40. fejezet - Enough - Liz Soars

Nyugalmas napnak indult a mai… hála az égnek. És gyönyörű viharfelhők közelednek. Már most imádom ezt a napot. Pár hete már, hogy Synnel tulajdonképpen egy párt alkotunk, de soha nem mondtuk ki, hogy járunk, én direkt vigyáztam ezzel, de ő a barátnőjeként emleget. Nos, én nem vagyok senki nője, jelzem.

Az a probléma jelent meg szerény kis életemben, hogy magamba bolondítottam ifjabbik Brian Hanert. Oké, én most ezen a csodás, nyugodt, csendes és magányos délelőttön kakaót iszogatva az ablakban ülve elmélkedni fogok. Mert igenis át kell, hogy gondoljam az életemet, valami nem stimmel…

Emlékszem a napra, mikor megismertem Synt. Elvetemült, elég bunkó, nagymenő, nagyképű, ROHADT DÖGÖS, tehetséges, öntelt meg minden… szóval ilyen volt. Egy hiú, köcsög de jó fej zenész. Be is bizonyította ezt első együttlétünk után, mármint a bunkóságát (és a tehetségét is haha…), és most már azt kell, hogy mondjam, tetszett az a viselkedése. Jobban, mint a jelenlegi.

A minap is az történt, hogy felhívott, csak úgy. Semmi konkrét, csak nyáladzás. Jó, persze, megszerettem őt én is, talán kicsit belé is estem, de ő tényleg nagyon belém habarodott szerintem. Ott lett kicsit elegem, mikor elkezdtünk veszekedni azon, hogy ki tegye le a telefont. Oké, belementem a játékba, nem akartam megsérteni, de nem bírtam tovább! Hát mi ez. Elpapucsosodik?!

Synyster Gates megváltozott. Jó, mikor tudod, hogy valaki odáig van érted, mert hát az egy jó érzés, viszont rossz is, mert így nagyon könnyen megsértheted. Hiszen a szeretetével, ha odaadja neked, ő simán sebezhetővé válik előtted, és vigyáznod kell, hogy nehogy fájdalmat okozz neki. Főleg ha te nem vagy úgy oda érte. (Mert én szeretem Synt, de nem vagyok elkötelezett lélek…) Szóval e hét utóbbi napjain ráálltam a nyugtatókra. Olyan kis pici gyógyszer… és hatásos! A szexuális teljesítményre meg igazán nincs hatással, mert azok még mindig ugyan olyan jók Synyvel. És azért ez eléggé fontos dolog… Ő meg nem vesz észre az egészből semmit, csak nekem tűnik fel, hogy simán jól kezelem a mostani szerelmes énjét. Türelmes vagyok még jobban, és tudok nyugodtan gondolkozni, hogy mit kell válaszolnom neki, mi a legjobb. Amúgy szerintem most eléggé bajba kevertem magam.

Keressünk megoldást. Ha továbbra is csak tűröm a nyáladzást, amit a srácok sem bírnak nagyon már, és tettetem én is a hatalmas szerelmet, és nyugtatót szedek, akkor egy bizonyos pont után kórház, vagy a függőség miatt, vagy a lelki mélypont miatt. Becsavarodnék, szóval nem mehet így tovább. Következő ötlet.

Ha egyből bevillan a legrosszabb dolog, a szakítás… na nem, el is hessegetem a gondolatát. Nem adom fel ilyen könnyen! Amúgy se tudnék vele szakítani, mert nem vagyunk együtt hivatalosan. Hm. Mellesleg meg össze törném a szívét, és arról ne is beszéljünk, hogy nekem is szar lenne. Tehát ez kizárva.

Ha leülnék vele beszélgetni szépen okosan, akkor abból kétféle dolog sülhetne ki. Vagy türelmetlenül végig sem hallgat és nagyon csúnyán összeveszünk, amiért elmondom, hogy én hogyan látom a helyzetet, vagy nyugodtan ül és figyel rám és próbálja megérteni amit mondok, és belátja az igazamat és minden szép lesz. Azt hiszem mindenképp meg kell próbálnom a beszélgetést. Majd igyekszem kontrollálni a helyzetet. Egyszer még pszichológusnak készültem…

Csak telnek a napok és képtelen vagyok tenni akármit is, csak a megszokott dolgok. Bár egyszer csak hirtelen beállított Lena barátja, Sid, és ez hozott egy kis változást, de szerintem ez tök jó. Bírom Sidet. Tudom, hogy a többiek furának vélték elsőre, Syn is mondta, mert hát ő más… ő tényleg másabb. De szerintem az ilyen emberek is szexik. Elhiszem, hogy Lena boldog vele. Bár nem örülnék, ha elkezdenének keményen drogozni… Annak nagyon nem. Sid megjelenésében csupán az az egy dolog zavar, hogy a Lena-Jimmy kapcsolat megváltozott. Nekem eléggé feltűnt… erről még kell beszélgetnem vele. Szóval Sid jó fej, én bírom és szeretnék beszélgetni vele, mindenképp meg kell ismernem jobban. Csak félek, hogy ellenszenves vagyok neki. Remélem nem. Hm.

Egy kiadós szeretkezés után Syn épp öltözött, én pedig végignéztem a halvány lámpafényben a gyönyörű testén. Annyi mindenki szerelmes belé, sok millió lány, és sok ezer szép lány. Na ez gonosz volt, de a lényeg, hogy simán bárkit megkaphatna. És mégis én… Szerencsés vagyok?

Még véletlenül sem szerettem volna, hogy Syn hozzám költözzön, szóval örültem, mikor az éjszaka közepe után szépen elhúzta a csíkot. Még egy utolsó csók. Na, még egy. Egy legutolsó? Egy utolsó utáni. Na tényleg menj, Syny, aludd ki magad…

Egyik nap pont úgy alakult, mint sokszor máskor, hogy lementünk a partra. Igaz, még így Siddel együtt nem ment a csapat… A többiek már lenn voltak, mikor mi Synnel elindultunk, mert hát az üres házukban a jóreggelt/napot szex nem maradhatott el… Szóval átlagos program a parton. Aztán a fiúk elgyerekeskedtek egymással a vízben, szóval volt alkalmam betársulni Lena-hoz. Olyan boldognak tűnik, olyan szerelmesen néz Sidre, olyan jó ilyennek látni…

- Most örülsz, mi? - kérdeztem mosolyogva.
- Nem akarom magam nyálasan kifejezni, de amióta itt van még a sörnek is jobb íze van, Raven kedvesebb, a füstölőimnek pedig erősebb az illata. És te hogy vagy?
Mély levegőt vettem, nem akartam hazudni. Úgy is megérzi…
- Syn nem olyan amilyennek képzeltem. - miután a szavak hirtelen kiszaladtak a számon, összeszorítottam a szemem, melyből egy könnycsepp csordult ki.

Lena meglepődött. Ezek szerint jól tudtam titkolni? Hát, meglehet. És én most már tényleg nem bírtam tovább, tudtam, hogy úgy is sírás lesz a vége, mert annyi minden felgyülemlett bennem. Lena pedig csak átkarolt, és várta, hogy dőljenek belőlem a szavak. Hálás voltam érte, amiért itt volt és megölelt, pedig igazából nem volt választása. Amúgy igen, az is feltűnt, hogy megölelt, szóval szerintem mi akkor most barátok vagyunk. Eddig nem nagyon volt ilyen.

Jöttek belőlem a gondolatok. Mindent elmondtam neki, ami bántott, persze Synnel kapcsolatban, és próbáltam újra átgondolni mindent. Csak hát közben visszatértek pasijaink, így téma lezárva. A könnyeimet letöröltem gyorsan és felvettem egy buta mosolyt, mert számítottam rá, hogy Syn egyből mellém telepedik és csókolni kezd. Hát persze. Lena meg csak bámult.

Késő délután már otthon ültünk nálunk kettesben. Természetesen ő átölelve tartott a kanapén, én meg úgy éreztem megfulladok. Kimentem a konyhába és úgy csináltam, mintha innék egy pohár vizet. Amúgy csak egy újabb adag nyugtatót vettem be. Bár már ma reggel megjegyezte, hogy olyan fura vagyok… olyan nyugodt. Hát igen. Na jó, most vagy soha. Fel kell hoznom a témát. Visszamentem és leültem a kanapéval szembeni fotelba.

- Most meg mi van?! Miért ültél oda?! Miért nézel rám gonoszul?! – na igen, egyre hisztisebbé vált. Mindenért tud hisztizni. Ezért is jó a nyugtató, legalább nem idegesedek fel könnyen.

- Syny… ne kezdd már. Nem gonoszul nézek rád, de szinte már leragadnak a szemeim…

- Persze, mostanában mindig, ha velem vagy, akkor az a kifogás, hogy álmos vagy!
- Nézd, beszélnünk kell. – próbáltam komolyan ránézni, nem akartam, hogy megint hisztizzen. Jó, jól van, csendben van. De csak eddig?!

- Te megcsaltál engem?! Tudtam! Ezért vagy mindig álmos, gondolhattam vol…

- BRIAN! Te megőrültél?! Fogd már be! Ah, annyira… annyira hülye vagy! Nem, nem csaltalak meg! Mi okom lett volna lefeküdni mással?! – sikerült neki. Sikerült kihoznia a sodromból, talán még nem is hat a gyógyszer, de… ááááh! Széthasad a fejem!

- Akkor meg mi a bajod, Liz?! Édesem, nem lehet semmi baj. Hiszen mi olyan jók vagyunk együtt, cicám…

- Látod?! Ez a bajom!

- Mégis mi?! Te tiszta bolond vagy! – oké, kezd tényleg végem lenni. Biztos muszáj visszafognom magam? Nem, oké.

- Syn, amióta együtt vagyunk, amúgy szerintem nem is járunk…

- Nem járunk?! MI VAN? – vette elő a legbunkóbb hangnemét és felállt a kanapéról.

- Hadd mondjam már végig, te hisztis pöcs! Kikészítesz teljesen a hisztijeiddel, Syny. – annyira fájt a fejem és szorított a mellkasom és zsongott az agyam és vérzett a szívem, hogy újabb könnycsepp szaladt le az államig. – Annyira megváltoztál! Szerinted nem azért vagyok veled, mert úgy tetszettél? Más vagy! Én nem szeretem ezt a…

- Hisztis?! Megint ki hisztizik? TE! Itt bőgsz én meg törhetem a fejem, hogy mi a lófasz bajod van, mert amit mondasz, az mind nem igaz! Szóval mondd el gyorsan az igazat és fejezd ezt be! – kiabált rám. Pedig ezt annyira nem kéne…

- Utállak te köcsög f…

- Igen?! Nekem meg elegem van ebből a furcsa viselkedésedből! Dilis ribanc…

Elegem lett. Tudtam, hogy ő sose hagyna ’nyerni’, pedig ez most nem erről szólt. Még egyszer a szemébe néztem, majd elrohantam a fürdőszobába és becsaptam az ajtót, majd nekidőltem és zokogva a földre csúsztam.

- Úgy van, menj csak el! Zárkózz be, de ki ne gyere! Ah, utálom a női hisztiket. – hallottam, ahogy megállt az ajtó előtt. Két perc néma szünet. Csukott szemmel és lüktető szívvel vártam a következő gonosz megjegyzését, de semmi. Újabb hosszú percek. Talán közben el is aludtam picit.
- Liz… - hallottam a hangját, ami mostanra nyugodt volt és egész máshogy csengett.

- Liz! Hallod?! Mi van már? – egyre kétségbeesettebb. Nem tudok és nem is akarok megszólalni. Menjen el.

- LIZ! Nehogy hülyeséget csinálj! – ugyan, felvágnám az ereimet?! Synyster Gates nekem annyit nem ér meg, az ő miatta vágott sebeket nem tűrném meg a csuklómon.

- Lizzie, azonnal nyisd ki! Nyisd már ki a kibaszott ajtót! – mire nem jó a kulcsra zárható ajtó… oké, ebből elegem van.

- Húzz el innen, Syn! – próbáltam beszélni, de csak halk motyogás lett belőle. – Menj már el!

- Ah, legalább életben van… - mondta gondolom magának amolyan flegmán. Hát ő Syn. – Figyelj, én nem foglak itt őrizni, van jobb dolgom is. Csak, hogy tudd, leléptem. Szevasz… - hát ennyi. Rendben. Könnyzuhatag. Szükségem van valakire, most! Oh, bejövő hívás. Ismeretlen szám? El sem tudom olvasni…