70. rész - Now what - Liz Soars

- …így a tárgyalást elhalasztom.

Freya kétségbeesett arca az ügyvédjét kereste, aki épp a minőségi olasz bőrtáskájába pakolta el a gyűrődésektől mentes, sorba rendezett papírjait. Howard egy pillantást sem vetett a lányra.

Elhalasztani egy tárgyalást… sosem értettem, miért. Főleg ezt, főleg úgy, hogy itt van Howard is. Szakmailag úgy gondolom, hogy mindent megtett, de kellett lennie egy kis hibának, ami miatt a bíró így döntött… A zsúfolt folyosón vártam Howardra a sok kosztümös és öltönyös elegáns nép között.

- És akkor most mi lesz? – szólítottam meg, ahogy kilépett az ajtón egy-két perccel később.

- Csak három nap, Elizabeth. Ne ess kétségbe. – már megint ez a lekezelő hang, amit sohasem tudtam elviselni… azt hiszem ki kell mennem rágyújtani. Howard már a régi ismerőseivel, na meg azt hiszem egy munkatársával beszélgetett kedélyesen.

- Liz! Elizabeth! – szaladt ki utánam a sztárügyvéd – Oh, a füst nem tesz túl jót ennek a gyönyörű blúznak és blézernek…

- A tüdőmnek sem, ha már itt tartunk.

- Ebédelsz velem? Mindjárt két óra, gondolom nem ettél még.

- Persze. De inkább majd nézem, ahogy eszel.

- Tom is velünk jön, ha nem bánod. Eredetileg ő hívott el, de veled is szeretnék egy kis időt tölteni, amíg itt vagyok. – már megint ez az udvariaskodás… hiszen eleget vagyunk együtt. Mostanában a kedves többiek még inni is elhívják, na meg a Raven-házba, pedig igazán nem az ő világa ez az egész… és a gond az, hogy nem tudom, ezt hogy éli meg.

- Most indulunk? – fél órán belül az egyik legpuccosabb étteremben kevergettem az előttem gőzölgő zellerkrémlevest.

- Tom, szerintem nagyszerűen áll a kék szín, ha gondolod, szívesen elkísérlek vásárolni.

- Az csodás lenne! Elizabethnek igencsak jó érzéke van a stílushoz, nemde, Howard?

- Így igaz. Mindig is így volt…

- Akkor egyeztetnék veled majd egy időpontot, ha elkérhetem a telefonszámod, Liz. – Thomas Miller Howard régi barátja és jelenleg utazótársa. Elkísérte Howie-t Kaliforniába, csak úgy, és néha beül pár tárgyalásra, ezt leszámítva fogalmam sincs, mit csinál. Tom nagyon hasonlít a barátjára, ugyanaz a tökéletes arcszerkezet, menő haj, kis borosta, hanyag elegancia. Ő is rendkívül vonzó és tökéletes, azt hozzá kell tenni. Nagyjából ennyit tudok Tomról. Ja és már a telefonszámomat is tudja…

Délután ötkor értem haza, már hiányzott a nyugalom és az egyedüllét. Manapság sokat vagyok egyedül, mert a banda már teljesen kikészít, szerintem ezt így kijelenthetem. Totál káosz van Ravenéknél, ha ott vagyok, talán akkor is, ha nem, és totál káosz van akárhol, ha ott vagyok és ott van Syn és Lena is.

Syn és Lena ugyanis eldöntötték, hogy ők nyáladzani akarnak konkrétan az én szemeim előtt, nyilvánvaló, hogy nem szerelmesek, de elképzelésem sincs, miért játsszák most éppen ezt a szerepet. Legalább Syn ki tud elégülni, Jimmy úgysem engedi kurvázni. Haha.

Annak ellenére, hogy Brian állandóan beszólogat és piszkál, vérig sért és nagyon megbánt, hozzájuk csapódok néhanapján, mert belecsöppentem ebbe az ügyvédi világba, de így hirtelen sok. Otthon pedig nem lehetek egész nap egyedül, mert megint becsavarodok… Tehát muszáj eltűrnöm Syn baszogatásait.

Azt hiszem ma este kellemeset fogok aludni a pár szem altató miatt…

Másnap délelőtt Tommal találkoztam az egyik bevásárlóközpontban, ugyanis új öltönyt szeretett volna venni, amit majd én segítek neki kiválasztani.
- Tehát szereted a kéket…
- …és szerinted jól is áll…
- Akkor már tudom mi kell. – a fényűző bolt tele volt neki való cuccokkal, hát összeszedtem párat, majd az öltözőfülkébe kísértem, és a kinti antik vörös-arany fotelben vártam rá.

Lélegzetelállítóan nézett ki, mikor kilépett és a hajába túrt…

- A… azt hiszem, megtaláltam neked a megfelelő öltözetet… már ha nem zavar, ha túl jó. Vagyis, elnézést…

- Nahát, köszönöm. Azt mondod, tetszik? Úgy érzem, bíznom kell benned, megveszem.

A bolt eladói mind elolvadtak Thomastól és epekedve néztek utána, ahogy a cipőbolt felé sétáltunk.

- Hát ez nagyszerű nap volt, köszönöm, hogy elkísértél!

- Ugyan, örülök, hogy elhívtál.

- Este szívesen meginnék egy italt… veled.

- Szerintem ez egy nagyon jó ötlet…

- Akkor… majd hívlak.

- Szia Tom. – egy lágy puszit nyomott az arcomra udvariasan, majd mindketten hazaindultunk. Ma este nem Lena rikonyálását fogom hallgatni…

Délután ötkor Raven hívott, hogy menjek már át, de útközben vegyek két doboz cigit. Azt nem mondta, miért menjek, szóval gondolom, csak cigit kell vinnem nekik. Ráértem, szóval útnak is indultam.

- Na hát te meg… még cigit is hozol, csak hogy átjöhess? – állt elém Brian csipszet majszolva egy üveg sörrel a kezében. Csak egy alsógatya volt rajta. Történetesen tőlem kapta és eléggé vicces volt… de nem most. Lena szaladt oda hozzá bugyiban és melltartóban, majd hátulról átölelte, erre Syn elengedett egy apró grimaszt, majd megjátszott élvezettel végighúzta Lena kezét a testén, én pedig undorodva megkerestem Ravent.

- Na, már megint Synbe botlottál?

- Tessék? Oh igen, hihetetlenül boldoggá tesz, hogy mennyire kiegyensúlyozott kapcsolatban vannak Lenaval. Hogy vagy Raven?

Estig elbeszélgettük az időt pár pohár whisky mellett, majd megjött Jimmy én pedig leléptem, Tom írt üzenetet, hogy kilenckor felvesz a házamnál. Nem tudom, honnan tudja, hogy hol lakok.

- Csodásan festesz! Hiába öltöztem ki, melletted elveszek…

- Jaj, ne mondd már, ettől egyszerűbben nem is tudtam volna felöltözni. Indulhatunk?

Az este jól telt, bár Howard jött be a képbe. Először felhívott, hogy ugye ma nem csinálok semmit, mert fontos dolgot kellene elintézni nála, vagyis az átmeneti lakásán, aztán mikor megtudta, hogy már itt vagyok Tommal, aki épp hozza a koktélomat, fura lett és inkább letettük. Egyébként nagyon finom volt az a koktél.

Rengeteget beszéltünk Thomassal, átrágtuk magunkat néhány régebbi híres ügyön, szóval hamar hajnali kettő lett. Ekkor csatlakozott hozzánk Howard is, aki rejtélyesen felbukkant egy-két cimborájával, de csak ő jött oda hozzánk. Hát vele is beszélgetésbe elegyedtünk, bár sokkal feszültebb lett volna a hangulat a két férfi között, ha nem ittak volna ennyit.

- Azt hiszem, ideje hazamenni… - nyújtóztam úgy igazán hajnal felé. Fáradt voltam és nagyon nem volt már kedvem a bájcsevejhez. – Uraim, köszönöm a fantasztikus estét, de nekem és önöknek is pihennünk kell. Haza indulok…

Nem tudom, hogy dőlt el, de Howard vitt haza, majd az ajtóig kísért. Éreztem, ahogy egy titok lebeg előtte és rendkívül érdekelt, mi az.

Sokat alszom, de ez mégsem jó, mert ez az alvás nem olyan, amilyennek lennie kellene. Nincs máshoz kedvem, csak lézengek a házban…

- Lizzieeeee gyere át segíteni gond van! Hahaha!

- Nahát, Jimmy, mi a baj?

- Beesett a telefonom a medencébe!!!

- De a saját telefonodról hívsz és nincs is medencétek…

- Hát nem érted? Ez egy vicc! Haha!

- Oké, átmegyek.

Az a helyzet, hogy Jimmyre vigyázni kell, ha füvezik. Általában nem egyedül szokott, mondjuk az is előfordul, de kell mellé egy józan ember is. Épp a nappali közepén imitált úszást.

- Ugye milyen ügyes vagyok?

- Nem, igazából tök izé, mer izé vagy és ez elég.. izé. – jött oda Zacky is, be volt szívva és kizárólagosan Revet nézte.

Zacky furcsa. Folyamatos hisztijei vannak, és nem tudom mivel, de szerintem magamra haragítottam. Egy kicsit. Meg van sértődve, az biztos, de egyelőre meg sem merem kérdezni, hogy jól aludt-e a legújabb plüssállatjával.

Kimentem cigizni a hátsó „kertbe”, sajnos pár perc múlva viszont megszakadt az egyedüllétem – megszólalt Lena.

Egyszerűen ki tudtam volna tépni az összes haját, fel tudtam volna szakítani az összes körmét, szét tudtam volna szakítani az összes karkötőjét, pedig nem is utáltam, de rohadtul irritáló lett, és nem tudom, miért viselkedik így velem. Pedig olyan kíváncsi vagyok…

A következő öt perc annyira tele volt gyűlölettel és undorral, úgy fröcsögtek a szavak, annyi indulat felszabadult, hogy az valami fantasztikus volt. Lena kisebb monológja végén elnyomtam a sokadik csikket, majd besétáltam, de azért útközben mélyen a vörös hajzuhataghoz tartozó szemekbe néztem:

- Sid üdvözletét küldi és reméli, hogy még nem ölted meg magad miatta, bár az olyan romantikus lenne. Haha.

Már sötét volt, mikor hazasétáltam.

Egyedül ébredtem, majd ráeszméltem, hogy a saját ágyamban fekszek felöltözve, de nem tudom, hogy kerültem oda. Fogalmam sincs.. Mi is az utolsó emlék?

Tommal túl jól éreztük magunkat, annyira, hogy még a kis fehér por is előkerült a táskámból, és ami meglepett, hogy nála is volt drog. Thomas egy egész más arcát ismertem meg éjjel.

Jó, valószínűleg nem történt semmi extra köztünk tegnap este, mert nyilvánvaló, hogy nem vettem le a ruháim, de azért érdekeltek volna a részletek. Még több időt akartam Tommal, még jobban megismerni. Alig tértem magamhoz, Howard hívott.

- Liz, mi újság?

- Hello… Azt hiszem, minden rendben… Miújság, Howie?

- Jól vagy, ugye? Jaj… Tommal voltál tegnap?

- Persze, de minden oké. Mindjárt iszok egy kávét…

- Igyunk egy kávét, jó ötlet. Mikor, hol?

- Howard, ne haragudj, de inkább most nem mennék sehova, nem vagyok még olyan állapotban…

- Bajod van?!

- Dehogy, de a másnaposság…

- Elizabeth, vigyázz magadra.

- Jó, nyugi, hát mitől félsz ennyire?

- Tudod mit? Találkozzunk ma este! Meghívlak vacsorára.

- Oh, azt hiszem nem a legmegfelelőbb időpont… de holnap szívesen! – jaj őszintén szólva senkihez sem volt már kedvem, Howard meg még itt erősködik is… a ma estét inkább Tomnak szentelem.

Miután letettem a telefont, vagyis kiesett csak a kezemből, elmásztam a fürdőszobáig felfrissülni, aztán elindultam a városba ebédelni és útközben útba ejtettem Ravenék házát.

Szeretem Ravent, mert olyan kedves velem mindig, és én is mindig próbálok segíteni neki, ha lelki viharai vannak. Na most éppen aludt, szóval indultam is kifelé, azért még bekukkantottam a konyhába, mert valaki gitározott.

- Úristen, Lena, meddig tart már hozni egy sört a garázsból? Csak egyet kértem. Amúgy remélem magadnak nem hoztál, mert nem tesz jót a sok kalória…

- Szia Syn.

- Jézusom, Liz, te meg megint mit keresel itt? – fordult meg, nyilván mérges volt, hogy lebukott, hogy igazából nem is kedves Lenaval.

- Ó, csak Ravhoz jöttem… csak nem összevesztetek életed szerelmével? Olyan szépen beszélsz vele…

- Fúj, hagyjál már… semmi közöd hozzá, hogy beszélek vele. Amúgy tudtam, hogy te vagy itt. Jóságos ég, hagyjál már békén!

- Mi bajod lett hirtelen? Hogy tudom, hogy színjáték az egész? Mondd, Syn, jó vele? Amúgy is, miért csináljátok?

- Te meg miről beszélsz? Megint megzakkantál? Menj már innen, mert rohadtul nem érdekel amit mondasz… - egyre mérgesebb lett, imádtam, hogy ezt én váltottam ki belőle. Miközben kiabált, letette a gitárját és felém sétált.

- Ha nem érdekel, miért vagy ilyen mérges?

- Liz, menj el.

- De tényleg ennyire jól érzed magad Lenaval?

- Menj már és hagyd a kibaszott életemet békén!

- Kérdeztem valamit!

- Én meg parancsoltam, szia! – konkrétan az arcomba ordított, de nem baj, örültem, hogy fel tudtam mérgesíteni. Ilyen nagyon. Mosolyogva mentem haza.

Fogalmam sincs, hány nap telt el, de egy csomót vagyok Tommal. Néha az ő lakásán, néha az én házamban, néha külön-külön, de nagyon jó. Abból áll az egész, hogy iszunk, beszívunk és egy kurvajót szexelünk. Úgy érzem, sohasem hagynám abba. De már kb. rám se lehet ismerni. Olyan álmos vagyok… megint kidőltem Tom ágyában.

Amikor felébredtem, félhomályban Thomas állt felettem egy injekciós tűvel a kezében, teljesen összezavart.

- Na végre magadhoz tértél… - és egy laza mozdulattal az ágyról valahogy a földre lökött. Meg sem tudtam szólalni.

- Ne aggódj, már csak pár napig kell bírnod… eddig nagyon jó voltál… kelj fel. – mozdulni se bírtam. – KELJ MÁR FEL!

Tom egy hatalmasat rúgott belém, majd fújtatva kiment a szobából és rám zárta az ajtót. Akkor tűnt fel, hogy a pincében vagyok, az egyik kezem pedig egy hosszú lánccal egy csőhöz van kötve. MI A FASZOM. Újra kidőltem.

Nem tudom mennyi idő telt el, de egy hatalmas pofonra ébredtem.

- Enned kell, hogy bírd. – tett le valami undorító moslékot elém Thomas. – Egyél! – nem tudom, hogy meg tudtam-e volna mozdítani a karomat legalább, de nem mertem. Tom az egyik kezével megragadta az arcomat, és lassan elismételte: Egyél!

Feldúltan becsapta maga után az ajtót.

Úristen, mibe keveredtem? Eddig nagyon fel sem fogtam a helyzetet… itt vagyok egy pincében, pontosan azt sem tudom, hol, egy félig-meddig idegen fogva tart és fogalmam sincs, mi a célja velem. A kétségbeesésemből a rengeteg szétszórt ruha és ágynemű között a táskám látványa ugrasztott ki.

Legalább egy óráig nyújtózkodtam, hogy fél kézzel elérjem és megragadjam, a csuklóm teljesen kisebesedett. Az ajtó mögül egy kukkot sem hallottam, csak remélni mertem, hogy Tom nem nyit be. A táskám kiborult, és megpillantottam a telefonom.

És most mégis kit hívjak? Hirtelen zörgést hallottam, valószínűleg lakat is volt az ajtón kívül, majd Howardot pillantottam meg. Kétségbeesetten a szája elé emelte kezeit, majd lehunyta a szemét és elment. Feleslegesen kiabáltam utána. A telefon kiesett a kezemből, de újra felvettem egy nyújtózkodás árán, és fogalmam sem volt, kit tárcsázhatnék. A rendőrséget nyilván elvetettem, mivel a táskám, a lakásom és még a szervezetem is tele volt drogok különböző fajtáival, na meg a Jimmytől kapott fű lebuktatta volna az egész bandát, szóval a 911 kizárva. Felhívtam Ravent, és imádkoztam, hogy vegye fel. Kikapcsolva, ahogy Jimmy is. Matt a huszadikra sem vette fel, Zacky ki fog nyomni… maradt Syn. Nem féltem eléggé, még a tárcsázásától is rettegtem. De felvette.

- Mi a faszt akarsz???

- Syn, bajban vagyok… - suttogtam.

- Ne suttogj, baszki, mer kurvára nem hallom. Ah, Lena… aaaah…

- Ez most komoly, Brian, le ne tedd! Segítened kell!