ágyamra nézve egy kékszempár tekintett vissza.
- Richard...
Felállt és elém lépett. Nem volt már erőm ellenkezni. Arcomat a kezeibe fogta, ajkaival óvatosan kóstolgatta az enyémet. Amint érezte, hogy nem ellenzem, gyorsabb tempóra váltott.
- Mi a fenét művelsz? – löktem el magamtól és a pólómért nyúltam. Nem válaszolt, csak önelégülten mosolyogva elhagyta a szobát, mellette pedig Liz sétált be. Ő sem szólt semmit, csak engem figyelt. Megőrjít ez a csend. Reménytelenül ordítva löktem le a könyvespolcom tartalmát a földre. – Menj el!
És Liz nem ellenkezett, ott hagyott. Egyedül.
~
Csend és béke. Ez a két szó jellemezte az elmúlt pár napot. Mintha mindenki felszívódott volna, csak Jimmyt láttam egyszer, de akkor is átnézett rajtam. Fantasztikus. Nem mintha érdekelt volna, hova tűntek, de még Liz sem keresett. Ah, biztosan megsértődött. Jobb lesz, ha felhívom. Talán még bocsánatot is kérek.
- Igen? - szólt bele.
- Helló, Liz. Na mizu?
- Raven? Hát te nem Londonban vagy? Nem akartalak zavarni, azt hittem gyászolsz vagy ilyesmi.
- Ó, nem, holnap indulok. Azt hittem, megsértődtél, de akkor jó, ha nem. - Közben elindultam a konyha felé és még épp láttam, ahogy valaki egy levelet próbál betuszkolni a levélnyíláson. - Mi a...
Felkaptam a kis, fehér borítékot, amin az én nevem állt. A szívem kihagyott egy ütemet, pedig nem is voltak ismerősek azok a cifra betűk. Rossz előérzetem volt. Valahonnan még hallottam Liz hangját, amint a nevemen szólított, de ezzel nem törődve, a telefont még mindig a kezemben tartva próbáltam kibontani a levelet. Sikertelenül. - Figyelj, majd visszahívlak.
És letettem. Így már sikeresen, egy gyors tépéssel felbontottam, majd gyorsan végig futattam a szemem a sorokon. Idegesen kaptam fel a borítékot a földről cím után kutatva, de még bélyeg sem volt rajta. Feltéptem az ajtót, de minden bizonnyal az illető, aki begyömöszölte a nyíláson, nem fog arra várni, míg utána megyek. És ahogy sejtettem, senki sem volt az ajtó előtt, sőt az utca végéről sem figyelt senki. Bár kételyek nélkül megtudtam volna mondani, hogy kitől jött a levél, túl zavarodott voltam ahhoz, hogy felfogjam. Épp vissza akartam térni a házba, mikor egy alakot véltem fel az ajtóban. Közelebb érve, már tisztán kivehető volt Richt, amint a levelet tartja a kezében.
- Szép kis örökséget hagytak rád. - Rázta meg a levelet.
- Mit keresel itt? - kérdeztem felháborodva. Valahonnan Rev is feltűnt Rich mögött.
- Nyitva volt az ajtó.
- Add vissza a levelet.
- Minden rendben? - kérdezte Rev, de mivel nem reagáltam rá, lelépett.
- Mit akarsz? - kérdeztem és végül sikerült legalább a levelet megszereznem. Elkapta a derekam és a nyakamba fúrta az arcát. Nem löktem el, de valahogy mégis kimásztam a karjai közül és a konyhába rohantam.
- Most mit csináljak ezzel? - fogtam a fejemet, miközben a levelet vizslattam. Tehát a sosem ismert nagyanyám hirtelen kipurcant és az apám, akiről azt sem tudtam, hogy él-e vagy hal, belökött egy levelet az ajtóm alatt, amiben az állt, hogy örököltem egy életre elég pénzt, már csak ebbe meg ebbe a bankba kell elmennem. És azt csinálok vele, amit akarok. Rejtélyes. Richard velem szemben ült és egy halvány mosollyal az arcán nézett. Túl kellemes volt. Elmerültem a pillantásában, közben pedig vihar dúlt a szívemben.
- Tudod... Minden este azzal nyugtatom magam, hogy nekem nincs szükségem senkire, hogy megvagyok én így. Pedig ez nem igaz. Valaki kell. És ez az egész, annyira elbaszottnak és értelmetlennek tűnik. - Elfordítottam a fejem. Nem tudom, mi ütött belém, de úgy éreztem, itt és most ki kell mondanom ezeket a szavakat. Enyhe lesajnáló mosollyal mellém lépett. Vannak dolgok, amik nem változnak, ilyen ő is. Kétségbe voltam esve. - Mit akarsz tőlem Richard?
- Minden rendben lesz, Raven - suttogta közel hajolva. Ajkaimon éreztem a lélegzetvételét, automatikusan az ajkai után kaptam. A csók édes volt és mégis vad. Tépte az ajkaimat, miközben végig simított a gerincemen, beleremegtem. A nyakába karolva hagytam, hogy felemeljen. Szorosan a dereka köré fontam a combjaimat és kibújtattam a pólójából. Elborzadva néztem a felsőtestét, karcolások, számomra ismeretlen tetoválások és még több sebhely. Természetesen nem voltak annyira durvák, mint Sidney hegei, és ahelyett, hogy undorodva néztem volna rá, elszomorított. Vajon milyen lehetett neki ott? A börtönben? Nem hiszem, hogy nagyon számítana, mennyire erős valaki, a börtön mégis csak börtön, ahova egy rakás kigyúrt faszi közé volt berakva. Elgondolkozva simítottam végig a sebeken, de ő csak mosolyogva végig simított az arcomon és becipelt a nappaliba. Végig feküdve a kanapén, felülre kerültem és ajkaimat végig húzva a mellkasán, figyelmesen kikerülve a hegeket, bajlódtam az övével. A hátamra fordított és én sem maradtam sokáig takarva. Gyengéden beleharaptam a nyakába és egy halk sóhaj kíséretében már egyszerre mozogtunk. Körmeimet a hátába mélyesztve ösztönöztem, hogy gyorsabbra kapcsoljon. Nyakamat apró harapásokkal vegyült csókokkal borította, majd mikor éreztem, hogy megfeszült a teste, nekem is végem volt. Izzadó homlokát az enyémnek támasztotta és úgy próbált levegőhöz jutni, de nem hagytam. Többet akartam belőle, így finoman ringattam a csípőmet, amire a teste rögtön válaszolt is. Elmosolyodott és a felsőajkaim után kapott. Egy nagy lendülettel felkapott és ülő helyzetbe kerültünk. Büszkén nyugtáztam, hogy ha újabb karcolásokat is szerez, ezeknek legalább én vagyok az okozói.
Mosolyogva ültem a kanapén, míg ő az ölemben feküdt. Mosolyogtam, hiszen nem mindennap szexelhet ilyen jót az ember. Méghozzá háromszor is. A hajába túrtam és lehajoltam hozzá még egy csókra. Rich aznap nálam maradt. Estére is.
- Hát, ez? - kérdezte az ágyon ülve, miközben én a tükörben néztem magam és a hajamat töröltem.
- Ne törd meg a csendet - fordultam felé mosolyogva. A gyűrűt tartotta a markában. - Hát, ez. Ez emlék - sóhajtottam még mindig mosolyogva. Leültem az ölébe és egy csók kíséretében kivettem a kezéből az ékszert, majd visszatettem a helyére.
~
- Miért mosolyogsz?
- Nem mosolygok.
- Akkor sem tetszik az a izé, grimasz, ami beteríti az arcod.
Felnevettem. Szomorúnak kellett volna lennem, az lett volna a helyes, ha nehéz lett volna a lelkem és belülről üvöltöttem volna, ehelyett pihekönnyűnek éreztem magam, és ha nem lett volna a gravitáció, kacagva repültem volna a Hold felé. Vagy akármerre. Még egy utolsó mosolyt eresztettem neki, ő pedig értetlenül mosolygott vissza. Lesütöttem a tekinteteim, és már ő sem mosolygott.
- Elmegyek, Richard - suttogtam és hátrább lépkedve próbáltam bejutni a szobámba. Szemeiben már a jól ismert lángok csaptak fel. Szinte éreztem az égető érzést, mégis jól érzéssel töltött el. Szüksége van rám.
- Hova mész?
- El! Érted, Rich? Elmegyek! - végre bejutottam a szobába, de ő is lépést tartott. Láttam rajta, hogy meglepődött. Egy egyszerű szúrás a torkában és ő mégis harcol ellene.
- Dehogy mész te - mosolygott, de szemei kétségbeesést tükröztek. Kezembe kaptam a táskám, mire a falhoz lökött. - Tudom, hogy mondtunk dolgokat. Tettem dolgokat, amiket nem úgy akartam, de jóváteszem. Csak legyen úgy, mint régen. Nem is, legyen valami új, valami sokkal jobb. Jók vagyunk együtt Raven. Nincs szükséged ezekre a lúzerekre. Rám. Rám van szükséged.
Az alsóajkamba haraptam és csak megráztam a fejem. Bárcsak... De nem lehet! Nem engedhetek. Szorosan behunytam a szemem, tudtam mi lesz a következő lépés, ám most meglepett. Mellkasával erősen a falnak nyomott, szinte együtt gyorsult fel a szívverésünk a kétszeresére. Imádtam ezt az érzést. Hogy ennyire kiszámíthatatlan volt. A belőle áradó tűz majdhogynem égette a bőröm. Összerándultam, mikor egy erős ütéssel a falba vert, mély lyukat hagyva azon az öklével. Az ajkaim után kapott és remény vesztve próbált a karjaiban tartani.
- Gyere velem - sóhajtottam végül.
Első utunk a bankba vezetett, és hihetetlen, milyen gyorsan rajta is lett a pénz a számlámon. Ezúton is nagyon hálás vagyok ennek az ismeretlen nőnek, aki iránt még a halála után is több tiszteletet érzek, mint saját szüleim iránt. Igyekeztem megtisztítani a gondolataimat minden rossztól, majd Rich kezébe kapaszkodva indultunk a reptér felé.
A repülés hosszú volt és iszonyú unalmas. Még egy gyors, repülőn dugást sem próbálhattunk ki, mert a kedves kis stewardess-ek tág szemekkel figyeltek, már az első próbálkozásunk után, ami kicsit zajosra sikerült. De nem nyögtünk vagy ilyesmi. Hanem, mert pár pohár whiskey után már minden hihetetlenül viccesnek tűnik, tudod.
Kimerülten dobtam le a táskámat a hotel szoba közepére.
- És hogyan tovább? - érdeklődött, de nem mondtam neki semmit, nem akartam magyarázkodni és akárhogyan is, fájt volna válaszolnom minden egyes kérdésére. Telefonom kijelzőjét bámultam, amin már a temető pontos címe állt. Milyen jó, ha az embernek van egy mostohaapja. Egyedül akartam menni, de Richard biztos, nem engedett volna. Elővettem az erre az alkalomra bepakolt ruháimat és csendben bevonultam a fürdőbe.
Megelégedve simítottam végig a fekete anyagon, majd szembe fordultam Rich-csel.
- Van egy kis elintézni valóm.
Nem ellenkezett, csak bólintott. Talán megértette, vagy túl jól ismert. Keserű sóhaj kíséretében kiléptem a hűvös levegőre. Látszólag még az időjárás is a kedvem szerint alakult. Beszálltam a taxiba, ami lassan haladt a cél felé.
A sírok között lépkedve rám is rám telepedett ez a szomorú, fájdalmas hangulat, amit a levegőben lehetett érezni. Azt tudtam, hogy sírni nem fogok, de jó lesz egy kicsit kiszellőztetni a fejemet. Végül, ahogy az üzenetben is állt, megtaláltam a sírkövet. Csend volt, csak a szél fújta az egyik közelben álló fa lombkoronáját. Mindent végig gondoltam. Nem csak Amandáról, hanem az életemről, butábbnál butább kérdésekről és hogy mégis mi a fenét akarok Richardtól? Épp eszű ember fejvesztve rohant volna, erre én? Épp eszű. És pont. Én már rég nem vagyok épp eszű és ezt a tényt, olyan könnyen sikerül elfogadnom, mintha azt mondtad volna, hogy a fű zöld és az ég kék. Gyilkossággal fenyegetni valakit? De hát Lena megérdemelte. Sőt, fogadok, ez is lassan feledésbe borul, mint ahogy az is, hogy Zacky megölt valakit, hogy Lena dugott Jimmyvel és, hogy Syn és Liz szakítottak. Bár, nem beszélünk róla, mégis ott van bennünk, ha nem is minden gondolatunkban, de a tudatalattink mélyen magába rejtette. Ez tartja össze a társaságot, nem igaz? A közös emlékek. Keserű emlékek. Egyszerre vágytam vissza és rohantam volna világgá. Nem hiányzott Freya örökös nyávogása, ahogy Syn önelégült mosolya sem. De hát voltak ott jó pillanatok is. A földön ültem és meredtem magam elé. Aztán eszembe jutott, hogy Lizt még vissza sem hívtam. Majd a hotelből. Vagy holnap.
- Fel fogsz fázni. Hát anyád nem mondta el elégszer kiskorodban? - elmosolyodtam a mély hang hallatán. Felnéztem mostohaapám megtermett alakjára és hirtelen olyan melegség terült szét a lelkemben, hogy engem is megrémisztett.
- Annyira sajnálom - suttogtam magam elé. Letérdelt mellém, kezeit a vállamra helyezte és nem szóltunk egymáshoz.
- Jobb lesz, ha most indulok - szóltam végül, hiszen már majdnem 4 óra volt és én még el akartam intézni valamit mielőtt végleg visszatérek Kaliforniába.
- És mi a helyzet a világ másik oldalán? - kérdezte, mikor vissza fele sétáltunk.
- Ó, ne aggódj. Kiderült, hogy kipurcant apám anyja és életem végéig elegendő örökséget hagyott rám - mosolyogtam gúnyosan, mire ő barátságosan megszorította a vállam. Hülyén éreztem magam és mielőbb le akartam lépni innen. - De anyámnak ne szólj, rendben?
A taxi megállt a jól ismert lépcsőház mellett, de mielőtt kiszálltam volna a kocsiból, az épület ajtaja kinyílt és egy kedves, régen látott arc lépett ki rajta. De nem volt egyedül. Egy kedvesnek tűnő lány volt vele. Mosolyogva és kézen fogva sétáltak el a taxi mellett. Butaságot csinálsz, Raven. Rob életét is tönkre akarod tenni, mint ahogy sikerült minden körülötted élőét? Hagyd, had élje az életét. Rosszul éreztem magam, de elszorítottam az égető lelkiismeret furdalást.
Visszatérve a hotelbe Rich szorításában próbáltam visszanyerni magam. Nem kérlelt, hogy mondjam el neki, mi történt, nem tett fel hülye kérdéseket sem. Csak feltartott egy tasakot, amelyben pár tabletta lapult. Elmosolyodtam. Nem tudok meglepődni elégszer azon, hogy mennyire nem változik. Átöltöztem valami kényelmesebb ruhába, ami egy kétszer nagyobb pólóból és egy farmer shortból állt.
- Szexi - kacsintott Rich az ágyon ülve, mellette pedig már a megrendelt étel és még fontosabb, pár üveg alkohol várt. Fáradtan leültem mellé és hagytam, hogy az államnál fogva magához húzzon. Fogta a tasakot és kivett belőle két szem tablettát. Hagytam, hogy egyet finoman az én nyelvemre helyezzen, majd a már felbontott vodkával leöblítettem.
Az alkohol és a tabletta hamar megtette hatását. Forgott körülöttem a szoba és az egyetlen dolog, amire koncentrálni tudtam, az ő volt. A hátára ugorva táncoltuk végig a szobán, majd az ágyra ledőlve hangosan nevetve hagytuk, hogy elnyomjon az álom.
Reggel erős fejfájásra és részleges emlékezet kiesésre ébredtem. Az órára nézve viszont elkapott a pánik.
- Baszd meg, Rich! Ébredjéél, lekéssük azt a kurva gépet - vágtam hozzá idegesen egy párnát, mire valami erősen elkapta a csuklómat. Maga alá fordított és karikás szemei alól dühösen nézett rám. Nevetni tudtam volna a boldogságtól, ugyanakkor megrémített. Szerettem. És ő sem volt ezzel másképp. Mikor vele voltam állandóan féltem, nehezen lélegeztem, mi lesz, ha elveszítem? És újra itt vagyunk. Miért kell ezt mindig eljátszanom valakivel? Még mindig erősen szorította a csuklómat, mégsem éreztem fájdalmat. A szerelem fáj. És amit iránta éreztem jobban fájt, mint bármely fizikai sérülés. Ahogy ezt végig gondoltam, hirtelen szédülés fogott el. Lazult a szorítása, így könnyen ki tudtam mászni alóla a másik pillanatban pedig már a WC felé hajolva ürítettem a gyomrom tartalmát. Megígérte és tessék. Megint ugyanott tartunk, mint egy sérült lemez, ami ugyanazt a dallamot játsza.
- Mi az, hogy nincs egyetlen bérbe adandó autójuk sem?!
- Sajnálom asszonyom, szezon van, ez pedig Kalifornia. Ha van idejük talán valamelyik taxis fel is tudja venni magukat pár órán belül.
- Maga kurvára viccel velem, igaz? - fáradt voltam, másnapos és nyűgös. Semmi kedvem nem volt egy ilyen udvariaskodó pöccsel vitatkozni és még Richard is eltűnt. Fújtatva léptem ki a reptér elé és karba tett kézzel vártam, hogy Rich visszatérjen. Pedig, milyen boldog voltam. Mindent elterveztem és ő még nem is tudja. Elköltözünk Chicagóba, vagy San Franciscóba, még nem tudom, de egy biztos; Las Vegas várt még ránk. Végül rájöttem, hogy igaza volt, nincs semmi keresni valóm az Avenged Sevenfoldos srácok társaságában. Túlságosan kilógok. Ezen fellelkesülve néztem szét hátha meglátom. És tényleg megtaláltam, bár nem éppen úgy, ahogy szerettem volna.
- Ez milyen kocsi?
- Ne kérdezősködj, csak gyere. Hallod?
- Nem hiszem el. Nem volt elég neked a börtönből? Neked teljesen elment az eszed?!
Beültem mellé, de ennyivel nem úszta meg. Utáltam. Magamból kikelve ordítottam, de ő sem hagyta magát. Idegességében egyre erősebben taposott a gázra.
- Lassíts már le! - ordítottam, de nem tette meg. Megrémültem. A vállát rángatva kérleltem, hogy lassítson, de ő csak egy taszítással arrébb lökött, majd hozzám fordulva folytatta.
- Én mindent megpróbáltam, de ilyen vagy te, Raven. Egyre többet akarsz és sosem elég neked.
Idegesen figyeltem a mellettünk elsuhanó sziklákat és a kék tengert.
- És te?! Mindig ígérgetsz, de tudod mi vagy te, Richard? Egy nagy hazugság! Sosem változol, ugyanaz a seggfej maradsz! Mindig a megbocsátásomért esedezel, pedig mindketten tudjuk, hogy ez az egész egy hazugság! Elegem volt! És lassíts...
Egy éles sikoly hagyta el a torkom. Az események az elkövetkező pár percben lassított felvételként peregtek le a szemem előtt. Mintha egy nagy masszába kerültünk volna, láttuk, hogy mi fog történni és mégsem tudtunk tenni ellene vagy megmozdulni és kitérni előle. Az út közepén elterülő szikladarabok vészesen közeledtek felénk, vagy mi közeledtünk feléjük. Richard gyorsan a kormány után kapott és oldalra fordította, de nem elég gyorsan, ahhoz, hogy megakadályozza, hogy a kocsi erős zajjal az út menti szikláknak csapódjon.
